Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-20 / 191. szám, vasárnap

ÜJSZ 0 1950 augusztus 348 ZELK ZOLTÁN; OLY EGYSZERŰ — Az új alkotmány kihirdetésekor — a hogy a munkás és paraszt beszél, ahogy a munkás és paraszt) beszél, ahogy kalapács mondja égő vasnak: „légy szerszámmá, hogy új életre kélj", ahogy kés szól az anya kezében, ha gyerekének szeli a karéjt: úgy szól most hozzánk új, nagy Alkotmányunk, jog és törvény, mit mindenki megért! Azok írták üzemek homlokára s földek tábláira minden szavát, akik a kiholt égre gyárak füstjét-, s a. puszta földre kertet, iskolát, akik a tanyák, falvak tengerébe jelzőtoronynak traktortállomást — akik a szívbe reményt, harcot írtak, mert ő vezetne kezüket, a Párt! De mégse szó, nem írás: televény vagy szép Alkotmányunk! Jelen és jövő! Boldog talaj, Dózsa szívével gazdag, melyből holnap erdeje kinő! Már hallom zúgni égigérő fáid s gyermekeid boldog zsivaját, s akik a teremtő Munkásba talmat: korunkat zengik, költőid daláf! KUCZKA PETER: ALKOTMÁNYUNK VAN A történelmünk poshadó mocsár volt, benne a nép szájig merülve gázolt, cipelve bankárt, arisztokratát, leráztuk őket. már és sebeinket begyógyítva, partra vezetett minket a dicső Szovjetunió s a Párt. Most itt állunk. Kezünkben van a {örvény. A partról völgyön át vezet az ösvény és kék hegyeknek kanyarog az út. Törvényünk van. Gyönyörű. A mi munkánk és járjuk már a szabad népek útját, a jövőnek feszitv® homlokunk. Vasasok Ózdon, alföldi parasztok, kik kovácsoltok, kik kévéket raktok, hol gyár zúg- és ahol a kasza cseng. Népünk harcos, alkotó erejének dicséretére csendüljön az ének. Alkotmányunk van! Itt van! A mienk! KULTÚRHÍREK Budapesten menyílt az I. Magyar Képzőművé­szeti kiállítás A magyar művészet nagy sereg­szemléje, az I. Magyar Képzőművé­szeti kiállítás, szombaton délben ün­nepélyesen megnyílt a budapesti Mű­csarnokban. A megnyitó beszédet Révai József elvtárs, népmüvelés­Ugyi miniszter, a Magyar Dolgozók Párvjának főtitkárhelyettese tar­totta. ••lututxlMH DEVEC6EKI GÁBOR: Tizenhét művészt tüntettek ki az alkotmány ünnepére a .,Magyar Népköztársaság Kiváló művésze" és a „Magyar Népköztár­saság Érdemes Miivésze" címmel A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletével a magyar színpadi kutlúra fejlesztése terén szerzett kimagasló érdemek elismeréséül színházi, film és operai előadóművészek részére kitüntető cím adományozását tette lehetővé. A kitüntető címet minden évben au­gusztus 20-án adják ki. Idén elsőíz­ben kerül sor a kitüntető címek ado­mányozására. A kitüntetés első fokozatát, a „Ma­gyar Népköztársaság Kiváló Művé­sze" címet a következő művészeknek adományozta a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa: Bajor Gizi, Báthy Anna, Major Ta­más, Palló Imre dr., Síomlay Artúr, Székely Mihály. A kitüntetés második fokozatát, a „Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze" címet a következő művé­szeknek adományozta a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsa: Fodor János, Göbbi Hilda, Gyur­kovics Mária, Honthy Hanna, La­dányi Ferenc, La'abár Kálmán, Mé­száros Ági, Osv4th Júlia, Rátkai Márton, Tolnay KUri, Tőkés Anna. A kitüntetéseket a Népköztársaság Elnöki Tanácsa ma délután 5 órakor osztja ki ünnepélyesen az Elnöki Ta­nács I. emeleti fogadótermében. Egymásba tágultak országaink Amadoval Dobzsisban találkoztam; felesége ,„Szabadság**-gal köszönt; kisgyermekükkel mosolyogva álltak a cseh és szlovák írók között, a lengyelek közt, a magyarok mellett, és NtHildáról beszéltek, akit otthon láttak s most Bukarestből ír{, de Pestre megy, ha kezdődik a VIT. Most Marianské-Lázneba siettünk a mult vad lovagvárai között, ahol a szovjet filmet vetítették szemünk elé a táruló jövőj. Az vetült elém már a tájra is. azt mondva, zengve éfc vetítve; mint szélesedő fémykévék iga * úton, egymásba táguló országaink. A vezérlő Szovjet, a harcos Kína s velük a népi demokráciák. Igy felelünk azoknak, kik hazánkat oly szívesen összeroppant anák; összenyomnák egy bunker méretére; de ehelyett, lm kitágult hazánk, A csehszlovák Petőfi-ünnepen ezzel köszönt a költő képe ránk texttlgyárban és Smetana-teremben hol Rákosi és Gottwald képe volt szomszédja éa hol két eászlón a két vörös esik jelképesen egybeforrt. Mert mienk a Szabadság hü hazája, hol ofthont lel a z tgaeság fia, ha ttt élt éa halt száz éve. s ha most él és Chilé küldi, vagy Brazília. A feleségem most Bulgáriában, Balcsikban nyaral, mert jól dolgozott; egy bús királynő várában, melyet elfoglaltak a vidám dolgozók. Ha megérkezik, elébe megyek a vonathoz és megtanulom tőle bolgárul is a jelszót, mely Botev s Petőfi útján küld tovább, előre. BORISZ POLEVOJ: EGY SZTÁLINGRÁDI MUNKÁS Fordította: Rajna Béla. ^ T Kazimov hálásan nézett Zorinra és észrevette, milyen meleg pillantást Vet rá a párttitkár. — Gyerünk, gyerünk! A nép már Vár — sürgette nyugtalanul a párt titkár. — A Vörös Sarok teljesen megtelt. Természetes is — nagy ese­mény, a híres Kazimov fog beszél­ni! Es igaza volt, a Vörös Sarokban minden padot elfoglaltak az embe­rek, még az asztalokra, az ablakdesz kákra is felültek és sorfalat álltak a falmentén. A fiatal fiúk vállalkozó szelleme is segített e helyszűkén: egyszerűen leültek a padlóra A párt­titkár észrevétlenül intett valakinek a szemével. Felcsattant a taps. Kazi­mov már elfelejtette, milyen balsiker érte az üzemben Símogatóan érezte magán a meleg fogadtatást. Kicsit szégyenkezett és csak nehezen tudott előrehaladni a padok között az elő­törte a fejét, mivel is kezdje elő­adói asztal felé, közben pedig azon adását? Az első padban ült Valogya Sumi­lov. Mellette egy nyúlánk leány, gon dosa n tiszta, kék köpenyben. Ezt a lányt már nem egyszer látta az üzem­ben. Ismerősnek tűnt előtte a hosz­fezúkás, szabályos arc és a lány nagy, csillogó szeme. Ezek ketten és a kö­rülöttük helyet foglaló .fiatalok tap­adtak a legerősebben. Ügylátszik, az egész műszak eljött az előadásra. Kazimov észrevette a szoba legtávo­labbi sarkában az üzem főnökét is, amint ott állt az ajtófélfánál és még msot sem vette ki szájából a pipát Az első, ami Kazimov szemébe tűnt, a feléje forduló arcok fiatalsá­ga. Ö, a negyvenéves férfi, szinte a legidősebb volt ebbe na társaságban. Kazimov most már teljesen ura lett önmagiának. Már tudta, hogy miről fog beszélni. Amikor pedig a párttit­kár bejelentette, hogy őt illeti a szó, bátran előrelépett. Bevezetőben visz­szaemlékezett arra, mint kezdte meg & megszállt német városkában a vá­fosparancsnoki munkát. Elmondta, hogy felkereste a városka gépgyá­rát és felszólította a gyár tulajdono­sát, ismertesse meg őt az üzem él­munkásaival. Szemléltetően ábrázol­ta hallgatóságának, mennyire meg nyúlt a gyáros arca erre a felszólí­tásra. Élmunkás? Ez meg micsoda? Legyen szíves a tiszt úr megmagya­rázni, mit akar ezzel mondani? Sok időt vett igénybe, míg végre a tol­mács segítségével kiderült, hogy az „élmunkás" kifejezési abban az ér­telemben. ahogy azt mi használjuk, nem ismeri a német nyelv. Amikor aztán a gyáros végre meg­értette, mit akarnak tőle, szerette volna kielégíteni a városparancsnok ság képviselőjének kíváncsiságát és ragyogó arccal közölte, hogy bizony van nála egy ilyen élmunkás. Két­háromszor arrnyil termel, mint a többiek. A gyáros elvezette Kazlmo­vOt a mechanikai üzembe. Itt. a !»g­távolabbi sarokban. íalemeazei elke­rített helyen dolgozott egv sovány, görnyedi, hosszúkás, mondhatni Jó­arcú férfi. Mellette pedig egy fiúcs­ka, aki ugyanolyan sovány és ugyan­olyan hosszúarcú volt, mintha csak az odösebbnek kisebbített mása len­ne. Amikor a hosszúarcú munkás meglátta gezdájit. egy pillanat alatt leállította gépét, kihúzta belőle az esztergakést ée bedobta a földön ál­Ip vasMdába. Lecsapta a !áda tete jét. fesze® vigyázzállásba merevedett, kezét odaszorította kopott kezeslá­basa varrásához. Ugyanezt a mozdu­latot tette a fia is. — Hát ez meg mire való? — kiál­totta valaki a hallgatóság soraiból — Náluk mindig így történt. Meg­szoktak, ho a gyáros a közelükbe ér, megmerevednek és szinte szemük­kel akarják felfalni főnöküket — nevetett Kazimov «s érezte, hogy most már létrejött a kapcsolat köz te és hallgatósága között. A Vörös Sarok közönség® kaca­gott. Kazimovot magát is nagyon szórakoztatta az előadása, örült, hogy megvilágíthatja ezeknek a fiatal fiúknak és lányoknak, akik számára az ilyen kifejezések, mint „gyáros", „tulajdonos" „gazda", kizsákmányo­lás", „kapitalizmus" tnsztára könyv­szagúak voltak, hogy is van ez azok­nál, odaát? Érdeklődéssel hallgatták őt, de ugyanakkor egy bizonyosfokú hitetlenség volt a tekintetükben, mintha csak valamilyen buta mesét adna nekik elő. Amikor pedig el­mondotta, hogy az a munkás, akit a gyáros „élmunkásnak" nevezett, fa lemezből készült fallal kerítette el önmagát a munkatársai elől, elrejtet­te esztergakéseit, hogy munkamód szerét a maga és fia számára titok­ban tartsa, a hallgatóság soraiban élénk suttogás keletkezett. Amikor pedig Kazimov elbeszélte, hogy a többi esztergályos először megveszte­gette eat az embert és amikor ered­ménytelenül próbálták megszerezni titkát, el is verték a sörözőben, hogy senkisem volt hajlandó kezetfogni vele az üzemben, — a suttogás egyre erősödött és végül nagy zúgássá vált. — De miért akarta eltitkolni a tár­sai elől? — kiáltotta valaki. — Ugy van! Miért csinálta ezt? Hi­szen a többiek is munkások, mint ö, nem pedig valamiféle kapitalisták! — Ugylátszik, megbolondult, úgy-e? — kérdezte a Sumilov mellett ülő leány és hitetlenül mosolygott. A fiatalok hangosan kacagni kezd­tek. A párttitkár elégedetten mosoly­gott, ravaszul nézett az emberekre, ceruzájával ütögette az asztalon álló pohár falát, de a zajt nem tudta el­némítani. A terem végén valami vita támadt Szemrehányó hang hallatszott: — Mit suttogsz itt, beszélj haitgo­san, hogy mindenki meghallja. Erőszakkai felemelték annak a fia­tal, vidám fiúnak karját, aki segéd olvasztárként dolgozott Kazimov bri­gádjában. — Hát halljuk, miről van ott szó? —- kérdezte Zorin. Lsbujjhegyr­emelkedett. hogy jobban lássa, mi történik a sarokban. . — Azt mondom nekik, hogy nálunk is így volt. ők meg vihognak... — mondta végül a fiú. — És mikor volt így? — Mikor? Hát a cár idejében!... — És te hol voltál abban az idő­ben? Emlékszel? — Hogy emlékeznék — kiáltotta valaki —, hiszen 1946-ban még az ipariskolások sapkájában szaladgált. Erre a megjegyzésre elemi erővel tört ki a kacagás a hátsó sarokban. Kazimov mosolyogva állt az előadói asztalnál és elégedetten figyelte ezt a jókedvű szócsatát, Ö maga még ab­ban az időben jött a gyárba — amely ma már nagyon-nagyon távolinak tű­nik —, amikor az öreg mesterek úgy forgolódtak a kemence körül, mint valami ütokzatos sámánok, féltéke­nyen őrizték gyártási „titkaikat" és semmiképpen sem voltak hajlandók feltárni azokat a fiatalok előtt. Most pedig ezek előtt a fiatalok előtt, akik az elmúlt hét év alatt töl­tötték meg az újjáépített gyár üze­meit és átvették a legbonyolultabb gépek irányítását, mindaz, amiről ö itt beszélt, nemcsak ostobaságnak, hanem egyszerűen hihetetlennek tűnt. Kazimov előadása váratlanul kiszé­lesedett. Hosszú vita következett a kapitalista rendszer fortéiméiról. Be­lekapcsolódtak ebbe a vitába azok a volt frontharcosok is, akik bejár* ták Európa különböző országait Kedv. derítő közbekiáltásokkal kapcsolódott be a vitába még az öreg éjjeliőr is, aki visszaemlékezett a cári idők gyártulajdonosaira és az akkori er­kölcsökre .., Kazimov késő este hagyta el a gyárat. A kapuig kikísér­te őt a fiatalság, még mindig élén­ken vitatkozó vidám serege. Az emberek között jól érezte ma­gát. De amint egyedül maradt a hó­viharban, amely ugyanúgy, mint meg­érkezése napján, örvénylett és vadul táncoltatta a havat, befújta az utcá­kat, már megint csak érezte, mint nehezedik rá ma; munká ja •sikertelen­ségének súlya. Sokáig kóborolt a vi­haros utcákon, valóságos hópárnókat cipelt a sapkáján és vállán ... Ami­kor hazaért, nem nézett az ételre, le­feküdt és rögtön elnyomta a nyugta­lan álom. 6. Másnap reggel nehéz szívvel lépte át a gyár küszöbét. Amikor kemen­céje felé közeledett, szeme sarkából akaratlanul is odapillantott az ered­ményjelző táblára és megkönnyeb­bülten felsóhajtott. A tábla tiszta volt, valaki letörölte a tegnapi siker­telenség jelét. A brigád tagjai már ott forgolód­tak a kemencepódium körül. És itt volt Sumilov is, magyarázgatta ne­kik, hogyan kell helyesen elhelyezni az anyagot. Az adagolóteknők — amint Kazimov észrevette — új mód­szer szerint helyezkedtek el. A kohó mellett cigarettázva állt a sánta Zo­rin. — Üdvözletem a gárdának! >— ne­vetett Kazlmovra és keményen meg­rázta a kezét. Azután bocsánatkérően megjegyezte: — Elnézésedet akarom kérni. A segédedet, az üzem főnöké­nek beleegyezésével, ma pártmunká­ra küldtem. De megkértem Ve logy k a Sumilovot, hogy álljon be helyette hozzAd. Igaz, ez annyit jelent, hogy ma két műszakban kell dolgoznia. Nem haragszol? A párttitkár mosolygott és előretol­ta a fiatal acélöntőt. — Azt mondja, megtiszteltetésnek tartja, hogy a második műszakban volt mesterével dolgozhatik. — Zo­rin jókedvűen kacsintott Kazimovra és áumilovra, — Lehet, hogy nem szereted az ilyen segédet, de nincs mit tennünk, meg kell békülnöd ez­zel a megoldással. Légy csak türel­mes, talián mégis csak sikerül össze­dolgoznotok ... Nos, minden jót! Gyorsan megfordult és elbicegett az öntőüst felé. Kazimov észrevette, hogy útközben elfogta a kövér ver­senyellenőrt. akí már éppen az egyes kemence felé tartott, hogy krétájá­val felírja a letörölt előzőnapi ered­ményt. Sumilov szomjasan ivott egy bög­re szódavizet. — Ô, micsoda forró műszakom volt... Hidd el, Pantyelej bácsi, szinte izgulok. Hiszen te valamikor a mi szemünkben csak alig valami­vel voltál kisebb az Istennél. Kom­szomolista becsületszavamra! Eljöt­rlünk ide az ipariskolai osztállyal, csak néztünk téged és amikor vissza­tértünk, az internátusban mindenki­nek eldicsekedtünk: láttuk Kazimo­vot. Emlékszem, egyszer eldobtál egy kis ceruzavéget, én felvettem és el­tettem: hogyne, hiszen maga Pan­tyelej Petrovics Kazimov írt vele! (Folytatjuk,)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents