Uj Szó, 1950. december (3. évfolyam, 278-300.szám)

1950-12-23 / 297. szám, karácsony

KARÁCSONY 1950 UJSZ0 9 HAJNAL ANNA: /Q- békekcmgresszush Áll az orrszarvú a vadonban. Támadják? Védekezik nyomban! A szarvas húszágú aggancsa viliázik önvédő parancsra. A vaddisznót vad agyarával vadász ha űzi agarával — védi magát! a teremtését! támad? hát megkapja a részét! Elhal a gyengék gyenge jajja, elhal a fegyver fürtje, zajja, s ottmarad kiszolgáltatottan az áldozat véráztatottan ... A gyenge őznek, gyáva nyúlnak mindenütt csapdák, hurkok nyúlnak. Lapul? rejtőzik? fut? szalad? gyengébb, tehát alulmarad. A kicsi sün erős magában, kerek, kemény tüske-várában. Még a szarvasbogár páncélja is megmutatja, mi a célja. Kemény, erős önvédelem győz támadón, gaz érdeken. Villogó foggal nevet Truman, farkas ő, megbízik az Úrban, merthogy bárányokat teremtett, s van báránynemzet, farkasnemzet — mi pedig vagyunk szegény bárány, majd megtanuljuk magunk kárán ... Tévedni tetszik Truman úrnak! a farkaselvek most hazudnak. A qyenge tanult maga kárán, láthatja: páncélt ölt a „bárány", láthatja: páncélja, sisakja, van a „báránynak" akaratja. Ami most jön, az farkasbánat, már farkas bánja, hogyha támad. A farkasvilág elmúlóban, most. van a világ változóban, páncélt ölt, úgy erős a béke, erő a népek békessége. oz NYIKOLÁJ TYIHONOV, a Béke Világtanácsának tagja: Legszebb eszményeink jegyében... Lengyel gyermekek virággal köszöntötték a Kongresszust. Jöttünk legszebb eszményeink jegyében A Kongresszusra messziről sokan S jöttek tavasznak hírhozóiképpen Kisgyermekek hozzánk virágosán. Derék munkában izzad künn a város, Itt bent — hószín galambsereg suhan S Varsó-küldötte csöppnyi lány világos Kis ruhájában áll az asztalon. Van úgy: hirtelen mindent oly simának Érzünk, mint jó vers egyszerű sorát S mint én most itt e kis varsói lánynak Kezét, mely Kína vállát fogja át. Vidám szemével néz a nagy világba — Nagyobb az e teremnél is talán — Mi szíveinkel halljuk azt, mit szája Nem mondhat el, mert kicsiny még a lány. Jadának hívják, vagy lehet, Anélnek — Mindegy hiszen minden szép név övé, Csodás szemében világok regélnek És minden út kitártán áll elé. Ó nemcsupán egy ifiú élet árad Finom bájából, — tünde fénybe szőtt, E f. termek képében jövőnket látod, Ott áll és kér, hogy védelmezd meg őt. Lányi Sarolta fordítása. Szécsi Margit: Clsak a szabadság, és a héUe. Harmincadik éve már a nép fegyvert fogott hogy hős harcban győzze le a tőkés zsarnokot. Oroszhon havas tájain föüzzó szikra szállt s megalkotta az elnyomott a szép Szovjethazát. Hatalmas, egységes erő, előtted semmi gát! Szervezett, gyújtott, lázított és így beszélt a Párt: Ne várj a gyilkostól kegyelmet! Csak úgy lehetsz szabad, ha összefogsz a milliókkal s nem küzdesz egymagad. Kegyetlen, elszánt küzdelem de győzelemre vitt, bár marta őket Djenikin, kulák és mensevik. Emeld föl hozzájuk szived, végy példát, új hazám! hisz általa lettél szabad és ember Igazán. Csak a szabadság s béke az, mely erőssé tehet, miként a napfény bontja ki a termő földeket. Szabadság fénye! tündökölj szomjas hazámon át, tüzedben él a dolgozó s teremt ezer csodát. Erősre edzzed népemet, Október csillaga! Nálunk még megnyerésre vár sok-sok kemény csata. Géppuskatüzben, munkapadnál helytállni hős dolog s dalolják