Uj Szó, 1950. november (3. évfolyam, 252-277.szám)

1950-11-07 / 257. szám, kedd

UJSZÖ SZABÓ PAL: A SZTÁLIN SZOVHOZBAN 10 Egy sugárúton érkeztünk a Sztálin szohozba a sugárút nem kövekkel van kirakva, vagy aszfalttal bevonva, csak föld közönségesen, fekete föld. De mégis sugárút, két oldalon sza. bályosan állnak a hatalmas fák, hársfák, meg jávoríák, e a fákon belül járda, a járdán belül épületek virágoskertek közepén, de virág virít az ablakokból, sőt néhol lefolyik, szinte csüng. A sugárút végén hatalmas épület, ez a szovhoz igazgatósági épülete. Az épületben vannak az irodák, a könyvtár, az olvasóterem, előadóterem és a kultúrterem. Itt vannak a kísérleti laboratóriumok, a könyvelés és minden, ami a szovhoznak a vezetését, igazgatását jelenti. Az igazgató, Dimitri Anton ovics Zsedájcsevszkij, erős, markáns ember, nagyon szimpatikus, valamivel felül lehet a negyvenen. Egy évvel ez. előtt még Ukrajnában vezetett egy szovhozt, de aztán ide helyezték. A szovhoz 21 évvel ezelőtt alakult, azelőtt tavak, mocsarak voltak itt. Feladatát a Népbiztosok Tanácsának ren delete jelölte ki, 4000 hektár területén. A legelső építkezés egy kovácsműhely volt. A szovhoz-emfcerek széjjel néztek a tájon, a kovácsműhely eresze alól, látták az elvadult földe, ket, a mocsarakat, a mocsárban hancúrozó, lármázó vadkacsákat, mi legyen a neve ennek a szovhoznak? Hát legyen vadkacsa. Az is lett aztán egészen 1934-ig. Ekkor vette fel a szovhoz Sztálin nevét. Ekkor már híre sem volt a mocsaraknak, vadkacsáknak ... Hallgatom Zsedájcsevszkij elvtárs beszédét, a mi embereink jegyeznek szorgalmasan, s kint galambok búgnak, a virágillat csak úgy dől be az ablakon. A Sztálin szovhoz elit cukorrépamagtermelő szovhoz. De, hogy répamagot kapjanak, ahhoz cukor, répát is kell termelni. Viszont a cukorrépát emberek termelik, igy tehát gabonatermelést is kell folytatni. Hogy gabonatermelést is folytassanak, ahhoz viszont gépek kellenek, mi több, állatokat is kell, hogy tartsanak a gépészek, munkások, mérnökök, technikusok, könyvelők és minden ember ellátására. De ha már gépeket tartanak, egyúttal ki is kísérletezik ezeket a gépeket. Ha már gépekkel kísérleteznek, akkor már egyre megy, ha új gépeket is konstruálnak. Viszont: ha már ennyire elmélyültek a tudomány több ágazatába, akkor már legyen kerek a dolog: minden termelést tudományos alapon folytatnak, s ezért agrotechnikai kísérleti telepe is van a szovhoznak. Tanulmányozzák a szántás mélységét, persze tekintettel a termés hozamára. Tanulmányozzák a ialai nedvességét, az időjárást, de mindez azt jelenti, hogy a tudomány úgy telíti ezt a szovhozt, mint a virágillat a kertet, vagy a vadgalamb bugása a nyári, koradélelőtti levegőt... A szokásos módon reggelizünk (tizennyolc .húsz fogásos reggelik), aztán kimegyünk a gépekhez. Végigmegyünk megint a sugárúton, közben szél lett, s zúgnak a hársfák, meg a nyírfák, s az ívlámpák is meg-meglódulnak a sugárút felett, középen. Iván Moravszki főmérnök a gépkísérleti állomás vezetője magyarázza a gépek minémüségét. Minél sikeresebben tudnak egy gépet használni, annál jobb a termelés. De mindezt majd meglátjuk a földeken, még most csak itt vagyunk, ahol a heverő gépek sorakoznak egymás mellett, Látunk egy traktort, amelyik tarlót hánt, vet, arat, és magot tisztít. Uj gép még, most van kísérletezés alatt. Egy másik traktor, amelyik már tömeggyártás alatt van, ötvenkét