Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)

1950-10-26 / 248. szám, csütörtök

1950 október 29. * 43. (103.) TARTÓS BEKÉÉRT, NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT! 9 Van már mit megvédenünk (

b. I.) A háború után az emberek fogadkoztak: soha többé háborút! Az évekig tartó háború alatt, megundorodva a sok szörnyűségtől, a vértől és a pusztítástól, az ágyútölteléknek felhasznált nép rldöbbent: miért és kiért ez a sok szenvedés és rombolás. Az urak ide-oda tologatták őket és játszottak velük, mint a sakkfigurákkal, — a beléjük vert maszlag, a szépenhmgzó szavak, ezek a népbutító úri igazságok, illetve gazsások elszállnak az emberek fejéből és kezdődik az igazsigkeresés. Amikor 1944-ben felállították frontra menő alakulatomat, a „megnagyobbodott" Magyarország minden részéről bevonultak hozzánk- Jöttek az alföldi tanyákról és a grófi birtokok majorjaiból a cselédek. A finom, úrimodorú, dzsentriskcdő, remekbevasalt és állandóan frissen púderczott horthysta magyar tiszteknek mi, csehszlovik területről valók állandóan „büdös kommunisták voltunk s szerintük árulói voltunk a ízentistvúni birodalomnak. Megdöbbentőek voltak nekem, a „felvidéki kommunistának" ezek az alföldi cselédek, ahogyan azok bevonul" Nyár volt akkor, azt hiszem, jú lius lehetett és ezek az emberek jópárszaz kilométerről mezítláb, zsákbői varrt nadrágban és irtóztatóan rongyos ingben vonultak be, hogy „megvédjék az édes hazát, amely sz..motokra mindenné; többet jelent". Itt találkoztam újra Kajfis István nal, aki 43 őszén töltötte le tényleges szolgálati idejét és szerelt le. Ezzel a Kjjfissal egy évig együtt szolgáltunk ő már öreg katona volt, én pedig újonc. Kajfis, amikor 43 őszén a leszerelés közeledett, igen nagy bajban volt. Közelebbről nem ismerte senki sem közülünk s így hiába találgattuk, nem tudtuk elgondolni, hogy mi baja lehet. A leszerelés előtt pár nap pal aztán ez a felnőtt ember sírva bevallotta: fél a leszereléstől, mert nincs annyi ruhája sem, amiben legalább csak hazamenjen. Kérte már a szízadparancsnokát is, hogy adjanak neki valami rossz katonagúnyát legalább hazáig és aztán otthon majd csak lesz valahogy, dehát erről szó sem lehetett. Nem lehetett akkor az ország vagyonát így pocsékolni, mert az ország akkor még nem Kajfis Ist ván volt. Mi néhányán adtunk aztán össze pénzt, egy ruhára valót és ebben a ruhában ment haza leszereléskor Kajfis és egy évvel később is, 44 ben ugyancsak ebben a ruhában láttam viszont Nem tudott szegény még addig egy ruhára valót összekeresni — nem olyan világ volt akkor a grófi birtokok majorjaiban. Az „édes haza" ennyivel nem tartozott Kajfis István mezőgazdaság; cselédnek Dühítőén jámbor ember volt ez a Kajfis- Nehezen eszmélt rá. hogy nem jól van ez így, ahogy van, — csak később, a fronton döbbent rá és tette fel a kérdést, hogy miért is van ö tulajdonképpen ottan Egy éj szaka /együtt voltunk őrségen és a csendes nyári éjszakában Kajfis IstV. n közkatona suttogó hangon beszélt magáról meg az életéről és azl mondta: ..Ötéves koromban apám ki adott libákat őrizni az egyik tanyára. Azóta én mindig dolgozom. Huszonhatéves vagyok már. de egy rendes ruhám még az életemben nem volt". Hatalmas egy banda volt a tisztikarunk Ezredparancsnokunk valami degenerált, svábnevű biró kijelentette: Egy vagonban viszem haza az ezredet, — de a vagon fele kell a pod gyászomnak, a másik fele pedig a hátaslovamé" Zász'.