Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-24 / 221. szám, vasárnap

1950 szeptember 24. * 38. (911.) TARTÓS BEKEERT. NEPI DEMOKRACIAERTI 8 Nemrég aikalmam volt beszélgetni egy Friuli-i (Velence-környéki) munkáscsoporttal, amely Jugoszláviából tért vissza. 1947—48-ban emigráltak Jugoszláviába, sőt némelyikük- akkoriban engedély nélkül lépte át a határt. Olaszországban munkanélküliek voltak, s abban a reményben'mentek Jugoszláviába, hogy ott munkát találnak. Most, miután visszatértek Olaszországba, mindannyian keserűségüket és csalódásukat fejezik ki a Jugoszláviában látottak miatt, s felháborítja őket mindaz az igazságta'anság, amelyet ott kellett eltűrniök. Gondolataikat és érzéseiket egyszerűen és közvetlenül fejezték ki és hangsúlyozták, hogy a jugoszláviai rendszer semmiben sem különbözik Mussolini ura'mátc'l, amelytől annakidején anynyit szenvedtek saját hazájukban. A nyomor kényszerítette őket hazájuk elhagyására. De a nyomor Jugoszláviában is kísérőtársuk volt. Hazajöttek. mivel megízleltek a Tito-banditák üldözését és fenyegetőzéseit, mive! meglátták, hogyan tapossák sárba Jugoszláviában a legelemibb emberi jogokat. „Éppen olyan ez, mint a hitleri gyűjtőtáborok éiete, — mondotta az egyik munkás, aki saját tapasztalata árán hasonlíthatta össze, Hit'er fasiszta uralmát Tito fasiszta uralmával. — A különbség csupán az, hogy a titóisiarezsím sokkal ravaszabbul próbálja álcázni magát, mint a hitleristáké. Ámde már régóta nem tud senkit se félrevezetni." Maguk a tények beszélnek és vádolnak így például Cerknica városban — beszélte el ez a munkás, — mindennél jobban megdöbbentett engem az, hogy a városi, úgynevezett népi bizottság elnöke nem más, mint Patrenell, aki az egyik leggazdagabb helyi földbirtokos és a titóista titkos szolgálat kapitányi rangját viseli, az újjáépítési szövetkezet elnöke pedig Strave Janez, ' egy jólismert reakciós és Cerknica hat legszebb házának tulajdonosa." íme, milyen helyzetbe kerültek a hazug propagandával Jugoszláviába csábított munkások. Maribor, kis szlovén városka az osztrák határ közekiben, — ez a város valamennyi ott é'ő külföldi, javarészt olasz dolgozó szemében — a nyomorúságot és a végeláthatatlan szenvedéseket jelentette. A számukra kijelölt „lakások" szegesdróttal körülvett fabarakok voltak, egyetlen bejárattal, amelyet éjjel-nappal géppisztolyos katona őrzőtt. A barakokban nyáron olyan hőség volt, akárcsak a kemencében, télen pedig hideg, mint a jégveremben. A barak 24 parányi helyiségre oszlott, amelyeknek mindegyikében négyöt fapriccs állott. Szalmazsák és két szennyes pokróc — ez volt az egész ágynemű. Fehérnemű nem volt. A munkásoknak szigorúan tüos volt átlépniők a város határát. Még az útleveleknek sem volt hasznuk, tekintve, hogy vízumot nem adtak ki. A munkás átlagos havi keresete 2000— 2500 dinár volt. Ebből az összegbői azonban nem kevesebb, mint 1500 dinárt levont a vállalat élelmezés és lakás fejében. Tehát a munkásoknak a legcsekélyebb lehetőségük sem volt arra, hogy családjuknak legalább egy kis pénzt küldhessenek Olaszországba. A szakmunkás (ez a jugoszláv munkásokra is vonatkozik) havonta legföljebb 4000 dinárt kereshet meg. De míg ez az összeg alig elegendő a legszükségesebbek fedezésére, a város egyes ái;ami mulatóiban egy maroknyi semmittevő egész éjjeleken át dorbézol és táncol s munka nélkül élvezett jövedelméből hatalmas összegeket kCilt e| italra és nyalánkságokra. A munkások pedig az étkezőkben ehetetlen káposztalevest és egy karéj fekete kenyeret kapnak. Az üzletek előtt kora reggeltől kezdve emberek hosszú sorait lathatjuk, akik órákig várnak, hogy legalább egy kevés zöldséghez jussanak. Ljubljanában, Zágrábban, Belgrádban s más városokban ugyanaz a helyzet, mint Mariborban. A Ziliiacus-féle „szocialisták'' (jobban mondva kémek) és a Jean Cassou fajtájú intellektuelek gazdájuk parancsára nyakló nélkül magasztalják a titóista