lóerős, előhántolóval. Nagyon be. vált szerszám. Öt ekefejet húz az előhántolókon kívül. Ami azt jelenti, hogy minden normális ekefej előtt van egy kis eke, ami a felső talajt leborítja a barázdafenékre, az altalaj peďig a nagyobb ekefej nyomán tisztán jön felülre. A tudomány kísérletezte ki, hogy ez a szántás a legjobb. Ha a szántás nagyon fontos a mezőgazdaságban, hát épen olyan fontos a vetés, ha ugyan még nem fon. tosabb De persze az a közmondás, hogy k, mint vet, úgy arat, itt már régen nem <4ég. Talán inkább az állaná meg a helyét, hogy: ki mint szánt, úgy arat, Többféle vetőgép van itt, egyik orsós, másik kanalas. Megnézünk egy gépet, amelyik műtrágyát is vet a maggal együtt. A legnagyobb érték a vetögépek között, ami eddig létezik, egy olyan vetögép, amelyik a cukorrépamag burkát, szétmorzsolja. »Kicsépelt«, nyitott magot vet. Ennek következményeképpen hektáronként elég hatnyolc kílógram cukorrépamag. Ebben az a nagy dolog, hogy a cukorrépát nem kell egyelni! Szálanként kel ki, mint más tisztességes növény. És itt álljunk csak meg egy pillanatra. A mi cukorrépa termelésünk egyik költséges és igen ne*éz munkája a cukorrépa egyelés, másszóval ritkítás. A mi cukorrépánk bokrosán kel ki, s ezt csak szálanként, két ujjal lehet megritkítani. Hogy ez milyen szaprátlan és fáradalmas munka, csak azt, tudja, aki reggeltől estig kétrét görnyedve húzta benne a nap terhét. Ami még megjárta volna, csak nem bírta az ember dereka. Ha pedig, letérdelt, a térdét kezdte ki a nyavalya. És ez igy van mind a mai napig. Az a gép pedig úgy vet, ebben a szovhozban úgy kel ki, a cukorrépa, hogy nem kell az egyeléssel kínlódni, nyomorogni, hajladozni, vagy térdelni. Csak kapálni kell. De itt még nem is emberek kapálják kiskapával. hanem traktor kultiválja. Elit, cukorrépatermelö szovhoz. ban vagyunk, illik tehát, hogy cukorrépát nézzünk meg először. Megállunk egy négyszázhúsz-hektáros cukorrépa táblánál, az embernek fogalma snics, hogy mi ez, aki még ilyet nem látott. 420 hektár cukorrépa van it.t, 614 katasztrális hold egy táblában. Ma július 28-a van, nyár közepe és olyan dús a növényzet, hogy teljesen elborította a földet. A tábla sarkában é~pen öntöznek esö-zerü öntözéssel. Egy.egy vezeték erről is hatvan, túlfelől is hatvan méterre adja az esőt. Összesen tehát 120 méterre. Ilyen eljárással gabonát is lehet öntözni, vagy akármit. De nem öntözik az egész táblát, csak bizonyos részét, hogy így össze tudják hasonlítani a kétféle módszer eredményét. Persze, az öntözés drága mulatság, sok költséggel jár, de ha minden költséget felszámítanak, akkor is kétezer rubellal több haszon jelentkezik a közönséges termeléssel szemben hektáronként. Egy cukorrépa az öntözött, táblán ma átlagban 500 gramm. Hektáronkint 450—500 mázsa jelen állapot, ban. Másfél hónap van még hátra, akkorra lesz egy répa 700—800 gramm. A szovjet emberek általában mindenhol pontosan számolnak, de itt aztán még inkájpb, így aztán határozottan kijelenti az igazgató^ hogy egy hektár föld 125 mázsa cukrot ad. Kijelentését a termelés minden vonalán számokban és százalékokban bizonyítja. Engem persze az a kérdés is izgat, hogy ha a répát öntözéssel felfújjuk, akkor mennyit veszít a cukortartalmából. Megmondja az igazgató elvtárs; mennél nagyobb a répa, annál inkább veszít cukortartalmából, de semmiesetre sem veszít annyit, hogy ne lenne érdemes minél nagyobbra növeszteni. Ám itt a kísérletezés azért is történik, hogy a répa növekedésével együtt minél több cukor legyen egy répában. S ezt csinálják a tudomány minden eszközével, a laboratóriumok, ban éppen úgy, mint a földeken. Csinálják elsősorban a természetes fajták kiválasztásával és keresztezésével, hiszen mindezt olyan szépen és határozottan kimunkálta már Iván Micsurin. A cukorrépamag kitermelése tehát már rendben volna, csak még azon folyik a tudományos vita, hogy a termelésben a sorközi távolság 60 cm legyen-e vagy pedig 40 cm? Mert minden fontos itt. A föld csak alap. amelyre a lehető legdúsabb és leghasznosabb növényzetet kell felépíteni. De nemcsak a földről van szó, hanem az időjárásról is és ez a leg. nehezebb. 450 mm itt az átlagos évi csapadék, ez még rendben volna. De minden harmadik.negyedik évben szárazság van. Ez az esztendő nagyon rossz volt, mert a tél nagyon hideg volt, az első tavaszi eső pedig csak június 28-án jött. És mégis termelni kell, sr

:. boldogulni kell, ez itt a feladat. Nincs más megoldás, mint a talajnedvességet százszázalékosan megőrizni, a késő tavaszi esőkig. És ezt a tudományos módszerek pontos meghatározása szerint ebben az évben 98%-ig meg is őrizték. Annyit említek talán még meg, hogy ezt a cukorrépatáblát ezelőtt három nappal kultiválták traktorral, aminek hallatára aztán delegációnk tagjai összesúgnak, hogy ők nem hiszik. Mert a gép nyoma egyáltalán nem látszik meg a cukorrépa dús levélzetén. Én nem tehettem mást, mint hogy azt mondottam nekik, várják ki a sorát. Utóvégre annyi meglepetésben volt már részünk, hátha ezen a téren is kapunk még némi meglepetést? Elfordulunk a cukorrépától, s a dülö innenső felén búzatábla van. Az igazgató most már erről a tábláról beszél. Én közben odább megyek, mert a búza szélében, a düiö mellett kis virágos kert van, szegfű, oroszlánszáj, viola, s többféle zsidórózsa. A virágoskert kis parcellákra van osztva, minden parcellába .egy kis táblácska betűzve, a táblákon nevek, a szovhoz aukorrépa brigádjának lánynevei. Széjjelnézek a dús mezőn, lányok kapával irányítják az elá. rasztó öntözést, hát íme, ezeké ez a virág. Amit én most érzek, amit én most látok, azt nem tudom leírni. Itt van ez a végtelenbe nyúló nagy orosz táj, rajta olyan a cukorrépa termés, amilyet még nem látott a yiiág (ne felejtsük el, hogy 125 mázsa cukor egy hektáron, tehát nem cukorrépa!), itt van ez a búzatábla, itt van ez a tenyérnyi virág: s itt vannak ezek a szovhoz-lányok. Akik a messze határba kihozták magukkal fiatalságuk, szépségük, erejük, legszebb szimbólumát-: a virágot. Valami olyan talán ez, mint a munka megkoszorúzása. Valami olyan, mintha nem is ez a tenyérnyi hely virágozna, hanem az egész nagy orosz síkság. . Megint cukorrépatáblát nézünk, de ezt már nem öntözik, úgynevezett si. vatagi termeléssel termelik. Sztenko. vics elvtárs agronómus ismerteti a munkát, az eredményt és természetesen az időjárás lefolyását. Sztenkovics elvtárs is megemlíti a 400 mm évi csapadékot, melynek a fele télen hull le, fele pedig június elején. Ha ugyan meg nem késik június végére, mint ahogy ebben az évben is megkésett. Ebben az évben hóolvadás után csak 25 cm mélységig volt talajnedvesség. Tehát ezzel kellett nekik gazdálkodni, ezzel kellett a cukorrépát olyanná növeszteni, amilyen. Hogy milyen, látjuk, így rátekintve semmiben sem különbözik az öntözéses táblától. Éppen úgy beborította a földet a levél. Hogy lehet ez a répa ilyen a