Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-29 / 198. szám, kedd

/ UJSZö 1950 crugusztUs 29 Ezen a napon — július 24-én — a ki e vi kerület mironovkai járásciar., Maszlovka község Sztálinról elnevezett kolhozát látogattuk meg. Az utunkat tudós vezetőink, a Moszkvából jövő Jevgenij Terentijevics Varenica és a Kievböl való Sztepán Harítonovics Duka kitűnően megszervezték. Tegnap egy állami nemesítő telepet és kísérleti gazdaságot látogattunk meg, ma egy kolhozt, holnap egy gépállomást látogatunk meg. Ügy, aliogy a valóságban is egymásba kapcsolódik a Szovjetúnió mezőgazdasági élete: tudományos intézeten — paraszti termelőitözosségek — gépállomások. A paraszti termelőközösség — a kolhoz — Közepén áll és mellette egyik oldalon a tudomány, a másik oldalon a technika. Köznapi nyelven úgy mondják, segítik a kolhozokat, de ez nemcsak segítség, mert segíteni a gyengéket kell, a tudományos intézetek és a gépállomások azonban nemcsak a gyengéket segítik, hanem az erőseket is, hogy még erösebbek legyenek: egyszóval a tervszeiü és szerves együttdolgozás, a szocializmus mezőgazdasági rendszere már ez. Mindnyájan igen izgatottak vagyunk, mert életünkben először nézünk meg egy kolhozt közelebbről. Eletünkben először kerülünk a szovjet valóság ajtaján belül. Amit erről eddig hallottunk és olvastunk, az mind csak a kíváncsiságunkat fokozta, akár dicsérő, akár gáncsoló szó volt. Magában mindenki azt gondolta: jó lenne saját szememmel látni. Hogyne, amikor a kenyeret adó mezei munka megváltoztatásáról van szó! Kevesebb munka, kevesebb gond, kevesebb kín, több kenyér, több szabadság, több öröm: erre vágyik a kapitalizmusban meggörnyedt dolgozó paraszt ember. De ezentúl még azért is izgatottak vagyunk, mert itt először találkozunk kolhozparasztokkal s ez nekünk is próbatétel. Megtaláljuk-e a barátság és biozalom hangját, tudunk-e okosan és hasznosan kérdezni, mert nemcsak a feleleteiről, hanem a kérdéseiről is megismerhetik az embert. Jó ember jól kérdez s akkor már nyílik nemcsak a sző, hanem a szív is s ha az megnyílt, közelebb kerül az igazság, jobban megismerhetjük a valóságot Lássuk hát ezt a valóságot. A találkozás jól sikerült. Fényes délelőtt érkeztünk s hozzá aratáscséplés idején, a nép zöme ilyenkor a határban van. A kolhoz elnöke s az itthonlevő öregek, asszonyok, leányok fogadnak, egyszerű szavakkal és ősi ukrán szokás szerint kenyérrel és sóval. A klubház előtt találkozunk, mert az összes középületek közül mindenütt ezt állították először helyre és VERES PÉTER: EGY UKRAJNAI KOLHOZBAN mindjárt be is hívnak bennünket, Nemcsak azért, hogy megtekintsük, hanem azért is, mert munkánk első részét itt kezdjük meg. Elmondják nekünk a kolhoz történetét és a jelenlegi állapotát. A maszlovkai Sztálin-kolhoz 1928ban alakult 128 taggal. Most 510 udvaruk, 690 dolgozójuk van, benne van tulajdonképpen az egész falu, 86 ember pedig távol, gyárakban dolgozik. A földjük 2200 hektár, vagyis egyegy udvarra (ez alatt családot értenek) körülbelül négy hektárnyi jut, de az mind elsöosztályú fekete föld, a magyarországi fekete földeket meghaladó jó minőségben. (1 hektár jss 1.7 hold.) Az egész kolhoz hat mezei brigádra és négy állattenyésztő brigádra oszlik. Ezenkívül van egy építő-brigádjuk is. A mezei brigádok egy teljes vetésforgó — kilenc év — tartamára kapják meg a kezükre bízott földet, hogy