Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)
1950-08-29 / 198. szám, kedd
1950 augusztus 29 / A PRÁGAI BÉKETANÁCSKOZÁS írta: ANDICS ERZSÉBET A történelemben eddig nem ismert hatalmas és egyre növekvő nemzetközi békemozgalom vezérkarának nagyfontosságú tanácskozása; folytak le augusztus közepén Prágában: a Béke Hívei Állandó Bizottságának elnökségi ülése a nemzetközi békemozgalom, nevezetesen az atomfegyver eltiltásáért indított aláírási kampány hatalmas eredményeit összegezte és ugyanakkor kijelölte a békéért folyó yjlágkíizdeiem további feladatait. E tanácskozásra az elnökség tagja n kívül minden országból meghívták a békemozgalom egy-két kiváló képviselőjét. A kiküldöttek ezen csoportjának összetétele igen sokrétű volt: francia katolikusok, haladószellemű amerikai tudósok angol munkáspártiak, olasz szoc'aiisták, stb. foglaltak helyet közöttük, híven 'visszatükrözve, hogy milyen különböző világnézetű és pártállású embereket foglal ma már össze egy táborban az új világháború megakadályozására irányuló küzdelem. Az atomfegyver betiltásáért megindított mozgalom eredményeiről Laff tte főtitkár számolt be, aki joggai állapította meg: még nem volt rá példa, hogy valamely alá-> írási mozgalom olyan nagy méreteket öltsön, olyan nagyszámú támogatóra találjon, mint a stockholmi kezdeményezés. Az aláírási mozgalom a prágaj tanácskozás összeillésének pillanatában a föld egész ^É<osságának 95 százalékát felölelő, Rszesen 87 országban folyt. Az aláíróknak tényleges számát jelenleg 350 millióra lehet becsülni, s ha a családtagokat is számítjuk, úgy az emberiségnek egynegyede a béke tevékeny híveinek a táborában van Az aláírási mozgalom kiterjed Izland szigetétől Dél-Afrikáig, felöleli Közel- és Távol-Kelet országait, visszhangra talált a Fil'ppi-szigeteken éppúgy, mint Kanadában. Az imperialista kormányok erőszakos rendszabályai korrupt sajtójuk agyafúrt támadásai, jobboldali szociáldemokrata körök álpac fjsta jelszavai éppúgy nem tudták feltartóztatni növekedését, mint a fasiszta bérgyilkosok orvmerényietei. Az amerikai imper alisták agreszsziója Koreában, csapataik által elkövetett vérlázító embertelenségek nemcsak, hogy nem félemlítették meg a békére vágyó embereket, hanem ellenkezőleg, mindenütt hatalmas lökést adtak az aláírási mozgalomnak. Körülbelül 150 millió ember a koreai események bekövetkezése után írta alá a stockholmi békepontokat, igy például az olaszországi 14 és félmillió aláíró közül 11 millió, az Egyesült Államok másfélmillió aláírójának több mint a fele és ugyanez a helyzet a többi országokban is. A nyugati sajtó beismerése szerint az Egyesült Államok vezető köreit nem utolsósorban az tartotta vissza az atomfegyver alkalmazásától Koreában, hogy ez a gyilkos fegyver az egész világon gyűlöletessé vált, százmilliók álltak sorompóba alkalmazása ellen. Ismeretes, hogy a nemzetközi békemozgalom megindítóinak és vezetőinek névsora a maj szellemi élet legkiválóbb képviselőinek valóságos lexikona. A békemozgaiomhoz, amelynek az élén Joliot Cur e, Fagyejev, Éluard, Ehrenburg Picasso, Boulier abbé, Anna Seghers és hasonlók állanak, a Stockholmban megindított aláírási mozgalommal kapcsolatban mindenütt a kiváló tudósok, írók művészek egész raja csatlakozott. Az aláírók között más Nobel-díjjal kitüntetettekkel együtt ott van Thomas Mann és a k váló atomkutató norvég tudós, Ellen Gleditsch. Az atomfegyverek használata ellen felemelte szavát Einstein profeszor is. Az egyes országokban az aláírók között ott találjuk a szenátorok, országgyűlési képviselők, aktív és volt min szterek, magas tisztségeket betöltő ner ves jogászok, jeles írók és művészek hosszú sorát A békepontokat aláírta Norvégiában annak volt miniszterelnöke Nornarude. Mex kőbán annak volt köztársasági elnöke, Cardenas, Olaszországban a szenátus