Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)
1950-08-31 / 200. szám, csütörtök
f 1950 augusztus 31 SižiO A CsKP Központi Bizottsága Elnökségének határozata az aratási munkák befejezéséről és az őszi munkák biztosításáról Ezek a napok és hetek döntő fontosságúak az EFSz fejlődése szempontjából Beiratások a komárnoi magyarnyelvű gimnáziumba llz Iskolaügyi, Tudományos és Művészeti Megbízotti Hivatal felhívása a komárnoi magyar tannyelvű gimnáziumba való beíratás tárgyában — Pártunk Központi Bizottságának Elnöksége 1950 augusztus 28iki ülésén a következő határozatot fogadta el: ötéves tervünk második békearatása szervezettebben és jobban folyik le, mint a mult bármelyik aratása. Ezt a sikert mindenekelőtt azért mutathatjuk fel, mert néhány ezer EFSz-ünk közösen, csoportokban végezte az aratási munkákat és a mult évinél jobban használták ki a gépeket és az igákat. Az aratás így a parasztság széles rétegei számára a közös munka főiskolájává lett, amelyben saját tapasztalataikon okulva meggyőződtek arról, hogy a közösen végzett munkák csökkentik a testet lelket felőrlő robotot, az önköltséget és fokozzák a földek terméshozamát. Az Állami Gépállomások és Állami Birtokok is hozzájárultak az aratás gyors és sikeres lefolyásának biztosításához. Ez a siker annál nagyobb, mert a beszolgálitattási Kötelezettségek eddig soha nem látott hazafias teljesítésével párosult. EFSz-eink és falvaink a gabona mandfesztlációs, tömeges be. szolgáltatásával biztosítják a dolgozó nép bőségesebb kenyerét és segítenek fölépíteni népidemokratikus államunkat és ezzel erősítik a világbéke arcvonalát. Most be kell fejezni az aratást és a gabona beszolgáltatást, valamint a kapások beadását és az őszimunkák idejében történő végrehajtásával meg kell teremteni a jövő évi még bőségesebb termés előfeltételeit. A Párt falusi és járási szervezetei, a helyi és járási Nemzeti Bizottságok a Nemzeti Front minden csoportja az EFSz-ek funkcionáriusai és tagjai, az Állami Gépállomások, az Állami Birtokok és a Gazdasági Szövetkezetek dolgozói, a mezőgazdasági termelés és felvásárlás járási bizottságainak bizalmijai, a Földművesek Országos Szövetsége, és a védnökségí üzemek a legnagyobb mértékben felhasználván az aratás tapasztalatait, az őszi munkák végrehajtásánál ezekre a feladatokra összpontosítják minden figyelmüket: I. flz aratás, cséplés és a gabonabeszolgáltatás befejezése 1. Gondoskodni kell az aratás és a tarlóhántás gyors elvégzéséről a határmenti vidékeken és a hegyi fekvésű területeken a gépek átcsoportosításával és az összes lehető közlekedési eszközök felhasználásával; 2. Gyorsan be kell fejezni a cséplést az összes nagyobb cséplőgépek kihasználásával és a földművesek közös munkájával. A kerületi Nemzeti Bizottságok mindenütt, ahol a cséplés megakadt intézzék el a szükséges cséplőgépek átcsoportosításait, főleg az alacsonyabb fekvésű területekről, ahol a cséplést és a termény beszolgáltatást befejezték. 3. Biztosítani kell a beszolgáltatási feladatok teljesítését, a tömeges termén ybeszá 11 ít ás szélesebb megszervezésével, az EFSz-ek, a községek és a Járások közti verseny kifejlesztésével. Azokban a járásokban és községekben, amelyek egészbe véve a beszolgáltatást már teljesítették nem szabad a felvásárlás terén lanyhulni, hanem arra kell összpontosí tani minden figyelmet, hogy minden egyes paraszt teljesítse szerződési kötelezettségét. Folytonosan meg kell győzni erről a kis- és középparasztokat, akik még nem teljesítették a beszolgáltatást és teljes szigorral ki kell eszközölni a szerződések betartását a falusi gazdagoknál. II. flz őszi mezei munkálatok Gyorsan és példásan kell elvégez ni a kapásnövények begyűjtését és az őszivetést közös munkával. 1. Gondoskodni kell arról, hogy a krumpli és a cukorrépa begyűjtése a gépek, az igák és a munkaerők teljes kihasználásával menjen végbe mindenütt és pedig s leggyorsabban és fíogy az őszi termények, főleg a burgonya beszolgáltatása a „földekről egyenesen a Gazdasági Szövetkezetekbe" jelszóval legyen megszervezve. 2. Az őszi vetés elvégzésénél biztosítani kell, hogy kizárólag minőségileg kiváló tisztított vetőmagot használjunk és hogy folytonos ellenőrzéssel mindenütt batartsák ez őszi vetésterületet a felosztási terv szerint. 3. Fontos előfeltétele «a .jövő esztendő magas hozamának, a mélyszántás és az istálló-trágyázás végrehajtása még a tél beállta előtt. III. Közös vetés az EFSz-ben Az EFSz-ekben be kell vezetni a I mezsgyék felszántását és a hatalmas közös vetést és a föld közös megmű. velését. Már több mint kétezer EFSz fogadott el a szétforgácsolt parcellákkal való tapasztalatai alapján üzemi rendet, és megvalósítja a föld gazdasági- technikai megművelését és előkészíti a közös vetést. Kell, hogy a kommunisták Járjanak e hatalmas mozgalom élén, amely kiküszöböli a mezsgyéket, hatalmas vetésterületeket teremt, és így lerakja az alapot az elmaradt kistermeléstől a technikailag fejlett mezőgazdasági nagytermeléshez való átmenetre. Folytonosan tudatában kell lenniök annak, hogy ezek a napok és hetek döntők az EFSz-ek egész jövő esztendei fejlődéséire. A közös őszi vetés a szövetkezeteknek lehetőségét nyit arra, hogy az alacsonyabb típusokról a magasabbakra térjenek át- Az egyénileg végrehajtott vetés szinte egész évre megakadályozza a szövetkezei előrehaladó fejlődését. Ezért van szükség arra, hogy a kommunisták a nemzeti arcvonal többi tényezőivel együttműködve még nagyobb lelkesedéssel 1. vezessék az Egységes Földműves Szövetkezeteket az üzemi kötelezettségvállalások megtárgyalására elfogadására, ami a közös vetés és a föld közös megművelésének ábécéje; 2. folytassák a többi szövetkezeti tagokkal együtt a többi földművesek közt a felvilágosító kampányt és a mezőgazdászok nagyrészét nyerjék meg falvaikon az EFSz-ek tagjaiul, a közös vetési tervre és a föld egészben való megművelésére; 3. összpontosítsák a járási és a kerületi Nemzeti Bizottságoknál a lehető legnagyobb számban az agronómokat és a technikusokat a község legnagyobb számában a gyors gazdasági-technikai földmegművelés elvégzésére; 4. biztosítsák a Gépállomások segítségével a föld előkészítése után a táblákba való vetést a megállapított vetési eljárás szerint. Hogy az Egységes Földműves Szövetkezetek az őszi munkálatokat elvégezhessék feltétlenül szükséges segítséget nyújtani nekik a munkatervek kidolgozásához, a munkacsoportok megszervezéséhez és az igazságos jutalmazás alapelveinek megállapításához és betartásához. A legmagasabb tipusú szövetkezetekben a járási oktatók, bizalmiak és a falusi pártszervezetek feladata, hogy segítséget nyújtsanak a szövetkezeti tagoknak a munka csoportokban, munkanormák szerinti elvégzéséhez, amely csoportoknak