Uj Szó, 1950. november (3. évfolyam, 252-277.szám)

1950-11-11 / 261. szám, szombat

1950 november 11 U j §20 A füleki Kovosmalt dolgozói között „Büsske vagyok, hogy 17 esztendőmmel élmunkás lehetek

6

6 Kétévi szakadatlan újságírói munka után a legnagyobb zavarban vagyunk. Mérlegelő, higgadt hangot kíván tőlünk az újságíró-mesterség és mi valahogy nem tudjuk megtalálni. Valahányszor meglátogatjuk kiváló üzemeinket vagy Egységes Földműves Szövetkezeteinket, elragad bennünket a közlés szenvedélye, felrúgjuk az újságírás összes szabályait és lepedős cikkeket írunk. Nem tehetünk erről, már többízben megfogadtuk magunkban, hogy egy-egy üzemnek vagy szövetkezetnek legfeljebb két-három hasábot szentelünk, de amikor ott vagyunk a munka színhelyén és látjuk munkásainkat és parasztjainkat lelkesen dolgozni, a munkateljesítmény százalékoszlopai egyszerre csak izzani, világítani kezdenek és irányítói, fényforrásai lesznek mondanivalónknak. Gyakran úgy érezzük, hogy az újság összes oldatai sem elegendők ahhoz, hogy érdemben feltárhassuk azt az áldozatkészséget, ami} élenjáró munkásaink és parasztjaink kifejtenek hazánk építőmunkájában. A mérlegelés nyomban eltűnik, elolvad, mintha viaszból lenne, mihelyt bátor és hűséges éldolgozóinkkal állunk szemben és előtérbe lép a szocializmus eleven ereje, amelynek kimeríthetetlen forrása a dolgozó kéz, a sarló és kalapács. Soha még egyetlen társadalmi rend nem adott annyit az emberiségnek, a világ dolgozóinak, mint a szocializmus, soha még egyetlen forradalom nem hagyott maga után olyan kimeríthetetlen kincsesbányát a világ dolgozó és békeszerető népeinek, mint a Nagy Októberi Forradalom. Ez^kután feltesszük a kérdést, miért legyünk mi rövidek, ha minden élmunkás igyekezete, ha minden gyár, üzem, szövetkezet munkateljesítménye egy vastag regény izgalmas lapjait igényli, söt követeli tőlünk. És jogosan követeli tőlünk mindezt, ha meggondoljuk, hogy a kapitalista társadalom vastag könyveket áldozott léha asszonyok és férfiak élettörténetének aprólékos ecsetelésére. Miért volt minderre szükség, kinek a jövőjét szolgálta az, ha megtudtuk, hogy X úriasszony megcsalta az urát, avagy ha értesültünk az újságok hasábjain egy felfújt szerelem tragikus kimúlásáról. Mennyivel izgalmasabb a munkás története,, mennyivel színesebb és érdekesebb a munkás igyekezete és törekvése, amint bátran a szocializmus felé, a tartós béke felé küzdve előre tör és útjából elhárít minden akadályt?! Hát ezért írunk mi hosszú cikkeket és bevalljuk, cikkeinket mindig azzal a hiányérzettel fejezzük be, hogy nem mondtunk eleget. Nagyon ajánlatos lenne ezzel kapcsolatban a munkásokat és 'parasztokat megszólaltatni, vájjon szívesen olvassák-e az életükről szóló, hosszú újságcikkeket. Addig is, miután a minap végigszáguldoztunk a füleki Kovosmalt üzemén, újra egy lepedős cikket tartogatunk olvasóink számára és ígérjük, bármint is döntsenek dolgozóink ebben a fontos kérdésben, egy napon befurakodunk egy üzembe vagy egy szövetkezetbe és addig el nem távozunk onnan, amíg egy vastag regényre való anyagot össze nem gyűjtöttünkA statisztika számai Neszéinek A következő adatokat Gaál Lajostól I Stutika Géza 10 százalékkal járult kapjuk, aki a füleki Kovosmalt sta- hozzá a normaszilárdításhoz. Ezeket tisztikai osztályának vezetője. Azt ál lítja, hogy az üzem mai termelékenysége a háború előtti termelékenységhez viszonyítva 60 százalékkal, a tavalyihoz