Uj Szó, 1950. november (3. évfolyam, 252-277.szám)

1950-11-05 / 256. szám, vasárnap

U J SZO (Jj barázdát szánt az eke 1950 novombei 10 »A szovjet embernek az új, magasabbrendű tulajdonságait megmutatni, megmutatni népünknek nemcsak jelenét, de egy pillantást vetni jövőjére, holnapi napjára is, segíteni népünknek, fényszóróval bevilágítani az előre' vezető utat — ez minden lelkiismeretes szovjet író feladata. Az író nem kulloghat az események után, az író kötelessége a nép első soraiban haladni s megmutatni a népnek a fejlődés útját. Az író. a szocialista realizmus módszereitől vezettetve a mi valóságunk lelkiismeretes és figyelmes tanulmányozása után igyekezve minél mélyeben behatolni fejlődésünk lényegébe, köteles a népet nevelni s eszmei fegyverekkel felszerelni. Kiválasztva a szovjt emberek legjobb tulajdonságait és érzéseit, feltárva előttük holnapi napjukat, meg kell mutatnunk embereinknek azt is, hogy milyennek nem szabad lenniök, ostoroznunk kell a tegnap csökevényeit, amelyek akadályozzák a szovjet emberek előrehaladását.* , A. Zsdánov. Hogy miért tartjuk Michail Solochovot, a »Csendes Don* és az »Üj barázdát szánt az eke« című regények íróját, — akit Maxim Gorkij a szocialista-realista regényírás első »valódi« képviselőjének mondott — a szocialista regény egyik legnagyobb mesterének, arra röviden megfelelhetünk. Solochov minden regényében egy új embertípusnak, egy új társadalomnak megszfne.'esét mutatja be a szocialista realizmus legművészibb eszközeivel. A közel másfél évtizeddel ezelőtt írott »Üj barázdát szánt az eke« című regénye szinte klasszikusan péidázza A. Žsdánovnak, a szovjet kultúra legnagyobb teoretikusának irányadó tételeit, amelyeket 1934ben a szovjet írók első kongresszusán mondott és 1946-ban írt a szocialista realizmus művészetéről. Számunkra Solochov könyve éppen napjainkban, amiko falvainkban is megindult a szocializálás folyamata és Egységes Földműves Szövetkezeteinkben egyre mélyebb gyökeret ver a közösségi gondolat, szinte forróan aktuális. Ismeretes előttünk, hogy a sztálini tervek szerint 1929-ben a Szovjetúinóban megindult a harc a ktilákság letörésére, a falusi kizsákmányolás megszüntetésére A szovjet hatalom meggátolta, hogy a kulák főidet bérelhessen és cselédekkel műveltesse meg földjét, ugyanakkor pedig hatalma teljes súlyával pártolta a kis- és középparasztságot, hogy az szövetkezetekbe tömörülve új alapokra fektesse az egész szovjet mezőgazdaságot. Solochov Gremjacsij-Logba, egy kis kozák faluba vezeti az olvasót és megmutatja, hogv 1930 első hónapjaiban hogyan indult meg a kollektivizálás folyamata. A Párt megbízottja. Szemjon Dávidov vezeti az akciót és a kozákfalu szegényparasztjai hamar megkedvelik ezt a moszkvai munkást, aki otthonosan mozog köztük és valóban az első pillanattól igazi vezetőnek bizonyul A feladat, amived Davidovnak meg kell birkóznia, olykor csaknem emberfelettien nehéz, hiszen ha egyfelől a kisemberek^ lelkes bizalommal veszik körül, másfelől ott vannak a faiu basáskodó kulák jai. akik ádáz eflenséget látnak benne és nem riadnak vissza a legal jasabb tettektől sem, hogy építő törekvéseit elgáncsolják. Dávidov eszményein tökéletes szovjet ember; tipikusan bolsevik magatartással fog bele a rábízott feladat megoldásába. Látszólag könnyed a magatartása és látszólag fölényes a fellépése, de a jószemű olvasó hamar rájön arra, hogy ez nem könnyedség és nem fölény, hanem határtalan bizalom abban, hogy minden nehézségen felül fog kerekedni és győztesen bevégzi az akciót. Dávidov nem habozik. nem torpan meg az akadályok előtt. A