Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-11 / 183. szám, péntek

y Vilápí proletária

i egyesüljetek! i A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK LAPJA Bratisláv'., 1950 augusztus 11, péntek 2 Kčs III. évfolyam, 183. szám \ il BT-ben a Szovjetunió Képviselői a béke ügyéért harcolnak, a békét védelmezik, a koreai kérdés igazságos megtárgyalásáért és megoldásáért szállnak síkra — állapította meg az ENSz Biztonsági Tanácsának elnöke A Biztonsági Tanács legutóbbi ülésén Malik elvtárs, a Biztonsági Tanács elnöke, a Szovjetúnió kiküldötte, Jebbnak, Nagy-Británnia megbízottjának adott válaszában kijelentette, liogy Anglia képviseló'je „meggyó'zó'en" juttatta kifejezésre: Angliának nem áll jogában a BT elnökékétől kierőszakolni, hogy döntést hozzon. Ennek ellenére az amerikai küldöttek és a Kuomintang-csoport nyomást akar gyakorolni a BT elnökére, kényszeríteni akarja, hogy- a kérdésben döntsön. Malik elvtárs a továbbiak során Jebb felé intézett megjegyzésében az angol delegátus azon állítására tett helyregazító javaslatot, miszerint a Biztonsági Tanács elnökének nincsen vétő joga. — Ami a kialakult helyzetet illeti, •— állapitotta meg Malik elvtárs — a Szovjetúnió figyelmeztetett arra, logy a Biztonsági Tanács szavaztathat a kérdésben, vájjon érvényben marad-e a délkoreai képviselők június 25-röl szóló meghívása. Ez világos javaslat és amennyiben a Tanács jónak véli e kérdésben a szavazást. ugy az elnök ezt elrendelned. A továbbiakban a Szovjetúnió delegátusának vezetője, a Biztonsági Tanács jelenlegi elnöke hangsúlyozta, hogy javaslatot tehet az ülés elhalasztására és e tekintetben természetesen szavazati jogát elsőnek fogja érvényesíteni. Austin amerikai megbízott „igazolni" kívánta a koreai amerikai agressziót és felhívta a Biztonsági Tanácsot, hogy legrövidebb időn belül tárgyalja le az amerikaiak által előterjesztett határozatot, amelyben az imperialisták azt állítják, hogy a Biztonsági Tanács ülését jogtalanul hívták össze július 31-re, ami a koreai háború elodázását célozta. Austin Malik elvtársat azzal vádolta meg, hogy visszaél a BT-ben betöltött elnöki tisztségével, hogy így megakadályozza az amerikai javaslat jóváhagyását. Austin továbbra is az amerikai agresszorok állítása mellett tart ki. hogy Észak-Korea volt a támadó és a délkoreaiak csak az őket ért támadás miatt harcolnak. Austin aztán azt a kérdést intézte a Biztonsági Tanácshoz, vajion ,,kirek van befolvása arra, hoery az északkoreai hadsereget, amely betört Dél-Koreába, visszahívják" és kijelentette, hogy az ENSz ötvenhárom tagja, amely Dél-Koreát támogatja, az ENSz alapokmányának elvei mellett száll síkra és ezek között a Szovjetúnió nincsen. Az amerikai diplomácia képviselője ezután a Biztonsági Tanácsban a tőlük megszokott álszent és hamis szónoki pátosszal feltette a kérdést: „Ki segít tehát a Biztonsági Tanács tagjai közül a támadóknak" -- s megadta rá a felháborító választ, hogy a Szovjetúnió. Austin ezután Malik elvtárs eljárását a Biztonsági Tanácsban „obstrukciósnak" nyilvánította. Javasolta, hogy a BT ülésezését halasszák el, hogy a Szovjetúnió képviselője felvehesse Moszkvával a kapcsolatot és megkaphassa az utasításokat, amelyek azután „lehetővé tennék számára, hogy a döntést meghozza". Austin, az amerikai delegátus, beszéde végén megállapította aztán, hogy a BT legközelebbi ülésezéséig a tanács tagjai kölcsönösen megvitatják, milyen intézkedések foganatosíthatók, hogy a BT „teljesíthesse a chartából eredő kötelességeit". Malik elvtárs, a Szovjetúnió megbízottja Austin támadására válaszolva megállapította, hogy Amerika képviselője a saját maguk okozta bűntől akar megszabadulni, mert hiszen az egész tárgyalás során ö és a hozzá hü Kuómintang képviselő folytatnak obstrukciós taktikát. Ezt az amerikai politikai taktikát az indokolja, hogy az amerikai kormánykörök nem akarják a békét, hanem a háborút és ennek érdekében újból s újból dollármüliókat fektetnek be az új háború előkészítésére. A szovjet delegáció oly megoldást keres, amely módot adna, hogy a koreai konfliktus ügyében mindkét fél a Biztonsági Tanács előtt kifejthesse álláspontját. Malik elvtárs ezután a következő kérdést tette fel: „Vájjon ki akadályozza meg a dolgoknak ilyeténkénti intézését és ki követett el obstrukciós taktikát? Ebben az Északamerikai Egyesült Államok a bűnös. A Szovjetúnió a koreai kérdés igazságos elintézését szorgalmazza, ugyanakkor az amerikai delegáció ettől távol áll. A szovjet delegáció már a tárgyalásokat megelőzően kifejezésre juttatta véleményét az amerikai határozatról. Az amerikaiak úgy állítják be ezt az előterjesztésüket, mintha azzal a koreai kérdés lokalizálását lehetne elérni. A Szovjetúnió ezzel szemben arra az álláspontra jutott, hogy az amerikaiak által előterjesztett határozat a valóságban az agresszió hatókörének kiszélesítését célozza, a okreai nép ipari és kulturális életének megsemmisitését. Az amerikai katonák összetapossák a koreai földeket, az amerikai repülök a védtelen koreai népet barbár kegyetlenséggel bombázzák, mindez világossá vált a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság feliratából. Ki tehát a támadó, ki folytat háborút Koreában? Világos: a támadó Koreában az amerikai kormány és semmilyen kétértelmű. öntelt kijelentés Austinnak nem elégséges arra, hogy a világ közvéleménye előtt a tényeket elleplezze. A Szovjetúnió delegációjának vezetője, Malik elvtárs ezután így folytatta: Sürgősen időre van szüksége, hogy ez alatt rákényszeríthesse saját állásfoglalását a lakáj-kormánvokra. hogy Folytatás a 2. oldalon.) Az imperialista sajtó beismerése: Meghiúsult az amerikai ellentámadás a koreai néphadsereg tüzérségének halálosan pontos zárótüzében A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága közli: A néphadsereg egységei valamenynyi fronton folytatták kemény harcaikat az amerikai csapatokkal. A néphadsereg légierői hősiesen harcolnak az amerikai repülőgépekkel és folytatják az ellenség csapatöszszevonásainak, közlekedésének és hadfelszerelésének bombázását, nagy veszteségeket okozva az ellenségnek. A Dél- és Észak-Kenszan tartományokban működő partizánosztagok a néphadsereg egységeinek előnyomulását támogatva fokozták tevékenységüket és folytatják az ellenség mögöttes területeinek bomlasztésát. Az amerikai légierők barbár módon bombázzák Dél- és Észak-Korea városait, többek között Fenzsan körzetét. Augusztus 7-én délután több mint 30 négymotoros amerikai bombázó három órán keresztül Fenzsanra és környékére többszáz bombát dobott. A bombázás következtében tudományos intézetek, kórházak, szerkesztőségek, kulturális és oktatási intézmények és sok lakóház dőlt romba. A lakosság körében — többek között a betegek és iskolások között — halottak és sebesültek vannak. A néphadseregnek a keleti parton előnyomuló tegységei Csongszongtól (Kinzio) délre teljesen megsemmisítettek egy ellenséges ezredet. A néphadseregnek ugyanebben az irányban előnyomuló csapatai bekerítették egy nagyobb ellenséges csoportot és csatát kezdtek annak megsemmisítésére. Az ebben a térségben folyó harc eredményeként a néphadsereg egységei megsemmisítették az ellenség 18. ezredét, egy gépesített ezredet, egy tüzérosztályt és más ellenséges egységeket. A hadizsákmány között négy darab 105 mm löveg és 70 motoros jármű van. A Korea legdélibb résében megindított amrikai ellentámadást, amely a háború kezdete óta a legnagyobb arányú támadásnak ígérkezett és amelyben a híres amerikai tengerész-gyalogság is résztvett, a kiindulástól három kilométerre leállították. Alig haladt valamit előre a támadás, amikor az északkoreai tüzérség oldalba támadta az amerikai balszárnyat — jelenti az AFP tudósítója — a fehérruhás partizánok beszivárogtak az arcvonalba, elvágták a telefonvonalakat és ezzel teljesen elvágták az összeköttetést a különböző amerikai egységek között. A Reuter-ügynökség idézi W. Law