Uj Szó, 1951. január (4. évfolyam, 1-26.szám)

1951-01-01 / 1. szám, hétfő

I CTfiV 1951 ÜJSIÖ Ma senki sincs magára hagyatva Karácsonyeste a lévai agghajlékban Karácsonyelőtti napokban meghitt beszélgetés közben a társaság egyik tagja nyomott hangulatát azzal indokolta, hogy az ünnepek közeledte megfekszi a lelkét, mert egyedül él, nincsen senkije. Az egyik fejlett elvtárs meggyőző hangon és konkrét ér. vekkel megnyugtatta őt, hogy a szocialista társadalomban senki sincsen egyedül. Mi mindnyájan egy nagy közösséghez tartozunk és ezt min. denkinek éreznie kell. Nekünk az egész országban és a világ minden részén élnek haladó dolgozó társaink, akik minket hozzájuktartozőnak tekintenek. Ez az érzés kell, hogy le. győzze a csüggedés és levertség érzését. Ennek az állításnak az igazságát bizonyítja karácsonyi látogatásunk a lévai agg-hajlékban, ahol 8 egyedül álló öreg ember él és ahol boldoggá és széppé varázsolta a jóakaratú embsrközösség ennek a kis csoportnak szentestéjét. Szép házacska, ahol ezek az öregek élnek. Belépésünkkor megkap a ragyogó tisztaság. Az előszobában intézeti fehér szekrények sorakoznak egymás mellett. A tágas világos há lótermekben barátságos meleget áraszt egy nagy cserépkályha. Az egyik sarok régi képekkel és emlékekkel a kápolnát helyettesíti, ahol az öreg nénikék ájtatoskodva üldögélnek. Három ilyen tágas szép teremben nyolc ember él. Nyolc lélek ről gondoskodik itt a népjóléti megbízotti hivatal Léva városával karöltve. Az ebédlőben csillogó karácsonyfa, alatta ajándékok, az aszta Ion párolgó illatos tea, sütemény, gyümölcs. Az idős lelkek könnyes szemekkel éneklik a karácsonyi dalt, majd Nérerné elvtársnö a lévai városház meleg.lelkü szociális előadó;a közvetlen szavakkal szól hozzájuk. Utána a város tiszti orvosa igyekszik egyszerű szavakkal megmagyará zni nekik, hogy kinek köszönhetik a szép karácsonyestét és ki gondoskodik róluk ilyen atyai módon. Befejezésül diáklányok kedves dalokkal és szava latokkal szórakoztatták az öregeket. Az ajándékok gondosan vannak kiválasztva, a ház lakólnak szükséglete szerint, a nénikék meleg flanell ruhát, meleg alsónemüt és harisnyát kaptak, a bácsikák sötét öltönyt, meleg alsónemüt és harisnyát. Ebben a kis társaságban feltűnik nekünk Mari néni még mindig friss, erélyes hangjával. Bár bottal, de ko. rát meghazudtoló frisességgel j ár-kel és mutatja nekünk az otthonukat. Mari néni — Melicher Istvánné 91 éves. Négy gyermeke volt, egy kissé házsártos, de még segít is ház felügyelőnőjének a házi munkában, ö foltozgat itt mindenkinek a házban. — Mari néni, hogy van megeléged, ve itt? — Amint látja, elvtársnő, szépen lakunk, jó ágyunk van — felemeli az ágytakarót és megmutatja tisz. ta ágyhuzatú tolldunyháját, — koszt annyi van, hogy három gyomrot is megrakhatnánk. Nekem csak egy panaszom van. A doktor úr fürdőszobát csináltatott és én nem akarok fürödni. — Mari néni, de fürödni kell, a testet tisztán kell tartani. — Nem, nem, nem akarok füröd ni, minek csináltak nekünk fürdőszobát, azért, hogy hetenként harc legyen közöttünk és a felügyelónő között ? — Megnyugtatjuk Mari nénit, hogy ez áldásos intézkedés volt, hogy a agghajléknak modern fürdőszobája is van. Doleg Mihály bácsihoz fordulunk. — 1868-ban születtem. Cipész a mesterségem és még mindig van eröm, hogy a társaim cipőit rendben tártsam. A régi világban harcoltam Bosznia Hercegovinában Ferenc Jóska alatt. Öregségemre egyedül ma radtam, de itt nagyon jó nekem. Koszt olyan, hogy még a fogadóban sincs jobb, a tisztaság megvan, az egyik fiatalabb társunk, aki még tud olvasni, járatja a »Pravda« újságot és elmondja nekünk, hogy mi van a világban. Pista bácsi, volt gazdasági cseléd. büszkén meséli, hogy 1400 korona nyugdija van. — Tudja-e Pista bácsi, hogy már nem létezik gazdasági cseléd a mi világunkban ? — De jó volna most dolgozni, az új világban. Bizony amikor én még dolgozni tudtam, gürcöltem, robotoltam és nem kaptam érte mást, mint kosztot és egy rend ruhát. Most már nem is kell nekem ez a sok ruha. amit vesznek. Jó itt nekem, békességben élek. Sipos Margit, a ház gondnoknője beszámol nekünk az öregei életéről. Bevezet a tiszta, jól berendezett konyhába, megmutatja az éléskam. rát, amely jól fel van szerelve élelmiszerekkel. 1946-tól vezetem az agghajlékot — kezdi beszámolóját Sipos Margit. Szeretem őket, úgy tekintem, mint a gyerekeket. Olyan ápolásra is szorulnak. Segítek nekik az öltözködésben, mosakodásban. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy nagyon feledékenyek, nem tudják, hová teszik a holmijaikat, és ha rögtön meg nem találják, kétségbe van. nak esve. Érdekes megfigyelni, hogyan ragaszkodnak a régi életükhöz, a régi holmijaikhoz. Pista bácsinál arra kell vigyáznunk, hogy az új holmijait össze ne vagdalja. Azzal akarja megfoltozni a régit, mert a régit a világért sem akarja félre tenni. Minden lakónk kétszáz koronát kap kézbe a teljes ellátásán kivül és a nyugdijából 500.— koronát fizet a városnak az ellátásáért, azonban ezt az 500 koronát is minden évben visszakapják olyan formában, hogy gondoskodnak a ruházkodásukról. A koszt kifogástalan, úgy főzünk ne kik, mint egy magánháztartásban, azt, amit szeretnek és amit könnyen meg tudnak enni. Ma például kirántott hal van vacsorára, krumpli püré és mákos kalács. Háromszor egy héten kapnak húst, gyakran barom, fit és háromszor egy héten tésztít, mindig ióízü és tápláló levest. Kijár, nak a városba, nyáron szép udvaruk van, úgy hogy valóban nyugodt, egészséges öregségről gondoskodik róluk népi demokratikus államunk. Túri Mária. A szülők kötelessége együttműködni az iskolával Örömmel üdvözöljük a perbetei Nőszövetség kezdeményezéséi, amelyet a következő levél ismertet. A szülőkkel együttdolgozni, a nevelő munkát a szülőkkel közösen a legjobban és legkövetkezetesebben elvégezni, a fel_ merült nehézségeket közösen leküzdeni, az iskola legégetőbb kérdésére. Ha sikerül minden faluban, minden iskolában összekapcsolni a tanítók munlcdját a szülök gondos és szerető irányítását effy vonalba és az édesanyáié olyan találékonysággal fognak gondoskodni az iskol