Párt megbízta GremjacsijLog népének öntudatra ébresztésével s Dávidov azt meg is tudja tenni — nem erőszakkal és külső eszközökkel, hanem tervszerű munkával, bátor fellépéssel, határtalan éberséggel, amely pontosan felméri a szemben álló ellenfél erőit és a harcot az utolsó döntésig bolsevik szívóssággal folytatni tudja. A szegényparasztok közt Dávidov tévedhetetlen biztonsággal megtalálja legjobb munkatársait, akikkel aztán rohamra indulhat az ellenséges front, a közös munkát elgáncsoló kulákság ellen. És mesteri Solochov embarábrázolása ott is. ahol a megtorpanásokat elemzi, számot ad arról, hogyan küzdi le Dávidov a saját táborában jelentkező kishitűséget, hogyan győzi meg egyénenként az önzés kilengéseit, amelvek már-már megakadályoznák a közös munka eredményeit Davidovnak ezzel a páratlan emberismeretével, politikai érett, ségével és példátlan párthüségével sikerül egy harcos táborba tömöríteni a falú proletáriátusát és végső győzelemhez segíteni a szövetkezet gondolatát. Dávidov »zzel a világító szovjetemberi teljességével túlnő a regény keretén és mint Osztrovszki jnak Korcsaginja. Polevojnak Mereszjevje, Pavlenkónak Voropajev ezredese, Azsajevnek Batmanovja Kovsoj mérnöke — és száz más szovjet regényhőst idézhetnék — szinte eleven emberré válik és útitársként mellénk szegődik. Solochov regényének ez a nagy érdeme: útitársként mellénk adja Szemjon Dávidov alakjában a bolsevik szervezőnek és forradalmárnak ragyogó típusát, aki magatartásával megtanít minket, hogyan kell értelmezni és mindennapi munkánkba bevinni a párthüséget, az éberséget, a marxilenini ideológiának minden tanítását legfőképpen a munkásságnak a parasztsággal való kapcsolatáról szóló tanítást és hogyan kell értelmezni e szövetségben a munkásosztálynak vezető szerepét. * De Solochov nem csupán Dávidov alakjában remekel. A mellékalakok egész sora ugyanilyen hiteles, életes, reális. Híven tükrözik a kózákparaszt. ság egész életét minden maradiságával, az elnyomatás éveinek erkölcsi csökevényeivel, a tudatlanság hatalmával és ugyanakkoi a jóra hajlamos képességeikkel. Vannak köztük csak félig öntudatos, romantikus rajongók, akik minden áldozatra hajlandók, — ahogy a forradalom éveiben is már tűzbe mentek a Páltért; yannak aztán — mint Nyágulnov — a csontjuk velejéig hűséges, bátor és tisztaszívű, de fegyelmezetlen eimberék, akiket hevességük a Párttal ellentétbe sodor — és vanak opportunisták, a kuláksággal kacérkodók, a magántulajdonba még görcsösen kapaszkodók, akik tekintélyüket féltik és kishitüségükben, vakságukban nesn látják a szocializmus ragyogó perspektíváit. Es a szegények táborával szemben ott vannak a szovjet haza összeomlásával számítók, az egyéni érdekeket minden fölé eonclö önzők, a kizsákmányolással vagyonhoz jutott kulákok és kiszolgálóik, akik az erőszak legnyersebb eszközeivel, késsel és doronggal védik jogtalan harácsolással szerzett tulajdonukat és még gyilkosságtól, összeesküvéstől sem riadnak vissza. Ez az ellenség minden rést kihasznál, nyomban lecsap ott, ahol az éberség lankad, szabotál és a forradalom szerveibe becsempészi emberejt, egyszóval kíméletlen osztályharcot folvtat. Harc folyik itt, súlyos, kíméletlen osztályharc, amelynek minden mozzanata éppen napjainkban nálunk — és a népi demokráciák országaiban mindenütt — aktuális, eleven valóság. Ami a Szovjetúnióban már történelemi, kivívott győzelem, az nálunk ma a legidőszerűbb probléma, napjaink legaktuálisabb kérdése. Ahogy Solochov regényében két évtizeddel ezelőtt a meggazdagodott parasztréteg, a kulákság nem jó szemmel nézte, hogy a