Uj Szó, 1950. december (3. évfolyam, 278-300.szám)

1950-12-23 / 297. szám, karácsony

I Világ proletárj

ai egyp.mljpfek! A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOL 6 0 Z ÓK L APJA KAKÄCSONY 1950 3 Kčs MAJOR ISTVÁN: III évfolyam 297 szón, % f Q R fcf & KARÁCSONYÁTÓL A LÉNYEG KARÁCSONYÁIG mv együtt ül a család és meghányjaveti a világ eseményéit. Odakinn lalán csendesen szitál a hó; vagy dúl a iergeteg. Egy okkal több, hogy a meleg szoba boldog lakói képzeletben messze szálljanak, ahol az emberek vérrel-vassal irják történelmüket. Korea, Malájföld, Indonézia, Vietnam népe falánk imperialista fenevadakkal vívja élet-halálharcát. A közel ötszáz milliós Kína népe lerázta már az idegen igát. De azért folyton résen kell állnia, itt-ott keményen harcolnia is a makacs és álnok ellenséggel. És akaratuk ellenére egyre újabb és újabb népek sodródnak bele ebbe az önvédelmi harcba, mert nem tudnak belenyugodni abba, amibe Kína sem tudott belenyugodni, hogy idegen betolakodók prédái legyenek. Ki az, aki így felkavarja a világ békéjét? Ki az, aki Ázsia békés lakóit arra kényszeríti, hogy fegyverrel a kezükben védelmezzék családi fészküket? Ki az, aki a fegyvertelen aggok, nők, gyermekek százezreit halomra gyilkolja, nyomorékká és földönfutóvá teszi Koreában és Ázsia többi gyarmati és félgyarmati területein ? Szóval: ki itt a támadó? Azok, akik először kezdték fenyegetni a világ békeszerető népeit az atombomba borzalmaival. Azok, akik alig pár héttel ezelőtt jelentették ki, hogy az atomfegyvert nem azért gyártják, hogy ne használják. A támadók azok. akikről visszapattan az atombomba betiltását célzó minden józan érv, akár a Szovjetúnió, akár valamely más békeszerető állam delegációja nyújtja azt be az ENSz közgyűlésén; azok, akik szabadon bocsátják börtönükből a japán és német háborús bűnösöket és fontos kulcspozíciókba helyezik őket. A támadók azok, akik Nyugat-Németország területén náci-gyilkosokat toboroznak és katonai alakulatokba tömörítik ó'ket, hogy állati ösztöneiknek új tápot adjanak. Azok, akik a tőkés államokban dúló gazdasági válság kátyújából egy új világháború kirobbantásában látják a kivezető utat. Azok, akik a zöldasztalnál folytatott diplomáciai hidegháborút „meleg"' háborúvá változtatták át. Szóval: a támadók azok, akik el szeretnék hitetni a báránytürelmii közvéleménnyel, hogy nem az amerikai, angol, török és más imperialista martalóehadak törtek be Koreába, hanem pont az ellenkezője történt: a koreaiak törtek be Amerikába, Angliába, sőt Törökországba is. Kissé kétséges ugyan, hogy elhiszi-e valaki. Am lehetnek olyan, enyhén szólva, korlátolt emberek, akik már csak azért is elhiszik ezt a hihetetlenül hangzó dajkamesét, mert olyan „szavahihető" tanuk vádolják agresszióval a koreaiakat, mint teszem azt Truman, Acheson, Bevin, Churchill, Inönü, Tito és Göbbels mester más tanítványai. Göbbels ráfizetett a mesterségére. Nincs semmi okunk feltételezni, hogy tanítványai különb Ie<rények, akik büntetlenül csinálhatják azt, amin mesterük kitörte a nyakát. , A világuralonj újdonsült amerikai jelöltjei valahogy szem elől tévesztik azt a tényt, hogy Hitler annak idején sokkal kedvezőbb körülmények között ,,startolt", mint manapság amerikai kollégái. Éppen a churchilIek, trumanok, achesonok, Chamberlainek dédelgették, biztatgatták a világtörténelem legnagyobb és legveszedelmesebb kalandorát, hogy menjen csak