Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-07 / 206. szám, csütörtök

U J SZO 1950 szeptember 7 A népi demokratikus Bulgáriában A tapasztalatok nagy iskoláján minden ember átmegy, új és új ismeretek iránt érdeklődik, hogy velük gondolatkörét szélesítse. Uj ismereteket, főleg utazás közben lehet szerezni. A múltban azonban nem utazási vágyból ment a csehszlovákiai dolgozó külföldre, hanem a nyomor kergette ki országából. Ismeretek szerzése és szórakozás céljából az egyes szerencsés egyének engedhették meg maguknak. Ha valamelyik hivatalnok, vagy tanár szabadságát a tenger mellett akarta tölteni, erre a sok éven keresztül megtakarított pénzét kellett feláldoznia. Az. hogy a munkás, kishivatalnok vagy földműves külföldre utazhasson csak utazás céljából, a múltban elképzelhetetlen volt. De ezek az idők már letűntek. Népi demokratikus köztársaságunkban a dolgozók alapjogaihoz tartozik a munkán és a megérdemelt bérezésen kívül a megérdemelt pihenés is. A legjobb üdülő központok nemcsak nálunk, de a baráti népi demokráciákban is arra szolgálnak, hogy új erőt nyújtsanak azoknak; akik a nemzetek barátságának és jólétének igazi építői. Talán senki azok közül, akik most a Központi Szakszervezeti Tanács üdültetö osztályának közbenjárásával külföldön nyaralnak, nem álmodott arról, hogy utazási vágya valaha is valóraváljen. Ma olyan időket élünk, amikor ez természetes dolog. Es így az egyik napon többen érdekes és meglepő hírre ébredtnük, hogy szabadságunkat a Fekete-tenger partján tölthetjük, ahol idáig a világ pénzes zsákjai nyaraltak. Nem is akartunk hinni a valóságnak. Csak akkor ébredtünk fel, amikor már a rohanó gyorsvonatban ültünk, amely bennünket Bulgáriába Visz. Ütünk Magyarországon és Románián keresztül vezet. Három napig tartó utazásunk alatt különféle vidékeket látunk. Figyelünk, összehason. lítgatunk és méltányolunk. Az a nyomasztó tudatunk, hogy elhagytuk hazánk határait, rögtön Magyarország határainak átlépése után baráti fogadtatással könnyebbült meg. Mindenütt szívélyesen üdvözöltek bennünket, a földeken dolgozó földművesek abbahagyták egy percre munkájukat és integettek, az állomások néhány percre benépesedtek. A baráti mosollyal nyújtott friss víz, cigaretta, dinnye és más frissítőszerek, mind közelebb hozzák az embert az emberhez, nemzetet a nemzethez. Ott, ahol egy nemes gondolat közös célt ad a nemzeteknek, a népek szívei egymásra találnak. Olyan állomáson is időztünk, ahol ifjúsági együttesek elénekelték és eljátszották népdalainkat. Ezekben a percekben közvetlenül tudatára ébredtünk annak, hogy milyen szoros baráti érzés köti össze azokat a nemzeteket, amelyek a Szovjetúnió vezetése alatt az örök barátság és a béke útján haladnak. Magyarország— Románia—Bulgária, a vidék változik, de a nép mindenütt egyforma jő és békés, mindenütt békésen dolgozik és szívesen viszonozza a baráti megnyilvánulást tiszta, őszinte szeretettel. Utazásunk célja a Fekete-tenger Bulgáriában lévő Sztálin kikötője, a régi Várna. Itt kedves, őszinte szavakkal fogadtak bennünket. A két népet már régóta tradiciós tisztelet köti össze a nagy Szovjetúnió iránt. Ügy mint mi szenvedtünk harminc évig idegen uralom alatt, úgy a bolgár nép is ötven évig vergődött török uralom alatt. Ezért tekintettek mindig népeink az onosz nemzetre bizalommal. Tőle várták a felszabadítást. Mindkét nép reménye valóra vált. Mikor a mult század nyolcvanas éveiben