Jugoszláviát, amelyet a fogadások és díszebédek rózsaszín szemüvegén keresztül láttak. De halljuk csak, mit mond az a becsületes munkás, aki megismerte azt a Jugoszláviát, ahol a nép a fasiszta diktatúra viszonyai közt sínylődik. Az Olaszországba visszatért munkások egyike így beszélt erről: „Egyetlen, valamennyire is jelentős reformot sem hajtottak végre a jugoszláv falvakban, ahol továbbra is a kulákok az urak s éppen úgy kizsákmányolják a szegényparasztot, mint azelőtt. Komolv HOGYAN ÉLNEK A BOLGOZÓMt JUGOSZLÁ VIA B A N ? (JUGOSZLÁVIÁBÓL ELMENEKÜLT OLASZ MUNKÁSOK BENYOMÁSAI) elégedetlenség található a szegényparasztok körében, akiknek helyzete rosszabbodott. Elmondják, hogy nem teljesítettek" egyetlen, a felszabadító háború idején tett ígéretet sem. A szegényparasztoknak mezőgazdasági termékeik nagy részét be kell szolgáltatníok. A mezőgazdasági termelés erősen csökkent. A titoisták kijelentik, hogy az ország minden erőfeszítésének a nehézipar megteremtésére kell összpontosulnia. Mindazonáltal semmiféle konkrét eredményei nem láthatók azoknak az áldozatoknak, amelyeket a lakosság kénytelen hozni, s ugyanakkor a rendőrök százezrei magas fizetést élveznek, hatalmas élelmiszeradagokat kapnak, mindenhez hozzájuthatnak, amire csak szükségül; van. A gyárak igazgatói — a legtöbb esetben azok volt gazdái, épp oly durván és megvetően kezelik a munkásokat, mint azelőtt. Jugo.szlálvia gazdaságát már réges-régen az amerikai kapitalisták tartják kezükben, akik millióä dollárkőlcsönöket adnak, s cserébe politikai garanciát követelnek és a legjavára tartanak igényt azoknak a kincseknek, amelyeket Jugoszlávia földje és a föld máhe nyújt." A jugoszláv fasiszták nagy hűhót csaptak „ötéves tervükkel"... De hogyan is fest ez a valóságban. Azok a munkásak, akik Fiúméban (Rieka) dolgoztak, elmondták, hogy a város hajógyáraiban és más üzemeiben a legnagyobb rendetlenség és zűrzavar uralkodik. A vállalatok vezetői a legtöbb esetben nem rendelkeznek műszaki ismeretekkel, tekintve, hogy kinevezésüknél nem rátermettségük mérvadó, hanem a Tito-klikk iránti hűségük. Igen gyakran előfordul, hogy ugyanannak a gyárnak különböző üzemrészei közt n.ncs a munka egybehangolva. A munkásokat munkájuk egyáltalán nem érdekli. Csak papíron létezik és sohasem volt a munkások kezdeményezésének, saját akaratának eredménye a brigádok és üzemek közötti „verseny", amelyről annyit handabandázik a titóista sajtó. A „verseny fejlesztése" céljából Irta: ím. Pt'Il Pf/r i ni, az Olasz Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagja • * a munkásokat erővel kényszerítik bizonyos kötelezettségek teljesítésére. Amďe a munkások túlnyomó többsége közönyös marad e „verseny" iránt, amely többnyire teljes kudarccal végződik. A díjakat — az elért termelési eredményektől függetlenül — mindig azoknak az üzemrészeknek ítélik oda, amelyek élén az UDB ügynökei és T.to hívei állanak. A hajógyári szakszervezet egvetlen egyszer sem emelt szót a munkások érdekében a szerződések és bértarifák betar'.ásáért. Egyébként, mint minden más jugoszláv városban, a szakszervezeti vezetők mindig a gyár igazgatóságának oldalán állnak s legfőbb tevékenységük a gyűlések rendezésében merül ki, amelyeknek látogatására mindenkit rákényszerítenek. Ezeken a gyűléseken „Tilo nagyságáról" és „politikai irányvonalának helyességéről" beszélnek s szüntelemT ugyanazokat a demagóg jelszavakat hangoztatják. Tekintve, hogy a szakszervezetek munkás-'.agságának létszáma állandóan csökken, most minden egyes munkást köteleznek a szakszervezetekbe való belépésre. A megállapított munkanap nyolcórás, éo ezenfelül * dolgozókat „felkérik" (vagyis kényszerítik: a Tilo-féie Jugoszláviában a szavak értelme gyökerében megváltozott), hogy naponta „önkéntesen" két órát túlórázzanak ingven. vasárnaponként pedig öt-hat órát.,Azt, aki megtagadja a túlórázást, megfősz! ják cipő-, ruha. stb. jegyeitől és ezenkívül a szakszervezeti vezetők feljelentik a hatóságoknál a „vétkeseket". Mindennek eredményeképpen az órabér nem 15—16 dinár, mint ahogyan a kollektív szerződés előírja, hanem jóval alacsonyabb annál. Rendkívül nagy a jugoszláv lakosság elégedetlensége az élelmiszerelosztás zavarai miatt. 