viszonyítva pedig 10 százalékkal fokozódott. Az 1951-es tervet már teljesen kidolgozták és e szerint 11.8 százalékkal emelik a munkateljesítményt. Mindez a munkaverseny lendületének, a tervszerű munkának, a fölösleges mozdulatok kiküszöbö lésének, az anyag, az önköltség megtakarításának, a laza norma szilárdításának és az újítómozgalomnak köszönhető. Ezidén például a dolgozók 63 újítójavaslatot nyújtottak be, ebből 29-et már el is fogadtak és jutalmaztak. Tisztán az újítások révén az üzem közel négymillió koronát takarított meg. A termelékenység fokozá sa szempontjából az újítómozgalomnak óriási jelentősége van. Pártunk a munkaversenybe lendületet vitt bele, dolgozóink nem elégednek meg többé a régi munkamódszerekkel, hanem újabb ötletes módosításokkal lendítik előre hazánkban szocialista építőmunkánkait. — „Többet és jobbat kell termelnünk" ez a jelszó hatja át dolgozóinkat, mert csakis több és jobb teljesítménnyel dönthetjük meg a kapitalizmust és bizonyíthatjuk be a világ dolgozóinak, hogy egyedül a szocialista tervszerűség biztosítja - mindannyiunk boldog jövőjét. Ehelyütt csak néhány újítót említünk meg. így Moloto, a fémsajtoló műhely vezetője 11 elfogadott módosító javaslatával járult hozzá az épí tőmunka fellendüléséhez. Perencsei lakatos hat, Solymosi pedig a fémminta műhelyben négy újító j avaslattal Ezeket az újításokat más hasoníó üzemek is átveszik a szaklapok pontos közléseiből, az újítási eljárás előnyeiről. Az újítómódszerek bevezetése mellett komoly jelentőségű a selejt csökkentésére irányuló mozgalom. E célból nemrégiben rendezték meg a selejt-mentes hetet Alig néhány hónapos ez a mozgalom, de az üzem máris komoly eredményeket tud felmutatni ezen a téren. Júliustól októberig a selejt 2.25 százalékról 1.78 százalékra csökkent, ami pénzre átszámítva bakonként közel 200.000 koronás megtakarítást jelent. Hasonló összegeket eredményez az anyagmeg takarításra, illetve az önköltség :sókkentésére irányuló verseny, amely a műhelyek közt állandóan folyik. A verseny állását egy vándorló Sztálin-szobor jelzi, amely eddig már hét műhely birtokában volt. Most a legutóbbi gyűlésen elhatározták, hogy a műhelyek legkiválóbb munkásait pénzjutalomban is részesítik. A régi, laza normák megszilárdítására irányuló mozgalom, amely később a választervezés nevet kapta, az üzem legkiválóbb élmunkásainak kezdeményezésre indult el hódító útjára és pedig a IX. kongresszus tiszteletére. Ihring Mária a díszítő osztályból járt elöl a példaadásban, amikor többszöri normaszilárdítás után még 10 százalékot vállalt magára. Lukács József 5 százalékkal és az élmunkásokat a műhely dolgozói aztán egyöntetű elhatározással követték. A normaszilárdítás ellenőrzésére és végrehajtására ötös bizottság alakult. I Az ötös bizottság tagjai: egy munkás, egy élmunkás, egy mester, az üzemtanácsnak és az üzemi pártszervezetnek egy-egy tagja. A műhelyek ö'ös bizottsága eddig 422 normaszilárdítás ellenőrzését hajtotta végre. Amikor Bencsa János elvtársnál érdeklődünk, hogy milyen eredményeket hozott a normaszilárdítás, mosolyogva azt feleli, hogy addig nem nyilatkozhat, amíg az üzem vezetősége a kimutatásokat jóvá nem hagyja. — Nem fér kétség hozzá — teszi hozzá derűsen —, hogy szép eredmények várhatók- Az üzem dolgozói kivétel nélkül igyekeznek, mert tudják, hogy a normaszilárdít'ással hazánk megerősödését és felvirágoztatását Szolgálják. tímunkás, aki nem