Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)

1950-10-24 / 246. szám, kedd

— i J SI© A béke legszilárdabb frontjának harcosai 1950 október 29. * 43. (103.) TARTÓ

S BEKÉÉRT, NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT! 9 Hazánkban az egyes kerületekben már megtartották a kerületi békekonferenciákat, ahová munkásaink, parasztjaink és dolgozó értelmiségünk kiküldték legjobbjaikat, hogy nvndnyájuk nevében tolmácsolják békeakaratukat és kifejezzék közös óhajukat — céljukat; hogy minden erejükkel, minden munkájukkal a világbéke megszilárdításáért harcolnak. Ezek a kerületi konferenciák a Prágában jövő hónapban megnyíló országos békekongresszus előkészítése jegyében zajlottak le. A Szovjetunióban október 16—18-án tartották meg Moszkvában a Szovjetúnió II. országos békekonferenciáját Ez a háromnapos konferencia, amely Moszkvában a Szakszervezetek háza oszlopcsarnokában folyt le, a békéért folyó küzdelem egyik rendkívül fontos állomása volt. Az egész szovjet nép hetek óta készült erre a nagyjelentőségű eseményre, mint ahogy mi is készülünk a prágai országos békekonferenciára. A Szovjetunióban az előkészítő gyűlések egész tömegét rendezték a gyárakban, üzemekben, kolhozokban, szovhuzokban és hivatalokban. A konferencia résztvevőit demokratikus választás útján küldték Moszkvába a szovjet dolgozók. Amikor nálunk az országos békekonferencia kiküldötteinek megválasztásáról írunk, nézzük meg, hogy kiket választottak a szovjet emberek békeküldötteknek és hogyan nyilatkoztak ezek a békeharcról. A békeküldöttek választásánál azok. ra a szovjet emberekre esett a szovjet dolgozók szavazata, akik a termelésben és a társadalmi munkában egyaránt megálltak a heiyüket. A moszkvai Kaliber-gyár Nikoiáj Rosszijszkij, a gyár Sztálin-díjas sztahanovista főmesterét küldte a konferenciára. Nikoiáj Rosszijszkij így nyilatkozott a 6zovjet emberek békeharcáról: — Mi nem akarunk háborút. Jól jegyezzék meg Amerika és Anglia imperialistái, akik arra törekednek, hogy fellobbantsák az új háború tűzvészét: mi szovjet eberel nem azért értékeljük a békét, mert gyengék vagyunk. Erősek vagyunk. De a szovjet népnek nem szándéka és nem is gondol arra, hogy erejét rombolásra és pusztításra használja. Minden erőnket arra fordítjuk, hogy építsünk, alkossunk, átalakítsuk a természetet, a pusztaságot virágzó kertté változtassuk, a hatalmas folyók energiáját az ember szolgálatába állítsuk. Ezért küzdenek olyan fáradhatatlanul a szovjet emberek a békéért, az új világháború fenyegetése ellen. A béke biztosítéka — munkánk, hazánk hatalma. A mi munkánk — harc a békéért és valamennyi nép biztonságáért. Megvédjük a békét! A moszkvai Sztálini autógyár Nina Vasziljevá Sztálin-díjas munkásnőt választotta békeküldöttéüi. Nina Vasziljevá a moszkvai Pravdában írott cikkében többek közt ezt írja: »A Sztálin-autógyár napról napra több és több autót bocsát ki, amelyek kirobognak hazánk végeláthatatlan útjaira. Autóink megkönnyítik a kolhozfalu népének munkáját, nyersanyagot szállítanak az iparvállalatoknak és kész gyártmányokat a fogyasztóknak, építő anyagot visznek az újonnan emelkedő épületekhez. Már elind'ilí autóink első csoportja a kommunizmus új építményeihez — a kujbisevi, sztálingrádi, kahovkai vízierőművekhez, és a nagy turkmén csatornához. Mi