az eredményeket a saját munkájuk nyomán mérhessék, számontarthassák és fokozhassák, az állattenyésztő brigádok pedig három évre. A súlyos háborús károk ellenére mostam állatálományuk: 420 darab szarvasmarha, 280 dara ló, 160 darab juh és 15 anyakoca ezidei szaporulatával, 90 malaccal. Ezenkívül 3000 különböző baromfi és 180 család méh. Az állatok még javarészt vegyes jószágok. A háború előtt már nemes tenyészetük volt modern istállókban s most a Szovjetúnió hároméves állattenyésztési tervének a keretében ők is fejlesztik az állatállományt. Ehhez már meg is kezdték a nagyarányú takarmánytermelést, amint az az alábbi vetési kimutatásból látszik. Vetésterületük 1950-ben a következőképpen oszlik meg: őszibúza 425 hektár, tavaszibúza 12, árpa 158, zab 46, köles 30, csumiz (vagyis kínai köles) 17, tengeri 110, fűmag 38, babfélék 20, csillagfürt 7, lencse 12, kender 2, napraforgó 22, cukorrépa 230, téli retek 17, burgonya 26, uborka 13, káposzta 4, paradicsom 3, dinnye 10, hagyma 2 és évelő fű, illetve lucernás 198 hektár. Ezenkívül minden tagnak háromnegyed hektárnyi háztáji földje van, amelyen jórészt burgonyát, kerti veteményeket és az otthoni jószágaik számára takarmányt termelnek. A többi föld legelő, folyóvölgy, vizesrét, faiskola, gyümölcsös és tanyahely, egyszóval ez a kolhoz maga egy falu, emellett teljes gazdasági egység és sokrétű termelöközösség is, Ez a kolhoz fejlettségét tekintve 'átlagos. Most tér át az egyszerű gabonatermelésről az állattenyésztéssel és mindennemű ipari növényekkel foglalkozó gazdálkodás útjára. A fő termelési ágak mindenesetre a gabona, a cukorrépa és a takarmányok. Cukorrépatermelésük olyan fejlett, hogy egyik tagjuk, Mária Liszenkó, a saját parcelláján már elérte a 600 mázsás termést és ezért a Szocialista Munka Hőse kitüntetést kapta, így viszik át a gyakorlatba a szomszédban levő mironovkai kísérleti és nemesítő állomás eredményeit, mert hiszen ez a nemesítő állómás évtizedek óta foglalkozik a cukorrépát eŕmelés, nemesiités, trágyázás és műtrágyázás kérdésével s ma már tisztázott kérdés, hogy azon a vidéken mi kell a cukorrépának, hogy teljes termést adjon De ahol ilyen jó munkát adnak a kapásoknak, ott a búzatermés is jó lesz mert a sok ési jó kapálás a jövő évi termésnek is használ. Termésük éppen ezért ezidén búzából 40 mázsa hektáronként, rozsból 24 mázsa. A tavalyi 1949-es esztendőben nem a legjobb volt a termés ezen a vidéken, így az évi részesedés 20—30 mázsa búza és 2000 —3000 rúbel között mozgott fejenkin, t. Ezenkívül minden tag gyümölcsöt, főzeléket, burgonyát, mézet, takarmányt és általában mindent kapott, amit termeltek á főként az állattenyésztésből és az ipari növényekből eredő jövedelmet számolják el pénzben. Ebben az évben körülbelül másfélszer annyi egy-egy tagnak a jövedelme. Ezenkívül igen sok főzelékféle és minden egyéb, mert igen gazdag minden. A nyár elején megérkező eső jól, találta, a kapásokat és a kerti vetérfiényeke'. Olyan szép zöldek a kapások és a kertek, mint tavasszal és az egész határ a buja bőség képéť- mutatja. Ezenkívül prémium jár minden olyan terméseredményért, amely az állami tervben meghatározott termésmennyiséget meghaladja. Ez terményenként és brigádonként különböző, de legnagyobb a cukorrépánál, ahol az átlagos prémium 100—200 kiló cukor évente, de van olyan termelő, aki 8 mázsa cukrot is ka,p egy