megindult Bulgária szabad fejlődése, csehszlovákiai tanítók és művészek sokasága segítette Bulgáriában az iskolák, színházak és múzeumok építését és így lefektették a csehszlovák és a bolgár nép barátságának alapját. A legújabb időben egyetemeinken sok bolgár orvos, mérnök és más szakember tanul. Mindez azt bizonyítja, hogy Bulgária rövid időn belül utóiéri mindazt, aminek elérésében a múltban az idegen uralom vagy más kedvezőtlen körülmények akadályoztak. Bulgáriai barátaink nagyon érdeklődnek népi demokratUcus köztársaságunk iránt. Tudatátmn vannak annak a segítségnek, amelyet fejlett iparunk nyújt nekik ötéves tervük segítségére. Ezrt köszönetüket akarják kifejezni mindennel, ami szép, jó és hasznos földjükben terem. A bolgár nép legőszintébb kívánsága, hogy az ő tengerüket mi is a magunk tengerének tekintsük. (r. p.) Hriszto Botev, a bolgárok Petőfije HRISZTO BOTEV: zászló, amely mind magasabban leng az új demokratikus Bulgária fölött. Hriszto Botev következetes demokrata, elszánt köztársaságpárti költő és politikus volt, megbékíthetetlen ellensége a politikai és erkölcsi elnyomásnak, a kárhozatos sovinizmusnak. Szenvedé. lyesen harcolt a nagy orosz nép barátságért és az összes balkáni és a többi szabadságszerető népek testvéri együttműködéséért. A népszabadság és a nemzeti függetlenség harcának lobogó költöje ő, — a mult század bolgár nemzetfelszabadító mozgalmának legrátermettebb és legélesebb szemű vezetője. Az % népi demokratikus és köztársasági törekvés, amelyet Hriszto Botev és előtte Vaszil Levszkí, Ljuben Karavelov és Georgi Benkovszkl képviselt, nem valósult meg annak a nagykapitalista ragadozó klikknek nemzetellenes politikája miatt, amelynek élén a Kóburg uralkodóház állt és amely klikl? a török járom lerázása után Bulgária társadalompolitikai és állami életében vezető szerephez jutott és Bulgáriát nagy nemzeti katazstrófákba döntötte. Hriszto Botevnek és a bolgár nemzeti újjáéledés vezéralakjainak a demokráciáért és a köztársaságért vívott rettenthetetlen küzdelme magában a népben, a nép politikai, társadalmi. gazdasági és művelődési szervezeteiben folytatott és a Hazafias Front 1944 szeptember 9-i győzelmében. a Hazafias Front jelenlegi kül- és belpolitikájában valósult meg. A költö és forradalmár Hriszto Botev élete és költészete örök időkre a legtisztább és legmagasabb példaként tündöklik a bolgár nép ifjúsága és az egész bolgár nép előtt. A CSEMADOK bratislavai helyicsoportja értesíti tagjait, hogv Nádle pénztárnok minden csütörtökön e«te a Va/ov utca 2 sz alatti helyiségben szolgálatot tart és kéri az elmaradt tagdíjak befizetését. Az ifjúságra mennyi kín szakad! Vágtat a vér, tüzelnek a szavak. Szemünk fürkészve a jövőbe néz. Viaskodik s nem lát tisztán az ész. Lelkünk nehéz ködökkel küszködik, ránkront a mult s az éjsötét jelen s nem int felénk szeretet, csöppnyi hit, nem gyúl remény egy pillanatra sem. A józan ész elűzné tompa álmunk, de az értelmet megvetik minálunk, s az ostobát mindenki tiszteli: „Sok pénze van" — mondják s már azt se bánják, hogy lelkét gyilkosság terheli, hogy megrabolja a szegényt, az árvát, hogy oltár előtt az istent becsapja, hogy nincs egy igaz tette, gondolatja. S e fickót, ki a börtönre megérett, szolgálja a nap és a főbíró, hízeleg néki az újságíró; a tanítónak ö mond bölcs igéket, ilyeneket; „Isten félelme minden bölcsesség kezdete." — É6 ezt papolja a báránybőrbe bújt vad farkascsorda