bizonyos földterületet osztanak ki megművelésre egy esztendő tartamára; továbbá segítsenek a munkaegységek szerinti jutalmazás bevezetésében; IV. Meg kell javítani a Gépállomások munkáját A Gépállomásokon sokkal inkább mint az aratás idején, emelni kell a megművelendő földterületet és az egy traktorra eső teljesítményt: 1. a munkának brigádokban va ló megszervezésével és az EFSz-ek a falusi traktoristák két váltásos munkájának bevezetésével; 2. a magasabb tipusú EFSz-ekkel való szerződéskötéssel nemcsak területi szempontból, hanem hektárhozam tekintetében is; 3. a traktoristák és a gépjavítók versenyének és éhnunkásmozgalmának elmélyítésével! az elért eredmények folytonos ellenőrzésével és népszerűsítésével, 4. a gépjavítások gyors befejezé' sével és az összes szükséges gépek rendszeres felülvizsgálásával. Külön figyelmet és segítséget kell nyujtaniok a Járási pártbizottságoknak e feladatok biztosítására a Géplálkxmlások üzemi pártszervezeteinek és a politikai munkában az igazgatóságok képviselőinek. V. Tovább kell javítani az Állami Birtokok munkáját Az állami birtokokon javítani kell a munka megszervezését és a föld megművelésének módjait, 1. azzal, hogy minden munkát csoportokban és , osztagokban végezzenek el, amelyeknek legkevesebb egy évre ki kell osztani megművelésre a földegységeket; 2. a munkanormák következetes bevezetésével és fokozatos megszilárdításával, 3. a szocialista munkaverseny elmélyítésével a jobb ellenőrzés és az elért eredmények népszerűsítése alapján; 4. az összes traktorok és nehéz gépek brigádokba való összpontosításával az udvarok keretében; 5. az EFSz-szel kötendő kölcsönös segélynyújtási szerződésekkel; ''6. az agrotechnika új ismereteinek gyorsabb és gondosabb érvényre juttatásával a magasabb hozamok elérésére. Az Állami Birtokokon az üzemi pártszervezetek és az igazgatók helyettesei a politikai munkában nem elég aktívek és szükség lesz arra, hogy a járási és a kerületi pártszervezetek jobban segítsék őket, mint eddig. VI. llz üzemek segítsége Az üzemekben nagyobb figyelmet kell szentelni az EFSz-eknek és a mezőgazdasági kérdéseknek és főleg a védnökségi munkának. Az üzemi pártszervezetek foglalkozzanak többet a környező falvak helyzetével, ismertesék meg jobban a munkásokkal és főleg a fémipari munkásokkal az EFSz kérdését és feladatait és segítsék az EFSz-eket azzal, hogy politikailag érett kommunistákat bocsátanak rendelkezésükre, mint bizalmiakat a mezőgazdasági termelésben és felvásárlásban és hogy a védnökségi munka egyre újabb formáit fogják kifejleszteni. Igy az üzemek még inkább megszilárdítják a munkásosztály szövetségét a dolgozó parasztsággal. Az őszj munkálatok példás elvégzésével és a közös vetési terv és a föld közös megművelésének nagy elterjesztésével biztosítják dolgozó parasztjaink, EFSz-eink, Gépállomásaink és Állami Birtokaink a nemzet számára a még nagyobb darab kenyeret a jövő esztendőben és további jelentős lépést tesznek előre a boldog szocialista falu építésében és a viíág békefrontjának, amelyet a nagy Szovjetúnió vezet, megszilárdításában. A Csehszlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságának Elnöksége. flz EFSz-ek szabadon eladhatják fölöslegeikel Az egyes szövetkezetek a közös szövetekezeti nagytermeléssel elérik azt, hogy nemcsak hogy teljesítik és magasan túlhaladják beszolgáltatás; kötelezettségüket, hanem emelhetik jövedelmüket fölöslegük eladásával a szabadpiacon. Ezzel hozzájárulnak a városi dolgozók élelmiszerellátásának biztosításához. Itt példaként állanak a Pilzen vidéki szövetkezetesek. Huszonnyolc EFSz áprilistól júniusig Pilzen öt piacán, amelyen piacra bocsátották feleslegeiket a mezőgazdasági termékekben 1,931.000.