rence, a New Yorlf Times tudósítójának jelentését? amely szerint: — az ébfer északkoreai parancsnokság hétfőn kézheragadta a kezdeményezést és súlyos, összepontisított tüzérségi tűzzel megbolygatta az amerikai csapatok első nagyobb ellentámadásiát. Az északkoreai tüzérség halálos pon tossággal súlyos tüzelést folytatott — jelenti a haditudósító. Mialatt az amerikaiak a déli szakaszon támadtak, a helyzet északon még inkább súlyosbodott. Az északkoreaiak fényes nappal, kitűnő repülési viszonyok ellenére átkeltek a Nakton-folyón A New Chronicle tudósítójaj jelenti: Az északkoreaiak tüzérsége olyan biztosan céloz, hogy a hétfői harcok során, minden 155 mm-es amerikai ágyút elnémítottak. Ukrajnai kolhozisták kenyérrel és sóval fogadják a csehszlovák födművesdelegáció tagjait. Az amerikai vereségiiangalat „Truman kedélye teljesen megváltozott. Az állandó mosoly eltűnt az arcáról — írja a New York Herald Tribúne — s elhervadt az az elnöki meggyőződés is, hogy: minden rendbejön. Az USA Koreában megmutatkozó gyengesége váratlan csapásként érte Trumant. Eltűnt hetykesége, amely az 1948-as választási győzelmek óta jellemezte ..." A koreai néphadsereg csapatai, a ragyogó győzelmek, amelyeket napnap után aratnak, alaposan letörték az amerikai háborús gyujtogatók hetykeségét. Nem is olyan régen — alig valamivel több, mint egy hónappal ezelőtt — az AFP hírügynöksége szerint Washingtonban „úgy vélték, hogy ha a Szovjetúnió vagy Kína nem avatkoznak be a háborúbe, az északkoreai csapatok mindössze néhány liétig, sőt esetleg csupán tíz napig állhatnak ellen az USA szárazföldi-, tengeri és légihaderőinek." Mindez már rég a múlté. A tábornoki ruhába bújt imperialista hóhérok ma már „nagyon hosszú" háborúról beszélnek, s mint ahogy annakidején Hitler „Tél-tábornokkal" viaskodott az amerikai háborús gyujtogatók arról panaszkodnak, hogy Koreában „Idő-tábornok" a legnagyobb ellenfelük. Az idő — amelyből sohasem áll elegendő az amerikai csapatok rendelkezésére, hogy „nyugodtan" viszszavonulhassanak, „rugalmasan elszakadhassanak", „megrövidíthessék arcvonalukat" menekülhessenek. Derek Pearcy a Reuter haditudósítója így írja le egy amerikai egység siralmas visszavonulását: „Amikor az oszlop elérkezett az új védelmi állásokhoz, az amerikaiak az álmatlanságtól vörös szemekkel, a kimerültségtől roskadozó vállakkal kimásztak a gépkocsikból, végignyúltak a földön és mint az ittas emberek, azonnal álomba merültek. Sokan közülük napok óta nem aludtak. Akik még mindig ébren maradtak, ugyanazt ismételgették: nincs idő a felszerelkedésre, nincs idő az alvásra, de még a mosakodásra sem." „Az egyik őrmester — folytatja a tudósító —, aki két éven keresztül Európában harcolt, ezeket mondotta: Semmi kilátásunk sem volt a koreaiak önműködő fegyvereivel szemben. Ilyen gyorsan tüzelő fegyvereket még sohasem láttam .. A koreai fegyyerek gyorsaságánál azonban — úgy látszik — néha még gyorsabb az amerikaiak menekülésének üteme. A New York Herald Tribúne tudósítója leírja, hogy a koreai előretolt egységek rajtaütöttek egy amerikai ezred parancsnokságán. A katonák egyrésze aludt, a tisztek nyugodtan az asztal köré települve ettek. A koreai támadás olyan váratlanul érte őket, hogy csak akkor vették észre, amikor egy gépfegyvergolyó lelőtte az asztalról a kávéscsészét. A tudósító a továbbiakban leírja a rendkívül heves ütközetet, amelynek során amerikai katonák olyan gyorsasággal hagyták el a támadás színhelyét, amilyen sebességet „nem lehetett látni az olimpiász óta" — a New York Herald Tribúne tudósítójának szavaival élve. Az imperialista gőgről azonban mindezek ellenére sem tudnak leszokni az an^ikaiak. Igaz, hogy valahányszor kiütközik belőlük — mindig ráfizetnek. A Time című amerikai képes hetilap írja a következőt: „Gay, vezérőrnagy, az 1. gépesített lovashadosztály parancsnoka, idézte Foch francia marsallt. Gay kijelentette: ,Foch szerint minden ütközetben eljön az idő, amikor mindkét parancsnok azt hiszi, hogy ő a vesztes. Ekkor az győz, aki támad. Én támadni fogok.