Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-18 / 189. szám, péntek

ÜJSZ0 1950 augusztus 18 Kultúrhírek a Magyar Népi Demokráciából — Uj nemzetiségi tankönyvek. Az új iskolai évben a nemzetiségi oktatás színvonalának emelésére új nemzetiségi tankönyvek egész sora jelenik meg. A szlováknyelvű iskolák felső tagozatainak részére 4 olvasókönyv, az általános iskolák VIII. osztálya számlára történelemkönyv és alkotmánytan készül. Románnyelvű olvasókönyvek, történelem és al- I kotmánytan mellett délszláv olvasó- " könyvek is készülnek. Lefordítják délszláv nyelvre a még hiányzó természettudományos tananyagot is. A magyar népi demokrácia arról is gondoskodik, hogy a nemzetiségi gimnáziumok az új tanév kezdetére sajátnyelvű tananyag mellett szakképzettebb tanerőkkel is rendelkezzenek. A nemzetiségi tanerők részére külön tanfolyamokat szerveztek a nyár folyamán, amelyeken 180 pedagógus vesz részt. — Közel 3000 műalkotásból válo. gaiják ki a legjobb 500-at. Az alkotmány ünnepén a Műcsarnokban megnyíló Képzőművészeti Kiállításra 2450 festmény és rajz és 400 szobor érkezett. Ezek közül mintegy kétszázat a vidéki kiállítások anyaga ból választottak ki. A 2850 műalkotás közül 500 kerül a kiállításra. Ezeket zsűri választja ki. A bizottságban a Képzőművész Szövetség által delegált kiváló képzőművészek, a Szakszervezetek Országos Tanácsé (SZOT) által kiküldött élmuntóások, sztahanovisták és a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) képviselői foglalnak helyet. A bíráló bizottság már meg is kezdte munkáját. — Kultúrházak a magyar falvak, ban, városokban. Az egész országban, városokban, falvakban és tanyanyak özpontokban sorra épülnek a kulfturházak és kulturotthonok. Még nincs egy éve sem, hogy megindult a kultúrotthon mozgalom, amelynek során a magyar népi demokrácia kormányzata jelentős összegeket irányzott elő kultúrotthon célokra. ' A dolgozó nép megértette a kulturotthonok kérdésének jelentőségét és be sem várva az állam segítségét, öntevékenyen építi fel kulturotthonait. A társadalmi szervezetek kezdeményezésére a falvakban már a mult ősz óta kulwro-tfhonok százait építik s ebben a dolgozó parasztság munkájával, pénzével vesz részt. Ennek köszönhető, hogy már több a kultúrotthon, mint amennyit az ötéves terv eddig előirányzott és napról-napra jönnek a hírek a legtávolabbi falvakból is új kulturházak felavatásáról. — ötvennyolc falu kap mozit augusztus és szeptember folyamán. Az alkotmány ünnepén, augusztus 20-án kezdődik meig a falusi mozik tömeges üzembehelyezése. Augusztus 20. és szeptember 20. között 15 vármegye területén 58 faluban avatnak keskenyfilmvetátő-mozit. Az 58 kijelölt községben a begyűjtési versenyben elért, eredményeknek megfelelő sorrendben avatják fel a mozikat. A dolgozó parasztság nagy örömmel várja a mozik üzembehelyezését és fokozott lendülettel vesz részt a terménybegyüjtési versenyben. Gori íelé megy a vonat Tbilisziben a „Sztálin" mozdonyjavító-gyár főkapujánál nagy tábla hirdeti a vasárnapi szórakozási lehetőségeket. Ebből láthatjuk, hogy vasárnap délután hangversenyt rendez a zenei kör, este pedig a K. Mardzsanisvili színház tart előadást. A tábláról az is kitűnik, hogy a tbiliszi színházak mit játszanak va sárnap és a gyári színházi pénztárnál a dolgozók mindjárt meg is vehetik a jegyeket. Vannak, akik majd a hangversenyen, vagy a színházak egyikében szórakoznak, de igen sokan Goriba rándulnak ét, a nagy Sztálin szülőhelyére. Már szinte hagyományossá vélt a gyárban, hogy a dolgozók nagy része a szabadnapot családjával együtt Goriban