Uj Szó, 1950. október (3. évfolyam, 227-251.szám)

1950-10-13 / 237. szám, péntek

1950 október 13. 41. szám Az ifjúság egységéért Most jelent meg a Csehszlo­vák lijusagi Szövetség kiadá­sában ez a magyarnyelvű íu­zet. Ez az első, amelynek lap­jain visszatükröződik az ifjú­ság töbfc évtizedes harca az egységei, ifjúsági szervezet megalakításáért. Ez a harc vi­szont világosan visszatükrözi a rothadó kapitalista rendszer förtelmes és nyomorult viszo­nyait, amelyek közt az ifjúság élt Ez az egységért vivott harc elválaszthatatlan része annak az osztály harcnak, me­lyet a munkásosztály vívott elnyomói ellen. Éppen azért ha az ifjúság egységéért vi­vőt harcról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk ennek legnagyobb és leghűbb támo­gatójáról — a munkásosztály­ról, amely mindvégig kitar­tóan védte az ifjúság érdekeit s akkor is kitartott mellette, amikor már mindenki magára hagyta. A munkásosztály volt az egyedüli, amely minden­kor, még a legnagyobb nehéz­ségek idején is, az ifjúság ér­dekeit támogatva harcolt. A füzetet tartalmilag nagy vonalakban két részre oszthat­nánk. Az első felében röviden ismerteti az első világháború utáni nehéz viszonyokat s az ifjúsági mozgalmat egészen a felszabadulásig. Ezek az évek a csehszlovákiai ifjúság szá­mára a legnagyobb megpró­báltatást jelentik. A kapitalis­ta kizsákmányolás ezidöben hatalmas méreteket ölt. A ki­zsákmányolás, elnyomás foko­zásával fokozódik az ifjúság mozgalma is. Az éhség, a nyo­mor ellenállásra késztetik őt, mert az állandóan nehezedő viszonyok legnagyobb részt az ifjúságot érintik. Példákat hoz fel, amikor ötéves gyermekek dolgoztak a gyufagyárban, holott még nem is tudtak ren­desen beszélni. Amikor köve­teltték, hogy ezeknek legalább iskolábajárásukat tegyék lehe­tővé, az volt a válasz, hogy a tél folyamán úgyis lerövidí­tik a munkaidőt s használják ki ezt. viszont a munka meg­szakítása az életszínvonal ká­rára lenne Ez volt a megindo­kolás a mi volt a valóság? Az, hogy a gyermekmunka volt a legalkalmasabb kizsákmányo­lási tárgy, mert sok munkáért keveset fizettek, hivatkozás­sal a sryermek korára. A tél folvamán pedie azért rövidí­tették le a munkaidőt. mert korábban kellett volna villany mellett dolgozni s ez viszont nem volt eléggé kifizetődő a gyáros számára. Ez volt a va­lóság s ez volt a kapitalizmus valódi képe, amely szép sza­vak mögé rejtette a valóságot. így kezd szervezkedni az ifjúság, ilyen nehéz körülmé­nyek között. Tudta, hogy az élethez több joga vaui, sem hogy kénytelen legyen mun­káért éhezve, fázva, rongyo­san sorbaállni, vagy sok eset­ben munkát követelni, amire 'rendőrök gnmibotja és a mun­kásokba való lövöldözése volt a leggyakoribb válasz. Az ifjú­ság több után vágyott. Bizto­sított munkát akart, hogy idővel meleg családi fészket alapíthasson. Ez azonban a romlott gazdasági viszonyok következtében nem volt lehet­séges. Az ifjúság szervezkedé­sét, ahol lehetett, akadályoz­ták, nem riadva vissza a leg­szégyenteljesebb módszerektől sem. Évek hosszú nyomora után így jutunk el a harmin­cas évekbe, amelvek még na­gyobb veszélyeket hoztak if­jü«-<runkra. A fasizmus ve­szélvezteti ifjúságunknak még eddig meclévő nemretí függet­lenségét is. Az ifiúság ekkor mutatta meg célkitűzéseinek tisztaságát. A Párt irányvona­lát követve kiadta a jelszót: megvédeni a hazát a fasiszta támadás ellen. Azt a bazát, amelyben eddig munkanélkü­liség, éhség, gumibot és bör­tön jutott neki osztályrészül. De világosan látta, hogy a fa­sizmus veresége a kapitaliz­mus vereségét is jelenti s szá­mára ez volt a fontos. Ennek az elhatározásának végső meg­nyilvánulása a Szlovák Nem­zeti felkelés volt amely a szlo­vák nemzet történetének egyik legkimagaslóbb esemé­nye s amely a nép szabadság utáni vágyának legszebb meg­testesülése. A nemzeti felke­lést követi a felszabadulás. A füzet második része a fel­szabadulás utáni viszonyokat tárgyalja. Az ifjúság fokozott lendülettel fog hozzá az új élet építéséhez. Pillanatnyi legfon­tosabb cél a béke örök idők­re való biztosítása. Ez az egész világ ifjúságának egy­séges vágya. Ekkor alakul meg a DIVSz, amelynek célja egyesíteni a világ ifjúságát a béke védelmére. Ez a vágy hevíti a mi ifjúságunkat 1s. Aktíve bekapcsolódik a hábo­rú okozta károk helyrehozá­sába és az egész ország terü­letén szervezkedik. Itt megint cserbenhagyják az ifjúságot egyedül a Kommunista Párt védi az érdekeit. A Demokrata Párt több esetben kísérletet tesz, hogy az ifjúság kialaku­lóban lévő egységét megbont­sa. Az ifjúság azonban a Kom­munista Párttal az élen min­den erre irányuló kísérletet meghiúsít és felkészül közben a végső csapásra. 