Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-08 / 154. szám, szombat

1950 Július 8 Uj sin A nyelvtudomány néhány kérdéséhes Válasz Je. Krasenyinnikova. elvtársnőnek Sitá^n eivtáts cikke a Prav a úl us 4-i számában Hz amerikai imperialisták agressziója a koreai nép ellen jog p* ^Tele A Pravda július 4-i száma Sztál n elvtárs nyelvtudományi cikkét közli *A nyelvtudomány néiiúny kérut-séhez< címmel. A Pravda megjegyzi, hogy a cikk d »Bolsevik* 12. számában jelent meg. KRASENYINNIKOVA ELVTÁRSNÖ! Válaszolok az ön kérdéseire. 1. Kérdés: Ön meggyőzően mutatja ki cikkében, hogy a nyelv sem nem alap sem nem felépítmény. Megfelelne-e az igazságnak, ha azt tartanánk, hogy a nyelv olyan jelenség, amely az alapnak is, a felépítménynek is sajátja, vagy pedig helyesebb volna, ha azt tartanánk, hogy a nyelv közbülső jelenség? Válasz: Természetesen a nyelvnek, mint társadalmi jelenségnek , sajátja az a minden társadalmi jelenségre, köztük az alapra és a felépítményre is jellemző közös vonás, hogy a társadalmat szolgálja, ugyanúgy mint minden más társadalmi jelenség, köztük az alap és a felépítmény is. De ezzel tulajdonképpen k. is merítettük azt a közös vonást, amely minden társadalmi jelenségre jellemző. A továbbiakban komoly különbségek kezdődnek a társadalmi jelenségek között Arról van szó, hogy a társadalmi jelenségeknek e közös vonáson kívül megvannak a maguk különleges sajátosságai, amelyek megkülönböztetik őket egymástól amelyek mindennél fontcsabbak a tudomány szempontjából. Az alap különleges sajátságai abban rejlenek hogy az alap gazdaságilag szolgálja a társadalmat. A felépítmény különleges sajátossága abban rejlenek, hogy a felépítmény politikai, jogi, esztétikai és más eszmékkel ^Igálja a társadalmat és létreza a társadalom számára a megölelő politikai, jogi és egyéb intézményeket. Miben rejlenek már most a nyelv különleges sajátosságai, amelyek megkülönböztetik más társadalmi jelenségektől? Ezek a sajátosságok abban állnak, hogy a nyelv úgy szolgálja a társadalmat, m nt az emberek érintkezésének eszköze mint a gondolatok kicserélésének eszköze a társadalomba® mint olyan eszköz amely lehetővé teszi az embereknek, hogy megértsék egymást és megszervezzék a közös munkát az emberi tevékenység minden területén, a termelés területén épúgy, mint a gazdasági viszonyok területén, a polit'ka területén épúgy, mint a kultúra területén, a társadalmi életben épúgy. mint a mindennapi életben. Ezek a sajátosságok csakis a nyelvre jellemzők és mert csak s a nyelvre jellemzők éppen azért a nyelv önálló tudomány — a nyelvtudomány — tanulmányozásának tárgya A nyelv e sajátosságai nélkül a nyelvtudomány elveszítené jogát az önálló létre. Röviden: a nyelvet nem számíthatjuk sem az alapok, sem a felépítmények kategóriájához. Nem számíthatjuk a nyelvet az alap és a felépítmény között álló iközbülső* jelenségek kategóriájához sem, minthogy ilyen »közbülső« jelenségek nincsenek. De talán lehetséges lenne a nyelvet a társadalom termelőerőinek kategóriájához, mondjuk a munkaeszközök kategóriájához számítani? Valóban, a nyelv és a munkaeszközök között van bizonyos hasonlóság: a munkaeszközök, akárcsak a nyelv, sajátságos közömbösséget tanúsítanak az osztályok irányában és egyaránt szolgálhatják a társadalom különböző osztályait, a régieket épúgy, mint az újakat. Vájjon ez a körülmény ad-e okot arra hogy a nyelvet a munkaeszközök