Uj Szó, 1951. január (4. évfolyam, 1-26.szám)

1951-01-10 / 8. szám, szerda

Földműveseinknek is be kell kapcsolódníok az élelmiszerekkel való pazarlás elleni harcba Klement Gottwald köztársasági el. nők újévi beszéde nagy visszhangra talált az olomouci kerület földműve­sei, de főleg földmüvesasszonyai kö­zött. A václavovi EFSz tagjai taggyű­lést tartottak, amelyen megtárgyal­ták, hogy milyen intézkedéseket le­hetne hozni az élelmiszerekkel való pazarlás kiküszöbölésére. A szövet­kezeti tagok kötelezték magukat, hogy miszerekkel való takarékoskodásra és hogy erre gyermekeiket is rá­nevelik. A vrahoviceí - UJS20 Koreai badiieleniés A koreai népi demokratikus köz­Itársaság népi hadseregének főpa­rancsnoksága jelenti: A népi hedsereg egységei és a kí­nai önkéntesek folytatták támadásai­1951 január 10 kat az egész fronton. Vondzsu felszabadult. földműves szövetség nötagjai elhatározták, hogy a többi földmüvesasszonyokat is meggyőzik \ arról, hogy nagy vétek lenne a? A Reuter, az AFP és az Associa­szarvasmarhákat gabonafélékkel tion Press nyugati hírügynökségek etetni. Mivel Vrahovicén még nincs hétfőn, január 8-án megerősítették a megalakítva az EFSz előkészítő bi-, hírt, hogy Vondzsu városát, amely zottság, megalakítottak egy 18 tag. ] Szöultól 80 kilométernyire délkeletre ból álló munkacsoportot, amely min- fekszik, a koreai népi hadsereg és a a mult évi termésből meghagyott den törekvésével azon lesz, hogy mi-, kínai önkéntesek felszabadították. A gabonát és lisztet kenyérrel cse- nél előbb megalakulhasson legalább koreai népi hadsereg egységei és a rélik fe l- i is az EFSz előkészítő bizottság. A kínai önkéntesek már vasárnap, ja­A bruntáli gazdasági szövetkezetbe munkacsoport tagjai elvállalták, nuár 7-én elérték a várost és három legkésőbb január 24.ig beszállítanak h o?y március végéig harminc új asz- oldalról körülzárták. - - " ... . ° Wnnvr C7orroi7nnlr o M A „ A n A TTÍT-» T-Í—:Í SLET Fokozott figyelmet kell szentelni a járási politikai iskoláknak négy mázsa búzát. Ezenkivül elhatá­rozták, hogy gyermekeiknek is meg­magyarázzák, hogy nem szabad ne­kik a kenyérrel és a péksütemények­kel pazarolniok. A Csehszlovákiai Földművesek Egységes Szövetségének nötagjai Vrahovicén kötelezettséget vállaltak, amely szerint fokozott gondot fordítanak az élel­szonyt szerveznek be a földműves- f Az AP és AFP hírügynökségek je­szövetségbe és aztán az EFSz-be. lentése szerint január 8-án felszaba­Ezt rendszeres meggyőző munkával dúlt Osan is, amelv Szöultól 50 ki­akarják elérni. lométerre délre fekszik. A mrsklesi-i EPSz tagjai pedig i : arra kötelezték magukat, hogy nem® SSu évzáró tagoyüléseV eWt j gabonából fogják fedezni, ök is meg-jj tanítják gyermekeiket a kenyérrel való takarékoskodásra. (Folvtfliás a? 1 >:da!ról> A járási pol'tikai iskola a Párt ne­velési rendszerének fontos alkatrésze. ftt nevelkednek oártfunkcionárinsaink, mindenekelőtt az alapszervezetek tag­jai. akik még semmiféle oártiskolát nem végeztek eddig és szükségük van arra, hogy elsajátítsák az alapvető po­litikai ismeretekel, hogv hazánkban a szociaľzmus építésének fokozottabb feladatait sikeresebben teljesíthessék Pártunknak tízezerre menő olyan funkcionáriusai vannak, akik az alap. szervezetekben, helvi nemzeti bizottsá­A dunaszerdahelyi járás községeiben egyre növekszik a szövetkezeti tagok száma gokban, EFSz-ekben. sz^kszervezetek­ha eddig nem is teljesítettek semmi- J be n_ st b dolgoznak. Hogyan gondos­féle funkciót, példás munkájukkal ] d, :kodjk a Pár( DoI|tjkai és eszme i színvonaluk emeléséről? Az alapvető A szocializmus építésének terén fal­vainliban elsőrendű feladat az, hogy az EFSz.eket megszilárdítsuk, kiszé­lesítsük tagjaiknak számát és állan­dóan