Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-08 / 207. szám, péntek

Harcban két béketúzottság, Világszerte erősödik a bé­kéért harcolók tábora. Napról napra újabb s újabb milliók kiáltanak »megálljU az örjön­o háborús gyujtogatóknak. a béke háromszázharminc­hatmillió hive írta alá a bé­keívet! A hős koreai nép ke­mény csapásokat mér a beto­lakodott makacsul ellenálló rablóbandára. A Béke Hívei Állandó Bizottságának prágai tanácskozása újabb diadalmas lépést jelent előre, abban a nagyszerű küzdelemben, ame­lyet a békéért, az életért vív a haladó emberiség. — Vessze­nek a háborús gyujtogatók! — harsogják a vjlág minden táján a népek. Békéért és em­beri életért sztrájkol 120.000 vasutas Kanadában. Francia­országban a hős acheuli bá­nyászok sztrájkja tüntet a népáruló kormány fasiszta tet­te ellen. Ott állnak a békeharc első soraiban a demokratikus fiata­lok is. Egý éve hangzott ej a Világifjúsági Találkozó részt­vevőinek fogadalma. — Meg­védjük a békét, minden erőnkkel harcolunk érte. A bé­ke ifjú harcosai teljesítik fo­gadalmukat. LYON, 1950 augusztus 18. Lyon sötét és szennyes kül­városában a munkásnegyed­ben lakik Charles Morot ifjú­munkás. Pénteken már kora hajnalban két ifjú és egy lány találkozott a ház előtt. Kö­szöntötték egymást és együtt mentek fei a harmadik emele­ti szobácskába. Moi'ot már várta őket. A lyoni svövőgyár ifjúsági békebizottsága meg­kezdte munkáját. Elsőnek Jea­ne Cabeau beszélt: — Ismét k tettek az utcá­ra őt munkást a gyárból. A gazemberek egészen le akariák állítani a termelést Nem tűr­hetünk tovább! Röviden szálltak a monda­tok. Végül Charles, a békebi­zottság vezetője szólalt meg. — Feladatunk a mai nap — fokozni a felvilágosító munkát és az üzemben mindenkivel aláíratni a békeivet. Hamarosan megállapodtak a teendőkben. Eľndultak a gyár­ba. Délelőtt munkához láttak. A műhelyekben futótűzként terjedt a hir — tizenkettőkor gyűlés lesz. Szótlanul gyülekeztek dél­ben a dolgozók. Jcanne Cabeau beszélt. — Ma őket, holnap minket dobnak ki.. . össze keli fog­nunk! Emlékeztek Faul Vé­guarra ? Két héttel ezelőtt még itt dolgozott — ma négy gyer­mekével éhezik! Bertrandot letartóztatták és véresre ver­ték. mert Tito ellen tüntetett. — Gazemberek — harsant a munkások ajkáról a szó A gyűlés kétórás sztrájkot határozott el _ tiltakozásul az elbocsátások ellen. A fiatal békeharcosok sorra járták a műhelyeket. Magyarázták, fel­világosították, lelkesítették a csüggedöket. Napközben néha tdxálkoztak egy percre. Ilyenkor néhány 3zóval megbeszélték a nehéz­ségeket, Megoldás mind g akadt. Este a dolgozók családjait látogatták meg. Elmentek Paul Véguarhoz is. Szomorú kép tárult fel előttük. A sö­tét nedves <5duban hatan vol­tak. Paul Véguar munkanélkü­li, a felesége és négy gyerme­ke. Charles a táskájába nyúlt, kis csomagot vett ki belőle. Fogadja el — mondotta hal­kan —, az elvtársak küldik. Holnap tüntetés lesz az ame­rikai gazemberek ellen, ak k miatt maga is" éhezik. Jöjjön el! — Ott leszek — felelte Vé­guar. * — .... Már egészen késő este volt. amikor a négy békebizott­sági tag ismét találkozott. — Jó munkát végeztünk ma. Négyszázharminchét aláírás. Holnap átadjuk ezeket a vá­rosi békebizottság titkárának — mondotta Jeanne. Charles Morot némán bólin­tott. Arra gondolt, hogy Nizzá­ban a béketalálkozón talán ép­pen most számol be küldöttük a lyoni szövőmunkások béke­harcáról ... MANCHESTER, 1950 augusztus 24 A manchesteri hajógyárban június elején alakult meg a békebizottság. Azóta szaka­datlanul vivja harcát a hábo­rús gyujtogatókkal. Nehezen, akadozva indult a szervezés, a kezdeti nehézségek sokszor megtorpantották munkájukat. Lemaradtak az aláírásgyűjtés­ben is. A hiba gyökere — mondot­ta a városi békebizottság tit­kára —, hogy elhanyagoltátok a felvilágosító munkát. Nem magyaráztátok meg, miért ír­ják alá a felhívást. Az ülés után lehangoltan mentek kifelé. Jobban kell dolgoznunk — mondta Church elvtárs, az if­júmunkások képviselője, ami­kor elváltak egymástól. Másnapgjázas sietség fogad­ta a munkásokat a gyárban. A mérnökök és művezetők pa­rancsszavai valam : elfojtott ré­mületet fejeztek ki Tíz órakor megjelent az üzem korlátlan ura, mister Liwington is. A munkások gyülölette] tekintet­tek hordóra emlékezi eiö alak. jára. Hirtelen futótűzként terjedt el a hír, hogy a ma ví^reho­csátandó hajót Korea ellen akarják felhasználni, John Church ifjúmunkás, a hajógyá­Ä Šverana-íizesn munkásotthona „Erre, a réten, erre tessenck keresztülmenni és az országút mellett az első utcán balra fel" — igazít útba bennün.tet a breznói nagyállornás előtti téren egy öreges., nagybajuszú vasutas bácsi. És mi, ketten a perzselő napfényben útnak in­dulunk, hogy felkeressük a Sverma vasmüvek breznói munkásotthonát. Megállunk egy háromemeletes modern ház előtt. Ez a dolgo­zók internátusa. A főbejárat felett a Szovjetúnió és Cseh­szlovákia zászlai lengenek, az ablakokból pedig Sztálin és Gottwald elvtársak arcképel mosolyognak felénk. A Szlo­vák Nemzeti Felkelés ünneplő díszét még mindig magán vi­seli az internátus. Az irodában Lieszkovszky Lajos gondnok elvtárs, vala­mint munkatársa, Rozsnyó József elvtárs fogadnak ben­nünket. A sarokasztalkán álló rádiókészülék a Petőfi-adó mű­soraként ropogós csárdásokat sugároz felénk. Vendéglátóink leültetnek és kérdezösködé­sünkre szívélyes beszélgetés közben elmondják az interná­tus napi életét. A gondnok elvtárs beszámol a tíz főből álló személyzet munkájáról, akik — úgy mondja — „min­den igyekezetükkel azon fára­doznak, hogy necsak kényel­met nyújtsanak a munkából hazatérő dolgozóknak, hanem otthont is." Ezután Rozsnyó elvtárs kö­rülvezet bennünket a munkás­otthonban. Meglátogatjuk a konyhát is, ahol Aclelmanné elvtarsnő, a közkedvelt „Bet­ka néni" vezetése és irányítá­sa mellett főzik a jó székely­gulyást. Onnan az ebédlőbe megyünk. Az asztalokat bo­rító tiszta üveglapon meg­megcsillan a napsugár fénye és szinte körültáncolja a közé­pen álló virágcsokrokat. Közben jönnek ebédelni az tizem munkásai. A fiatalok is. Közéjük megyünk és be­szélgetni kezdünk. Hamaro­san megbarátkozva egymás­után elmondják, hogy ki, ho­gyan került ide. Igy Piri Károly elvtárs saját magáról zamatos palóc tájszólással 8 következőket mondja: „En az ipolysági járásból, Egeg köz­ségből vagyok, ahol mint ko­vácsinas dolgoztam. Július hónapban jöttem ide brigád­munkára. Ezalatt az egy hó­nap alatt tanultam :r.eg, hogy nem elég felvenni az olajos-" zubbonyt, hanem szorgalma­san kell tanulni és dolgozni, hogy jó szakember lehessek. Nos, ezért jöttem vissza és ezért jöttek vissza Kuzma, Suba, Moyžis és Kucsera elv­társak is." Kucsera elvtárs mindjárt ki is bővíti: „Most pedig büsz­kén mondhatjuk, -hogy mi a brigádból „ittrekedt" ifjú­munkások vagyunk a Sverma­üzem tanoncságának élcsapa­ta!" A többiek pedig furcsa szavakkal erősítik meg ba­rátjuk állítását. És e furcsa szavak ezek: „Mi, a kékszár­nyú madarak, inkább válasz­tottuk a szocializmus tempós építését, mint otthon a lanyha inaséletet." Közben új elvtárs közeledik. Bemutatkozik: Galic László. Rozsnyó elvtárs egy büszkén hangzó szót tesz hozzá: „él­munkás". Igy aztán a teljes bemutatkozás után már ő is belekapcsolódik a beszélgetés­be. Elmondja, hogy ő a „híres Gömör"-böl, Réce községből jött ide dolgozni. A Sverma­müveknél már közel két esz­tendeje dolgozik és azóta ál­landóan túlteljesíti a normát s aktíve dolgozik a ČSM üze­mi csoportjában is. Közben oly meglepő dolgot hallunk az elvtársaktól, amely igazán a legnagyobb örömmel tölt el. A Sverma vasmüvek telepein sok magyarajkú ifjú­munkás dolgozik és ezért a közeljövőben megalakítjuk a CSM magyarnyelvű üzemi csoportját. „Nehéz minden kezdet, de nem félünk!" — mondják Kuzma és Suba elvtársak, mi­közben az internátus lépcsőin lefelé haladunk. Aztán kemé­nyen kezetfogva elbúcsúzunk. Az állomásra sietve pedig el­gondolkozunk : Ütünk nem volt hiábavaló. Láttuk, hogy a magyar ifjúság itt is kiveszi részét a szocializmus építésé­ből. Kassal József rí békebizottság tagja odaállt Liwington e;é: — Igaz, hogy ezt a hajót Korea ellen használják fel? — kérdezte. — Na és, mi közük hozzá — válaszolt dühösen Liwing­ton. — Csak az — felelte Church —, hogy mi nem leszünk gyil­kosok. — Ügy van! — kiáltották a köréje sereglett munkások. öt perc sem telt el — má­ris minden üzemben leállt a munka. A munkások a gyár udva­rán gyülekeztek. A békeb'zott­ság titkára beszélt: — Munkások! Üjabb aljas­ságot akarnak kikényszeríteni tőlünk. De mi nem leszünk gonosztevők, nem gyilkolunk ártatlan embereket. Nem bocsátjuk vízre a hajót! — zúgták a munkások. A megérkező rendőrség üres üzemet talált. A hajó nem in­dult el Koreába — az imperia­listák aljas tervét keresztül­húzták a manchesteri hajó­gyár munkásai.

Next

/
Thumbnails
Contents