Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-11 / 156. szám, kedd

1950 július 6 — — UJ szo Amíg a cérnaszál otthonunkig eljut... Igen, a cérnaszálnak, mfg gyárainkba, üzemeinkbe, műhelyeinkbe és végül otthonainkba eljut, jókora utat kell megtennie. Nem hisszük, hogy a szabósegéd, aki a konfekciós üzemben gépével ezer és ezer métert fo­gyaszt a finom és nemes cérnaszálból, gondol valaha is azokra az élmun­kásnőkre, akik a cérnaszálat készítik. Azt sem hisszük, hogy az a szabó­segéd, aki kézimunkát végez és havonta a kígyózó cérnaszállal kilomé­tereket gyalogol a szöveten, komolyan gondolna a cérnagyári munkásnők­re, akik példás módon végzik munkájukat. Pedig hát érdemes rájuk gon­dolni és érdemes velük foglalkozni, mert az ő igyekezetüknek köszönhető, hogy nazánk legfélreesőbb kunyhóiban az anyák megfoltozhatják gyer­mekeik és férjük ruhaneműjét és a lányok vasárnap délután színes szálali­kai térítőket hímezhetnek. A cérnaszál az otthon nélkülözhetetlen kellé­ke és> van olyaii jelentősége, mint bármelyik fontos bútordarabnak. A fa­lu és város otthonalt, nemcsak jelképesen, hanem a valóságban is össze­köti ez a vékony, alig látható cérnaszál, amelyet öreg asszonyok tétova mozdulatokkal és komoly gonddal — kissé bosszankodva — a csillogó tű fokába tűznek. A cérnaszálhoz úgyszólván mind­annyiunknak közünk van, ezért nem lesz teljesen érdektelen, ha beszámo­lunk a cérnaszál gyári útjáról és a munkásnőkről, akik a bratislavai cérnagyárban ott állnak őrt a hatr mas gépek és sebesen forgó orsók mellett, hogy az eltévedt és elszakadt nyers fonalakat gyors és szakszerű mozdulatokkal a helyes útra tereljék vissza. A MUNKÁSNŐK KEZE ALATT KIVIRÁGZIK A MUNKA Amikor az ember meglátja a ha­talmas gyapotbálákat, még csaknem is sejtheti, hogy ebből a nyersanyag­ból lesz a cérnaszál, amely keresztül­ÉLMUNKASNÖK, AKIK PÉLDÁS ÜZEMMÉ AVATTAK A CÉRNAGYÄRAT Martinger Anna 16 gyermekes munkáscsaládból származik, 1948 óta élmunkásnö és az első közé tartozott, akik megértették az élmunka jelen­tőségét és az ö érdeméhez fűződik az is, hogy mint kiváló munkásnő beta­nította munkástársnőit az ügyes fogásokra és mindazokra a tapaszta­latokra, amelyeket 30 éves gyakorlat után a cérnaszál gyártásánál szer­zett. Amikor megkérdezzük, miben látja a különbséget a felszabadulás előtti és utáni munkája között, a kö­vetkezőket válaszolja: — A felszabadulás előtt is, ebcen Stefko Erzsébet, a példás munkásany a, Rózsi és Irén élmunkás leányaival kasul szövi országunk legelrejtetteb" zugait is. A bálák vattaszerű, préselt nyersanyaga a szaggató gépbe kerül és már itt úgy szálldos, lebeg a leve­gőben a könnyű, elszabadult gyapot­anyag, mint őszi napokon, vénasszo­nyok nyarán, az ökörnyál. Innen, a fésűkkel és kefékkel felszerelt tisz­tító gépekbe kerül a széjjel szagga­tott gyapot és futószalagon keresztül hengeralakú tekercsekbe sodorják. Ezeket a tekercseket a kártoló gépek szálakra bontják és végül vastag fo­nállá sűrítik. Ezután sor kerül a nyújtó gépekre, amelyek a fonalat előkészítik az alapos fésülésre. A fé­sülőgépeknek az a feladata, hogy a rövid szálakat kiküszöböljék az anyagból, majd újra a nyujtógépek következnek, hogy párhuzamos hely­zetbe hozzák az egyes szálakat. így kerül a szál az előfonó gépekbe, ame­lyek fokozatosan vékonyítják és vé­gül a fonógépekbe, ahol a sodort szál megkapja végleges finomságát és so­dort formáját. Ezer meg ezer orsó forog itt bá­mulatos gyorsasággal és a gépek mellett álló munkásnők árgus szem­mel figyelik a cérnaszál útját a for­gó