szerezzünk új tagokat beléjük a kis- és középföldművesek soraiból, örömmel fogadtuk Klement Gottwald köztársasági elnök újévi beszédét, amelyben kijelentette, hogv december 15-ig csaknem minden második köz­ségben megalakították már a szövet­kezetet, vagy legalább is az előkészí­tő bizottságot és hogv községeinknek már egynegyed részében magasabb tí­pusú EFSz működik. Gottwald elvtárs megállapítását a dunaszerdahelyi járás jelentése is alá­támasztja. A jelentésből ugvanis kitű­nik, hogy a dunaszerdahelyi járás utol­só községében. Dercsikán is megalakították már az előkészítő bizottságot. Ezek szerint tehát a dunaszerdahelyi járásban, már minden egyes községben műkö. d k a 7 EFSz. teljesitik a párthatározatokat és így megvalósítják békeharcunk nagy feladatait. Az évzáró taggyűlés a szervezet életében fontos határkő. Annak a bizottságnak, amelyet az új időszak­Drrcsikán kívül még három község-1 ra megválasztanak, irányítania kell ben van EFSz előkészítő bizottság: j az egész szervezet munkáját. Ezért Kisudvarnokon. Kutnikvn és Ohradvn. f a járási bizottságoknak ebben az idő. A járás többi községeiben aránylag jó! | ben fokozott figyelmet kell szentel­megszervezett EFSz-ek működnek A ] niök az alapszervezeteknek. Főleg szövetkezeteknek ötven százaléka ] ott kell áttanulmányozniok a párt­már magasabb típusú muunkamód- i szervezetek munkáját, ahol a gaz­szerre! dolgozik. S dasági feladatokat nem teljesítették » i—i uu -ii i . i •• - i » 1 éfc meg kell találniok e jelenség A legjobb szövetkezetek koze tartó. J okai t » Az Q, szerv ezetekbe. ame zlk a fel-o- es csecsénvpatony., aj, k élett ei enek, ahol nem tartják be felbár. es a nagyabonyl EFSz. I a pártonbelüli demokráciát, a kriti­örömteljes az a hír is. amely szerint J kát és az önkrit'kát, igen könnyen az alacsonyabb. típusú EFSz-ekben is | befészkeli magát a Párt ellensége készülődnek a magasabb típusra való g és kártevője. Es ezért főleg az évzá­áttérésre. Ezt abból is látiuk, hogy jj r<5 taggyűlések idején szükséges az, egyre több első- és második típusú J h oőy a járási bizottságok összes tag­szövetkezetben szánt iák fel a mezsgyé 8 jai, a járásokban a legfejlettebb ket és biztosítanak közös szövetkezeti |l pártfunkcionáviusok, oktatók a lehe­istállót. Itt megemlítjük a várkonyi | t ö legtöbbet látogassák a pártszer­EFSz-t, ahol eddig már 25 szarvas-1 vezeteket és legyenek segítségükre mrrhát helyeztek el közösen, vrlamint íj a z évzáró taggyűlések jó előkészíté­a nagypakai szövetkezelet. ahol már Š sében. Az alapszervezetek oktatói szintén 25 szarvasmarhát helveztek el í 0 1 ismerik a rájuk bízott szervezete­a szövetkezeti istállóban. Az EFSz-ek új termelési terve A harmadik és negyedik típusú EFSz ek tagjai az idén már az új egész évi termelési terv szerint fog­nak dolgozni, amelynek értelmében í biztosítva van a szövetkezeti tagok rendes jutalmazása és az összes ter­melési lehetőségek kihasználása. Ezt a tervet természetesen nem lehet gépiesen összeállítani, hanem minden egyes szövetkezeti tagnak hozzá kell járulnia különféle újítá­si javaslatokkal, megjegyzésekkel, stb. Az egész évi tervet több részre osztjuk: a növényi és az állattenyész­tési termelés tervére, az építészeti tervre, az állandó munkacsoportok megszervezésének tervére, a szüksé­ges munkaegységek, az állattenyész­tési és növényi termelés termékeinek szétosztása tervére. A munkacsopor­tok termelési feladataival a terv két ket. Ezért megbízható és felelősség, teljes tanácsadóik lesznek az évzáró taggyűléseknél és őrizkednek majd attól, hogy a szervezeteknek, valamint saját maguknak megparancsoljanak, elrendeljenek. A szocializmusért, a békéért foly­politikai műveltséget a pártoktatás évében nyerik el. de