Uj Szó, 1950. december (3. évfolyam, 278-300.szám)

1950-12-21 / 295. szám, csütörtök

U J SZO 1950 december 2 í gazdasági renddel együtt áll és bukik. A nyelv és a felépítmény, a nyelv és az osztályhoz kötöttség fo­galma elkülönítendő egymástól. A nyelv, mivel valamennyi osztály által használt eszköz, szoros kapcsolatban áll a termelőmunkával, a gazdasági renddel és a kultúra minden ágával. Fel­használható úgy, mint bármely munkaszerszám, te­kintet nélkül arra, hogy a használó milyen osztály­hoz tartozik. Maga a nyelv azonban mégis különbözik a munkaeszközöktől, még pedig abban, hogy a mun­kaeszközök a termelőmunka céljára használhatók, a nyelv azonban nem használható ilyesmidre. Sztálin az állandó mozzanatot a nyelv életében épp­úgy megjelöli, mint ahogy utal a nyelvtörténetben mutatkozó változandóságra, szakadatlan fejlődésre. Az állandó tényező az egyes nyelv alapvető szókin­cse és nyelvtani szerkezete. A változó rész: 3 fejlő­dést tükröztető újképzésű vagy új jelentésben hasz­nált szókincs és az újszerű kifejezések. Ilyenek pl. napjainkban a nemzeti vállalatôkkal, a termelékeny­ség fokozásával, az élmunkával és a munkaverseny­nyel összefüggő szavak és szólások. Ezeknek pontos használata magyarázó szótár összeállítását teszi szükségessé. Sztálin tehát megkülönböztet a nyelvben alapvető szókészletet éš szótári szókészletet. Az első kevésbbé bőséges, és századokon át használatos maradt, a má­sodik gazdagabb, de — az alapvető részt kivéve — folyton változik s változásában az egyes fejlődési fokok gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyait tükrözteti. A nyelv nyelvtani szerkezete még lassab­ban változik az idők folyamán, mint az alapvető szó­kincs. Azonban hosszabb történeti időközök folya­mán a szabályok is gazdagodhatnak, tökéletesedhet­nek, azonban nem hirtelenül. A nyelv szótári kész­lete még nem maga a nvelv, hanem a nyelv nyers­anyaga, mert ezt használja a grammatika, ragozásra, szófűzésre, mondatok építésére. Ez az alaktan és a mondattan munkája. A nyelvtan megadja az általá­nos érvényű szabályokat ennek a munkának az elvég­zésére. Az alapvető szókincs és a nyelvtani szerkezet az egyes nyelvekben nagv ellenállóképességet mutat, dacolni tud hatalmi eszközökre támaszkodó asszimi­lációs kísérletekkel. A Habsburg-országokban a ger­manizálásnak. a Balkánon a török befolyásnak győ­zedelmesen ellenálltak az elnyomott népek. A nyelv fejlődésének útla A r^yelv számos korszak együttes terméke az ős­közösség korától kezdve az osztálytársadalmakon ke­resztül egészen napjainkig. Fejlődése sohasem for­dult hirtelen kanyarodással vagy emelkedéssel új sza­kaszba. A fejlődés menete a nyelv körében a követ­kező: ami régi, ami idejét mult, az fokozatosan elhal és az új fokozatosan tömörül, halmozódik. Olyan tár­sadalomban, , ahol nincsenek ellenséges osztályok, nemcsak a nyelvben, hanem a felépítményben is fo­kozatosan történhetnek változások. Példának említi erre Sztálin a Szovjetúnióban az agrártermelés átté­rését az egyéni gazdálkodásról a kolhozok kollektív termelésére. v Marr elmélete szerint két nyelv kereszteződése egy harmadik nyelvet eredményez. Sztálin megállapítja, hogy a valóságban, ha két nyelv szembekerül egy­mással, az egyik nyelv győz, de ez gazdagodik a le­győzött nyelv szótári szókészletével. A társadalmi alap és a felépítmények változásait a nyelv túléli Sztálinnak a nyelvtudománnyal foglalkozó első nyilatkozatában, a „Marxizmus és nyelvtudomány" című cikkben utalás történik arra, hogy mindaz, ami a társadalom szerkezetében a gazdasági alapra he­lyezkedő jogrend, politikai