óaljparancsnokunk. Kunossy alezredes úr még rajta is túltett: a zászlóaljat aktatáskában szerette volna hazaszállítani. Hűek is voltak mindketten elveikhez: mészárszék volt a front. Ha Kunossy alezredes úr géppisz tolyos testőrségétő' kísérve végigjárta a vonalat, megállt az ember előtt és korbácsa nyelével az ember fejét ütögette és úgy kérdezte- ..Kurva paraszt, hol döglesz meg?" Meg sem v rta a vllaszt — mit lehetett volna erre válaszolni — és a korbács nyelével erősebb ütéseket adva nyomatéknak a szavaira, maga feleit meg 'ögtön: „Itt döglesz meg, disznó!" Két órára köttetett ki egyszer azért, mert az 1800 méteres magaslaton fáz tam és felhajtottam a köpenyem gallérját Ezt ugyanis tiltotta az „Öltözködési szabályzat". Érdekes: arra nem volt öltözködési szabályzat, hogy Kajfis István cse lédnek hogyan kell öltözni. Az idén közel ezer új tanító kaoott kinevezést. Ezek közül alig van egynéhány értelmiségi, akik legalábbis érettséginek megfelelő végzettség gel rendelkeznének, a többi egy-két középiskolával rendelkező munkás vagy paraszt származású fiú vagy l'ány. Ha az ember visszagondol a régebbi időkre, azelőtt a munkás , de különösen a parasztszülőknek az volt az álmaik netovábbja, hogy gyermekeik közül legalább is egyet — többet úgy sem tudtak, mert annak az egynek is a tandíját úgy kellett az egész családnak megkoplalni — tanítónak kitaníttathassanak. „Úr" lett a gyerek bői, kiszabadulhatott az ősi sorsból, „legalább ez az egy gyerek különb ember lett, mint az apja". Most minden járási székhelyen a tanulni akaró munkás- és parasztifjak részére ingyenes esti iskolák vannak, ahol újabb tanítókat és mér űöki képesítésnek megfelelő szakembereket képeznek ki. Az utat, amelyet most öt év alatt megtettünk, a tíz év előtti időkhöz számítva nem lehet még évszázadokban sem lemérni, mert Krisztus szü letésétől 1945-ig a dolgozó népnek még nem voltak olyan lehetőségei, mint amilyeneknek ma még csak a kezdetén vagyunk. • A harmincas évek elején, amikor a gazdaság; válsíg, mint az árvíz söpört végig a világon (szinte már alig emlékezünk a gazdasági válság szó ra, nálunk a helyét úgy látszik a termelés fokozása vette át) és egyformán fojtogatta a munkást is, meg a kisparasztot is, — ebben az időben a parasztnak a föld egyenesen teher volt. Otthagyta volna szívesen, de egyszerűen nem lehetett, Tudta a paraszt, hogy a kötél a nyakára van húzva, de nem volt rá lehetősége, hogy kibújjon belőle. Hova ment volna? Munkásnak? Százezer, meg millió volt az ipari munkások száma, akik munka nélkül ténferegtek csak itt, Csehszlovákiában is. Most nincs olyan hét, hogy a falu ban legalább kétszer ki ne dobolnák, hogy ez vagy az a gyár vagy építkezési vállalat munkásokat keres. Havi ötezer korona biztosítva, lakás ingyenes, a napi koszt tizennyolc korona. • Jugoszláviában is vannak földmű ves szövetkezetek, amelyek állítólag a paraszt életét volnának hivatva könnyíteni. Könnyítik is, de nem azét, aki dolgozik a földdel, — hiszen az „csak földmunkás", — hanem a kulikét, akinek van annyi földje, hogy méltán nevezhessék parasztnak. A jugoszláviai földműves szövetkezetekben a haszonból való részesedés háromnegyedrészben a földterület után és csak egynegyedrészben a végzett munka után történik. Ez tehát azt jelenti, hogy a kisparaszt, aki dolgozik a kulák földjével, nem is a feles haszonbért fizeti, mint ahogy nálunk is valamikor volt, hanem a termés h'romnegved részét oda kel: adnia a föld tulajdonosának és csak egynegyed része marad meg neki a vetőmagra, a trágyára és a munkára. * A mult héten nálunk jiárt Sütti József Perbetérői, aki most Madáron instruktor. Kérdezni jött, hogyan is van tulajdonképpen a földhaszonbér, mert néhány kulák és reakciós haszonbért szeretnének szedni földjeik ucán úgy, mint azelőtt tették: holdanként 250—300 kg búzát. A föld a jövedelmével együtt azé. aki azt megdolgozza s nálunk csak a munkából, nem pedig a haszonbér bői lehet megélni. • Nyáron az egész világsajtót bejárta _ hír, hogy Amerikában az átlagnál is jobb termés ígérkezik és hogy ezért Amerika