faluból »gyárat« csináltak, ugyanúgy nálunk a zsírosparasztok gáncsolják földműves szövetkezeteink szocialista munkáját, a több és jobb kenyérért folytatott harcot, kis- és középparaszt jainknak a boldog jövőért vívott küzdelmét. Nálunk is elégedetlenséget szítanak a szavukra még hajlamosok között és ha már nyíltan nem, de rejtetten annál alattomosabVILÁG, BECSÜLD MEG A MUNKÁS KEZÉT! Betonutakat ver az ingoványon, fellegakasztó gyárakat emel. Sivó homokra kerteket varázsol, tőle kap irányt a folyómeder. A föld méhébe leszáll énekelve, napfényre hozza rejtett kincseit. Erős hajókkal fut a tengerekre, kemény a szíve mégis melegít. Hegyeket rombol és duzzaszt völgyeket, semmiből új ezredévet formál. Vitorla-igába hajtja a szelet, jövőbe néz s nem áll meg a kornál. Amerre jár-kel fény ragyog nyomában, elpusztulna nélküle az élet. ö az igazság minden igazságban, lelkek között a legnagyobb lélek. Világot táplál önön erejéből, jólét titka az ő akarása. Nappalt varázsol az északi égből, jobb, erősebb nincs a földön nála. Mégis neki ácsolt a mult akasztófát, taposott rajta csendőr, porkoláb. Gyilkos harcokban vérét szerteszórták, arcul ütötték emberi jogát. A mult szégyenére új, szebb század épül s aranyba vési megcsúfolt nevét. Uj ige harsan magasból s a mélyből: világ, becsüld meg a munkás kezét! Dénes György ban folytatnak harcot falvaink szocializálása ellen, ÉS ahogy a harc a kozák faluban életie serkentette a bujkáló ellenforradalmárokat, a volt cári tiszteket, akik azt hitték, amikor felmerültök az első nehézségek, hogy ütött az órájuk és megdönthetik a rendszert, úgy akadtak nálunk is Zsingor-félék, levitézlett úri csavargók, gyárosok, földbirtokosok, akik az építés munkáját esztelenül gátolni merték és korántsem lekicsinylendő elszántsággal rendünk ellen törtek, hogy visszahozzák a jármokat, a kizsákmányolást. a tőkés világ minden bitangságát dolgozó népünk nyakára. * * Solochov könyve, mint világító fáklya mutatja a tévedhetetlen utat. Éberségre tanít, követésre serkent. Megmutatja, hogy az új utat törő, mindig magasabb és tökéletesebb, emberibb formákat kereső életnek győznie kell a mult sötét erői, a tudatlanság, a maradiság, az önzés és gyűlölködés hatalmai felett. Szemjon Dávidov moszkvai munkásnak és Gremjacsij-Log szegényparasztjainak mesteri rajzával megmutatja, hogy akadályok közt, harcok tüzében, egyszerű kétkézi emberek lankadatlan szorgalma hogyan teremti meg az igazságosabb új életet. Dolgozó társadalmunknak meg kei ismernie ezt a nagy szovjet regényt, amely megmutatja napjaink helye® útiárányát és rávilágít holnapunk távlatára is. Meg kell ismernie Solochov könyvét különösen falusi dolgozóinknak, hogy okuljanak, tanuljanak, hitet merítsenek belőle és fegyverként használják a falu szocializálásáért folytatott harcukban. Egri Viktor. SZF.RGEJ BORSZENKO: Tjan Du Ok partizánjai A KOREAI NÉP SZABADSÁG H ARCÁBÓL. Pipázgatva, teljes elégtétellel nézték a délkoreai parasztok kunyhóik előtt a porfelhőket a délre vezető országú on, amelyen Li-Szin-Man gyűlölt csapatai és az amerikaiak menekültek. A parasztok látták, hogy a földbirtokos háza előtt, amelyet nemrégen építettek és kolostorhoz hasonlóan kőfallal vettek körül két autó állott meg és a földbirtokos saját nagyságos személye segített a szolgáknak bőrkoffereket felrakni. Nova letí e bősz ember fennhéjázása s büszke magatartása! Soha azelőtt még a kisuiiát sem mozdította és most mint egy kuli hátán cipeli holmi játl — Ügy látszik, alaposan befötőttek neki, — jegyezte meg az öreg Tjan Du Ok. akinek sok fia és lánva és még több