s a jámbor nép csak bólogat szelíden. Már égig ér a szent hazugság tornya. s az értelmet lerángatják a porba. Salamon, ez a buja, büszke kényúr, kire már rég a dús mennyel fény hull, ontotta rönk, míg itt a földön élt, a kegyes tanítások özönét. Egyik mondása szájról szájra szállt: „Féljed az istent, tiszteld a királyt!" Esz és önérzet már századok óta birkózik ezzel a bárgyú paranccsal. Kik lázadtak, a rácson szétzúzódtak, de mondd: előre ment, csak egy arasszal, az ember? Nem! Nyakát igába hajtja, nyögve húzza a zsarnok szekerét, kegyetlen vasUezet csókolgat ajka s lelkébe hull a sok hazug beszéd. Szeme az égre bámul, könnyben úszva, amíg bőrét a kapzsi kéz lenyúzza; és míg vérét a vérszopó kiissza, imádkozik, sorsát istenre bízza: „Kegyelmezz, ó, uram, bűnös vagyok!" Csak higyj s az ég kegyelme rád ragyog, imádkozz, — pergesd könnyed záporát: boldog lehetsz, mert szenvedhetsz tovább!... Ez a világ sorja: vak éjbe lökték az embert s vére, verítéke hull; hazugság, rabság, mint sötét örökség száll ránk s mi elfogadjuk szótlanul. De a földünkön, hol őrjöng a gonoszság, hol becstelenség ttl a trónuson, e világon, hol a szegényt kifosztják, közeledik a végső harc, tudom. Szent lesz e harc, szentek a harcolók, szavunk süvölt; „Kenyeret, vagy golyót!" Fordította: Képes Géza. ILLÉS BÉLA JCevekeSL <J)ilta aitáffttöriili utazása Mikor a főhadnagy elment, a fiúk olyan mozdulatlanul és némán állottak mint a viaszbábuk. Nem mertek egymás szemébe nézni. Csend. Csak itt-ott hallatszott egy-egy sóhajtás, egy halk nyöszörgés. Egy fiú felsikoltott, úgy mint az sikolt, akí a harctéren golyót kap. — Mama, Mama! Néhányan sírvafakadtak. Az egyik sarokban ketten halkan Suttogtak. A pince közepén hárman ordítva Vitatkoztak. Most már mindenki beszélt, kiabált. Sok idő telt el, míg a reszkető, ordítozó fiúk, saját hangjuktól meghallották társaik hangjat. Még töob Idő kellett ahhoz, hogy megertsék, amit a másik érez, gondol, mond. A fiúk egy része, nyolc vagy tíz fiú, a főhadnagy minden szavát elhitte. Egyrészt azért, mert egy tiszt szava szentírás, másrészt azért, mert az, amit a főhadnagy mondott, természetes folytatása és igazolása volt mindannak, amit az utolsó esztendőben a magyar leventék hallottak és olvastak. Tizenöt-húsz fiú egy szót sem hitt el abból, amit a főhadnagy mondott. Egyrészt azért, mert már rájöttek, hogy Horthy és Szálasi tisztjei hazudnak nekik, másrészt azért, nem hittek a fiúk a főhadnagynak, mert az, amit hallottak, a megtévesztésig hasonlított azokra az állításokra, amelyekről már tudták, tapasztalatból tudták, hogy hazugságok. Ezek sajnálták", hogy, mikor a főhadnagy beszélt, nem vágtak a szavába. Meg kellett volna mondani neki, hogy hazudik és ök, a fiúk, tudják, hogy a főhadnagy hazudik. A többiek nem tudták, hogy mit hisznek, mit nem. Az egyik arra gondolt, hogy jő lenne meghalni. A másik arra, hogy jő lett volna meg se születni. A harmadik arról álmodozott, hogy milyen jó lenne, valami csoda következtében, egy másik planétára kerülni és ott folytatni az életet. Kerekes Pista szerényebb volt. Ö csak egy másik földrészre vágyott — talán valami déltengeri szigetre, ahol örök a nyár, mindig fényes az ég és csokolátlébarna bennszülöttek nem értenek az ágyúöntéshez. Béke ... A leventék egész napon át hangosan, elkeseredetten, szenvedélyesen vitatkoztak. Mikor beesteledett, huszonkilenc fiú felkerekedett. Elhatározták, hogy ha