urai kétségbe vannak esve: a jó termés leveri az árakat és _ nép utóbb is olcsón jutna kenyérhez. Abban bíztak és reménykedtek, hogy hátha jön valami elemi csapás, legaláb is országos jégeső vagy vaia" tií nagyobb szárazság, hogy ígv, ha rossz lesz a termés, annál magasabb árakat érhessenek el. Most csak az volna a kérdés, hogy vájjon van-e az amerikai munkásoknak annyi kenyerük és olyan keresetük. hogy ők is a jégcsőt. meg a magas gabonaárakat kívánják? Erről nem írtak a világlapok. Hogyan dolgoznak Perbetén Hírt adtunk már többször is arról, hogy a Szovjetunióban hatalmas öntözőművek létesítését határozták el és kezdt<' - meg. Ezek az öntözőművek egy kisebb országnak megfelelő te rületet fognak vízzel ellátni és abból Ha mezőgazdaságunkban körülnézünk, nagy változásokat láthatun^. A falvakon józan, mély gondolkozású emberekkel találkozunk, akik tisztán látják fejlődésünk mai fokát. Akadnak azonban gazdálkodók, akik nagyszomorúan azt mondogatják, hogy: jövőre nem lesz kenyér, mit is fogunk enni? Mi lesz velünk, hiszen mindent elvitt magának az EFSz. Mult évben a határ minden sarkából vetőgépek szállingóztak hazafelé késő este, most meg a határ nagyrésze üresen fekszik. A minap kint sétáltam a határban és szóba elegyedtem néhány gazdával. Azon törtem a fejem, hogy is magyarázzam meg nékik, hogy jól van ez így, ahogy van és egyre jobban lesz. A gazdák panaszaira csak azt kérdeztem, hogy tagjai-e az EFSz-nek. Azt válaszolták, hogy nem tagjai és egyre azon búsultak, hogy az ő eddigi földjeiket a szövetkezet tagosította és nekik máshol osztott ki földet. Nyirö Sándor bácsi volt az egyik gazda. Meg is magyaráztam néki, hogy most legalább látjuk, mennyivel elönyösebb lett volna, ha belépnek a szövetkezetbe. Akkor nem kaptak volna máshol földet, hanem megmaradt volna a régi földje. Az csak természetes, hogy ha a szövetkezet egy darabban akart megművelni egy nagy fölterületet, akkor nem hagyhatta meg esetleg a közepén a Nyírő Sándor bácsi néhány hold földjét. Sándor bácsi azt mondta, hogy hát neki hét hold földje van, amellyel idetelepítették át a tisztásra. Most itt öt holdba rozsot kell vetnie, két holdra pedig napraforgót. Kérdésemre, hogy hát miért éppen rozsot vet, azt felelte, hogy van egy mérnöki terv, mely szerint negyven hektáron rozsot kell vetni, míg a távolabb eső másik két holdon, amely beleesik a tíz hektárnyi napraforgó területbe, napraforgó vetésnek kell lennie. Azt panaszolta Sándor bácsi, hogy most miből fogja beszolgáltatni a búza, árpa és kukoricakontingenst. — Egyet se búsuljon azon, Sándor bácsi — mondtam neki. — Vesse csak nyugodtan azt a földéjébe, amit kiszabtak rá. Más gazdálkodók majd, akik még szintén nincsenek a szövetkezetben és olyan dűlőben kaptak földet, amelyben csupa búza, árpa, kukorica és krumpli terem, majd beszolgáltatják maga helyett a hiányzó gabonanemü kontingenst. Akinek búzája terem, az búzát ad, akinek árpája, az árpát, akinek kukoricája, az kukricát. így a termések kontingensei kiegészítik egymást. És azért terjesztik talán egyesek azt a rémhírt, hogy a jövő évben nem lesz kenyér, mert nem járnak a vetőgépek késő este haza a határ minden sarkából? Szokatlan még ez a gazdálkodóknak, mert az EFSz-földek hatalmas táblákon csak árpát, krumplit, napraforgót, dohányt, takarmányt, cukorrépát termesztenek, amelyekből nálunk azelőtt igen keveset termeltek. Természetes, hogy a tavasziak is tábAz érsekújvári EFSz munkaértekezlet a békeharc jegyében Vasárnap az ógyallai, komáromi, érsekújvári és párkányi járás EFSz-ei Érsekújváron muňkakonferenciát tartottak, amelyen megtárgyalták az EFSz-ek időszerű problémáit, valamint a mai ífemzetközi helyzetet. Ez a konferencia, amely előkészítője volt a jövő hónapban megtartásra kerülő nyitrai kerületi konferenciának, — a béke jegyében zajlott le és a béke melletti harcos állásfoglalás volt. A falu munkásai, a szövetkezetekben dolgozó .parasztság, akik megjelentek, a dolgozó nép széles rétegeinek óhaját tolmácsolták, öröm volt hallgatni, amikor az egyes kiküldöttek sorban feíszólaltak és beszámoltak a szövetkezetek őszi vetési munkálataiban elért eredményeikről. Felfedték azonban hibáikat is, meg a nehézségeket is, amelyek a suttogó propagandában, a reakció utolsó bástyájában és a falusi kulákság részéről több esetben szabotázs-cseleikményekben is nyilvánultak. A konferencián me.gáNapíthattuk, hogy bár eredményeink figyelemreméltók, de még mindig nem kielégítők, mert hiszen még csak a dolgok kezdetén vagyunk. Még bátrabban és merészebben kell a szervezést és a meggyőző munkát folytatni, hogy céljainkat minél hamarább elérjük és a dolgozók életszínvonalát a szocialista életforma által megkövetelt színvonalra emeljük. F.zt azonban csak békében és békés építő munkával érhetjük el. Éppen ezért ma mindenkinek, aki a dolgozók nagy családjába tartozik és velünk együtt a szocializmus útját járja, kötelessége a béke mellett síkra szállni és békeóhaját a leghatározottabban kinyilvánítani, mert a háborús hangulat terjesztői, akik itt-ott még a mi sorainkban is meghúzódnak, mindent elkövetnek, hogy az embereket megtévesszék. Ezt pedig azért teszik, mert fáj nekik, hogy mi nélkülük is tudunk dolgozni, építeni és élni. A béke tábora erős, egységes és szilárd. Aki pedig ennek a hatalmas béketábornak az erejében kételkedik, annak megmondhatjuk azt, amit Kállay eüvtárs is záróbeszédében mondott, hogy ez a tábor az, amelynek élén a hatalmas Szovjetúnió, mint a béke legfőbb őre áll, az a hatalom, amely a fasizmus leghatalmasabbnak vélt hadseregét. a náci hadsereget is otthonában zúzta szét. A béke tábora azó. ta megerősödött és napról napra még erősebb lesz. Mi bízunk ennek a hatalmas tábornak az erejében és tudjuk, hogy a dolgozók az egész világon békét akarnak. A háborús uszítók azonban szeretnénsk ismét egy újabb háborút kirobbantani, hogy megrendült helyzetükben uralmukat továbbra is biztosítani tudják. A dolgozók ökle azonban lesújt minden háborús gyújtogató és rémhírterjesztő fejére és mi, akik ezen a konferencián résztvettünk, abban a tudatban és elhatározással tértünk vissza falvainkba, hogy mi ezt a mindenki által óhajtott békét megvédjük, mi minden uszításra munkával, az EFSz-ek versenyévei felelünk. ami nálunk meghozta az őszi munkáknak gyors és sikeres elvégzését is. Soóky Lajos. Iákban lesznek, de hát ezek még üresek. Azért tűnik fel, hogy egy par dülö még üres. Ha azonban megnézzük a tervtáblázatot, amelyen pontosan kimutatják, hogy az egyes dűlőkben mi lesz, akkor mindenki megnyugszik, mert kiderül, hogy egyetlen dülő sem marad üresen, sőt még azok a barázdák is teremni fognak, amelyek eddig parlagon hevertek. — Nézzük csak meg az őszi árpát, 25 hektáron zöldéi egy tagban. Hogyha szerteszét lenne szórva a perbetei határban, mint azelőtt, akkor azt beszélnék, hogy milyen szépen zöldül már a gabona, hogy mindenfelé virítanak az élénk zöld foltok. Mivel azonban egy darabban van, hát azt hiszik és azt mondogatják, hogy nerm lesz kenyér jövőre. — Visszaemlékezhetnek gazdatársaim, hogy tavaly még egyesek azt mondogatták: nem sokat fejlődik a népi demokrácia, minden úgy megy, mint ment azelőtt, nincs semmi újítás. Most pedig, hogy népi demokráciánkban a falu is új életet kezdett, Široký elvtársnak a IX. pártkongresszuson elmondott szavai szerint, hogy az ötéves munkaterv második éve nagyméretű előkészületeket és fejlődést hozott mezőgazdaságunkban, hát a spekulánsok és a kulákok kemény szíve megremegett. EFSz-eink teljesítik