Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-31 / 200. szám, csütörtök

Pár nap múlva megkezdik Csörgőpusztán a rizsaratást UJSZO 1950 augusztus 31 A Nemzetközi Diákszövetség II. komressziisának eredménye VÁDIRAT AZ IMPERIALISTÁK ELLEN Ez nálunk kissé szokatlanul !s hangzik, hogy rizsaratás. Ügy tudtuk, hogy rizst csak Kínában vagy Japánban termelnek. Az ember azt gondolja, hogy talán valami bűvészeiről van szó. Mondhatnók, hogy igen, mert pár évvel ezelőtt rá sem gondoltunk volna, hogy a mi saját hazai termésünkből rizskását ehetünk. A bálványi állami birtokhoz tartozik Csörgőpuszta, ahol már 11 hektáron termelnek rizst. Azt tudjuk, hogy a rizsnek melegre és állandó nedvességre van szüksége. A meleget ezidén meg is kapta, de hol a nedvesség. Alig volt a nyáron eső. Erre szolgál Csallóköznek az a hatalmas 90 km hosszú fő kanálisa, melyet még annak idején ezen a részeken feltörő talajvíz lecsapolására építettek. Éppen Csörgőpusztánál van felépítve az a nagy vízierőmű, ami a fölösleges vizet a kanálisból átömleszti a Vágdunába. Moit, amikor a kanálisban alacsony a vízállás, éppen ellenkezőleg a Vágdunából szivattyűzzák a vizet a kanálisba, mert állandóan szükség van a vízre a rizs termeléséhez. Hatalmas morajjal három nyolchengeres motor rengeteg vizet szív át a kanálisba. Es így nem fordul elő, hogy a rizsföldek víz nélkül maradnának, mert ezek a motorok másodpercenként 11.000 liter vizet szivattyúznak a Vágból a főkanálísba. No már most, hogy is néznek ki a rizsvetések. Körülbelül fél hektárnyi táblákból állnak, melyek köröskörül kanálisokkal vannak szegélyezve. A rizsföld azért van ilyen kis részekre felosztva, mert minden darabnak vízszintes felületűnek kell lennie. így aztán egyformán kapja minden tábla a vizet. Ezekbe a mellékkanálisokba a főkanálisból megint csak "motor nyomja a vizet az egész 18 hektár területre. A négy egyhengeres fcép ál-, landóan működik, hogy a 18 hektár rizsen meg legyen mindenkor a szükséges vízmennyiség. Mert, ha csak egy napig is vfz nélkül maradna a fejlődő rizs, elszáradna. Megkérdezzük Korkova Ferenc rizsőrt, hogy hogyan ís megy a rizs vetése és fejlődése. Korkova elvtárs megköszörüli torkát, nagyot húz pipájából és beszélni kezd. — ősszel a föld kétszer meg volt szántva. Tavaszkor azután tárcsás boronával és hengerrel egyenlítettük el. A rizs elvetése után elárasztottuk az egész területet mindaddig, amig a rizs csírázásnak indult. Mikor aztán már olyan két centiméter magasra nő a földtől, a vizet le kell róla ereszteni pár napra, s ez alatt a rizs megnő 10 centiméter magasra. Attól fogva aztán egészen az aratás napjáig mindig úgy kell a vízzel kísérni, ahogy nő, éppen hogy csak a leghegyéből van kint 10 cenliméter. Amint aztán kikalászol a 100—110 cm magas rizs, a kalász kivételével vízben áll. Hát bizony elég sok munkába kerül, míg le lehet aratni. Június és jülius hónapban mindennap 50 munkáslány gyomlálta. Ebben nagy segítségünkre voltak a gutái elemi iskolások — mondja Horváth elvtárs, a másik rizsör, aki éppen most jött hozzánk beszélgetni. Ezek az iskolás gyermekek brigádmunkára jöttek ide és jól dolgoztak. Meg kell ezek közül említeni Cigle Miklós és Forró Erzsike csoportvezetőket, akik