— Kčs-t keVesett. A pilzeni iparvidék dolgozó népének élelmiszerellátásához tehát az EFSzek 10.000 kg sertéshússal, 131 kg füstölthússal, 30.000 tojással, 135 kg vajjal, 198 kg túróval és 1240 liter tejföllel járultak hozzá. Ez az eredmény a Pilzen vidéki szövetkezetesek munkaijának sikerét jelenti és reméljük, hogy a többi kerületek szövetkezetesei is a Pilzen vidéki EFSz-ek mintáját követve hozzájárulnak a jövőben a városi dolgozók élelmiszerellátásának emeléséhez. Az Iskolaügyi, Tudományos és Művészeti Megbízotti Hivatal Komárnoban magyar tannyelvű gimnáziumot szervezett. Ezért felhív-ja azokat a tanulókat, akiknek nem volt alkalmuk ilyen iskolát látogatni, hogy 1950 szeptember 1-én jelenjenek meg beiratásra a komárnoi szlovák gimnázium épületében. Külön felhívja azokat a tanulókat, akik eddig magyarországi gimnáziumokban tanultak, hogy 1950 szeptember 1-től kezdve jelenjenek meg felvételi megbeszélésre a fenti gimnázium igazgatóságánál. Az Iskolaügyi, Tudományos és Művészeti Megbízotti Hivatal nem engedélyezi, hogy ezek a tanulók Magyarországon tanuljanak, mivel a tanulást számukra szülőföldjükön lehetővé teszi. Iskolaügyi, Tudományos és Művészeti Megbízotti Hivatal. A kormány üléséről Kedvezmény a beszolgáltatási kötelezettségüket túlteljesítő földműveseknek — Gondoskodás a katonai szolgálatot teljesítők családjáról A kormány kedden, augusztus 29-én ülést tartott, melyen Z. Fierlinger kormányelnökhelyettes elnökölt. Az ülésen J. Ďuriš földmüvelésügyi miniszter beszámo-lt a terménybeszolgáltatás eredményeiről. Megállapította, hogy a terménybeszolgáltatás az idén jól folyik. A földművesek példás terménybeszolgáltatássaj tesznek bizonyságot arról, hogy felelősségük tudatában értelmezik az állam építését és ezzel választ adnak a nyugati háborús gyujtogatóknak a háborús provokációkra, mert áttérnek a mezőgazdasági termelés szocialista formáira. Augusztus 26-ig négy kerüiet és 113 járás teljesítette beszolgáltatási kötelezettségét A terménybeszolgáltatás eredményei összehasonlítva a műit évi eredményekkel a következők: Csehországban: a termény 1950 1949 neme auguszt. 26 auguszt. 26 búza 82% 24% rozs 92o/ 0 25% árpa 92% 24% zab 64% lo/ 0 Szlovákiában: búza rozs árpa zab 1090/ o 99% 93% 60% 61% 60% 410/0 13% A célból hogy földműveseink ez országépítö tevékenysége egyre inkább kifejlődjön, a kormány határozatot hozott, hogy azok a földművesek, akik az összes terménynemekből többett szolgáltattak be, korpát vásárolhassanak. 100 kg túlteljesítés után 50 kg korpát vásárolhatnak jutányos ár 0n. Ďuriš földmüvelésügyi miniszter javaslatára jövőben a mezőgazdasági szakiskolák nem az iskolaügyi, hanem a földmüvelésügyi minisztérium hatáskörébe fognak tartozni. Ennek az a célja, hogy a tanulóifjúság jobban megismerhesse a modern mezőgazdasági termelés tudományát. Ertjan népjóléti miniszter javaslatot terjesztett elö a katonai szolgálatot teljesítő egyének családjának anyagi ellátásáról. A rendelet száma 64/A-950/Sb. Ez a rendelet részletezi a törvényt