a kisebb na. gyobb szükségleteiről, mint azt a családi körben megteszik, a gyerme. kek rövidesen olyan eredményeket fognak elérni a tanulásban, amire az édesanyjuk és nevelőjük egyaránt büszke lesz. A perbetei nőszövetség a nemzeti iskolával karöltve megtartotta első szülői értekezletét, amelyen mind szlovák, mind magyar részről szép számban jelentek meg az érdekelt szülők, hogy megbeszéljék közösen a tanítósággal' az iskola legfonto sabb kérdéseit. Az értekežlet célja a tanítási eredmények megjavítása volt és az, hogy a szülőkkel megértessék, hogy a gyermek nevelésének és előmenetelének kérdésében a szülőknek óriási szerepük van. Helyes úton vezetni a gyerekeket és jó eredménye, ket elérni csak úgy lehet, ha a szü. lök a tanítóknak segítségére lesznek. A tanítók nevében Nagy József iskolavezető tanító szólott a szülőkhöz és rámutatott arra, hogy nem elégséges az, hogy ha a szülők egyszerűen elküldik a gyermekeket az iskolába és nem törődnek többé velük. Ha a kis pionír hazajön az iskolából, aa édesanya kérdezze meg, mi volt az iskolá ban, mi a házifeladat, felelt-e és ügy az örömében, mint az esetleges nehézségeiben osztozzon. Megmagyarázta a szülőknek Nagy József M> vábbá, hogy a szocialista iskolában nincs különbség gyrmek és gyermek között, mert ma mindegyik egyformán élvezi a népi demokrácia által nyújtott lehetőségeket a tanuláshoz. Az édesanyához a legközelebb állnak a gyerekek, ugyanügy a gyerekekhez az édesanya. Amire az édesanya tanítja őket, azt magukkal viszik az egész életre. Felkérjük ml tanítók a szülőket, hôgy a gyerekeket pontosan küldjék az iskolába. Tartsák be az iskolaren. det, főleg re késsenek reggel. Másodiknak szabó Terézia tanítónő szó. Iott a szülőkhöz. Elmondta, hogy ha reggel a későn jövőket megkérdik hogy miért késtek, akkor a következő feleleteket kapják: »A mama kenyeret sütött és a pékhez kellett vinnem*. — »Az öcsémet kellet fel. öltöztetnem*, — >az anyukám későn fésült meg«, — Tehát mindezekből láthatjuk, hogy a szülök sokszor maguk az okai, hogy a gyermekek nem jelennek meg pontosan az iskolában. Pedig ha későn jönnek a gyerekek, zavarják a tanítást és a késés maguknak a tanulóknak is lemaradást jelent és nekik is kellemetlen későn bejönni az osztályba. Ugyanígy van a házifeladatokkal is. A gyerekek panaszkodnak, hogy a mama nem segít, kínosan vallják be, hogy nincs meg a házifeladatuk, tehát mindebből lát. hatjuk, hogy a szülőknek ls segíteni kell a tanítók munkájában, és nem bejönni az iskolába, elégedetlenkedni, hogy a gyerek nem tud semmit, mi nem tanítjuk őt. Az igaz, hogy mi vagyunk a tanítók, de be kell látni, hogy nehézségeink vannak, nincs elég osztály csak félnaponként jár. nak Iskolába a gyerekek, Éppen ezért kérjük a szülőket, hogy segítsenek nekünk a nehézségek leküzdésében és segítsenek nekünk a tanításban. Elvtársi üdvözlettel: Sütti József, Perbet>». A KIS KUNYHÓCSKA Egyszer egy paraszt agyagfazekakkal utazott és útközben elvesztett egyet közülök. Arra tepiil egy szegény Légy-anyó és kérdezi: — Kié ez a kunyhócska-szobácska? Ki lakik benne ? Látja, hogy nincs bent senki. Berepül a fazékba és el-éldegél benne. Arra repül