elnöke. De Nicola és olyan vezető politikai egyéniségek, mint Nitti és Orlando álltak a mozgalom élére Svájcban tiltakozott az atomfegyver használata ellen a Vörös Kereszt Nemzetközi Vezérlő Tanácsa, amihez 14 ország Vöröskereszt-szervezete csatlakozott. Francaországban és Olaszországban nagy számmai akadtak üzemek, sőt egész helységek ahol a dolgozók 90—100 százaléka aláírta a stockholmi pontokat; egész Sor város törvényhatósága testületileg csatlakozott a mozgfelomhoz. Franciaország érseke; és püspökei nyilt levélben ítélték el az atomfegyver használatát, ami nagy vissz hangra talált a francia protestáns egyházak vezetőinek körében is. Lengyelországban a stockholmi kiáltványt aláírta a katolikus főpapság is. Az atomfegyver használata ellen felemelte szavát Trieszt érseke, a svéd protestáns egyházfők egész sora. Messze hallatták tiltakozó szavukat a béke érdekében a pravoszláv egyházak legtekintélyesebb vezetői. A stockholmi békepontok mellett síkraszálltak Kelet országaiban a mohamedán vallás vezető pátriárkái. m A békemozgalom további kiszélesítésének feladatát a prágai tanácskozás részvevői úgy fogták fel: mjndenekelőtt a békemozgalom pr ugrammját kell kiszélesíteni, tovább keli menni azon az úton, amelyen az atomfegyverek betiltásának követelése csak az első lépést jelentette. A mi harcunk, — fejtette ki Hja Ehrenburg — nemcsak az atomfegyverek ellen hanem általa ban új háború megindítása ellen irányul, a tényleges és tartós béka biztosításáért folyik. A tanácskozás részvevői által elfogadott fehívás világosan leszögezi, hogy a béke híve; további lépésként a fegyverkezés általános korlátozását és ellenőrzését, mindenfajta háborús propaganda betiltását, idegen országok ügyeibe való mindenfajta fegyveres beavatkozás megszüntetését követeli. A fegyverkezés általános korlátozásáért megindított harc egyúttal küzdelem lesz a dolgozó tömegek elnyomorítása ellen, akiknek amúgyis alacsony életszínvonalát az amerikai és angol imperialisták eszeveszet fegyverkezései mind saját országukban, mind a marshallizált államokban még mélyebbre süllyesztik. Ezek az új követelések az eddiginél szélesebb alapokra fektetik a harcot új világháború kirobbantására irányuló mindenfajta törekvés ellen és azt jelentik hogy ma már a békemozgalom nem elégszik meg azzal, hogy a béke híveit tömöríti, hanem számon fogja tartani és pellengérre fogja állítani a háborús gyujtogatókat, csirájában fogja megakadályozni az új világháború kirobbantására irányuló minden tevékenységet. Kétségtelen, hogy a nemzetközi békemozgalom konkrét követeléseinek ilyen kiszélesítése újabb sokmilliós tömegeknek és a vezető személyiségek egész sorának csatlakozását fogja eredményezni. Ezeknek az eszméknek jegyében folyt a prágai tanácskozások második napirendi pontjának megvitatása: ez a Béke Hívei második világkongresszusának előkészítése v 0lt. Ez a kongresszus, amelynek helyéül Angliát, idejéül pedig november 13—19-ét jelölte meg az elnökség a világ békeszerető népeinek nagy találkozása lesz. A delegátusokat az egyes országokban a béke hívei választják meg gyűléseiken, konkrét utasításokat adva nekik. A békekongresszus részvevői utólag beszámolnak munkájukról választóiknak. (Szabad Nép vasárnapi vezércikkéből.) A bolgár szakszervezeti tagok tiltakozása a koreai agresszió ellen i A balgár nép is éles tiltakozását fejezi ki az amerikai imperialisták koreai támadásával szemben s ennek jeléül a Bolgár Szakszervezeti Tanács Központi Bizottsága az EnNSz Biztonsági Tanácsának táviratot küldött, melyben kifejezi, hogy Bulgária népe, amely a haladás útján jár és hazájában a szocializmust építi, erélyesen követeli az amerikai imperialisták koreai barbár bombázásainak azonnali betiltását és a támadók csapatainak kivonását Koreából. A bolgár ifjúsági szervezet központi