tudjuk, hogy minden egyes gépkocsi, amely elhagyja gyárunk futószalagját, újabb erősítését jelenti a kommunizmus építésének, a béke harcának. Amióta békeküldöité választottak, egyre-másra jönnek hozzám gyárunk munkásai, tanácsokat és utasításokat adnak. K. Makszakova, három gyermek anyja, ezt mondta nekem: — Nina, ne feledd el, közöld a konferencia résztvevőivel, hogy ml minden erőnkkel és képességünkkel küzdünk a háború és a háborús gyújtogatok ellen. Mi nem a háborúra, hanem a békés életre neveljük gyermekeinket. Jó hangosan mondd ezt meg, hogy az egész világon meghallják!« Nikoiáj Cserkaszov, a világhírű filmszínész, a Szovjetúnió Békevédelml Bizottságának tagja, a következőket mondta: — Már megnőttek és susognak a szélben azok a fiatal fák, amelyek felfogják a futóhomokot és megállítják a szárazságot. Rövid Idő múlva felépülnek a hatalmas vízierőművek, elkészülnek az öntözőcsatornák. Virágba borulnak az egykori pusztaságok kertjei. Az alkotó szovjet nép a még ragyogóbb jövő felé halad. És megszólaltak a Békekonferencia napjain azok a munkások is, akik Sztálingrádot, a hős várost építették újjá és építik most még hatalmasabbá. Ezék a munkások, betonkeverők, vakoiók, lakatosok, szerelők és kőművesek, üzenetükben ezt írják: »Most a Békekonferencia napjaiban fennhangon meg akarjuk mondani, hogy az egész föld minden embere meghalljon bennünket: az egész szovjet nép sziklaként védi a békét, népünk a jövőben is állhatatosan küzd a békéért, a háború ellen. Az amerikai és angol Imperialisták azzal fenyegetnek, hogy új, még szörnyűbb háborúba taszítják az emberiséget. Atombombával és hldrogénbombával fenyegetik a népeket. Szeretnénk figyelmeztetni Trumant, Churchillt, Achesont és a többi megveszekedett háborús uszítót — akiknek úgylátszik túlságosan rövid az emlékezetük — a történelem tanulságos ieckéjére: Sztálingrádra. Térjenek észre, háborús gyújtogató urak! Ne feledkezzenek meg Sztálingrádról!* I a ui£dg.smk Irta: Nyikoláj Gribácsov. Igen! Hazudnak ők! Hazug náluk ma minden: A rádió s a könyv, kongresszusi viták. De száguld az idő és visszatérés nincsen, Más kort élünk mi mOst és más lett a világ. Tudjak, mi itt a cél — keresztül láttunk rajtuk, Mi, szürke emberek, s hallatjuk a szavunk: — A vérünk kellene? a vérünket nem adjuk! Kívántok háborút? Mi békét akarunk! Tévútr

a nem vezet többé sok tarka szólam, Meg nem riaszt ma már a szörnyű csaholás, Az igazi útra lép Párizs s utána Róma, Győzött a kínai és Vietnam csatáz. Moszkvánk szavát hallja a földkerekség népe, Az emberek szívét reménység hatja át: Ahol Sztálin van. ott a biztonság s a béke. A békéért, Sztálinnal! Fel, minden jébarát! Békét s munkát kívánunk, — hiába sürgölődnek Azok, akiknek ez tervét keresztezi. Szarosabbra a sort, ti népei a földnek, — Békét kér a világ — békét adunk neki! Egy amerikai regény, amely leleplezi az USA hadseregét D. Zaszlavszkij, a kiváló szovjet publicista a Novoje Vrem iában nagy cikkben ismerteti Stefan Hevm amerikai író „Kereszteslovagok" című regényét, amely orosz fordításban most jelent meg és amelv belülről mutatja meg az amerikai hadsereg igazi arculatát. A regény szerző ie résztvett a második viégháborúban. Meglehetősen teljes és lelkiismeretes képét adja annak, amit látott, egy hadosztályon belül, ami látókörnek persze nem