Uj Szó, 1951. január (4. évfolyam, 1-26.szám)

1951-01-09 / 7. szám, kedd

UJSZ0 1951 január 9 A dunaszerdahelyí állami gépállomás dolgozói versenyre hívják ki a bratislavai kertilet minden gépállomását A dunaszerdahelyi gépállomás al­kalmazottai már karácsony előtt megkezdték a gépek felülvizsgálá­sát. Ezt a munkát mult év december 29-ig be is fejezték. Az állomás szakemberei megláto­gatták az egyes EFSz-eket, ame­lyekben a traktorista brigádok dolgoztak, hogy rögtön a helyszí. nen megvizsgálhassák a gépeket. Ezen a felülvizsgálaton résztvettek az EFSz.ek vezetőségének tagjai is, valamint maguk a traktorosok, akik a gépeken dolgoztak. Mult év decem­ber 30-ig már az összes hibákat meg­állapították és egy jegyzéket ké­szítettek a hiányzó alkatrészekről, amelyet azonnal továbbítottak az UMEZ kerületi felügyelőségéhez Bra­tislavába. Mondok elvtárs, az üzemi tanács elnöke gondoskodott arról, hogy az -összes műhelyekben megtár­gyalják a CsKP Központi Bizott­sága elnökségének határozatát. Az összüzemi gyűlés előtt, amely ja. nuár 2-án volt, az állomás dolgozói a határozatnak már minden egyes pontjával tisztában voltak, úgyhogy az ülésen már csak az esetleges meg­jegyzésekre került sor. Az SzKP üzemi szervezetének tag­jai a Párt járási bizottsága instruk­torainak segítségével január 5-én ki­dolgozták a ngépek javításának ter­vét, mely szerint az apróbb javításo. kon kívül 12 nagyobb javításra lesz szükség. A nagyobb javitásra szoru­ló traktorokat két munkacsoportnak osztották ki. Az első csoport vezető­je Somogyi István, a másodiké pedig Fodor Sándor. Minden egyes csoport­ban van megfelelő számú mechanikus és tanonc, valamint két traktoros. Berzédi traktoros, aki jelenleg a politikai felelőst helyettesíti és Mondok elvtárs, az üzemi tanács elpöke kötelezték magukat, hogy a gépjavításon dolgozó egyének kö­zött kiszélesítik a szocialista mun­kaversenyt. Ha a dunaszerdahelyi állami gépál­lomás idejében megkapja a szüksé­ges alkatrészeket, a gépeket minden nehézség nélkül meg tudja javítani január 30.ig. Egy-két mechanikust és szakembert még a Dunostrov-üzem­től is kikölcsönöztek és a volt Ond­rejkovics-mühelyt is bérbe veszik né­hány hónapra. A gépjavítási munkálatokat nor­mák szerint végzik, úgyhogy a dol­gozók igazságos jutalmazása bizto. sítva van. Ha a mechanikusok na­gyob javítást végeznek a traktoro­kon és a traktorok a javítás után 800 óra ledolgozása után is üzem­képesek maradnak, akkor külön jutalomban részesülnek. A jövőben a dunaszerdahelyi gép­állomáson különös gondot fordítanak i az egész évi szerződések megkötésé­re, hogy ezzel biztosítsák a tavaszi munkák és egyáltalán az egész évi munkák sikeres végrehajtását. A tervet már január 4-én kidolgozták, amely szerint február 28-ig az összes EFSz-ekkel és a járás minden kis- és középföldmüvesével megkötik a szer­ződést. A dunaszerdahelyi gépállomás ve­zetősége különös gondot fordít a bri­gádvezetök kiválasztására is. Brigád­vezetőknek csakis politikailag ön­tudatos, kiváló traktorosokat nevez­nek ki. Az egyes EFSz-ekben már most gondoskodnak a traktorosok el. látásáról. Az állomás alkalmazottai a rendes munkájuk mellett meggyőző tevé­kenységet is folytatnak majd a kis­és középföldművesek között a kö­zös munka és a mezőgazdasági nagytermelés előnyeiről. Az erre vonatkozó tervet már az összes községek számára kidolgoz­ták. A traktoros toborzás az EFSz és a CsISz soraiból már szintén fo­lyamatban van. Január 5-ig már 31 traktorost sikerült szerezni, akik kö­zött egy nő is van: Asztalos Judit Felsöpatonyból. Január 8.