kelet felé és valósítsa meg a német imperializmus hagyományos „Drang nach Osten" elvét. A Szovjetuniót elszigetelték, úgynevezett ütköző államokkal vették körül, melyeknek élén a Szovjetúnió iránt ellenséges érzelmű kormányok álltak. Hitler hadseregét a világ legerősebb, legjobban felszerelt hadseregének tartották a burzsoá katonai szakértők. És mégis akadt egy hadsereg, a Szovjetúnió Vörös Hadserege, mely a nyugati hatalmak lanyha támogatása és a második front bűnös szabotálása ellenére is pozdorjává zúzta azt a félelmetes, azt a legyőzhetetlennek tartott katonai hadigépezetet. Jó ezt el nem felejteni. Jó a történelemből tanulni egyet-mást. És mégis: a Szovjet Hadsereg nem a támadásnak, nem az idegen népek Ieigázásának eszköze. Hiszen Visinszkij elvtárs nem egy javaslatot nyújtott be az ENSz gyűlésein a leszereléssel kapcsolatban, melyeket Amerika és csatlósállamai egyszerűen elvetettek. A Szovjet Hadsereg a világbéke őre, a Szovjetúnió a világbéke bevehetetlen bástyája. És ma van valami, ami nem volt annakidején: hatalmas békearcvonal, melynek az emberiség százmilliói adnak súlyt és erőt, melynek élén ott áll a Szovjetunió, az ő legyőzhetetlen hadseregével. Amikor Visinszkij elvtárs felemeli tiltakozó szavát az ENSz-ben az atomfegyver használata ellen, nemcsak a Szovjetúnió népei, nemcsak az ezer sebből vérző, hősiesen küzdő koreai nép és nemcsak a népi demokráciák népeinek nevében beszél, hanem annak a nyolcszázmillió embernek nevében is, akik aláírták a stockholmi békefelhívást. Azoknak a nemzeteknek a nevében is, akik résztvettek a Béke Híveinek H. varsói kongresszusán. „Ez jelentette ki Visinszkij elvtárs a varsói kongresszus határozatával kapcsolatban — az embermilliók lelkiismeretének hangja, akik tekintet nélkül foglalkozásukra, társadalmi helyzetükre, politikai pártállásukra és ideológiai felfogásukra, követelik az atomfegyver eltiltását és azt, hogy nyilvánítsák háborús bűnösnek azt a kormányt, amely elsőnek alkalmazza a tömeges emberirtásnak ezt a barbár fegyverét." így beszél a Szovjetúnió küldötte, így beszél, mert másképp nem is beszélhet az, aki őszintén óhajtja a békét. Ez nem az atomhisztéria trumani kitörése. Visinszkij elvtárs nem fenyegetőzik, nem köntörfalaz, mint Truman és cinkostársai. Minden szavából erő és az igazság győzelmébe vetett rendíthetetlen hit sugárzik. Azt mondja, amit százmilliók éreznek és akarnak, amit az emberiség döntő többsége akar. Azt mondja, amit ma ezer meg ezer templomban énekelnek: „Békesség a jóakaratú embereknek". Azt mondja, amit Sztálin akar. Truman és cinkosai a rothadó és halódó kapitalizmus szülöttjei és neveltjei. Sztálin a szocializmus győzelmének, a születő új társadalmi rendnek halhatatlan történelmi alakja és mesteri formálója. Az a perspektíva, amit a trumanok és churchillek, bevinek és attleek nyújtanak az emberiségnek, sötét és vigasztalan. Ezen még az atombomba sem segít, mely tudvalevőleg — ahogy Molotov elvtárs mondotta pár évvel ezelőtt — nem is titok többé. Az atombombának is, mint a közmondásos botnak, két vége van tehát. Jobb vele nem játszadozni. Az öblös hang, a túlontúl nagy önbizalom és hencegés nem mindig az erő jele. Sőt. Sokszor a félelem, a belső nyugtalanság és bizonytalanság fokmérője. Trumanék nem azért félnek a Szovjetuniótól, mintha azt hódító szándék rsÉMsm vezérelné. Trumanék nagyon jól tudják, hogy a Szovjetúnió és a népi