tölti. A kirándulók együtt indulnak el és a vonathoz kapcsolt saját vagonjukon mennek, amit a gyár munkásai sajátkezűleg készítettek. Tbiliszitől Goriig mintegy két órát kell utazni. Az út vidám, ünnepi hangulatban telik el. A fiatalok mindjárt, kezdettől fogva énekelnek és lassan az egész kocsi csak úgyhangzik a vidám nótaszótól. A kultúrgárda zenei csoportjának tagjai hormonikán kísérik őket. Aztán egyszerre elcsendesednek. Az utasok Dávid Amiranasvili körül csoportosulnak. A szerelőműhely lakatosa Moszkváról beszél. Amiranasvili ugyanis résztvett a nagy Sztálin V0. születésnapjának ünnepségein, mint a gruz dolgozók küldöttségének egyik tagja. Rajta kívül még sok híres dolgozó beszélget a kocsiban. Itt van a gyár legöregebb munkása, Jegor Hubuluri, aki 1893 óta megszakítás nélkül dolgozik a gyárban. Itt vannak a híres sztahanovisták: Salva Kapanadze szerelő lakatos, Joszif Maczaidze és Jakov Babajev kazánszerelők, Zaharij Nadiradze autogénhegesztő. Megérkezik a vonat és a munkások egyenesen a nagy Sztálin muzeummá átalakított szülőházához látogatnak el. Figyelmesen, a szeretettől áthatva járnak abban az épületben, ahol az egész szovjet nép és a világ dolgozóinak nagy vezére született és töltötte gyermekkorát. Sorba lépnek az emlékkönyvhöz, hogy beírják azokat a szavakat, amelyekkel megpróbálják kifejezni nagy szeretetüket. A szünnnapokon nagyon sok vendég érkezik Goriba tbiliszi más vállalataiból is. A kirándulók százai ismerkednek meg a város látnivalóival és hallgatják figyelmesen a kirándulásvezető magyarázatait. Délfelé a kirándulók a hegyre sétálnak. Az ősrégi vár falainál előkerül a „hazai", mindenféle jó, amiben a gazdag gruz föld bővelkedik. A délutánt vidám játékokkal, énekkel és tánccal töltik. Este mikor nyugvóra térnek derűsen és felfrissülten gondolnak a máisnapi munkára. INNEN-ONNAN MÁR MEG NEM INGAT SEMMI! Négy fal közé szorult az életünk, zsúfolva laktunk szegényes bútorok között — cipész szomszédunk köhögött át fuldokolva. Hallgattak a távoli légkörök — a világ néma volt. Kicsinyes nyomorunkban Ültünk nyakig, nem láttuk más baját, bár tudtunk róla. Én egy kis penészes zúgban tanultam mindig. — Hogy jutottam át ex alvilágból? Mily kapun? — Egem kinyílott, egy kedves csillag nőtt a szívemen. Megismertem: harminc évig hordtam a bimbót. O, szép szabadság, csillagos egem! • Ô, kedves, nézd, a fény az ablakunkon árad , s az ablakot: Sztálin nyitotta ki!... 80i) forintot gyüjtöttünk mi Koreának. Ml köz.ink hozzá? _ súgja valaki. Nézd meg, ki szól. S szorítsd! Hadd íojtsa őt a póráz! Az ordas tőke harcol ellenünk. Kolorádőbogár, baktérium, marógáz s atom felhőzze fényes kék egiink? Valóságban sosem láttuk ml Koreát még — de szent ügyünk, hát érte harcolunk! Nem exotikus, ismeretlen messzi tájék, ahová küldjük féltő sóhajunk. Mert kitágultak itt a horizontok, testvér a sokszínű dolgos nép szerteszét — s ki értünk küzd a zordon távoli hegyeknél — hogyne kötnénk be tátogó stbét? • Nekem az életemben annyi sok rossz emlék gyűlt össze már, hogy én az örömöt, meg akarom őrizni, érte tűzbe mennék, mert tndom: semilyen tűz nem örök! Megízleltem most már ]6 Izedet, szabadság s már meg nem Ingat semmi. Szállj dalom, magasba szállj! Mutasd meg népem tiszta arcát! Én harcolok. A békét akarom! KÖNYA LAJOS — A moszkvai kettes számú állami golyóscsapágy-gyár dolgozói az év első felében 28.4 százalékkal emelték a golyóscsapágyak gyártását, ugyanakkor 25.9 százalékkal növelték a munka termelékenységét, a selejtet pedig 6 százalékról 3.8 százalékra csökkentették. — Ukrajnában az év elejétől több, mint 13 ezer új lakást építettek. Az év végéig mintegy 80.000 áj lakás Keszü' el. — Nemrég helyezték üzembe a kaganovicsi körzet milliomos Kari kolhozában a hatalmas villanytelepet, amely a környéken levő több, mint ! 