Uj Szó, 1950. november (3. évfolyam, 252-277.szám)

1950-11-15 / 264. szám, szerda

UJSZO 1950 novejnber 12 Építkezés a Lenin-hegyen ..Lement a nap, csillogtak a kupolák, a város beláthatatlan messze, segben terült el a hegy lába alatt, friss szél fujt szembe felénk és ml csak álltunk, álltunk egymásba kapaszkodva és hirtelen összeölelkezve, megesküdtünk Moszkva képe előtt, hogy életünket annak a harcnak áldozzuk, melyet választottunké így meséli el Herzen, Ogarjovval a Veréb-hegyeken tett esküjét, azt a híres esküt, mely »őszinte és szent volt; ezt egész életünk bizonyította*. Itt, a Veréb.hegyeken fekették le a cárizmus elleni kitartó és céltudatos harc alapjait; azt a harcot, melyet e gész életén át folytatott Herzen \ és Ogarjov Oroszországban és határain túl. Valahányszor felmegy az ember a Veréb.hegyekre, eszébe jut ez az eskü. Most Is olyan beláthatatlan területet foglal el Moszkva képe. Most is épúgy meglebbenti a friss szellő a fák leveleit. És úgy tűnik, hogy most Is visszahangzik itt azoknak az ifjaknak izgatott, fojtott szava, akik a nép boldogságáért folytatott kemény harp útjára léptek... Az a boldogság, amelyet Herzen és Ogarjov csak gondolatban, a távoli jövő ködös perspektíváiban lát. hattak meg, ma már valósággá lett és világosan látjuk innen, a Veréb hegyekről. Csakhogy azóta ezt is Lenin-hegyeknek hívják. Es csúcsaikról egészen újszerűnek tűnik az ősi orosz főváros beláthatatlan képe, mely azóta az egész felvilágosult világ, az egész emberiség fővárosa lett. Felismerhetetlenül megváltozott a hírős eskü színheíye is. A világ leghatalmasabb tudományos központját, a világ legnagyobb tanintézményét építik itt — azt az új egyetemet, mely méltóképpen díszíti majd a kommunizmus boldog világát. ... Itt vagyunk az építkezés alapterén. Dehát lehet egyáltalán egyszerűen »aSaptérnek« nevezni ezt a hatalmas területet, melynek középpontjában szinte már a felhőket érinik a jövendő épületek hatalmas fémvázai? Olyan az ember benyomása, mintha egész város épülne itt. Tucatnyi autó, vonatok haladnak az utakon .. Csak úgy lüktet az élet az építkezés gyors ritmusában. Ha az ember körül akarja jár. ni a főépület falait, háromkilométeres sétát tehet. Maga az építkezés jóval nagyobb területet ölel fel. hiszeh nem csupán a tudományos rpületekből és lakóhelyekből áll az egyetem. A Voronkov, a hatalmas építkezés vezetője meséli: — Sztálin javaslatára létrehozzuk a tanulás és tudományos kutatómunka minden szükséges feltételét... Es amíg beszél, igyekszem elképzelni, mi épül fel itt a közeljövőben. Moszkva felett, a főváros egyik legmagasabb és legszebb kerületében emelkedik majd az ég fellé, hófehér falait és ezernyi ablakszemét csillogtatva a napon, a tudomány fényes és boldog városa. A különböző tagozatok tágas épületei. karcsú tornyaikkal együtt mtszsziro lászanak a folyó felett Kényelmes diákotthonok kapcsolódnak hozzájuk; ezernyi lakás, a világ leghaladottabb építési technikájának legújabb vívmányaival felszerelve. A professzorok lakásai, színház, sportpályák, stádion. éttermek, könyvtárak. üzletek, óvódák és bölcsődék, csillagvizsgáló, hidrológiai állomás. Micsurin-kert kísérleti melegágyak, kai és üvegházakkal, meteorológiai állomás, talajkutató-intézet... Fel sem tudja sorolni az ember Es mindez nem valami távoli tündöklő álom, hanem közeli valóság. Az építkezés népes kollektívája kemény harcot folytat, hogy minél hamarabb befejezze a munkát. Nemhiába olvas az ember ilyesmiket az »Egyetem építői* című sokszorosított újságban, hogy: »527 nap van háira az egyetem építésének befejezésétől*. »Már csak 521 nap van ...«, »Már csak 514...