Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)

1950-10-31 / 251. szám, kedd

1950 október 29. * 43. (103.) TARTÓS BEKÉÉRT, NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT! 9 A JPÁIt TÉLÉT ESEMÉNYEI A Francia Kommunista Párt Kö^|tonái Vezetőségének teljes iilése A Francia Kommunista Párt Központi Vezetősége október 20-án Paris munkáskülvárosában, Saint­Ouenban teljes ülést tartott. Az ülést Jacques Duclos, a Párt titkára nyitotta meg, aki a Párt Központi Vezetősége nevében meg­indult szavakkal mielőbbi felgyó gyulást kívánt annak, akit a kom munisták és Franciaország összes munkásai, mint kipróbált vezetőjü­ket, mint a béke megszilárdításáért, a demokráciáért és a szocializ­musért folyó küzde'emnek rettenthe­tetlen harcosát ismerik. Gyógyu­lást kívánt Maurice Thoreznek, a Francia Kommunista Párt főtitká­rának, aki betegsége miatt kényte­len volt ideiglenesen megszakítani munkáját. A mélyen megrendült jelenlevők felállva, hosszan éltették Maurice Thorezt. Ezután a Központi Vezetőség át­tért a napirendi kérdés megtárgya­lására: a Párt főtitkárának ez év szeptember 2Ô-én a „Szélesítsük ki és vigyük győzelemre a békeharcot" című beszámolójában kitűzött fel­adatok végrehajtása. Ezt a kérdést Auguste Lecoeur, a Párt titkára ismertette. Maurice Thorez beszédé­ből kiindulva, Lecoeur a következő­ket hangsúlyozta: 1. Középpontba kell helyezni és ki kell szélesíteni a békéért vívott harcot. Határozottan harcolni kell minden szektaszellemű megnyilvá­nulás ellen, amely akadályozza a ^éleskörű egység megvalósítását. Annál is inkább, mivel minden le­hetőség megvan ennek az egység­nek az eléréséhez. 2. A Pártnak fokozottabban le kell leplezni azt az „elméletet", mely szerint a háború elkerülhetetlen. 3. Fokozni kell a katonai szolgá­lati időnek 18 hónapra való meg­hosszabbítása elleni harcot, az ame­rikaiak koreai beavatkozása és a vietnami háború ellen folyó küzdel­met. Még határozottabban kell har­colni a lakosság összes rétegei ál­tal fölvetet+ követelések teljesítésé­ért, de k' tősen azért, hogy a munkásosztálynak a munkabérek emelését célzó követeléseit kielégít­sék. 4. Meg kell valósítani a tömegek egységét és be kell vonni őket a háború és a nyomor elleni harcba; ennek a harcnak sikere elsősorban a Párttól függ, tagjainak képessé­gétől, hogy munkájuk minőségét javítsák, nagyobb kezdeményező erőt, hősiességet és felelősségérzetet nyilvánítsanak a kitűzött feladatok teljesítése közben. Auguste Lecoeur elvtárs hangsú­lyozta a kritika és önkritika szüksé­gességét, amely a Párt fejlődésének mozgató ereje és rámutatott arra, hogy a pártonbelüli demokrácia Párt alapvető szabálya és ez felté­telezi, hogy minden, a Pártra vo­natkozó kérdés megvitatásában Párt széles tömegei részt vegyenek. Lecoeur beszámolója után vita kezdődött. A vitát Jacques Duclos zárta le. A Központi Vezetőség tagjai Maur'ce Thoreznek ez év szeptem­ber 29-én a KB teljes ülésén elmon­dott beszédéből kiindulva, amely a békéért, kenyérért, szabadságért és nemzeti függetlenségért folyó közös harcnak a'apvető dokumentuma, és lelket önt a Párt egész tevékenye­gébe, politikai határozatot fogadtak el, amelyben kötelezik magukat arra, hogy: 1. Emelik ideológiai színvonalu­kat. Ebből a célból megfelelő időt fordítanak a marxizmus-leninizmus klasszikusainak, a Párt, a Tájékoz­tató Iroda és a tömegszervezetek fontos okmányainak tanulmányozá­sára és gondosan készülnek tanuló­köreik értekezleteire. 