1950 áprilisában Fiúméban (Rieíka) a sortálló asszonyok betörték a főutcán lévő három élelmiszer üzletbe és szétdúlták azokat, mert az üzletvezető me^ta^adta az élelmiszerkiszolgáltatás idejének meghosszabbítását, noha az asszonyok néhány órán keresztül állottak sorban. 1950 májusában Fiúméban elterjedt az a hír, hogy a jegyre járó cukorfejadagot nem adjáík ki. A gyermekes családokat nagy aggodalom fogta el, azonban hamarosan mindenki ámulatára a szabad piacon megjelent a cukor, kilogramonként 500 dinárért. Mindenki rohant vásárolni, de néhány napon belül újra megikezdődött a rendes cukorkiadás<s Ez az eset mélységesen felháborította a lakosságot, mert rájöttek, hogy mindez az ellátásért felelős személyek spekulációja volt. A város súlyos közélelmezési helyzetét a titoisták a magánkereskedelmi szektor hiányával kezdték magyarázni. Ezzel készítik elő a közvéleményt a magánüzletek visszaállítására. Ugyanakkor Fiúméban már megnyíltak a magánkézben lévő vendéglők és üzletek, amelyek konkurráinak az állami üzlekkel. Időmként a titoisták utazásokat szerveznek az országban, állítólag abból a célból, hogy „megmutassák a dolgozóknak, hogy épül a szocializmus". Az egyik ilyen utazásban résztvett munkás a kővetkezőket beszélte el: „Körülbelül kétszázan voltunk. Megérkeztünk Ljubljanába — utazásunk első állomására. A titobéreneek egy csoportja gyanakodva fogadott és demagóg beszédekkel igyekezett elszédíteni bennünket, aztán nem lévén a városban semmiféle látnivaló, továbbküldték mindannyiunkat Zágrábba. Ott — ismét szónoklatok, egy gyár futólagos megtekintése, ahol szemmel láthatólag készültek jövetelürfkre. s azonnal indulás Belgrádba. Ott kivittek bennünket a Dunapartra, ahol kényszermunkára ítélt csavargók benyomását keltő embereket láttunk do'gozni. Ezután megmutatták a múzeumokat, az állatkertet, s mindezt nagyszámú titóbérenc kíséretében. Más üzemeket nem látogattunk meg; ezután visszaküldték bennünket Fiúméba. A vonatban aláírattak velünk egy nyilatkozatot, amely a látottak és a nfem látottak feletti „lelkesedésünkről" tanúskodik. Pietro Nutrizio újságírót — a hírhedt volt olasz fasisztát bízták meg ezzel kapcsolatban több hosszú, magasztaló cikk megírásával". Jugoszlávia dolgozó tömegei rnost meggyőződtek arról, hogy rabságba és elnyomásba döntötte őket a lelkiismeretlen szélhámosok bandája, akik eladták magukat az amerikai tőkének s hatalmukat csalás és terror segítségével tartják fenn. Az úgynevezett Jugoszláv Kommunista Párt tagjait a dolgozók most úgy tekintik, mint fasiszta kémeket. A titóista uralom kegyetlen harcot folytat az igazi kommunisták ellen, mindazok ellen, akik hűek maradtak a proletár nemzetköziséghez és a Szovjetunióhoz, harcol az egész jugoszláv nép ellen. Ámde a jugoszláv népnek a tjtóista hóhérokkal szemben tanúsított ellenállása az üldözések, gyilkosságok és börtön ellenére napról napra nő és erősödik. Jugoszlávia népei megtalálják a véres diktatúra elleni harc szervezeti formáit. Az állami terv megbuktatásával (ezt maguk a Titobanda főkolomposai is beismerték), Jugoszlávia dolgozói első csapásukat mérték a hatalmon lévő fasisztákra. A jugoszláv nép, miként a múltban, most is meg tudja indítani kíméletlen harcát elnyomói és ellenségei ellen. A marxizmus-leninizmus elvein felépülő új, forradalmi, valóban kommuňista párt megteremtése, annak folytonos erősödése a munkásosztály legjobb elemeinek soraival, a mindennapi harcban gyűjtött tapasztalatok, a legbiztosabb záloga annak, hogy Jugoszlávia népei meg fogják találni a helyes utat a hatalmat bitorló bűnös klikk megdöntésére, Jugoszlávia visszatérítésére a béke és a demokrácia táborába, szabadságának és függetlenségének kivivására. 