bizottsága tiltakozó táviratában megemlékezik arról, hogy Bulgária népe nem feledkezett még meg azokról a szenvedésekről és borzalmakról, amelyeket nemcsak Bulgária, hanem az összes megszállt államok népe átélt a második világháború alatt. Ezért Bulgária népe és ifjúsága rokonszenvét fejezi ki a harcoló koreaiak iránt, akik szabadságukat, függetlenségüket és emberi jogaikat védik. UJSZ0 L A szlovák és magyar né p örök barátsága jegyében szenei járás falvai is megkezdték a szocializmus építését (H. L.) Vasárnap Csatán tartották járási aratóünnepségüket a szenei járds összes szövetkezetei. Miért éppen Csatán? És miért nem másutt? — kérdezhetné valaki joggal. A fele letet megadják a csataiak. Azért, mert a szenei járrás községei között a csatai szövetkezet vitte a legmeszszebbre a haladás zászlaját és a szenei járás községei élén a legnagyobb sikerrel építi a szocialista falut. A közös aratás és cséplés tanulságain okulva, a csatái földművesek egy emberként léptek be a szövetkezetbe és át is alakították harmadik típusúra. Saját maguk győződtek meg arról, hogy ez felel meg legjobban a falu érdekeinek és ezért felhívással fordultak a szenei járás összes földműveseihez és földművesasszonyaihoz, hogy lépjenek be haladéktalanul az E FSz.ekbe, Ugyanakkor közölték jó munkájuk értékes tapasztalatait. A szenei járásban Csata község, mint a haladás vándorzászlajának^ büszke birtokosa, rendezte meg a vasárnapi aratóünnepségeket, a béke, a haladás, a népek testvérisége, a Nemzeti Felkelés évfordulójának örömteli megünneplése jegyében. Már a kora reggeli órákban nagy volt a sürgés-forgás Csatán. Egymásután érkeztek a virággal és jelszavakkal díszített traktorok, autóbuszok, személyautók, amelyek elhozták a vasárnap délelőtt megtartandó szövetkezeti tanácskozásra a községek legjobb szövetkezetesei. A tanácskozást délelőtt 9 óra tájban nyitotta meg a járási aratási ünnepségek bizottságának elnöke, aki a Párt kerületi bizottságának képviseletében megjelenő Záturecká képviselőnő, valamint a többi hivatalos küldöttek üdvözlése után beszámolt arról, hogy az idei aratási ünnepségek milyen körülmények között zajlanak le Csatán. Utána a csatai szövetkezet elnöke, Krips elvtárs -emelkedett szólásra, ismertetve a csabai szövetkezet eddigi tapasztalatait. Elmondotta, hogy a szövetkezetnek ima már 219 tagja van és 1035 hektár földön gazdálkodik. Az aratási és cséplési munkákat közösen végezték igen jelentős költségmegtakarítással. A közös aratásnál elsősorban megrövidítették a munka .időtartamát, megkönnyítették a munkát vidámabban, jobbjjedwel, nagyobb odaadiíasal dolgoztak és (összesen 235.180 koronát takarítottak meg. A cséplési munkánál az eredmények még jobbak voltak. Rövid 14 nap alatt intézték el a cséolést, ami azelőtt, több mint egy hónapig tartott, nem is számítva o gabornü behordásiával és asztagolásával egyoekötötf megerőltető munkát és időveszteséget. A cséplési munkálatoknál a megtakarítás majdnem 500.000 koronát tett ki. Az Állami Gépállomás traktorainak a segítségével 300 hektáron elvégezték a tarlóbuktatást. Ezzel meg akadályozták a nedvességben egyébként szegény talaj kiszáradását. Megkezdték egy, na'vankét fejőstehén részére való régi istálló tatarozását és hozzáfogtak egy új istálló építéséhez, amelyben 100 fejősnek lesz helye. Az asszonyik háztartási gondjainak csökkentésére villanyerőre berendezett mosodát, a gyermekek részére egészséges és vidim napközi otthont létesítettek. Ilyen előkészületekkel várták a csataiak az ez év; békearatási ünnepségeket. A jólvégzett munka büszke tudatában beszélték most el tapasztalatáikat, hogy a tanácskozáson jelenlévő többi szövetkezetek földművesei is megértsék a közös munka nagy jelentőségét. A szövetkezeti tanácskozáson azután felszólaltak a többi falvak képviselői is, akiknek beszámolójából