án megkezdődött már a traktorosok iskoláztatásának első sza­kasza is. A tanfolyamon a dunaszer­dahelyi gépállomás mechanikusai és jól bevált dolgozói fognak előadni. Berzédi, Horváth, Rogács, Krátky, Vicián traktorosok, valamint Lind­ner, az állomás vezetője és Mondok, az üzemi tanács elnöke az összüzemi gyűlésen kötelezték magukat, hogy személyi meggyőző tevékenységgel a traktoros élmunkások soraiból párttagokat szereznek. Berzédi trak­toros, aki egyúttal a pártiskolázás előadója is, kötelezte magát, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkez­di előadásait, illetve a pártiskolát. Az iskolázás első órái január 5-én voltak. Lindner, az állomás vezetője kötelezte magát, hogy tevékenységre bírja a CsISz üzemi szervezetét is és hogy január 12-ig a CsISz üzemi szervezetének bizottságával karöltve kidolgozza a CsISz üzemi szervezete munkájának tervét, hogy ezáltal biz­tosítva legyen a feladatok teljesíté­se a CsKP Központi Bizottsága el­nökségének határozata alapján. Vi­cián traktoros elvtársnö, aki a fel­sőpatonyi CsISz helyiszervezetének a tagja, kötelezte magát, hogy aktív munkát fog kifejteni a CsISz üzemi szervezetében is. A dunaszerdahelyi állami gépállo­más az őszi munkákban a bratis­lavai kerület legjobb gépállomásai közé küzdötte fel magát. Tervét csaknem 112 százalékra teljesítet, te, ami annyit jelent, hogy átlag 156 hektár felszántása esik egy traktorra. A brigádok közül Sidó Béla brigádja állta meg a helyét, am^ly a bősi EFSz földjein dolgo­zott. Ez a brigád az őszi munkált egész folyamata alatt a vándor­zászló birtokosa volt. A legjobb traktoros, Pongrácz Imre 215 hek­táron végezte el a szántást, ami annyit jelent, hogy tervét 143 szá­zalékra teljesítette. Utána Táncos Imre következik 207 hektáros tel­jesítménnyel. Az őszi munkákban elég szépek az eredmények és a tavaszi munkákra való alapos felkészülés után a duna­szerdahelyi állami gépállomás alkal­mazottai az összüzemi ülésen elhatá. rozták, hogy versenyre hívják ki a bratislavai kerület minden gépállo­mását, a CsKP Központi Bizottsága elnöksége határozatának mielőbbi teljesítésében. Barslttzsány malomipari dolgozói a szocializmusért Az ötéves terv második évének ter­vét a barsluzsányi malom dolgozói jó­val a kitűzött határidő előtt, még 1950 október 28-án teljesítették. Üze­münk nem rendelkezik ugyan modern műszaki berendezéssel, ami megne­zíti a dolgozók munkáját, munkás­ságunk azonban megértve a maga­sabb teljesítmény és a munkaverseny fontosságát, mégis leküzdötte az akadályokat. így sikerült elérnünk az előirányzott terv gyors befejezését. A malomban dolgozók mélyen át­érzik és értékelik a szocialista ter­melési rendszer előnyeit. Személyesen meggyőződtek arról, hogy népi de­mokratikus államunkban az életvi­szonyok egyre javulnak és az élet­színvonal emelkedik. Mint öntudatos dolgozók mindent megtesznek az egyre nagyobb termelési sikerért, mert tudják, hogy maguknak építe­nek, nem úgy, mint régen, amikor minden és így ez a malom is kapita­lista kézen volt. Alkalmazottaink közül eddig tizen élmunkások. Nem állunk meg azon­ban ennél a számnál. A munkaver­seny mind nagyobb lendületet vesz és előreláthatólag az élmunkások száu ma is növekedni fog. Tisztában vagyunk azzal, hogy min­den eredményünket a Szovjetúnió bölcs példaadásának és Pártunk előrelátó gondoskodó útmutatásá­nak köszönhetjük. ígérjük, hogy az ötéves terv harma­dik évét még hamarább és még sike­resebben végezzük el. „Előre a gottwaldi ötéves terv si­keréért!" Botka Ernő, a Középszlovákiai ifralmok n. v. barsluzsányi üzeme. A nikkelező-mühelyben Szépen fejlődik az alsógyuri felsőgyuri szövetkezet es a Riečky Mihály alsógyuri földműves­levelező a következőket írja: A tapasztalatok arra tánítanak ben­nünket, hogy a szövetkezeti gazdál­kodás sokkal előnyösebb, mint az