2. Megjavítják munkájuk minősé­gét. A Központi Vezetőség minden ülését úgy készítik elő, hogy a Párt politikai vonalának megvitatásába építő szempontokat vigyenek be. 3. Fokozzák erőfeszítéseiket a po­litikai problémák még teljesebb tisz­tázására; körültekintően és szigo­rúan ellenőrzik a párthatározatok végrehajtását azon a munkaterüle­ten, ahová a Központi Vezetőség bármelyiküket állítja. Abból kell ki­indulni, hogy a politikai vonalat nemcsak hirdetni kell, hanem meg is kell valósítani. A Központi Vezetőség tagjai egyik legsürgősebb feladatuknak tekintik a Párt által rájuk bízott munkát a megyei pártszervezetek­ben és minden lehető módon segít­séget nyújtanak a megyebizottsá­goknak és tevékenyebbé teszik a megyei pártbizottság munkáját az­zal, hogy összhangba hozzák az összes megyék munkatervével. Ezt a tervet minden megyei pártbizott­ságnak december 15-ig kell megvi tatnia. A Központi Vezetőség ezenkívül még több határozatot fogadott el. Az egyik határozat tiltakozást fejez ki a touloni haditörvényszék által elítélt Henri Martin haditengerész ügyében, akit ötévi súlyos börtön­büntetésre ítéltek csupán azért 1 mert kiállt a vietnami „szennyes" háború ellen. Az Angol Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának határozata Az Angol Kommunista Párt Vég­rehajtó Bizottságának október köze­pén megtartott kibővített ülése hatá­rozatot fogadott el, amelyben ki­mondja a következőket: A béke és az Egyesült Nemzetek Szervezete elleni támadást fokozta az ENSZ aláaknázására irányuló Acheson-terv előterjesztése. Ache­son terve nyiltan megsérti az Egyesült Nemzetek alapokmányát. Ez az alapokmány a béke fenntartá­sáért a felelősséget a Biztonsági Tanácsra ruházza és az öt nagyha­talom egyhangú állásfoglalását kö­veteli meg minden olyan döntés­ben, amely az agresszió elleni ka­tonai, vagy más akciókra vonatko­zik. Az egyhangúság alapelve sark köve az általános békének. Ez az oka annak, hogy az új világháború hí­vei fő támadásukat állandóan az syhangúság alapelve ellen irá­nyítják, amelyet mint „vétót" elvei­nek. mert az keresztezi támadó ter­veiket Acheson terve nyiltan elveti az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányát és azt javasolja, hogy a katonai akciók kérdésének megol­dását bízzák közgyűlésre, amelynek többsége, mint az amerikaiak ellen­őrzése alatt álló szavazógép műkö­dik; így készíti elő az utat a gyar­mati népek ellen irányuló további háborús kalandokhoz és a Szovjet­unió elleni háborúhoz. Angliának és Amerikának többi csatlós államai az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nek aláaknázását tervező USA iár­szalagán futnak. ,Sztálini béketanfolyamok" szervezése Olaszországban A békehívek mozgalmának hatal­mas lendülete és gyors fejlődése, az aláírásgyűjtés a stockholmi bé­kefelhívásra az Olasz Kommunista Párt alapszerveiben — a szekciók­ban és a pártsejtekben — ezrével tárta fel az új aktivistákat, akik a gyárakban és házakban napi mun­kájukat a békehívek mozgalmának és békebizottságok szervezésének szentelik. Abból a célból, hogy az aktivisták helyes tájékozódással bírjanak a békeharc kérdéseinek eldöntésénél, hogy kiegészítsék elméleti • ismere­teiket és a lakosság körében foly­tatott beszélgetésekhez és az ellen­séggel folytatott vitákhoz kellő anyaggal bírjanak, a Kommunista Párt összes megyei szervezeteiben, pártszekciókban és sejtekben rö­vid tanfolyamokat szerveztek a béke problémáinak tanulmányozására. E tanfolyamok főtankönyve egy kis brosúra, amelyben a békeharcra vonatkozó rövid bibliográfia is ta­lálható. A brosúrában található há­rom előadás egyszerűen és világo­san megfogalmazza azokat az el­méleti és taktikai elveket, amelyeket a kommunista pártok a békeharc kérdéseiben alkalmaznak; a Szovjet­unió