évben, mert a cukorrépa állami termelési tervében az alap csak 180 mázsa hektáronként s ami ezen felül terem, azt mindet jutalmazzák. Meg is van kapálva, a répájuk olyan szépen, mint nálunk a leggondosabban művelt dinnyeföld. Nincs azon semmi gaz, még most, nyár derekán is kapálják es melyenjáró a sorközöket lazító traktoros kultivátorokkal művelik a- répát. A kolhoz fejőstehenészetében már építik az istálókat, amelyekben az eddigi rideg tartás helyett bevezetik a rendes istállózAst és a tejhozam szerinti takamányadagolást, mert a fejőstehenészetek fejlesztésének ez a természetes útja. Ismétlem, a mieink még most próbálgatják először a helyes kérdezést és így innen is, onnan is röppen a kérdés a kolhozelnök felé, ak; min den kérdésre gondos és alapos választ igyekszik adni. A közösségi felelősség abban is megmutatkozik, hogy a kolhoz úgyszólván elvként alkalmazza, hogy minden kolhoztagnak a háztáji gazdaságban legalább egy tehene borjastól, egy anyakoca évi szaporulatéval, hízója, mindenféle baromfija; méhe legyen, mint ahogy ezt az alapszabályok megengedik. TTjig való kenyerének és egyéb élelmiszerének minden kolhoztagnak lennie kell. A kérdések során a mieinket nagyin érdekelte a munkaszervezet. Azt már megértették, hogy az egyes brigádok egész vetésforgóra — kilenc évre — kapják meg a tábláikat, de hogy azon belül hogyan számolják el az eredményeket, hogy mindenki igazságosan részesedjen a saját munkája után,-- ez még akkor nem volt világos. Elmondotta hát a kolhoz elnöke, egy középkorú, csontos parasztember hogy a gabonarészesedés elosztása a táblák területe szerint megy, de a kapásoknál, különösen a tengerinél, cukorrépániái még a brigádokon belül, a munkacsapatok is külön területen dolgoznak, amelynek a munkájáért ők felelősek, de amelynek az eredményéből is — különösen a terven félüli terméseredmények után járó prémiumok elosztásánál —» ők részesülnek. így érik el, hogy ennek a kolhoznak- a területén gazos, paréjos burgonyát, muharral felvert tengerit, répát, egyáltalán nem láttunk, pedig ez a föld nagyon szüli a dudvát, ha nem gondozzák. De négyszeri, hatszori kapálás mellett és a tengeri négyzetes művelése mellett megtisztul, megnemesedik a föld. Sok apró kérdést tettek még fel a mi embereink, de ezeket más kolhozokban is feltették s majd más alkalommal térek ki rájuk. Most csak azt mondom még el, ami legjobban érdekelt bennünket, mert hiszen ott mérődik meg az élet igazi színvonala: megnéztük a házaikat is. t A házak kívül-belül fehérek és nagyon célszerű beosztásúak. A legtöbb háznak az utcára két szobája van. Az egyik a nálunk is ismert „tiszta szoba", a másik — a családhoz mérten — kisebb vagy nagyobb hálószoba. Belül van a mi méreteink nél sokkal nagyobb konyha, kernenoével és berakott takaréktűzhellyel. Napközben itt tartózkodik az egész család, ép úgy, mint nálunk, csak az itteni konyha tágasabb, melegebb és jobb beosztású, mint a mieink. A falakon, főként a íiszta szobában, családi fényképek, a sarokban pedig több helyen ott van a szentkép. A régi házakon — nagyságuk szerint — kettő, három vagy négy ablak van. Az új házak, amelyeket a kolhoz most épít, általában hatablakosak. Az ukrán asszonyok tartják népi szokásaikat. Ha a házukba belépünk le is kell ülnünk és a kínálást el is kell fogadnunk. Majdnem minden házban mézet és jó falusi búzakenyeret adtak