* Minden egyes nap újabb lépést jelent ennek a grandiózus sztálini elgondolásnak megvalósulása felé. És ha felmegy az ember a tudomány jövendő városa főépületének tornyába, ott, ahol az építők munkaversenyének rubincsillaga ragyog, sa iát szemévVl láthatja, hogyan nőnek a falak a szeme előtt. hogyan törnek mind nagyobb magasságba a fémvázak, hogyan haladnak a • szerelők és kőművesek nyomában az épületburkolók, akik ragyogó fehér kőruhába öltöztetik az épületeket. Sok mindent látni' innen a magasból. A folyó ezüstös vizében a Kreml aranykupolái tükröződnek. A Kreml körül pedig végeláthatatlan messzeségbe nyúlik az örökké élő, kifogyhatatlan energiával és erővel teli Moszkva. Alig jehet kivenni innen az egyetem régi épületét. A felvételi vizsgák folynak ott most. Sokszáz ifjú és leánv gyűlt össze most ide hazánk különböző vidékeiről és mindnyájan azokra a napokra gondolnak már, mikor azokban a csodálatos új épületekben fognak már tanulni,' melyeknek körvonalai jól láthatók a régi egyetem ablakaiból, ott a messzeségben, a Moszkva-folyón túl. Mindaz, amit itt, az egyetem építkezésénél látunk, annak az új emberi társadalomnak születését bizonyítja, amely számára mindennél idegenebbek a burzsoá világ gondjai-bajai. Minden új, minden egészséget és erőt lehel! itt. Az Egyesült Államok imperialistáinak manhattani felhőkarcolói a meggazdagodás és lyíború szenvedélyes vágyát testesítig meg. Amerika felhőkarcolói az imperializmus, az erőszakra, fosztogatásra, háborúra támaszkodó hatalom szimbólumai. De csak rá kell pillantani a mi monumentális épületünkre, hogy megértsük mennyire különböznek ezek az amerikai épület-monstriimoktól. Világos fény, tágas tér, szabadság — ezt a benyomást keltik már most is. Mindegyikük az igazi emberiesség eszméjét hordja magában. Itt minden a nép boldogságát szolgálja, itt minden szabad széliéin diadaláról, magasan szárnyaló, világos gondolatról beszél. A tudomány palotája, a tudomány városa a legjobb példa erre. Es már maga ez a megfeszített, kemény, lelkes munka, meíy itt fo. lyik, minden szónál jobban bizonyítja, mennyire távol állnak a szovjet emberek attól a szégyenteljes törekvéstől, hogy háborús tüzet szítsanak; attól a vágytól, mely ott él a halladás ellenségeinek, a dolgozó emberiség ellenségeinek szivében. A szovjet emberek nem azért kapaszkodnak egyre magasabbra az épiiiő házak állványzatán, hogy az idegen légibanditák romokká változtassák mindazt,*amit saját két kezük munkája árán teremtettek. Azzal a szilárd elhatározással építjük az új világot, hogy helyt is állunk érte, helyt állunk jövó'nkért, ifjúságunkért, tudományunkért. Békét akarunk, mert már tudjuk, milyen boldogság ez. ... Elhagyjuk^.az építkezés területét. Egyszer csak fiatal, csengő hangot hoz felém a szél: — ... Megesküdtünk Moszkva képe előtt!... Körülpillantok. Egyszeírű kerti padon fiatal munkás ül könyvvel a kezében. Kezeslábasát por fedi. Engedetlen hajtincs hull a homlokába. Elragadtatott hangon szavalja hangosan Herzen versét. A társnője a távolba néz, miközben figyeli. Komszomoljelvény csülog egyszerű ruháján. Perceken át beszélgetünk élénken. — Hogy szeretem-e Herzent? — kérdez vissza csodálkozva a fiatal muiiiás. — Hát hogyne szeretném! Hát nem csodalatos. Iiögy ugyanazon a helyen építjük mi most az egyetemet? Igen, csodálatos esemény megy végbe most Moszkvában. A kommunizmus egyeteme épül. Ott, aho! hajdan Herzen és. Ogarjov esküje hangzott el, rövidesen ezer és ezer, dicső és szabad hazája iránt odaadó szeretettel viseltető, a tudomány felvirágzásáért életét is feláldozni kész ifjú találkozik majd. Az egyetem csúcsáról a jövő képe tárul fel Milyen gyönyörű ez a kép! Nem hagyjuk, hogy bárki is egyetlen ujjal is hozzányúljon. OráróJ órára, napról napra alkotó " tevékenységünkkel! bizonyítjuk megingathatatlan békeakaratunkat. És a szovjet emberek békeakaratának egyik legragyogóbb megnyilvánulása a tudomány hatalmas városa