egyéni gazdálkodás. Ez különösen az aratásban és az őszi munkákban mu­tatkozott meg. A múlt évben pl. az aratási munká­latok ideje hihetetlenül megrövidült az elmúlt évekkel szemben és ezen­kívül nagyon is jelentős összeget takarítottunk meg.. f Rá kell mutatnunk arra is, hogy mi mindent tettünk eddig szövetkezetünk­ben. Mindenekelőtt azt említem meg, hogy áttértünk a harmadik típusra. Megvalósítottuk a földek tagosítását és 254 hektáron felszántottuk a mezsgyéket. Ez jelentős mértékben hozzájárult a flz erdőgazdálkodási terv teljesítése Szlovákiában az 1951-es évben Mult évben a szocialista munka­módszerekkel Szlovákia erdőgazdálko­dásában már olyan eredményeket ér­tünk el, amelyek lehetővé teszik, hogy az 1951-e-s évben még jobban fokozni tudjuk az erdők hasznosságát. Már a múlt évben is nagy méreteket öltött az erdőgazdálkodásban a szocialista verseny és az élmunkásmozgalom, de az 1951-es évben még nagyobb ered­mények várhatók. Az állami erdőkhöz tartozó erdők mennyisége Szlovákiában a 42.1%-ról 1950-ben 58.3%-ra emeükede'tt. Az erdőgazdálkodásra rótt feladatok ér­téke az 1949-es évvel szemben a mult évben 12%-kai magasabb. A tecvtel­jesítése november végéig 11.1%-kai emelkedett az 1949. évvel szemben. A Szlovákiai Állami Erdők a fater­inelésben a tervet már a mult év no­vemberében túlhaladták. Különösen jó munkát végeztek a zsolnai, valamint a besztercebányai kerület üzemei. A bratisiavai kerületben azonban ezem a téren hátramaradás mutatkozott. A fabeszolgáltatást a Szlovákiai Ál­lami Erdők a mult év november vé­géig 91.1%-ra teljesítették. Ezen a szakaszon az egész évi tervet novem­ber végéig, összesen 42 vállalat telje­sítette. földek hozamosságának emeJéséhez. A közös szövetkezeti istállók bizto­sításában sem maradtunk hátra. Az e célra kiszemelt épületek már a befejezés előtt állnak, úgyhogy a ter­vezett 23 szarvasmarha mellett pár napon bedül további 80 darabot tudunk közösen elhelyezni. A gyümölcstermelésben is jól hala­dunk. Eddig négy hektárt ültettünk be fiatal facsemetékkei. Erre a célra azokat a földeket használtuk fel, ame­lyeket nehéz lenne megművelni abban az esetben, ha búzát, vagy más ter­ményt vetnénk beléjük. Szövetkezeti tagjainknak szép jöve­delmük van. Nagy előnyt jelent szá­munkra az is, hogy nem kell a távoli városokba járnunk bevásárolni, mert a, Vesna és az Ódeva nemzeti válla­latok gondoskodtak arról, hogy egye­nesen községünkben vehessük meg a szükséges árukat ^Az EFSz helyiségeiben mozit ren­dezünk be. Ezekbe a munkálatokba a szövetkezeti tagokon kívül aktíve be­kapcsolódott az ifjúság is a CsISz soraibél. A gyermekekről is gondos­kodtunk, mégpedig úgy, hogy óvodát rendeztünk be számukra. Ebbe a mun­kába az édesanyák is számosan be­kapcsolódtak. Nagy sikernek tartjuk azt is, hogy községünkben bevezettük a villanyáramot. í A FELSÖGYURI EFSz-hőMöldmű­veslevelezőnk ezeket írja: Aki' ismerte a felsőgyuri viszonyo­kat egy évvel ezellőtt, nem merte volna azt mondani, hogy megalakítjuk az EFSz-t. Es mégis jelenleg már harmadik típusú szövetkezetünk 55 taggal dolgozik, sőt mi több, meg vannak az előfelté­teleink ahhoz, hogy a tagok száma lényegesen emelkedni fog. A felső­gyuri EFSz 240 hektáron gazdálkodik. Ebből 200 hektáron már felszántot­tuk a mezsgyéket. A szövetkezeti tagok az őszi mun­kákat négy tagból! álló munkacsopor­tokban végezték. Az őszi munkák tervét százszázalé­kosan teljesítették, sőt mi több, túl is haladták. A mélyszántással is ké­szen vannak már. Ami az istállója­vítást illeti, eddig húsz szarvasmar­ha és 11 ló számára biztosítottak közös istállót. Ezek az épületek azonban nem ejle­gendők, ezért az idén építenek egy új istállót, amelyben száz