Uj Szó, 1950. szeptember (3. évfolyam, 201-226.szám)

1950-09-16 / 214. szám, szombat

U J SZO SCHÖPFLIN ALADAR 1950 szeptember 16 UJSZ16 Schöpflin Aladár egy hónappal ezelőtt halt meg s halála előtt egy esz tendővel a magyar népi • demokracia mint kritikust és irodalomtörténészt Kossuth-díjjal tüntette ki. 1ÜÜ8 és 1918 között, mint a Nyugat folyóirat munkatársa Adyról és Móricz Zsigmondról írott tanulmanyaival jelentékenyen hozzájárult e rendkívüli tehetségek jelentőségének megértésé hez. egy szociális és művészeti szem pontból űjat hozó és újat je.entő nemzedék lét jogának elismertetéséhez önmagukat túlélt epigonokkal szem ben. 1894-ben került Schöpflin — aki egyébként a nyitramegyei Manigán született — Budapestre s Gyulai Pálnak, az irodalomtörténet egyetemi tanárának hallgatója és tanítványa lett. Gyulai volt mint költő és kritikus az akadémikus irodalom feje és mindenható szellemi irányítójaArany János egyéni művészetéből esztétikai kánont alkotott s ehhez mérte a körülötte felmerülő irodalmi alkotásokat. Azt a társadalmi és politikai rendszert, melyet a 48-as forradalom romjain a nagybirtokos arisatokiraciával összefogó középnemesség az 1867-es kiegyezéssel megteremtett, megváltoztathatatlannak tekintette. Arany művészi elveiről — a liraban önfegyelmezés és hallgatagság, az epikában elfordulás a je lentől — azt tartotta, hogy aranykort jelentenek, melyet túlhaladni nem lehet Ebbe a légkörbe került a fiatal Schöpflin. Dolgozni kezdett a Frank lin-társulat hetilapjába, a Vasárnapi Újságba, mely világnézetével Gyulai körzetébe tartozott. Irodalmi ismertetéseket és bírálatokat írt, szorgalmasan elolvasott minden új verseskötetet, regényt és színdarabot. Köz ben, mint polgári származású ember, ráeszmélt a körülötte alakuló életre, melyenk fáján az új lomb lehullásra kényszerítette a tavalyit Rájött, hogy mialatt az 1896-os milléniumot az uralkodó osztály az önelégültség önfeledtségével ünnepelte, a cenzusos választójogból kirekesztett polgárság és munkásság az alkotmány sáncain túl nyugtalankodik és megmozdulásra készül. Amit politikai téren a radikális polgárság és a szervezett munkásság követelt, ami ezeket türelmetlenné tette, elkeserítette, sőt pillanatokra kétségbe ejtette, azt szólaltatta meg Ady mint nemzeti sorsproblémát. A politikai reakció csökönyössége hasonlított a Gyulai-tábor irodalmi haj thatatlanságához. Ebből a táborból szólalt meg Schöpflin Ady mellett, mim az ő költészetének méltatója. Annak az embernek higgadtságával tette ezt, aki az irodalomnak nem közönséges tudással felfegyverzett értője volt. Rámutatott a maradi tábor parnasszista megkövültségére és elmaradt irodalomszemléletére. A politikai hatalom gyakorlásából kirekesztett polgár hangja szólalt meg Schöpflin szavában. Nem az első hang volt Ady mellett, de csatlakozása akkor erősítette a fiatal irodalom harci frontját. Kritikusi pályájának azon a pontján, mikor kész volt szakítani a vaskalapos marad isaggal, irodalmi elvei ezek voltak. A szépirodalommal való foglalkozás nem jelentheti elvont esztétikai normák alkalmazását élő Írókra és alkotásokra. Elítélte a l'art pour l'art elvét, mert nincs öncélú művészet. Az igazi irodalom az élet tükre és tükröztetője. Az