törik, ha szakad, minden akadályon, minden poklokon át visszatérnek Magyarországra. Haza! Kerekes Pista nem tartott a hazatérőkkel. A főhadnagy pontos volt: reggel nyolckor megérkezett. Harmadmagával jött. Egyik kísérője alacsony, sovány, feketebajuszos, szemüveges, úgy negyven év körüli, nagyon eleven ember volt. Franciául beszélt. Francia volt. A főhadnagy parancsára a fiíik egyenként adaléptek a francia úrhoz, aki nagy körültekintéssel megvizsgálta őket. Nemcsak karjukat és lábukat tapogatta meg, de alaposan megnézte a fogukat is. Zseblámpával bevilágított a szájukba Az elcsigázott, kiéhezett fiúkat ezzel váratlan jókedvre derítette. — Azt hiszi rólunk, hogy lovak vagyunk — mondotta az egyik levente és társai (amit a főhadnagy jelenlétében azelőtt sohasem mertek volna megtenni) hangosan nevettek. — Vigyázz! vezényelt keményen a főhadnagy. A jókedv elillant. A főhadnagy második kísérője, egy tagbaszakadt, beretvált-arcú, szőke ember, az egész vizsgálat alatt egyetlen szót sem szólt. De nagy, kissé fáradttekintetü, ibolya.kék űzetne A

uft<aMn követte a francia minden mozdulatát. A szőke ember akkor is hallgatott, mikor (a vizsgálat befejezte után) a főhadnagy és a francia eióbb elbeszélgettek, majd vitatkoztak, végül veszekedtek. Az egyik levente. a zömök, szalmaszőke Sípos Karcsi, aki Budapesten kereskedelmi iskolába járt és valamicskét értett franciául. — később, mikor a leventék egyedül maradtak — azt állította. hogy a francia és a főhadnagy pénzről tárgyalt. A francia frankot ajánlott a főhadnagynak, a főhadnagy dollárt követelt a franciától. A vita elég hosszúra nyúlott. A francia, ki a dühös ordítástól már vérvörös volt, végülis megunta a dolgot és a főhadnagynak hátatfordítva a kijárat felé indult. A főhadnagy utánaszaladt, vállonragadta és valósággal kényszerítette, hogy jöjjön vissza. Pár percig halkan beszéltek, szinte suttogtak. De hangjuk másodpercröl-másodpercre erősödött és rövidesen ismét ordítoztak. Most a dühtől sápadt arcú főhadnagy veszítette el türelmét. Egy karmozdulattal kiutasította a pincéből a fürge franciát. A francia elnevette magát, mondott valamit és jobbját a főhadnagy felé nyújtotta. Az megragadta és keményen megrázta a francia keskeny kezét. Szent volt a béke. A francia most a szótlanul ácsorgó, szőke óriáshoz fordult. Kemény, határozott hangon beszélt hozzá. Nyilván utasításokat adott neki. A szőke pár halk szóval és határozott, igenlő fejbólintással válaszolt. A főhadnagy „Vigyázz"-t vezényelt a fiúknak. — Gratulálok, fiúk! Rendbehoztam a szénátokat. Nehéz volt. de sikerült. Most már fel a fejjel! En most az ezredes úrral elmegyek. A főhadnagy az ezredes szónál fejével a francia felé biccentett. Aztán kinyújtott karral a némán álldogáló szőke óriásra mutatott. — Ez az úr — mondotta — az ezredes úr titkára. Veletek marad, amíg mi visszajövünk. Mindenben engedelmeskedjetek neki. Leevetek nyugodtak — néhány órán belül itt leszünk. 