szarvasmarhát lehet majd elhelyezni. Az őszi munkák versenyének győztese az eperjesi kerületben Az eperjesi kerületben az EFSz-ek közötti verseny kerületi győztese a negyedik típusú dubovai EFSz leitt. A dubovai EFSz a kerület legjobb szö­vetkezetei közé tartozik. Az őszi munkákat idejében és jól végezték el. Második helyre a harmadik típusú pozdisovcei EFSz került, a harmadik helyen pedig a harmadik típusú olsin­kovoi szövetkezet áh. Utána a harma­dik típusú ublai EFSz. majd a harma­dik típusú dubid EFSz következik. Ezek a szövetkezetek járásaikban és az egész kerületben is mintaképként állanak a többi szövetkezet előtt. A füleki Kovosmalt nikkelező mű­helyében két műszakban dolgoznak az asszonyok és lányok. Egy sem akadt közöttük, aki a tervet 110 szá­zalékon alul teljesítené és ha új mun­kaerő kerül az osztályra, azzal is a legrövidebb időn belül elsajátíttatják a gyors és jó munka módszereit. A legöntudatosabb munkásnők egyike Asztalos Júlia élmunkásnő. Elégedett a munkájával és elégedett annak anyagi eredményeivel is. Be­szélgetésünk közben örömtől csillogó szemmel jelentette ki, hogy az idei karácsony mennyivel többet adott ne­ki és hazánk minden dolgozójának, mint az eddigiek. — Ez a karácsony már a dolgozók karácsonya volt — mondta Asztalos Júlia. — Az üzletek reggeltől estig vevőktől hemzsegtek, dolgozóinknak volt miből és volt mit vásárolni. Né­9 pi demokráciánk gondoskodott arról, hogy minden becsületes dolgozó asz­talára kerüljenek azok a cikkek, amelyek után a múltban csak só­várgott. A dolgozók fokozott mun­kateljesítménye meghozta eredmé­nyeit, országunkban az ötéves terv keretében tömegesen készülnek a közszükségleti cikekk és az életszín­vonal egyre emelkedik. — Mi munkások, egyre több és egyre jobb, olcsóbb áru előállításával járulunk hozzá a boldogabb jövő, a szocializmus felépítéséhez — folytat­ja Asztalos elvtársnö, aki Pártunk­nak is tagja. — Négy hónap alatt már harmadszor szilárdítjuk normán­kat. Ahol eddig nyolcan dolgoztak, most négyen végezzük el a munkát, mert észszerüsítettiik, gazdaságosab­bá tettük a termelési módszert. Az 1951. évre újabb kötelezettsé­get vállaltunk, amellyel normán­II rimaszombati járásban befejezték a terv szétirását A rimaszombati járás községeiben már befejezték a terv szétirását. Most már csak a községi össztervek aláírá­sa van hátra. A szövetkezeti tagok a tervszétírás Lényegét megértették. Ezen a téren különösen a rimaszoip­bati és az ozsgyám szövetkezetek tün­tették ki magukat, ahol a szövetke­zeti tagok a búza, rozs, árpa és zab előírt irányszámait hektáronként két mázsával felemelték. A rimaszombati szövetkezeti tagok ezenkívül a tojás­beszolgáltatási kötelezettségüket is 5000 darabbal felemelték. Szlovákiában már 433 épületet átalakítottak közös istállóvá A földművelésügyi megbízotti hiva­tal szövetkezeti osztályára küldött je­lentések szerint január 3-ig Szlová­kiában összesen 217 EFSz javított meg 433 istállót. Ebből a számból a bratislavai kerületre 210 épület (84 EFSz), a nyitrai kerületre 148 épület (78 EFSz), a besztercebányai kerület­re 22 épüleit (19 EFSz), a zsolnai ke­rületre 11 épüleit (8 EFSz), az • eper­jesi kerületre 28 épület (17 EFSz) és végül az eperjesi kerületre 14 épület (11 EFSz) esik. kat további 5 százalékkal szilár­dítjuk. — Akadnak még mindig olyan ele­mek, akik nem szívesen látják ha­zánkban a békés fejlődési folyamatot és ahol tudják, hátráltatják. Egyesek azzal végeznek romboló munkát, hogy igyekeznek elvenni a becsületes dolgozó munkakedvét. Néhány héttel ezelőtt például elmentem a tejcsar­nokba, hogy jegyeimre bevásároljam a tejet Előttem néhány füleki házi­asszony sorakozott, olyan „nagyságos