demokráciák nem fenyegetik semmiféle állam területi épségét, függetlenségét, szuverénitását. Azt is tudják, hogy a Szovjetúnió s a vele szövetséges államok őszintén akarják a békét. Hiszen a szocializmus építéséhez béke kell és nyugalom. Trumanék azért félnek a Szovjetúniótóí s a vele szövetséges népi demokráciáktól, mert puszta létük is már óriási veszélyt jelent a tőkés társadalomra nézve. A tőkés államok dolgozói tudják, hogy a Szovjetúnió s a vele szövetséges népi demokratikus államok s köztük a csaknem ötszázmilliós Kína és a demokrácia útjára lépett Kelet-Németország, ,jobb életfeltételeket biztosítanak dolgozóiknak, mint a legfejlettebb és leggazdagabb kapitalista eldorádó: az Északamerikai Egyesült Államok. A Szovjetúnióban a szocializmus első fázisának építése lényegében befejeződött, születőben van a szocializmus fejlettebb, második szakasza, a kommunizmus. A népi demokratikus államokban lázas tevékenység folyik. Szlovákiában például új gyárak épülnek, rae.r meg ezer munkás keresi meg bennük mindennapi kenyerét. A hajdan mezőgazdasági jellegű Szlovákia kÖ2 társaságunk iparilag fejlett területe lesz és eléri csakhamar a történelmi országok gazdasági és kulturális színvonalát. Szlovákia elmaradott mezőgazdasága is hatalmas fejlődésnek indult. Széles arányokat öltöttek a termelés szocialista, szövetkezeti formái. Traktorok ezrei hasítják a talajt s az emberi munkaerőt pótolja a gép. N&lnuk nincs munkanélküliség, nincsenek éhbérek, a szocialista verseny és élmunkásmozgalom segítségével s a termelékenység fokozásával egyre több lesz az áru, s minél több lesz az áru. annál olcsóbb lesz az ára. Uj embertípus formálótlik: a szocialista munka lelkes propagálója és gyakorlati végrehajtója. Más lett a munkás munkához való viszonya: tudja, hogy munkaerejével többé nem a tőkés profitját növeli. Önmagának termel, ő a munkaeszközök gazdája, öt illeti meg a munka terméke is. A munkásnak, a szövetkezeti földművesnek joga van pihenőre. Az üdülő- és fürdőhelyek ma már nem a bur/.soázia léha szerelmi kalandjainak és cigányzenés duhajkodásainak a bűnfészkei. Munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek lepik el az üdülő- és fürdőhelyek kupolatermeit, sétányait, parkjait s eleinte kissé félszegen, de csakhamar egyre öntudatosabban mozognak a nekik szokatlan helyen: Lám, ez is a mienk! A munkás- és parasztifjak előtt megnyíltuk a középiskolák és egyetemek kapui; új értelmiség nevelődik, mely sohasem szűnik meg osztályának hű fia lenni. Igen, igy van ez a Szovjetúnióban, így van ez nálunk s a többi népi demokratikus országokban, de nincs így még Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Amerikában, a Tito igája alatt nyögő Jugoszláviában és másutt. Gazdasági válság rázkódtatja meg a tőkés társadalom pilléreit. Munkanélküliség, koldusbérek, nyomor, politikai elnyomás ott a dolgozók osztályrésze. De eljön az idő, beérik ott is a dolgozók vetése. S ha a békére vágyó százmilliók egy akarattal, vállt vállhoz vetve szembefordulnak — már pedi~ biztos, liogy szembefordulnak a hábo.