1947 őszén kéri a Nemzeti Frontba való felvételét, amely kérvényben aggolalmát fejezi ki aziránt, hogy sok vezető helyen meg­bízhatatlan egyének vannak, akik veszélyeztethetik a nép s az ifjúság biztonságát. Ez időben születik meg az Ifjúsá­gi Vasút terve is. Röviddel ez­után következik 1948 február­ja, amely a dolgozó nép végső győzelmét jelenti az áruló re­akcióval szemben. Ez a győze­lem az ifjúság győzelme is. Egész társadalmi életünk új alapokon épui s egyben biz­tosítja az ifjúságnak az egy­ség telé vezető utat. így vauk lenetové 1949 ápiiis 23., ami­kor az előzetes elokészites után egész Csehszlovákia If­júsága egy egyseges szerve­zetbe, a Csehszlovákiai Ifjúsá­gi Szövetségbe tömörül, ami a régi álmok megvalósulását je­lenti. A továbbiakban az ifjú­ság egységesen építi hazáját és boldogabb jövőjét. Munká­jának eredményéről tanúskod­nak a különféle ifjúsági épít­kezések, arató s rövidlejáratú brigádok s az építés minden frontján kifejtett munkák, amelyek a hatalmas épülethez egy-egy téglát jelentenek. így építi ifjúságunk a boldog hol­napot — a szocializmust. Az ifjúság egységes szerve­zetének, a Csehszlovákiai If­júsági Szövetségnek, amely a nyolcvan millión felüli DIVSz (Demokratikus Ifjúság Világ­Szövetsége) tagja, éppen ma van hatalmas jelentősége. Ma, amikor szervezetünk már mil­lióssá vált s hatalmas ereiével, lendületével bakapcsolódik a békéért vívott kemény harcba, amelyet jelenleg az építés te­rén vív. Éppen ma. amikor a nyugati imperialisták egy újabb háború kirobbantásán fáradoznak, hogy ingadozó pozíciójukat legalább részben megszilárdítsák. Természete­sen^ egyéni érdekeik mellett, el­A BÉKÉRŐL A béke híveinek mozgalma egyre hatalmasabbá válik. A bé­kéért íolyó haii napról-napra szélesebb tömeget mozgat meg. Világosan látja minden józanul gondolkodó ember az imepria­listák aljas rabló mesterkedését. Artat'an gyermekek, védtelen anyák, agg férfiak megkínzása és legyilkolása azért, hogy minél több dollárt gyüjthessenek ma­guknak. Ez ellen a banditizmus ellen emeli fe! szavát a világ minden haladó embere. Már több, mint 400 mi'lióan írták alá eddig a békeíveket. Szovjetúnióban mintegy 150 millióan tettek aláírásukkal hi­tet a béke mellett. De bizonyít­ják békeakaratukat azok a ha­talmas építkezések, amelyeket napjainkban kezdenek el. A kínai békebizottság új fel­adatot tűzött maga elé — Io0 millió aláírás összegyűjtését 7Ut> kinai tanítót éo népneve'őt fog­nak bevonni a békeharc kampa­nyanak lebonyolításába Edclf» már több, mint 100 millió alá­írást gyűjtöttek össze. Romániában a BékevédermX Bizottság kongresszust hívott össze, ahol megtárgyalják a ri­mán dolgozók újabb feladatait a béke megvédésében. Lengyelországban Varsóbap ültek össze a lengyel dogozók képviselői, hogy hitet tegyenek a Szovjetúnió mellett a békéért folytatott harcban. A kongresz­szuson Rabaczki elvtárs ezt mondotta: »Mi a világ békehad­seregének egyik osztaga va­törpül a milliók szenvedése éa vérfürdője, amely az érde­keikért folytatott harc köz­vetlen következménye. Hogy is jöhetne számításba ezrek, milliók élete, nyomora, or­szágrészek rombadöntése, ár­tatlan anyák s gyermekek vé­re, amikor számukra ez je­lenti a hasznot ? Ez mind ki­csiség, ha dollárról van sző. Ezek ellen az emberi méltósá­got sárbatipró, vér- és dollár­szomjas, megvadult vadálla­tok ellen vívja harcát a ml milliós ifjúsági szervezetünk is. Tanulmányozzátok ennek történelmét hogy ebből ia okulva s tapasztalatokat me­rítve fokozni tudjuk a békéért folytatott elszánt küzdelmet, amelynek sikere a mi mun­kánk eredménye is kell, hogy legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents