Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-10 / 209. szám, vasárnap

1950 szeptember 10. • 36. f96.) TARTÓS BÉKÉÉRT, NEPI D EM O KRA C!A ERTí Az amerikai imperialisták belgrádi bérenceiben a világ demokratikus közvéleménye már régóta felismerte az új háborúra bujtogatok cinkostársait. Ennek "ellenére még mindig megkísérlik, hogy fehérre mossák magukat. Szeretnék elhárítani maguktól a rájuk nézve terhelő tényeket, titkolni igyekeznek azt, hogy az amerikai-angol imperialisták Titóra és klikkjére bízták azt a feladatot, hogy Jugoszláviát felvonulási területté változtassák és előkészítsék a jugoszláv népet az ágyútöltelék szerepére a demokratikus tábor országai ellen készülő háborúban. A megvetett titóista árulók, akik annakidején életre-halálra lekötötték magu kat a Gestapónak, az amerikai, az angol és más kémszervezeteknek, most majd a bőrükből bújnak ki, hogy uraiknak s parancsolóiknak, az amerikai imperialistáknak köve teleseit teljesíthessék. Tito, Rankovics, Gyilasz, Kardelj és bűntársaik, akik most a há borús provokátorok szerepét töltik be, rendszeresen „incidenseket" szerveznek a népi demokratikus köztársaságok határain, szítják a háborús hangulatot Jugoszláviában, rosszindulatú rágalmakat szórnak a Szovjetunióra és a népi demokratikus országokra, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a jugoszláv nép figyelmét a növekvő békemozgalomról, az amerikai imperialisták koreai agressziójáról eltereljék. Ámde az a számtalan tény, amely azt bizonyítja, hogy Jugoszlávia valóban az angol-amerikai imperialisták felvonulási területévé válik, mindinkább felnyitja a jugoszláv dolgozók szemét, mindjobban rávilágít arra az aljas szerepre, amelyet a háborús gyújtogatok a TitoŔankovics-klikknek kiosztottak. Ez a klikk nap mint nap tetteivel leplezi le önmagát és semmiféle demagógia nem képes elmaszkírozni ezeknek a jugoszláv percemberkéknek a gaztetteit. Hogy háborús gyujtogatással kapcsolatos tevékenységük nyomait eltüntessék, hogy a tényeket letagadhassák és fehérre moshassák magukat, a titóisták nemrég öszszehívták az úgynevezett jugoszláv „nemzeti békevédelmi bizottság" provokatív jellegű „kongresszusát", amely a béke védelme helyett a valóságban az új világháború gyujtogatóit védelmezte. Ezen az ál-békekongresszuson a" titóisták egy szóval sem emlékeztek meg a stockholmi békefelhívás támogatásáról, sőt ellenkezőleg, elítélték ezt a mozgalmat és továbbra is mellőzni és agyonhallgatni igyekeznek. A titóisták a koreai agresszió kérdésében nem merték megbélyegezni az amerikaiak hódító politikáját. Mindez azt bizonyítja, Önmagukat leplezik le a háborús gyújtogatok belgrádi ügynökei hogy a hatalom bitorlói Belgrádban a háborús gyújtogatok és a támadok mellett "foglaltak állást Mindenki előtt világos, hogy a Belgrádban rendezett farsangi komédia és a sok üres beszéd a „békére való törekvésről" Titónak és kamarillájának csak arra volt jó, hogy elleplezze az új háborús kalandok előkészítését a Balkánon és előkészítse a talajt arra, hogy Jugoszláviát vég'.eg az amerikaiangol imperialisták felvonulási területévé tegye. De a titóisták nem érték bc az ő „béketörekvésük" kétszínű, demagóg hangoztatásával. A nagyobb „hatás" kedvéért „határozatokat" is hoztak, — ezeket a szennyes okmányokat — örömükben kezüket dörzsölve — még Truman és Churchill is szívesen aláírták volna. A belgrádi „békeharcosok" piszkos „határozatai" nemcsak hogy nem ítélik el az amerikaiak támadását Koreában, nem az atomfegyver betiltását, mindennemű fegyverkezés csökkentését, sem a háborús gyújtogatok propagandájának