az elemi iskola harmadik osztályába járnak és felnőttek módjára odaadással és egymással versenyezve vitték csoportjaikat munkába. Amint ott a rizsföldek közötti kanális partján beszélgetünk, egyszercsak nagyot loccsan a víz. — Nem béka volt az, — mondja Horváth elvtárs, — hanem hal. Tavasszal a rizs elvetése után hoztunk ide 12000 darab kishalat; melyek a rizsföldeken 1 kilós nagyságúra is megnőttek. A rizs aratása előtt a vizet leengedjük, a halakat pedig összeszedjük és eladjuk s értük számításunk szerint 100.000 koronát fogunk kapni. Ezzel Í9 tudjuk fedezni a rizs munkájára kiadott költségeket. Később Gönczöl László, az állami birtok könyvelője, elvezetett a motorokhoz, amelyek a főkanálisból a mellékkanálisokba nyomják a vizet, örömmel meséli, hogy tavaly még ő is motorkezelő volt az egyik motornál. De Skop István sofőr vállalta ezt a munkát egyedül és így Skop most két motor mellett teljesít szolgálatot. Neki meg hely jutott benn az irodában, ahol bizony nagyon kellett egy munkaerő, mert 500 munkás dolgozik állandóan a birtokon és ezeknek a munkásoknak fizetését és munkateljesítményét naponta fel kell dolgozni. Van azért gondja Skop Istvánnak Is a két motorral. Kora reggeltől az esti órákig állandóan adni kell a vizet a rizsre. A motor kezelése bizony sok gonddal járt, mert nem szabad előfordulni semmiféle üzemzavarnak sem munkaközben. Mert a víz a rizsnek annyit jelent, mint az embernek a levegő. — Mennyit ad hektáronként a rizs Gönczöl elvtárs? — Tavaly 25 mázsa volt hektáronként, de most 32-re sőt 35-re számítunk. A rizsünk sokkal szebb, mint tavaly volt. Az idén olcsóbban fog hozzájutni a fogyasztó is, mert sokkal kevesebb költséggel, mint tavaly, ugyanazon a területen sokkal több rizsünk terem. Pár nap múlva meg is kezdik a rizs II. Demokratikus szabadság, béke, függetlenség után vágyakoznak az elnyomott népek. Portorico már 52 éve nyögi az Egyesült Államok tőkéseinek igáját. Portorico népe élő példát nyújt arra, hogy mit is jelent az imperialista elnyomatás. — Nyomorúságot, gazdasági elmaradottságot, éhséget kényszeritett reánk az északamerikai imperializmus — mondja Puerto Gonzales kiküldött, — a rossz gazdasági viszonyok miatt 300.000 gyermek nem járhat iskolába, mert nincs pénzük tandíjra, míg a kormány ebben az évben 100 millió dollárt fordít hadicélokra. Már 52 éve zsákmányolják ki az északamerikaiak Portorico népét. Az iskolákban eddig csak angol nyelven tanítottak, nem engedték meg, hogy a gyermekek saját anyanyelvükön művelődhessenek. Demokráciaeilenes választójogot léptettek életbe. Portorico kormányzója nem népének, hanem az Egyesült Államoknak felelős tetteiért. Gonzales Puerto ezután rámutatott országa gazdasági kizsákmányolására. Az imperialisták célja, hogy népének kárára gazdagodjanak, kizsarolják a munkaerőket. Egyes északamerikai nagyvállalatok tulajdonosai tartják kezükben a kivitelt és a behozatalt. Ok a piac irányítói. „Hazánk területét katonai bázisok kiépítésére és kiképző táborok építésére használják fel, melyek az egész latinamerikai demokratikus mozgalom ellen irányulnak." Az általános elszegényedés, a hiányos táplálkozás teljesen aláássa a nép egészségét. Gonzales rámutatott arra, hogy e miatt minden 400 diák közül 5-nek tbc fertőzése van. a Az állandóan fasizálódó nevelés, 3 tandíjak emelése ellen és az oktatás demokratizálásért Portorico diákjai legutóbb 8 nőnapig sztrájkoltak. S aratását. Előtte három nappal le kell ereszteni a vizet és így víz nélkül aztán teljesen beérik. Miért kell éppen rizst termelnünk, mikor az sok és fáradságos munkába kerül. Nem termelhetnénk inkább azon a földön is búzát vagy rozsot? — Igen. Termelhetnénk. De nekünk a rizsre is szükségünk van. Hisz a csecsemőknek és a fejlődő gyermekeknek ez mindennapi eledele. És ha mi követte ezt? Rendőrterror és bebörtönzés! — Portorico népének harca közös a koreai nép küzdelmével. Az amerikai imperializmus leverésével Koreában, Korea népe a régi számláinkat, az amerikai népek elnyomatásából eredő számláinkat elégíti ki! A mexikói, spanyol, argentínai, nyugatindiai kiküldöttek, amikor harcos üdvözletüket átadták Gonzalesnek, kijelentették, hogy megalkuvás nélkül fognak harcolni Portorico függetlenségéért és a tartós békéért. Braziliában Is hasonló a helyzet. Barros Alberto kiküldött népének elmaradottságát ismertette. Az írniolvasni nem tudók száma a lakosság 74 százalékát teszik ki, nagy a szegénység és a betegség. A brazil kormány mindenben az amerikai monopóliumoktól függ, amelyek elüenőrzés alatt tartják az ország egész gazdasági életét. Ez évi költségvetésük 52 százalékát katonai célokra fordítják. Kanadában a magasabbfokú művelődés, az egyetem lassan csupán a gazdagok kiváltságává válik. A tandíjakat állandóan emelik — mondja Ted Baxter kanadai kiküldött, — s ez okozza azt, hogy a munkás- és parasztifjak mlndkevesebb számban látogathatják az iskolákat. Több mint 10 év alatt a munkáscsaládokból származó mi magunk termelhetjük azt, amire szükségünk van, akkor azt már nem kell külföldről behoznunk. Hála és köszönet a csörgőpusztai rizstermelő munkásoknak és vezetőségüknek, akik fáradságot nem ismerve, dolgoznak azon, hogy minden évben több és több rizs teremjen. így gyarapodik nemzetgazdaságunk és emelkedik az összes dolgozók életszínvonala. (méry) egyetemi hallgatók száma 21 százalékról 12 százalékra, a paraszt származású főiskolások száma 21 százalékról 7 százalékre csappant. Kanadában Is állandóan fokozódik a katonai szellemű nevelés és korlátozzák az emberi jogok gyakorlását. — Rá kell mutatnunk arra, hogy milyen fontos az, hogy mi, Ifjú diákkorunkban demokratikus szellemben nevelődhessünk, hogy későbben mi Is teljes erővel tudjuk építeni a demokratikus Kanadát. Ez pedig nálunk nincs meg. — Az utóbbi két év alatt voltak olyan esetek, hogy egyes tanárainkat és diákjainkat nem engedték be az Egyesült Államokba, hogy az ott tartott gyűléseken résztvegyenek vagy pedig előadásokat tartsanak, mert tudlák róluk, hogy tevékenyen résztvesznek a békemozgalomban. Egyetlen kanadai sem és felteszem, hogV egyetlen amerikai sem, aki komolyan veszi a szabad véleménynyilvánítást, tűrhet ilyen korlátozásokat. Van arra is eset, — folytatja ezután Ted Baxter, — hogy a kormány meg akarja bontani a munkásság és a diákság szolidaritását. Egy évvel ezelőtt a quebeckí tartomány aszbeszt dolgozói sztrájkoltak, mire a montreali egyetem hallgatói 60 tagú küldöttséget