Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)

1950-10-15 / 239. szám, vasárnap

1950 október 15. * 41. (101.) TARTÓS BEKEERT, NEPI DEMOKRACIAERT! r 7 A török It i3 JB harcol az amerikai ellen 1950 májusában Törökországban az úgynevezett Demokrata Párt jutott hatalomra. A Köztársasági Néppárt eltávolítása és a Demokrata Párt hatalomra jutása egyaránt ínyükre volt a török reakciósoknak és tengerentúli gazdáiknak: az USA imperialistáinak Ismét Inönü, a török földesúriburzsoá köztársaság volt elnöke es a Köztársasági Néppárt vezetője nyiltan beismerte, hogy a nép zúgolódásának elfojtásában „a Demokrata Párt több hasznot hajtott, •otnt az ostromállapot", amelyet a Köztársasági Néppárt kormánya oly előszeretettel alkalmazott. Ez érthető is. Dzsebal Bajar, a Török Köztársaság újonnan megválasztott elnöke, a Demokratikus Párt feje — bankár és milliomos. Hosszú éveken át gazdasági miniszter volt. Az országon belül Bajar mindig védelmezője volt a fasiszta „nagytörököknek" és hirhedt volt arról, mennyire gyűlöli a munkásosztályt és a Kommunista Pártot, ö volt a szerzője a munkásellenes „munkatörvénynek", s egyik sugalmazója a törökösítő politikának a nemzeti kisebbségekkel szemben. Miniszterelnöksége alatt Bajar hadműveleteket kezdett a jogaikért harcra kelt kurdok ellen, és az 1937—1938. évi véres hadjárat idején Derszima vidékén 170.000 kurdot gyilkolt le. A külpolitika terén Bajar eleinte Hitler Németországához és az angol gyarmatosítókhoz, majd pedig — az amerikai imperialistákhoz igazodott. Menderesz, az ország 6500 nagybirtokosai közé tartozó mostani török miniszterelnök, buzgó híve a „N a gy-Törökorsz ág" - rögeszme megvalósításának. Köprülü, Törökország külügyminisztere — a nagytörökök főkolomposa, Mendereszhez hasonlóan, ő is olyan „Nagy-Törökország"-ról álmodozik, amelynek határai a Dunáig és a Volgáig érnének. Maga a Demokrata Párt a komprádori nagyburzsoáziának és az ankarai, izmiri, sztambuli földbirtokosoknak képviselőit egyesíti, akik gazdaságilag és politikailag a külföldi imperialistákkal állnak kapcsolatban, mindig a nemzetközi reakció legagresszívebb erőinek pártján voltak, az ország nemzeti érdekeinek rovására. Annak idején, amikor még ellenzéki demokratikus pártként működött, ez a párt támogatta és keresztül is vitte a Köztársasági Néppártnak minden olyan reakciós intézkedését, amely a munkások. parasztck és az ország haladó elemei ellen irányult; a Demokrata Párt mindig helyeselte azt az irányzatot, amely Törökországot teljesen ki akarja szolgáltatni az amerikai imperializmusnak. A Köztársasági Néppárt választási veresége után nyomban megmutatkozott az uralmon lévő Demokrata Párt népellenes politikája és a washingtoni és londoni gazdák előtti hajlongása. Bajar nem a török néphez fordult, amelyet az uralkodó klikk ellenségének tart, hanem az USA és Anglia ankarai képviselőihez, kijelentvén: „minden erőt megfeszítünk annak érdekében, hogy amerikai és angol barátaink meg legyenek elégedve politikánk eredményeivel." A háborús gyujtogatók és az idegen javakra vadászok „kielégítésére" tett Ígéretet a „Truman-elv" és a „Marshall-terv" realizálásával váltották valóra. Fizetségül a „Truman-elv" és „Marshall-terv" keretében kapott „segítségért", — amint azt Caine amerikai szenátor követelte, — a török kormány június végén elhatározta, hogy még a Medzslisz beleegyezését sem kérve, támogatni fogja a Biztonsági Tanácsnak a koreai kérdésben hozott törvénytelen határozatát, és 4500 török katonát küld Koreába az amerikai útonállók segítségére. Ezzel d török vezetők nyiltan csatlakoztak az agresszív háborúhoz, amelyet az amerikai imperialisták kezdtek meg Koreában. A török kormány az amerikai imperializmus által a demokrácia és szocializmus erői ellen indított véres hadjárat kezdetének tekintette a szabadságszerető koreai nép elleni hadműveletek megindítását, s szolgai alázattal ajánlotta fel részvételét ebben a nemzetközi bűncselekményben. Ennek megfelelően Szarper, — Törökország képviselője az ENSZ-ben — az egyik sajtóértekezleten kijelentette, hogy Törökország kétmillió katonát tud az Eszak-Atlanti egyezmény résztvevőinek rendelkezésére bocsátani. Sőt mi több, a török kormány leváltotta az amerikaiaknak nem tetsző török tábornokokat, Washington utasítására elhatározta a hadsereg korszerűsítésének (vagyis amerikanizálásának) meggyorsítását, hadgyakorlatokat tartott és minden módon propagálja a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen indítandó s az imperialisták által elnyomott népek nemzeti felszabadító mozgalmának elfojtására hivatott kereszteshadjárat eszméjét A török kormány a „Truman-elv" és a „Marshall-terv" alapján az amerikai terjeszkedőknek kényekedvére kiszolgáltatta az ország hadseregét, gazdaságát és pénzügyeit, s ezzel megfosztotta Törökországot önállóságától. Az amerikai katonai misszió „segítség" örve alatt ténylegesen megkaparintotta a török fegyveres erőket, a „Marshall-terv" értelmében pedig — a finánctőke érdekében s elsősorban az USA katonai vezérkarának érdekei szempontjából — amerikai gazdasági küldöttség irányítja és ellenőrzi az utak, repülőterek, kikötők építését és Törökország egész gazdaságát. Olyan amerikai részvénytársaságok, mint a „Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank", a „Chase National Bank", a „Dillon Read Company", a „Soccony Vacum Qil", a „General Electric" és más konszernek kaparintják meg a török rezet, krómot, cint, szenet, kőolajat, a cement- és acélipart. A török gazdaság hathatósabb kizsákmányolása és alárendelése érdekében létrehozták a „Iparfejlesztési Bankot", amelyben a tőke 50 százaléka amerikai monopóľiumok kezében van. Az amerikai üzletemberek a török kormány közreműködésével megszüntették a nemzeti ipar fejlődését bizonyos fokig védelmező vámkorlátozásokat, és az USA fölös áruival árasztották el a török piacot. A török lírát alárendelték a dollárnak. • Irta: fí. Mien * • A nemzeti érdekek elá-ulása és az imperialisták garázdálkodása inflációhoz és az ország számos gyárának, üzemének bezárásához vezetett. Egyedül Marasban, Burdurban és Antebában 16.000 kézműves takács ment tönkre. A törökországi. selyem- és pamutszövetgyártás sem birja a konkurrenciát az amerikai árukkal, s pusztulófélben van. A parasztság szintén tönkremegy. A dohánytermelő parasztoknak 100 ezer tonna dohányuk maradt eladatlanul, mert az USA nem engedte, hogy a török dohány a külföldi piacokon versenytársa legyen az amerikai dohánynak. 293 ezer dohánytermelő család a teljes csőd szélén áll. Törökország falvaiban éhinség dühöng. Ugyanakkor Törökország háborús kiadásai egyre növekednek. 1947-től 1950-ig — vagvis a „Truman-elv" értelmében nyújtott amerikai „segély" életbelépése óta — a török kormány Washington utasítására 2 milliárd 300 millió lirát költött az ország militarizálására, ami 2.5szer több, mint az egész amerikai „segély". A hadikiadások növekedését a dolgozókra háruló amúgyis kibírhatatlan adóterhek súlyosbodása kíséri. 1951-ben az országos és a helyi költségvetések értelmében a lakosságból 2 milliárd 200 millió lirát fognak kipréselni. * A népi demokratikus országok és a szocializmus országa ellen agresszív háborúra készülő török reakciósok és gazdáik — az amerikai imperialisták — a legféktelenebb hadjáratot folytatják mind az ország haladó erői ellen, amelyek a nemzeti szabadságért, a békéért, a háborús gyujtogatók megfékezéséért küzdenek, mindpedig a népi demokrácia és a szocializmus országai ellen. De a háborúellenes mozgalom a török kormány és Washington által életbeléptetett rendkívüli intézkedések és üldözések ellenére is teljes támogatásra talál Törökország lakossága között. Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai agresszorok háborút kezdtek Koreában és Törökországot bevonták ebbe az igazságtalan rablóháborúba, a török értelmiség képviselőinek kezdeményezésére 1950 júliusában megalakult a Béke Híveinek Törökországi Társasága. A Társaságba belépett Behidzse Borán, az ankarai egyetem magántanárnője, aki egyben közismert haladó közéleti személyiség is, Adnan Dzsembhil, Resat Szelim, Kernal Anil, Kemal Iozmirisz és Vahdeddin Barut sztambuli ügyvéd. A Béke Híveinek Törökországi Társasága a török néphez felhívást intézett, amelyben kijelentette, hogy „a béke megóvása országunk jövője szempontjából... életbevágóan fontos" s hogy a török nép legsürgősebb feladata követelni „a polgári lakosság tömeges megsemmisítését célzó fegyver törvényen kívül helyezését". A Béke Híveinek Társasága felhívást terjesztett és levelet intézett a török kormányhoz, amelyben tiltakozásának adott kifejezést az ellen, hogy jogtalanul török csapatokat küldenek Koreába. Leleplezve a török kormány népellenes politikáját, mint amely az amerikai finánctőke érdekét szolgáló háborúhoz vézet, a „Barus" című lap (a Béke Hívei Törökországi Társaságának közlönye) azt írta, hogy „a háborús gyujtogatók ezúttal nem tudják váratlanul meglepni a nemzetet", s „a népek már megértették, hogy a békéért harcolni kel! és tudják, hogy ennek a harcnak szervezettnek ke'l lennie". „A török nép — mondotta a lap — békét akar. Tudja, hogy a béke az az út, amely a boldogsághoz, élethez és szabadsághoz vezet." A béke védelmére irányuló s a török katonáknak Koreába küldését elítélő cikkeket tett közzé több más török újság is. Ámde Törökország vezető körei, elsősorban a Demokrata Párt képviselőiből alakult kormány tagjai, szőröstőj-bőröstől eladták magukat az amerikai háborús gvujtogatóknak, „veszélyes" szervezetnek nyilvánították a Béke. Híveinek Törökországi Társaságát, tagjait letartóztatták, és betiltották a „Barus" című lapot, valamint a többi lapokat is, ame• lyek síkraszálltak a békéért és tiltakoztak a török katonáknak Koreába küldése ellen. Ezeknek az újságoknak szerkesztőit bíróság elé állították. De az üldözések nem félemlítették meg a béke híveit, Törökország nemzeti függetlenségének harcosait. A Békehívek Törökországi Társaságának felhívása élénk visszhangra talált a török nép széles rétegeiben. A békéért való harcra buzdító röpiratból egyedül Sztambulban rövid idő alatt 25.000 példányt osztottak szét, és tízezernyi aláírást gyűjtöttek a stockholmi felhívásra. A felhívást terjesztették Ankarában, Aidinban, Izmirben, Balükeszirben, Erzerumban és Kigiban is. A stockholmi felhívást aláírták munkások, parasztok, kereskedők, értelmiségiek, valamint a kultúra és művészet ismert képviselői. 1 A török reakciós sajtó „a nép között észlelhető hideg lázadásról" kezdett beszélni. Ezt kénytelen volt beismerni a török miniszterelnök is, kijelentvén, hogy a Koreába irányuló csapatszállítások ellen, az ország legtávolabbi falvaiból is, tiltakozó hangok hallatszanak. Törökország 25 városában — azokban a városokban, amelyeken a tőrök katonákat Koreába szállító vonatok keresztülhaladtak — a lakosság erőteljesen tiltakozott a koreai kaland ellen. A házak falain, a vagonokon felírások jelentek meg: „A török nép fiai nem fogják vérüket ontani Koreában a jenki imperialistákért!". „El a kezekkel Koreától!", „Korea a koreaiakéi", „A török nép tiltakozik a Washington parancsait szolgamódon végre-' hajtó Demokrata Párt kormányának határozatai ellen!" A török nép harca a békéért, s a koreai csapatszállítások ellen, párhuzamosan folyik a nemzeti függetlenségért folyó harccal. Török lapok híradása szerint mindenfelé: iskolákban, ifjúság: szervezetekben, főiskolákon, intézményekben, gyárakban és üzemekben folyik az imperialisták törökországi erőszakossága elleni propaganda — éspedig szóban és írásban egyaránt (röpiratok és kiáltványok és felhívások útján). így például a „Dzsumhuriet" című lap közölte, hogy Bruszszában röpiratokat terjesztettek a munkások között, amelyek tiltakozást fejeztek ki a „Marshall-terv" ellen. A röpiratokban különösen hangsúlyozták, hogy a törökországi munkanélküliség a „Marshall-terv" következménye. A „Zafer" című lap írta, hogy a szimasszi mozdonyjavító gyár hét munkása kiáltványt terjesztett, amely többek között ezt mondotta: „Mi, vasutasok, nem visszük testvéreinket háborúba az amerikai imperialisták és a török milliomosok kedvéért" Törökországban nincs egyetlen olyan hely sem, ahol a nép ne kezdené megérteni, hogy milyen pusztító hatású a török kormány nemzetellenes politikája. Az „Ulusz" című reakciós lap szavai szerint „a propaganda vihara" — vagyis a török nép elégedetlensége — „városról falura terjed" és a „Truman-elv" meg a „Marshall-terv" ellen irányuL A törökországi népmozgalom elén a teljes illegalitásban lévő Kommunista Párt áll. A Kommunista Párt küzd annak érdekében, hogy valamennyi imperialista-ellenes erő egységes nemzeti frontba tömörüljön. Amint a török sajtó nyilatkozataiból kiderül, a Török Kommunista Párt országszerte terjesztett felhívásaiban követeli az amerikai imperialistákkal kötött valamennyi uzsora-egyezmény érvénytelenítését, a „Truman-elv" és a „Marshall-terv" támogatásának megtagadását, az államgépezetnek és a hadseregnek a külföldi „szakemberektől" és „tanácsadóktól" való megtisztítását, a népi demokratikus országokkal és Törökország nagy szomszédjával — a Szovjet unióval baráti kapcsolatok létesítését, a stockholmi felhívásnak a Medzsiiszben történő megtárgyalását és jóváhagyását, valamennyi demokrácia-ellenes törvény hatályon kívül helyezését és azt is, hogy ismerjék el a munkások és parasztok jogát legális politikai szervezetek létrehozására. A békehívek mozgalmának kiszélesedése és a török nép fokozódó harca az amerikai terjeszkedők ellen, a török reakciósoknak az ország valamennyi haladó szervezete ellen irányuló támadását váltotta ki. Nem titkolják, hogy a török kommunisták propagandáját, tevábbá a béke követelését és a nép számára demokratikus szabadságjogok sürgetését tartják a legfenyegetőbb veszélynek. A török reakciósok és tengerentúli gazdáik, semmiféle fasiszta elnyomó módszerrel, semmiféle provokációval sem fogják megállítani a török nép harcát a békéért és a nemzeti függetlenségért