kategóriájához számítsuk ? Nem. nem ad okot. Egy időben N. J. Marr, amikor látta, hogy ez a tétele — >a nyelv felépítmény az alapon* — ellenvetésekkel találkozik, elhatározta, hogy »átép;ti magát* és kijelentette, hogy »a nyelv munkaeszköz*. Igaza volt-e N. J. Marr-nak, amikor a nyelvet a munkaeszközök kategóriájához számította? Nem, semmiesetre sem volt igaza. A nyelv és a munkaeszközök között ugyanis az imént említett hasonlóságon kívül egyéb hasonlóság nics. Ehelyett azonban a nyelv és a munkaeszközök között gyökeres különbság van Ez a különbség abban áll hogy a munkaeszközök anyagi javakat termelnek, míg a nyelv semmit sem termel, m'nd össze szavakat »termel«. Pontosabban szólva: az emberek, ha van munkaeszközük, anyagi ja.vs'iat tudnak termein'., de ugyanezek az emberek, ha van nyelvük de nincs munkaeszközük, nem tudnak anyagi javakat termelni. Nem nehéz megérteni. hogy ha a nyelv képes volna anyagi javakat termelni a fecsegők lennének a világ leggazdagabb emberei. 2. Kérdés: Marx és Engels úgy határozzák meg a nyelvet, mint »a gondolat közvetlen valóságát«, mint i-gyakorlati... valóságos tudatot*. »Eszmék — mondja Marx — nem léteznek a nyelvtől elszakítva*. Véleménye szerint milyen mértékben kell a nyelvtudománynak a nyelv értelmi oldalával, szemantikával, illetőleg történelmi szemasziológiával (jelentéstannal) és stjliszt kával foglalkoznia, avagy egyedül a formának k^ll-e a nyelvtudomány tárgyának lennie? Válasz: A szemantika (szemasziológia) a nyelvtudomány egyik fontos része. A szavak és kifejezések értelmi oldalának komoly jelentősége van a nyelv tanulmányozása terén. Ezért a szemantikának (szemasziológ ának) méltó helyet keli biztosítani a nyelvtudományban. A szemantika kérdéseinek feldolgozása és adatainak felhasználása során azonban semmiképpen sem szabad túlértékelni a szemantika jelentőségét, s még kevésbé szabad vele v sszaélni. Néhány nyelvészre gondolok, akik a kelleténél jobban belemerültek a szemantikába és megvetően kezelik a nyelvet, mint »a gondolat közvetlen valóságát*, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik egybe a gondolkodással, elszakítják a gondolkodást a nyelvtől és azt állítják, nogy • a nyelv elavulóban van, hogy nyelv nélkül is meg lehet lenni Vegye alaposan szemügyre N. J. Marr következő szavait: »A nyelv csak annyiban létez k, amennyiben hangokban jelentkezik; a gondolkodó tevékenység megjelenési forma nélkül is végbemegy... A nyelv (a hangos nyelv) ma már azon az úton van hogy átadja funkcióit új találmányoknak, amelyek feltétlenül legjőzik a teret, a gondolkodás viszont felfelé halad a múltban felhasználatlanul hagyott tartalékainak és új szerzeménye nek segítségével. s fel kell váltania és teljesen helyettesítenie kell a nyelvet. A jövő nyelve — a természeti anyagtői mentes technikával fejlődő gondolkodás. Semmiféle nyelv még a hangos nyelv sem állhat meg előtte, amely mégiscsak kapcosaltban van a természet szabályaival*. (Lásd: N. J. Marr Válogatott munkái.) Ha ezt a »munka-mág kus« titkos beszédet lefordítjuk egyszerű nyelvre, arra az eredményre lehet jutni, hogy: a) N. J. Marr elszakítja a gondolkodást a nyelvtől; b) N J. Marr úgy véli, hogy az emberek érintkezése nyelv nélkül is megvalósítható, magának »a természeti anyagtól* mentes gondolkodásnak, »a természet szabályaitól* mentes nyelvnek segítségével; c) N. J. Marr azzal, hogy elszakítja a gondolkodást a