-ús uszítók maroknyi csapatával és gerinctelen zsoldosaikkal, nem lehet kétséges, kié lesz a győzelem. Mert csak a béke híveinek van joguk így üdvözölni egymást: „Békesség a földdön a jóakaratú embereknek". ZÁRECZKY ISTVÁN, a bratislavai társaskáptalan kanonoka, a Szentháromság templom plébánosa Üjra ránkköszöntött a kereszténység egyik legnagyobb és legszebb ünnepe, Jézus születése. Csodálatos erejével megragadja az embert és egész arcunkkal odafordít a betlehemi események felé, hogy megértsük és mi emberek magunk vegyük tudomásul, mit ér az ember, ha ember tud lenni. Mozgósít a karácsony a gyermekektől az aggokig mindenkit, mozgósítja minden porcikánkat, minden érzésünket és minden akaratmegnyilvánulásunkat, hogy kiirtva az emberi arcot olyan csúnyán deformáló rosszat belőlünk, eltöltsön minden jóakaratú embert az örömteljes élet boldog érzésével. S mi szívből üdvözöljük ezt a szent ünnepet. Boldog Isten-hozottat kiáltunk felé. Belemerülünk egész lényünkkel nem a karácsonyt kísérő formákba, de a karácsonyt olyan felejthetetlenül széppé tevő tartalomba. Mert itt leselkedik körülöttünit szakadatlanul az a veszedelem, hogy a formák és megszokások mindent megőrlő mechanizmusában elvész a karácsony igazi értelme és igazi jelentősége. Az egész ádvent vezetögondolata a készület lázas izgalma. Erre oktat bennünket a szüntelen várakozásról éneklő Izaiás próféta. Erről beszélnek az égből szállt levelek. Erre tanít a kereszténység 2000 éves hagyománya. S mégis éppen ezen az 1950. évi karácsonyi ünnepen kell megállapítanunk, hogy milyen tiéves, milyen helytelen és sokszor milyen bünos volt a társadalom készülődése a Szeretet látogatására. Mert készültünk-e fogadni a Szeretetet, az Igazságot, a Békét hirdető Krisztust akkor, amikor mindanynyian éreztük, hogy a társadalmi rend, az életmód, a formák, amelyben zajlott az emberi élet, messze elmaradtak a betlehemi Szeretet, Igazság és Béke mögött. Lehetett-e beszélni igazi készülődésről akkor, amikor a szentestén embermilliók nyomortanyákon dideregték át Krisztus születését és éhesen, fagyos lábbal és kézzel bámulták a kevesek ablakából kicsillanó gyertyafényeket? Lehetett-e beszélni Krisztus-várásról' akkor, amikor az egész közélet az ember kiuzsorázására volt felépítve? Nem volt-e valóságos Isten-káromlás szeretetről beszélni akkor, amikor ez a szeretet nem tudott egyformán szelni az emberiség közös kényeiéből ? Miből állt ez a félreismert, ez a meghamisított készület? Abból, hogy kegyes és ájtatos szavakba becsomagolva juttattunk néhány ajándékcsomagot a szegény iskolásgyermekeknek; felállítottuk a karácsonyfákat és a templomok betlehemjei előt térdrehullva megcsodáltuk a kicsi-Jézust szegényes jászolában, szalma, rongyok és meleget lehelő állatok között. Ez volt a karácsony leghálátlanabb és legigaztalanabb értékelése. Mert nem tudatosította magában az ember és a társadalom, hogy ennek a szent ünnepnek az igazi értelme az ember megváltott méltósága. Hogy mindaz, amit mi tudunk karácsonyról, csak azért van, hogy megértsük, milyen nagy érték és milyen nagy kincs maga az ember. Meg kell értenünk, hogy Krisztus azért született, mert szereti az embert! A királyok és pásztorok azért hulltak térdre Betlehemben, mert Isten kihámozta a bűnből és nyomorból az embert! Az angyalok serege azért énekelt boldeg dicsőítő éneket, mert az elherdált és megtiport ember újra megtalálta az utat az emberi élet felé. Ez a karácsony igazi értelme. S ezt a karácsonyt csak az a társadalom értette meg, amely lemossa az emberi arcról a nyomor szennyét; letépi róla a létbizonytalanság szörnyű bilincseit s megad neki mindent, ami az emberhez méltó élethez szükséges. Az a társadalom, amelyik biztosítja minden ember számára a jogot a munkához, jogot