400 kisebb kolhozgazdaság villamosí' tását tette lehetővé. — Franciaországban két év óta hetven bányát zártak be és 68.930 bányászt bocsátottak el, e felszámolási politika elé vetnek gátat az aucheli 7. számú tárna sztrájkolói. — Ifjúsági hét az építészetben. Az építkezési üzemek CsISz üzemi csoportjai funkcionáriusainak kerületi konferenciáján az állami bérkatalógus normáival foglalkoztak, valamint a tervteljesítésekkel az építészet szektorában. A konferencia főtárgya az építészetben rendezendő ifjúsági hét volt, amelyet az egész köztársaság területén augusztus 21—26. között tartanak. „Jobban, gyorsabban és olcsóbban építkezni" — az ifjúsági hét jelszavai. — Szovjet segítség a román merőgazdaságnak. A szovjet-román határon egyre özönlenek a nyersanyagok, mezőgazdasági gépek, különféle árúk, melyeket a Szovjetúnió juttat a Román Népköztársaságnak. E segítség nélkül a román ipar nem tudna dolgozni, nem lehetne sikeres a tervgazdálkodás az ország területét és sikertelen lenne a szocializmus építése is. — Robbanás a torinói Fiat-autógyárban. A hatalmas Fiat-autógyárban vasárnap robbanás történt, ami beomlasztotta annak a műhelynek a tetőzetét, ahol az elkészült gépkocsikat festik és fényezik. Eddigi meg^ állapítások szerint a robbanás a hidrogéntartályok tárolására használt helyiségben történt A robbanásnak két halálos áldozata van, 15 munkás megsebesült, öt munkás súlyos sérülésekkel kórházba került. — Nyugat-Németországban további kommunista újságokat szüntettek be. A francia megszálló hatóságok betiltották a .(„Neues Leben" című kommunista újságot, amely Ludwigshafenben jelenik meg. A 15 kommunista lap közül ez már a tizedik lap Nyugat-Németországban, melyet a francia megszálló hatóságok idáig betiltottak. BORISZ POLEVOJ: EGY SZTÁLINGRÁDI MUNKÁS Fordította: Rajna Béla. 5 <—;• Ugyan, ne beszéljen így, Pan tyelej bácsi, hiszen maga világrekorder! Hogy újat alkottunk? Bárhová néz is ma, mindenütt újat lát. Majd megmutatjuk magának ezt az újat. Maga tanított minket, örök lekötelezettjei vagyunk. Abból, hogy a fiatal Sumilov kikerülte a „megtanítjuk" kifejezést, csupán azt mondta: ,megmutatjuk", és hogy ugyanúgy Pantyelej bácsinak nevezte, mint azelőtt, Kazimov arra a következtetésre jutott, hogy a műhelyekben még emlékeznek az 5 tudására és még értékelik az ő elmúlt dicsőségét. Ettől azonban egyszerre még szörnyűbbnek tűnt számára. hogy visszatérjen a kemencéhez: és ha kiderülne, hogy reménytelenül elmaradt? Ha nem sikerül utolérnie ezt a távollétében felnőtt ifjúságot, amely felváltotta a régi nemzedék mestereit a Martin-kemencéknél? Nem lenne jobb senkinek egy szót sem szólni, csak összecsomagolni és amíg még nem késő, amíg még nem készítették el a személyzeti osztályon a szükséges iratokat, eltűnni innét, valahová messzire, valamilyen új gyárba és ott elölről kezdeni a mesterségtanulást? 