szárazságban? Hát persze, talajmüveléssel. Másodsorban pedig olyan fajták kitenyésztésével, amelyek bírják a szárazságot. Hát ez a fajta bírja, az bizonyos. Az idén öt. szőr kultiválták, 450 mázsa termést várnak hektáronkint. Ami meg is lesz, mert hiszen látjuk a répa mai nagyságát. Az agrotechnika minden másnál fontosabb és lényegesebb. Közben ideérkezik egy kultivátor, persze, traktor vontatja. A traktort pedig egy idősebb nö vezeti. Egyszerűen beleáll a tábla szélébe, aztán a traktor két első kereke vezeti az irányt, szinte suhannak a levelek között a kultivátor kései. Most látom, mint ahogy mindenki látja, hogy a levelek a keskeny késnyelek előtt szétválnak, majd utánuk összehajolnak, nincs itt semmi zúzódás, semmi hiba. Igy aztán a csoportunk kételkedő tagjai is elhihetik, hogy odább, azt a másik cukorrépa-táblát is három nappal ezelőtt kultiválták meg. A kultivátor 12 sort munkál meg egyszerre, most 4—6 cm mélyen. Naponta 20 hektárt végez el egyetlen gép. * Most megnézzük egy kombájn munkáját. Árpatarlón megyünk ke. resztül, ez a tábla kilencven hektár. »Gyenge« termése volt az árpának: 21 mázsa 80 kg-ot adott hektáronként. Tavaly 25 mázsát adott, tehát ez az a bizonyos, már sokat emlegetett szárazság. Csak úgy megemlítik, hogy a zab ezévben 25 mázsát adott hektáronként. Talán azért, mivel már napok óta beszélünk az időjárásról, szárazság, ról, hát most az égen kövér, súlyos fellegek kavarognak, az ég is zeng. Mi sietünk a kombájn felé. Én már láttam odahívja, Mezőtúron a Sztálinyec 4_nek az aratását, láttam szép, tiszta, de főként bámulatosan gyors munkáját, így tehát semmiképpen nem lep meg a dolog. Legfeljebb csak azért izgulok, hogy a szovjet földön, a Sztálin kolhozban is meglátom ugyanezt. De a delegációs csoport tagjai izgulnak nagyon, szinte szaladnak a kezdődő szélben és égzengésben a kombájn felé, s mennél közelebb érnek, annál jobban igyekeznek. Csak filmen lehetne ezt kellőképpen bemutatni: egyik magyar itt szalad kívül a tarló mellet, néhánya begázolnak a vágtatlanba mások utána kapkodják a lábaikat térdig, de olyanok is vannak már, mint például Gál Sanyi, a híres és kedvelt traktoristánl:, meg aztán Kassai Laci, aki egyébként erdömérnök odahaza, hogy elébe szaladnak a kombájnnak és úgy igyekeznek vele szemtől-szembe, csakhogy persze hátrafelé. Hát igen, ez a kombájn. 16 mázsa fér el a tartályban, amit időközönként pillanatok alatt áteresztenek a teherautóba, az megfor. dul és robog, robog szinte árkonbokron keresztül be a magtárba. Csakhogy most mégis már itt csattog az ég közelünkben, az eső zúg a tájon, pásztázva. A kombájn leáll, mi is nyargalunk fedél alá. Egy ilyen szovhozt, mint a Sztálin szovhoz egy nap megnézni lehetetlen. Az esö is kivert belőle bennünket, de meg aztán sok a látnivaló, feljegyezni való. Hogy közben az esö elöl menekülve megnézzük a könyvtárat. hogy 20% szépirodalom van a könyvtárban, mindezt csak úgy seb. tében említem meg. De kint az esö zúg, mintha dézsából önter.ék. Itt a jó alkalom: megismerkedünk a szovhoz szerkezetével. Az igazgatás a kővetkezőképpen oszlik meg. Van termelési osztály, tudományos osztály, szelekciós osztály és gépkísérleti osztály. Az igazgatóról, Dimitri Antonovics Zsedájcsevszkij elvtársról már beszéltem, elsősorban is az övé itt minden felelősség. De természetes, olyan nagy anyagi és erkölcsi értékről és fejlődő tudománynak olyan tárházáról van itt szó, hogy a felelősséget a lehető legjobban és hasznosabban meg kell osztani. A gépkísérleti állomásért Jakoblov főmérnök elvtárs, igazgató a felelős. Aztán mérnékök, föagronó. musok, agronómusok, és technikusok fögépészek, gépészek, idömérnökök következnek a munkamegosztás sorrendjében egymásután. Az állattenyésztést egy fö zootechnikus irá. nyitja. Jelen pillanatban 1000 munkás dolgozik a szovhozban. Háromszázötven munkás a szovhoz kötelékébe tartozik, háztáji gazdálkodással, családjával. 650 niunkás ideiglenes. A termelés határozott és jól kidolgozott terv szerint történik. Ami azt jelenti, hogy a szovhoznak ennyi és ennyi cukorrépa magot éj cukorré. pát, és zabot és árpát és búzát kell egy évben termelni. A normát itt is, mint mindenütt, ahol csak jártunk, a kolhozok, szovhozok könnyen teljesítik. Ez esetben általános havi fizetés egy mezei munkás részére 350— 400 rubel. Ezen kívül kap kenyérgabonát, aztán cukrot. Ha a normát a szovhoz,. vagy a termelési osztály, vagy egy brigád túlteljesíti, prémiumot kap. És ez a nagy valami. Ami például cukorban egy évre esetleg 30 kg-tól lehet egészen a 300 kg-ig. A mult évben például 16 ezer rubel volt a legmagasabb prémium, amit egy ember kapott. Körülbelül 2 évi fizetés. Ráadásul: a munkásoknak van házuk, háztáji gazdálkodásuk, kertjük, tehenük, disznójuk, libájuk, kacsájuk, csirkéjük és méheket is tart némely része. A brigádvezetők alapfizetése 450—600 rubel havonta. Egy szovhoz gépesítése 96 százalékos. 1000 munkás és 96 százalékos gépesítés egy 4000 hektáros szovhozban, azonkívül tudósok, mérnökök, szakemberek serege — csodálatos vi. lág ez. Ezt a szovhozt, ezt a klasszikusan tiszta mezőgazdasági intézményt pár nap alatt tövéröl.hegyére, meglátni nem-lehet, főként akkor, ha leginkább szakad az esö. Másnap megint szakadó esőben menekültünk be a földekről, s behúzódtunk egy nagy magtárba. A magtár, ban már a magtisztítás folyik, mert igen fontos itt a mag tisztasága. A kis rosták, szelektorok többfélesége zúg, zakatol a magtárban, asszonyok, lányok öntik, lapátolják a búzát, s egy rostánál a szerkesztő, egy mérnök, a rosta tulajdonságait magyarázza. A rostát ő kísérletezte ki, ő szerkesztette, ö gyártotta. Ügy áll itt az alkotása mellett, mint kint a cukorrépa.tábla mellett az igazgató, a jól sikerült újságszám mellett a szerkesztő, vagy a jól sikerült színdarab függönye előtt az író. Ez az alkotás van annyira nagy és kulturális tett, mint bármi más. Ilyesmiket gondolok, a delegáció tagjai jegyezgetnek, én már kinézek, mert mintha egy kicsit szünöben lenne az esö. Ki is megyek a magtár közepe táján egy kijárati ajtón. A felleg csakugyan felszakadt, a nap sütne is, nem is, de minden úgy el van ázva, mint a pacal. S az ajtóból alig néhány lépésnyire egy nagy garmada tisztabúza van a puszta földön. Hogy hány mázsa lehet, de még. 1950 november 7 inkább: hány vagon lehet, én nem tudom, csak azt tudom, hogy nagy, az én szemmértékemmel fel sem mérhető. Behozták a kombájntól, és a teherautóból egyszerűen ide ömlesztették. A hajam csaknem ég felé áll a rémülettől, hiszen mi otthon úgy óvjuk a búzát csépléskor az esőtől, mint valami kincset és ez meg itt van szabadon, itt verte az eső! Az igazgató nyilván észrevette megbotrán. kozásorrt, (csodálatos érzékük van ezeknek a szovjet embereknek, szinte nem is néznek erre és mégis megérzik, hogy mi érdekel bennünket) máris jön ide, s közben a tolmácsot