unokája volt. Az öreg gyűlölte a földesurat. Nagy elégtétele volt benne, hogv ellenségének megaláztatását látta. Mint egy pók fonta be a parasztokat adósságokkal A parasztok tartoznak neki a bérletért. fáért, bivalyért, amit a köves talaj megművelésére kölcsönöztek ki tőle. A földefúr segítségül hívta a parasztokat, de mindnyájan úgy tettek, nrntha nem hallanák. MENEKÜL A FÖLDESOR. Amint a teherautóba beült, odahajtatott a parasztok mellé, fennhéjázó tekintettel végigmérte őket és felhívta őket, hogy védjék meg házát és figyelmeztette őket, hogv a tőle bérelt földek termésének háromnegyede az övé A földesúr elhajtatott. Nem sokkal azután egy részeg amerikai káplár tűnt fel és a házakra egry koreai nyelven írót

1 parancsot ragasztott fel. A parancs arról szólt, hogy minden koreait, aki az amerikaiakkal nem menekül délre, megölnek. A káplár egy sokatmondó kézmozdulatot tett. Tjan Du Ok hatalmasat szippantott pipájából és azl mondotta szomszédainak, hogy a családokat össze kell hívni és a hegyekbe kell menni, mielőtt késő lenne. A hazai hegvek minden körülmények között megmentik őket. Ugyanezen az éjjelen a falu összes lakói egy kevés rizzsel ellátva az öreg Tjan Du Ok vezetése alatt a hegyekbe vonultak, félre a rettenetes országúttól, amelyen éjjel-nappal vonultak az amerikai csapatok. Egy magaslaton az öreg őrt hagyott vissza, aki azután a néphadsereg megérkeztét jelentette. A FIÜ HAZATÉR. A parasztok visszatértek falujukba. Tjan Du Ok háza előtt egv friss gályákká! díszített óriási páncélos állott Katonák vették körül A földön guggoló katonák egyike hirtelen felugrott és szélesre tárva karjait az öreghez rohant— Üdvözöllek, apáml Az erős, napbarnított férfiban az öreg csak nehezen ismerte fel Tsan Vut, legidősebb» fiát. NvoJc évvel ezelőtt Hagyta el a fiú feleségét és gyermekei! és munkát keresve északra mint Fgy vegyi üzemben Hinnamban sikerült mint segédmunkásnak elhelyezkednie. Az üzem sok százezer t'innányi műtrágyát gyártott, amit az utolsó gramm'g Japánba szállítottak, míg Korea fökl jét évszázadok óta csak * 'öldmtmkások vereitékévet trágyázták Bár Tsan élete Hinnamban szinfén nehéz és nyomorúságos volt, de még mindig jobban élt. mint apja és öccsei. Nemsokkal utána jött az egyik, majd később a másik öccse is. Közben sok minden történt. A szov- I jet hadsereg szétverte a iapán megszállókat, azonban nem került el addig a faluig, amelyben Tsan született és amelyben Tjan Du Ok és számos rokonsága élt. A harmincnyolcadik szélességi fok mint egy kés két részre vágta Koreát és sok családot szétszakított. Nem volt ritka dolog, hogy asszony és gyerekek az ország egyik részén, a férj azonban az ország másik részében élt. Tjan Du Ok elvesztette fiait, öregségének támaszait. Egyszer sikerült neki gyalog egészen a szélességi fokig eljutnia, a csendőrök azonban tovább nem engedték. Tjan Du Ok visszatért a faluba. A japánok után most az amerikaiak jöttek, a parasztok életében nem változott semmi. Ugyanaz a földesúr adta bérbe nekik a kiszipolyozott földeket és a termés háromnegyedét zsebrevágta. A rizs még arra sem volt elég, hogy a családot táplálékkal ellássa. RÖVID VISZONTLÁTÁS Mindez ma már nincs többé, nincsenek japánok és amerikaiak, sem földesúr és csendőrök E rémek helyett, amelyek Tjan Du Okot egész életén át kísérték, ma fia tisztként áll előtte, egy erős és hatalmas gép uraként. Tsan Vu sokáig szívből nevetett, írástudatlanul ment el a faluból, ma apjának Kim Ir Szen beszédéből olvas fel, a falusiaknak a népi bizottságokról beszél, a földreformról, a boldog, örömteli életről Északkoreában. A parasztok megértették, hogv nemcsak az ő álmaik, hanem őseik álma ment teljesedésbe. A földesúr által bérbeadott kis darab földeket a népkormány örök birtokul most nekik adta. Sötét, örömtelen életükbe beköszöntött a boldogság. És a parasztok megértették, hogy ezt a boldogságot fegyverrel kezükben kell megvédeni, hogy még sokszor meg fogják kísérelni, hogy I ezt a boldogságot ismét elrabolják tő' lük. Rövid a viszontlátás háborús időkben. Tsan Vu elbúcsúzott és tovább ment délre, ahol keménv harcok folytak. Senki sem tartotta vissza. Ha a haza veszélyben van, a férfiak kötelessége, hogy harcoljanak. Nem sokkal azután a kormány képviselői jöttek — egyszerű munkások. Gyűléseket tartottak, az első gyűléseket, amelyeken szabadon és nyiltan megmondhatta mindenki, amit gondolt. Tjan Du Okot választották a falu lakói egyhangúlag népbizottságuk elnökéül. A kormány képviselőivel egy fiatal koreai nő is jött. Tanítónő volt és a földesúr házában népiskolát nyitottak három falu gyerekeinek. Először nyilt lehetőségük Tjan Du Ok unokáinak a tanulásra. A FÖLD URA. A földesúr földjeit, amelvek lépcsőzetesen terültek el a dombokon, felosztották a parasztok között. Tjan Du Ok hatvanéves életében először lett olyan föld ura, amely nagyszámú családját el tudja tartani, először rendelkezhetett a saját maga által betakarított termés fölött. Szeptember 1-én * gyermekek a volt földesúr házában lévő iskolába mentek, abba a házba, amelvet azelőtt még megközelíteni sem mertek. Csendesen és figyelmesen ültek a gyermekek a padokban és a phöngjangi fiatal tanítónő megkezdte az oktatást. Béke és nyugalom uralkodott a faluban. Barátságosan sütött a nap, a rizs pompásan érett De nem sokáig tartott ez a boldogság. A felszabadulás után két héttel amerikai bombázók jöttek, keselyűként keringtek a falu fölött és bombaterhüket a nádból és J papírból összetákolt kunvhókra dobták. Egy bomba az iskolára esett. Tjan Du Ok egy lángoszlopot látott, mint vérsugarat a magasba szökni és fájdalom és ijedtség töltötte ej szívét. Az iskolához szaladt. A küszöbön feküdt a tanítónő holtan, mintha kis testével akarná védeni a leánykák és fiúk széttépett testét. Az életben maradt gyermekek kiugrottak a füstölgő romok közül és minden irányban szétszaladtak. Kábultak voltak és nem hallották, hogy az öreg hívja őket és megkísérli feltartóztatni őket, mert a hegyek mögül rakéta-vadászrepülőket látott a falu felé közeledni. Bukórepüléssel zúdultak a repülők alá és gépfegyverükkel lekaszálták a halálraijedt gyermekeket. Ez a látvány volt a legborzasztóbb az öreg hosszú életében. Sok anya, akik gyermekeiket elvesztették. őrültként bolyongott otthona kiégett helyén, keserű nevetéssel turkáltak puszta kezükkel az izzó hamuban a nélkül, hogy fájdalmat éreztek volna. Az egész gyászfátyolként húzódott a fekete füst és a bombázók zaia nem szűnt meg estig. Tjan Du Ok nagyszámú családjából csak két fiú maradt életben. A fájdalom nem törte meg az öreget, hanem sokra megtanította. Még aktívabban és erőteljesebben fáradozott azon, hogy a front számára a lehető legnagyobb segítséget biztosítsa. Csak kevés férfi maradt a faluban. A többség a néphadsereg harcosaival ment és az asszonyok otthon dolgoztak helyettük. Tjan Du Ok földkunvhókat ásatott és nemsokára a hegyi patak mentén tucatnyi kis kunyhó állott mindazoknak, akik . mindenüket elvesztették. Mindenféle ügyükkel Tjan Du Okhoz fordultak Sőt még a szomszéd faluból is jöttek hozzá tanácsot és segítséget kérni. Sok ügyben magának kellett gyorsan döntenie. A lakosok élelmiszereket hoztak a hadsereg