választottak, hogy kifejezzék a bányászok iránti szolidaritásukat és átadhassák a számukra gyűjtött adományokat. A Laval-egyetem diákjai is hasonlóan akartak cselekedni, de ebben megakadályozták őket a hivatalok, amelyek azzal fenyegetődztek, ha ezt megteszik, kizárják őket az iskolákból. A munkanélküliek száma Kanadában is emelkedik. A 14 millió lakos közül már 500.000-en vannak kenyér nélkül. A főiskolai tanulmányokat abszolváló diákok elhelyezkedése sincs biztosítva. — Fontos ezért, mind Kanada, mind pedig valamennyi ország diákjainak fontolóra venni azt, hogy a munkásmozgalom kérdései az ő kérdéseik is és hogy a munkások győzelme és a munkások veresége az 5 győzelmüket és az ő vereségüket jelenti. • Majd a kanadai nép békés törekvéseiről számolt be a kongresszuson felszólaló Ted Baxter és hangsúlyozta, hogy „a béke erői az egész világon addig fognak erősödni, míg & háború már nem lesz ijesztő vagy végül Is csak távoli lehetőséggé válik." P. B, C

^

Ä új kentééi iimieftéit Vasárnap a tőrei szövetkezet aratási ünnepet tartott. Nem kell azt gondolni, hogy valami nagyszabású felvónulás, hosszú szónoklatok és ehhez hasonlók voltak, — nem, mindez egyáltalán nem volt, mert hisz a töreiek csak olyan háziürmepségfélét rendeztek a maguk, meg hát a barátaik és az éppen arra vetődő vendégeik számára. Ügy gondolták, hogy egész évben dolgoztak, learattak, elcsépeltek, beszállították a gabonát, jóval többet is, mint amennyi elť volt írva, mert volt miből, jó termésük volt, így hát megérdemlik, hogy ünnepet is üljenek. Tehetik is, van miből, — sok mindenre telik most már olyasmire, amire azelőtt az ilyenfajta szegény ember rá sem gondolhatott. Nemcsak a mindennapi élethez van meg minden, hanem ezenfelül is van még annyi, hogy a régi szokáshoz hiven megüljék az új kenyér ünnepét, az egész évi munkáért De legelső sorban is a szövetkezeti munka eredményét ünnepelték, mely jólétet és bőséget hozott a dolgozó népnek. A bőség, jölét, meg mindaz, amit a szövetkezeti élet hozott, meglátszott a dúsan terített asztalokon, ahol mindent megtaláltál, amit csak szemed-szád kívánt. Ilyesmit azelőtt csak az urak asztalán láttál, amire a proli csak vágyakozva nézett, — no persze azelőtt a proli munkájának a gyümölcse az urak asztalára került - Ez a családias jellegű ünnepség alkalom volt a töreieknek arra, hogy visszapillantsanak és megnézzék eddigi munkájukat és most értékeljék, hogy milyen eredményeket hozott az. — A semmiből kezdtük, — mondotta rövid beszédében Furinda — és most tele magtáraink vannak Amikor két évvel ezelőtt megalakítottuk a szövetkezetünket és munkádhoz fogtunk, sokan az idevaló gazdák közül szabotálták és nevették szövetkezeti munkánkat. Ma ezek is velünk vannak és együtt dolgozunk; Hát igen, ezen lehet lemérni a haladást és a tőrei szövetkezet munkájának a gyózelmét. Igaza van Furindának és tudjuk, hogy sokan voltak, akik egy kanál vízbe megfojtották volna a tőrei szövetkezetet és most az arató ünnepségen örömmel láttuk; — együtt az egész falu, min. denki a szövetkezetben, mert az az út, amelyet a szövetkezet a keserves és nehéz indulástól eddig az aratóünnepig megtett, ott folyt le az egész falu szemeláttára. A vak is, de a legnagyobb