megbélyegzését követelik, hanem ellenkezőleg, rágalmazzák a béke híveinek világmozgalmát. Hogy az imperialisták be'grádi lakájai a szemtelen kétszínű-égnek és aljas provokációnak milyen fokára süllyedtek, azt az bizonyítja, hogy a „nemzeti békevédelmi bizottság"-nak ezen a kongresszusán megválasztott végrehajtóbizottság felhívást tett közzé a „Novoje Vremja" állításainak megcáfolására, mert ez a lap leleplezte Tito klikkjének háborús készülődéseit Jugoszláviában. A titóisták szemtelensége valóban nem ismer határt. De hiába! A tényekkel nem lehet vitába szállni. A legújabb események végleg lerántják az álarcot Tito klikkjéről, mint az amerikai-angol háborús gyújtogatok közvetlen ügynökeiről. Vegyük szemügyre a tényeket, melyek világosan bizonyítják, hogy Tito klikkje Jugoszláviát valóban mindinkább az amerikaiangol impéťfällsták szárazföldi és tenlgeri támaszpontjává építi ki, hogy felvonulási területül szolgáljanak a Szovjetunió, valamint a népi demokráciák országai ellen irányuló háborús kalandok számára. Ez év április 10-én Tito aláírta a jugoszláv kormánynak azt a rendeletét, amely megengedi, hogy „a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság territoriális vizein és beltengerein külföldi hajók tartózkodhassanak és hajózhassanak". Ez a rendelet felhatalmazza a jugoszláv Irta: PauB I$&rtlÍBt * • haditengerészet főparancsnokságát, hogy idegen hadihajók parancsnokainak kérésére engedélyt adjon tengerész legénységnek jugoszláv kikötőkben és belvizeken történő oktatására és fegyveres osztagok partraszállítására, „díszszemléken és temetési szertartásokon való részvétel céljából". Akaratlanul is fölmerül a kérdcs, hogy milyen külföldi hadihajók után töri magát ennyire Tito klikkje? Milyen „katonai oktatást tervez a jugoszláv parti vizeken és kikötőkben" a jugoszláv kor mány? Milyen „díszszemlékről és temetési szertartásokról" írnak titóék, miféle „pacádék" azok, amelyeket „idegen hadihajók partraszállított különítményeinek részvé telével" fognak rendezni? Világos, hogy a Tito-klikk, elkö vetett gaztettei miatt, a jugoszláv nép megtorlásától félve, jóelőre megnyitotta a belvizeket és kikötőket az idegen hadihajók előtt, amelyeknek a közelben ... Triesztben van a támaszpontjuk. Hogy kinek a hajói ezek — azt mindenki jól tudja. Amerikai és angol hadihajókról van szó. Mindenki láthatja, kiknek nyitotta meg Tito a jugoszláv kikötőket! A Tito—Rankovicsklikk határozott lépést tett abban az irányban, hogy Jugoszláviát az amerikai-angol imperialisták katonai felvonulási területévé tegye. A Tito-Rankovics-klikk rabszolga alázatában úgynevezett „légi egyezményt" kötött gazdáival, amelynek értelmében az amerikai imperialisták szabadon használhatják a jugoszláv repülőtereket- Nem kétséges, hogy az amerikai imperialisták kellő pillanatban kényükkedvük szerint élni is fognak ezzel a „joggal". Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy az amerikai „repülőerődök" és rakéta-rendszerű vadászgépek régóta látogatják a jugoszláv repülőtereket. A podgoricai új, naery repülőtéren máris látogatást tettek az amerikai vadászgépek és „légierődök". Már 1948-ban felállítottak egy amerikai repülőtámaszpontot Niksics városa melléit, Kapenopoljeban. Az amerikai repülőgépek megjelenése Kapenopolje fölött nagy felháborodást váltott ki a Niksics-környéki jugoszláv haza fiak körében és amikor a Jugoszláv Kommunista Párt területi bizottságának tagjaitól felvilágosítást kértek, azt a választ kapták, hogy ezek „maszkírozott repülőgépek, amelyek a görög demokratikus hadsereg támogatását fogják szol