orsókon. Ha egy-egy szál elsza­kadt, a munkásnőnek máris ott kell lennie, hogy idejekorán a szálat ösz­szekösse s mozgást, életet leheljen belé. Egyes termekben vékony csö­veken át meleg gőzt bocsátanak ki, hogy a levegő hőmérséklete egyfor­ma legyen, nehogy külöböző hőfokú levegőáramlatok ártsanak a szálnak. Az újszülött szál ugyanis, amíg a végleges sodráson nem megy keresz­tül. oly gyönge, mint egy pókhálószál és kezelése a legnagyobb óvatosságot igényli. Az óriási üvegfalú termek, beállí­tott egyenletes hőmérséklettel, a gé­pekben lévő csatornaszerü vízerekkel olyanod, mint melegházi kertek, ahol a munkásnők kertészek módján gon­dozzák, ápolják és erősítik a gyön­géd színeket felvevő cérnaszálat. Mert a festőteremben óriási párolgó kat­lanokban, forgó hengereken csodála­tos színt és fényt kap a cérnaszál és fonál. Fönt, a legfelsőbb emeleten, az üvegtető alatt, ahol az ismert, apró orsókra sodorják a szálat és matrin­gokba kötik az élénk színektől ra­gyogó fonalat, teljessé teszik azt a képet, hogy a cérnagyári munkásnők keze alatt kivirágzik a munka. a gyárban a legmagasabb teljesít­ményt kívánták tőlem, épúgy, mint a többi munkásnöktől. Ezért a mun­káért azonban különösebb megtisztel­tetésben nem részesültem. Szó sem volt arról, hogy valaki ezért élmun­kásnö legyen, még erről a szóról sem volt fogalmunk. Ma azonban éppen azért, mert kitüntettek az élmunkás­nö rangjával, kötelességemnek ér­zem, hogy tudásomat tovább adjam fiatal munkástársnőimnek, hadd ke­ressenek ők is többet, hadd javítsa­nak ők is életszínvonalukon és végül legyenek részesei ők is annak a kö­zös építőmunkának, amely ami szebb és jobb jövőnket készíti elő. Vozár Erzsébet egy szabómester lánya. Hét éve dolgozik az üzemben, február óta élmunkásnö, most a gyű­rűsgépeknél dolgozik és több, mint ezer forgó és pergő orsó gondozása van rábízva. Amikor munkája felől érdeklődünk, szerényen mosolyog. Épp oly keveset tud erről mondani, mint a mindennapi kenyérről. Kis­sé zavartan megemlíti, hogy szíve­sen dolgozik és örömmel tölti el az a tudat, hogy élmunkásnö lehet. Vo­zár Erzsébet magatartásán látni, hogy nagyon keveset érdeklődtek nála ed­dig munkája és élete felől. Hangja akkor kapja meg a biztonság meg­hittségét, amikor a kéthetes bártfai rekreációról beszél. Elmondja, hogy tavaly elsőízben az életében volt ilyen gondtalan _ pihenésben része Csehországban. Szép volt az tavaly és nagyon szép volt ezidén is. Na­gyon jó ez így, hogy a népi demo­krácia gondoskodik a munkások pi­henéséről, mert eddig úgy volt az, hogy csak azok mentek fürdőhelyre, akiknek nem kellett pihenni, mert sohasem dolgoztak. Figyelemreméltó jelenség a 19 esz­tendős Röder Anna élmunkásnö, aki kiváló teljesítményével túlszárnyalta Pavlik élmunkásnőt is, aki tavaly az ország első kitüntetettjei közé tar­tozott. Vidám, élénkszemű, szépter­metű lányka Röder Anna. Értelmes tekintetén látni, hogy rendkívül gyors felfogású és a munka terén nem ismer lehetetlent. Apja kovács és olyan nevelésben részesült, amely a munkát legalább is oly fontosnak tartotta, mint a miatyánkot. — Mindig dolgoztam, munkára neveltek — mondja mosolyogva —, hogy meg tudjak állni a lábamon, bárhoVá is kerülök. Nem is ijedek én meg a munkától. Elvégzem én azt, amit rámbíznak. Becsületesen dolgoztam, ezért lettem élmunkásnö és igyekezni fogok továbbra is, hogy munkám úgy minőségben, mint mennyiségben kifogástalan legyen. Az embert ma tisztelik és becsülik munkája teljesítményéért. Tavaly is, ezidén is kétheti nyaralást kaptam. Tavaly Csehországban jártam a Krkonosén, Horáchov fürdőhelyen. Ott a cseh munkások nagyon szívé­lyesek voltak hozzánk. Kedvünkért színdarabot adtak elő és elvittek bennünket az üveggyárba, hogy lás­suk, hogyan dolgoznak ők. így is­merkedtünk meg egymással és ne­kem az a nézetem, hogy a munkások igazán csak munkahelyükön ismer­hetik meg egymást. És végül még azt akarom megjegyezni, ha a mi gyárunkban anyák, akik már évti­zedek óta dolgoznak itt, élmunkát tudnak végezni azért, hogy az ötéves tervet minél előbb befejezzük, akkor nekünk, fiataloknak kétszeres kö­telességünk, hogy példás módon vé­gezzük feladatainkat. Anya versenyez a lányával Sajnos, sem az anyával, sem a lá­nyával nincs módunkban elbeszélget­ni, mert most mindketten nyaralnak és becsületes munkájuk után kipi­PfU|PB A közellátási alkalmazottak szövet sége központi bizottságának üléséről Minden erőnkkel a felvásárlás sikerééri! ing. Jankovcová közellátásügyi miniszternő és dr. Soltész közellátásügyi megbízott beszédeinek kivonata A közellátási alkalmazottak szö- i vetségének Központi Bizottsága Banská Bystricán ülést tartott melynek első napján megtárgyal­ták azokat a lehetőségeket, melyek rendelkezésre állnak a felvásárlás előmozdításában. Az ülést Krispin a szövetség alelnöke nyitotta meg, aki. üdvözölte ing. Jankovcová köz­ellátásügyi miniszternőt dr. Soltész megbízottat, a Szakszervezetek Központi Tanácsának küldöttjét, a mezőgazdasági termékek felvásár­lásával megbízott szövetkezetek kül­dötte t, valamint az összes jelenle­vőket. Az ülést a CsKP kerületi képviselője üdvözölte, majd a kerü­leti nemzeti bizottság és az ipar­ügyi megbízotti hivatal képv selői mondottak üdvözlő beszédet. Ezután ing. Jankovcová miniszternő vette át a szót. aki beszédében az aratási munkákkal és a gépek jelentőségé­vel foglalkozott. A jó termés arra szoktatott bennünket, hogy az ara­tási munkálatok sima végrehajtásá­ra, mint valami természetes dologra tekintünk. Annál nagyobb feladatok várnak ránk a gabonanemüek felvá­sárlásánál. Arra kell törekednünk hogy a felvásárlás ne csak terv ma­radjon hanem a gyakorlatban is a I terveknek megfelelően menjen vég­i be. Soltész megbízott ugyancsak a gabonafelvásárlás kérdésével foglal­kozott Beszédében hangsúlyozta, hogy az életszínvonal állandó emel­kedése érdekében fel kell hagynunk a mezőgazdasági termelés elavult in­dividuál s formáival és át kell tér­nünk a közös munkára, a nagybani termelésre. A felvásárló munkába szintén be keli vezetni a kritika és az önkritika módszereit. Tudatában kell lennünk annak, hogy a felvá­sárlást is terv szerint kell végre­hajtani és a tervek teljesítését el­lenőrizni kell. A beszédek után megbeszélések következtek. Említés történt arról is. hogy a felvásárló munkák során is a szocialista verseny módszereit kell érvényesíteni. Ez az elv már részben meg is valósult, például a gottwaldovoi kerület örömmel fogad­ta el a bratislavai kerület beszol­gáltatási versenykihívását. Úgyszin­tén versenybe kapcsolódott bele a Hradec Králove-i kerület valameny­nyi raktárszövetkezete. Délután Kípta József, a szövetség vezető titkára mondott beszédet, aki többek között a következőket mon­dotta: — Ki kell mélyítenünk a közellátás eladó osztályán is a szo­cialista versenyzést. Ez különösen az eladókra felvásárlókra, szám­íázókra és könyvelőkre és soffőrök­re vonatkozik. A szombati tárgyalá­sok során a szövetség szlovákiai szekciójának vezetője adott részletes felvilágosítást, a szekció működésé­ről. Az amerikai dolgozók a békét akarják • '-fílr^ ' v' ;-. •• "•- ... . W. • \ . ' ' ... y. ^^SSé^á^y&ic -<-. ^y ŕääš s ­• Y •: - . — Vi - #T;Jt >% m W 3 ífll iíöder Anna, 19 esztendős élmunkásnö henik fáradalmaikat, hogy újult erő­vel lássanak nek; a munkának, a szocialista munkaversenynek. A munkásnők a legnagyobb tisztelettel nyilatkoznak a távollevőkről, ezért módunkban van rövid beszámolót írni róluk. Az anyát Stefko Erzsébetnek hív­ják és két lányával, Rózsival és Irénnel dolgozik a cérnagyárban. A fajta munkát végeznek. A verseny verseny Rózsival folyik, mivel egy­komoly, sem Rózsinak, sem az any­jának nincs könnyű dolga, mert olyan munkaerők mindketten, hogy 160 százalékon alul nem adják. A nemes verseny ilymódon havonta hullámzik, egyszer az anya, egyszer a lánya győz és az a helyzet, hogy az egész üzem izgalommal lesi, ki lesz végül a győztes. Az anyáról, Stefko Erzsébetről mondják, hogy már 1915-ben, amikor az apja az első világháborúban be­vonult katonának, került a cérna­gyárba. 12 éves lehetett akkor, de az imperialista vérzivatar arra kénysze­rítette, hogy az iskolapadot felcserél­je a matringoló géppel. Hatan voltak odahaza testvérek, aprók és tehetet­lenek, a 12 esztendős Erzsébet volt a legidősebb, ezért kellett őt ilyen korán nagykorúsítani. Ő és az anyja tartotta el az egész családot. El lehet képzelni ilyen körülmények között, hogyan nevelődtek fel az apróságok. Otthon bizonyára a 10 éves gyermek volt a nagy, akinek komoly felelős­séggel ügyelnie kellett a többiekre. Stefko Erzsébet természetesen korán megismerkedett a munkanélküliség­gel is, mert minden igyekezete elle­nére, ha nem volt elegendő munka a gyárban, elbocsájtották és így már zsenge ifjúkorában a saját bőrén érezte a kapitalizmus felelőtlen ma­gatartását. Érthető tehát, hogy ma, amikor gondoskodás történik arról, hogy minden dolgozónak az élete biztosítva legyen, Stefko Erzsébet egy munkásanya kötelességéhez hí­ven, nemes munkaversenyben élmun­kásnőnek neveli gyermekeit és meg­tanítja őket arra, hogy méltó tagjai legyenek munkáshazánknak. Mint példás munkásanyát, ezidén április 4-én, a felszabadulás napján a 10 ezer koronás városi díjjal tüntették ki. Egyébként a cérnagyár, amely va­laha csak komoly összeköttetések ré­Az amerikai imperialisták új világ­háborút akarnak kirobbantani. Koreá­ban nyilt támadásba mentek át s az amerikai kormánynak ezt a lépést, az amerikai dolgozó nép felháborodással vette tudomásul. Az amerikai Békehí­vők a haladó pártok és az ifjúsági ha­ladó szervezetek hatalmas békemani­íesztációt rendeznek, amelyeken ki­fejezésre juttatják véleményüket és elutasítják Trumanék agressziós politi­káját. E haladószellemű szervezetek fokozott békeaktivitása rendkívül erős kihatással van az Egyesült Államok közvéleményére. 1950 januárjában Truman elnökhöz 1148 tudós, lelkész, író és szellemi munkás juttatta el tiltakozását az atombomba használata ellen. Február ötödikén 158 kiváló tudós és közéleti személy követelte Trumantól, hogy szüntessék be a fegyverkezési ver­senyt. Az atombomba tilalmát követelik a keresztény egyházak képviselői. Az Északamerikai Egyesült Államokban mindinkább nő azoknak a csoportoknak száma, amelyek határozottan állást foglalnak a béke mellett és elutasítják a washingtoni, néhány imperialista tő­késtől képviselt háborús politikát. A stockholmi határozat újabb lehetőséget adott arra, hegy az amerikai dolgozó nép és az amerikai haladószellemű ér­telmiség kifejezesre juttassa békeaka­ratát.- A kongresszusi tagok közül a stockholmi békehatározatot elsőnek Vito Marcantonio az amerikai munkás­párt elnöke írt* alá, a pártnak csak New Yorkban több mint/ 500.000 sza­vazó polgára van. Vito Marcantonio a stockholmi határozat aláírásakor a következőket jelentette ki: Az én pár. tom 100 százalékosan a stockholmi ha­tározat mellett foglal állást. A stock­holmi határozatot magáévá tette Hen­>ry Wallace pártja is. Amerika népe mind határozottabban száll szembe azokkal a gyilkos tervekkel, amelyeket kormánya és a Wall Street rá akar erő­szakolni, a békemozgalom ereje mind­inkább erősödik és az amerikai dolgo­zó nép mind határozottabban száll szembe a háfiorús uszítók politikájá­val. Truman elnök legutóbbi csikágói látogatása során az amerikai Békehi­vek tábora hatalmas tüntetést rende­zett, amelynek során Csikágót béke­röpcédulákkal szórták tele és az elnö­köt „Éljen a béke" felkiáltással fogad­ták. Az amerikai imperialisták világhábo­rút akarnak kirobbantani, nem számol­nak azonban saját országukban azzal, hogy ott a dolgozó nép széles tömegei, mind a fehérek, mind a feketék, a bé­két kívánják, hogv a dolgozó nép ba­rátja 'és szövetségese mindazoknak, akik a békéért harcolnak, szövetsége a Szovjetuniónak, Kínának, a népi de­mokratikus országoknak, szövetségese mindazoknak, akik a világon a kizsák­mányolás megszüntetéséért és a tartós békéért küzdenek. Harmincmillió kínai írta aSá eddig a stockholmi határozatot Kínában a stockholmi határozatot eddig több mint 30 millió kínai írta alá. Az elmúlt héten napról napra rohamo­san emelkedett az aláírók száma. A békeagitátorok a legnagyobb sikereket északkeleten értek el, ahol eddig több mint 10 milliónyi aláírás van. Csancsan­ban a lakosság 77 százaléka írta alá a határozatot, Mukdenban, Ansanban, Fuzenban és a többi északkeleti váro­sokban a békeíveket a lakosság több mint hétharmada írta alá. A tartomány 216 ezer vasúti akalmazotta közül ed­dig már 203 ezer írta alá a békehatá­rozatot. Kelet-Kínában az aláírások száma már meghaladja a hétmilliót. Egyedül Sanghájban már eddig több mint egy­millió aláírást gyűjtöttek. Csunkingban a lakosság 70 százaléka írta alá a stock­holmi rezolúciót. Kantonban 540.000-en, Pekingben több mint egymillió és ugyancsak több mint egymillió Tien­csin városában. vén vett fel munkásokat, ma munka­erőhiányban szenved. A társadalmi kép gyökeresen megváltozott. Nem a gyár válogat, hanem a munkás. A gyár vezetősége éppen ezért verseny­re hívta fel a munkásait, hogy újabb munkaerőket szerezzenek. A verseny győztese az lesz, aki a legtöbb mun­kaerőt szerzi. A győztesek száméra több díj van kitűzve, többek között két heti tátrai nyaralás. Petrás Mihály, 20 éves öntudatos munkás írásban magára vállalta, hogy 15 munkaerőt szerez. Vállalá­sát a következő érvekkel indokoltja. Ha sikerül nekünk a hiányzó munka­erőket behozni, akkor nekem is könnyebb dolgom lesz, mert figyel­memet egyféle munkára összponto­síthatom és szakmunkássá fejlődhe­tem. így azonban többfajta munkál kell végeznem és egyikben sem tö­kéletesíthetem magam. Másrészt ahányszor megpillantom a némán álló. mozdulatlan gépeket, ameíyV munkáskéz után kívánkoznak, mind­annyiszor valami szégyenféle fog el. Bűnnek érzem, hogy népi demokrá­ciánkban egyetlen gép is néma és mozdulatlan legyen. Biztos vagyok benne, még vannak olyan erők, ame­nyeket még nem kapcsoltak be tel­jes mértékben az építőmunkába és ezért nekünk, munkásoknak az a fel­adatunk, hogy ezeket a dolgozókat bevonjuk közénk Csak így, egyesült erővel és szilárd akarattal gyorsít­hatjuk meg hazánkban a szocializ­mus építését. Szabó Bél*.

Next

/
Thumbnails
Contents