kiderült, hogy a csataiak felhívása termékeny talajra talált és a szenei járás 16 községében épül már az új falu. A délelőtti szövetkezeti tanácskozás fénypontja Salgovics rozsindoli középparaszt beszámolója volt aki a Szovjetúnióban szerzett tapasztalatait adta tovább a szenei járás legkiválóbb sziövetkezeteseinek. A szövetkezeti tanácskozás eredményeit Záturecká képviselőnő foglalta össze és további lelkes munkára buzdította a jelenlévőket. A délután folyamán megkezdődött az aratáisi ünnepség. Feldíszített kocsikon, traktorokon, teherautókon és autóbuszokon vonultak fel a járás 16 szövetkezetének színes csoportjai és megkezdődött a nagyszabású ünnepély, amelynek főszónoka Záturecká képviselőnő volt, Záturecká kiemelte, hogyan segítette Csata község, amely az úgynevezett „szlovák állam" határán feküdt, a partizánok és a felkelő hadsereg előnyomulssát Besztercebánya felé, és az egész falu már akkor tanújelét adta haladó szellemének, mert ebben a faluban nem akadt egyetlenegy áruló sem. Ugyanez a község hat esztendő multán a szocializmus építésének szolgálatában tesz mindennél maradandóbb tanúbizonyságot: irról, hogy a Nemzeti Felkelés eszméihez hű marad és a proletár nemzetköziség szellemében tevékenyen vesz részt a dolgozó népek szabad országa felépítésében. Az aratási ünnepségen beszédekkel és kultúrműsorral köszöntötték a védnókségi üzemet is, amelynek képviseletében ott volt a Pravda kiadóyallalat lelkes kultúrgárdája. A késő esti órákban vidám zene és énekszó mellett oszlott szét 16 falu dolgos szövetkeze'i népe, hogy falujába visszatérve még nagyobb erővel, öntudattal, oizalommal és lelkesedéssel iárja tovább megkezdett útját, amely a falusi nép felemelkedéséhez vezet. Elleníervezési kampány a Dynamit-gyárban (V. J.) Az üzemi ellentervezési kampány az 1951. évre teljes erővel folyik a Dynamit NóbeJ üzemben is. Az üzembizottság felelősségének teljes tudatában dolgozza ki az ellentervezési javaslatokat, amelynek nemcsak gazdasági, hanem politikai jelentőségük is van. Az üzem vezetősége ezért egyenesen a munkahelyeken, a legközvetlenebbül mozgósítsa a dolgozókat a normák pontos meghatározásával az egyesek, a csoportok, az egyes osztályok és műhelyek maguk tegyék meg észrevételeiket, hogyan lehetne új munkamódszerekkel a munkaidőt megrövidíteni és a munkafeladatokat még jobban megoldani. Az ellentervezés második fordulójának kiértékelése szeptember 15-ig el kell, hogy készüljön. Ezért a mesterek és az üzemcsoportok vezetői végigjárják a munkahelyeket és ellenőrzik, figyelik és bírálják az elért normákat. Az üzembizottság egyes tagjai, az üzemcsoportok és a részlettervezők a munkahelyeken mérik fel az egyes mtinkák jellegét és a munkalehetőségeket. A termelési bizottság a legszorosabban együttműködik a technikusokkal és a mesterekkel, hogy a termelési feladatokat a leggyorsabban, legjobban és legértékesebben teljesítsék. A bérmegállapító bizottság az akkordosokkal, élmunkásokkal és újítókkal együttműködve a munkahelyeken a dolgozókkal együtt állapítja meg a legaprólékosabban az elérhető normákat. A munkásoknak megmagyarázzák. hogy milyen lehetőségeket ad a normák túllépése és minden alkalmazottnak lehetősége van megismerni, milyen előnyökkel jár anyagilag a normaszilárdítás. A kultúrpropagációš bizottság gondoskodik arról, hogy a normák felülvizsgálását és eredményeit az üzemi rádión keresztül kihirdessék, valamint gondoskodik arról, hogy az üzem újságja az ellentervezési kampányba teljes erővel bekapcsolódjon. A munkavédelmi bizottság gondoskodik arról, hogy minden egészségügyi védelmi intézkedést megtegyenek, melyek szükségesek a termelési feladatok minél sikeresebb elvégzéséhez^. Az ellentervezési kampány sikere érdekében a propagandisták megvilágítják a dolgozók előtt a normák szilárdításának