lesz. A világ leghosszabb magasfeszültségű távvezetékeit építik a volgai vízierőműveknél A plianovojei Hazjájtsztva című lap közli Szergej Zsuknak, a szovjet vízierőműtervezés vezetőjének cikkét a kujbisevi és sztálingrádi építkezésekről. Zsuk hangsúlyozza; hogy azoknak a gépeknek teljes súlya, amelyeket a vízierőművekbe beépítenek, eléri a 120.000 tonnát. Számos magasfeszültségű vezetéket építenek, közöttük két fővezetéket Kujbisev és Moszkva, illetve Sztálingrád és Moszkva között, amelyek együttes hossza 2000 kilométer. Ezekhez hasonló nem fordul elő sehol a világon. így • péi'dául az USA-ban nincsenek 400 kilométernél hosszabb magasfeszültségű távvezetékek. - r A legjobb sztahanovisták tapasztalataínak népszerűsítéséről és tanulmányozásáról A moszkvai Pravda közölte Fedor Kovaljov szovjet mérnök cikkét. Itovaljov — mint Ismeretes — annak a mozgalomnak a kezdeményezője volt, amely a legjobb sztahanovista munkások munkatapasztalatainak népszerűsítését és tanulmányozását tűzte ki célul. Kovaljov, miután felállította a jelzett mozgalom ideiglenes mérlegét, rámutat, hogy a „Proletár győzelem" nevű gyár kollektívjének kezdeményezése széles visszhangra talált a Szovjetúnió többi üzemében. Az ipar különböző ágaiban és a szállításban egyre szélesebben tanulmányozzák és alkalmazzák a sztahanovista munkások élenjáró tapasztalatait. A szerző a gyakorlati tapasztalat alapján hangsúlyozza, hogy elsősorban ama szakmák munkásainak kell tanulmányozni és alkalmazni ezeket a munkamódszereket, amelyek a vállalatokban a legfontosabbak. Igen fontos az új munkamódszer helyes bemutatása is. Ennél annak a sztahanovistának, akinek munkamódszerét tanulmányozzák, feltétlen jelen kell lennie. Miután vázolta sok sztahanovista munkamódszerét, Kovaljov hangsúlyozza, hogy a sztahanovista munkások a munka termelékenységének fokozását nem testi erőfeszítéssel, hanem a munka jobb megszervezésével érik el, elkerülnek minden felesleges mozdulatot, s munkájukat bizonyos megállapított ritmus szerint végzik. \ sztahanovista munkamódszer olyan teremtő munkafolyamat, amely szerencsésen egyesíti az egymástól el nem választható mozgásokat a bizonyos irányú figyelemmel. Kovaljov cikkének végén megállapítja, hogy csak a sztahanovista munkamódszerek népszerűsítése és tanulmányozása alapján válik lehetővé az élenjáró termelési technika tökéletesítése. HÍREK A NÉPI DEMOKRÁCIÁKBÓL 9 Hatalmas fejlődés a lengyel motoriparban. Krajevszki, a lengyel motoripari központ vezérigazgatója bejelentette, hogy Lengyelország 1955-re már 37.000 teher- és személygépkocsit, 11.000 traktort és 32.000 motorkerékpárt fog gyártani. A hatéves terv vége felé Lengyelországnak már csak jelentéktelen mennyiségű motorjármüvet kell külföldről behoznia. 9 Indul az első kínai áruszállítmány a Német Demokratikus Köztársaságba. A Német Demokratikus Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között létrejött kereskedelmi egyezmény alapján indulásra készen áll az első Németországba irányuló szállítmány. A berakodás már megkezdődött az egyik kínai kikötőben. 9 Az Albán termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése. Az Albán Távirati Iroda beszámol arról, hogy Albániában jelenleg nyolcszor több mezőgazdasági termelőszövetkezet működik, mint 1946-ban. Földterületük tizenegyszerese az 1946. évinek. A termelőszövetkezetekben tízszer nagyobb a szarvasmarhaállomány és ötvenszer nagyobb a juhállomány, mint négy évvel ezelőtt. 9 A Magyar Népköztársaság fővárosában, Budapesten a Nemzeti Múzeumban a múlt .hét .elején a MagyarSzovjet Társaság a „Szovjetúnió 16 köztársasága" címmel kiállítást nyitott. Már az első két nap alatt több, mint 10.000 dolgozó tekintette meg a „Szovjetúnió 16 köztársasága" kiállítást. 