sok, de mint egy csepp vízben a tenger, mégis megmutatkozik ebben az egyetlen hadosztályban is az egész amerikai hadsereg minden lényeges vonása. A hadsereg pedig hű tükre az USA egész szociális és politikai rendszerének, annak a politikának, amelyet az amerikai imperialisták a Wall Street uraival együtt irányítanak. A könyvből kitűnik, hogv Farrish tábornok hadosztályát Franciaországban alig kevesebb ellenszenvvel fogadták, mint annakidején a náci fasiszta megszállókat A regény egyik nőalakja, Therese, örömmel várja a „felszabadítókat", de később borzadva látja, hogy az amerikai katonák úgy viselkednek Franciaországban, mint meghódított gyarmatukon. Párizstól kelet felé vonul az amerikai hadsereg, abban a hitben, hogy szabad az út Berlinhez. Német csapatokba ütköznek, másodrangú kötelégekbe, de ez is elég, hogy az amerikai kötelékek pánikszerűen visszavonuljanak. Ugyanekkor Churchill hisztérikusan könyörög a Szovjetuniónak segítségért. A Szovjet Hadsereg gigászi offenzívája mentette meg a Franciaországban tartózkodó angol-amerikai csapatokat a pusztulástól. Heym szemléletesen ír ia le regényében ezeket a csatákat, az amerikai hadvezetésben uralkodó fejletlenséget és kapkodást. A regény legélőbb alakia Farrish tábornok, a hadosztály parancsnoka. Farrish hiú és gőgös katona-típus, aki azt hiszi, hogy majd „diadalmenetben masírozik Berlinbe, mint Napoleon" és a következö'kben iellemzi az amerikai politikát: „Rögtönözni, ebben vagyunk mi egészen nagyok. Amerikai találékonysági Aki nem született amerikai, annak nincs érzéke ehhez. Mi azonban egy egész földrészt rögtönöztünk a semmiből". A rögtönzés • természetesen nem ielent mást, mint j eivtelenséget, tudatlanságot, kalandorj szellemet, gyávasággal párosul! sze, mérmetlenséget — röviden ugyanazt, í ami Hitler katonái vezetését jellemezte. A regény következő feiezetei egy nyugatnémelországi iparvárosba visznek. Farrish hadosztálya itt állomásozik a háború befejezése után. Az amerikai „háború" után most megismerjük a regényből az amerikai „békét", illetve megszállást. Az amerikai katonai kamarilla, amelv teljesen műveletlen és mélységesen megveti a népet, képtelen megteremteni az elfoglalt területen azt a demokratikus rendet, amelyet hivatalos nyilatkozatok oly fennen hangoztattak. Az amerikai tábornokok és tisztek, a volt nácifasiszták segítségével, rendőrállamot teremtenek a megszállt német területen. A regény megmutatja, hogyan kerül lassanként újra felszínre a náci fasiszta alvilág, szoros együttműködésben az amerikai üzletemberekkel. Lelkiismeretlen bűntények együttjárnak a haladó, demokratikus elemek üldözésének cinikus, reakciós politikájával. Farrish tábornok „becsületes" emberbernek tartja magát, mert nem hagyja magát közvetlenül pénzért megvásárolni. Ugyanakkor nem veszi észre, hogy uniformisba bujtatott üzletszerzője az amerikai tőzsde- és oénzmágnásoknak. Ilyen a regény többi alakja is: Wiloughby őrnagy és Loomis százados. Willoughbynak ez a véleménye az amerikai és német ipari monopóliumok kapcsolatáról: „Bizonvos mértéket túl minden business nemzetközivé lesz. Ez már nem együttműködés, hanem a kartell velejárója." Willoughby őrnagy kész egyéni gazdagodása érdekében az egész hadsereget elárulni és eladni. Természetesen reakciós és gyáva, minden gazságra