Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)
1950-08-27 / 197. szám, vasárnap
UJ SZ0 1950 augusztus 27 ,_A NEMZETI FELKELÉS A SZLOVÁK IRODALOM TÜKRÉBEN^ PETER KAftVAŠ: Oel ünU és ellenun k >Velünk fa ellenünk« a címe a legtermékenyebb szlovák író, Péter Karvaš legújabb müvének, melyet « szerző a Szlovák Kommün s ta Párt IX. kongresszusának aján\ 0tt, Karvaš ebben a könyvében a szlovák föld társadalmi és eszmei újjászületését írja meg. Az alábbiakban a naplószerűen írott könyv egy fejezetét közöljük. Radvány, 19i tl t október 27. Káromkodnék is. Ulkám, ezom 0- | minket felfelé a völgyben, annyi rú iá vagyok. Álmodta volna-e az : páncélosuk volt. mint eső után a ember, hogy három hétig otthon Jesz s nem iát téged és a kicsit? Holnap reggel tovább megyünk a hagyekbe és a d 0log megint elhúzódik. Bár az oroszok már valahol Ungvárnál va.inak és nem tarthat soká g nemsokára otthon vagyunk. Megmondhatod a kicsinek, hogy apuka egy hónapon belül hazajön. Megkaptad' az első levelemet? Alig, hogy megírtam, máris vonultunk délre. A fiúk már nevettek rajtam, mert Szánoktól egészen Tri duby-ig csak rólad es a kicsiről beszéltem és arról, hogy lilás Tri duby tói csak egy ugrásnyira van. hogy talán még az éjjel viszontlátlak benneteket. Egészen berekedtem, mert az embernek alaposan kiabálnia kell, ha a repülőgépben beszélgetni akar. Alig hogy földre szálltunk, tovább vezényeltek bennünket, ép csak, hogy egy keveset pihentünk. S máris tűzben voltunk Div n és Mytna között. A németek kiszorultak Magyarországról és Romániából és az oroszok kergették őket, mint a macskakölyköket. Mindjárt láttam, hogy ezen a fronton minden lesz. csak szabadságolás nem. Az ember egyenesen irigyelte, a prágaiakat és az osztraraiakat. Iiiás csak pár k k>mébernyire Volt, jó bogy nem a kerítésünk mellé tettek le bennünket, mintha csak fügét mutattak volna nekem. •. Igy ott lenn feküdtür^i a? rettenetesen vágyódtam utánatok-. A nácik úgy tülekedtek Szlatinába, mint az éhes disznók a vályuh 0z. Röv'd ideig visszatartottuk őket, azután lassacskán curukkoltunk Zvolen felé. Csak úgy szép kényelmesen, közben megerősítik Bystricát és azután egy tapodtat sem míg a mieink át nem jönnek Dukián. Ulka ne sírj. Amidőn Rosztovnál az egész századdal átszöktünk és neked- azt mondották, hogy már oda vagyok, eleget sírtál már előre. -Most itt vagyok, ha még nem láttuk is egymást. A hegyekben a tél g leszünk, legkésőbb Mikulásig. A kicsinek megmondhatod, hogy apuka megérkezik karácsonyra és hoz neki lovacskát. Ha Szokolovnál nem történt semmi bajom, akkor csak nem történik itthon ahol minden borókabokrot ismerek. És a nácik csak arra a Zvolenre törnek. A mieink meg, hogy az Istennek se engedik. De kergettek gomba és ha valak nek víz tocsog a cipőjében, akkor nehéz vele beszélni. Amidőn a Podkrivánnál táboroztunk, a mieink megin r kijelentették hogy Zvolenba még a haláluk után se engedik őket. De már Lieskovicen voltunk. Morfondírozok magamban-: a tankok tankok s annyian vagytok, mint a kutyák, de ha minket továbbnyomtok, közelebb leszünk Hiáshoz. Meg látom Ulkát. És bizony Volt mit ficánkolnunk, mint m kor kalász csúszik az ingedbe. No amikor tovább vonultunk, folyton arra gondoltam: mennyire vagyunk lilástól? Körülbelül tizenöt kilométernyire és a második napon: körülbelül tizenegy kil^méterny re. Annyira hogy már bántott is, hogy nem szép igy reménykedni, amikor visszavonulunk De az is igaz, hogy Iliás felé vonultunk viszsza. Egy pillanatig féltem, hogy egyenesen Detva vagy Ocs 0va felé vonulunk. A hegyekbe méssz és se az asszonyt, se a gyereket nem látotd v sz 0nt két év után? Azonban lent maradtunk a völgyben és én készültem. hogy viszontlátlak benneteket. Nemcsak nektek hanem Grohnak is örültem. Még ott parádézik az állomáson