Uj Szó, 1950. augusztus (3. évfolyam, 174-200.szám)

1950-08-13 / 185. szám, vasárnap

TARTÓS RÉKÉÉRT. NÉPI DEMOKRÁCIÁÉRT! 1950 augusztus tS. * SÍ. (99.) Az egyik 1946-ban tartott választási beszédében Tito a következőket Jelentette ki: „Nem azért mondjuk a parasztoknak, hogy államunknak ők a legszilárdabb támaszai, mivel hogy talán meg akarjuk nyerni szavazataikat, hanem azért, mert valóban így is van." („Borba" 1946 november 2.) Ez 1946-ban volt, amikor Tito és klikkje még óvatosan rejtegette igazi ellenforradalmi arcát, ami kor Tito imperialista gazdái még nem tartották célszerűnek, hogy fölfedjék leggondosabban álcázott tartalékaikat. Tito beszéde persze egyáltalán nem volt véletlen. Tito „elmélete" az egységes egésznek tartott parasztságról, a parasztságról, mint a népi állam legszilárdabb támaszáról, — már akkor is kísérlet volt arra, hogy „ideológiai alapot" létesítsen a Tito-klikk által folytatott politika számára, amely a munkásosztály vezető szerepének felszámolását célozza és támaszt akar létesíteni a maga részére a kapitalista kulák elemekből. Ez az elmélet nyilt kísérlet volt arra, hogy leplezze azt a politikát, amellyel a Jugoszláv Kommunista Pártot nacionalista, kulák párttá teszik. Így hát ez az elmélet és gyakorlat a kulákság helyzetét szilárdította a falvakban és a Tito-klikk és imperialista gazdái által szőtt messzemenő ellenforradalmi termidorista tervek előkészületeinek fontos eleme volt. Lenin arra tanít: „Ezek a kulákok és vérszopók nem kevésbbé szörnyű ellenségek, mint a kapitalisták és nagybirtokosok. S ha a kulák sértetlenül marad, ha a vérszopókat nem győzzük le, akkor elkerülhetetlenül újra lesz cár és tőkés. Minden eddigi európai forradalom tapasztalata kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy a forradalom elkerülhetetlenül vereséget szenved, ha a parasztság nem győzi le a kulák eröszakot" Jugoszlávia felszabadítása után, ami a Szovjetuniónak a hitlerizmus felett aratott győzelme és a Szovjet Hadsereg közvetlen segítsége eredményeként valósult meg, a Titoklikk abbeli igyekezetében, hogy a jugoszláviai népek figyelmét elvonja attól a gazdag tapasztalattól, amelyet a Szovjetunió népei és az SZK(b)P a falu szocialista átépítése terén szereztek, — egyre nyíltabban igyekszik terjeszteni a jugoszláv kuláknak állítólag sajátos szerepéről szóló antileninista nézeteket. Ezt az „elméletet" kibontakozott formájában később Bebler, a titóista külügyminiszter-helyettes, az amerikaiak leleplezett kéme fogalmazta meg. A következőket mondta: „Nálunk nincsenek olyan kulákok, mint amilyenek a Szovjetunióban voltak. A mi gazdag^ parasztjaink tömegesen vettek részt a nemzeti felszabadító háborúban, tehát politikailag érettek... Fői kell-e számolnunk a kulákokat csak azért, hogy eleget tegyünk a megcsontosodott dogmatikus maradványok követelményeinek? Hiba lesz talán, ha sikerül rászorítanunk a kulákot. hogy osztályharc nélkül menjen át a szocializmusba?" Az ilyenféle kijelentések nem kivételesen hangzanak el a titóista főkolomposok szájából. Horvátország miniszterelnöke, Bakarics például így jellemezte a jugoszláviai kulákot: „Szereti a szocializmust és maga is akarja a kollektivizálást". A titóista rendszer másik „oszlopa", Blagoje Meskovics pedig így nyilatkozott: „Nem érdemes nálunk felfújni bármi néven nevezendő osztályharc fikcióját. A mi kulákjaink. nem olyanok, mint a Szovjetunió, ban... Éppen ezért úgy kell tekintenünk őket, mint dolgozó parasztságot. Be kell vonnunk a kulákokat a népi hatalom bizottságaiba, a Népfrontba, a szövetkezetekbe, stb." IIven elvek által veréreltetve a Tito-klikk Jugoszlávia felszabadítása után azonnal hozzáfogott annak a politikának megvalósításához, amely a Népfront kiszélesítését a kulákok bevonása révén akarta elérni. hogy ezzel támaszt készítsen elő magának a falun az ellenforradalmi fordulathoz. Titóék ebből a célból magasztal ták a kulákság állítólagos^ érdemeit a partizánharc idején és ezért terjesztették az ezzel kapcsolatos felfogást, amely tagadja az osztályharcot a jugoszláv faluban. A kulikról szóló aféle meséket, mintha a kulákok a nemzeti felszabadító Uáború folyamán „átnevelödtek" A kulákság a fasiszta Tito-klikk támasza a falun volna és „kollektivistákká", meg „szocialistákká" lettek, — azzal a céllal terjesztgették, hogy így előkészítsék a fékevesztett nacionalista kampányt, amely a Tito-klikknek a burzsoá-nacionalizmusra való nyilt áttérését kísérte. A Tito-banda teljes áttérését a burzsoá-nacionalizmusról a fasizmusra, és a jugoszláv nemzeti érdekek nyilt árubabocsátására az angol-amerikai imperializmusnak, világosan kifejezte a Tito-fasizmus kulák politikájának erőltetett fejlesztését is a jugoszláv faluban. Amint tudjuk, Tito, Kardelj, Gyilasz és Piade a „tervszerű" ipari termelés növekedését mutató hamisított számokkal, valamint a falusi álszöveíkezetck növekvő számával kérkednek és ezt úgy igyekszenek feltüntetni, mint a „szocializmus építését" Jugoszláviában. Ennek a raffinált csalásnak igazi ertelmét többek között az a tény Is leleplezi, hogy csakis és kizárólag az angol-amerikai imperialisták, azok hírszerző szolgálata, ügynöksége, különösen pedig a minden rendű és rangú trockista söpredék hajlandó az efajta „szocializmus" mellett tanúskodni s azt égig di csérni. A jugoszláv vezetők falusi politikája kulák-kapitalista jellegű. A falvakban erőszakkal meghonosított álszövetkezetek a kulákságnak és ügynökségének kezén vannak és eszközt jelentenek a dolgozó parasztság széles tömegeinek kizsákmányolásához. A Tito-klikk nyilt átállása az imperialisták táborába és az általa létesített hatalom ellenforradalmi jellege a gazdasági rendszerben is gyökeres minőségi változásokat eredményezett. „Marxizmus és nyelvtudomány" című művében Sztálin elvtárs mélyrehatóan elemezte az alap és a felépítmény kölcsönös kapcsolatát. Rámutatott, hogy „az alap éppen azért hozza létre a felépítményt, hogy ez szolgálatára legyen, hogy tevékeny segítséget nyújtson neki kialakulásában és megerősödésében, hogy tevékenyen küzdjön a régi, önmagát túlélő alapnak és a régi felépítménynek felszámolásáért. Mihelyt a felépítmény lemond erről a kisegítő szerepéről, mihelyt a felépítmény a maga alapja aktív védelmének álláspontjáról arra az álláspontra helyezkedik, hogy közömbös magatartást tanúsít saját alapja irányában, hogy egyforma magatartást tanúsít az osztályok irányában, — legott elveszíti felépítmény minőségét és megszűnik felépítmény lenni". Ez az útmutatás abban is segít, hogy teljesebben megértsük, miként számolja fel Jugoszláviában a népi demokratikus rendszert Tito és Rankovics ellenforradalmi klikkje. A Tájékoztató Iroda 1949 novemberében tartott értekezlete után bekövetkezett események fejlődése megmutatja, hogy Jugoszlávia fasizálása gyorsan halad előre és kiterjed a gazdasági rend alapjaira is. Az ipar államosításának felszámolása az úgynevezett „munkaközösségek" alakítása útján, — további lépés a kapitalizmus viszszaállítása felé, a fasiszta korporációs rendszer bevezetése pedig az ipari magántulajdon helyreállítása felé vezető út egyik szakasza. Ez azt jelenti, hogy a dolgok alakulása olyan irányban halad, hogy a népi tömegek által elűzött kapitalisták és gyárosok, — akik Tito ellenforradalmi fordulata után, mint az új rendszer főtisztviselői" erősen befészkelték magukat a gazdasági vállalatokba — a közeljövőben újra kezükbe kaparintják egykori vállalataikat. A Tito-klikk ugyanakkor a paraszttömegek zömének féktelen kizsákmányolásával és fokozott viszszafejlesztésével mindenütt sietteti, a falun a kapitalista kulák elemek növekedését. A kulákság — a Titorendszer falusi támasza — játssza a hangadó szerepet a falu politikai és gazdasági életében. A jugoszláv forradalmi emigránsok sajtója százával hoz példákat a kulákok garázdálkodására a Irta: 17. Z« m h r o trs k i a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Vezetőségének titkára jugoszláviai falvakban. A kulákok nemcsak a helyi közigazgatási szervekbe és a Népfront bizottságaiba fészkelték be magukat, de a fasiszta rendszer tömegesen bevonja őket az állami, párt- és gazdasági gépezetbe, annak minden fokozatán. Elég ha rámutatunk arra, hogy például már 1948-ban 5000 kulákot vettek föl mint „szakembert" a jugoszláv közigazgatás mezőgazdasági apparátusába. A kulákság minden irányú megerősítését célzó politikát egyre szélesebb körben valósítják meg maguk a kulákok, akiket a fasiszta bürokráciába, annak tisztikarába és rendőrségébe, az államvédelem és kémelhárítás szerveibe bevontak. Titóék a gyakorlatban a földreform-törvényt hatályon kívül helyezték s a kormányrendeletek és előírások sorozatával helyettesítették. Ezeket a nép ádáz ellenségének, a trockista Mose Piadanak közvetlen részvételével dolgozták ki a kulákság érdekében. A kulákok egyre mohóbban vásárolják össze alacsony árakon a szegény- és középparasztok legjobb parcelláit. Mint a „Rabotnyicseszko Gyelo" jelenti, az örökösödési törvény, amely hatalmas adókat ró az örökösökre, ostorcsapás a parasztság nagy tömegeinek és jótétemény a kulákoknak. Ez a törvény arra kényszeríti a parasztokat, hogy örökségük egy részét a kulákoknak engedjék át, hogy így pénzhez jussanak az adók kifizetésére, így egyedül Szerbiában több mint 20.000 szegény- és középparaszt kényszerült arra, hogy földje egyrészét eladja a kulákoknak. A titóista klikk csökkenti a kulákok adóit, az eszeveszett fegyverkezéssel és a Rankovics rendőri terrorista gépezetének felduzzasztásával kapcsolatos egyre növekvő újabb teher pedig teljesen a parasztság széles tömegeire, a város és falu dolgozóira nehezedik. így például a szerbiai pénzügyminisztérium 17. számú, 1949 március 18-án kelt „szigorúan bizalmas" rendelete — amint Todor Todorovics volt pénzügyminiszterhelyettes mondotta, akinek sikerült Bulgáriába szöknie —, azzal bizza meg a megyei hatóságokat, hogy vizsgálják felül a kulákoktól beszedett adókat. Pancsevo járásban 200 millió dinárról 110 millió dinárra csökkentették a kulákokra kivetett adókat, Negotin járásban 112 millióról 65 millióra, Pozsarevác járásban pedig 110 millióról 70 millióra csökkentek ezek az adók. Nyíltan á kulákokat támogatja a mezőgazdasági termékek felvásárlásának politikája, — mely szerint a termékek legnagyobb része a tőkés országokba irányuló exportra megy. Az 1950—51-es kőtelező állami gabnnabeszolgáltatásokra vonatkozó 1949 október 15-én kelt fasiszta rendelet értelmében a két—három hektárral rendelkező parasztnak hektáronként 4.5 mázsa, a három—öt hektárral rendelkező parasztnak hektáronként 8.5 mázsa, a 15 hektárnál ,nagyobb birtokkal rendelkezőnek pedig hektáronként 2.5—15.5 mázsa gabonát kell beadni. Ez az utolsó szám: a hektáronként 15.5 mázsa — első pillanatra „ijesztőinek" látszik a kulákra nézve, de tekintve, hogy a helyi szervekben, amelyek az adók nagyságát megállapítják —, a kulák a hangadó, a gyakorlatban a7 az eredmény, hogy a szegényparaszt hektáronként 4.5 vagy 8.5 métermázsát kénytelen beszolg.íi tatni, a kulák pedig sokkal kevesebbet is beadhat s a leggyakrabban így is tesz, minthogy a rendelet a beszolgáltatás alsó határaként hektáronként mindössze 2.5 mázsát ír elő a számára. Hasonlóképpen fest a Titóék által a húsbeadásra, stb.-re megállapított „igazságos" rendszer is. A kulákok meggazdagodásának és a szegényparasztság kizsákmányolásának komoly forrásává lett az úgynevezett kötött árak rendszere. Ez a mezőgazdasági és ipari árucikkek égető hiánya miatt bevezetett rendszer abban áll, hogy a kényszerbeszolgáltatás után megmaradó termékeiket eladó parasztok különleges utalványokat kapnak, amelyekért bizonyos deficites iparcikkeket vásárolhatnak. Magától értetődik, hogy a kulákok, akiknek a legtöbb az árufölöslegük, majdnem minden utalványt a saját kezükben összpontosítanak és spekulálnak velük: eladják ezeket az utalványokat a szegénységnek. A parasztság döntő tömegeit sújtó gyalázatos kizsákmányolásnak és a kulákság buzdításának és erősítésének ezt a politikáját a Tito-klikk azzal a hazug fecsegéssel akarja leplezni, hogy „gyorsan fejlődik a szocializmus a falun", éspedig a termelő álszövetkezetek, az úgynevezett „Zadrugák" formájában, amelyeknek száma 1950 január elsején a jugoszláviai statisztika szerint elérte a 6615-öt s amelyek összesen 329.650 gazdaságot és 1.812.000 hektár földet fognak össze. Titóék olyan arcátlanok, hogy összehasonlítani merészelik a kulák álszövetkezetek fejlődésére vonatkozó statisztikai adatokat a népi demokratikus országok termelőszövetkezeti mozgalmának fejlődését mutató adatokkal, azzal a mozgalommal, amely a kulákság ellen egyre élesedő harcban, az önkéntesség elve alapján, a szegény- és középparasztoknak mind szélesebb tömegeit egyesíti szocialista típusú kollektív gazdaságokban. A népi demokratikus országok tapasztalata arra tanít, hogy ez a mozgalom annál gyorsabban fejlődik, minél következetesebben és hozzáértőbben valósítják meg a gyakorlatban a kommunista és munkáspártok a lenini-sztálini útmutatást: „Támaszkodjunk a szegényparasztra, erősítsük a szövetséget a középparaszttal, harcoljunk a kulák ellen." A népi Lengyelországban a termelőszövetkezetek fejlődésének egyelőre még szerény tapasztalata megcáfolhatatlanul bizonyítja, hogy mihelyt a termelőszövetkezetek a kulákság ellen vívott heves harc nélkül jönnek létre, mihelyt az éberség lanyhulása következtében a kulákok és szekértolóik be tudnak szivárogni a termelőszövetkezet vezetőségébe, vagy akár az egyszerű tagok sorába, ez nyomban meghamisítja a szövetkezet jellegét és hamis vágányra tolódik át a szövetkezet egész gazdasági és politikai tevékenysége. Lenin arra tanított, hogy,,... a kapitalista állam keretében a szövetkezetek kollektív kapitalista intézmények." A titóista terroruralom keretében, amely a szegényparasztokat és középparasztokat erőszakkal kényszeríti be a „Zadrugákba", ez a kulák áltermelőszövetkezet olyan kollektív kényszerintézménnyé válik, amely a kapitalizmus fejlődésének sajátos formája a jugoszláv faluban. A Jugoszláviában létesülő termelőszövetkezetek nemcsak formájukra és tartalmukra nézve nem szocialista jellegűek, hanem a szegény- és középparasztság fokozott kulák-kizsákmányolásának különleges formáivá is váltak. A boszniai Knezspole falu titóista „Zadrugajának" elnöke egy titóista tábornoknak, Vlajko Silegovicsnak kulák fivére, háborúelőtti ismert burzsoá politikus, a Radikális Néppárt képviselője a szkupstinában. Szegényparasztok művelik meg 100 hektár földjét. Természetben és pénzben több jövedelme van, mint a „Zadruga" többi 15 tagjának együttvéve. Az úgynevezett általános típusú szövetkezetekben a kulákok nagy jövedelmeket húznak a felszerelés, az igásállatok és a föld utáni térítésből, míg a szegényparasztok csupán a minimális bén kapják munkájukért. így például RusszkoSzelo faluban Gavó István kulák több mint egymillió dinárt kapott beadott fölszereléséért A „Zadrugák" szervezésekor gyakran átadják a közös földeket, amelyeket eladdig szegényparasztok műveltek meg. így például Vrezsgrnaica községben 92 falusi szegényparasztgazdaságot fosztottak meg a községi föld használatának jogától, Rája községben pedig 30 szegényparasztgazdasággal történt meg ugyanez. Vannak olyan szövetkezetek is, amelyek kizárólag gazdag parasztokból állnak. így Oszijek közelében Carenko nevű kulák, akinek a „földreform" előtt mintegy 180 hektár földje volt, termelő „szövetkezetet" alakított olymódon, Hogy 30 kulákgazdaságot vett be tagnak. Világos, hogy a fasiszta hatóságok melegen üdvözölték ezt a „tevékenységét". A paraszttömegek korlátlan kizsákmányolásának és elnyomásának politikája és a titóista hóhérok féktelen garázdálkodása a dolgozó parasztság növekvő felháborodását váltja ki és országszerte növekvő ellenállást szül, amely a legkülönbözőbb formákat ölti, egészen a titóista útonállók elleni fegyveres önvédelemig. A dolgozó parasztság ellenállása a Tito-rendszerrel szemben különösen abban nyilvánul meg, hogy nem hajtják végre a vetési terveket. Hivatalos adatok szerint ez év május 8-áig Szerbiában a földeknek 36 százaléka, Horvátországban a földeknek 55 százaléka, Boszniában és Hercegovinában 49 százaléka, Szlavóniában 63 százaléka, Mace> dóniában 65 százaléka és Csernogorában a földeknek 75 százaléka maradt bevetetlenül. így egész Jugoszláviában a bevetett földek aránya csupán 45 százalékot ért el. Az ellenállás abban is megnyilvánul, hogy a parasztság tömegesen vágja le a marhát és sok „Zadruga" hanyatlásnak indult, ahol a parasztok nyíltan fellázadnak a kulák-kizsákmányolás ellen, s egyre gyakoribbá válnak az olyan esetek, amikor a parasztság megtagadja a termékek kőtelező állami beszolgáltatását stb. Az eredmény az, hogy Jugoszláviában egyre nehezebbé válik a lakosság ellátása. Még Tito, a legnagyobb jugoszláv földbirtokos sem tudta eltitkolni egyik 1950 februárjában tartott választási beszédében, hogy „az ellátással kapcsolatban nehéz nálunk a helyzet" és hogy „felmerül a kérdés, miért lesz a helyzet évről évre nehezebb, nem pedig könnyebb". Jugoszlávia népi tömegei e£yre jobban megértik, hogy a katasztrofális gazdasági helyzet és a dolgozók fokozott kizsákmányolása közvetlen eredménye annak, hogy Tito klikkje készségesen kiszolgálja az amerikai imperializmust. Jugoszlá-' via népi tömegei, amelyek a szovjet néppel vállvetve, oly önfeláldozóan küzdöttek függetlenségükért,, szabadságukért és a jobb életért, sohasem békülnek meg azzal, hogy Jugoszláviát amerikai gyarmattá, háborús támaszponttá tegyék a Szovjetunió és a népi demokratikus országok elleni agresszió érdekében. A proletár internacionalizmushoz hű jugoszláv kommunisták, Jugoszlávia dolgozó tömegeinek egyre fokozódó öntudata alapján, az új súlyos viszonyok között is fejlesztik és megerősítik a munkások és parasztok harci szövetségét, amelynek főfeladata: kérlelhetetlen harc a fasiszta Tito-rendszer támasza, a kulákság ellen.