gálni". Ilyen arcátlan csalással sikerült csak Titóéknak a jugoszláv nép éberségét elaltatni és felháborodását elcsitítani. Nyugat-Németországból Jugoszlávia felé egymás után érkeznek a „fölösleges" ameiikai hadianyagszállítmányok. Az amerikai imperialistáknak ezt a „nagylelkű" gesztusát csak azzal lehet megmagya rázni, hogy a Tito-Rankovics klikk az angol-amerikai imperialisták kizárólagos uralma alatt áll, akik Jugoszláviát saját vadászterületükké akarják megtenni. Ugyanakkor, amikor a haladó fimberis£g minden erejét megfeszíti a béke védelmében, hogy megkímélhesse milliók életét a pusztulástól, hogy megmentse mindazt, amit a dolgozók kezemunkája alkotott, Tito-Rankovics klikkje, a háborús gyújtogatok akaratát végrehajtva, megtiltotta a jugoszláv lakosoknak, hogy résztvegyenek a haladó emberiség leghumánusabb és legnemesebb mozga'mában, az atomfegyvernek — a tömegpusztítás fegyverének — betiltásáért folyó mozgalomban, az aktív küzdelemben a háború és a háborús előkészületek ellen. Helyeselve az amerikaiak agresszióját, Tito klikkje el akarja hitetni a jugoszláv néppel, hogy „megtámadás veszélye" fenyegeti. A Tito-Rankovicsklikk ezzel az alávaló demagógiával takarózva, az utó' bi két hónap folyamán a tartalékos közkatonák és tisztek újabb évfolyamait mozgósította. A Tito-Rankovics klikk a katonai szolgálatra behívottakat hatalmas földalatti hadianyagraktárak építésére használja fel, mint ez például Zajecsár város körzetében történik, földalatti erődítményeket épít Boszniában, Han-Pieszk közelében, hadianyaggyárat állít fel és földalatti repülőteret épít Trsztenik város mellett, gyorsított ütemben épít támaszpontot a tengeralattjárók számára a peljesáci félsziget partvidékén. Titóék sajtója maga kürtöli világgá, hogy a szpliti (spalatói) nagy haditengerészeti kikötő északi részét és az Adria partvidékén fekvő más hadikikötőket kibővítik. Jugoszlávia urai a minap adtak ki két új rendeletet, amelyek a Titoklikk háborús gyujtogatással kapcsolatos tevékenységének fokozásáról tanúskodnak. Az egyik rendelet arra vonatkozik, hogy — a takarmány, a jószág, az igás- és gépi szállítóerő igénybevételéért és a polgári lakosságtól a hadsereg szükségleteire való rekvirálásáért az állam milyen térítést fizet, a másik rendelet arról szól, hogy a népi demokratikus országok határai mentén úgynevezett határmenti sávot kell létesíteni 15 km szélességben, amelynek területén a lakossággal szemben rendkívüli intézkedéseket léptetnek életbe. Rankovics, a hóhér, hogy a nép előtt eltitkolja ezeket a provokatív előkészületeket, belügyminiszteri rendelettel megtiltotta, hogy éjszaka a polgári lakossáp az országban szabadon közlekedhessek. A falvakban tilos éjjel csépelni és más mezőgazdasági munkát végezni. Rövid idő leforgása alatt a titóisták többszáz fegyveres provokációt hajtottak végre a népi demokratikus köztársaságok — Albánia. Bulgária, Románia és Magyarország határain. Ezek a tények leálcázzák a belgrádi kiskirályoknak azokat a kísérleteit, amelyekkel megpróbálják félrevezetni a jugoszláv népet és a világ közvéleményét, leleplezik — a Tito-klikk „békeszeretetéről" szóló meséket. Itt van például Jugoszlávia „képviselőjének" a Biztonsági Tanácsban tanúsított „magatartása". Amikor a Szovjetunió képviselője, J. Malik bátran lerántja az álarcot a háborús provokátorokról és a koreai támadókról, elszántan védi a koreai nép létérdekeit és az egész világ békéjét, a jugoszláv „képviselő" meghunyászkodó farkcsóválás mellett, hol a szovjet javaslatok ellen szavaz, hol pedig „tartózkodik" a szavazástól, amikor az angolok