Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-29 / 172. szám, szombat

7 IS SZÓL... Andriskának édesapja haid»nán: szegény béres volt egy gazdag, nagy tanyán. Andr skának apja, anyja dolgozott, de a munka hasznot nékik nem hozott. A gazdájuk zsebe hízott kövérre, — a béresnek szenvedés volt a bére. Viskó volt az Anariskáék lakása. Ételük a krumpli volt, meg a kása. S Andriskának mi volt első fekhelye? — Sublót-f ók! Anyja rongyot tett bele. Az a fiók kényelmes nem lehetett. Rítt Andriska: — Bevertem a fejemet! — Jaj, virágom — rítt az anyja maga is — jtthagyjuk hát a fiókot, ha hamis. Andriskának fekhelye lett a padka. öreg zsák volt derékaljnak alatta. Rátakarták apja foltos kabátját. Cirmos macska melengette a hátát. Áni egy éjjej — hogy esett a balesett? — forgolódott Andriska egy keveset; a padkáról lehempergett a a gyerek. Sírt is. mint a bajbajutott egerek: — Levetett a gonosz padka, levetett! Asztal lába megrúgta a fejemet... K s kobakon zsemlyenagy a daganat. Jobb lesz neked Andriska, a pad alatt! Andriska a földön feküdt ezután. No, bizony, nem szalmazsákon, se subán, — csak a földön. lim-lom közé takarva Édes álmát sok-sok bánat zavarta. Hatéves lett, hogy kanásznak szegődött. Szólt a gazda: — Ott laksz, hol az elődöd. Istállóban teneked is jut alom. Nem ér ottan se eső. se fuvalom ... Itt élt volna: istállóban soká g Andriska, ha sorsa jóra nem válik. De a világ nagyott fordult körötte. — a szerződés többé már nem kötötte! Földet kapott Andriskának az apja, — ez lett az ö boldogságuk alapja. Elmehetsz már iskolába. Andrisom! — szólt az anyja, — Könyvre valónk van bizony! Veszek neked tintát, tollat, füzetet. A szabadság néked is megszületett! Várta Andrist a városi iskola . .. Csak a fejét lehajtani: nincs hova! Volt ott ingyen • koszt, kvártély, meg bentlakás. — csak hát, éppen párnát adni nem szokás. Párnát, paplant a diák hoz, ha lehet. — No. most mire hajtsam én a fejemet? _ súgta Andris. Édesanyja könnyezett. — Fejed alá tedd, fiam. a könyveket! Kabátodda! takarózz egy ideig, míg a párna, paplan ára kitelik. így tett Andris: anyja pedig hazament. Az urának azt mondotta: — Hallja, kend! Többre mennénk, ha kis földünk beadnánk. így csak a sok apró gond-baj szakad ránk. Ha bemegyünk a termelöcsopcrtba. — munkánk hasznát gyorsan szedjük csokorba! Hamarabb lesz tele kamra, tele zsák. Az az okos, aki bátran belevág . .. Belevágtak. _ dolgoztak is szaporán. Szorgoskodtak ha későn volt. ha korán. Andris apja, — lévén hczzá tudása. — lett az ország legjobb fejő-gulyása. Andris anyja nevelt »1 basereget* róluk sok-sok puha tollat szedeget. S Andriskának nagy párnája van ma már! Hófehér és könnyű, mint egy nagy madár. Andriskát az álmok közé elv szi s ami

