Uj Szó, 1950. december (3. évfolyam, 278-300.szám)

1950-12-21 / 295. szám, csütörtök

1950 december 21 UJSZ0 SZTÁLIN FELSZABADÍTJA A NYELVTUDOMÁNYT A szocializmus nagy tanítói és a nyelvtudomány A szocializmus nagy tanítóinak tudományos hagyományához tartozik a nyelvtudomány, a lingvisztika kérdései iránt való érdeklődés. Igy a Bolsája Szovjetszkája Enciklopédia Engels Frigyesről szóló cikke külön fejezetben tárgyalja (64. kötet, 340. és következő hasábok, Moszkva 1933) a marxizmus e nagy építőjének kapcsolatát a korabeli nyelvtudománnyal. Engelst érdekelték az ókori, a román, a szláv és különösen a germán nyelvek, foglalkozott szófejtéssel és a különféle német nyelvjárásokkal, de különösen foglalkoztatta — amint ezt „A munka szerepe a majom emberré válásában" című remek tanulmányából kitűnik — az emberi nyelv keletkezési körülményeinek és feltételeinek problémája. Engels ragyogó cáfolatát adta annak a légüres térben mozgó idealista felfogásnak, amely szerint a nyelv az emberi értelemnek, tehát egy merőben idealisztikus tényezőnek az alkotása. Ezzel szemben kimutatta, hogy az emberi nyelv a munkával kapcsolatban fejlődött ki. Darwinnak a szervek korrelatív fejlődéséről szóló megállapításához kapcsolódva arra utal Engels, hogy a munkára alkalmas emberi kéz fejlődésével korrelatív kapcsolatban állt az emberi gége és aszájszervek fejlődése, mert a dolgozni tudó és együttműködő embereknek, hogy társadalmi termelésre tudjanak egyesülni, szükségképpen sokféle kölcsönös közölnivalójuk volt. A munka és a nyelv kifejlesztette az agyat, finomította az érzékszerveket és így a bonyolultabb teljesítményeket, végül az emberek tetteit kezdték gondolkodásukból és nem szükségleteikből magyarázni. Mivel a fejben tudatosodott minden, amit az ember művelt, a fej szellemi munkájából származtattak minden emberi képességet — ez volt az idealizmus útja. Ami azonban a fej termékének látszik, az valójában — amint Engels a nyelv példáján is bemutatja — a dolgozó kéz terméke. De a nyelv fejlődésének és alakulásának kérdései nemcsak Engelst, hanem Lenint is foglalkoztatták. Ő a szovjet állam küzdelmes és harcos megszilárdításának korszakában is ügyelt az orosz nyelvnek felesleges idegenszerűségektől ment használatára s nemcsak a burzsoázia maradványai, hanem az orosz nyelv rongálói ellen is harcra serkentett. 1920—21ben Lenin azt tervezi, hogy harminc tudósnak nyelvészekről van szó — megadja a Vörös Hadsereg fejadagját s nekiülteti őket szótárkészítésnek, hogy a klasszikus orosz nyelvnek, majd a modern orosz nyelvnek szótárát összeállítsák. Sztálin az imperialista békebontás közepette lingvisztikával foglalkozik Ez év júniusában és júliusában jelentek meg a Bolsevik Párt központi lapjában, a Pravdában és a moszkvai „Bolsevik" című folyóiratban Sztálinnak a nyelvtudományra és a nyelv/jelentőségére vonatkozó nyilatkozatai. E nyilatkozatokkal a szocializmus nagy tanítóinak munkáját folytatta és építette tovább, még pedig olyan teremtő formában, amint azt a szocializmus gazdasági és politikai tanításának terén teszi. Elmondhatjuk, hogy amikor rámutatott a marxizmus helyes értelmezésére a nyelv problémáival kapcsolatban, új világosságot gyújtott a nyelvtudomány és a nyelvoktatás, a kutatómunka és a nevelés számára. Felszabadulást hozott egy helytelenül megmunkált és ezért részben terméketlenné vált értelmiségi munkaterületen, ahol eddig a tudomány kárára — Sztálin megjelölése szerint — arakcsejevi rendszer, a szabad és igaz szót nem tűrő áltudományos rendőrködés uralkodott. (Arakcsejev tábornok a feudális rendőrállam sötétlekű megtestesítője volt volt a cári uralom alatt a XIX. század első harmadában.)' Amikor a szocializmus országának nagy építője és tanítója a legbékésebb