képes, ha büntetlenségét biztosítják. Heym regénye igaz fényt vet a mai amerikai vezetőkre is. A könyv segítségével jobban megértjük az amerikaiak koreai agresszióját, a mai amerikai katonai és politikai vezetők egész politikáját. Az amerikaiak is megtanulhatják e regényből, hogy haza ;uk számára nincs más út a jövő felé, mint a harc az igazi demokráciáén és a szocializmusért — ír ia befejezésül Zaszlavszkij. VADIM SZOBKO: ^dCatyty o&tta&á&ak el&it Vadím Szobko fiatal szovjet író nemrégiben »A Béke záloga« címmel regényt írt. Szobko ebben a müvében leírja azokat a változásokat, amelyek Németország keleti övezetében zajlottak le a Hitler-hadsereg megsemmisítésének pillanatától egészen a Német De. mokratikus Köztársaság kihirdetéséig. Kitűnően megrajzolt emberek sorozatában — Alfréd Renike bányász, Berthold Grj-ndel munkás, Hartmann Edit színésznő, Erich Leschner paraszt és az antifesiszta Max Dalgow ábrázolásában — az író azokat az embereket festette le, akik Németország demokratizálása feladatának fontosságát felismerték s munkájukkal egy új, békés, demokratikus Németország kialakulását elősegítik. Vadim Szobko regényének alább közölt szemelvényében azokról az eseményekről van szó, amelyek a Német Demokratikus Köztársaság megalakítását megelőzték: a földreformról és a jobboldali szocialisták áruló tevékenységéről. A »Hajnalpír«-tárnában az élet megszokott medrében folyt. Ez a tárna a vidék kevés bányáinak egyike volt és itt nemcsak barnaszenet, ha. nem valódi kőszenet bányásztak. Egy őszi este Alfréd Renike befejezte mint rendesen váltását és a felvonókosár a felszínre szállította. Vele együtt más bányászok is jöttek a bányából, egészen feketén a szénportól, úgyhogy csak szemük és foguk fehérlett ki arcukbői. A többiekkel együtt Renike leadta lámpáját, belépett a zuhanyozóba, azután átöltözött és hazament. »Szerencse fel!« üdvözölte jókedvűen feleségét, Gertrudot. A tisztán tartott kicsi szobában minden a házigazda jövetelére várt. Gertrúd szokottan fogadta férje köszönését s az asztalra tette az ételt, édes levest és burgonyát. Nem épp

Qn valami nagyszerűen vendégeled meg a férjedet — tréfált Renike. Várj csak, nemsokára ez sem lesz, — pattant fel Gertrúd — A falvakban elvették a földbirtokosoktól a földeket s a parasztok kö. zött osztották széjjel... KI fogja most Németországot táplálni? Mindnyájunkra az éhség vár.. ,v — Megállj, megállj! Ki mondta ezt neked? — Erről már régóta beszélnék. Csak nem gondoltaja volna, hogy ilyen gyorsan bekövetkezik. Gertrúd közel állt a síráshoz. A háziasszonyoknak valóban nehéz dolguk volt Gertrúd azt hitte, hogy a földreform az országot nyomorba dönti. Ez a meggyőződés szomszédasszonyával való beszélgetése során gyökerezett meg benne. Hogy kiterjesztett ilyen híreket a bányászasszonyok között, azt nem lehett tudni, azonban nyugtalanok voltak... Alfréd nem tulajdonított különösebb jelentőséget felesége szavainak. Természetesen szó sem lehetett arról,, hogy a földreform éhinséget okozna. Ez biztos, őt azonban az egész idő alatt a dolognak egy másik része érdekelte. Ha tudniillik a megszálló hatóságok a földreform keresztülvitelébe fogtak akkor az iparnak a nép kezébe való átadása sem üres beszéd. Gyorsan evett, azután ismét fel. vette kabátját, fogta sapkáját éa elhagyta a