nyelvtől, ^megszabadítja* a nyelvet stermészeti anyagától« — az idealizmus mocsarába süpped. Vannak, akik azt mondják, hogy a gondolatok az ember fejében előbb keletkeznek, semmint őket a beszédben kimondják, vagyis nyelvi anyag, nyelvi burok nélkül keletkeznek, úgyszólván meztelen formában. Ez azonban egyáltalán nem igaz. Bármilyen gondolatok keletkeznek is az ember fejében, csak a nyelvi anyag alapján, a nyelvi meghatározások és mondatok alapján fejlődhetnek és létezhetnek. Gondolatok, amelyek mentesek a nyelvi anyagból, mentesek a nyelvi „természeti anyagtól" — nem léteznek. „A nyelv a gondolat közvetlen valósága" (Marx.) A gondolatok realitása a nyelvben nyilvánul meg. Csak idealisták beszélhetnek olyan gondolkodásról, amely független a nvelv „természeti anyagától", csak idealisták beszélhetnek nyelvnélküli gondolkodásról. Röviden: a szemantika átértékelése és a szemantikával való visszaélés N. J. Marrt az idealizmushoz vezette el. Következésképpen, ha megtisztítjuk a szemantikát (szemasziológiát) az olyanfajta túlzásoktól és visszaélésektől, mint amelyeket N. J. Marr és núhány „tanítványa" követett el, az nagy hasznára válhat a nyelvtudómánvnak. 8. Kérdés: Ön tökéletesen helyesen mondotta, hogy a burzsoá és a proletár eszméi, képzetei, szokásai és erkölcsi elvei egyenesen ellentétesek. Ezeknek a jelenségeknek ©sztályjellege feltétlenül visszatükröződött a nvelv szemantikai oldalán (olykor pedig a formáján — szótári készletén — is, amint az Ön cikke erre helyesen rámutat). Beszélhetünk-e a konkrét nyelvi anyag és elsősorban a nvelv értelmi oldalának elemzése során a nyelvben kifejezett fogalmak osztálylényegéről, különösen azokban az esetekben, amikor nemcsak az ember gondolatának, hanem a valósághoz való viszonyának nyelvi kifejezéséről van szó, vagyis amikor különösen élesen tűnik ki az ember osztályhovatartozása? Válasz: Röviden szólva, ön azt akarja tudni, hatnak-e az osztályok a nyelvre, beviszik-e a nyelvbe sajátos szavaikat és kifejezéseiket, vannak-e olyan esetek, amkor az emberek ugyanannak a szónak és kifejezésnek különböző értelmi jelentést adtak osztályhovatartozásuktól függően? Igen, az osztályok hatnak a nyelvre, beviszik a nyelvbe sajátos szavaikat és kifejezéseiket és néha különbözőképpen értik ugyanazokat a szavakat és kifejezéseket. Ehhez nem fér kétség. Ebből azonban nem következik az, hogy a sajátos szavaknak és kifejezéseknek éppúgy, mint a szemantikai különbségeknek komoly jelentőségük lehet az egységes nemzeti nyelv fejlődése szempontjából, hogy képesek gyengíteni jelentőségét vagy megváltoztatni jellegét. Először is ilyen sajátos szó és kifejezés éppúgy, mint a szemantikában előforduló különbség olyan kevés van a nyelvben, hogy az egész nyelvi anyagnak alig egy százalékát képviselik. Következésképpen, a szavak és kifejezések, valamint szemantikájuk egész többi túlnyomó tömege közös a társadalom minden osztálya számára. Másodszor, azokat a sajátos szavakat és kifejezéseket, amelyeknek osztályárnyalatuk van a beszédben, nem valamilyen „osztály"-nyelvtan szabályai szerint használják, amely a valóságban nem létezik, hanem a létező és az egész nép által használt nyelv nyelvtani szabályai szerint. Tehát a sajátos szavak és kifejezések, továbbá a nyelv szemantikájában előforduló különbségek ténye nem cáfolják, hanem ellenkezőleg igazolják az egész nép által használt egységes nyelv létét és szükségességét. 