4. Pantyelej Kazimov néhány napon keresztül bejárt az üzembe, hogy figyelje Sumilov munkáját. Az első napokban, amikor híre kelt, hogy visszajött a hadseregből a híres Kazimov, a munkások és különösen a fiatalság, különböző kifogásokkal, sőt néha minden kifogás nélkül is, odajöttek az első kemencéhez, hogy megnézzék, milyen ember ez az olvasztár,'akinek neve valamikor állandóan ott szerepelt az újságok hasábjain. ÍAztán lassan megszokták és miár nem mutattak olyan különös kíváncsiságot az irányában, Kazimov pedig csak ült az alumínium karosszékben, figyelte a munkát és gondolkodott, egyre csak gondolkodott... A műhely főnöke mind követelődző faben ajánlotta, hogy álljon a kemence mellé, vegye fel a munkát, de ő sem igent, sem nemet nem mondott. Sumilov is felhagyott már az ezinányú rábeszéléssel és csupán együrtérzően nézett időnként Kazimov felé. Egyszer odajött Pantyelejhez egy, féllábára erősen sántító, katonazubbonyos férfi, akinek nagy, kerek, kopaszra borotvált íeje úgy fénylett, mintha csak lakkozta volna. Kazimov már észrevette, hogy ezt az embert láthatóan szerették a műhelyben. Ha odalépett az egyik kemencéhez, miáris körülfogták az emberek és élénk beszélgetésbe kezdtek vele. A sánta egy percig hallgatagon állt Kazimov karosszéke mellett, aztán cigarettásdobozt húzott ki a zsebéből, odanyújtotta az olvasztár felé, 5 maga pedig a szikrázó, tüzes próbaöntvénynél gyújtotta meg cigarettáját és erőteljesen kifújta a füstöt a mennyezet felé. — Csinálunk valamit pártvonalon, vagy várunk még? — érdeklődött. — És miért érdekli ez magát? — kérdezte Kazimov, miközben a másik cigarettája tüzénél meggyújtotta a magáét. — Azért, mert én vagyok e műhely-pártbizottság titkára. Zorin a nevem. Azok ottan — cigarettájával az olvasztárok felé intett — kását főznek, én pedig formába öntöm, abból ni — mutatott a hatalmas öntőüstre, amely az emelődaruról lecsüngő acéldrótköteleken függött és amelybe a kifolyócsatornán keresztül befolyt a csillogó, szikrázó, olvasztott acél. — Tankista? — Úgy van. Mindjárt láttam ... Én meg gyalogos. A harcmező cárnője. Csak éppen Berlinig nem jutottam el. A Visztulánál eltörött az alváz.., Már negyedik éve itt bicegek az üzemben, — vidáman rácsapott sánta lábára, de egyszerre elhallgatott, úgylászik, nagyon elmerült a maga gondolataiban. Kazimov mégis magán érezte a másik férfi éles, élénk és rendkívül éber szemének vizsgálódó pillantását. — Hát te? Ugy hallottam, hogy rendet csináltál a németeknél, — Több mint két évig. — Ide figyelj, gárdaparancsnok elvtárs! A nép tudomást szerzett erről és nagyon érdeklődik aziránt, hogyan is állnak a dolgok ott, Németországban? Holnap, vagy a nappali műszak után összehívom az embereket a Vörös Sarokba, te pedig elmondod majd nekik, hogyan nevelted ét a Fritz-eket. Rendben? — Rossz előadó vagyok — próbált kibújni a feladat alól Kazimov, de a sánta már az öntőüst felé bicegett és útközben jókedvűen odakiáltott valamit a szomszéd kemence öntő-brigádjához. „Rögtön meglátszik, hogy frontharcos a fiú! — gondolta Kazimov, akiben öntudatlanul is meleg együttérzés támadt a vidám ember iránt. — Na lám, azzel kell megbeszélni a dolgokat, ez megért." Már éppen oda indult volna a műhely-pártbizottság titkáréhoz, de a harmadik kemencét éppen ebben a percben kezdték csapóim. A fehér, olvadt fém dühös sustorgással szikrázott, miközben a kifolyócsatomán keresztül futott be a nagy drótkötélen függő öntőüstbe. Az élénk, mozgfekemy, Sánta ember pedig, akinek csillogó, kopasz fejét most teljesen elborította a veríték, ott forgolódott az üst körül, Azután meg az ötödik kemencénél készült el az adag és Kazimov végülis elhagyta az üzemet, anélkül, hogy beszélhetett volna a titkárral. Amikor hazatért a lakásába, helyesebben szólva, Klavdia lakásába, — aki ideiglenesen megengedte férje frontharcos bajtársának, hogy ott lakjék nála, amíg szállást talál —, Kazimov leült -a kályha mellé, elővette cigarettatárcáját s megint csak késő estig dohányzott, egyik cigarettáról gyújtott rá a másikra. ... Bszre