teljesebb politikai ismereteket főleg a járási pol'tikai iskolákban szerezhetnek. Ezért nagy gondot kell fordítani a járási politikai iskolákra, kiépítésükre, megszilárdítá­sukra. Ez a kerületi és járási bizottsá­gok egyik legfontosabb feladata. Minden egyes kerületben van né­hány járási politikai iskolánk. A mult évben számos tanfolyamot tartottunk ezeknek a iárási politikai iskoláknak keretén belül és az alap­szervezetek v sok funkcionáriusa, a népi közigazgatásban, az Egységes FöHmííves Szövetkezetben dolgozó számos párttag és a oártoktatás évének Instruktorai látogatták eze­ket a tanfolyamokat. A járási politikai iskolák eddig végzett munkájában nem elégedhetünk meg az elért eredményekkel, mert ha figyel­mesebben megvizsgáljuk tevékenysé­güket. igen sok komolv hiányosságot veszünk észre. am:t erélvesen és gyorsan ki kell küszöbölni. Mindenekelőtt a kerületi és járási pártbizottságoknak fokozottabb gon­dot kell szentelniök a iárási politikai iskoláknak. Edd^g a kerületi és járási pártbizottságok nagy része figyelmét a járási politikai iskolák kiépítésévé! kapcsolatos legégetőbb technikai és anyagi problémák megoldásának szen­nünk az állatálomány minőségének í tokozását és a szükséges takar-tátott harc Pártunktól, alapszerveze­mány biztosítását. | teinktöl minden egyes pártag és je­A gazdasági termékek szétosztá. j lölt tevékenységének ^Ss kezdeménye­sának terve azt mutatja, hogy a sző- zésének teljes kifejlesztését kívánja vetkezeti tag a szövetkezet keretében , még­sem veszíti el a felelős gazda szere- íj Legyenek az évzáró taggyűlések pét. A szövetkezetben kitermelt ter­: Köztársaságunk szocialista építésé- ľ'u***'™ mékekből leszámítják az államnak i vei kapcsolatban a kommunisták fe- <elt e' Megelceedtek azzaL a J a" beszolgáltatandó mennyiséget, a j leíősséginek iskolái. A kritika és gépállomás jutalmazására szükséges j önkritika, a Párton belüli demokrá­természetbenieket, a vetőmagot és cia teljes érvényre juttatása legyen a takarmányalapot, valamint a szo- 'segítségére Pártunknak abban, ciális alapra szükséges mennyiséget.hogy bátrabban haladjon előre és új, A többi termékek egyrészét el lehet jelentős sikereket érjen el a békéért adni a szabadpiacon. A fennmaradt és a szocializmusért folyó harcban. termékeket szétosztják a szövetke-fi zeti tagok között a ledolgozott mun- £ §RflHHHHKi9HiS£8 kaegységek szerint és azok szabadon rási politikai iskolát berendezték, meg­felelő hely séget bztosítoltak számára, de a tovább ľ?kban gyakran sorsára hagyták az iskolát. Egyes járásokban a iárási politikai iskolát a kerületi pártbizottságok el­nökségének jóváhagyása és tudta nélkü! alakították meg a nélkül, hogy eleget tettek volna a legalapvetőbb követelményeknek ezen a téren, a nél­kül. hogy megfelelő helyiséget szerez­tek volna, a nélkül, hogv az iskria ve­zetésére gondoskodtak v'clna politikai, lag fejlett elvtársakról és legalább egy helyettes oktatóról. Igv a iárási poli­tikai iskolák csak úgy önmaguktól sza­badjára alakultak ki. az oktatás nem állt. a megfelelő színvonalon és két­három tanfolyam után rendszerint anyagi okok miatt megszűntek. A járási pártbizottságok nem szen­teltek kellő figyelmet a iárási politikai iskolákból kiválasztott kádereknek sem. Az ďpyes tanfolyamokba véletle­nül kerültek az elvtársak — sok eset­ben olyanok, akiknek éppen ráérő ide­jük volt. Az iskolába való mozgósítást gyakran az utolsó pillanatban végez­ték. A tanfolyam látogatóinak kivá­lasztását nem a Párt iárási szükségle­teire való tekintette! haitotlák végre. A járási pártbizottságok nem gon­doskodtak arról, hogv mi legyen a járási politikai Iskolát végzett elv­társakkal és miiven munkaszakaszon dolgozzanak tovább. Maga a nevelő­munka a 7 