az igazságos munkabérhez, jogot az életi enntartó eszközök igazságos elosztásához, jogot a megérdemelt pihenéshez, jogot az általános iskoláztatási lehetőséghez, jogot a tiszta és boldog családi fészkekhez, — az ilyen társadalom elmondhatja magáról, hogy keresztelő Szent János szavainak szellemében elkészítette az Ür útját. Mert Krisztus ilyen emberekhez akar jönni! A krisztusi társadalom így készül fogadni Azt, Aki meghirdette az örök szeretet, örök igazság és örök béke szent ideáljait. A ránkköszöntö karácsonyi ünnepek most erre tanítanak bennünket. Még pedig azért olyan hangsúlyozottan most, mert az az emberi méltóság, amelyik ott ragyog a betlehemi csillag fényében, újra veszedelembe került. Őrült emberi elmék és gonosz, aljas spekulánsok a háború kártyáinak keverésével újra meg akarják tiporni ezt a megváltott emberi méltóságot. Nem bántja őket az, hogy a háború véres, sáros, puskaporos csapásai alatt az az emberi arc torzul el, melyik Isten képére lett teremtve. Nem számít az, hogy földig vert városok és falvak romjaiba beletemetik a boldog családi fészkeket. Nem riasztja őket vissza az, hogy romokba omlik évek keserves munkája és marni fogja egymást az ember! S nem törődnek vele éppen azért, mert nekik a karácsonyi tanítás csak formaság, csak kegyes szokás, de mély értelmét soha meg nem értették! Nem értették meg, hogy Isten azért lett emberré, hogy az embernek újra megadja a lehetőséget méltó emberi életre és visszaadja a módot az Istengyermekségre ! Mi azonban, akik a karácsony igazi tanítását meg akarjuk, érteni és meg is értjük, mi tudjuk, hogy a kereszténység nagy ideáljai közös kincse az egész emberiségnek. S így közös kincs a karácsonykor meghirdetett béke is. Ez a béke jogos tulajdona a Koreában harcoló és a háború kegyetlen csapásai alatt szenvedő koreainak, a csallóközi kisföldmúvesnek, az árvái ipari munkásnak, az angol és francia kikötök dolgozóinak, az amerikai megvetett négernek, közös kincse minden embernek, még pedig fajra, nemzetiségre, vallásra és származásra való tekintet nélkül! S azért akkor, amikor ezt a nagy közös kincset veszély fenyegeti, valamennyiünknek síkra kell szállnunk, hogy megvédjük az emberiség számára a világbékétA mi Krisztusunk a Szeretet, Igazság, Béke Krisztusa! Az emberiség igazi, nagy és örök Jótevője, Megváltónk és Üdvözítőnk, Akinek születését most ünnepli a keresztény világ, ez a Krisztus erre tanít bennünket karácsonykor! Szabaduljunk meg a karácsonyt megfullasztó és csak külsőségekben csUlogó formaságoktól és ássuk ki a fényből, ragyogásból, bíborokból és bársonyból, száraz papírlapokból és lélektelen keretekből ezt az élő Krisztust, ezt a világot formáló embert Megváltó, békét hirdető és minket annyira szerető Krisztust! Csak akkor térdelhetünk le nyugodt lelkiismerettel szentestén a betlehemi események előtt, ha megértjük, hogy a karácsony nemcsak istálló, nemcsak jászol, nemcsak angyali énekkar, nemcsak ajándékosztás, nemcsak gépiesen végighallgatott éjféü szentmise, hanem kemény tanítás és kötelességvállalás az emberi élet szebbé és jobbátételére és vállalása mindannak a feladatnak, amit a kereszténység nagy ideáljainak megvalósítása tőlünk elvár. így jutunk el 1950 karácsonyán az üres és megszokott karácsonyi formáktól a karácsony igazi lényegéhez, amely az ember örök vívódása és örömével együtt az ember szeretetéről és az ember méltóságáról beszél.