* Gay tábornok — folytatja a Time — támadott... A súlyos koreai nyomás tíz mérfölddel visszavetette Gay csapatait." Nem nyithatunk ki egyetlen imperialista sajtóterméket sem, amelyben ne hemzsegnének a keserű panaszok, a siralmas beismerések. A Le Monde, a francia nagytőke lapja így ír: „A beszámolókat, amelyeket ötperceukijit továbbítanak a Tokiót és a 8. hadsereg főhadiszállását össze, kötő egyetlen telefonvonalon, legtöbbször keserű pesszimizmus jellemzi. Hemzsegnek a szerencsétlen szavaktól, az illetlen szavaktól — amelyeket eddig egy hallgatólagos nemzetközi megegyezés kizárólag az ellenség számára tartott fenn. Ilyen szavak: visszavonulás, kivonulás, védelmi állásokba való visszahúzódás, gyengeség, veszteségek, pánik." „Azok számára, akik még mindig makacsul kételkednének (az amerikaiak koreai vereségében) — folytatja a Le Monde — a meggyőző felvételek, amelyek a fényképező gépekből előkerülnek, ezernyi példányban mutatják meg egy eddig ismeretlen G. I. (az amerikai közkatona beceneve) fájdalmas arcát, a fáradt, letört, kiábrándult, legyőzött G. I. fájdalmasan meglepett arcát " A lap tudósítója, aki résztvett az amerikai első lovashadosztály páni menekülésében, keserű gúnnyal írja: „Ez az a pillanat, amikor mindenki áld^a tornatanárát, hogy megtanította szaladni. Ez az a pillanat, amikor a futók elvesztik sisakjukat és nadrágszíjuk, futás közben ostobán felrobban: szétreped. Ebben a rettenetes hőségben nem is a lábak mondják fel a szolgálatot, inkább a lélegzet akad el és a szív nem bírja a megerőltetést." Az amerikai katonák tömegei nem kérnek ebből a háborúból. Walter Simons, a Chicago Tribúne haditudósítója írja: „A csapatok zöldek és pánikra hajlamosak. A legtöbbjük, nem tud különbséget tenni az ellenséges és a baráti tüzérség között. A fegyelem gyenge. A megfigyelők megállapítják, hogy a fiatal katonák gyorsan szaladnak és részvétre vágyódnak. A fiatal tisztek rosszabbak, mint embereik. Elpuhultak a sok üléstől a japán tiszti klubokban és félelemmel mételyezték meg a katonákat, ahelyett, hogy erősen vezették volna őket. Egyeseket a tjizvonalban tanúsított gyávaságért fel kellett menteni. Sokuknak az egyetlen kívánsága, hogy minél előbb viszszatérhessen Japánba." Japán — ez ezeknek az amerikai katonáknak vágyálma, a nyugodt, biztonságos, kényelmes élet, ahol ó'k voltak a hódítók és úgy bántak a megvetett „ázsiai osürhével" — ahogy öklüktől és fegyvereiktől tellett. „Az amerikai csapatok elégedetlenek, mert brutálisan kiszakították őket a selyemkimonós gésák lágy karjaiból" — írja a Le Monde tudósítója. Valóban nagy a különbség: a gésák lágy karja helyett a halál karjaiba kerülni. Walker tábornok adta ki a parancsot: „Tatrsátok állásaitokat, vagy haljatok meg!" Az amerikai katonák sem nem tartják állásaikat, sem meghalni nem akarnak, ezért inkább menekülnek. A közöttük uralkodó pánikhangulatot meggyőzően festi a Newsweek című amerikai képes hetilap. „Az ezredparancsnok alacsony, aggódó ember, akiről csorgott a veríték, ezeket mesélte nekem: „Nem tudom, hogy mivagyunk-e hülyék, vagy a koreaiak nagyon ügyesek, de képtelenek vagyunk eltalálni istenverte tankjaikat és ágyúikat. Ezek az ágyúk, amelyek ránklőnek, 105 milliméteresek, amerikai ágyúk, amelyeket a koreaiak zsákmányoltak, és biztos vagyok, hogy a gépfegyvereik is zsákmányolt amerikai gépfegyverek. Az embereim zöldek. Tegnap éjjel ötöt előőrsre küldtem a dombokra, bizonyos volt, hogy bekerítik őket és ezért vissza akartak vonulni. Nem engedtem. Pánikba estek. Kettő közülük egyszerűen meglépett. A mult éjjel elvesztettem egy hadnagyomat is. Az egyik fiú ideges lett, elkezdett lövöldözni a gépfegyverével és egyenesen belelőtt a hadnagyba. És hogy tökéletes legyen a napom, elvesztettem még egy hadnagyomat, aki felrobbant, amikor megvizsgálta az aknákat, amelyeket sajátmaga rakott le.. (Folytatás a 2. oldaloitf