írói egyéniség az életből nőtt ki s a müvet az író pályájává! és a társadalom fejlődésével kapcsolatban lehet megérteni Schöpflin nagyjából felismerte, hogy az irodalomnak annyi az értéke, amennyit az életből magába sűrít s hogy az irodalom a társadalom függvénye. De hogy mi a társadalom szerkezeti lényege, alapja, azt nem ismerte fel, vagy ha felismerte, nem teljesen tette és nem mondotta ki. ö látta a megifjodott írónemzedékben a generációs eltérést, de nem emelte ki, hogy az új generáció új osztályt is képvisel, nem is egyet, hanem kettőt: a polgárságot és a nyomában felsereglő dolgozókat. Az esztétikai téren lejátszódó összeütközés a szociális síkon jelentkező társadalmi ellentétekben gyökerezett. Mindezt bizony hiába mondotta el Schöpflin a Gyulai nevelte tábornak. Ök életen mást értettek, mint amit Schöpflin életnek ismert fel. Amit a társadalom új szervének kellett volna tekinteniök, azt beteges újképződ ménynek tekintették. Valahol azt Írja Schöpflin Vörös martyról, hogy forradalmi elveket vallott forradalmi színezet nélkül. Ez a kijelentés rá. mint kritikusra, inkább talál. Nem volt eléggé elszánt és tudatos, amikor beleszólt a régi és az új harcába. Ö tulajdonképpen ar0872-1950) ra szeretett volna példát adni, hogy lehet valaki a mult iránt tiszteletteljes s amellett elismeri az újnak ör vendetes értékeit és szükségszerüsé gét. Az élet azonban nem ismeri az ilyen harmadik utas kiegyenlítést és erre példa magának Schöpflinnek visszahajlása afelé a vonal felé, amelyről Ady fellépése idején utat keresett a társadalmi és a művészeti fejlődés megértéséhez. A Nyugatot Schöpflin úgy jellemzi, mint minden irányban szabad és a művészi alkotás függetlenségét nem gátló fórumot- Ez a szabadság érvényesülhetett a tradicionális és feudális szellemű irodalom irányában. E függetlenséget az a nagypolgári réteg igényelte magának, amely gyáripari tőkét invesztált a folyóiratba, mint vállalatba. Ez a polgárság jogokat követelt a politikai fórumon, beleszólást az irányításba s eközben nem utasította el a munkásság szövetségét De már az az Ady, aki a proletárokat véreinek tekinti és így tesz hitet törekvéseik mellett, a Nyugatot irányító társadalmi tényezők szerint olyan verseket írt. amelyek inkább a Népszavába valók. Schöpflin óvatos maradt irodalmi ítéleteinek megfogalmazásában és vigyázott arra, hogy ne égesse föl maga mögött a hidakat. Hogy az 1919ben kezdődő ellenforradalmi éra alatt sem tagadta meg Adyt, az önmagában nem nagy érdem, mert tudjuk, hogy ezt a viharmadarat az ellen forradalm; publicisztika és irodalomkritika szerette volna magához láncolni. Az ellenforradalomnak az volt a törekvése, hogy Ady bírálatát és elégedetlenségét a maga korával szemben úgy tüntesse fel, mintha a költő a haladó törekvéseket bírálta volna, pedig ő azt bírálta, hogy a kor nem volt eléggé haladó. Schöpflin igyekszik az ellenforradalom idején bizonyos külsőséges tárgyilagosságot megőrizni, de azért Tormái Cecillel összehasonlíthatatlanul többet foglalkozik, mint József Attilával. Az 1919es forradalomtól minden irodalmi jelentőséget megtagad s egy-egy emigráns író nevét nagy óvatossággal említi meg a huszadik század magyar irodalmáról szóló