elénk. S miközben a házakat j'árom és a csaliádokkal -ismerkedek, nézem e nagy nép tanítóinak,: Leninnek és Sztálinnak képeit és elgondolom, hogy minden nép jó nép, ha békét hagynak neki, ha nem uszítják, ha nem más népek gyűlöletére, hanem a békéért való harcra és barátság, ra nevelik. Ez a nép, amely ellen oly szörnyű gaztetteket követtek el néhány éve a fasiszták, íme most alkot, szebbnél-szebb dolgokat teremt és mosolyos nyiltszívűséggel örül annak, hogy megnézzük a házaikat Estefelé, amikor mindent megnéztünk és mindent kikérdeztünk, ami csak eszünkbe jutott, a község oajb levő mezőgazdastági középisikoláibae vacsoráztunk. Utána szofcág szerint nóta és tánc. A mozgalmi énekeket az ukránok és a magyarok együtt éneklik, s a magyar és az orosz szöveg egybehangzik, a népdalokat felváltva külön-külön. Kérésemre a különböző táncok közt eljárják a hopákot is, az ukránok csodálatos nemzeti táncát. Egy szilaj szép ukrán lány hív engem is, hogly j'áirja mvele. Sajnos nem bírom, öreg vagyok hozzá, Eulyba Tárász kozákjai kellenének hozzá. Itt jártak ezen a földön, a Dnyeper fölötti hátságon, Zaporozsje és Lengyelország között, ebben a táncban az ő szilaj lelkük és szilaj vérük lobog. Finomsiág és erő, játék és indulat: benne van ebben az egész élet és az egész nép: mult, jelen jövő: művészet és élet. WmWKHWWIMHWMWmO

MI

Mt

MMMH A CSEMADOK bratislavai helyicsoportja értesíti tagjait, hogy N á d I e pénztárnok műiden csütörtökön este a Vazov-utca 2. sz. alatti helyiségben szolgálatot tart és kéri az elmaradt tagdíjak befizetését. BORISZ POLEVOJ: EGY SZTÁLINGRÁDI MUNKÁS Fordította: Kajna Béla. 13 — Elkéstek... Az én szívem, Szvjatosz-láv testvér, már összeforrott az új kemencével. Nem tud

0k már elszakadni tőle. Érted? Szlávka arca egy szempillantás alaitt ragyogóvá váít Zöld szemének csillogása úgy tört keresztül a könynyeken, mint a tavaszi napsugár az esőfelhők fátyolán . — Igaza van, lám, micsoda okosnak képzelték azok magukat. Jól kiokoskodták! Hát csak utazzanak Ők ide, ha akarnak. , Kazimov meglepetten s egyben boldogan figyelte kis barátja szeretetének kitörő megnyilvánulását és e közben nem vette észre, hogy a fiúcska anyja is valahogyan megkönnyebbülten sóhajtott. Ujjai, amelyek eddig oly nyugtalanul gyúrták és tépték a kenyérhéjat, egyszeriben megnyugodtak, megpihentek a terítő alatt. Az asszony lassú mozdulatokkal tenyerébe söpörte a kenyérmorzsát és beleszórta a tányérba. Amikor azután elérkezett a lefekvés ideje, Kazimov nem tűnt el — mint azelőtt szokta — a spanyolfal mögött, hanem kiment a konyhába és sokáig cigarettázott odakint, hallgatva a szomszédos szobákból kiszűrődő nevetést és éneket, ami olyan ünnepélyessé tette ezt a vasárnapi estét. Azután — miután úgy gondolta, hogy anya és fia már lefeküdt — lehúzta a csizmáját és halkan, lábujjhegyen besomfordált a maga lakosztályába, a szoba sarkába. 