Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-18 / 189. szám, péntek

1IRUBJÄK EMIL.: emberiség és művészet A polgári íikizólusok sokat beszélnek az író függetlenségéről — de nevetséges beszélni az író függetlenségéről olyan társadalomban, ahol az írókat, művészeket, a művészetet ugyanúgy árulják, mint a szatócsok a sót és a paprikát. Az író sorsa a polgári társadalomban a pénzeszsáktól való függést jelenti. A burzsoá egyetemeken a tanárok előadást tartanak a római jogról, a középkori humanizmusról és a múzeumokban gonddal őrzik a görög és latin kultúra értékeit. A tanárok előadása azonban csak feladat a tanulóifjúság számára, a múzeum pedig csak tárgyi érték a kapitalista állam számára. Maga a művészet és annak értékei csak tantárgy a burzsoá iskolában és egy értéket jelző összeg a múzeumban. Egyébként hozzáférhetetlen a dolgozó tömegek számára. VI. A szocialista kultúra győzelmi Mivel *a kultúra fejlődése szorosan összefüg ,

a társadalom íejljődésével, az osztályviszonyok fejlődésével, a hatalmon lévő osztályok politikájával, az egész történelmi folyamat menetével, megállapíthatjuk, hogy a kapitalizmus a vége felé közeledik. Az imperializmus, az élősködő kapitalizmus rtothadádiinak és elhalásának szakasza. Természetes, hogy az általa létrehozott kultúra a 'kapitalista- társadalom szellemi életének széthullását, bőmládát és halálát tükrözi visz. sza. „A civilizált Európában — írta Lenin — elérkezett az a történelmi pillanat, amikor az uralkodó burzsoázia támogat mindent, ami elmaradott, elhaló, középkori, mert retteg a növekvő és erősödő proletariátustól". Az angol-amerikai imperialisták támogatják a fasiszta rendszereket Görögországban és Spanyolországban, felhasználják a kapitalista országokban minden vonalon a reakciós irányzatot a munkásosztály és a dolgozó tömegek, a növekvő békemozgalom, a szotcializmus ellen. A burzsoá kultúra amelynek ma már teljes egészében csak az a célja, hogy a tömegeket engedelmességre nevel'je a tőkésekkel szemben, idegen és gyűlöletes a nép szemében. A művészet, a szellemi élet valamennyi terméke, a tudom'ány, az irodalom, a sajtó csupán csak eszköz a kapitalista monopóliumok kezében és vagyongyűjtésre, rablóháborúk előkészítésére használják fel. Mind ez megmutatkozik a burzsoá zene, festészet szobrászat formalista torzműveiben, a filmművészet népellenes irányzatában. A vadság, az undor, a misztikum, a képmutatás, a fajelmélet, a kozmopolitizmus propagálása és a háborús őrület szítása áll az egész burzsoá művészet homlokterében. / Ez leginkább az imperialista tábor legfőbb országának, az Egyesült Államok kultúrájában lelhető fel. James Farrel, író mindezekről ezt írja: „Amit amerikai kultúrának mondanak — az nem kultúra. A kultúrát a szószoros értelmében Jövedelmező ipatfáiggá tették, melyet mindinkább a nagy ipari cégek mintájára monopóliumok elve alapján szerveznek meg." Tehát a bomlófélben lévő amerikai irodalom alkotásai, melyek a gangszíerek és gyilkosok erkölcsét éneklik meg, épp oly undort váltanak ki a burzsoá orsziáigok élenjáró íróiból és művészeiből, mint belőlünk. Valamennyi ország dolgozói mind gyakrabban és gyakrabban vetik tekintetüket az igazi haladás és kultúra országa, a Szovjetúnió felé. A szovjetkultúra igazán népikultúra. Elvileg, alapvető módon különbözik minden előző kultúrától. A Szovjetúnió népeinek kultúrája tartalmában szocialista, formájában nemzeti kultúra. Ezért ért el hatalmas sikereket a Szovjetúnió valamennyi népe és eeért sokszorozta meg kultúrális élet értékeit a tudomány a népművészet újabb győzelmeivel és tette még nagyobbá gyönyörű hazáját. Hiába kíséreli meg agyonhallgatni, lekicsinyelni és megrágalmazni az élenjáró szocialista kujtúra vívmányait a burzsoá, mert a szovjet kultúra a haladás és a demokrácia erőinek megszervezését szolgálja. A szocializmus országa, a nagy Szovjetunió oíthalad a békéért és a szocializmusért folyó harc élcsapataiban, a kulturális haladás élcsapatiában, mely megvilágítja miáe n t(>ek a J'.mára -1;| aizt az utat, amely a felszabaduláshoz, a népek kőzd barátsághoz és a szocializmushoz vezet. Ezért igyekszünk mi is feleleveníteni, továbbfejleszteni népi kultúránkat, megtölteni művészétünket szocialista tartalommal és hozzáférhetővé tenni az egész dolgozó nép számára. Ezzel is bizonyítani fogjuk, hogy a kapitalisták és földesurak igája alól felszabadult népünk példátlan alkotóképességgel bír az élet valamennyi -területén, társadalmi, gazdasági és kultúrális életében és mielőbb megvalósítja a