4. kérdés: Cikkében teljesen helyesen értékeli Marrt, mint a marxizmus vulgarizálóját. Azt jelenti-e ez, hogy a nyelvészeknek, köztük nekünk, fiataloknak is, el kell vetnünk Marr egész nyelvészeti örökségét, noha Marrnak mégis csak sok értékes nyelvészeti tanulmánya van (ezekről ' a vita során Csikobaba, Szanzsejev elvtársak és mások írtak) ? Átvehetjük-e — ha kritikailag közeledünk Marrhoz — mégis azt, ami nála hasznos és értékes? Válasz: Természetesen, N. J. Marr müvei nemcsak hibákból állanak. N. J. Marr igen durva hibákat követett el, amikor eltorzított formában vitte be a nyelvészetbe a marxizmus elemeit, amikor önálló nyelvelméletet próbált alkotni. De vannak N. J. Marrnak egyes jó, tehetségesen megírt müvei, amelyekben megfeledkezne elméleti igényeiről, lelkiismeretesen, és meg kell adni, hozzáértőén tanulmányoz egyes nyelveket. Az ilyen müvekben szép számmal lehet értékes és tanulságos dolgokat találni. Világos, hogy ezt az értékeset és tanulságosat át kell venni N. J. Marrtól és fel kell használni. 5. Kérdés: Sok nyelvész a szovjet nyelvtudományban észlelhető pangás egyik okának a formáiizmust tartja. Nagyon szeretnénk tudni az ön véleményét arról, hogy mi a formalizmus a nyelvtudományban és hogyan lehet leküzdeni ? Válasz: N. J. Marr és „tanítványai" formalizmussal vádolnak minden nyelvészt aki nem osztja Mari „új tanát". Ez természetesen komolytalanság és esztelenség. N. J. Marr a nyelvtant üres „formaságnak", azokat az embereket pedig, akik a nyelvtani szerkezetet a nyelv alapjának tartották, formalistáknak tekintette. Ez már merő ostobaság. Azt gondolom, hogy az „új tan" szerzői azért fundálták kl a „formalizmust", hogy megkönnyítsék harcukat ellenfeleik ellen a nyelvtudományban. A szovjet nyelvtudományban észlelhető pangás oka nem az N. J. Marr és „tanítványai" által kifundált „formalizmus", hanem az arakcsejevi rendszer és az elméleti fogyatékosságok a nyelvtudomány területén. Az arakcsejevi rendszert N. J. Marr A legutóbbi koreai események újból és teljes erővel lerántják az álarcot az amerikai imperializmus ragadozó-ábrázatáról, megmutatják, hogy az amerikai imperializmus semmiféle eszköztől nem riad vissza, ha lehetősége van arra, hogy új háborút robbantson ki és elnyomja a szabadságukért és függetlenségükért küzdő népeket. Az amerikai imperialisták a növekvő gazdasági válságtól s a belső nehézségek és ellentmondások fokozódásától hajtva, a dolgozók és a haladó néprétegek felszabadító mozgalmának mind az anyaországokban, mind a gyarmatokon észlelhető hatalmas fellendülésétől megdühödve, a béke védelmében kibontakozott tisztító viharhoz hasonló hatalmas világmozgalom láttán, és attól félve, hogy ennek az egész népet felrázó mozgalomnok félelmetes áradata elönti, összenyomja és felborítja a háborús gyujtogatók nyomorúságos maroknyi csoportját, — sietségükben egymásután rendezik a provokációkat és a támadó jellegű előkészületekről a nyílt agressziós cselekedetekre térnek át. Dél-Korea bábkormányának csapatai június 25-én kihívó módon megtámadták a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot és ezzel hadműveleteket kezdeményeztek Korea területén. Li Szin-Man nem egyszer mondotta már, hogy hadserege képes volna a támadásra, ha Washington beleegyezését adná." A koreai hadmüveletek kezdete előtt Tokióba érkeztek a Washington által előkészületben lévő háborús provokáció karmesterei: Johnson, az USA hadügyminisztere, Bradley vezérkari főnök és a megrögzött háborús gyújtogató, a hírhedt John Foster Dulíes. Dulles néhány nappal a provokáció előtt ellátogatott Szöulba és megadta a végső utasításokat koreai bérenceinek. Miként a „New York Herald Tribúne" írja, Dulles kijelentette a délkoreai „Törvényhozó Gyűlés" előtt: „Önök nincsenek egyedül!" A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság minden erejét megfeszítette, hogy békés úton érje el az ország egyesítését. A nép követeléseit és óhaját kifejező koreai „Egységes Demokratikus Hazafias Front" (EDHF), amelyben az ország mindkét részének több mint 70 politikai pártja és társadalmi szervezete egyesült, június 7-én azt javasolta: hajtsák végre Korea békés egyesítését. Ez a javaslat azonban keresztezte a L1 Szin-Man-klikknek és washingtoni gazdáinak terveit. Az utóbbiak arra számítottak, hogy a belső háború kirobbantásával egész Koreát az USA gyarmatává tehetik, az egész országra kiterjeszthetik az éhség, a tömegnyomor és a demokráciaellenes megtorló intézkedések rendszerét, amelyet az amerikai megszállók honosítottak meg. Ll Szin-Man bandái, melyek június 25-ére virradó éjjel átlépték a 38-ik szélességi fokot, tudták, hogy mögöttük áll az amerikai agresszorok hajóhada és légiereje. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Néphadserege és határőr alakulatai azonban olyan erös csapást mértek az agresszorokra és bábjaikra, hogy azok az egyemberként egységes, független, demokratikus hazájuk védelmére kelt nép átkától kísérve, hanyatthomlok menekülve takarodtak vissza dél felé. Az amerikai agresszorok félredobták az utolsó fügefalevelet is, amelylyel eddig még leplezni igyekeztek agresszív terveiket. Truman, az USA elnöke nyilatkozatban jelentette ki, hogy az USA légi- és tengeri haderőivel segítséget fog nyújtani Dél-Koreának. Parancsot adott a 7. amerikai hajóhadnak, hogy „akadályozza meg Formoza megtámadását", ami egyértelmű azzal a paranccsal, hogy az amerikai fegyveres erők ténylegesen szállják meg Kína területének ezt a részét. AZ USA parancsára sürgősen összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, egyáltalán nem zavarta őket az ENSZ alapokmánya, amely megköveteli, hogy a Biztonsági Tanács fontosabb kérdésekben cnipán a Tanács öt állandó tagjának egybehangzó szavazata esetén hozhat határozatokat, az sem zavarta őket, hogy a Biztonsági Tanács ülésén két állandó tag — a Szovjetúnió és Kína — nem volt jelen, amikor a Biztonsági Tanács amerikabarát többsége engedelmesen megszavazta az USA által diktált „határozatot". E tények megvilágításában érthetővé válik az ENSZ munkájának az a szabotálása, amelyet az USA szervezett a népi Kínának a Szovjetunió által határozottan támogatott igazságos követelésével szemben, hogy távolítsák el a Biztonsági Tanácsból Csang-Kai-Sek kiküldöttjét, aki senkit sem képvisel. Az USA ténylegesen kezébe kerítette az ENSZ-et és agresszív politikájának eszközévé tette azt. Bírhatnák-e ebben az esetben a Biztonsági Tanács határozatai bármiféle törvényes erővel? Természetes, hogy nem! Ezzel a fiktív „határozattal" takarózva, elsősorban az USA, utána pedig Anglia és Ausztrália, Hollandia és más országok, a délkoreai partokhoz küldik hajóikat. Amerikai repülőgépek bombázzák Korea városalt és falvait. Az amerikai bombák robbanására visszhangként hisztérikus rikoltozással felel a burzsoá sajtó