és államszervezet, filozó­fiai és vallási felfogás, irodalmi és művészeti áramlat, sorrendben ugyan az alaptól feltételezett, ebből szár­mazó, ezt tükröztető tényező, de a felépítmények je­lentősége nem másodlagos, másodsorban álló, hanem önálló, sőt lehet bennük olyan kezdeményező energia, amely nemcsak a többi felépítményre, hanem magára a gazdasági alapra is hatást gyakorol. Az alap szüli a felépítményt, ezen rajta van származásának jegye, de sarjadékát nem láncolja magához, szabad érvé­nyesülésre és önkifejtésre ad neki lehetőséget. Hogy a nyelv nem tartozik a felépítmények sorá­ba, arra bizonyítékul idézi Sztálin azt a tényt, hogy az orosz nyelv a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom után lényegileg ugyanaz maradt, mint ami és amilyen azelőtt volt, noha közben a feudális és a ka­pitalista gazdasági rend helyét a szocialista terme­lété foglalta el s eközben a régi felépítmények összedőltek. Annyi kétségtelen, hogy a nagy társa­dalmi változások következtében új szavak kerültek használatba, régóta megszokott elnevezések és kife­jezések kikoptak a nyelvből, vagyis ennek szókész­lete módosult. Azonban az alapvető, a legmindenna­pibb fogalmakat jelölő szókincs és a nyelvtani szer­kezet lényege változatlan maradt. Ebből az követ­kezik, hogy a nyelvet, amely lényegében változatla­nul túlélte a gazdasági alapok változását, nem egyet­len alap hozta létre, hanem az egvmást követő gaz­dasági alapok egész sora, nem egy osztály, hanem valamennyi együtt, nem egyetlen nemzedék, hanem az egymást váltó nemzedékek egész sora. A nyelv egyformán szolgál ki minden osztályt. Ha felépít­mény lenne, akkor a gazdasági alap változásával együtt megváltoznék a nyelv is. A társadalom felépít­ményei rövidebb életűek s az őket hordozó alappal együtt eltűnnek. A nyelv azonban túlél minden ismert alapot, nem dől össze, mint a jogrend, nem adja át helyét új iránynak, mint ahogy az irodalom teszi, vagy amint a művészet terén előfordul, nem szűnik meg, nem kap új nyelvtani szerkezetet, hanem folya­matosan fejlődik, bővül, kifejezőbbé lesz. Nemcsak az Októberi Forradalom társadalmi változásain ke­resztül, hanem Puskin óta megmaradt az orosz nyelv­ben az alapvető szókincs és a nyelvtani szerkezet. A nyelv a társadalom egészét szolgálja Sztálin elvtárs a nyelvet az emberek közötti érint­kezés eszközének tekinti, osztályhelyzetükre való te­kintet nélkül. A nyelv az egész társadalmat szolgál­ja s az egész nép által használva csiszolódik. Az ős­közösségben nem lehetett osztálynyelvről szó, hiszen akkor nem voltak még osztályok. A nyelv fejlődése a nemzetségi nyelvektől a törzsi nyelvekhez, ezektől a népek nyelvéhez, majd pedig a nemzeti nyelvekhez vezetett. Ha valahol azt olvassuk, hogy volt külön nemesi nyelv és proletár nyelv, ez csak laza analógia, mert az egyes társadalmi osztályok nyelvhasználata nem jelent külön nyelvet, hanem csupán dialektust, vagy zsargont. Ha valamely osztálynak ilyen saját­ságos zsargonja van, akkor is legfeljebb egy száza­léknyi benne a sajátos, a többi osztály által nem hasz­nált elem, míg 99 százalékban egyezéseket találunk az egész társadalomban használt nyelvvel. Az osz­tályok hathatnak tehát a nyelvre, bevihetnek abba sajátos szavakat és kifejezéseket, azonban osztály­nyelvtani szabályok nincsenek, s a használt szavak és kifejezések többsége közös a társadalom valamennyi osztályában. A nyelv a társadalmat szolgálja s ebben a tekin­tetben ugyanazt teszi, mint a társadalom alapja és felépítményei. Azonban a nyelv sem nem alap, sem nem felépítmény, sem nem közbülső jelenség, hanem