Zümmögő-Szúnyog és kérdezi: — Kié ez a kunyhócska-szobácska? Ki lakik benne? — Én vagyok szegény Légy-anyó. És ki vagy te? — Én Zümmögő-Szúnyog vagyok. — Gyere hozzám lakni. És most már ketten laktak együtt. Arra szalad Rágcsáló-Egér és kérdezi: — Kié ez a kunyhócska-szobácska? Ki lakik benne? — Én vagyok szegény Légy-anyó, Itt van velem szúnyog, a Zümmögő. Hát te ki vagy? — Én a Rágcsáló-Egér vagyok. — Gyere hozzánk lakni. Hármasban éltek most már. Arra ugrál a Brekegő-Béka és kérdezi: — Kié ez a kunyhócska-szobácska? Ki lakik benne? — Én vagyok szegény Légv-anyó és itt van szúnyog, a Zümmögő, meg Egér, a Rŕ.gcsáío. És ki vagy te? — Én Brekegő-Béka vagyok. — Gyere hozzánk lakni. Négyen laktak már együtt. Arra szalad egy nyulacska és kérdezi: — Kié ez a kunyhócska-szobái-ska? Ki lakik benne? — Én vagyok szegény Légy-anyó és itt van szűnvog. a Zümmögő, meg Egér, a Rágcsáló és Béka, a Brekegő. És ki vagy te? — Én a dombokon ugráló, Görbelábú-Nyuszi vagyok. — Gyere hozzánk lakni. Most már öten laktok együtt. Arra szalad egy róka és kérdezi: — Kié ez a kunyhócska-szobácska? Ki lakik benne? — Én vagyok szegény Légy-anyó, velem van szúnyog, a Zümmögő, Egér, a Rágcsáló. Béka, a Brekegő és a dombokon ugráló, GörbelábúNyuszik. És te ki vagy? — Én a híres Ravaszdi-Róka vagyok. — Gyere hozzánk lakni. Hatan laktak már a fazékban. Odaszalad egy farkas és kérdezi: — Kié ez a kunyhócska-szobácska? Ki lakik benne? — Én vagyok szegény Légy-anyó, Velem van szúnyog, a Zümmögő, Egér, a Rágcsáló, Béka, a Brekegő, A dombokon ugráló, Görbelábú-Nyuszi És Róka, a Ravaszdi. És te ki vagy? — Én a Ragadozó-Farkas vagyok. — Gyere hozzánk lakni. Heten laktak már együtt és gond nélkül élték világukat. Odacammog egy medve, kopog és kérdezi: — Kié ez a kunyhócska-szobácska? Ki lakik benne? — Én vagyok szegény Légy-anyó, Velem van szúnyog, a Zümmögő, Egér, a Rágcsáló, Béka, a Brekegő, Dombokon ugráló, Gőrbelábú-Nyuszi, Róka, a Ravaszdi És Farkas, a Ragadozó. És ki vagy te? — Én mindnyájatoknak Elnyomója vagyok. Ráült a .nedve a fazékra, összeroppantotta és szétugrasztotta az állatokat. A. Tolsztoj. A KIS KAKAS ÉS A TYUKOCSKA Élt egyszer egy tyukocska egy Ida kakassal. Elmentek az erdőbe mogyorót szedni. A kis kakas felrepült a mogyorófára, hogy mogyorót tépjen és meghagyta a tyukocskának, hogy s*edje össze, amit ledobál a földre. A kis kakas dobálja, a tyukocska szedi össze. Egyszer csak egy szem mogyoró a tyukocska szemébe esik. Elindul a tyukocska és sír, sír keservesen. Arra utaznak gazdag bojárok és kérdezik: — Tyukocska, tyukocska! miért sírsz? — A kis kakas kiütötte a szememet. _ Kis kakas, kis kakas! Miért ütötted ki a tyukocska szemét? — A mogyorófa eltépte a nadrágomat. — Mogyorófa, mogyorófa! Miért tépted el a kis kakas nadrágját? — A kecskék lerágták a kérgemet. — Kecskék, kecskék! Miért rágtátok le a mogyorófa kérgét? — A pásztorok nem vigyáztak ránk. — Pásztorok, pásztorok! Miért nem vigyáztok a kecskékre? — A gazdasszony nem ad nekünk palacsintát. — Gazdasszony, gazdasszony! Miért nem adsz palacsintát a pásztoroknak ? — A disznó