ki. áltja. Ami oroszul úgy hangzik, hogy: pirivócs! pirivócs! — s nyomban itt van Matejka elvtárs is. Fordítja ne. kem a következőket: Nincsen annyi zsák a világon, amely a szovjet föld búzatermését befogadhatná. Egyébként pedig a búzának egyrészt száradni kell, másrészt addig nem kerülhet be a magtárba, míg át nem megy a szelektorokon és . rostákon. Harmadszor pedig az esö a búzának nem árt, mert nincs olyan esö, hogy 2 cmnél mélyebben beáztassa a garmadát. H£ nem hiszem, hát nézzem meg. Megnézem, vagyis belevájok, és csakugyan: a külső búzaszemek persze, hogy megáztak, de az egész garmada nem ázott beljebb, mint egy centire. Jön egy szél, vagy ki. süt a nap s a nedvességet menten lefújja. Megnyugszom, s kicsit szégyelem is magam, de aztán megvigasztalódom, mikor az igazgató elvtárs azt mondja: azt kívánja nekünk, hogy a mi termelésünk is hamarosan így halmozódjék fel a magtáraink előtt! Nem válaszolhatok mást, mint hogy köszönöm, és azon leszünk, hogy így legyen ... Este pedig az éjszakában nyúlik a vacsoránk, a kultúrház nagytermében. Mennél inkább nyúlik az idő, Matejka elvtárs egyre gyakrabban tolmácsolja, hogy: » Elvtársak, töltsük tele poharainkat!« Ide is, mint min. denhóvá, ahol jártunk, elhoztuk a dolgozóknak ajándékainkat. Mikor búcsúzás előtt átadjuk az ajándé. kot, az igazgató, Zsedájcsevszkij Dimitrij Antonovics elvtárs igen meglepődik. Azt hitte, hogy csak neki szól az ajándék. Mondja is, hogy ö a szovhoz dolgozói nevében és részére köszönettel elfogadja. Na de, most megint következett aztán Birkás Imre csoportvezető szerepe, mondván: az a cigaretta az igazgató elvtársé, a dolgozók is megkapják a nekik szánt ajándékot és hát tessék : a várakozó asszonyok fel is pakkolják nyomban az asztalra. Már most. ami itt történt, azt egy forró, lírai versben lehetne elbeszélni, nem pedig ilyen száraz pró?;ában. Zsedájcsevszkij elvtárs most már igazán meghatódik, keveset tétován babrál az asztalon, aztán fejét felveti, és én nézem, hogy ő hová néz. A terem túlsó végében Sztálinnak egy nagyon szép portréja van békeretezve a falon, azt nézi, mintha tanácsot kérne tőle, vájjon most mi a teendő? Aztán ezt mondja: — Mi, a Sztálin szovhoz dolgozói, hálás szívvel köszönjük a magyar delegáció kedves figyelmét és szívesséét. Mi, a Sztálin szovhoz dolgozói, hamarosan nem tudjuk ezt a kedves meglepetést mással viszonozni, minthogy megajándékozzuk a delegációt, a magyar dolgozó parasztság küldötteit Sztálin elvtársnak avval a képével, amely itt van előttünk a teremben. S kérjük, hogy majd odahaza annak az állami gazdaságnak adják át a mi nevünkben, amely állami gazdaság a legnagyobb és legszebb eredményt éri el a szocializmus építésében. Megajándékozzuk továbbá a magyar delegációt evvel a virágvázával, ami itt van előttem az asztalon azért, hogy ez a váza mindig ott legyen Sztálin elvtárs képe előtt és a vázában legyen mindig virág! Ez így történt. De ismétlem: ennek a hangulatát, a forró, meleg emberi tónusát én nem tudom pontosan visz. szaadni. Mindenesetre klasszikusan tiszta költői volt a jelenet, és emberségesen mély. Olyan mély, amit csak a nagyon tiszta emberek és nagyon igazak tudnak más emberék, tömegek lelkében megvilágítani. Aztán elbúcsúztunk. Eljöttünk a Sztálin szovhozból, éjszaka volt már és sötét. Hogy másnap reggel induljunk más tanulmányozáci lehetősé, gek, más nagyszerű alkotások és más kedves és kellemes meglepetések fe« lé.