különleges sajátságai vannak, melyek a következők: az emberek kölcsönös érintkezésének eszközéül szol­gál, lehetővé teszi a gondolatok kicserélését, híd a közös munka megszervezéséhez a termelés, a gaz­dasági viszonyok, a politika és a kultúra területén. A nyelv közvetlen kapcsolatban van az emberi tevé­kenység minden ágával. A nyelv hasonlít a munka­szerszámokhoz abban, hogy rendelkezésére áll min­den osztálynak, mint ahogy kalapácsot vagy fejszét osztályhoz tartozásra való tekintet nélkül, bárki ke­zébe vehet. A munkaszerszámoktól azonban az külön­bözteti meg a nyelvet, hogy a szerszámokkal termelő­munkát lehet végezni, a nyelv azonban nem szolgál termelésre. A nyelv a társadalommal együtt keletkezik és fej­lődik. A gondolkodás munkáját szavakban és mon­datokban rögzíti. Lehetővé teszi a gondolatcserét. A gondolatcsere alapja az együttes tevékenységnek. A nyelv tehát a társadalom fejlődésének előmozdítója s az emberek kölcsönös érintkezésének megteremtő­je. A nyelv szókészlete a nyelv épületének mintegy a nyersanyaga, azonban önmagában még nem nyelv. A nyelvtan, az alaktan és a mondattan teszi a sza­vak összefüggését lehetővé. A nyelv a termelő tevé­kenységgel szorosan összefügg és ezért a termelőerők minden változását közvetlenül jelzi és megörökíti. Ez a közvetlen kapcsolat a valóságos felépítmények és a termelőmunka között ilyen formában nincs meg. Az egyes nyelvek nyelvtani szerkezete és szókincse rendkívüli szívósságot, erős ellenállóképességet mu­tat idegen nyelvek asszimilációs befolyása ellen. Sztálin elvtárs feltárta a szovjet nyelvtudomány ideológiai fogyatkozásait s a Marr-iskola elhamar­kodottságaival szemben a nyelvtörténet tanulmá­nyozását és az összehasonlító történelmi módszert tartja fontosnak. A sztálini irányítás hatása a nyelvművelésre Sztálin nyelvtudományi tanulmányainak rendkívüli hatása mutatkozik' már mind a nyelvtudomány mun­kájában, mind a nyelvoktatásban. Az alapvető szó­kincs és a szótári szókészlet pontos számbavételére készülnek magyarázó szótárak kiadásával. Az iskolai oktatásban a szókincs elsajátítását és a különféle je­lentésmódosulások ismeretét olykép kell gyakorolni, hogy a növendékek feladatul kapják bizonyos sza­vak beépítését készenkapott mondatkeretekbe. Ugyanígy kell gyakorolni a nyelvtani alakokat, vagy­is a nyelvtani szabályoknak helyes alkalmazását a gyakorlatban. A társadalom felépítményei nincsenek közvetlen kapcsolatban a termelőerőkkel, hanem csak a gaz­dasági életen keresztül érintkeznek velük. A termelő­erők változása közvetlenül nem érinti a felépítményt, hanem csak akkor változtatja azt meg, ha a termelő­dök módosulásának következményei átjárják a gaz­dasági életet. Ezzel szemben a nyelv közvetlen kap­csolatban lévén az ember mindennemű tevékenysé­gével, szoros érintkezésben áll a termeléssel is. A nyelv sajátos kifejezéseinek vizsgálata lehetővé te­szi, hogy felismerjük a gyakorlati termelőmunka minden ágának és legkülönbözőbb történeti változá­sainak tükröződését a nyelvben. Ezen a téren érde­kes jelentésváltozásokkal találkozunk. A módosult jelentések között felkutatható a régebbi termelési és társadalmi fokozatokkal kapcsolatos alapvető érte­lem. Ha ma azt mondjuk pl., hogy fölcsigázzák vala­kinek az érdeklődését, akkor nyomozva e kifejezés értelmét, eljutunk a középkori igazságszolgáltatás­ban gyakorolt torturás módszerhez, amikor csigára húzott kötél segítségével gyötörték a gyanúsítottat, hogy vallomástételre bírják. A nemzeti nyelvekről szóló sztálini tanítás Nagyjelentőségűek és érvényességükkel a közvet­len és a távoli jövőnek egyaránt szólnak Sztálin meg­állapításai a nemzeti nyelvekről. Ezek a kapitaliz­mussal együtt alakultak ki. Egyes társadalmi osztá­lyoknak lehetnek különleges műszavaik és sajátos kifejezéseik, használhatnak a maguk szűkebb köré­ben valamely zsargont, de külön burzsoá nyelvről vagy proletár nyelvről nem beszélhetünk, mert annak a nyelvhasználatnak vagy nyelvváltozatnak, amelyet ezzel !az elnevezéssel jelölnek meg, nincs külön alap­vető szókincse és nyelvtani szerkezete. A nemzeti nyelv magasabbrendű képződmény, mint a dialektu­sok és zsargonok, az utóbbiak nem pótolhatják és nem szoríthatják ki a nemzeti nyelvet. Sztálin az 1913-ban készült „Marxizmus és nem­zeti kérdés" című könyvében s az 1929-ben írt „Nem­zetiségi kérdés és leninizmus" című munkájában a közös nyelvet a nemzet egyik legfontosabb ismerte­tőjele gyanánt említi. A marxizmus ugyanakkor azonban a nemzet osztályokra való tagozódását álla­pítja meg. Azonban bár a társadalom osztályokra bomlik, ezek között nem szakad meg minden kapcsolat s szükség van egységes nyelvre. Az ellenkező felfo­gás, amely szerint nincs más, mint osztálynyelv, Sztá­lin szerint anarchisztikus elmélet. Az osztályok meg­léte és az osztályharc nem jelentette azt, hogy az osz­tályok nincsenek gazdaságilag összekapcsolva, mert hiszen a burzsoá csak úgy halmozhatott profitot, ha kapcsolatba jutott a bér munkásokkal, alkalmazta őket s az általuk termelt értéktöbbletet kisajátította, viszont a proletárok, hogy kenyerük legyen s elten­gődhessenek, kénytelenek munkát vállalni a burzsoá munkaadónál. Az osztályok közötti érintkezés eszkö­ze a nemzeti nyelv. A különféle szocialista tartalmú kultúrák nemzeti formáját a nyelv adja meg. Mikor ezt Sztálin kimond­ja, egyúttal megjelöli a nyelv és a vele való foglal­kozás jelentőségét. Sztálin nyelvtudományi nyilatkozatainak világvisszhangja Ha az apostolok feladata az volt, hogy minden né­pek nyelvén hirdessék azt az egy tanítást, amelyet ők igazságosnak gondoltak, akkor Sztálinnak ele­gendő egy nyelven hirdetnie tanításait, hogy min­den népek dolgozói minden nyelven megértsék. A gondolkodás rendkívüli világossága, a fejtegetés és a kifejezés egyszerűsége és tisztasága, a vizsgált té­nyeket teljesen átvilágító elemzés ad ezeknek a taní­tásoknak szuggesztív eőrit. Közvetlenségüknek az a titka, hogy a társadalom reális szemléletéből indul­nak ki, és így a dolgozók számára érthetők és vilá­gosak, lelküket szólaltatják meg és lelkükhöz szól­nak. A marxizmus a becses tudományos örökségek továbbfejlesztője Sztálinnak nyelvtudományi nézeteiből is kitűnik, hogy a marxizmus, mint a kommunista társadalom építésének tudománya, megelevenítő hatással van a tudományos munka minden ágára, így a nyelvészet­re is, mivel a társadalmi fejlődés jövője felé mutató célokat állít a tudományos munka elé. Sztálin nyelv­tudományi cikkei újból megerősítik azt a tényt, hogy a marxizmus körültekintően átveszi és céltudatosan fejleszti az emberiség becses tudományos örökségét s a szocializmus készülő házában helyet biztosít neki méltó közreműködésre az osztálytársadalmak kölön­ceitől megszabaduló boldog jövőben. Sztálin nyilat­kozatai irányításul szolgálnak a nyelvészek számára, hogy ezek a maguk munkaterületén megismerjék a nyelvtudomány és a nyelvművelés munkásának új viszonyát a reáváró munkafeladatokhoz. Amikor Sztálin, az elnyomottak és kizsákmányol­tak felszabadításának nagy tanítója a marxista tu­dás fényszóróját a nyelv szerepének megvilágítására használja, azt írja, hogy a nyelv „a társadalom har­cának és fejlődésének eszköze".

Next

/
Thumbnails
Contents