kiborította a tésztámat. — Disznó, disznó! Miért borítottad ki a gazdasszony tésztáját? — A farkas elvitte a malacomat. — Farkas, farkas! Miért vitted el a dteenó malacát? — Mert éheo voltam, A. Tolsztoj. A FARKAS MEG A KIS KECSKÉK Egy szép őszi napin a farkas & nagy erdő szélén prédára lesett. Már nagyon korgott a gyomra az éhségtől és éppen abba akarta hagyni az aznapi vadászatát, hogy szomorúan kullogjon haza vackába s egy kiadós alvással feledje el minden búját-bánatát, amikor nini, mit látnak éles szemei? Két kis kecske szaladt ki előtte a tisztás rétjére és vig játékkal öklelödzni kezdtek. — No, ezek éppen jókor jöttek ide — gondolta örömmel a farkas leshelyén. — Így legalább dupla adag pecsenyéhez juthatok! És kinyújtva hosszú nyelvét, már előre nyalta sóvár száját a jó falatok reményében. Igen ám, csakhogy a kis kecskék is észrevették a türelmetlenségében I vigyázatlanul megmozduló farkast és a nagy veszedelem láttán menten elment a jó játéktól a kedvük. — Jaj, jaj, ott jön a farkas! — kiáltotta siránkozva az egyik kis kecske. — Hová meneküljünk? — Most már hiába szaladnánk el előle, úgyis utolérne minket, — mondta higgadtabban az öregebbik. — Csak ravaszsággal segíthetünk magunkon, próbáljuk hát ezt meg. S bár remegtek, ijedtükben, mint a nyárfalevél, mégis bevárták a feléjük ügető éhes farkast. — Ejnye, ti haszontalanok, — kiáltott rájuk a farkas, mikor odaért — ki engedte meg, hogy így összetapossátok a község szép legelőjét? De az okosabbik kis kecske bizony bátran szembeszállt vele. — Már hogy volna ez a rét a község legelője, — felelte nagy ravaszul neki, — amikor az egész rét apai örökségünk? Hiszen a? elébb is, midőn megláttál minket, azon veszekedtünk, azért öklelődtünk, hogy melyikünké legyen? Éppen jókor jöttél, kedves jó farkas bátyám, légy te az igazságos bíró köztünk. Állj oda a rét szélére, mi meg majd a túlsó széléről versenyt futunk. Amelyikünk hamarább ér ide hozzád, aaé lesz a legelő! Ez lesz a legjobb osztózkodás ügye? A farkas éhségében ugyan legszívesebben széttépte volna rögtön a kis kecskéket, de igen hízelgett hiúságának, hogy öt kérték fel bírónak és egy kis habozás után mégis beleegyezett a kis kecskék kérésének teljesítésébe. — Rendben van, — mondta kegyes büszkeséggel, — csak siessetek, mert nincs sok Időm! Gondolta, ráérek majd megenni az ostobákat, ha visszajönnek hozzám! De több se kellett az okos kis kecskéknek. Ügy elkezdtek szaladni mind a ketten, ahogy csak a lábuk birta. Megsenŕ álltak hazáig! A hiú farkas pedig hiába várta őket vissza. Bizony, hoppon maradt őkelme! Így győzött a nagy erőn A kis kecskék ravaszsága És fizetett rá a farkas Az ostoba hiúságTa! ,Mesélő." U^em kaszanía Újév tekint felénk megint.' S a szeretet h ív, a boldogság int: mosolyog le a napsugár, mindenfelé a Béke száll: suttogja száj, kivánja szív — fehér galamb a Béke hív... Űjév köszönt reánk megint, csak egyre int: reményt, szeretetet hints, 0 s mint milliónyi sok hópehely, mindenfelé suttogja el, — amint leszáll — ki-kel, ki-kel! A Béke magja mind csak hintsd, csak hintsd. Qy. Irma, \