Uj Szó, 1950. december (3. évfolyam, 278-300.szám)

1950-12-23 / 297. szám, karácsony

KARÁCSONY 1950 UJSZ

0 595 A csehszlovákiai magyarság és a béke A „Munkás" megjelenésének harmincadik évfordulójába léptünk. Egy olyan lapnak a jubileumát ünnepeljük, amely harminc éven át jóban-rosszban, szenvedések, bántalmak és kemény osztályharcokbafk hűséges segítőtársa, tanácsadója és oltalmazója volt a magyar népnek. E rendkívüli alkalomtól talán nem lesz felesleges ismételten felvetni azt a kérdést, hogy milyen legyen a csehszlovákiai magyar nép szerepe a jelenlegi háborús viharfelhőkkel terhes időkben. Mert úgy bizony, a zord háborús viharfelhők fenyegetően, vésztjóslóan terjednek. Nem önmaguktól. A világháború tűzcsóváit tervszerűen, provokáló arcátlansággal Hitler és Mussolini szórják szét. Mindkét fasiszta államban, különösen Hitler III. birodalmában, a súlyos gazdasági, pénzügyi és politikai nehézségeket csak újabb háborús konfliktusokat kiváltó „külső sikerekkel" gondolják megoldhatónak. A nyers erőszakra épített fasiszta uralom a belső ellentétek és ellentmondások között vergődve-gyötrődve új világháborúban keresi a kivezető utat. A fasizmus háborút jelent. Lehet-e ebben ma már kételkedni mindazon szörnyűségek után, amelyeket Hitler és Mussolini a világ lángraborítása céljából elkövetett? Hacsak Abesszínia háborús Ieigázását és a spanyol nép elleni háborús orvtámiadást tekintjük, amely éppen e háborús támadás következtében minden pillanatban új világ:borzalmat zúdíthat az emberiségre. Nem is említve mindazokat a „kisebb" háborús provokációkat, amelyeket Hitler az utóbbi évek folyamán felhalmozott. Mindezek szemünk előtt lejátszódó valóságok. Es a jövőbe nyúló tervek... Az a hónapok óta tartó nemzetközi kampány, amelyet Hitler és a kapitalista államokban levő ügynökségei vezetnek — felfedi ezt a célt. A kampány három irányban folyik: 1. Pokolian kieszelt hamis hírek terjesztése (mind Csehszlovákia a bolsevizmus fészke, a Szovjet Szövetség repülőgép bázisa stb.). 2. Belföldi reakciós zsoldosok útján a Hitleri pozíciók kiszélesítése, autonomista, elszakadási törekvések kiváltása, felkészülés a fasiszta pucsra. 3. Ügyes diplomáuiai mesterkedéssel, amelyet gazdasági nyomás kisér, a Kisantant szétverése, Franciaország középeurópai befolyásának meggyengítése és Csehszlovákia elszigetelése. Természetesen ez a kampány nemcsak Csehszlovákia és Franciaország ellen irányul, hanem minden olyan kis állam és nemzet ellen, amely eddig nem állott be teljesen a fasizmus háborút kovácsoló politikájának a szolgálatába. Ma Csehszlovákia, holnap Ausztria és holnapután Magyarország kerülhet sorra, amint ezt a hitleri fasiszta erők magyarországi pucskisérlete is bizonyítja, A fasizmus háborús tervének végrehajtása folyamatban van. Meg lehet ezt akadályozni, kerékbe lehet ezt a tervet törni? Kétségtelenül. Ha a Népszövetség és békét akaró népek és nemzetek összefognak a háborút csináló fasiszta erőkkel szemben. Ha a demokratikus államok az eddigi gyáva meghátrálás helyett, következetesen a néptömegek kívánságát teljesítik és a Szovjet Szövetség békepolitikája alapján lépnek fel a háborús provoációkkal szemben. Ha megakadályozzák a spanyol demokrácia és köztársaság ellen Mussolini—Hitler nyílt háborúját — akkor a fasiszta háborús tervek összeomlanak. Csehszlovákia magyar népének e komoly helyzetben számot kell vetni. Es ha e számvetés kizárólag a magyar nép érdekeit veti mérlegre, akkor az eredmény nem lehet más, mint társulni azon szövetséges demokratikus népi erőkkel, amelyek a békét sszolgálják. A béke védelme magasztos szerepének a betöltésére kötelezi a magyarságot — a világháború tapasztalatain kívül — gazdag forradalmi múltja. Azok a magyar reakciós főúri körök, melyek a magyarságnak a fasiszta háborús