munkájában. ítéleteiben az irodalmi szempontokat nem adja fel, de az irodalom és az élet viszonyát 1919 után megalkuvásszerűen fogta fel, mint beletörődést abba az érába, amely Magyarország történetének 1919 és 1945 közé eső szakaszát a fasizmus hol halványabb, hol leplezetlenebb fekélyeivel éktelenítí el. Amint a magyar irodalomtörténet megalapítója, Toldy Ferenc a maga nagy kortársában, Vörösmarty Mihályban, Gyulai Pál pedig sógorában, Petőfi Sándorban és biza.mas barátjában, Arany Jánosban iátta az irodalmi fejlődés betetőzését, úgy fedez fel Schöpflin egy új és hasonlíthatatlan ragyogású fényforrást a kortárs Adyban. Míg Toldy és Gyulai egyetemi tanárok voltak és katedrájukról is terjeszteni tudták irodalmi elveiket, addig Schöpflinnek ilyen lehetőség nem állt rendelkezésére. Szavának bizonyos súlya volt, de az iskolában Pintér Jenő és Horváth Já nos állapították meg az irodalmi oktatasnak egyre inkább fasiszta irányát Ezek a minden újat elvetők azt az engedékenységet is sokallták, amelyet Schöpflin az első világháborút megelőző éytized demokratikus irányú magyar íróinak megítélésében mutatott. Gyulai munkásságával abban egyezik Schöpflin tevékenysége, hogy csak az egykorú irodalmat elemzi és bírálja. Gyulai azonban a maga egy oldalúságában is keményebb legény volt a talpán Már 1855 ben azt irta, hogy a komoly kritikus pártember, vagyis szavának határozott állásfoglalás és minden megalkuvást kizáró meggyőződés ez alapja. Schöpflinben ez a pártosság nem volt meg. Ö csak egy vonalon szállt szembe a fasizmussal, tudniillik a vulgáris antiszemitizmus elítélésében- Ebben az állásfoglalásban azonban a polgári sza badelvűség késői visszhangja szólalt iheg, de hogy a szociális világnézet eltorzítósában és minden haladó igyekezet eltiprásában milyen bűnei vannak a fasizmusnak, hogy ezek a bűnök milyen irodalmi következményekkel jártak, arról hallgat. A proletariátus által építendő új társadalom világhivatásónak bár csak sejtető hirdetésére sem vállalkozott. Jellemző Schöpflinre, milyen megelégedéssel emeli ki említett könyvében azt, hogy a konzervatív Kisfaludy Társaság Babitsot, Kosztolányit és őt tagjai közé választotta. Ez a tény nem a konzervatív tábor közeledését jelentette a Nyugathoz, hanem az irodalmi és politikas defcad-encia hínárjába került.. Nyugatnak megalkuvását jellemzi. Az is jellemző Schöpflinre, hogy Babits Mihálynak félénk, vallásos misztikába és hagyományimádásba gondosan beágyalt mivoltát egyre nagyobb becsüléseel veszi körül. Nem lehet tagadni, hogy Schöpflin müveit elme és a kifejezés tiszta és mesterkéletlen formált alkalmazó író volt. Tudott tömör és kevés szóval sokatmondó lenni. Helyenként úgy látszik, mintha sejtené, mit jelent a Lenin megvalósult álma a szovjet kolhosmesőkön ONOREVSZKI FALU Bugyonnijkolhozában — miután megtekintettük az egész gazdaságot, a családi há zakat — összeültünk a fényes új kultúrház nagytermében a kolhozparasztokkal, hogy beszélgessünk és feleletet kapjunk arra a száz és száz kérdésre, amit itthon a dolgozó parasztok reánk bíztak. Itt történt, hogy Kiss Ferenc fölvetette a kérdést: szénakaszálásnál mi a teljesítmény, mennyit vág le kézikaszával egy ember egy nap alatt. A kérdésre a kolhoz