a piros sapkájával és a jelző táblájával? Majd ellátjuk a baját, ha visszatérünk a hegyekből, csak Valent és Miso tartóztassák öt, hogy meg ne lépjen. Túlsók van a rovásán a 39-i választások óta egészen a mostani komiszárkodásig. Grohn k vül örültem előre annak a helynek a hársfánál, ahova akkoriban a Murko kandúrt elástuk amikor megdöglött és ahol akkor este voltunk amikor Handlováról jöttem. Hisz tudod, mire gondolok. Ördög tudja, miért ábrándozom mindjg csak arról a helyről és nem a szobáról vagl valami másról, de Rosztov óta csak ez jár az eszemben a kandúrral együtt. És ha nyomtak, hát nyomtak bennünket. csak h 0gy már-már "' úgy tetszett nekünk, hogy_ az egész dolognak n nes jövője. És akkor elterjedt a hír, hogy Hájniky és Bystrica között hatalmas árkot ástak s ezt az árkot a végsőkig fogjuk tartani. Gondolom, hogy Hájniky és Bystrica között ez éppen Hiásnál lenne. Hát onnan aztán egy hüvelykny.jt sem igazán. Éppen, hogy megvigasztalódtam,! jöttek a parancsok. Már vonultunk :s Iliás mögé — Badinra Ulkám- amikor azon a s éjszakán Iliás körül jártunk ki se mondhatni. hogy éreztem magam. A hársfát sem láttam, csak nem vágtátok ki? Ügy esett, mintha, vízözön jönne az egész világra. A fiúk már nern rtevettek, amikor azt mondtam nekik, hogy amott a Gruny ková mögött, az a mi . tetőnk a kéménnyel csak azt mondogatták, hogy pár nap múlva úgyis otthon leszek. Igy van, légy hát szép nyugodtan. A nácik a végsőket rúgják és a hegyekben nem leszünk sokáig. Nem tudom, mit kísért engem mindig a2L a hely a hársfánál, ahol Murkot elástuk. Hiszen ott most nagyon fújhat a szél a halajovi meredek felől. Biztosan nem lehet ott még ülni sem. És tavaszig már régen otthon leszek. Találok állást Zv'olenben a fűtőházban, Handlovára nem térek vissza. A fiammal fogök játszani' biztosan már megnőtt a betyár. Ne félj semmit, május elsejére olyan ünnep lesz. amilyet a világ még nem látott. Ha megtaláltuk az utat a Donon, a Fátrán keresztül, már csak valahogy hazatalálok, még jót ae alszoi addig. Csak éppen az. hogy az embernek annyj hegyet keli megjárnia hogy a hársfa alá ülhessen és a fiával játszhasson. Az „Augusztus 29" pátyázaí győzfes művei Az „Augusztus 29-e" irodalmi pályázat, melyet a mult évben a SĽUB, a Szlovák Nemzeti Felkelés Intézete és a Dukla kiadóvállalat írt kl, lezárult. A bíráló bizottság, melynek tagjai Vlado Mináč, Ján Rozner, F. Oktavec, Miro Procházlta és Juraj Spitzer voltak, összesen 84 művet bírált meg. A díjnyertes művek a következők: Hela Volanská: „A titok", Albert Marenič: „Előőrs", Ján Dianovsky: „Előttünk a csillag", • V. ANDREJ SARVAS: ság". A bizottság ezeket a müveket megjutalmazásra javasolta, a következőket pedig dicsérő elismerésben részesítette: Ivan Hajničan: „Tj.j,já~ született emberek". Bŕetislav Truhlár: „Jilemnieký — a harcos és író", Svetozár Štít: „Ifjú felkelők". Az összes díjnyertes müveket a Dukla kiadóhivatal adja ki aj; „Üzenet" sorozat keretében, melyet Miro Procházka szerkeszt. A müvek rajzillusztrációt V. Hlažnik, Dubay, Ján m & f -S X U Badin fölött egy holdas éjszakán fellángoltak a jelzőfények. Sztálin apánk küldött segítséget. így mondta ezt el Sztleranka Ondrej kitanult asztalos, önkéntes felkelő. Jönnek már a repülők, liogy fenntartsuk magunk. Amennyi fénysugár, annyi erő. Kertekbe hullnak ejtőernyők, géppisztoly és nehéz gépfegyver részedre is jött Kapias őrvezető, Sztálin minket magához ölelt. Mikula hadnagy kilépett a gépből s a földre szorította ajkait. Így tanulta ezt az orosz néptől, ki kell érdemelni hazánkban a sírt. Sztálin titeket magához ölelt •— üzenik. Sztieranka Ondrej kitanult asztalos, önkéntes felkelő, rég tudtad ezt? Apám béres volt, hat gyermeke. Tizennégyben oros* harctereken járt. Tizenkilencben már bolseviki lett. Akár a