poVUizát E tárgyilagos hang után átadjuk a szót az üzem dolgozóinak. Ők azok, akik végeredményben leginkább hivatottak arra, hogy bővebben nyilatkozzanak törekvéseik céljáról. A kapitalista államban alig fordult elő, hogy az újságíró a munkásoktól érdeklődjék munkájuk célja felől, mert hiszen ott mindenki tudta, hogy a verejtékes munka a kapitalisták telhetetlen pénzeszsákjait szolgálja. Virág elvtárs, az üzemi pártszervezet alelnöke vezet bennünket az üzem műhelyeiben. Virág elvtárs működéséről írni külön fejezet lenne, ezért ezt máskorra hagyjuk. Most egyelőre annyit, hogy arca rendkívül gondterhelt. Az időt kémleli állandóan, a felhős égen egy rést keres, mert holnap a környék egyik falujában meg kell alakítani az Egységes Földműves Szövetkezetet, felvilágosító előadást kell tartania a földműveseknek és ilyen alkaldmra a derűs, napfényes időjárás nagyon célszerű. Virág elv társ tűnődését Tamás Antal élmunkás zavarja meg, aki a szerszámműhelyben 145 százalékban teljesíti a tervet és többek között megjegyzi, hogy ő nem foglalkozik politikával. Virág elvtárs erre felhúzza szemöldökét. — Hogyan? — kérdi csodálkozva. — Te nem foglalkozol politikával? Akkor meg miért védtél meg az ittas szentiványi banda durva támadásától 38-ban, az utolsó legális pártgyűlésen, amikor előadást tartottam Pártunk célkitűzéseiről? Hisz ha te nem vagy ott, halálra vernek! — Az nem volt politika, kérlek — feleli Tamás —, egyszerűen azért nem engedtem, hogy megverjenek, mert tudtam, hogy becsületes ember vagy és az igaz ügyért szálltál síkra. — Hát az igaz ügy, az kérlek, politika — mosolyog Virág elvtárs. — A mi politikánk, a munkások politikája. Tamás arca derűssé válik. — Kérlek — mondja —, ha te azt politikának nevezed, ha az ember elválasztja a rosszat a jótól, akkor tényleg politikus vagyok, mert bizony a megszállásnál elhívattak a csendőrségre és felszólítottak, hogy nevezzem meg a kommunistákat. Akkor én ezt a pimaszságot ridegen visszautasítottam. Meg is mondtam nekik, aljasság egy munkástól kívánni, hogy a másik munkást szerencsétlenségbe döntse. Olyan érv volt ez, hogy békén is hagytak ezután. — Na látod, úgy-e, hogy a munkásosztályhoz tartozol? — Hová is tartozhatnék máshova? Hisz mindig munkával kerestem meg a kenyeremet. Most pedig, amióta élmunkás lettem, büszke vagyok a munkateljesítményre. Rájöttem arra, hogy a Párt minden dolgozóval törődik, azokal is. akik nem párttagok. Ez pedig a Párt iránti tiszteletre és a munkához való hűségre kötelez engem- Soha nem vonom magam ki a munkából, ha kell, ha sürgős szükség van rá, akkor vasárnap is dolgozomBennem egyetlen erős vágy él, hogy,j békességben éljünk, mert jól tudom, hogy az összes eddigi háborúkra csak a dolgozó emberek fizettek rá. Hát így gondolkodik egy élmunkás, aki azt hiszi magáról, hogy nem politizál. ború, ezért én szebbet és jobbat a békénél el sem tudok képzelni. Senkinek nincsen nagyobb szüksége a békére, mint a munkáscsaládoknak, de különösen az olyan népes családnak, mint a miénk. Ha a koreai anyák és gyermekek mai sorsára gondolok, mély felháborodást érzek azok ellen, akik lángba borították ezt az országot és hajléktalanná tettek sok ezer és ezer munkáscsaládot. — Mi itťaz üzemben egy teljes műszakot dolgoztunk Korea dolgozó népéért és a békéért. Örömmel vettem ebben a műszakban részt. Végül még azt szeretném megjegyezni, hogy őszinte békevággy^ veszek részt a munkaversenyben !s