t ott lát. most már azt is elhiszi. Hiszi Andris hogy sziklán is virág nyílt s egyszer minden tanyán villany világít! K. Tóth Lenke. Oly könnyen tartják otthon egyesek — munkáanyák és parasztasszonyok — a gyereket. Segíteni kell: sürgős a mezei munka. Dolga van az anyának: ki vigyázzon a kis pólyásra? Tudom, nehéz a dolgotok; az üzem, a föld a kiskert, háztartás, mosás, főzés, foltozás és ráadásul lársadalmi munka. Anyának lenni nem könnyű feladat ma sem. de szebb, örömtelibb, mint valaha. Jólesik, ha segít a gyerek és szívesen segít. Mosogat, megfőz, fát aprit, megeteti a jószágot elmegy a boltba. Az ellenség? Közben jót nevet a markába. És igyekszik újabb és újabb akadályokat állítani a gyermekek útjába. Megvannak ehhez a jól kipróbált eszközei. S vannak, akik elég könnyen meghátrálnak a nehézségek előtt. Messze az iskola — mondják s ezzel maguk csukják be a kaput a gyermekük előtt. — Nincsen tankönyv, miből tanuljon? — s ez elég ok arra, hogy a gyerek ne tanuljon tovább — Minek tanulni? Egy |ó munkás többet keres mint egy tanár. S a reakció buzgón helyesel nekik. — Nehéz a tankönyv, érthetetlen, — mondják sértődötten — nem munkásember gyerekének való az ilyesmi. Maradjon ki az iskolából. Az ellenség elérte célját: van ugyan iskola, de nincs, aki tanuljon az iskolában. Igaz, akadnak nehézségek. Hiszen öt szabad esztendőnknek évszázadok mulasztásait kellett behoznia. De a reakció gondoskodik róla, hogy még több legyen. Csapdákat, buktatókat állít az ifjúság elé, mert tudja hogy az elbukó gyermekekkel a munkásosztályt gyöngíti. Az ellenség éber és mindenütt jelen van Az iskola megnyíló kapujában, az érthetetlen tankönyvek lapjain, a közoktatásügyi minisztérium sokezer fölösleges aktája mögött ott bújik és végzi földalatti munkáját a születő szocialista társadalom elbuktatására. Éber az ellenség, — de még éberebb győzelmünk biztosítója: a Párt. Felismeri mindenütt az ellenséget és leleplezi aljas munkája közben. Most eltávolítja közoktatásunkból az ártó elemeket s elhárítja a dolgozók gyermekei elől a legnagyobb akadályokat. Véget vet az aktatologatásnak, a szabotáláfrnak, a polgári és klerikális ártó befolyásnak. Szabad a pálya. De titeket is felhív, dolgozó szülők, hogy gyermekeitek továbbtaníttatásával válaszoljatok a reakció támadásaira. Ez a felhívás neked is szól kedves Asszonytársam. És nektek is, mind, munkás anyák, kik dolgoztok az üzemekben, a földeken, a háztartásban és akiknek minden napja újabb áldozat a gyermekért. W. Petrolay Margit. 1950 július 29 lö SZ0 NEKED A melegtől nemcsak a mamák és az apák szenvednek, hanem a kis gyermekek is. Öltöztessük tehát könnyen a'kicsiket. Képünk kisfiúk részére játszónadrágot mutat be, amely olyan egyszerű, hogy minden mama egyedül is elkészítheti. A szabásminta kb. 3 éves gyereknek felel meg. Kislányoknak ugyanezt elkészíthetjük szoknyás változatban, kis hímzéssel díszítve. ZELK ZOLTÁN: <Szerel erei ľne s e v\ e i Csak a csecsemők mosolya, az óvodások éneke, a boldog, fiatál anyák, csillagszínű tekintete a növekedő gyereken, akinek jut már jó ruha, akinek jut dús eledel s hogy ember legyen iskola: csak ez a mosoly, ez a dal, csak az anyák tekintete mondhatja él, mi vagy nekünk öt esztendőnk évezrede! A mindenséget mondanám, azért, hogy szóra sem lelek, csak nézlek ifjú, szép hazám, mint szótalan szerelmesek, Nem szégyenem, hogy nincs szavam, nincs jelzöm, nincs hasonlatom, kell-é több: •»Szabadság/« — neved szabadon elkiálthatom. Nem sóvárgás, nem vágy, remény, nem