győzelmünk hírét jövendő századok. Nézz körül: Kína! gyarmatok! megannyi vérsugár! A tőke ellen kél a nép, konok tusára száll. Sorakoznak a dolgozók mind egy ütemre lép, kiildj Október, küldi már harcos üzenetét. Hiába, hogy gyilkos erők tombolnak szüntelen, az osztályharc ma sem pihen, vörös, izzó jelen. Október, új korunk világa, küldd tiszta sugarad azokhoz, kiknek vértől ázott földje még nem szabad. MIHAIL BENIUG román költő verse: RIZSFOLD Hajnal Gábor' ^jfelcsap a hála Mintha réten nyári melegben ég a fű s gomolyog feketén lent s fent, az egekben füst, füst és láng lobog, égő fű és nap a magasban füstben ölelkezik, átok és harag összecsapnak fel a fellegekig: ilyen volt az én ifjúságom s millióké ilyen, kilyukadt a lábamon a cipő és kéreg nőtt szívemen, míg néhány pengő hetíbérért valami munka akadt, de ezen is kegy volt a cégér és a nyomor maradt. Mintha völgyben, zöld hegyek ormát Vidám zápor után szivárvány ívei karolják s a felhők mosolyán a békés, derűs fényű nyárban szárnyal a nyugalom s győzelem dalol a határban hatalmas asvríagon: ilyen az én férfikorom már s millióké ilyen. Sztálin seresrét idekiiUlte s most millió szíven elönti munkánk ragyogása az emlék sebeit. Elvtársak, most felcsap a hála s örömünk egekig. Ennek a földnek költője vagyok, rozsdáját, gyászát énekeltem hajdan. Most tündököl a gyöngéd öszi napban, e rizsföld is, mint napfény, úgy ragyog. Megrokkant ökrök, nyomorúság, átok, ellenség volt itt a mezsgye is régen — az arc ha néha pihent a tenyérben: gondok közt is kihajtottak az álmok. A sarló is csak szívünket sebezte, présként feküdt ránk hajnal, alkonyat — de vittük szívünkbe az álmokat, ha gödrös úton hazatértünk este. Hát feledheti ezt a szörnyű sorsot, kit csendőr és bojár sanyargatott, e multat, mely elfödte a napot? — A roskatag fal örökre leomlott! Most, mint kockás füzet, melyben az ábra béke és munka: rizsföldünk terül, — láttán tekintet és szív felderül — a Kollektív Gazdaság a gazdája. Z el k Zoltán fordítása. ANDREJ PLÁVKA: H©iL I® ÄMGm Én, Miko Péter, nováki bányász hangom csákánnyal hallatom — és ha most ismét úgy adódna, hogy szörnyekhez kell szólanom, akik újra háborút szítnak, népeknek véres ostorát, lopnák győzelmét igazságnak és kiirtnák minden jogát, hát ütnék: nem! És milliókkal zúg hatalmasan ez a hang, zengni fog sok békeharanggal és beszél, míg rá idő van! A mélybe járok fénykincsünkért békés munkánkat látni el, hogy építkezésünk zűrzavart okozzon háborús terveken. Fellobbantok a mécsesemmel ezrek szemében lángokat — A fény gyors ütemben terjed el Camisso szénbáró uram! Fény jut egyszer a bányájába és sötétjébe belepislog, belöki magát a tárnába megszagolni a bányászsorsot! Érezze izzadsága cseppjét, ismerje végre az ízét és megtudja, hogy munkájáért miért kevesli a mulzabért! Szánkat szívesen befognátok, feketekérgü föld alá sok öntudatlant hajtanátok korbács jó ehhez vagy láng. Hogy brilliánsok villognának zsírpárnás ujjaitokon, hogy kegyetekért táncot járna s reszketne, ki nem hisz vakon. De úgy tűnik, nem láttátok még tárnákban nagy vádorútunk! Zengő igazság, lángoló fény előttünk győztes csillagunk. Én, Miko Péter, nováki bányász az igazság fényét táplálom — és újra üt, ha szükség lesz rá, a győzelemért csákányom! Fordította: G. P ó c z O 1 g a.