és gondoskodik arról hogy a katonai szolgálatot te-ljesítő egyének családja megfelelő anyagi támogatásban részesüljön. .A rendelet gondoskodik a katonai szolgálatot teljesítő egyén hozzátartozóinak betegbiztosításáról is. Ha egy alkalmazott katonai szolgálatra v 0nul be, két hétig kapja fizetését és a további hat héten át ugyancsak kapja fizetését heti 150 Kčs levonásával. Meg kell jegyezni, hogy ezt a fizetést csak azok kapják, akiknek a családjáról máskép nem gondoskodnak. Azok az egyének, akiknek fizetésre nincs jgényjogosultságuk, segélyben részesülnek. A segélyt a szolgálatot teljesítő hozzátartozóinak fizetik ki A rendelet megemlékezik arról, hogy kit lehet hozzátartozónak számítani. A katona első hozzátartozójára 50 és minden továbbira 30 Kčs-t kap naponta. A napi segély összege azonban nem haladhatja meg a 150 Kčs-t. Ez az összeg körülbelül 50 százalékkal magasabb, mint a múltban Volt. A kormánynak ez a rendelete bizonyítja, hogy népi demokratikus rendszerünk a közélet minden ágában működő egyénekről gondoskodik. A külügyminiszter képviseletében J. Kabeá pénzügyminiszter javaslatot terjesztett elö, mely szerint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosában, Fenzsanban csehszlovák nagykövetséget létesítünk. A kormány az ülés további folyamán megtárgyalta a bányászoknak nyújtandó hüségpótlék kérdéseit is és ezzel az ülés bezáru-lt. Tiltakozó táviratok a koreai amerikai támadás ellen Csehszlovákia népe naponta élesen tiltakozik a Biztonsági Tanácsnál az amerikaiak koreai beavatkozása ellen, amely brutalitásával a náci hordák garázdálkodására emlékeztet a megszállott területeken. A csehszlovák nép békés állásfoglalásának legszebb példáját az építő kötelezettségvállalások szolgáltatják, amelyekkei a dolgozók szolidaritásukat nyilvánítják Korea népévei. A zbuchi Masaryk jubileumi bánya dolgozói a koreai amerikai támadásra feleletül az építők kerületi ünnepségén Plzenben határozatukban kötelezik magukat, hogy az év végéig 1 millió Kčs értékű anyagot takarítanak meg, a normákat 10%kal megszilárdítják és új munkamódszereket alkalmaznak szovjet mintára. A šluknovi E/lektrosvit n. v. dolgozói tiltakozásul az amerikai intervenció ellen a népj demokratikus Koreában kötelezik magukat, hogy 8 munkaórát dolgoznak le s annak tiszta hozamát a hősiesen harcoló koreai nép javára ajándékozzák. A znojmoi Vracovice község Egységes Földműves Szövetkezetének tagjai tiltakoznak a Biztonsági Tanácsnál az amerikaiak koreai támadása ellen s a koreai nép iránti barátságultat fokozott munkalendülettel fejezik ki. A szövetkezet tagjai kötelezik magukat, hogy fokozzák az állattenyésztés termelékenységét. A bŕeclavi vasútállomás üzemi tanácsa és valamennyi alkalmazottja tiltakozik a Biztonsági Tanácsnál a koreai városok, asszonyok és gyermekek és a polgárj lakosság barbár bombázása ellen és határozatukban a következőket írják: »Feihivjuk a Biztonsági Tanácsot, hogy szüntettesse be a koreai iskolák és kórházak barbár bombázását. F 0rró rokonszenvünk jeléül a koreai nép iránt kötelezzük magunkat, hogy az ártatlanul szenvedő koreai lakosok javára önkéntes brigádban dolgozunk és az egész jövedelmet gyógyszerek vásárlására fordítjuk a hős koreai harcosok számára. ígérjük, hogy szorgalmas munkával hozzájárulunk hazánk szocialista építéséhez és ezzel megszilárdítjuk a b éjre ügyét. «