9. Egyízben ilyen párbeszéd folyt le Kazimov és Szlávka között: — Nos, testvér, most már én is négyeseket kapok — mondta a férfi elégedetten, amikor levetette köpenyét és megdörgölte a kezét — En meg ötöst kaptam számtanból és szépírásból — dicsekedett a gyerek. — Az ötösökig még hosszú utat kell megtennem ... De meglesz, meglásd, ötöseim is lesznek! Rájövök majd a nyitjára és ötösökre fogok felelni! A beszélgetés után jókora idő telt el. Kazimov teljesítményét, az egy négyzetméterre eső acéltermelést illetően, már a legjobb brigádok eredményével hasonlították /össze. Már mindenkit túlszárnyalt, csupán a gyorsöntés terén maradt el Sumilov mögött. Kazimov azonban még kitartóbban tanult, kutatott, újabb és újabb kísérleteket végzett. Nemcsak önmagát, a segédjét, sőt az adagolóbrigád vezetőjét sem hagyta egyetlen percre sem pihenni. Az utóbbi már szinte félt is tőle. A brigádból való eltávolítás fenyegetésével kényszerítette a tanulásra a brigád leglustább tagját is, aki pedig addig szabad idejét elsősorban a táncnak szentelte. Az egész brigád együtt járt Kazimov vezetése alatt a technikai előadásokra, a kísérleti bemutatókra. Amikor egyszer a isegédolvasztár nem jött el a klubba, Vologya Sumilov gyorsöntésröl szóló előadására, Kazimov keményen figyelmeztette, ha ez mégegyszer megismétlődik, egyszer és mindenkorra elválnak egymástól. A brigád fiataljai, akiknek már nem futotta az időből sem mozira, sem táncra, meg síelésre, csendesen morogtak a brigádvezetöjükre. Dörmögtek, de egyben tisztelték is és szótfogadtak neki. Megszerették már ezt' az önmagával örökké elégedetlen férfit, aki másokkal szemben is ugyanilyen követelményekkel lép fel, nagyrabecsülték hajlíthatatlan akaratosságát. Hosszadalmas és kitartó kísérletezések eredményeként Kazimov kidolgozta a kemence megtöltésének új módszerét. Ezeknek a módszereknek segítségével nemcsak időt, de értékes hőt is meg lehetett takarítani. Okosan szabályozta a kemence lángját, meggyorsította az adagolást, a vasötvözet pontos és szinte művészien kiszámított adagolásával erőteljesen beleavatkozott a munka folyamatába és ilymódon megrövidítette az olvasztás idejét. Most már valóban nagyon összebarátkozott Váljával és az olvasztás vége felé tizenöt, sőt tízpercenként kért elemzést a próbaöntésröl. Ez is hozzásegítette, hogy — amint az acélöntők mondani szokták, — időben „elkapja az olvasztást". Az acélöntés már nemcsak az évek során elsajátított tapasztalat és munkakészség eredménye volt számára, — mint a báború előtt, — hanem egy szigorúan tudományos, technikai rendszer, amelyet ö maga teremtett meg és ametyet a legkisebb részletekig átgondolt és tanulmányozott. Nem volt elfecsérelt idő az a sok éjszakai óra, amelyet a technikai előadások gyorsírójegyzetei, a vegyészet és kohászat tankönyvei fölé hajolva töltött el. A tudás magja hatalmas termelési tapasztalattal gazdag talajba hullott. Egyízben, amikor a kiváló minőségű, különleges rendeltetésű, ötvözött acél öntéséről volt sző, összetűzött az üzemi technológussal, egy képzett és nagyon tapasztalt mérnökkel. A főmérnök, akit döntőbíróul kértek fel, Kazimovnak adott igazat. Kazimov neve ismét feltűnt az újságok hasábjain. Felhangzott a rádióelőadásokban, fényképe már újból ott függött az újjáépült gyári klub falán, Sumilov portréja mellett. Valogyával együtt könyvet írt az egyik moszkvai könyvkiadó számára a gyorsöntésröl. Mindennek ellenére azonban Kazimov elégedetlen volt önmagával. Nem az bántotta, hogy volt tanítványa továbbra is megelőzi. Nem, csupán az öreg dolgozó szimata megérttette az olvasztárral, hogy még mindig nem hozott ki mindent a nagyszerű kemencéből. Még mindig vannak a termelési folyamatnak el dugott sarkai, ahová nem jutott el az újító ész és ahol — feltevése szerint — megbújnak a termelés rejtett tartalékai. Megtörtént néha, hogy