szocializmust, amelyben valóra válnak Lenin szavai: „A technika valamennyi csodája, a kultúra valamennyi vívmánya az egész nép tulajdonává válik, s az emberi szellem és géniusz soha többé nem lesz az erőszak és a kizsákmányolás eszköze." (Vége) koreai xtiúmunQás töiténet Csendes, nyári eső mosta a fenzsani utcái.at. A K:m-IrSzen-ről elnevezett vegyigyár udvaráról most indult útnak az önkéntesek első csapata. Vállukon kis hátizsákkal, n»ég civilben, fejüket büszkén magasra tartva menetelnek, hogy fegyverrel a kezükben vegyenek részt hazájuk védelmében. Li-Dal-Ku a sor szélén halad. Lelke mélyén bevallotta magának, hogy jólesik látnia barátja, Kim Dek-Szan irigy tekintetét, aki még fiatal ahhoz, hogy velük jöhessen és csak a gyár udvarán búcsúztatásukra összegyűlt tömegből integethet felé. Eszébe jutott, hogy mestere, Li-Vang-Sum, aki olyan ritkán szólal meg, hogy az már eseményszámba megy, ma a búcsúzás előtt meghatottan beszélt vele. Lelkére kötötte, hogy ne hozzon szégyent a kettes műhelyre. Ugy elgondolkozott ezen, hogy a mellette álló oldalba lökte: — Válts lépést, Li. Nem látod, hogy rosszul lépsz? Már a Mossak va-súgárú ton dobbantak a lépteik. A szomszédos gyárakból még két század bevonuló ifjúmunkás csatlakozott hozzájuk és most ötszáz harcrakész ifi torkából harsogot a dal: „A nép csatára, harcra megy, Szent háborúra kél!... * — Látod ott azt a házat? Azt, azt a kopottat! El kell foglalnod! A kopott, kétemeletes ház ott állót a Teazsont északdéü irányban átszelő utca sarkán. Li-Dal-Ku alig három méterre a hadnagytól, az egyik kapualjban feküdt. A hadnagynak mégis kiabálni kellett, hogy rtúlhartsogja a kelepelő gép puskák s a tompán robbanó gránátok zej'át. — Megértettem, hadnagy bajtárs! Li ezalatt a rövid idő alatt, amit a hadseregnél töltött, megszokta, hogy igyekezzék rminélrövidebben beszélni és minél okosabban cselekedni. Szakaszával lassan elindult a sarokház felé. A házból, mikor észrevették őket, tüzet nyiittotak: a golyók azonban fejük felett verték a vakolatot. Lassan közeledlek a ház felé. Már csak néhány lépésnyire voltak, amikor hirtelen elhallgatott a géppuska, az egész h'áz elcsendesedett. Előre! — az összedűlt lépcsőház romjain óvatosan kapaszkodtak felfelé. Cse-Ju Vo, aki elsőnek ért fel az emeletre, meglepetten kiáltott fel: — Hisz ez átjáróház, fiúk! Ugy játszik a tömik elszeleltek, Valóban, a kilőtt töltényhüvelyeken kívül semmit sem találtak a házban. Li nek nem tetszett a dolog. Túl könnyű siker! Az ellenség nem adja meg ilyen könnyen magát! — gondolta. Szakaszát két részre osztotta. Az első, amelyet ő vezetett, a -ház frontját erősíti meg, a m'ásik rész Cse-Ju-Vo vezetésével pedig elindult átkutatni a másorik lépcsőházat. Pár perc múlva kiderült, hogy gyanúja alapos volt. Az út felől erős amerikai osztag közeledett, Li az ablakpárkányra támasztotta géppisztolyát és lőtt. Azt akarta, hogy minden lövése találjon. Első lövése, ahogy számította, fejlövésnek sikerült. Látta, hogy az amerikai elvágódott. Amikor azonban egy nyurga géppisztolyoat vett célba — hírleien az egész ház megrázkódott és Li úgy érezte, menten kiloccsan az agyveleje. Hanyatt zuhant a padlón, s amikor feltápászkodott, látta, hogy a folyosó — ég. — Foszforos bomba! Repülőgépről dobhatták! — villant az agyán. A tűz nagyon gyorsan terjedt az előszoba irányába — de még nem ért oda. És a lépcsőház — ezt még látta — nem égett! .... Csakhogy Ten-EngSzeb azt mondta: ,,ha törik, ha szakad!" Hát nem! Ö nem róka, őt nem fogják kifüstölni! Amíg a támadást vissza nem verte, nem hagyja el a házait! Bajtársainak parancsot adott, hogy a lépcsőházon át jusSatnak ki az utcára, hozzanak segítséget — ő addig tartja a házat. .. Újra az ablakhoz térdelt. Négy amerikai már átjutott az úttesten és közvetlenül az ablok alatt álltak. Gránátot vágott közéjük. Géppisztolyával pedig gyors egymásután-i ban leszedte az úton átfutó* kat. A tűz közben egyre terjedt. Elérte az előszobát és már bent, az ajtó rámája égett. A hőség kibírhatatlanná vált! A füst fojtogatta, csípte a szemét; úgy érezte, a bőre lassan perzselődik. Mindegy! Kitartani! A tűz beleharapott L»; ruhájába. Még látta, hosv nyomán az utolsó jenki is féloldalra dőlve, elvágódik — aztán kiugrott az ablakon .,. Amikor felgyógyulása után hadsereg-tábornok, meleg szavak kíséretében, átnyújtotta nekj a „Köztársaság Hőse" érdemrendet, újra eszébejutott a mestere és boldogan elmosolyodott. Nem hozott szégyent a kettes műhelyre. Műhelye, üzeme — a koreai munkásfiöztiály — büszke Li-DalKu-ra 1