reakciós is, meg a legmaradibb paraszt is, aki örökösen ragaszkodott eddigi megszokott életformájához és úgy látszott, hogy erről az útról senki sem téríti le, — hát mindezek a bizalmatlanok és maradik, meg a kételkedők is látták, hogy mit dolgozott és milyen eredményeket ért el a szövetkezet attól kezdve, amikor két éve ősszel Dudás, meg a többiek „a hasamon hordtuk a műtrágyát a földekre, de megmutattuk, hogy akarunk és tudunk dolgozni" Hát igen, megmutatták. Tavaly is, már az első évben az elhanyagolt rossz földeken is jobb termésük volt, mint a falu többi parasztjainak. Na ja, volt akkor a vélemény, véletlenség, meg szerencse volt az egész Hanem úgy látszik, ezek a Furindáék ugyancsak kedves gyermekei lehetnek a szerencse istenasszonyának, mert hát az idén ís csak szárazság volt, ki tehet róla, hogy a szövetkezet földjein is éppen olyan időjárás volt, mint a többi parasztokén és a szövetkezetnek 28—30 mázsa gabonája termett hektáronként, de volt olyan táblájuk is, amelyik 34 mázsát is adott, a falubelieké meg nem adott csak 12—14 mázsát, de voltak még ennél gyengébbek is. Nem szerencse volt ez, hanem: — Mi ekékkel visszük a vizet a földekre, — így Furinda. — Össze) korán és mélyen szántunk és így megőrizzük a föld nedvességét. Szakszerűen trágyázunk és nemes vetőmagot vetünk. Aztán a legérdekesebb a dologban, hogy mennyire tejhetetlenek ezek a tőrei szövetkezetesek. Nincsenek megelégedve még a 34 mázsával sem hektáronként és erősen fogadoznak, hogy addig nem nyugosznak, míg a búzából a nyegyven mázsás, a kukoricából pedig a hatvan mázsás termést el nem érik. Amilyen szeren, cséjük van, ki meri kétségbe vonni hogy ez nem sikerül nekik? Hanem a legjobb az egész dologban, hogy a sok szerencse közül az idén a legnagyobb mégis csak a szövetkezeten kívül álló parasztokat érte. Emiitettük már, hogy a szövetkezeten kívül álló földművesek termése csak 12—14 mázsa volt hektáronként. Ez bizony gyenge, mindenesetre kevés ahhoz, hogy a falu beszolgáltatási kötelezettségének eleget tegyen. Az egész falunak 33 vagon gabonát kellett beszállítania. 11 vagonnal a szövetkezetnek és 22 vagonnal a, többi földműveseknek. Baj lett volna, még hozzá nagy, mert a falu 22 vagon helyett, csak 7 és fél vagonnal tudott beszállítani, de helytállt a szövetkezet az egész faluért: csak a szövetkezet 37 _ vagonnal szállított be és már így is túlteljesítette az egész falu kontingensét. Áz ily°n dolgok, ezek a szembetűnő terméseredmények aztán meggyőztek mindenkit arról, hogy a parasztembernek csak a szövetkezetben lehet boldogulnia. Azt is tudja mindenki, hogy mennyi a szövetkezeti tagok jövedelme, — természetes, hogy ilyen termésből komoly öszszegek vándorolnak a tagok zsebeibe. Már azéba, aki dolgozik és a szerint, mennyit és hogyan dolgozik. Itt van Dudás József, aki ugyancsak szegéhy ember volt világéletében. Nem volt neki sohasem mivel dicsekednie, de most odaállt a falu és az összegyűlt vendégek elé és elmondta eddigi életét. Az élete éppen olyan volt, mint sok más millió Dudás Józsefé: munka meg a nyomorúság; de most van mivel dicsekednie. — Most vettem bútort 20.000 koronáért, — mondja. Ha kíváncsi rá valaki, Dudásék szívesen megmutatják akárkinek a bútort