4 REAKCIÓ ÉS A HÁBORÚ ELLEN! Az Olasz Kommunista Párt Vezetőségének nyilatkozata Az Olasz Kommunista Párt vezetősége szeptember 14-én nyilatkozatot tett közzé, amely többek közt ezeket mondja: A béke hívei egyre növekvő sikerrel folytatják az atomfegyver betiltásait követelő aláírások gvüjtését- Ez a siker legfényesebben bizonyítja, milyen csúfos kudarcot vallott a kormánynak az a politikája, amelv a demokratikus erők és élenjáró pártjaik elszigetelésére, a nép megfélemlítésére, a reakciós és háborús hangulat felszításá'ra irányult. Az aláírásgyűjtés sikere egyúttal a demokratikus erők tömörülésének az utóbbi két hónap folyamán elért újabb megerősödését is mutatja- A Korea ellen indított amerikai támadás előtt négymillió aláírást gyűjtöttek: ez a szám azóta igen gyorsan növekedett és mind a spontán, mind a szervezett népi támogatás eredményeképpen elérte a 16 milliót. A rendőri üldözések és az egyház fenyegetései csupán az mutatták meg, hogy az olasz népnek milyen nagy része kész nyíltan csatlakozni a békefront soraihoz és kiájlni a kormánv ellen. amelynek politikája az amerikaiak koreai agressziója után — még széles burzsoá körökben is. de különösen a középrétegekben — néma ellenkezést és passzív ellenállást váltott ki. Ezt a következményt kétségtelenül elősegítette a béke védelmének az a világos politikája, melvet a Szovjetunió folytat és az a súlvos csorba, amelyet az Egyesült Államok tekintélyén az általa provokált koreai háború ejtett. A nyilatkozat rámutat aria, hogy Olaszország uralkodó körei kommunistaellenes és szovjetellenes hisztériával takaródzva, mindmáig nem adtak választ az olasz népnek a következő égető kérdésekre: Mennyiben teszik szükségessé Olaszország nemzeti érdekei azt, hogv résztvegvünk a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen irárivuló katonai blokkban, holott éppen a Szovjetunió részéről <mgzanak el egvedül olyan felhívások, amelyek a kölcsönös megértést és gazdasági együttműködést szorgalmazzák a nemzeti függetlenségnek föltétlen tiszteletbentartása szellemében. Az amerikaiak koreai és kínai _ nyilt agressziós cselekményeinek láttára mé" meg sem kísérelte senki annak bizonyítását, hogy az olasz népet áilítólagos érdekei kénvszerítenék, hogy csatlakozzék az amerikai imperializmus szekértolójaként ehhez az agresszióhoz. Minden becsületes és őszinte olasz előtt -nyilvánvaló, hogv Olaszország nemzeti érdekei merőben ellentmondanak az amerikai imperialisták érdekeinek, mert az imperialisták mindenkor természetes ellenségei voltak az országnak. Nincs egyetlen, a mult tapasztalataira emlékező olasz sem, — legyen bár szegény vagy gazdag, burzsoá vagy proletár —, aki meg tudná érteni, miért kell mo6t a mai kereszténydemokrata kormányférfiaknak megismételniők a fasiszta kormányok bűnös hibáit. Hadd 6zegje csak nyakát az amerikai kormány abban a törekvésében, hogy megkaparintsa a világuralmat. A mi hazánknak, amelyet sehonnan sem fenyeget veszély, — mondja a nyilatkozat — távol, lehetőleg minél távolabb kell maradnia ettől az új katasztrófától. Egyetlen, hazája sorsáéi aggódó olasz 6em képes megérteni, miért kellene Olaszországnak újból a fegyverkezési hajsza és a háborús előkészület, vagyis egy újabb, elkerülhetetlen gazdasági és társadalmi összeomlás útjára térni, amikor nenki sem fenyegeti, s amikor még el sem érte a háborúelőtti színvonalat. *Végül az uralmon lévő párt és kormány mindeddig nem adott világos választ arra a kérdésre sem, milyen jellegű kötelezettséget vállalt magára az amerikai imperializmussal szemben. Minden olasznak résen kell lenni a nyílt reakciós rendszer visszatérésének veszedelmével szemben, mert ez a veszedelem az amerikai imperialistáknak és olaszországi zsoldosaiknak leplezetlenül kifejezésre juttatott akarata nyomán gyorsan érlelődik a háborús ve. szélivel egvütt. Ettől függ Olaszország minden egyes lakójának a soTsa ... Bátorításra, helyeslésre és támogatásra kell találnia, minden olyan áramlatnak , amely ma őszintén igyekszik visszatartani az országot attól, hogv a nvilt reakció és a háború lejtőjén a katasztrófa felé rohanjon, amerre a mostani kormányférfiak taszítják. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának határozata A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága határozatot fogadott el, amely többek közt ezeket mondja: A Politikai Bizottság felhívja a francia nép figyelmét a newyorki értekezletre, ahol a három külügyminiszter — Acheson, Bevin és Schuman — a Szovjetunió és a népi demokratikus országok elleni agresszív háború előkészületeinek fokozását szolgáló eszközöket tanulmányozza. A Politikai Bizottság újból határozottan rámutat arra, mily nagy mértékben rendelték alá Franciaországot saját érdekei ellenére és függetlenségének rovására az amerikai imperialisták érkedekeinek... Az amerikai terv a következőkre irányul: 1. Ipari bázist teremteni és ágyútölteléket szerezni Németországban szövetségesünk: a Szovjetunió ellen irányuló támadó háborúhoz. 2. A német hadsereget" olyan eszközzé tenni, amellyel nyomást gyakorolhatnak Franciaországra és zsarolhatják; Franciaországot így harmadrendű ország helyzetébe juttatnák Nyugat-Európában, ahol a revánsra vágyó nácik lennének az urak. Mindezeket, az országunkat és a békét fenyegető veszélyeket csak fokozza, hogy Mar&hall tábornokot nevezték ki hadügyminiszterré, aki Németország felfegyverezésének híve, a háború és a nyomor tervének szerzője, azé a tervé, amely már annyi szenvedést zúdított országunkra. A Politikai Bizottság meghallgatta a beszámolót arról a harcról, amely az 1949-ben behívott második korosztály katonai szolgálatának meghosszabbítása és a 18 hónapos katonai szolgálat ellen indult. A Politikai Bizottság elítéli ezeket az ország érdekeivel ellentétes intézkedéseket, amelyeket az amerikai imperialisták parancsára léptetnek életbe. A Politikai Bizottság a katonákkal való szoros kapcsolat fenntartása érdekében széleskörű bizottságok szervezésére 6zólít fel és arra, hogy fokozott mértékben indítsanak általános akciókat a katonai szolgálat idejének meghosszabbítása ellen. A határodat felhív minden párttagot és minden pártszervezetet, fokozzák aktivitásukat és segítsék a béke híveit a II. világkongresszus előkészítésében, minden igyekezetükkel szélesítsék a mozgalmat és 6okezer békevédelmi bizottság létrehozása útján biztosítsák számára a szervezeti alapot. A Politikai Bizottság kifejezésre juttatja a dolgozók felháborodását, akiknek életfeltételei, a fokozott háborús előkészületek következtében egyre rosszabbodnak és mind súlyosabbá válnak. A Politikai Bizottság felszólítja az összes párttagokat és pártszervezeteket. vessék latba minden erejüket annak érdekében, hogy megfékezzék a nyomort és támogatásukkal biztosítsák a tömegeknek követeléseik kielégítésére irányuló egységes és állhatatos harcát mind a magán-, mind az állami vállalatoknál. A követelések teljesítéséért folyó harc csak akkor végződhet sikerrel, ha azt nem csupán a különféle irányzatú szakszervezeteknek akcióegységre lépett tagjai támogatják, hanem ha a szervezetlen dolgozókat is bevonják ebbe a harcba. A Politikai Bizottság újból leleplezi azokat az önkényes megtorlásokat, amelyeket Pleven az emigráns dolgozók, különösen pedig a köztársasági spanyolok ellen alkalmaz, s amelyek háborús előkészületekre utalnak. A nép — hangoztatja a határozat — tapasztalatból tudja, hogy a munkásosztály és annak élcsapata ellen foganatosított intézkedések végeredményben arra figyelmeztetnek, hogy minden demokratára sor kerülhet 6 az Ö66Z2S szabadságjogokat a megsemmisítés veszélye fenyegeti. A határozat felszólítja Franciaország népét, védje meg került demokratikus szabadságjogokat. Ugyanakkor felhívja a munkásosztályt, őrizze éberen vezetőit és szervezeteit.