foglalatosságok egyikének, lingvisztikai kérdések vizsgálatának szenteli figyelmét napjainkban s észrevételei során a nyelvtani szabályok általános érvényét a mértani szabályok érvényességéhez hasonlítja, a szociális élet geometriájának elméleti és gyakorlati ismeretében felülmúlhatatlan új Archimedesre kell gondolnunk, akit az imperialista barbárok mozgolódása nem tud kizökkenteni bámulatraméltó, mélyen emberies nyugalmából s aki ezzel a munkálkodásával cáfolja a fegyvercsörgés közepette hallgató múzsákról szóló régi közmondást. n Valóban az, aki a nyelvhasználat szabadsága mellett a legemberiesebb nyilatkozatokat tette, amilyeneket eddig a történelem ismert, kétségtelenül a legilletékesebb nyilatkozni a nyelv tudományos gondozásának és vizsgálatának módszereiről, valamint a nyelvhasználattal összefüggő szociális problémákról. Sztálin nyilatkozatai a nyelvről elhangzottak a föld minden sarkáig, ahol dolgozók élnek s mint jelképes „ne zavard a köreinket" (noli turbare circulos nostros) elhangzásuknak puszta tényével azok ellen fordulnak, akik békés alkotómunkánk köreit durván és megrögzötten zavarni készülnek. Dr. SAS ANDOR n í*> A Marr-fé!e nyelvészeti irány tévedései és bírálata A szóbanforgó sztálini nyilatkozatokból kitűnik, hogy a marxizmus a kritika számára milyen tágas teret nyit, micsoda éltető és szabadságos lehetőségeket nyújt, hogy eltakarít az általa megállapított társadalmi és művelődési fejlődés útjából minden dogmatizmust, mindenfajta — állandó érvényesség igényével fellépő — balítéletet. Sztálin nyelvtudományi fejtegetései a kritika szabadságát védik meg és állítják helyre egy olyan nyelvészeti iránnyal szemben, amely magát jogosulatlanul marxistának nevezte, holott csak bitorolta ezt a nevet s az egészséges, igazán marxista szellemű kutatást gátolta. Önkritikát nem ismert, megfelebbezhetetlennek tartotta a maga elhamarkodott, hibás és meddő tanait. Ez a rendszer a Marr-féle nyelvészeti irány. N. J. Marr pétervári egyetemi tanár volt (meghalt 1934-ben), kiválóan ismerte a kaukázusi nyelveket s egy úgynevezett jafetita nyelvtípusból származtatta az indoeurópai nyelvtörzs nyelveit. Marr szerint az őskorban négy nomád nép élt a földön s mindegyiknek volt egy jellegzetes szava, amelyből nyelvének többi szavai keletkeztek. Ez a négy ős szó: sal, ber, jon és ros. Marr követői körülbelül 1920-tól kezdve egyre sokasodtak és egyre hangosabbak lettek, mesterük elméleteit tekintették egyedüli olyan nyelvtudományi elveknek, amelyek a marxista társadalomszemléletben gyökereznek, viszont mindazokat, akik a Marr-féle ,,új tanítást" bírálták, a marxizmus ellenfeleivé bélyegezték. Marr különféle nyelvek egységének kimutatását tűzte ki célul s e közben utat tévesztett, a pozitív ténymegállapítás területét elhagyta s be nem bizonyítható feltevések lidércfényét hirdette tudományos világosságnak. Marr nem igazolható teóriákkal lépett fel a nyelveknek új nyelveket szülő keveredéséről, a nyelvek fejlődésében mutatkozó robbanásszerű, forradalmi fordulatokról, minden ny%lv osztálynyelvi mivoltáról, stb. Marr nem akart tudni semmiféle őt megelőző nyelvtudományról s ebben az elbizottságában merő ellentéte lett Marxnak és Engelsnek, sőt Leninnek is, akik — bár a dialektikus materializmussal új utakra léptek — világszemléletüket az őket megelőző filozófiai fejlődés fejleményének' tekintették. Lenin is azt hirdette, hogy a kommunista társadalomban fejlődő tudomány átveszi az emberiség múltjának egész kulturális örökségét, természetesen megrostálva és megszűrve abból a szempontból, hogy mi tartozik belőle társadalmi és a művelődési haladás vonalára. Marr mindannak, amit a marxizmus a nyelvről tanít, épp az ellenkezőjét tanította, így pl. azt hirdette, hogy l.

v a nyelv a társadalom szerkezetében a gazdasági alapon emelkedő felépítmény, 2. hogy teljességgel osztályjellegű, vagyis nemzeti nyelv nincs, 3. hogy nem fokozatosan és átmeneteken át fejlődik, hanem egyszeriben végbemenő, hirtelen változásoknak van alávetve. Marr elbizottságában se önkritikára nem gondolt, se másokat nem engedett szóhoz jutni. Megmerevítette a nyelvjelenségek tanulmányozását azzal a komoly alap nélküli kísérletével, hogy négy elemből, négy ősi hangcsoportból próbálta levezetni a föld nyelveinek szóanyagát. A különféle nyelvekben az önkényesen feltételezett ősnyelvből kiinduló fejlődésnek különböző fokozatait, fázisait látta. Mindezzel megbénította a nyelvek tudományos vizsgálatának leggyakoribb módszerét: a ma élő nyelveknek összehasonlító vizsgálatát, a nyelvhasonlítást és az ugyanazon nyelv időbeli fejlődésének különféle stádiumait összevető kutatást, a történeti nyelvtant. Sztálin cikkei nyelvi és nyelvészeti problémákról a moszkvai Pravdában és a Bolsevik folyóiratban A Bolsevik Párt központi lapja, a Pravda 1950 június 21-i számában hozta Sztálinnak a „Marxizmus és nyelvtudomány" című cikket annak a vitának folyamán, amely a lapban a nyelvtudomány kérdéséről május 9-e óta folyt s amelynek hetenként két teljes oldalt bocsátott a szerkesztőség rendelkezésére, hogy szabad hozzászólások keretében tisztázódjanak a nézetetek a marrizmusról és a nyelvészet helyesen értelmezett feladatairól. Sztálinnak e hatalmas tanulmánya négy kérdést világít meg: 1. szól a nyelv helyéről a társadalom szerkezetében, viszonyáról a gazdasági alaphoz és az ideológiai felépítményekhez, 2. a nemzeti nyelv és a területi és társadalmi dialektusok viszonyáról, 3. az emberi nyelv jellemző ismertetőjeleiről és 4. válaszol arra a kérdésre, miért volt helyes és időszerű vitát nyitni a lingvisztika feladatairól és módszereiről. 1950 július 4-én a Pravda „A nyelvtudomány néhány kérdéséről, Válasz J. Krasenyinnyikova elvtársnőnek" címmel Sztálin második cikkét hozta, mely mélyreható elemzést tartalmaz a nyelvnek a társadalom alapépítményével és felépítményivel egyfelől egyező, másfelől azoktól eltérő sajátságaitól, valamint arról a módról, ahogyan a nyelv a társadalom termelőmunkáját, fejlődését, stb. szolgálja. Magyarázatot kapunk arról, miben egyezik a nyelv a munkaeszközökkel és miben különbözik tőlük, milyen a nyelv és a gondolkodás kapcsolata, mi a jelentősége a nyelv jelentéstani oldalával foglalkozó tanulmányoknak, hogyan hatnak a társadalmi osztályok a nyelv alakulására anélkül, hogy ezzel a nemzeti nyelv társadalmi szerepe korlátozódnék. A „Bolsevik" folyóirat 1950. évi 14. számában jelent meg Sztálin harmadik cikke „Válasz az elvtársaknak" címmel. Ez a cikk három levelet tartalmaz. Az elsőt 1950 július 11-én Szanzsejev elvtárshoz, a második levelet július 22-én D. Belkin és Sz. Furer elvtársakhoz, a harmadikat július 28-án A. Holopov elvtárshoz intézi. Mindezek az elvtársak Sztálinnak a Pravdában közölt cikkeivel kapcsolatban kérdéseket tettek fel s a hozzájuk intézett levelekben kérdéseikre kapnak választ. A Szanzsejevhez intézett levélben azt olvassuk, hogy helyesen fogta fel a nyelvjárások kérdésében kifejtett sztálini álláspontot. Az osztálynyelvjárások vagy zsargonok a társadalomnak csupán kisterjedelmű, vékony rétegét alkotják, viszont a területi vagy helyi nyelvjárások néptömegeket tartanak össze. Az osztálynyelvjárásoknak nincs alapvető szókincse és grammatikai rendszere, a területi nyelvjárásoknak azonban van. Önálló nemzeti nyelvekké nem az osztálynyelvjárások, hanem a területiek fejlődtek, így lett a kurszk-oreli nyelvjárás az orosz nemzeti nyelv alapja, az ukrán nemzeti nyelv pedig a poltava-kievi ukrán nyelvjárásra épül. Mikor valamely egységes nyelv a gazdasági feltételek hiánya következtében elhanyatlik, tönkremegy, a helyi nyelvjárások erőre kapnak s önálló nyelvek kifejlődésének alapjává válnak. Ez a Szanzsajevhez intézett levél tartalma. D. Belkin és Sz. Furer félreértették azt a megállapítást, hogy a nyelv a gondolkodástól nem választható el s tévesen a süketnémák esetére hivatkoznak, akik- . nek nincsen nyelvük. Sztálin arra figyelmezteti a hozzáfordulókat, hogy a nyelv és a gondolkodás kapcsolatát illető megállapítása normális emberekre vonatkozik. Belkinnek megmagyarázza Sztálin, hogy a kifejező mozdulatok nyelve és a beszélt nyelv (vagy hangnyelv nem egyforma jelentőségűek s a kéznyelv nem volt a szónyelv elődje és helyettese. A jelbeszéd az emberiség történelmében — hangnyelv nélkül — egyetlen elmaradott népnél sem fordult elő s legfeljebb kisegítő eszköznek tekinthető, mellyel mutogatni lehet, de egyéni mondanivalót és fogalmakat kifejezni nem. A harmadik levél Holopov elvtársnak megmagyarázza, hogy nincs ellentét a Marxizmus és nyelvtudomány című első cikknek ama tétele között, amely szerint két nyelv kereszteződése nem eredményez valamilyen harmadik új nyelvet és a SzK (b) P XVI. kongresszusán tartott Sztálin-beszéd ama része között, mely arról szól, hogy a kommunizmusban a nyelvek egy közös nyelvvé olvadnak össze. Holopov nem vette figyelembe, hogy az első megállapítás a szocializmusnak világszerte bekövetkező győzelmét megelőző korszakra vonatkozik, a második pedig a szocializmus világméretű győzelmét követő korszakra. A nyelv viszonya a társadalom alapjához és felépítményeihez A nyelvre vonatkozó sztálini megállapítások lényeges pontjai a következők: a nyelv nem tartozik a társadalom alapjához, mert a gazdasági alapok a történeti fejlődés folyamán változnak, a régi alap megszűnik s új lép a helyére, míg a nyelv az alapok egész sorát túléli. De a nyelv nem tekinthető felépítménynek sem, mert nem osztozik a felépítmények sorsában, amely lényegében szintén letűnés és teljes kicserélődés. A felépítmény mindig valamilyen nézet (lehet jogi, irodalmi, filozófiai, stb.) és a nézetnek megfelelő intézmény. Például a géppel történő termelés megszünteti a jobbágyság röghözkötöttségét és terheit (nem egyszerre, rendeletszerűen, hanem küzdelmes fokozatokon át) s általános nézetként hirdeti és terjeszti a munkának úgynevezett, valójában persze a kapitalista érdekeknek megfelelő szabadságát, hogy azután a felszabadított, földnélküli paraszttá vált jobbágy bérmunkásként tömegestől a gyárakba seregeijen. Mikor ez a tény bekövetkezik, intézményesítik azt, vagyis az egyes országok jogrendjébe az új jogi felfogásnak megfelelő rendszabályokat iktatnak. A nyelv azonban sem nem nézet, sem nem intézmény : tehát nem tekinthető felépítménynek. A nyelv nincs kötve sem szerkezeti tekintetben a társadalom valamely osztályához, sem időbelileg valamely meghatározott gazdasági rendhez vagy korszakhoz. Alakulása, léte és sorsa nem jelenti azt, hogy valamely i