9 Üj iparostaniiló központ a romániai Sztálinvárosban, Nemrég avatták fel a sztálinvárosi ,,Vörös Zászló" üzemek mellett létesített iparostanulóközpontot. A központ nyolc nagy, modern berendezésű, kétemeletes épületből áll. Korszerűen felszerelt műhelyek, laboratóriumok, könyvtárak és előadótermek teszik a hatalmas telepet mintaszerű alkotássá. Az iparostanuló központban szakmunkásokat, technikusokat, mérnököket képeznek ki. 0 A bolgár minisztertanács 1948-ban felállította az Üjítójavaslatok Nemzeti Intézetét. Már 1948-ban 162 újítójavaslatot nyújtottak be ennek az intézetnek, amelyeket a termelésben nagyrészt fel is használtak. 1949-ben 355 javaslatot adtak be, amelyek a termelésben a nemzeti vállalatoknak 1.765,500.000 levet takarítottak meg. Az újítómozgalom egyre nagyobb méreteket ölt Bulgáriában és ezért ennek az intézetnek már csak a nagyobb újítójavaslatokat nyújtják be és pedig 1950. év első felében összesen 230 ilyen újítójavaslatot adtak be, amelyek közül már igen sokat elfogadtak és ezek segítségére vannak a dolgozóknak az iparban, az építkezésben és a közlekedésben egyaránt. Interjú egy dolgozó leánnyal Irta: VLADIMÍR MINAC. — Ružena Pamková? — kérdezte az újságíró. — Igen, Pamková. — Már vártam. — No, akkor térjünk a dologra. — De hol kezdjem? — Hát, az eleién. — A dolgok kezdete — mondta Pamková elgondolkozva — az a házunk. Illetve nem is a ház. hanem a ház eleje, amelyre mindig rásütött a tavaszi nap. A föld — még hideg, de már meleg is — mezítelen gyermeklábaktól letaposott és a gombozástól kiluggatott. Rongyos kisfiúk. — barátaim. Azután apám nehéz lépte, amint hazafelé iön a munkából. Súlyos volt a lépte és súlvos a tekintete — minden kíjlön-külön súlvos volt rajta bár kilókban nem sokat nyomott. Arca fáradt és mintha cserzett bőrből való lett volna. Féltem tőle, mert kicsi voltam és nem érthettem akkor még, milyen nagv és tragikus teher egy munkássors. Akkor nyílott ki a szemem, amikor ő meghalt. Vért köhögött két napig és aztán csendben elaludt. Tizenötéves voltam, — éppen befejeztem a polgárit. Alltam az ajtóban és néztem befelé az egész családot befogadó kicsi, sötét szobába. Heten voltunk gyerekek. Apám kinyúlva feküdt az asztalon. Az asztal rövid volt, úgyhogy apám megmerevedett, fehér lábfeje a levegőbe meredt. Anyám, — jámbor öregasszony - a sarokban imádkozott. Fero, — a legidősebb testvérem megszólalt: — Anyám, fektessen apám Iába alá valamit. Vagy a szeigérw munkáserrabernek" halála után is szenvednie kell? Amint kimondta, minthogyha egv fogó szorította volna össze a szívemet, összeszorult a torkort és abban a pillanatban éreztem, mi a szeretet és mi a yűlölet. Azt is megtanultam, — kit <'! szeretni és kit kell gyűlölni. Itt hirtelen félbeszakította a beszédet és kutatva nézett az úiságíröra. Az ceruzá ját morzsolgatta és csendben megkérdezte: — És azután? — Azután háború volt. Mi sokáig nem tudtunk róla. Én. az anyám és két testvérem a varrógép mellett ültünk és naphosszat varrtunk. Kötényeket. A gazdag parasztasszonyoknak díszeseket, hímzetteket — a szegényeknek csak egyszerűeket. Blúzokat varrtunk a

7 mesterasszonyoknak, — hímeztünk, foltoztunk, horgoltunk napkeltétől-napnyugtáig, tatástól- vakulásig. Sötétedéskor aludni mentünk, petróleumot nehezen lehetett kapni és drága voll. Nem dolgozhattunk volna többet, mint amennyit dolgoztunk és néha mégis — éheztünk. Felemelte fejét és valahová, az újságíró háta mögé nézett. A nap lemenőben volt, sugarai lágyan simogatták a székek karfáit és megpihenlek a terítőn — nyugalpiat és tisztaságot árasztva a helyiségbe és a gondolatokba. A hang is nyugodtan, tisztán csendült. — Először meghalt az anyám, csendben, mint amilven csendben élt és mint amilyen csendben hull le a fáról az utolsó levél — tél előtt. A?után jöttek a hitlerista megszállók. Ferót a hegyekben fogták le, leluirÄ>lták a faluba. A templom előtt lőtték agyon. Az egész falunak végig kellett néznie és mi az első sorban álltunk. Négyen voltunk már csak: Mila — a kishúgom, meg két fiú, az egyik tizennégy, a másik tizenkétéves, meg én. És Fero. A szemét sem kötötték be. Ö merően nézett rám és amikor rászegezték a fegyvert felkiáltott: „Ružka — ezt soha el ne felejtsd!" Mindig Ružkának hívott, amikor jókedvű volt és ő maidnem mindig ilyen volt. mert szerette az embereket és az életet. 