elnöke válasízolt. Elmondta, hogy a BugyonniJkolhozban kézikaszál'ás egyszerűen nincs. Sót a fiatalabb kolhoztagok nem is igen akarják elhinni, hogy régebben kézzel kaszálták a szénátMa csak géppel kaszálnak, és pedig az ötkaszás magánjáró fűkaszálógép 80—85 holdat vág le egy nap alatt. Láttunk ilyen fükaszálógépet munka közben is. Tanulmányútunk során kolhozokban, gépállomásokon mező gazdasági gépek egész sorát láttuk, olyanokat, amelyek megszabadítják a dolgozó parasztokat éppen a legembertelsnebb, legfárasztóbb munkáktól és amelyek segítenek a jobb terméseredmények elérésében. Nálunk jó kaszás, jó területen levág egy kls-holdat, legjobb esetben 1600 négyszögölet, azaz egy katasztrális holdat. Persze, amíg kézikaszával egy katasztrális holdat levág valaki, párezerszer meg kell lendíteni a kaszáit, alaposan meg kell erőltetnie az embernek a derekát, karját, Izmait. A magánjáró fükaszálógép tehát 80—90 ember munkáját végzi el. Ehhez a géphez mindössze két ember szükséges, azok is kényelmesen, ülve járatják a gépet. Á szénát be is kell gyűjteni. Aszkámia-Nován láttunk olyan 28 méter széles gereblyét, amely 170 holdon gereblyézi össze a szénát egy nap alatt és egy másik gereblyét is láttunk, amelyet traktor tolt maga előtt és amely 340 holdon összegyűjti halomba a szénát. SZIGNAJEVKA FALU Lenin-kolhozában megnéztük munkaközben a tizenkétsoros répakultiválót. amely 35—40 holdat munkál meg naponta. Nálunk lókapaval két és fél, három holdat sok, ha meg tudnak sarabolni. Itt a traktor a sorok között ment és egy gép meg négy ember 10—15 lókapa munkáját könnyedén és jobb minőségben elvégezte. Igy érthető, hogy a kolhozokban általában hétnyolcszor kapálják meg a cukoriépát és az is érthető, hogy 300—350 má zsás holdankénti átlagtermés (öntö zés nélkül) gyakori dolog a kolhozokban. A lozovatkai Sztálin-kolhozban megnéztük a cukorrépaszedő-kombájnt. Tudjuk, hogy nálunk a cukorrépaásás is egyike a legnehezebb paraszti munkáknak Egy ember legfeljebb 200 négyszögölet tud elvégezni megerőltető munkával egy nap alatt. Ez a csodálatos gép 10 óra alatt 5—6 holdról kiássa, megtisztítja és lefejezi a répát. Ha utánaszámolunk, láthatjuk. hogy 5—6 hold az 8000, illetve 9600 négyszögöl, tehát ez a gép 40, illetve 48 ember munkáját végzi el. De van burgonyaszedőgép is. Láttunk olyan — száraz vidékek számára készült — kukoricavetőgépet, amely nem húz barázdát, hanem fészekbe dugja el a magot, méghozzá négyzetesen, hogy a kukoricát könynyű legyen géppel munkálni. Láttuk munkaközben a villanytraktort. Es amiről elsősorban kellett volna megemlékeznünk: láttuk a teherautók tömegét. A kolhozok szállítási munkáik túlnyomó részét géppel: teherautóval bonyolítják le. És láttuk a kombájnokat, amelyek az aratáscséplés kemény hajszáját szinte teljesen gépkezelői, ipari munkává változtatták. Sipos Gyula kapitalista társadalom mélyéből feltörekvő dolgozók osztályharca, mit jelent ezeknek törekvéseit irodalmi formában megszólaltatni. De minden ilyen irányú próbálkozását kedvezőtlenül ellensúlyozza az a körülmény, hogy kevés volt benne a harcosból mlír pályája kezdetétől fogva s később, ha nem is üvölt a farkasokkal, de hangját alaposan hozzáigazította az ellenforradalmi „élettér" akusztikájához. írásaiból, elsősorban az 1918 előtt írottakból az irodalomelemzést technikájának terén — bár konzervatív hajlandósága, ahogyan maradi Írókkal, Vargha Gyulával és Bárd Miklóssal foglalkozik, itt ls felötlik — ma is lehet tanulni, de megtanulhatjuk azt is, hogy mit kerüljön az élet és a haladás vonalán dolgozó és tanító irodalomtörténet. Sas Andor. ILLÉS BÉLA: 10 aitá^kixríili uta&á&íi Könnyeit egy öreg koreai asszony I törölte le. Lágy illatos falevéllel. Pista haldoklása sokáig húzódott. Már oyan gyenge volt, hogy hallu- [ cionált. Éjszakánként ágyúdörgést vélt hallani. Később már nappal is hallotta az ágyúdörgést. — Itt a vég! — gondolta. Egy délelőtt ismeretlen egyenruhájú, mandulaszemű, fürge katonák jöttek a tisztásra, ahol a partizánkórház bújkált. A katonák sapkáján ötágú, vörös csillag. A Koreai Népköztársaság katonái... Néhány óra múlva a partizánkórházban ápolt sebesülteket hordágyon igazi kórházba szállították. Természetesen Pistát is. 14. Pista, mialatt a hoidágyon feküdt, elvesztette eszmélettét. Mikor magához tért, fehér kórházi ágyon feküdt. Melle, válla, karja be volt póly ázva. A kórházszobában (amely alkalmasint egy parasztház tiszta szobája volt) az övén kívül még egy ágy állott. Annak lakója mélyen aludt, szabályosan, egyenletesen lélekzett. Pista, amikor visszanyerte eszméletét, rögtön emlékezett mindenre: a partizánkórházra, az ágyúdörgésre és a mandulaszemű koreai katonákra, akik sapkájukon ötágú, vörös csillagot hordanak A betegszobába egy ápolónő jött be. Fiatal, karcsú, szőke, kékszemű lány vagy asszony Fehér köpenye szinte világított. Az ápolónő kedvesen rámosolygott Pistára Aztán megszólalt, félve, szégyenkezve. Nagyon rosszul beszélt angolul. De Pista meg értette, hogy mit mond. — ön már három napja van a kórházban — mondotta a szavakat tagolva az ápolónő. — A főorvos önt megoperálta. Ön már túl van az életveszélyen. Van önnek valami kívánsága? — Szeretném tudni, hogy mi történik a fronton — így Pista. Az ápolónő elpirult. — Talán hagyjuk ezt a kérdést — felelte zavartan. — Félek, hogy önt ez a kérdés felizgatja és önnek nyugodtnak kell maradnia. — Engem egy földrengés sem izgat fel! Már átéltem valamicskét — mondotta Pista nyugodt, szilárd hangon. — Mégis az ön számára jobb, ha erről a kérdésről nem beszélünk. De. mert Pista nagyon erőszakoskodott, az ápolónő, aki attól tartott, hogy a felvilágosítás megtagadása még jobban felizgatja Pistát, mint a kért felvilágosítás, végül is engedett. — Az amerikai csapatok az egész vonalon visszavonulóban vannak — mondotta halkan. — Visszavonulnak a kutyák? Es maguk engedik őket elfutni? Hiba! Súlyos hiba. El kell vágni a visszavonulási utakat és a tengerbe dobni vagy agyonverni a kutyákat. A szőke ápolónő tágranyilt szemekkel meredt Pistára. Gyors mozdulatokkal egy pohár vizet adott neki, megitatta és hűvös jobbját a beteg homlokára lette. — Próbáljon aludni — mondotta nagyon halkan. — Most az a legjobb orvosság. Mikor az ápolónő kiment a szobából, Pista valóban elaludt. Almában megint Magyarországon járt és amikor felébredt, bizonyosra vette, hogy még mindig álmodik. Agya előtt halkan beszélgettek. Egy női hang mondott valamit és egy férfihang