éjszaka kiugrott az ágyból bebújt a nemezcsizmájába, magárakapta köpenyét és kiment a ház feljárójára. Hallgatta a tetőről lehulló cseppek kotyogását, a nedves szél vidám füttyét a kopár topolyafák tetején, a fonnyadó, olvadó, összezsugorodó hó szomorfy sóhajtását. A gyár felett fel-felvlllant a vörös fény. A lángok vérszínüre festették a felhőket. Kazimov ilyenkor az üzemre, a kemencéjére gondolt. Üjból és újból végigfutott gondolatban az olvasztás egész folyamatán, az első ütemtől az utolsóig, feldolgozta legújabb tapasztalatait. Nem egyszer, miután már szinte megfagyott a hosszú álldogálásban a feljáró tetején, lábujjhegyen visszalapokodott a szobába a spanyolfal mögé, gyorsan felöltözött és szinte futott a gyárba, hogy ott helyben, a Martinnál ellenőrizze, helyes-e az az új gondolat, amely ott, a lakás feljáróján született meg az agyában, vagy, hogy megtárgyalja ötleteit Valogyával. A május elsejei munkaverseny keretében szocialista versenyszerződést kötött Sumilovval. Mindketten azt a célt tűzték maguk elé, hogy megelőzik a másikat, de ez a verseny a barátságukra csak erösít-ően hatott. A verseny egész ideje alatt szinte állandóan megtanácskozták egymással ötleteiket, becsületesen ellenőrizték egymást, terveik gyümölcseit. Mindez a gond, nyugtalanság és kutatás pedig azt eredményezte, hogy az acélöntő szeméből eltűnt a bánat j és a félelem szomorú fénye.. Most már mind gyakrabban felcsillant Kazimov szemében valami vidám, huncut láng. — Támad a gárda? — mosolygott Zorin Kazimovra, amikor néha egészen szokatlan időben találkozott vele az üzemben, amint figyelte a kemencét, amelynél idegen brigád dolgozott. — Összpontosítjuk magunkat a támadás előtt. „Nappal ne mozogj!" „Álcázd a fényt!" Emlékszel még? tréfálkozott Kazimov, pedig maga sem tudta, hogyan és mikor indítja meg új termelési támadását? Azon a napon, amelyen a tavasz, váratlanul, először zúdította záporát a piszkosszürke hóra, olyan esemény történt Pantyelej Kazimov életében, amelyet ugyan homályosan már régen várt és amelynek feltétlenül be kellett következnie. Bármilyen munkánál, minden foglalkozási ágban bekövetkezik egyszer: az ember egyre csak gyűjti a tapasztalatokat, valami újat visz ezekbe, bírálóan átgondolja a maga munkáját, kutat, kísérletezik. Azután valami láthatatlan erő egységbeforrasztja a hosszas kutatás gyümölcsét, átalakítja azzá a csodálatos, harmonikus ritmussá, amely minden munkát lelkesítő alkotássá, befejezett művészetté varázsol, amelyben minden mozdulat pontos, gyors, szükséges és mélységesen átgondolt. És ilyenkor a lélek megtelik az alkotó felszabadulás érzésével. Mintha szárnyai lennének, magávalragadja az embert és az ember felfedezi magában az eddig elfojtott erőt, csodát művel, amellyel nemcsak a környezetét, de önmagát is ámulatba ejti. Ez történt Kazimowal is azon a tavaszi reggelen, amikor munkábamenet a tompánkék égből szokatlan hangot hallott. Bizony, váratlanul érte itt, a vas és acél világában a pacsirta csengő hangja. A hengerüzem mögül megrohamozta az üde, tavaszi szél és az arcába csapta a tavasz másik hírnökét, a langyos esőt. Az ébredő tavasz különös öröme töltötte el, amikor belépett az üzembe. Jókedvűen ráhunyorított a segédolvasztárra és figyelmeztette a brigád tagjait, hogy jól készüljenek fel a munkára: ma kísérletet tesznek a gyorsöntésre. .(Folytatjuk.), \ * ) \ »