és amerikaiak agresszív javaslatairól van szó és ezzel menteni igyekszik az amerikai agressziót Koreában. Tito-Rankovics klikkje a Biztonsági Tanácsban folytatott aljas és kétszínű politikájával és köntörfalazásával még mindig megkísérli, hogy külpolitikájában megőrizze a „függetlenség" és „önállóság" látszatát. Könnyű megérteni, hogy az amerikai imperialisták, akiknek a Biztonsági Tanácsban engedelmes többségük van, egyelőre nincsenek is rászorulva Tito képviselőjének szavazatára. Annak a reményében, hogy ügynökségük „függetlenségének" látszatát megőrizhetik, az amerikai imperialisták nagy kegyesen megengedték a belgrádi fasiszták képviselőjének, hogy a Biztonsági Tanácsban időnként ne szavazzon „igennel", hanem „tartózkodjék" a szavazástól. Nem kétséges, hogy a jugo^ szláv nép érdeme szerint fog megfizetni Tito klikkjének. Az amerikai imperialisták és belgrádi bérenceik minden erőfeszítése ellenére nem az imperialisták, hanem Jugoszlávia népei lesznek az ország igazi gazdái. a népi Kína részvételével oldja meg. A Vasutasok Nemzeti Szövetségének londoni kerületi tanácsa, ahol ez év elején a szovjet vasutasok képviselője tartott beszámolót, az atombomba betiltásáért szállt síkra. A többi nagy szakszervezetek vezetősége, olyanoké, mint a Villamosipari Dolgozók Szövetségének londoni kerületi bizottsága, a Gépipari Munkások Egyesült Szövetségének londoni északi és déli bizottsága, valamint számos más szakszervezeti szerv ugyancsak a béke mellett foglalt állást. A békemozgalom egyesítése és kibővítése céljából 36 helyi békebizottság alakult, továbbá megalakult a békeharc londoni tanácsa; ezek a bizottságok a londoni tanáccsal együtt a legkülönbözőbb politikai és vallásos meggyőződésű férfiakat és nőket egyesítik. A mozgalomban vezetőhelyet- foglal el néhány londoni lelkész, akik nyilvános beszédeikben és prédikációikban is a békéért emelik fel szavukat. A Labour Party, valamint a labourisrákat követő munkások soraiban egyre fokozódik a nyugtalanság a brit politika jelenlegi irányvonala miatt. Miután S. O. Davies és Emeryc Hughes labourista parlamenti képviselők bátran felszólaltak aZ ellen, hogy az angol kormánv támogatja az amerikaiak koreai háborúját, 23 labourista parlamenti képviselő, köztük hat londoni képviselő, újabb tiltakozást jelentett be, A Labour Party öt londonkerületi szervezetéből több olyan tagot, aki támogatta az angol békevédelmi bizottság petícióját az atombomba betiltásával kapcsolatosan, a labourista párt országos végrehajtóbizottságának utasítására kizártak a pártszervezetekből. A Labour Party országos végrehajtóbizottsága ugyanis megtiltotta tagjainak a tiltakozást és az angol békebizottsággal való együttműködést. Ezek a kizárások és tilalmak széleskörű zúgolódást váltottak ki; a békemozgalomnak a labourista párt tagjai részéről megnyilvánuló támogatása messze túllépi azoknak a csoportoknak keretét, amelyeket általában „baloldaliaknak" szoktak nevezni. Hogy a Labour Party sorain belül mekkora a nyugtalanság a párt jobboldali vezetőségének egész politikája miatt, s hogy mennyire fokozódik a szocialista politika végrehajtására irányuló törekvés, azt a Labour Party októberben megtartandó országos konferenciájának napirendje is bizonyítja. A konferencia napirendjéhez tartozik több tucatnyi, a Labour Party különböző szervezeteiből beérkezett elítélő határozat, köztük 62 határozat a londoni szervezetektől. Ezideig 400.000 londoni lakos írta alá a londoni béke védelmi bizottság követelését az atombomba betiltásáért. Az első két hónap folyamán a kapitalista és a hivatalos