iskolában hiánvos vrlt Az előadások gyakran 4—5 órán át tar­tottak és anvaguk nem volt eszmei­leg megfelelően beíll'tva. Az egyéni tanulmányt is elhanyagolták. Igv a járási politika! Iskola eredménvel nem elégítették ki a várakozást — nem nyilvánultak meg a pártszerve­zetek konkrét munkájában. Mindezeket a hiánvokal a leggyor­sabb ütemben ki kell küszöbölni, mert az egész Párt feladatainak növekedé­sével a kerületi és járási politikai is­kolák feladatai is megnövekedtek az ideológiai nevelés terén. A politikai iskolák kiépítésével kapcsolatos legfontosabb feladatok rendelkeznek velük. A -munka egy­ségekre való felosztás és a normák bevezetése nélkül az egész évi terv elvesztené jelentőségét, mert nem tagok t részben foglalkozik. Nagyon fontos, hogy a tervet részletesen kidolgoz, biztosítaná a szövetkezeti zuk és hogy a szövetkezeti tagok az igazságos jutalmazását, egyes pontokat alaposan megtárgyal- j A terv utolsó része a bevételek és ják, mert csakis ' a kiadások elszámolásával fóglalko. a jól kidolgozott terv és annak Ide- zik. Ennek összeállításánál szintén jében való teljesítése biztosítja a ! kitűnik az, hogy mennyit fektethet jó termést. i be a szövetkezet különböző célokra. A terv teljesítésének érdekében Fontos továbbá az is, hogy a terv azonban az is nagyon fontos, hogy teljesítését állandóan ellenőrizzük, az állami gépállomások segít, mert csakis az ellenőrzés útján sze­ségét kihasználjuk, amit egész évi rezhetnek a szövetkezeti tagok ta­szerzödés megkötésével btztosltha- pasztalatokat, amelyeket aztán na­tunk. gyon hathatósan fel tudnak használ. Az állattenyésztési termelésben ál- ni a jövőben a különféle tervek kidol­landóan figyelemmel kell kísér, gozásánál. Fájdrlommal megtört szívvel jelentőik, hogv szeretett jó anyánk, hagyanyánk, anyósunk, testvérünk és rokonunk özv. dr. Erdély lenőné szül. Kalas Magdolna, 67 éves korában f. hó 8-án hir­telen elhúnvt. Földi maradványait f. hó ll.én (csütörtökön) d. ;u. %3 órakor a Szent Márton-temetőben helye­zik örök nyugalomra. 1009 A gvászc-ló család. Alapos iskolázásban részesülnek a traktorosok az állami gépállomásokon Az eddigi tapasztalatok azt mu­tatják, hogy nem elég, ha a trakto­ros csupán csak jó gépvezetö. A traktorosnak ezenkívül még ismernie kell a talaj összetételét és az egyes mezőgazdasági növények fajtáit is, mert csakis akkor lehet elérni a kí­vánt eredményeket és csakis igy le­het teljesíteni azokat a feladatokat, amelyek az állami gépállomásokra várnak. De még ez sem elég. Minden egyes traktorosnak politikailag fejlettnek és öntudatosnak kell lennie. Politikai öntudat nélkül elképzelhetetlen a munkához való jóviszony és egyálta­lában az alapos munka. A traktorosok politikai öntudatát úgy tudjuk fokozni, ha alapos iskolá­zásban részesítjük őket. Ez év január 8-án megkezdték tehát a traktorosok iskolázását az egyes állami gépállo­másokon. A múltban történt iskolázások alatt szerzett tapasztalatokat az idén ala­posan kihasználjuk és arra fogunk törekedni, hogy a mult gyakori hi­báit kiküszöböljük Az iskolázások, amint már emlí­tettük, egyenesen a gépállomásokon folynak le és résztvesznek rajtuk az ö'-zes alkalmazottak. A szakelőadásokat egy elméleti in­struktor fogja tartani, aki a kerü­leti Iskolák központjának alkalma­zottja, a politikai előadásokat pe­dig az SzKP járási titkársága által kinevezett előadó. Ezenkívül min­den egyes gépállomáson agronómus működik, a!ú a traktorosokat meg­ismerteti a talaj szerkezetével és az egyes mezőgazdasági növényei; fajtáival. A tanfolyam alatt a hallgatók ren­delkezésére egy vagy két traktort bocsátanak pótkocsival együtt, hogy a traktorosok rögtön a helyszínen megismerkedhessenek a gépek helyes kezelésével. Mindebből azt láthatjuk, hogy az iskolázáson résztvevő traktorosok­nak megvan a lehetőségük, hogy is­mereteiket szak- és politikai téren ki­bővítsék és hogy ezáltal teljesítsék a CsKP Központi Bizottságának 1950 december 18-án kiadott határozatá­val reájuk rótt feladatokat. Mindenekelő t úgv kel! kiépíteni a politikai iskolákat, hogy a kerületben mindig legalább 3—4 járásban folyja­nak a tanfolyamok Az ú i iárási poli­• tikal iskola felállítását a kerületi párt­bizottság elnöksége, a Párt központi bizottsága titkárságának kultűrpropa­gációs osztályával való megegyezése után hagyja jóvá. iskoh székhelvéiil mindig olyan helységet kell választani, amelyben a technika' és káderszempontbét vett előfeltételek a legmegfelelőbbek. Ebből a szempontból felül ke! Vizs­gálni a már fennálló iárási iskolá­kat is. A járási politikai iskolákkal nemcsak az a járási bizottság törődik, amely­nek székhelyén az iskola van. hanem az összes járási pártbizottságok, ame­lyeket ez az iskola szolgál. Minden egyes iskolában a legfonto­sabb tényező az oktató. A iárási poli­tikai iskolának van egv vezető oktató­ja és egy segédoktatóia. akiket a já­rási bizottság javaslatára a kerületi pártbizottság egv évre nevez ki ebbe a funkcióba. Ezen a téren el kell érni azt, hogy az iskola vezetősége ne vál­tozzék gyakran, mert a Vezetők gya­kori kicserélése gátolja az iskola szín­vonalának emelkedését. /Minden egyes járási iskolában meg kell állapítani az állandó oktatót és megfelelő szšmbnn kell b'ztosítsn! előidókat. Az előadók a járás legfejlettebb elvtársai és párt­funkcionáriusai közül kell kiválasztani. Ezenkívül a járási pártiskolákba ellá­togatnak a kerületi és iárási pártbi­zottságok kiküldött tagjai is. akik az iskoh hallgatóival megismertetik a legaktuálisabb pol ;tikai problémákat. Ezzel biztosítjuk az iskola helyes vo. nalvczetését. aminek főcélja mindenek­előtt az, hogv az alapszervezetek funkcionáriusainak mindennapi mun­kájába javulást hozzon. Á tapasztalat arra tanít bennünket, hogy a helyes és sikeres politikai munka előfeltétele a tervezés. Ez a járási pol'tikai iskolákra is vonatkozik. Munkáját tervszerűen be kell illeszte­nie az illető járás egész munkafolya­matába. Mi jelent ez? Megállapítjuk, egy év alatt hány tanfovamot folytat­hatunk le, milyenek lesznek ezek s tan­folyamok és hány 'látogtó vesz raj­tuk részt. így előre fogjuk tudni, hogy hány elvtársat nevelünk ki ezeken a tanfolyamokon az üzemek számára, a falu számára, stb. Előre számolhatunk velük, idejében kiválaszthat iúk őket és a tanfolyom elvégzése után helye­sen szétoszthatjuk a pártmunka fon os szakaszaira. A iárási iskola munkater­vezése lehetővé teszi, hogv tervsze­rűen javítsuk a munkát, a poliiikai munka többi szakaszán is A kommunisták mtinkála megja­vításának legfontosabb módszere a kritika és önkritika érvényesítése. Ezt x Járási pcľtlka! Iskolában Is ér­vényre kell juttatni és nemesik a tanulókkal, hanem az oktotókk-l szemben Is. M'nden egves tanfo­lyam végeztével kiértékel lük az el­ért eredményeket és pedig a iárási pártbizottság kikül­döttének jelenlétében. Emellett tekin­te'be kell venni a tr.nfoIv?m látogatói­nak véleményét is. A hibák és hiányok idejében való kiküszöbölése és a ke­rületi járási b'zottságok segítsége meggyorsítja járási polit'kai iskoláink hálózatának kiépítését és biztosítja azok eszmei színvonalának folytonos emelkedését. Ezek ma azok a legfontosabb fel* adatok, amelyek a iárási noltikai isko­lákra várnak. Megvalósításukkal nagy lépéssel hal'dunk előre a oártszerű ncvelőmunkában. Megjavítjuk ezzel főleg az alapszerzelek munkáját, amelyek a 'ömegpártmunká--!? osz­lopai és egyúttal megjavítjuk ?* e^ész Párt munkáját. Hanzel Zs, * t

Next

/
Thumbnails
Contents