házat. Mindezeket az eseményeket okvetlenül meg kellett valakivel beszélni és tanácsot kérnie hogy gondolataiban rendet teremtsen. Renike átment a bányásztelep utcáján, amely majdnem egybefolyt Dornauval. Gondolatai újra visszatértek felesége szavaira Gertrúd panaszai természetesen indokolták voltak. Tény az is, hogy a bajtársak, akik a nyugati övezetből jöttek, azt beszélték, hogy ott az élelmiszeradagok negyedrészét sem kapják. Ilyen gondolatok között bandukolt Alfréd egészen a városig és egy pillanatig megállt, hogy gon. dolkozzék, kihez is forduljon. Természetesen egy sörözőbe kellene mennie. Ott egész biztosan meghallhatná a legfrissebb újságokat. Azonban ez nem az igazi. Neki nyugodtan és komolyan kell valakivel beszélnie, meghányni-vetni a dolgokat, véleményt cserélni. A legjobb lenne Gringelhez menni. Berthold kommunista és érdekes, hogyan fogadta az eseményeket. Alfréd meggyorsította lépteit. Majdnem elszaladt egy ember mellett, aki megállt és karonragadta. _ Renike elvtárs! kiáltott a férfi és Alfréd megismerte Oskár Krebset, szociáldemokrata párt városi bizottságának funkcionáriusát. Szép, hogy látom magát! Renike nem mutatott semmi külö. nösebb örömöt. Krebs maga nem tett neki semmi rosszat, mégsem rokonszenvezett ezzel az emberrel. Teljesen váratlanul Krebs baráti beszélgetésbe fogott Alfréddel. Ez a családias, barátságos hang arra késztette Renikét, hogy vigyázzon. Krebs különféle semmiségekről beszélt s azután úgyszólván mellékesen megjegyezte, hogy a szociáldemokrata párt az élelmiszeradagok emeléséért fog harcolni, majd váratlanul megkérdezte: — Volt az utóbbi időben alkalma kommunistával beszélni? — Volt. — Nem mondták magának, hogy el vannak szánva a demokratikus szabadságokat megszüntetni s pár. tunkat felszámolni? Gondolja csak meg: a legrégibb pártot felszámolni, a német proletariátus pártját, amelyet még Marx és Engels alapított. Marx és Engels sohasem alapított volna olyan pártot, amely a mai szociáldemokrata párthoz hasonlít, gondolta magában Renike, de mivel nem érezte magát felkészültnek a vitára, hallgatott. — Egyszóval a kommunisták el akarnak nyelni bennünket — folytatta Krebs. — Azonban mi nem vagyunk együgyű csecsemők. Nem engedünk. Ezt azért mondom magának, hogy az igazi tényállást ismerje. Hogyha egy kommunista agitálni jönne magához, akkor felelje neki nyugodtan: »Mi nem akarjuk«. Nagylelkűen megveregette Renike vállát és gyorsan tovább ment. Már sötét lett, mire Alfréd Grin. gelhez érkezett. Gringel az asztalnál ült és egy villanykályhát javított. Bármikor jött az ember Gringelhez, mindig babrált valamin. Renikének így most is néhány percig várnia kellett, míg Berthold befejezte munkáját. Azután Alfréd mint egy ellenőr bekapcsolta a lemezt, hogy lássa, hogy dolgozott a barátja és csak azután hozta szóba azt, ami érdekelte. — A vidéken végrehajtották a földreformot, — mondta félig kérd. ve. — Igen — mondotta Berthold. — Csak most hallottad ezt? Hisz már minden újságban benne volt. _ Nem, csak nem tudtam, hogy ezt ilyen gyorsan fogják csinálni. Az oroszok komolyan ki akarnak kergetni a szovjet övezetből minden földbirtokost és kapitalistát? — Nekem az a benyomásom, — felelte Gringel — hogy 'ők maguk nem fognak ezzel foglalkozni, hanem ezt az ügyet nekünk engedik át. Ami a földet illeti, a