fontosságát. A dolgozók a szünetek alatt a normákról beszélgetne^ és igyekeznek újító javaslatok és egyéb munkamódosítások alapján szilárdabb normákat elérni, mert tudják, hogy ezek a jövő év végéig érvényben maradnak. A csoportbizalmiak naponta csoportjuk tagjaival politikailag megvitatják a feladatokat és megmagyarázzák a munkatermelékenység emelésének és a tervgazdálkodásnak jelentőségét. Akik előtt még nem világosak a termelési feladatok, újra és újra megbeszélik azokat és együtt megkeresik a jobb munkalehetőségeket. Kulisek elvtárs, a Dynamit-gyár szocialista versenyreferense, mindezekhez még hozzátette, hogy a Dynamit-gyárban nem könnyű az újabb normaszilárdítás, mert itt amúgyis olyan munkaterületen dolgoznak, ahol ezidáig is teljesítményük legjavát adták. Az itt dolgozók mind régi begyakorolt munkások, akik mindent megtettek a normaszilárdítás előtt is, hogy a szocializmus építéséhez erejükhöz mérten hozzájáruljanak. A Csehszlovák Autóforgalom n. v. összszlovákiai konferenciája A Csehszlovák Autóforgalom augusztus 25-ikén és 26-án összes szlovákiai alkalmazottaival konferenciát tartott Bratislavában. A kopferencián a munkások és söfförök kicserélték eddigi tapasztalataikat és bírálat alá vették a hibákat. Az élmunkások és újítók a ROH és pártszervezetek képviselőinek jelenlétében ismertették eddigi tapasztalataikat és munkamódszereiket, hogy ezáltal is megkönnyítsék munkástársaik dolgát és javítsák a helyzetet az autóforgalomban. A konferencia első napján Chladný Benjámin, a Csehszlovák Autóforgalom n. v. kerületi igazgatója mondott besaédet, aki többek között a következőket hangsúlyozta: A Csehszlovák Autóforgalom n. v, még csak egy éve alakult meg és már eddig óriási eredményeket ért el Lényegesen növelte az autóbuszjáratok számát különösen olyan helyeken, ahol iskolásgyermekek járnak be az iskolába, vagy pedig munkások munkahelyükre. Az autóbuszjáratok száma 46. a vonalak hossza pedig 39 százalékkal növekedett egy év alatt. A teherszállításban is nagy növekedést tapasztaltunk. A teherautók száma a magánkézen lévő autók átvétele után 70 százalékkal, a szállított áruk mennyisége pedig 415 százalékkal növekedett. 1950 első felében 45 új vonalon indult meg autóbuszjárat. E vonalak hossza összesen körülbelül 1000 kilométer. Ez az eredmény azt mutatja, hogy már az első félévben az egész évi fejlesztési tervet teljesítettük. Ha a mai helyzetet az 1938-as helyzettel összehasonlítjuk, az autóbuszvonalak száma több mint tízszeresére emelkedett. A Csehszlovák Autóforgalom n. • v. rekordteljesítményeket is ért el. Igy pl. 1949-ben a Szlovák Nemzeti Felkelés megünneplésekor két nap alatt 42.000 személyt szállított az ünnepélyekre, minden baleset nélkül. Hasonlóképpen a duklai ünnepélyek alkalmával egy nap alatt 12.000 személyt szállított az ünnepély színhelyére ugyancsak baleset nélkül. 1949ben a Szláv Napok ünnepségére 51.000 és az 1950-es Szláv Napok ünnepségére 54.000 embert szállított el Dévénybe szintén baleset nélkül. A Csehszlovák Autóforgalom n. v.ban más üzemekhez hasonlóan a szocialista munkamódszerek minden formája meghonosult. Verseny indult meg az egyes üzemek, műhelyek és soffőrök között s ma már az alkalmazottak 40 százaléka bekapcsolódott a szocialista versenybe, 10 százaléka pedig élmunkás. Chladný kerületi igazgató rámutatott az autóbuszforgalomban mutatkozó hiányokra is. Ismertette a reggeli munkásautók késedelmeinek következményeit, melyeknek folytán a munkásság sok munkaidőt kénytelen eltölteni az autóbuszban, majd pedig az alkalmazottak helytelen állásfoglalását és az utasok iránti helytelen magatartását leplezte le. Beszédét azzal a felhívással fejezte be, hogy a Csehszlovák Autóforgalom n. v. alkalmazottai, ahol szükséges, fokozzák tevékenységüket, hogy autóforgalmunk egyre tökéletesebb legyen. 1