tervek támogatásának szerepét ajálnják, a katasztrófába, a biztos megsemmisülésbe akarják vezetni a magyarságot. A világbéke megóvása az egyetemes magyarság és az egész emberiség érdeke. A magyar reakciós földesúri vezérek azt az ellenvetést teszik, hogy a fasizmus ellen a békéért való harc szerepe a magyar nép mai sanyarú helyezetében megnyugvást jelent. Megállja ez az ellenvetés a helyét? Távolról sem. Hiszen a magyar nép bátor kiállása a fasizmus ellen, a békéért, a demokratikus köztársaság védelméért, felszabadítja, megsokszorozza erejét. Még öntudatosabban, szívósabban és jogosabban követelheti a cseh nemzet életviszonyaival a teljes nemzeti kigyenlítést. A béke ép demokrácia közös szolgálatának vállalása a cseh, szlovák, német, ukrán népekkel — egyenlő gazdasági, szociális, kulturális és politikai jogokat követel meg a köztársaság valamennyi nemzete számára. A békeszerep vállalása és következetes betöltése biztosíthatja csaik a magyar nép demokratikus nemzeti jogait és szabadságát, egy boldogabb jövő kilátását. 13 évvel ezelőtt, írta ezt a cikket, amelyet itt közlünk, Steiner Gábor, a Párt egyik harcosa, aki életét áldozta a munkásosztályért és a szocializmusért, Steiner Gábor, a Csehszlovákiai Kommunista Párt szenátora. Steiner Gábor — ez csak a fiatalabbaknak szól — fogalom volt a munkásosztály harcos életében. Steiner Gábor a csehszlovákiai magyarSághoz, helyesebben az új életért harcoló csehszlovákiai magyarsághoz e cikkét az elmúlt háborút megelőző viharos időkben írta és békét követelt. Békét követelt azoknak nevében, akik kezükben csákánnyal és ekével vagy akár tollal az emberiség jobb holnapjáért küzdöttek Hitler ellen. Hitler jelentette akkor a roszszat, a háborút, a megpróbáltatásokat, az emberiség véres napjait ugyanúgy, mint ma utódai, a Trumanok, Churchillek, Liszinmanok vagy Adenauerek. A dolgozó nép élharcosa nem ma követelte a békét, a nyugalmat, az építésre és alkotásra alkalmas békességet, hanem mindig. A dolgozó nép, amely két keze munkájával keresi meg a mindennapira valót, magának és a dolgozók családjának mindig békét kíván, hogy alkotni, építeni és teremteni tudjon. 1937-ben a „Munkás" megjelenésiének harmincadik évfordulója alkalmából szólalt meg Steiner szenátor és őt idézzük ma. Szlovákiában bármerre jársz, ha a régi öntudatos kommunista harcosokkal találkozol, az ő nevével találkozol első szavuknál. Egybeforrott neve azzal a harccal, amelyet munkásosztályunk azért vívott, ami ma kialakulóban van. Ha az uszítókat, a gyűlöletre buzdítókat hallod; úgy mondják, hogy nálunk a békeprogram taktika. Ám itt az Ö cikke! Több mint egy évtizede írta, ő, a Kommunista Párt rettenthetetlen bátorságú hős harcosa. Mit hirdetett? Miért harcolt, miről szólt, miről vitázott és miért verekedett? A békéért, a munkásosztály és a dolgozó nép békességes, alkotni tudó nagy jövőjéért. Nincs talán alkalmasabb pillanat, mint éppen a mai nap, hogy Steiner Gábort idézzük. Steiner Gábort: a harcos béke katonáját és azokat, akikről ö beszélt. Akikről ö úgy beszélt, mint az emberiség legmegátalkodottabb ellenségeiről. Miért aktuális Steiner Gábor cikke ? Mert az imperializmus éppen úgy megindította véres és feneketlen gyűlölettel eltelt, lelkiismeretlen hajszáját az emberiség békéje ellen, mint a maga idején Hitler, A béke oldalán a harcosok ugyanazok maradtak. Csak megszaporodtak. Megszaporodtak az emberek százmillióinak tömegeivel. De az élen továbbra is a Párt, a dolgozók pártja, a Kommunista Párt maradt. A másik oldalon történt némi változás. A háború Luciferjének szerepét Hitler helyett más vette át. Még raffináltább, még éhesebb, még gyűlöletesebb alakja történelmünknek, aki az emberi agy korunkban legzseniálisabb találmányát az építés helyett rombolásra, az élet helyett a gyilkolásra akarja felhasználni. A szlovákiai munkásosztály és vele együtt a népek nagy családjában élö élharcosok, a munkásosztály élcsapatánk tagjai tűrhetetlenül küzdenek a Steiner Gábor által kijelölt vonalon. Sztálinnal és a Szovjetúnióval harcolunk a békéért. Harcunk ma sokkal erőteljesebb, bátrabb és határozottabb, mert magunk mellett tudjuk mindazok elszántságát, akiknek a szovjet nép megmutatta az igazi utat, akiknek szovjet nép megadta a szabadságot. S nekünk, szlovákiai magyarajkú dolgozóknak: munkásnak, parasztnak, értelmiséginek, szem előtt kell tartanunk Steiner Gábor örökértékü szavait, társulnunk kell a szövetséges demokratikus népi erőkkel, amelyek a békét szolgálják. Igen, híven teljesítjük Steiner Gábor szenátor elvtárs üzenetét, szorosan felzárkózunk a nagy Szovjetunió vezette béketábor mellé, mi csehszlovákiai magyarajkúak, munkások, parasztok és értelmiségiek, hogy szolgáljuk a szocializmust és szolgáljuk a békét. A munkásosztállyal harcban a békéért! — a pártonkívüli értelmiség jelszava — A betlehemi Ember születésének napjához értünk el ismét. A betlehemi Ember születésnapjához, aki békét hirdetett, aki a dolgozó nép jobb jövőjéért harcolt és aki egész élete útján az igazságért küzdött, Keresztrefeszítették azok, akik meghamisították az igazságot, akik a béke szót harci fegyverként alkalmazták, akik szeretet helyett gyűlöletet szítottak. Ezen a napon az öreg Európa megszámlálhatatlan városainak és falvainak házaiban kigyulladnak a szeretet fényei. Békét és szeretetet vannak hivatva hirdetni ezek a fények. De vájjon ott gyulladnak-e meg a karácsonyfa gyertyái, ahol azt a betlehemi Ember elképzelte? Vájjon a dolgozó nép békéjét és igazságos életét hirdeti-e a karácsonyi estén kigyúló milliónyi apró lángocska? Nálunk, igen, nálunk a dolgozó nép, a halász és földműves, a munkás s a többi kétkézi dolgozó nép előtt valóban a béke útja nyílott meg, de ugyanakkor Európa egy más részében a nyomor és elnyomatás uralkodik, a kin, az éhség vesz erőt anyákon és gyermekeken, az emberi kapzsiság és állatiasság terpeszkedik el az országok kormányainak bársonyszékeiben. Láttad-e idén szerte országunkban az utcákon hemzsegni az anyákat, apákat, gyermekeket, akik mind, mind meg akarják örvendeztetni hozzátartozóikat a szeretet ünnepén? A dolgozó nép karácsonya ez és hogy mennyire a dolgozó népé, azt talán legjobban a kereskedések százai és százai tudnák megmondani, ahol a szeretetcsomagokat állították össze. Eszembe jut egy komáromi festőművész, Nagy Márton képe, amelyet ez a művész húsz évvel ezelőtt festett és a kép címéül a „Karácsonyi vásár" címet adta. Zsúfolásig megrakott kirakat s a kirakat üvegéhez tapadó proletár gyermekarcok, akik éhes szemmel, elkínzottan nézik a sok szépet és jót, amit itt a gazdagok számára kiállítottak. És e kép emlékével egyidöben hallom a rádió hangját, amely épp e napokban jelentette be, hogy Trumanék Marshalltervével megtisztelt országban súlyos fegyházbüntetéssel sújtják azokat a földműves proletárokat, akik a nagyurak elhagyott földjeit megmüveit, hogy kenyérre valót tudjanak biztosítani apró gyermekeiknek. Mily nagy különbség van a két karácsony között. A között a karácsony között, amelyet az ötéves terv második tervévének befejeztekor népi demokratikus országunk gyermekei ülhetnek meg és a között a karácsony között, amely az elnyomott, kiuzsorázott és háborús kétségbeesésbe taszított családok gyermekeire vár. A betlehemi Ember születésének napja a békét hirdeti. De vájjon azt a békét-e, amellyel oly gyakorta viszszaélnek azok, akik újabb tüzcsóvát akarnak az építő emberek hajlékaira dobni? Vájjon azt a „békét"-e, amelyet Truman és vele együtt a tőkés osztály, az imperialista háborús uszítók kívánnak az emberiségnek? Mi nekünk egyszer s mindenkorra határozottan vissza kell utasítanunk, hogy a béke nevében olyanok beszéljenek, akik minden tettükkel és minden cselekedetükkel az emberiség újabb véres háborúját akarják előidézni. Az emberiség nagyobbik és emberibb része azonban nem a farizeusokat, nem a bíborpalástban járókat, nem az emberiességükből kivetközötteket követi, hanem a krisztusi békét követeli, azt az igazi békét, amelyet a betlehemi Ember hirdetett. A hitleri fasiszta hordák szégyenteljes veresége után a szovjet nép önfeláldozó harckészsége és hősiessége árán népünk és velünk együtt Európa népeinek százmilliói szabadultak fel. A dolgozó nép kezébe vette a hatalom gyakorlását a nép, az emberiség jobb jövője érdekében. Az elmúlt öt esztendő bebizonyította, hogy a dolgozó nép az emberiség jobb jövője érdekében tudja használni hatalmát, épít, alkot, szebb életet teremt maga és gyermekei számára. A munkásosztály ragyogó bizonyságot tett arról, hogy önfeláldozóan tud küzdeni és harcolni a jobb holnap megvalósításáért. És ebben a gigantikus alkotó lendületében társa lett dolgozó parasztságunk is. És a szocializmus építésének lendületes munkájából kiveszi részét a dolgozó értelmiség is. Lapunk hasábjain napról napra megszólaltak munkásosztályunk legjobb tagjai, akik hervadhatatlan érdemeket szereznek a szocializmus építésében, megszólaltak kis- és középparasztjaink, akik új lendületet visznek falvaink életébe. Ma, a szeretet és békesség napján szót kér a dolgozó értelmiség is, hog.y elmondja véleményét a békéről, új útunkról, amelyen harcostársunk akar ö is lenni, a munkásosztály és a dolgozó parasztság mellé felsorakozva. Nem a mult békéjéről beszél azonban dolgozó értelmiségünk. Nem az álpróféták és humanisták békéjéről, hanem arról a békéről, amely oszthatatlan és tartós és szebb, boldogabb jövendőt biztosít az emberiségnek. * Elsőnek szóljon a tudós, a tanárember, akinek áldásos munkája nyomán a dolgozó nép jövő értelmiségije indul majd neki életútjának. Dr. SAS ANDOR, főiskolai rendkívüli tanárt olvasóink bizonyára ismerik, hisz tanulmányait és cikkeit gyakorta közli lapunk és csak a mult napokban jelent meg nagy tanulmánya éppen az Uj Szóban: „Sztálin felszabadítja a nyelvtudományt" címmel. Kérésünkre, hogy miként látja szerepét a tanárembernek a békéért vívott harcban, ezeket mondotta: A békeharc arcvonalának fontos szakasza az, melyet a szakszerű képesítéssel bíró szellemi munkások s a kultúra, a tudomány és a művészet terén dolgozó alkotó értelmiség tagjai tartanak. Gottwald elvtárs a februári győzelem után, 1948 április llén az értelmiség küldetéséről szólva, azt emelte ki, hogy az értelmiségi dolgozók a népi demokráciában nem kényszerülnek már a töke szolgáinak és kiszolgálóinak megalázó helyzetébe, mint ahogy a kapitalizmus idején történt, hanem az értelmiség a hatalmat gyakorló nép része és a munkásokkal, a földművesekkel együtt az ország ura. A régi értelmiség mögött örökös válságnak, a kenyértelenség szakadatlan félelmének rémsége kísértett. Az értelmiségi munka területén: a termelés megszervezésében, az oktatásban, a népbetegségek elleni küzdelemben rengeteg lett volna a tennivaló, de a kapitalizmus idején csak arról lehetett hallani, hogy túlsokan mennek értelmiségi pályára, hogy tanítóban, mérnökben, orvosban túltermelés mutatkozik. Nyüzsögtek az analfabéták s csodálatos módon túlsóknak tartották a tanítóképző intézetekből és a főiskolákról kikerülő pedagógusok számát. S mivel túlsokan voltak, természetesen nem ju-1 tott mindegyiknek alkalmazás. A népbetegségek tízezerszámra szedték áldozataikat. És a hivatalos statisztika az orvosi fakultások túltömöttségén kesergett. A diplomás orvosok jelentékeny része nem tudott elhelyezkedni. Annyit beszéltek az értelmiségi túltermelésről, hogy ennek hatása alatt az értelmiségi pályára készülők nyomott hangulatban végezték tanulmányaikat, mert a medikos, a filozopter, sőt a közigazgatási pályára készülő joghallgató is szinte fázott attól az időponttól, amikor kézhez kapja diplomáját. Mert az egyetemi évek viszonylagos gondtalansága után az életbe való kilépés magával hozta az állás után való hajszál és a hajszában bekövetkező lemaradás a kenyérgondot. Ezzel szemben a népi demokráciák társadalmai nem ismerik az álszenteskedő kapitalizmus hazugságát arról, hogy túlsokan készülnek értelmiségi pályára s ezért nem jut ezeken a pályákon minden képesített munkásnak kenyér. A szocialista társadalom nem tud eléggé képes értelmiségi kádereket kinevelni. Szüksége van az értelmiségre, hogy a szaktudást, a tudományos kutatást és a művészi alkotást a társadalom nagy feladatainak szolgálatába. állítsa, hogy az értelmiség új nyersanyagforrásokat tárjon fel technikai és kutató munkájával, hogy a szakemberek terveket készítsenek a technika és a termelékenység fejlesztésére, hogy mindenkinek jutó és alapos iskolázással a munkateljesítmény fokozása váljék lehetővé. A kapitalizmus egyes értelmiségi munkásoknak lehetővé tette bizonyos foglalkozási ágakban jövedelmük tőkeszerzésnek is beillő fokozását, de nem törődött azzal, hogy az igazi tehetségek alkotó lehetőségei tudományos és művészeti téren fokozódjanak, hogy a fizikai megélhetés gondjai aló! mentesüljenek. Ma az értelmiség sarjadéka a különféle fő. és szakiskolákon bizakodó lendülettel végzi tanulmányait, mert tudja, hogy künn az életben várnak szakképzettségére és munkájára. A munkások és parasztok társadalma felismerte, hogy az üj társadalom építésében a szocializmus számára mit jelent a tudás. Természetesen nem az egykori, a kapitalizmus előtt alázkodó, neki behódoló tudomány, hanem a szocialista építés gondolatát hordozó teória. A munkálkodó értelmiségnek — szélesebb látókörénél fogva is — külön kötelessége tudatosítani annak a harcnak a jelentőségét, melyet a béke megvédésére felsorakozó dolgozók köztársaságunkban folytatnak s minden szaktudás latbavetésével élesíteni kel! a leghatalmasabb békevédő fegyvert: munkánk lendületének olyan fokozását, mely a termelékenységnek és a termelés mennyiségi emelkedésének vonalát egyre gyorsabban egyre biztatóbb magaságokba irányítja. De hallgassuk meg az új főiskolás hangját, aki már nem a kávéházak és házi zsúrok fénykörében vergődik át a jogi tudományok vizsgáin, hanem becsületesen tanulva teljesíti kötelességét, hogy mielőbb rendelkezésére álljon dolgozó népünknek. A bratislavai Szlovák Egyetem jogi fakultásán Kozma Gyulával találkoztunk, ezzel a fiatal mosolygósarcú jogásszal, aki a jogi tanulmányai mellett népi Köztársaságunk egyik legkiválóbb sakkozója és az országos válogatott keret tagja, KOZMA GYULA örömmel állt rendelkezésünkre, hisz annak az ifjúságnak tagja, amely a háború szörnyű pusztításait végigélte és most minden életerejével építeni akarja azt a jövöt, amely egy szebb korszakot fog mindnyájunknak megteremteni a munkásosztály vezetésével. Kozma Gyula ezeket mondotta: Büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy a most alakuló szocialista társadalmi rend főiskolájának hallgatója vagyok. Nem annak az iskolának, ahol a tőkés rendszer idején örök jogászok ültek és a gazdagok fiacskáiból a dolgozók kizsákmányolóit és ellenségeit nevelték. Nem. Mellettem más diákok ülnek. Nyílttekintetű munkásfiúk és kérgestenyeríí parasztgyerekek. Kemények és öntudatosak, Gottwald fiataljai. Egy közösséget aikotnak velünk, a dolgozó értelmiség fiaival. Közös munka kovácsolja erőssé barátságunkat, közös célért dolgozunk. A dolgozó nép küldött ide bennünket, a boldogabb és igazságosabb társadalmi rend építésére tanulunk. Éberen, dr bizalommal figyeli ez munkánkat és