sokszólamú kórusa, s a mocskos hazugságnak és rágalomnak egész áradatát önti a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságra. Az. egész haladó emberiség felháborodását és minden becsületes embernek a béke sorsán érzett komoly aggódását váltja kl az USA fékevesztett imperialistáinak precedens nélkül álló tette. Ma már ország-világ előtt világos, hogy az USA koreai és kínai agressziója időrendben a legutolsó és legkihivóbb cselekmény abban a hosszú bünlajstromban, amelyet az imperialista tábor, az emberiség ellen elkövetett. ök, az USA imperialistái azok, akik agresszív blokkokat hoznak létre, növelik a háborús költségvetéseket, amelyektől az acél- és ágyúkirályok hájasodnak, a munkások és parasztok pedig éhenhalnak. Ök azok, akik az USA-ban és Japánban, Ausztráliában és a Délafrikai Szövetségben, Indiában és Görögországban börtönbe vetik a kommunistákat, a nép legjobb képviselőit. Az ő parancsukra lövetnek Franciaország és Olaszország becstelen vezetői a dolgozók közé és fokozzák a terror és az üldöztetés rendszerét, ök melengedték keblükön és ők nevelték az olyan emberevőket, mint Roberts, az angol parlament konzervatív képviselője, aki nemrég lelkiismeretfurdal ás nélkül arra uszított, hogy „dobjanak atombombát" Phenjanra, „ha Észak-Korea nem hódol be". Mindezt az egész világ szeme láttára müvelik a fékevesztett háborús gyujtogatók, az amerikai vezető körök és azok nyugateurópai és ázsiai csatlósai. De nem mentek-e az urak túlságosan messzire? — kérdezik tőlük a békéért és a népek biztonságáért küzdő embermilllók. A bátor koreai nép egységes, független, demokratikus államáért vívja a harcot. A háborús gyujtogatók provokációjára az egyedül lehetséges és méltó választ adja. Fegyverrel kezében védelmezi országát az imperialistákkal és azoknak Li-Szin-Man áruló klikkjéből toborzódott ügynökeivel szemben. Nem, imperialista urak! A koreai városok és falvak bombázásával, védtelen nők, gyermekek és öregek gyilkolásával nem fogják térdrekényszerítenl azt a népet, amely elhatározta, hogy megvédi szabadságát és függetlenségét. A koreai nép bebizonyította, hogy nem akar játékszer lenni az amerikai agreszszorok és háborús gyujtogatók kezében. Es a koreai nép ezzel segíti elő legjobban a béke védelmének ügyét. A béke minden hívének, minden jószándékú embernek az a válasza az amerikai imperialistáknak Koreában, Kínában és Indokínában elkövetett legutóbbi agresszív cselekményeire, hogy még jobban fokozzák a békeharcot. A stockholmi felhívás újabb sokszázmillió aláírása kifejezi valamennyi nép ellenállhatatlan erejű békevágyát. Erről tanúskodik a Szovjetúnió Legfelső Tanácsának nyilatkozata, a Szovjetúnióban meginduló aláírásgyűjtés a békefelhívásra, az aláírásgyűjtés kibontakozása Kínában, Franciaországban, Olaszországban, az USA-ban, Angliában és más országokban. Növekszik és fokozódik a népek békeharca. Ez a harc rombadöntl az imperialisták álnok terveinek kártyavárát. A »Tartós békéért* c. lap cikke. • „tanítványai" teremtették meg. Az elméleti zűrzavart N. J. Marr és legközelebbi fegyvertársai vitték be a nyelvtudományba. Hogy megszűnjék a pangás, egyiket is, másikat is fel kell számolni. E fekélyeknek eltávolítása meggyógyítja majd a szovjet nyelvtudományt, kivezeti a széles országútra és lehetővé teszi a szovjet nyelvtudomáynak, hogy az első helyet foglalja el a világ nyelvtudományában. 1950 június 29. J. SZTÁLIN V