békepolitikája, a Szovjet­unió erőfeszítései és nagyszámú konkrét intézkedése, amelyet fenn­állása óta, 1917-től kezdve a népek közötti béke érdekében mind a mai napig tett; a békehívek moz­galmának jelentősége, harcuk az imperialista háború ellen, a népek függetlenségéért és szabadságáért; a békéért folytatott harc jelenlegi szervezeti formái. A száz és ezer ilyen „Sztálini béketanfolyam" szervezése, amint erre a Párt Központi Bizottságának nemrég megtartott plénumán rámu­tattak, lehetővé teszi, hogy felszá­molják a gyöngeségeket és hiányos­ságokat az aktívák munkájában, hogy elérjék a kommunisták kezde­ményező képessége és harci szelle­mük fokozását. Ez egyúttal meg­adja a lehetőséget az egész Párt számára, hogy egy fokkal maga­sabbra emelje a néptömegek között vezető tevékenységét és mindenna­pos felvilágosító munkáját, amelyet minden társadalmi rétegben végez a békehívek sorában, hogy lelep­lezze a háborús gyujtogatókat és olaszországi lakájaikat. * A kommunista sajtó terjesztésé­nek szentelt hónapban az olasz nép több mint 302 millió lirát gyűjtött össze az Olasz Kommunista Párt központi lapja, az „Unita" javára. A legtöbbet a következő városok lakosai adták: Milánó 32 millió, Bologna 22 millió és Genua 21 mil­lió lirát A Görög Kommunista Párt III. konferenciája A „Szabad Görögország" íadió­áliomása a Görög Kommunista Párt III. konferenciája elnökségének kö­vetkező közleményét adja hírül: ,A Görög Kommunista Párt 1950 októberében tartotta III. konferen­ciáját. A konferencián a következő kérdések kerültek megvitatásra: 1. Tíz év küzdelmei (tanulságok, kö­vetkeztetések és feladatok). Előadó Niko Zahariadisz elvtárs. 2. A poli­tikai emigránsok helyzete a népi de­mokratikus országokban. Előadó: Vaszifisz Bardzotasz elvtárs. 3. Szervezési kérdések. Előadó: Jar»­nisz Joannidisz elvtárs. A konferencia a politikai határo­zatot, valamint, a görög néphez és hadsereghez intézett felhívás szöve­gét egyhangúan fogadta el. A konferencia munkája a kritika és önkritika jegyében folyt le, a Görög Kommunista Párt előtt álló problé­mák megoldását illető kollektív együttműködés és harci lelkesedés légkörében. A konferencia összes határozatait egyhangúan hozták." A Szovjetunió és a népi demokratikus országok új gazdasági sikerei S&nrfoátmió A Szovjetunió minisztertanácsá­nak Központi Statisztikai Hivatala közzétette a szovjet népgazdaság fejlesztését célzó állami terv teljesí­tésének 1950 III. negyedévi eredmé­nyeit. Az 1950-es év III. negyedében az ipar össztermelését egészében 103 százalékra teljesítették. A Szov­jetunió egész iparának össztermelése 1950 kilenc hónapja alatt, az elmúlt év megelőző időszakához képest 22 százaľékkal, a III. negyedévben pe­dig az 1949-es év III. negyedével összevetve, 24 százalókkal emelke­dett. A gabonafélék termése a kedve­zőtlen időjárás ellenére is elérte 1950-ben a multévi termés színvona­lát. Gyapotból és cukorrépából több termett a tavalyinál. Gyarapodott és erősödött a mezőgazdaság anyagi és technikai bázisa. 1950-ben kilenc hónap alatt a mezőgazdaság, 15 ló­erős traktoregységre átszámítva, 130.000 traktort, továbbá 33.000 aratócséplőgépet, közte 16.000 ma­gánjáró kombájnt, 66.000 teher­gépkocsit stb. kapott A mezőgazda­sági munkálatok gépesítése foko­zódott. A folyó évben jelentékenyen megnövekedett a kolhozok és szov­hozok szarvasmarhaállománya. A lakosságnak eladott élelmisze­rek mennyisége, 1949 III. negyedével összehasonlítva, 30 százalékkal nőtt. Részletezve: a húsáruk eladása 33 százalékkal, az állati zsiradéké 52 százalékkal, stb. Iparcikkekből még többet adtak el. Továbbá 1950 ITL negye­dében a munkások ésl tisztvi­selők száma a Szovjetunió nép­gazdaságában 2 millió 400 ezerrel volt több, mint 1949 III. negyedében. Az ipari munkások munkatermelé­kenysége 1949 III. negyedével szemben több mint 12 százalékkal emelkedett. 1950-ben főiskolát és technikumot végzett 500.000 ifjú szakember, beleszámítva a magántanulókat is; újonnan felvettek körülbelül 800.000 tanulót. l/rtf/i/ti ro rs-z^kff Magyarország ipara 1950 III. ne­gyedében a kormány által menet­közben fölemelt termelési tervet túl­teljesítette. A nehéz- és könnyűipar negyedévi tervét 106.9 százalékra teljesítette. A mult év megfelelő időszakával összehasonlítva, 'a ne­hézipar termelése 37.4 százalékkal, a könnyűiparé 34.8 százalékkal nőtt A mezőgazdaságban a hoidan­kénti búzatermés 16 százalékkal több a multévinél, a rozstermés 8.8 százalékkal. A mezőgazdaság szo­cialista szektorában a termés maga­sabb, mint az ország átlagtermése. A termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban a gabonatermés 8—13 százalékkal, a rozstermés 16—30 százalékkal magasabb, mint az ország közepes terméseredménye. Az iparban és az építésben fog­lalkoztatott dolgozók száma egy év alatt majdnem 200.000 fővel szapo­rodott. M J *»«#/»/*» I o r.v síijf/ Az állami tervbizottságnak a na­pokban közzétett jelentése szerint Lengyelország állami tervének folyó évi III. negyedében túlteljesítették az előirányzatot. Az ipari termelés tervét 106 százalékra teljesítették. Az 1949 III. negyedével össze­hasonlítva, az ipari termelés 18 szá­zalékkal nőtt. A tervet a legtöbb ipari termék, így a kő.- és barnaszén. villamosenergia, acél, érc, traktor, autó, szerszámgépek, mezőgazda­sági gépek, textil, kötöttáru, bőrcipő, stb. termelése terén teljesítették és túlteljesítették. A tervépŕtkezés a folyó évben ha­talmas mértékben megnövekedett. 1950 III. negyedében a beruházások összege a mult év megfelelő idősza­kával összehasonlítva, 80 százalék­kal emelkedett A mezőgazdasági termények ho­zama 1950-ben négy növényfajtában 3 százalékkal magasabb, mint 1949­ben. A szarvasmarhaállomány 1949­hez hasonlítva 15 százalékkal, a disznóállomány 33 százalékkal nőtt. A vasúti teherforgalom 1950 III. negyedében, 1949 megfelelő idősza­kához képest, 12 százalékkal növeke­dett. Az áruforgalom az egész keres­kedelmi hálózatban, a mult év III. negyedéhez képest W9 százalékot, az állami és szövetkezeti kiskereske­delem forgalma 170 százalékot ért el. Csehsstnráhia • Csehszlovákia ipara az államosí­tás óta jelentős sikereket vívott ki. Ez év 6 hónapja alatt a munka ter­melékenysége a mult évihez képest 10 százalékkal nőtt, 1948-hoz képest pe­dig több mint 18 százalékkal. Ennek megfelelően az ipari termelés majd­nem 16, illetve 33 százalékkal nőtt Az 1937-es háború előtti évvel össze­hasonlítva, a folyó év első hat hó­napjának termelése majdnem 50 szá­zalékkal emelkedett Sikeresen valósítják meg az öt­éves terv II. tervévét A szeptemberi tervet több mint 102 százalékra tel­jesítették és a 9 havi tervet a meg­növelt feladatok ellenére is 101.6 százalékra teljesítették. Választási előkészületek a Román Népköztársaságban Az 1950 december 3-ra kitűzött területi, körzeti, városi és falusi népi tanácsok választása előtt a Román Munkáspárt és a tömegszervezetek széleskörű agitációs munkát fejte­nek ki. 311.222 agitátort jelöltek ki és ké­szítettek elő. Közülük 119.072 váro­sokban és 192.150 a falvakban fog működni. Faluhelyeken 8—10-es agitátorcsoportokat szerveztek. Min­den agitátorra 20—30 lakás jut. Vasárnaponkint munkás-agitátorok ezrei mennek ki a falvakba.

Next

/
Thumbnails
Contents