Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-19 / 190. szám, szombat

1950 augusztus 341 U J §1

0 Hogyan tanítjuk meg az ifjúmunkásokat a sztahanovista módszerekre? A moszkvai „Krasnij Proletarij"-gyár szabványműheiye íőművezetőjének elbeszélése Évről évre számos fiatal munkás érkezik gyárunkba. Miután a munkatartalékok iskoláiban szert tettek a termelési alapismeretekre, állhatatosan tanulják mesterségüket, igyekszenek tökéletesen elsajátítani a fémmunkás szakmát. DICSŐSÉGES SZOVJET IFJÚSÁGIINK bebizonyította, hogy óriási munkahőstettekre képes. Mindenki előtt ismeretes, hogy hány újító, hány magas munkatermelékenységet elért mester került ki a munktartalékok iskoláinak növendékei közül. Nem szabad azonban azt gondolni, hogy a fiatal termelőmunkásoknál szinte magától megy a mesterség elsajátítása. Nem! A fiatal sztahánovistákat. az újítókat szeretttel kell nevelni, hozzá kell segíteni őket ahhoz, hogy állandóan tökéletesedjenek munkájukban. Hogyan neveljük a fiatal munkásokat, hogyan segítsük őket szakmájuk teljes elsajátításában? Amikor a mi részlegünkbe egy tanuló jön, mindenekelőtt hosszasan elbeszélgetek vele. Nagyon fontos az, hogy tudjam, ki ő, honnan került a gyárba, kik a szülei, milyen feltételek között él. Mindjárt az első napoktól kezdve igyekszem érdeklődését felkelteni a termelőmunka iránt: megismertetem a gépekkel, elmondom neki, milyen szakképzettséget nyerhet, mennyit fog keresni, ha elsajátítja a sztahanovista munkamódszereket. Vologyinnal például többször beszélgettem, Elmondtam neki, milyen nagyszerű gépeket gyárt üzemünk, milyen dicsőséget szerzett ezekkel a gépekkel az üzem. — Most még nincs semilyen szakképzettséged — mondtam neki —, de idővel lehetsz segéd, majd mester, sőt műhelyfőnök is. Hiszen én is szakképzetlen munkásként kerültem ide, ebbe a műhelybe, akárcsak te, most pedig főművezető vagyok. Konsztantin Szergejevics Szarfanov műhelyfőnök is tanulóként kezdte meg munkáját a gyárban. Arkadij Ivanovics Vorobjev, a gyár igazgatója, az 1. sz. szerelőműhelyben tanulta a lakatosmesterséget. A régi munkások nagyon jól emlékeznek arra, hagy Pjotr Fjodorovics Taranyicsev szerszámgépipari miniszterhelyettes ugyanabban a szerelőműhelyben volt tanuló, majd brigádvezető, műhelyfönökhelyettes, műhelyfőnök, gyárigazgató. Így fejlődik a szovjet termelésben a munkás. És országunkban mindenki megszerezheti a megbecsülést és a dicsőséget. Vologyinnal majdnem minden nap beszélgettem. A revolverpad az esztergapad és a fúrógép megismerése után 200 százalékra, sőt még jobban kezdte túltejesíleni normáját, igazi munkásnak érezte magát és MA MAR AZ EGYIK LEGJOBB SZTAHANOVISTA a műhelypen. Ugyanilyen türelmesen foglalkoztam Titov, Carkov és több más ifjúmunkás nevelésével. Az ifjúsággal való beszélgetések alkalmával mindig például hozom fel vállalatunk legkiválóbb munkásait. Pédáért pedig nem kell messze menni: a szovjet kormány kétízben ítélte oda a Sztálin-díjat munkásújítóinknak. Markov és Ugolkov, a két gyorsvágó a Sztálin-díjat kapta meg, a közelmúltban pedig Viktor Sumklln és Tatjana Jacsmenyeva fiatal esztergályosok is méltóknak bizonyultak e magas kitüntetésre. A fiatal munkások nevelésében és oktatásában igen nagyjelentőségű a termelési rend a fegyelem. Mi, a műhelyben az új munkásokat már az első naptól kezdve, megtanítjuk a munka kultúrájára. Emellett nagyon jól tudom, hogy tekintélyem nagyon ls meginog a munkásnál, ha én magam nem tartom be a fegyelmet és a rendet a részlegben. Ezért részlegemben törvényessé tettem a következő sérthetetlen rendet: a munkás már előző nap tudja, mit fog csinálni a követkeKÓNYA LAJOS. Iszonyú forróság! Alltunk a kohónál, kék üvegen néztük, hogy ömlik a láva, hogy zubog a vas bent, mint egy rotyogó tál. Egy munkás merített hosszú kanalába, kiloccsant keveset, megmeríti újból, kis formába önti, szétveri a formát s már ott lóbálgatják, futnak vele túlról! Izzik még. Bizonyos: megállja a próbát. Ügy éreztem, mintha csupa vízből volnék, óvta a szememet, mielőtt kifolyna, mintha szemlátomást fogynék, párolognék, izzó levegő folyt orromba, torkomra. Kivirult az arcod, piros virág voltál. Izzó vas alattunk, égette a talpat. De a martinosok állták a kohónál példázva — hirdetve a munkáshatalmat. Ó boldogság járni-kelni a hazában! Feljegyezni mindent, híven mint a fénykép. Szeretném világgá kiáltani bátran, hirdetni a hősi munka dicsőségét! Megálltam a próbát? Bólinthatok: bizton. Nyugodt lélekzettel foghatok a dalba. Hogyan riadhatnék vissza a papírtól ? Megoltalmaz engem népem erős karja! Släľ^AFQl&O Az út mentén a langy homokból emelkedik szinte merész íveléssel a Napraforgó s a végtelen kék égre néz. SIMON ISTVÁN: Neki most ő az élet, tőle Kapnak erőt a gyökerek ... Lám, így kapnak hősi erőre a csüggedetlen tömegek, Körül aszály kúszik a tájra, de tányérja még fenn forog, kíséri útján meg nem állva a sasként repülő napot. Idk a porból fejük emelve néznek a fényes cél fe.lé. Erőt ád küzdésre az Eszme Marxé, Leniné, Sztáliné! ző napon. Már a feladat teljesítésének megkezdése előtt kezében van az eiő'•js, amelynek alapján átveszi a megfelelő rajzokat. A munkás szekrényében őrzi a teljes szerszámgarnitúrát. Ezenkívül tíz zsetont kap, amelyek alapján a raktárból minden szükséges szerszámot átvehet. A kések köszörülésére szolgáló hat szerszámgép úgy van elhelyezve a műhelyben, hogy két-három méterre vannak a munkahelytől. A feladatokat igyekszem nagyobb tételekben kiadni, hogy egy műszakban kettőnél több gépátállítás ne legyen. Ez különösen fontos, mivel a gyakori állítások (egy műszakban négyszer-ötször) csökkentik a munka termelékenységét, méghozzá legalább 30, sőt néha több százalékkal is. A feladatok kiosztásánál igyekszem a lehetőségeket egyéni módon megítélni. IGEN KAROS EZEN A TÉREN AZ EGYENLÖSDI, mivel bilincsbe veri a sztahanovisták kezdeményezőkészségét. Ezért az a munkás, aki magasabb munkatermelékenységet mutatott fel, bonyolultabb feladatot kap. Bevezettem azt, hogy a műszak végén összehasonlítjuk a munkaeredményeket. — Aldosin — szólok az egyik fiatal munkáshoz —, te ma tíz normaórát dolgoztál ki, Curkov pedig ugyanolyan gépen, ugyanolyan alkatrész előállításánál majdnem tizenhét normaórát teljesített. Miért? És nyomban megmutatom Aldosinnak, milyen módszereket használ Carkov, hogyan állítja be a kést, hogyan fogja be a munkadarabot, stb. Minden fiatal munkás sikereit figyelemmel követem. Nem nyugtat meg az, hogy teljesíti és túlteljesíti normáját. Az kell, hagy napról napra emelje teljesítményét állandóan haladjon előre. Carkov például percenként nyolcszázas orsófordulatszámmal, 40 méteres forgácsolási sebességgel dolgozta ki az alkatrészt és 120 százalékra teljesítette normáját. i — Tudod-e, milyen fordulatszámra képes esztergapadod? — kérdeztem egyszer Carkovtól. — Tudom. Kétezres fordulatszámra is képes. — Na látod — mondom —, tehát még félig sem használod ki szerszámgéped teljesítőképességét. Ez igazán nem sztahánovista módszer. Emelték a fordulatszámot és CARKOV 160—170 SZAZALÉKRA KEZDTE TELJESÍTENI NORMÁJÁT. Nagy figyelmet szentelünk annak, hogy a fiatal munkások felelősséget érezzenek minden elkészített darab minőségéért. Nem kevésbé fontos rászoktatni a fiatal munkást a takarékosságra megtanítani arra, hogy gondosan vigyázzon a szerszámokra és a gépekre. A fiatal szerszámgépkezelők többsége nálunk szocialista felelősséget vállalt a képekért és mintaszerűen megszervezte gondozásukat. A fiatal munkás azonban néha csak azért teszi tönkre a szerszámot, mert nincs meg a megfelelő szakképzettsége. Ilyen esetekben meg kell tanítani arra, hogy hogyan vigyázzon a gépekre és a szerszámokra. Titov például sokkal több kést használt el, mint a többi esztergályos. Elhatároztam, hogy közelebbről megvizsgálom a dolgot. Kiderült, hogy Titov nem fogta be elég erősen a késeket. Ez volt az oka annak, hogy a késeket hamarosan tönkretette. A KÁDEREK FEJLŐDÉSÉRŐL. való állandó gondoskodás nagyszerű eredményekkel jár. Részlegemben egyetlen olyan ifjúmunkás sincs, aki ne teljesítené teljesíménynormá iát. Ahogyan emelkedik a fiatal fémmunkások szaktudása, felelősebb munkakört bízunk rájuk. Velikova, Lobacseva és Szozina esztergályosok jelenleg más ellenőrökként dolgoznak. Rabotnyikovát, a revolver kezelőjét, a körcsíszoló géphez helyezték át. Kollektívánk teljesítette kötelezettségét, iúnius l-re teljesítette hathavi feladatát. radt A falu nyugalmának egyszeriben vége jett. Ismerték, jól ismerték a falusiak az üldöztetést, a börtönt a kémeket, de ez a Li Sz n-Manpribék valamennyin túltett. Elkerülték, nem barátkoztak vele, mégis kiszaglászott mindent. Azt is, ami nem volt. Sckra nőtt az általa feljelentett öregek fiatalok, nők, férf ak száma. Agyonverték volr.a de ő vigyázott magára. Ott lakott a csendőrség kaszárnyájában — Hagyd a fiamat Kin Ki-An — mondta azután Cseng Va-Ok. — Szégyenem, bánatom ő. És szégyene, bánata a falunak. Nem is hiszem, hogy az én fiam. Az én kis fiacskámat b ztosan megölték és ezt csempészték a helyébe. ^Kérdezd a gyermekkorát* felelte a másik. >Kérdezd. mire emlékszik.* »Mindenre. Talán ismerte és kifaggatta a fiamat.* Tovább hallgattak. Az égzengés erősödött. Néhány kövér nagy esöcsepp szálldosott be az ablakon. Rin Ki-An szedelőzködött. Felállt s összehajtogatta az ételes terítőt. »Ne féljetek, nem tart soká — mondta — a szabadság mindig legyőzi a rabtartókat.« Megveregette sógora vállát s kilépett az ajtón a meginduló esőbe. ( Csöng Va-Ok-ot még azon az éjszakán elfogták és elhurcolták. A falusi börtönben, ahol nagy tömeg ember közé gyömöszölték, bokáig ért a víz. Csöng Va-Ok ismerte ezt a börtönt. Még a japán megszállás ide;'én huzamos időt raboskodott át itt: hiszen mindig úgy ismerték öt, mint elszánt makacs koreai hazafitJól emlékezett rá, hogy it

t azelőtt csak féreg volt és piszok víz egyáltalán nem volt. Az utóbb} években vezették keresztül a börtönön a patakot, mintegy bizonyítékul: mire képesek a pribékek, ha szabad kezet engednek nekik. A börtön zsúfolva volt emberrel. A vízben lefeküdni külön szenvedés volt. Állva aludt, aki aludt, a falnak dőlve vagy a szomszédjai válába kapaszkodva Mindenfelöl szenvedő, panaszos hangok, vérfagyasztó sikolyok töltötték be a szenvedésnek e koromsötét vermét. Csupa békés pc raszt volt a börtönben, akit a házából, vagy a lakásáról hurcoltak ide. Legtöbb nem is értette, miért. Hiszen, aki harcos volt a nép közül az nagyrészt a hegyekben, mocsarakban bújdosott vagy átszökött a túlsó oldalra. S lassan, amint világosodott s kivehetőbbé váltak az arcok és alakok, félig és egészen holt emberekre vetette fényét a rácsos kis tetőablakon behatoló vékony sugár. Csöng Va-Ok-ot reggel kihallgatásra vezették. Amikor kivitték a börtönből, véle együtt dobálták ki a halottakat hogy új áldozatokat vessenek a helyükbe: sápadt, sovány, rongyos asszonyokat, férf akat és gyermekeket. A vizsgálóbíró szobája tömve volt pribékkel. Csöng VaOk-nak nagy volt már a tapasztalata ebben: vigyorgásáró], kéz- és lábmozgásáról, fölényes hangjáról, sőt még arról is, ahogyan a kabátját levetette, ezer közül megismerte a pribéket. A fiát kereste köztük, de nem látta. A vizsgálóbíró kis pocakos koreai volt. akiről az öreg paraszt tudta, hogy éveket töltött az Óceán túlsó partján. »Tudja hogy miért került ide?« kérdezte az öreg embert, aki víztől csöpögő nadrágjában dideregve állt az emberkör közepén. Csöng Va-Ok nem sokat kertelt. »Tudom« __ felelte nyugodtan. — » Azért mert szeretem a hazámat.* Rettenetesen megverték. Miközben a gyomrát rugdalták, a fejét bottal ütötték, mintegy nehéz ködön át hallotta a pribékek vijjogó üvöltését és nevetését. Magára-hagyták. Órákig hevert a padlón eszméletlenül. Arra ébredt hogy hideg vízzel öntik vég g. Amint lassan megszürkült, majd átvilágosodott a szemeire boruló sötét lepel, a fiát látta maga fölé hajolni. Lim, a fiú ugyanazt kérdezte amit a vizsgálóbíró: »Tud'od-e. miért kerültél ;de?« Az öreg paraszt nem felelt, csak nézte megüvegesedö szemekkel a f a mindennél jobban gyűlölt képét. »Azért. mert kémekkel cimborálsz« folytatta a fiú. »Azért, mert katonai titkokat árultál el az ellenségnek.* »Hogy gyöngék vagytok, azt úgyis tudja rólatok mindenki* felelte erre az öreg paraszt »Mlnek azt elárulni? iíem titok az!* S a hasára fordult, hogy ne lássa a fiát. Ám a fiú visszafordította. »Te úgyis megdöglesz* hajolt föléje, lábát az öreg mellére helyezve. »De egyet még elmondok neked. Nem vagyok a fiad! A fiad jó ismerősöm volt, odaát van. Odaát van, ha még föl nem akasztották.* »Miért akasztották volna föl?* akarta kérdezni Csöng Va-Ok. de csak egy nyögés tört ki a torkából. Hogy ez a teremtmény nem a fia és hogy a f a él, ez úgy suhintott beléje, hogy egész testében reszketni kezdett. Ám, a másik kitalálta gondolatát: »Hogy miért akasztották volna föl? Mert nekik úgy tetszett...« Csöng Va-Ok mozdulni sem tudott A lába béna volt dereka merev a veréstől. Szája telve volt véres nyállal. A fölébe hajoló arcába köpött * ** Csöng Va-Ok tudta, hogy csak azért nem végezték ki, mert a börtönhalál lassúbb és kínosabb. Emberek haltak meg mellette, embereket hurcoltak el mellőle, újakat nyomorítottak a helyükbe, de ö még mindg élt. Az jdő múlását az ablakon beszűrődő fénycsík , mutatta: reggeltői estig haladt az a falon, penészfoltokra, kövek hegyeire és domborulataira, pókokra vetítve fényét: a sötét zúgoknak eme ösmeretlenjej az öreg számára egyre ismertebbekké váltak, amint multak a napok s a fénysugár nap-nap után végigvonult a falon. Időnkint felhurcolták, megverték, visszavitték, az élelem jóformán semmi sem volt, az emberek panaszkodtak. jajgattak, haldokoltak körülötte, de ö még mindig él. Az idő múlását a fénysugár muratta, a külső világ történéseit meg a kivülről beérkező hangokból tudta meg. No, meg az újabb és újabb foglyoktól, akiket az elhaltak helyébe hoztak. Igy tudta meg, hogy az észak felé vonuló ló- és emberlábdobogás tank- és ágyúdübörgés azt jelenti, hogy Li Szin-Man csapatai megtámadták az északiakat. Egyenletesen, ritmikusan vonultak a léptek a börtön mellett észak felé. Cyang Va-Ok mosolygott: »Visszafelé majd másk'n: lesz*. — szólt bele az áthatolhatatlan éjszakai sötétségbe. s>Félek« — felelte rá egy aszszony. »FéIek, hogy azt már nem érjük meg.* Csönd volt egy ideig csak a börtön vize csobogott, amint itt-ott megmozdultak benne a testek. »És az amerikaiak?* — kérdezte távolabbról egy idős férfi. »Az amerikaiak* — felelte rá Csöng Va-Ok ^Harcolnak, mert ez a parancs de nem szívesen harcolnak. Keserű leckét fognak kapni. És majd számonkérik egyszer az uraiktól, hogy miért küdték őket ide!* *Soká lesz az?* — kérdezte a férfi. »Nem tudom* — felelte rá Csöng Va-Ok »Csak azt tudom, hogy most kezdődik. Majd meglátjátok. Csak várjatok egy pár napig.* A fénysugár-óra járt tovább a falon, mutatva az idő múlását. És Csöng Va-Ok-nak igaza lett. Három nap után megszólaltak az ágyúk. Előbb távolról, elmosódottan, majd bátran, biztosan közeledve. Csöng Va-Ok ismét csak mosolygott. »A mieink* szólt a sötétben. »Közelednek.« Nemsokára ezután rendetlen csoportokban menekültek Li Szin-Man csapatai. Ott haladtak el a ház előtt, az összevissza dobogó lábakból, a rekedt, fáradt kiáltozásból jól lehetett hallani, hogy ezek menekülő, megvert csapatok. Ágyú. tank, már nem volt velük: az az északiak kezében maradt. A haldoklók visszafojtották nyögésüket a börtönben, hogy jobban hallhassák a reménység hangjait. »Ugye mondtam* szólt Csöng Va-Ok »Félek«, felelte egy asszony, ugyanaz, aki a múltkor is beszélt, shogy nem érjük meg élve*. »Lehet« — ez volt Csöng Va-Ok felelete. »de megérik mások Azok majd helyettünk is örülnek*. Az ágyúdörgés közeledett, egyre közeledett és szaporodtak a menekülő léptek. Egy nappal eiöbb azonban, hogy a népcsapatok bevonultak volna, a pribékek rátörtek a börtönre. A foglyokat mind lemészárolták. Cseng Va-Ok maradt utoljára életben. Öt Limre bízták. »Ne hidd szólt hozzá Lim, az álfiú, amikor a pribékek már eltávoztak, »ne hidd, hogy te szebb jobb, különb vagy, mint a többi s ezért megkegyelmezünk neked*. Csöng Va-Ok felnézett a fiúra. Az magasan fölötte á!lt a felhalmozott hullahegyen, ami úgy emelkedett ki a sötét vízből, mint a halálnrk vagy a bűnnek a szigete. A beeső fénysugár Lim derekára hullott. Egy tör villant meg a bandita övében Csöng Va-Ok minden erejét összeszedte, összeszorított fogakkal akarta, hogy béna lábába, béna derekába v sszatérjen aa- élet. A fiú még mindig beszélt, de az öreg paraszt már cda sem figyelt. Boldogan érezte, hogy lába ismét láb, háta ismét hát. Amikor már a lapockáját és a vállát mozgatni tudta, fölemelkedett a vízből, a kést kirántotta Lim övéböl és teljes erejéből a pribék hasába vágta. A Amikor a népcsapatok másnap bevonultak, Csöng Va-Ok még é.t. Eszméletlenül feküdt a hullahegyen. Fia, az igazi fia, a néphadsereg őrmestere volt az ak; apját ölben vitte föl a pincéből. Lefektette a l:áz előtt a fűre, dörzsölte, élesztgette. A megmenekült falusiak csoportosan állták körül őket. Nem szóltak, csöndesen figyeltek. Csöng Va-Ok k'nyitotta a szemét. Első pillantása fiára esett »Megismerlek* szólt hozzá oly gyönge hangon, hogy csak a közelebb állók hallották »Megismerlek. Magas vagy, erős, mint az apád volt egyszer meg a nagyapád ...« A fiú legugolt apja mellé és feltámasztotta úgy, hogy az öreg körbe tekinthetett. Akkor látta, hogy a házak a faluban üszkösen füstölögnek a tűzvész után.

s hogy halott emberek, halott állatok tetemei hevernek mindenfelé. »Nézd apám«, szólt a f ú, »ez maradt utánuk Mí megyünk tovább. kerge

t;ük tovább a menekülőket. Ti i

tt maradtok és felépítitek a falut.« » Veletek szer tnék menni én is«; Csöng Va-fk hangja már nem volt olyan megtölt gyönge. »Nem lehet, már öreg vagy apám. Maradj i

tt, dolgozzatok, értsétek föl a falut, osszátok szét, szántsátok föl a földeket. Ha győztünk, visszajövünk és segítünk nektek.* Az öreg paraszt nem felelt. Nézte a füstölgö falut és látta amint a sürü füstfelleg közepéből a falu főterén fölállított árbóera lassan, méltóságosan kúszik fölfelé a vörös zászló; p'ros színe úgy vir;t ki a pusztulás szürkeségéből, mint a halálból az élet..,