Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)

1950-10-13 / 237. szám, péntek

S i é c s i Margit: vínka u fán Az éjszaka álmosan nehezül szikár földek felett, vas pöröllyel dohog a fáradt traktor vágva forró szelet. Vacsora van. Leáll a cséplés, összeülünk húszan, a friss kenyér, szalonna illata szétterül boldogan. S megindul köztünk a beszéd, vidáman száll a szó, csattan a tréfa friss derűje mint pezsgő, induló. Pedig holnapra minden kedvee barátot elhagyunk, holnap a cséplés végetér mcqd, de most egyek vagyunk. Kocsis, őszhcrjú cséplőmunkás: — megbírjuk így bizony, de nem javult a mai nappal Pártunkhoz a viszony. Egy fiatal: — Ne mondja bátyól Mit nem találna ki! Jó nap volt ez, munkás, derék naip, szép volt ez a mai. Mikola, DISz-es traktorista: — Igaza van, öregl az újságot nem olvastuk. De komisz volt a meleg ... de ami késik, még nem mait el, hol az újság? Elől Sajtónk ma íegyver a kezünkben, összefogó erő. Egyik olvas a lámpafénynél, figyel a többi szem. Nem beszélnek, nem szólnak közbe csak ülnek csöndesen. Befejezte — s a vita Indul, pattog a gyors beszéd, szenvedéllyel meghányják-vetik Korea hős ügyét. Későre jár. Kigyúlnak sorra a bátor csillagok, sugárzó fénykévéiken acél derű ragyog. megszólal Jóska: — Ugy ragyognak mint biztos fegyverek, mely a vakmerő támadókat most semmisitik meg. j6 YONIJ LOV4S INDULÓ Dácigyeni. őszre katona leszek, az áml és Mikola felel: — Mi is harcolunk tovább a munka jó fegyvereivel. És lesz közülünk, akit őszre már vár az iskola smind megállja helyét, mint illik a haza sok fia. V Holnapra már szótválunk talán, a cséplés végetér, más tájon nyújtja jóízét a puha új kenyér. De bárhová vezessen az élet, mind egyfelé megyünk, ha dolgozunk, ha tanulunk s ha fegyvert fog kezünk.