büszke vagyok arra, hogy tizenhét esztendőmmel ólmunk á snő lehetek'. Známa Magda a CsISz aktív tagja, az énekkarban énekel a többi fiatallal és dalban hirdeti a békés építőmunka áldását és szépségét. íímunkás, aki még. a <Kuíita~éwkan doígozott az üzemben Darabos József lemeznyíró élmunkás 180 százalékra vitte fel munkateljesítményét. Ma 28 esztendős, erős, szépszál ember. Apja bányász volt, határozott, biztos magatartása arra vall, hogy munkáscsaládból származik- A régi republikában egy évig dolgozott ebben az üzemben, de oly kis fizetést kapott, hogy kénytelen volt másutt elhelyezést keresni. — Nagyon keserves sorsa volt itt régebben a munkásnak — mondja keményen. — Nem sokat törődtek azzal, hogy a munkás a keresetéből megélhessen. Hulita úrnak egyetlen komoly gondja volt, hogy minél többet sajtoljon ki a munkásokból. Gyakran megesett, hogy akkordban dolgoztunk és nem fizették ki nekünk azt a bért, ami az akkordmunka után járt nekünk. Egyszóval nemcsak titokban, hanem nyíltan becsaptak bennünket. Mit számított akkor egy munkás követelése. Ha valaki elégedetlenkedett, akkor egyszerűen kitették a szűrét. Amikor pedig sztrájk volt és a munkásság összefogott, akkor Hulita úr a csendőrséget hívta segítségül és gumibottal, meg puskatussal vertek széjjel bennünket, így folyt akkoriban a harc a mindennapi kenyérért. — Ezért dolgozunk mi ma lendületes iramban — folytatja Darabos élmunkás — s igyekszünk munkatelje- | sítményünk százalékát minél magasabbra emelni. Mindent elkövetünk, hogy Hulita úr és cinkosai soha többé hatalomra ne jussanak. Azt mondották a háború előtt, ha Hulita úr nem lenne itt, akkor üzemünket le kellene állítani. Hát mi már eddig is bebizonyítottuk, hogy a Hulita urak nélkül sokkal jobban megy a munka és biztosan tudom, hogy idővel még többet, még jobbat termelünk. — Persze — teszi hozzá Darabos — Huüta úrék és cinkosaik nem tudnak ebbe belenyugodni. Mindent elkövetnek, hogy felborítsák a mi kiegyensúlyozott, békés építőmunkánkat. Nem tudnak belenyugodni abba, hogy Pártunk irányításával a munkatermelékenységgel párhuzamosan az életszínvonalúnk is emelkedik. Ezért uszítanak, ezért követnek el minden lehetőt, hogy a világot újra lángba borítsák. Ez azonban nem fog nekik sikerülni. A Nagy Októberi Forradalom megtanította a világ dolgozóit, hogy egyöntetű összefogással meghiúsíthatják az imperializmus háborús céljait. A stockholmi békeakciót százmilliók írták alá Százmilliók nemzetiségre és világnézetre való tekintet nélkül tettek tanúságot a béke mellett és amikor mi itt az üzemben a Nagy Októberi Forradalom 33. évfordulóját ünnepeltük, egyúttal a tartós békét is ünnepeltük. A zománcozó és savazáosziátyban Jiataíok, akik igenis poCitizáínak Itt van a 17 esztendős Gyalog Tibor. Csak úgy futtában váltunk vele néhány szót. Mosolygós, élénkarcú, gyors felfogású tanonc. Jövőre felszabadul. Azt kérdezzük tőle, szereti-e elnökünket? — Nálunk az üzemben mindenki szereti Gottwald elvtársat. .— Miért? — Mert törődik velünk, nagyon is törődik velünk, hogy minél jobb dolgunk legyen. — Mit csinálsz, ha felszabadulsz? — Résztveszek a munkaversenyben és én is élmunkás leszek. A kis Gyalog Tibor kérdéseinkre habozás nélkül, gyorsan és talpraesetten válaszol. Értelmes gyerek és érdemes vele komolyan foglalkozni. De itt van mindjárt egy másik fiatal a bídogosműhelyből- Ugyancsak tizenhét esztendős, de már élmunkásnő és 180 százalékban teljesíti a tervet. Známa Magdának hívják. Sudártermetű, szép fiatal lányka. Három éve dolgozik az apja mellett ebben a műhelyben és egyetlen gép sincs itt, amelyhez ne értene. Keresetét az utolsó fillérig haza adja.. Hatan vannak testvérek, négy fiú és két lány. A többi testvér fiatalabb nála. — Fiatalabb testvéreim mind tanulnak — mondja. — Nagyon szeretném, ha zavartalanul folytathatnók tanulmányaikat és eljutnának egészen az egyetemig. Apám is így akarja. Egy munkásgyereknek soha eddig nem voltak olyan lehetőségei a tanuláshoz, a továbbfejlődéshez, mint most. De azt is tudom, hogy mindez csak akkor válhat valósággá, ha béke van körülöttünk. Bevallom őszintén, én azért dolgozom örömmel és szívesen, mert munkámmal erősítem a családomat és ugyanakkor erősítem hazánkat. Biztosan tudom, ha mindenki így gondolkozna, mint én, akkor béke lenne ezen a földön. Pontosan tudom, hogy mit jelent a háA zománcozó műhely hatalmas kemencéiben égetik a zománccal bevont óriási fazekakat és kondérokatFőleg lányok, asszonyok végzik itt a zománcozás körül az apró, gondos munkákat. A tányérokra, edényekre ők varázsolják rá a különféle színű virágokat és díszeket. Amikor megláttuk ezeket a gyönyörű munkákat, mosolyognunk kellett, mert hirtelen a nagytőrei asszonyokra gondoltunk, akik biztosan mindent szétkapkodnának, ha egyszer ide bejutnának. Megkérdeztük Ceplák Rózsi fiatal élmunkásnőt, aki a normaszilárdítás után 120 százalékra teljesíti a tervet, mi a véleménye a normaszilárdításról. — Helyeslem — válaszolta önérzetesen —, de nemcsak én, hanem üzemünk összes dolgozói is helyeslik, mert hiszen mindannyian egyöntetűen és önkéntesen vállaltuk. Nálunk minden dolgozó tudj a, hogy a laza normák szilárdítása erősíti üzemünket, hazánkat. Mindez természetesen a szocializmust, a tartós békét szolgálja. Legfőbb óhajunk az, hogy béke legyen. Nyugodtan akarunk mindannyian dolgozni, építeni. Szerintem a háborús uszítók a világ legnagyobb bűnösei, mert nincs nagyobb bűn annál,' mint hasznot húzni más emberek szenvedéséből és vergődéséből. Már pedig a háborús nyerészkedők, azok, akik ágyúkon és tankokon meggazdagodnak, hajszolják az emberiséget egy újabb vérözönbe. Ezeli len pedig mi munkások a világ sokszáz millió dolgozójával együtt tiltakozunk minden rendelkezésre ál'ó erőnkkel- Pusztuljanak a háborús bűnösök! íme, így beszél egy élmunkásnő a füleki Kovosmalt zománcozó oszt; lyában. Szép, fiatal arcán iszonyat van, amikor a háborús uszítókat emlegeti. A zománcozó osztály közvetlen szomszédságában van a savazó. ahol savfürdőkben megtisztítják az edényeket, mielőtt zománccal bevonják őket. Itt találkozunk Nagy Gábor öntudatos élmunkással, aki pontosan megfogalmazott mondatokkal közli mondanivalóját: — A kapitalista társadalomban rabszolgák módjára dolgoztunk tisztán a megélhetésért, a nélkül, hogy jövőnket szolgáltuk volna a munkával. Én már 19 esztendeje dolgozom ebben az üzemben. Végigkóstoltam itt a munkás összes keserveit. Gyakran 14—18 órát kellett dolgoznunk és úgy számoltak el velünk, ahogy akartak és még ez volt a jobbik eset. Volt úgy is, hogy munka nélkül ténferegtünk és ez a rém állandóan ott függött a fejünk felett. Egy piszkos, szennyes barakban voltunk 84-en összezsúfolva éjszakára. Arra, hogy mi, munkások rendes lakást kapjunk, még csak nem is gondoltak. — Ma új házakat épít nekünk az üzem — folytatja Nagy — és> nemcsak (Folytatás a 6. oldalon.) /