válaszolt. Pista először csak a hangokat hallotta, aztán megértette a beszélgetés tartalmát, végül azt is megértette, hogy a koreai hadikórházban — magyar szót hall. — Ismétlem, főorvos elvtárs, a beteg félrebeszél — mondotta a női hang magyarul. — Lehetetlen! — felelte a mély férfihang. — Már harminchat órája teljesen iázmentes. — De ismétlem, főorvos elvtárs, valami olyasmit mondott, hogy agyon kell verni minden amerikai katonát. Es ha egy sebesült, hadifogságban lévő amerikai katona ilyet mond..* Pista elsírta magát. Egész testét rázta a zokogás. — Mi az, bajtárs, mi baj van? — kérdezte angolul a férfihang. Pista végre kinyitotta a szemét. Egy magas szélesvállú, barnaszemű, fiatal férfi állott előtte, fehér orvosi köpenyben. — Mi baj van bajtárs? — Vagy őrült vagyok vagy hallucinálok — felelte Pista magyarul — vagy pedig valami különös, érthetetlen, csodálatos, hallatlan szerencse következtében magyarok, honfitársaim és elvtársaim közé kerültem. 15. A szőke ápolónő minden szabad idejét a rohamosan gyógyuló, szemlátomást erősödő Pista betegágya mellett töltötte. A főorvos azt jövendölte nekik, hogy (ha Igy folytatják) agyonbeszélik egymást. És a főorvos nem járt nagyon messze az igazságtól. A napok gyorsan teltek. Az ágyúdörgés már elhalt, messze-messze dél felé, amerre a felszabadító hadsereg hömpölygött. És ök még mindig beszélgettek. És mindig ugyanarról. Pista, ahogy meglátta az ápolónőt, rögtön azt magyarázta neki, hogy milyen rettenetes dolog az Imperializmus. Szenvedélyesen, megvetéssel és gyűlölettel szónokolt. A szőke ápolónő, ahogy szóhoz jutott, rögtön magyarázni kezdte, hogy mi a szocializmus, amely már épül MaI gyarországon. Elmagyarázta, hogyan * épül, kik építik. Szeretettel, büszkén és boldogan beszélt. — Meg kell végre értenie, elvtársnő, hogy... — Meg kell végre tanulnia, elvtárs, hogy... — Csak agyon ne beszéljétek egymást, — intette őket a főorvos. — Mikor leszek már végre teljesen egészséges? Ezzel a kérdéssel ostromolta Pista naponta százszor Is a főorvost. — Egy kis türelem, Kerekes elvtárs! Ami még hátra van, az gyerekjáték ahhoz képest, amit eddig átszenvedett. — Kifogytam a türelemből, főorvos elvtárs. — Érthető. Szeretne már hazautazni Magyarországra. — Nagyon-nagyon, nagyon szeretnék hazautazni. Es ha mégis úgy döntöttem, hogy a hazautazást elhalasztom. Kötelességem elhalasztani. Egyelőre itt van dolgom. A főorvos csodálkozva nézett betegére. Pista, aki az utóbbi napokban mindig hangosan, szinte kiabálva és mindig szenvedélyesen beszélt, magyarázott, most igen csendesen és nyugodtan fejtette ki a főorvosnak, hogy miért nem utazhat még haza, Magyarországra. — Nagyon szeretnék haza utazni, építeni a szocializmust. De egyelőre itt kell maradnom, harcolni az imperializmus ellen, 01 éven át oktattak engem a bitangok a fegyverforgatásra. Alaposan kitanultam ezt a mesterséget. Ogy érzem, hogy addig nem mehetek haza, amíg tanítóimnak nem fizettem meg a tandíjat. Fizetni fogok: Azzal a fegyverrel amelyet ők adtak a kezembe. Hlgyje el, főorvos elvtárs, minden éjjel arról ílm-idom hogvan verem, csépelem. Irtom a banditákat ... Kerekes Pistának ezek az álmai ls megvalósultak. Fizetett. Ogy, ahogy megálmodta. Vége!