földosztást már megkezdték és az eredmények világosan láthatók. — Az én Gertrudom azt állítja, hogy ez teljes pusztulást hoz és éhínséghez fog vezetni. — Ostobaság. A parasztok földjüket ezerszer jobban fogják megművelni, mint a földbirtokos földjét. A termés nagyobb lesz és ennek kö. vetkeztében több élelmiszerhez jutunk. — Ha azonban a földbirtokosoktól elvették a földet, akkor az is kell, hogy a gyárak is a nép kezébe kerüljenek, — mondotta Alfréd. Ismét hosszú hallgatás állt be. A barátok megszokták ezeket a szüneteket és a legcsekélyebb kényelmetlenséget sem érezték miatta. Egyszerűen mindegyik saját gondolataiba merült. Renike hrtelen visszaemlékezett az előbbi találkozásra az utcán és elmesélte: — Útközben Krebs beszélt velem. Alaposan meg van ijedve és azt mondja, hogy ti kommunisták állítólag a mi szociáldemokrata pártunkat el akarjátok nyelni. — ö nem más, mint provokatör, — jelentette ki Gringel kategorikusan. — Kinek lenne hasznára — egy egész pártot elnyelni? Ez úgyis eléggé utálatos falat lenne, különösen, ha ilyen rohadt Krebsek van. nak benne! Mindketten nevettek. — Azonban egy kis igazság mégis van a szavaiban? — vélte Ren'ke. — Nem — felelte Gringel — egy szemernyi igazság sem. Az igazság valami másban van: sok becsületes embernek, akiknek szlívén fekszik > egy szabad Németország megteremtése, érthetetlen, hogy olyan emberek, mint például te meg én, m ért vagyunk különböző pártokban. Mindketten munkások vagyunk. Mindkettőnknek érdeke, hogy demokratikus országban éljünk. — Nos és? — kérdezte Renike ki, váncsian. _ Szükségünk van egy egységes pártra, amely a német munkásmozgalomban áthidalná a szakadást és összehozna mindenkit, akik valóban egy demokratikus, békeszerető Németországot szeretnének felépíteni Ilyen javaslatot nemcsak a kommunisták tettek. A ti pártotoknak sok embere is hasonlóképpen gondolkozik az egységesítés szükségességéről. Ez azonban egyelőre csak beszéd, véleményem szerint azonban ideje lenne cselekedni. — Te mindig nagyon határozott voltál, mind gondolkozásban, mind cselekvésben — mondotta Renike és hirtelen fölnevetett. — Várj, várj, most kezdem érteni, miért olyan iz gatott Krebs úr. Ahgha lesz inyére, ha a gyárak a nép kezébe kerülnek. Kitől fog akkor fizetést kapni? Ezekkel a szavaival Renike egy tényre célzott, amely egyszer nagy feltűnést keltett. Azt írta az újság, hogy Oskar Krebs az IG Farbentöl nagy összeget kapott, hogy egy vegyészeti gyárban megakadályozza a sztrájkot. Természetesen nem sikerült ezt akkor rábizonyítani. A dolgot igen ügyesen szőtték-fonták. A munkások azonban jól tudták, hogy ki árulta el őket a döntő pillanatban. — Igen, ö biztosan nem nagyon kívánja, hogy egyesüljenek, — fűzte Alfréd hozzá. — Biztosan vannak még mások is hozzá hasonlók, de meg vagyok győződve arról, hogy ez mégis bekövetkezik. Krebs fecsegése, hogy a kommunisták a szociáldemokratákat el akar iák nyelni, éppen olyan mint az az asszonypletyka, hogy a földreform okvetlenül éhínséget idéz elő. Ezen az estén Renike és Gringel ültek együtt és elbeszélgettek a számukra oly fontos dolgokról. Ugyan még nem érezték magukat hazájuk igazi urainak, mégis a nagy változások előérzete arra késztette őket, hogy necsak saját sorsukra, hanem az egész ország, az egész nép sor. sára gondoljanak. \