is, meg a rádiót is, mert az is van. — Azonfelül még pénzem is van — folytatta Dudás és még ezenfelül jól is élnek, jobban, mint bármikor, — csak ra kell nézni Dudásra s akkor ezt senki sem vonja kétségbe. De van miből. — Hét-nyolcezep koronát keresek havonta beszéli tovább Dudás. — Két gyermekemmel együtt meg kijövünk 16—18.000 koronára. Ezt mondta Dudás József, meg azt, hogy ezenfelül még jó néhányezei korona éwégi osztalékkal is számol. Utána meg feláll egy paragztaszszony, Hojkóné, aki elmondja, hogy tíz hektár földjük van, négyen dolgoznak rajta, kora reggeltől késő estig és mégis tavaly is csak 13.000 korona jövedelmük volt, amire meg 11.000 korona adósságuk volt, mert a termésig is élni kellett valamiből Nem is kínlódnak így tovább Hoj- kóék. Az egész faluval együtt ők is belépnek a szövetkezetbe. Ez alatt a két év alatt, amióta a tőrei szövetkezet működik, sok mindenről meggyőzdtek az emberek. Ide most már jöhetnének csajka mesével, meg a reakció többi hizlalt kacsáival, mert az nevetne rajta a legjobbat, aki nemrég még maga is felült az efféle ostobaságnak. Azt se hiszik el most már, hogy „csak lépj be a szövetkezetbe, aztán majd államosítanak, meg elveszik mindeneteket", meg azt se, hogyha eladnak valamit, akkor a pénz a minisztériumé lesz, mert hisz a tehén árát is annak fizetik ki, aki bevezette eladni, meg azért a 37 vagon gabonáért is jó néhány millió koronát kapott a szövetkezet. Sok volt a vendég is Tőrén. Nem a hivatalokból, hanem a szomszédos, meg a messze környék falvaiból, a komáromi meg a párkányi járásból, meg Váradról, Garammikoláról, Fegyvernekről és Kesszegfaluról, meg jó néhány más községből egyszerű parasztemberek. Nem tanulmányi csoportok voltak ezek a többi szövetkezetekből, hanem magánosok, Kurucz János, meg Nagy Lajos, Balkó Mihály meg Babus Juraj és még sokan mások, hisz csak Keszegfaluról voltak 34-en, akik saját pénzükön tették meg az utat idáig, hogy megnézzék, mi is az a szövetkezet tulajdonképpen. Ezeknek az embereknek a részére aztán nincsen program, hogy ezt vagy azt nézzük meg, hanem csinálnak azt, amit akarnak, beszélnek azzal, akit éppen a legmegfelelőbbnek találnak erre és kérdeznek azt, ami éppen jól esik. Ha Furindáről vagy valamelyik más vezetőségi tagtól kérdeznek valamit, akkor azok ugyan felelnek szívesen a kérdésre, de rögtön hozzá is teszik, hogy elvtárs, amit én mondok, azt nem muszáj elhinni, hanem menj a faluba, keress ki magadnák egy házat, amelyik éppen a legjobban tetszik, menj be oda és ott ís érdeklődj, hogy úgy van-e, ahogyan én mondom, mert nehogy azt mondjátok, hogy én csak propagandát csinálok, ami aztán nem igaz. Ezek az emberek, akik mindennap jönnek, hol innen, hol onnan, akiket a kétségeik és kíváncsiságuk, a bizonytalanságok hoznak Tőrére, járnak-kelnek a faluban, elmennek az istállókba, a magtárba, megnézik a határt és beszélnek az emberékkel s kérdezősködnek mindenkitől és mindenről. A tőreiek megmutatnák mindent, felelnek a kérdésekre, nem nagyítanak, de nem kisebbítenek, hanem a valóságot srMák. Aki pedig eljött ide, hogy mindent megtudjon a szövetkezetről, ha hazamegy, elmondhatja: megtalálta az utat, mely a dolgozó paraszt boldog életéhez v#zet. (bátfcjrJ