gabonában virít a vadmák, úgy égett a haretüztől apám. Egyszer férfiként szólított meg: Ondrej — ha ajkalom Jön, helyettem is menetelj. És én, Sztleranka Ondrej, mentem. A többit anyám meséli el. Tavasz jött, utcánkat az oroszok felszabadították, azt hittem, talán velük jön. Július közepén beidézett a nemzett bizottság, mentem, fejemen fekete kendőm. . „A maga Ondreja, tanult asztalos, önkéntes felkelő egy tömegsírban fekszik a Prašiván, ' sok van, ki vissza nem Jő, ne sírjon, Sztieranková." Nem sírok azért, hogy elesett, hanem siratom kihűlt kezeit, sírok, hogy állványt már nem építhet, mennyi ablakráma kell s a folyókra mennyi híd. « Apám, a béres, egyszer megszólított: Ondrej, hogy kenyerünk legyen, fizetnünk kell majd adót. — Tán asztalos kezemet? Tudtam, nem kerülök haza, de visszatérnek mások. Hazajött Sajbankin asztalos, elvégzi majd a dolgot. „Elvégzem, Sztieranka elvtárs, esküszöm néked, íme, itt az igazolvány: a Kommunista Párt tagja lettem 1944 szeptemberében." Šalgovié és F. Petro: „Keletről jöt- i Lehotsky, Jozef Šturdik és Kubomir tek"; Andrej Sarvaš: „Három való- | Kellenberger festők készítik. Fordította: Pócz Olga. A TITOK HELA VOLANSKÁ: Részlet Hela Volanská »A titok« című müvéből, amely az »Augusztus 29« irodalmi pályázaton az első dijat nyerte. A szünidő végetért. Valahogy egy- | szerre. A kertben a téli körte és az alma már beérett- A földekről az utolsó kereszteket is betakarították. A falut fojtogatta a hőség és a föld fehér, izzó port lehelt. A gyermekek kimentek az erdőbe. A fák széles, árnyékot vetettek az útra. A mezítelen lábaknak kellemes volt a menetelés. Méhek dongtak a hársfák gazdag koronái köizött Fogdmeg 0tt szaladgált a kis csoport mögött, farkát csóválta és prüszkölt. A por az orrát csiklandozta. N, — Fogdmeg, szomjas, — szólalt meg Iván — hosszú az út. Laco megfordult, A kutya lihegett, nyelve hosszan kilógott. Hirtelen utána kapott valaminek. Legyet fogott. Vagy talán nem is. h szen lusta volt. Hosszú szőre alatt melege Volt. — A hegyen találunk forrást, majd megitatjuk — mondta Laco. — Engem is, — kérte Feri. Zsuzska egy korsót vitt szedernek. Fekete, nagy és zamat cs szedreket keresett Laco tudta, hol lehet ilyesmit találni. A mezítelen lábak alatt megzördült a haraszt, megmozdult a homokostalaj és az apró kav cs 0k lefelé gördültek. Vízhez értek. A kis forrás közvetlenül egy i szikla alól bugyogott fel. A víz átlátszó volt fenekén fehér homok é» kis kövecskék hevertek. Fogdmeg odarohant és kéjjel itta, i habzsolta a vizet és nyalogatta a száját. Csóválta a tarkát és megrázta fejét. Már eleget ivott. Most már a gyermekek is elolthatják szomjukat. A víz kellemes és hideg, Scsak tessék. Zsuzsi telemerítette a korsót. A szeder a víz felszínén úszkált. Nem Sok maradt belőle, mert útközben megették. A szederrel együtt nagy örömmel itták a friss vizet. Igy kellemesebb volt. Ügy halászták a málnát, mint kalácsból a szőlőszemeket. Ferinek végigfolyt a víz az állán és végigcsurgott a mellén. Vidáman elnevette magát, a keskeny vízerecske lehűtötte. Megfordította a k crsőt és egész tartalmát magára öntötte. A fekete málna kiszóródott és vízcsöppek csobbantak a forrás tükrén. A gyermekek öntözködni kezdtek, a markukkal merítettek a forrás hideg vizéből és te tímárokká! szórták egymásra. A forrás vjze • zavaros lett. Sajnálták. — Kitisztul az magától,— mondta Lac 0. Továbbhaladtak a tölgyes erdőben. Letértek egy mellékösvényre és elérték az erdő szélét. — Itt leülünk, — indítványozta Zsuzsi. •—Aztán majd tovább szederészünk. Alattuk terült el a völgy s mögötte újra dombok hullámoztak. A völgyben Laci falucskája húzódott meg, a távolban a szomszéd falu kis házacskái látszottak. Patak csobogott a völgyön végig és mint a szétömlő ezüst, úgy ragyogott a