sem vette, hogy megérkezésével a rend és otthonosság jelei kezdtek mutatkozni ebben az elhanyagolt lakásban. A falakról eltűnt a szürkés por, kifehéredett a padló, az asztalt valami öreg terítővel borították be, a papírral letakart ablakdeszkán pedig egy szép reggel feltűnt egy cserép virág. Annyira elmerült a maga szomorú gondolataiban, hogy észre sem vette ezeket a változásokant nem látta meg a háziasszony gondos figyelmét, sem fia, a rövidlábú, kis vasgyúró Szlávka érdeklődését, aki csak tiszteletteljes távolságból merte nézegetni a hallgatag lakó mellén díszlő tarka érdemrendszalagokat. Ma este azonban, amikor Szlávka lefeküdt és megint olyan rendesen letette a ruháját a székre, a gyerek egyszerre csak köhécselni kezdett. Kazimov ránézett és ekkor ráébredt, hogy a szobáit teljesen beborítja a szürkéskék, egészségtelen dohányfüst. Zavarba jött: — Hű, de telefüstöltem itt maguknak. Bocsássanak meg, majd ezentúl kimegyek az előszobába. — Ugyan kérem, csak dohányozzék nyugodtan, Pantyelej, Petrovics, én sokkal vidámabb leszek a dohánytól! Tudja, az enyém nappal és éjszaka állandóan esik füstölt — jegyezte meg Klavdia, mélyet sóhajtott és rátekintett férje fényképére. Kazimovot megrendítette az aszszony szavának szomorú csengése, együttérzőn nézett végig a háziaszszonyon és csak ekkor vette észre, meglepetten, hogy milyen kevéssé hasonlít ez a magas, karcsú asszony, akinek olyan fáradt, szomorú, de feltűnően érdekes arca van, arra a durva, rekedthangú soffőrre, aki letűzött nadrágban, hatalmas nemezcsizmában volt, amikor felszedte őt azon a hóviharos éjszakán. Elszégyelte magát. Annyira elmélyedt a maga gondjaiba, hogy észre sem vette elesett bajtársa családját, pedig ezek, úgylátszik, nagy gondokkal küzdöttek. Klavdia férje, Slikov szépen keresett és a család megszokta, hogy jólétben éljen, Most mégsem hallani tőlük egyetlen panaszos szót, egyetlen fájdalmas sóhajt sem! A katonai szolgálat évei alatt Kazimov pénztárcájában, valahogy úgy önmagától, egészen takaros összeg gyűlt össze. Egyszerűen nem tudta, hogy mire költse a pénzt Hogy az ördögbe nem gondolt még eddig arra, hogy segítsen a vendégszerető, neki otthont nyújtó családon. Nem sokat gondolkodott. Kihúzta nadrágja zsebéből tömött pénztárcáját és letette az asztalra: — Klavdia Vasziljevna, ez a magáé . ., Vegyen rajta magának és Szláviknak, amire szükségük van ... Az asszony éppen fiát takargatta, hirtelen, meglepetten megfordult, & pénztárcára pillantott, aztán lakójára és arca egyszeriben lángvörösre gyúlt. — Vigye ezt innen, Pantyelej Petrovics, azonnal vigye el! — kiáltotta fojtott, remegő hangon és szigorú tekintetével a pénztárca felé intett. Ujjal nem nyúlt a pénztárcához, sőt kezét hátrakulcsolta, <— Hát kinek tart engem? — De hiszen nekem nincs szükségem pénzre, mit csináljak annyi pénzzel?! — mormogta Kazimov. — Kérem, vegye el. Ne beszéljünk tötr bé erről... Hiszen a maga férje elesett. — Mi nem nélkülözünk — mondta keményen és határozottan Klavdia. — Férjem után nyugdíjat kapok, én magam is keresek. Elegendő ez nekünk kettőnknek. Azonnal tegye «1 a pénztárcát I Klavdia fekete szemöldöke szinte teljesen összeért, szigorú szemét dühösen összehúzta. — Hát.., tekintse lakbérnek, vagy aminek akarja .., Nem értem magát ... hiszen én itt élek maguknál, miért kell erről egyáltalán beszélni? — Én a lakásommal nem spekulálok. A hónap végén fizesse meg a lakbérét a lakáshivatalban! — szólt keményen az asszony és undorral söpörte lakója ölébe a pénztárcáit. — Jól kitanították magát ott, Európában !.>, (Folytatjuk^