labourista sajtó makacsul hallgatott erről a kampányról, de amilyen mértékben az aláírások száma folyvást nőtt, abban az arányban ment át ez a bojkott olyan ádáz rágalomhadjáratba, rémítgetésekbe és bujtogatásba, aminőre még az angol kapitalista sajtóban sem volt példa. E kampány célja egy olyan légkör megteremtése, amelyben már a „béke" szó puszta említése is bűncselekménynek számít. Az aláírásgyűjtési kampány felfedte, milyen potenciális tömegtámogatással rendelkezik a békemozgalom, megmutatta, hogy a különböző politikai meggyőződésű emberek készek arra, hogy egyesüljenek a békéért vívott harcban; bebizonyította, hogy az üzemekben megvan az alap az elszánt és hatalmas békemozgalom számára. A leavesdeni de Havilland repülőgépmotorgyárban a munkások 99 százaléka aláírta a tiltakozást és számos munkás az üzemen kívül is gyűjtötte az aláírásokat. Ilymódon a gyár 800 munkása 1600 aláírást, a staglanei de Havillandgyár 450 munkása 800 aláírást gyűjtött. London felnőtt lakossága közül minden tizenkettedik ember aláírta a felhívást, a különböző kerületek eredményei azonban erősen ingadoznak; mindenütt a döntő té-. nyező, hányan gyűjtik rendszeresen az aláírásokat. A legtöbb aláírást a következő kerületekben gyűjtötték össze: Hackney: 23.000, Step ney: 20.400, Paddington: 16.700, Wandsworth: 16.000, Woolwich: 14.100, Willesden: 14,000. Az angol békevédelmi bizottság azt a feladatot tűzte maga elé, hogy Londonban kétmillió aláírást gyűjt össze őszre, amikor a peti ciót benyújtják a parlamentnek. Ez a feladat teljes mértékben megold ható, ha kollektíven és együttesen minden szervezési erőfeszítésünk arra fog irányulni, hogy megtalál juk a módját, hogyan jussunk közelebb a nép legszélesebb rétegei hez, s éppen ez az a probléma, amely most egyre erősebben foglalkoztatja a békemozgalom résztvevőit. Az aláírásgyűjtési kampány nagy tanulsága abban rejlik, hogy minél bátrabban és minél világosabb formában folyik a békeharc, annál nagyobb visszhangot ébreszt ez a harc a nép körében. A békére való törekvés gyökerei nagyonis mélyre nyúlnak és a legutóbbi háború emléke még igen friss. A nép ébersége és béketörekvése — ez a béke r. egvédésére irányuló, valóban tömeges mozgalom alapja. • Angol csapatok küldése Koreába, a konzervatívok és labouristák képviselőinek nyilatkozatai arra vonatkozólag, hogy alkalmazni kell az atombombát, annak a ténynek nyilt. beismerése, hogy Anglia az amerikai atombombavető gépek bázisa, a Szovjetuniót ellenségnek nyilvánító kirohanások, a fegyverkezésre fordított összegek hatalmas méretű növekedése, — mindez csak elmélyíti az izgalmat a nép körében. A Kommunista Párt londoni szervezete küzd azért, hogy egyesítse a nép aktív megmozdulásait a háború veszélye ellen, a békéért, a nemzeti függetlenségért, a demokratikus jogok védelméért és a szociális haladásért. Harry Pollittnak, a Kommunista Párt főtitkárának „Harc a békéért és a munkásosztály egységéért" címen tartott beszámolója hatalmas politikai fegyvert adott a Pártnak. A munkásosztály egyesülésének legfőbb akadálya a jobboldali labourista vezetők politikája, akik arra törekednek, hogy a munkásmozgalmat az angol-amerikai imperializmus háborús politikájának vágányára tolják. Ez ellen kell harcolni mindenütt, le kell leplezni a jobboldalt labourista vezetőket, különösen az üzemekben, a szakszervezetekben, a szövetkezetekben és a munkásszervezetekben. London kommunistái, szolidaritást vállalva a világ valamennyi országának népével, az ő példáikon fellelkesülve, a legrégibb tőkés ország fővárosában elszántan harcolnak a békéért