nap sugaraiban. Már hazamegyünk, a városba, —. mondta Zsuzsi. A gyermekek lenéztek a völgybe, nézték a hegyeket, az erdörengeteget. — Üjra eljövünk, __ szólalt meg Iván. Andris hallgatagon járatti. végig tekintetét a hegyen. Kémlelte a hegyeket a messzelátóval, amelyet az erdész úrtól kölcsönzött. A szemedhez illeszted a kis üveget és a világ mintha egyszerre közelebb ugrana. — Pontosan látsz minden fát, mintha az 0rrod előtt lenne. A patak túlsó oldalán is, — bizonygatta a gyermekeknek Andris. — Ad ide, hadd nézzem én is, — kérlelte Zsuzsi. A szeméhez emelte a messzelátót és kíváncsian végignézett a gyermekeken. Vidáman elnevette magát. — Milyen nagy a fejetek egyszerre Ivánnak meg megnőtt az ujja - nevetett a kislány. Iván kezét a csodálatos üvegek elé tartotta. — Még egyszer sem néztem ilyenbe bele, add csak ide, kérte. Ö is nézegette a gyermekeket és nevetett. Csodálatos üveg. Ezután megfordította a messzelátót és úgy nézett bele a nagy lencséken át. A gyermekek alakja összetöpörödött és eltávolodott, mintha messze kerültek voln a tőle. — Nem szép, ha a nagy lencséken át nézünk — mondta Iván. Lac 0 felállt és végigtekintett a völgyön. — Jól látom a házunkat. Anyám föz. — Ne m 0ndd! Hiszen ha főz, akkor a tűzhely mellett van és fiem láthatod. Laco vidáman megrázta a fejét haja a napsugárban még fehérebben es.Hogott. _ Látom a füstöt és ez azt jelenti, hogy az anyám főz — Add ide még nekem, — kérlelte Andris. — Rögtön. Lac 0 a hegyeket kémlelte a nagyítóüvegen át. A borókafenyves felé nézett, figyelmesen vég g szemlélte a Kereszt melletti völgyet, aztán a Magashegy felé nézett. Senkit sem látott. A szíve megdobbant. Bizonyára benn vannak valahol mélyebben az erdőben. A messzelátót odaadta Andrisnak. Rosszkedvű lett és csalódottnak érezte magát. — A mögött az alagút mögött vonat robog — mondta Andris. A gyermekek nevettek. — Hiszen messzelátó nélkül is látjuk, meg halljuk a zakatolását, mondta Zsuzska. Eltette a messzelátót. Már nem érdekelte Igy többet látott és az egész sokkal érdekesebb volt. — Kijavították a síneket most már megint járnak a külön Vonatok, — nronclta Ar.dris. A patakon túl a síneken egy hoszszú tehervonat robogott német katonákkal. — Ha most felrobbantanák, jól látnánk mindent mondta Iván. Egy kissé végigfutott a hidef a hátán, amjkor arra gondolt, hogy ezt saját szemével is láthatná. — Hol vannak az 0k a partizánok? — kérdezte Andris. — Búvóhelyük van — mondta Iván — mint nekünk. Laco csendesen mosolygott. Csak éppen a szeme csillogott. Senkinek sem árulhatta, el titkát. — Elmennék hozzájuk, ha kellenék nekik, — mondta Andris. Zsuzska elrémülve nézett rá. — Mit csinálnál ott? Andris elgondolkozva fordult fe< léje. — Harcolnék a gárdisták ellen, mert az apámat hajszolják és lehet, hogy már újra lecsukták — Nem vennének még fel téged maguk közé — mondta Lac 0,— kicsi vagy. ^ — Ételt meg csomagot hordanék nekik, bizony felvennének, — bizonygatta Andris. — Kubány néni mondta, hogy azok semmit sem esznek, mert nincá mit enniök, — szólalt meg szomorúan Laco. — Egész nap nem esznek semmit? Ebédet sem? _ nézett rá elrémülve Zsuzska. — Egyáltalán nem, még vasárnap sem — bizonygatta Laco. A gyermekek kételkedve néztek rá. — Ne mondd, úgysem hiszem Ki van zárva, hogy soha, még ünnepnap se ennének, — mondta Andris. — Igaz. _ bólintott rá Iván. — Nem bírnák ki. Zsuzska felállt és ö\^tosan körülnézett. — Menjünk már szederészni, jobb lesz. Már éhes vagyok. A gyermekek kelletlenül tápászkodtak fel A meleg mintha még fojtóbb lett volna és sz'nte ráfeküdt az ember mellére. — Nézzétek, ott egy autó — mondt a Andris. A lankás alatt, ahol a gyerekek üldögéltek, az országút kigvózott és egy személyautó rohant rajta. — Kicsi, innent, akkora mint egy játék autó — nevetett Zsuzska.