asszony"-félék, akik literszámra vit­ték a tejet jegy nélkül. Mire sorra kerültem, hiába volt jegyem, a tej­csarnokosnö azt felelte, hogy a tej már elfogyott. Amikor megkérdez­tem, hogy miért adta el a tejet jegy nélkül, akkor megfogta a karomat éa ezekkel a szavakkal, hogy „semmi közöd a dolgaimhoz'', kilökött az üz­letből. Hiába követ el azonban akár a tej­csarnokos, akár bármilyen más ha­sonló elem visszaéléseket, mi dol­gozók látjuk, hogy kivel van dol­gunk és nem kedvetlenedünk el. Az ilyen eleinek ellen harcolni fogunk és a döglőfélben lévő reakcióra rá­mérjük az utolsó csapást. így beszél Asztalos Júlia élmun­kás elvtársnő és az ő szava hazánk becsületes öntudatos dolgozó nőinek szava. Haladjunk törhetetlen akarat­tal előre kitűzött céljaink felé, lep­lezzük le a nyílt vagy rejtőzködő re­akció minden gaztettét, mert csak így tudjuk biztosítani a dolgozók bé­kéjét és a szocializmus győzelmét hazánkban és az egész világon. Szarka István, a munkásszerkesztő tanfo­lyam hallgatója. A borbélyok sem akarnak lemaradni 1951 január 1-ével, az ötéves terv harmadik évének megkezdésével a losonci borbélyok munkájában is új rendszer valósult meg. Megszűntek a magán borbélyüzletek és a közös ve­zetés alatt álló alkalmazottak szin­tén bekapcsolódtak a szocialista mun­kaversenybe. Nincs olyan munkafolyamat, amely­nek sikere ne támogatná az ötéves terv győzelmét. A losonci borbélyok is rájöttek erre és nagy részük lelkesen fogott hozzá az új módszer szerinti munkához. Turzó elvtárs valóságos borbély él­munkás lett, mert normáját 145 szá­zalékra teljesíti. Nem kesereg azon, hogy ma már havi fizetésért dolgo­zik, mert biztosítva van tisztességes megélhetése és tudja, hogy jó mun­kájával ö is elősegíti a dolgozó nép egyre szebb és boldogabb jövőjét. Minden munka egyformán értékes, ha jól és becsületesen végzik. A borbé­lyok is megmutathatják, hogy nem­csak a gyári munkások, a bányászok, a földművesek munkája, hanem az övék is elősegítheti az ötéves terv si­kerét. Elősegíthetik azzal, hogy nem váratják a dolgozókat a bor­bélyüzletekben óraszámra, amíg a gyáros urakat vagy kulákokat meg­borotválják, hogy betartják a tisz­taság és takarékosság előírásait és gyors, pontos munkával lelkiismere­tesen, becsületes sorrendben szolgál­nak ki minden vendéget. Az öntuda­tos borbélyok is tudják, hogry ma már az egész világ dolgozói lelkes harcot folytatnak a szabad, békés jövőért és minden vonalon, minden eszközzel biztosítják a szocializmus győzelmét. Sebők Pál, a munkásszerkesztő tanfolyam hallgatója. Egy új bányász leveléből Fiához írja a levelet Nagy Géza, a handlovai szénbánya új dolgozója. Levelének néhány sorát idézzük, mert minden hivatalos jelentésnél ékeseb­ben bizonyítja, hogy bányászaink munkáját, mint ipari termelésünk kulcsszakaszának munkáját népi de­mokráciánk minden tekintetben nagy­rabecsüli. „Kedves fiam, ezen soraimat légy szíves add át a jó Hirsné elvtársnő­nek. Nagyon szépen köszönöm neki azt a szívességét, hogy engem beszer­vezett a handlovai szénbányába. Bol­dog vagyok, hogy a Párt hozzásegí­tett új munkahelyem elfoglalásához, mert nagyon jól érzem itt magam. Munkámmal és a keresetemmel elé­gedett vagyok és azt üzenem minden fiatal munkásnak, minden új munka­erőnek, ne riadjon vissza a bánya­munkától, mert itt mutathatja meg igazán, hogy a szocializmus becsüle­tes építője, mint ahogy megmutatja népi demokráciánk kormánya is, hogy ígéreteit valóra váltva hazánk dolgo­zóinak, elgelsősorban pedig a bányá­szoknak gondoskodó atyja. Tudatom még veled, kedves fiam, hogy már lakást is kaptam és ünne­pek után a családomat is ídehozatom. Nagy Géza, Handlová, szénbánya.

Next

/
Thumbnails
Contents