1 Elhallgatott. Az újságíró kétségbeesetten kutatott valamilyen szó után. De semmi sem jutott az eszébe egy mondaton kívül. — Ha nehezére esik emlékezni ... a 6Zomorú részeket ugorja ál. A leány felnevetett. — Miért? Hiszen szomorúságból gyakran fakad öröm. Elhallgatott. Aztán újból megeredt a nvelve. — Akkor keményen elhatároztam, hogy elmegyek dolgozni egv gyárba. Nem akartam élve elrothadni, élni akartam. De akkor még nem tehettem semmit, a fiúkkal kellett törődnöm. A felszabadulás után azután hirtelen, minden megváltozott. Miso. az idősebb fiú, katonai reálba ment. Tiszt lesz belőle, tiszt, érti? Soha nem gondoltunk volna erre még álmunkban sem! A fiatalabb tanonc lett Podbrezován. Szabad voltam, mint a madár. Egyszer vasárnap, ezt mindig vasárnap csináltam, széthordtam utoljára a varrott holmit Látnia kellett volna, hogyan támadt rám az egész falu! Mindenütt ahova mentem, elmondtam, hogy utoljára vagyok itt és hogy gyárba megyek dolgozni. Szidtak és kiabáltak rám. — Hallottak már ilvet, gyárba — mondták. . El fogsz romlani, a gyár nem leánynak való — bizonygatták. Tudja, nálunk még sok olvan embsr van, aki nem értette meg. Meg — olcsó varrónő is voltam, A gazdag parasztasszonyok balkézből fizettek ki, néha krumplival, vagy egy kis liszttel, vagy egy kevés zsírral. Sajnálták, hogy elvesztik az olcsó varrónőjüket. De én tudtam — amit tudtam. Másnap elindultam. Egvik kezemmel a batyut fogtam, a másikkal kishúgom kezét, magun)^ mögött hagytuk a szomorú házat es szomorú életünket. És most, itt vagyok. Az újságíró elégedetlenül kérdezte: — Ez a történet vége? — Nem, a kezdete. — válaszolta nevetve. — Ériem. 'De most mondania kell valamit erről a kezdetről is! — Majd egyszer, máskor, jó? Most mennem kell. Felállt, kiegyenesedett. Az újságíró elkísérte, hogy feltehessen még néhány kérdést — Nos, halljuk, mire kíváncsi még? Most hol dolgozik? — A 2002-es műhelyben. Harisnyagyártásban. — Az utolsó heti teljesítménye? — Száznegyvenkét százalék! — Nos és mit üzen. hogy úgy mondjam, a nyilvánosságnak? A leány megállt és vele az újságíró is. Hosszú árok kígyózott előttük, amelyben valaha piszkos, szennyes víz folyt a gyárból. Még csak félig volt betemetve. Itt-ott még bűzös, olajos tócsák fénylettek. ár»k mindkét oldalán nyüzsögtek az emberek. — Ezek a mi brigádosaink — mondta. — Ez a mi uTWnk lesz. Egy egészen új utca a telepen. Olvan házaink lesznek, mint azok ott. ni! — mutatott egy hosszú sor családi házra a szembenlévő utcában, ahol éppen kigyulladtak az esti fénvek. — Csakhogy a mieink vidámabbak lesznek, balkónowk. Sok ú i házunk lesz és sok új utcánk. Az úi házakba, az új utcákba és gyárakba — új emberek kellenek. Ezt szeretném elmondani a nyilvánosságnak! És még azt, hogy akinek szomorú és nehéz az élete — jöjjön velünk. — földelje el a bűzös árkokat és építsen úi utcát! — Kezet nyújtott. — Most mennem kell. Gyűlésem lesz. Megrázta az ú jságíró kezét ésj mire az magához fért, — már messze! járt. A brigádo«Äff még dolgoztak, a nagy lámpák alatt furcsa, formátlan árnyakként imbolyogva. Beszédük összeolvadt a földet hánvó lapátok zajával. Az újságíró megfordult. Messze előtte feküdt a gvár — ezer ablaka világított F.zer? Tízezer, százezer ablak — százezer fénvlő, csilj" gó szem. "N