5. A főhadnagv ^felejtett „Pihenj" » vezényelni és a fiúk (a szokás ha talma alatt; nem mertek se beszélni, se mozogni, akkor sem, mikor a főhadnagy már magukra hagyta őket. Egy-két percig mozdulatlanul állott a szőke óriás is, a pince kijárata közelében. Egykedvűen nézett a két távozó után. Mikor a lépések már messze elhangzottak, a szőke váratlanul hangosan elnevette magát. Hangosan nevetett, aztán halkan megszólalt. Magyarul. — En tudni beszélni magyarnyelv. Laktam sokáig, sok év Budapest. Lenni könyvelő úr holland konzulátus. Na, jönni közelebb, kamerádok, figyelni jó szó, okos szó. Állítsatok őrök a kijárat elé, tudni, mikor jönni vissaa két úr. A fiúk máskor megdermedtek volna a meglepetéstől, melyet a szőke óriás magyar beszéde váltott ki. Most a meglepetés végetvetett a főhadnagy parancsolta dermedtségnek. Valósággal körültáncolták a volt könyvelöt. Egyszerre száz kérdést intéztek hozzá. A szőke egyetlen kérdésre- sem adott választ, — hanem azt mondotta el, amit ő akart elmondani. — Két gazember úr akarni tiktek mind megölni. Főhadnagy gazember titeket eladni, ezredes gazember, titeket megvenni. Egy magyar fiú három és fél amerikai dollár. Ezredes gazember fizet. Főhadnagy gazember kapni pénzt, nevet. Magyar fiú meghal. Titeket vinni Afrika, idegen légió — meghalni. Napszúrás, éhség, tífusz, kígyó, szurony, golyó, tör, méreg. Idegen légió — rossz halál, biztos halál. — Ezredes gazember — folytatta a holland könyvelő rövid szünet után — lenni nem ezredes, csak gazember. Lenni kereskedő, — emberkereskedö. Állítani engem ide. lenni nektek börtönőr. Főhadnagy gazember, lenni gyilkos. Tik, lenni áldozat. A holland jobb öklével haltalmasat ütött domború mellére. — EH holland, lenni jő barát magyarok. Megmenteni tiktek. Adni ruha, étel, hivatal, pénz, Hollandia — szabadság. Hollandia — gazdagság. Hollandia — boldogság. Holland-India lenni mennyország. Banán, ananász. kakó. csokolád, kávé, tea, pálma. Kék tenger, kék ég. Barna ember. barna asszony, barna leány. Holland hivatalnok, lenni fehér ember, parancsolni barna embernek, barna asszonynak, barna leánynak. Kapni sok pénz, sok, jő holland forint. Én csinálok tiktek holland hivatalnok... A holland könyvelő, a magyarok barátja, barátságosan nevetett a fiúkra. — Jönni, jönni, sietni Holland-Indiába. En vezetni tiktek, én lenni nektek jó barát, apa. A fiúk, mivel a holland értett magyarul, csak szemmel és kézmozdulatokkal tanácskoztak. Nem tudtak egy véleményre jutni A többség a pincében maradt, ott várta meg a főhadnagyot. Csak tizenhét fiú ment a holland után, hogy hivatalnok legyen Holland-Indiában, a kék tenger partján, az örökké kék égbolt alatt. A tizenhét között volt Kerekes Pista. Sípos Karcsi, akit Pista valamennyi társa közül legjobban szeretett — a pincében maradt. 6. Az utcán a romházak között, amerikai járőrök cirkáltak. A magyar fiúkat többször igazoltatták. A holland könyvelőnek kitűnő papirosai voltak, amelyek igazolták, hogy tulajdonosuk holland államhivatalnok, aki (kormánya megbízásából) németek által elhurcolt, holland állampolgárokat vezet vissza hazájukba. Az igazoló papíroson angol és amerikai pecsétek is virítottak. Az amerikai katonák továbbengedték a fiúkat, akiket a hollandus figyelmeztetett, hogy ne beszeljenek magyarul, nehogy elárulják magukat. A fiúk tehát csak a szemükkel és kezükkel beszéltek — mint a süketnémák és gyorsan szedték a lábukat. A kis csapat egy negyedórai gyors menetelés után a pályaudvarhoz ért. Az állomásépületek romokban hevertek, de a vasúti forgalom már megindult. A magas, szőke hollandust a pályaudvaron egy köpcös, vöröshajú hollandus fogadta, igen alázatosan. A vöröshajú (ki mellén és szürke kabátja bal ujján angol katonai jelvényeket visélt) sorra kezetfogott a fiúkkal. Szívélyesen, keményen. Egyiknek másiknak a vállát is megveregette. Cigarettával kínálta őket és tűzzel is szolgált. (Folytatjuk.).