feladataikat, előre haladnak útjukon, versenyre hívják ki egymást a különféle munkákban, a szántásban, vetésben. Az állami birtokokon már befejezik a vetést. Az utolsó napokban különösen erősen folyt a munka, szedik és szálítják a répát. A gözekék és a traktorok szorgalmasan szántanak, a község és az állami birtokok dolgozói mind talpon vannak a mezőn, a falu békefrontján. Kicsit bizony lemaradtak az EFSzek a vetéssel és munkájukat nagyrészt visszatartotta az is, hogy az egyesített dűlőkben a vegyes veteményeket, a krumplit, a dohányt, kukoricát, herét, napraforgót, muhart, csalamádét, majorannát, stb. későn takarították be. Reméljük, hogy a tapasztalatokon okulva a jövőben minden jobban fog menni és nemcsak, hogy kenyér lesz, hanem a kulákok nagy csalódására még kalácsot is eszünk bőven. Tudja ezt Nyirö Sándor bácsi is, aki ugyan már hetven éven felüli, de azért elhatározta, hogy belép a szövetkezetbe. Sütti József, Perbete Sütti .József levelének azzal a részével, amelyben a szövetkezeten kívülálló földművesek tagosított földjeinek egységes vetési eljárásával foglalkozik, különösen pedig azzal, hogy Nyírő Sándor hétholdas kisparasztnak öt hold rozsot és két hold napraforgót kell vetnie, nem értünk egyet. Erre a hibára, tekintve, hogy ilyesmi nemcsak Perbetén, hanem más községekben is előfordul s így tehát általános érdeklődésre tarhat számot, Perbetén a helyszínen megtartott vizsgálat alapján a napokban az <5.í Szó hasábjain fogunk rámutatni és ezzel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy ezeket a hibákat nemcsak Perbetén, hanem másutt is, ahol csak előfordulnak, a legrövidebb időn belül !U tudják küszöbölni. a célból készülnek, hogy a

z idáig terméketlen, vagy legalább is nem megfelelő termést adó földeket termé kénnyé tegyék s így a földből olyan termést hozzanak ki, amilyet az csak meg bír adni. Nálunk is voltak már helyek, ahol hektáronként 35—40 mázsás vagy még ennél is jobb termést értünk el, de ez még mind kevés. Nálunk munka van, meg kereset és mindenki jól akar élni. Jogj van hozzá mindenkinek, aki dolgozik Még többet kell te hát termelni, mert nincs az a sok, ami el ne fogyna. * Rövid az idő, ami mögöttünk van, de már eddig is rengeteget csináltunk. S hogy ennek m; a célja, azt röviden ki lehet fejezni: jó, és min'dig jobb életet adni a dolgozó népnek. Ezt a jólétet pedig a háború végétől a mai napig értük el, tehát a béké ben. Mert építeni,/hasznothajtón dolgozni és jó életet éln; csak békében lehet. A háborúban pedig elpusztítani mindazt, amit a mai napig építet tünk és elértünk Aki tehát a háborút akarja, az azt is akarja, hogy pusztítsuk el mindazt, amit eddig nehéz munkával meg tudtunk teremte ni- Aki a hiábornt akarja, az egyúttal azt is akarja, hogy pusztuljanak el azok a gyárak, amelyeket öt év alatt építettünk, hogy újra rombolják le a most újraépített falvakat és városokat. tűnjenek el a traktorok, az önkötözők és a kombájnok a földekről és a földek haszna ne azé legyen, aki dolgozik vele, hanem, mint Jugoszláviában is, a dologkerülő kulákoké. Aki a háborút akarja, az azt is akarja, hogy ez az ezer új magyar tanító menjen vissza annah., ami azelőtt volt, munkásnak vagy parasztnak. A tanulási lehetőség pedig újra csak a kiváltságosoké, az uraké legyen. Meg aztán, aki a háborút kívánja, azt is kívánja, hogy a Tátrában, meg Karlovv Varyban ne a munkások, meg a szövetkezeti tagok pihenjék Ki az egész évi munkájuk fáradalmait, hanem újra a grófok, a gyárosok, meg a bankárok dőzsöljenek ottan abból, amit a dolgozó nép kiizzadt nekik. Nem elég a házat felépíteni, meg is kell védeni. Nekünk pedig már van mit megvédenünk. Enészséoes qahimát akarni^! B vetftmago' CeresámiaK, flqronállat vagy flgrosfánnal csávázzuk 1682/V