álomból szőtt pirkadat, de valóság vagy nép, haza: lélekzelek, tapintalak! Láttam a villámverte fát, füstölgő, tépett ágait — s napfény jó gyolcsa, lágy eső: látom lombját, virágait. Láttam fölperzselt varosunk, a vérző utcát és teret s a Szabadító fegyverén láttam, jövendőnk, fényedet! Látlak szerelmem, új hazám, egedre dal, zászló repes látom, megértem, amiért élni és halni érdemes! KEDVES ASSZONYTÁRSAM! Éppen munkából igyekeztél haza, amikor egyik este összetalálkoztunk. Mikor megláttál leszálliá! a kerékpárodról s megálltunk az utcán beszélgetni. Természetesen — ami téged is. engem is legjobban érdekel — a gyerekekről. A kislányod, akinek a demokrácia már lehetővé tette, hogy középiskolát járjon, érettségi előtt áll és jeles tanuló. Máris kapott ajánlatot, — ezt némi büszkeséggel mondtad — hogy kitűnő, jól fizető állásba teszik. Nem is keli letennie az érettségit. Sőt! Az állást most, azonnal kell elfoglalnia. Különben betöltik mással. Semmiképpen sem várhatnak. De te nem vagy egészen biztos benne: helyes-e, ha kiveszed az iskolából? Kedves Asszonytársam! Te napokig töprengtél ezen a nehéz kérdésen. Aludni sem tudtál éjjel. Latolgattad, iontolgattad. Mennyibe kerül neked a gyerek tanulása? Tankönyvek, tanszerek, villamos? Ha most megkapná az állást, megszűnne minden gondod. Kenyér volna a kislány kezében. Bizony nem könnyű itt a dönteni S míg te töprengtél magadban s álmatlanul forgolódtál ágyadban. az ellenség vigyorogva dörzsölte a kezét. Azt nem tudta megakadályozni, hogy az iskolák, egyetemek megnyissák kapuikat a dolgozók gyermekei tiőtt. Most igyekszik megakadályozni gyermekeinket, hogy belépjenek a kapun. Itt jár közöttünk és gyermekeink között és igyekszik elgáncsolni őket a tudás szabaddá lett útján, mert jól tudja hogy a tudás — ha talom. Asszonytársam! Te azóta már döntöttél a gyermeked sorsáról: vállalod tovább az áldozatot. Vállalod továbbra is a munkát, pedig kissé már nehezedre esik: nem vagy mar egészen fiatal. Vállalod a szűkösebb életet, bár jólesne egy kicsit jobban élni, öltözködni, a kisleányt is szebben öltöztetni, a' magad meglopott fiatalságáért elégtételt venni. Döntöttél, mert felismerted a reakció mocskos kezét, mely csalétekül kínálta gyermekednek a ..kitűnő állást", hogy közben megfossza őt legerősebb fegyverétől. Arra kérlek, mondd meg minden asszonytársunknak, minden dolgozó anyának, hogy ne legyen ellensége saját gyermekének, ne. áldozza fel pillanatnyi kényelemért szép jövőjét. KERDEZA GYERMEK... »Am kor én kisleány voltam, — meséli egy nagyon értelmes édesanya — sok mindent nem értettem, amit magam körül láttam Megkérdeztem anyámat, miért esik a hó? Anyám azt felelte hogy az angyalkák rázzák ki az égben a párnájukat. Azt is mesélték nekem, hogy a csillagok a jó Isten lámpásai és csak a jó embereknek világítanak.* Körülbelül így tanítottak mindnyájunkat a minket körülvevő világ ismeretére mint ezt a fiatal aszszonyt. Még ma is így felel sok felnőtt a gyermekek kérdéseire. Pedig a gyermekek nem elégednek meg ezekkel a feleletekkel. Rájönnek, hogy nem mondunk nekik igazat, nem tudtunk felelni vagy nem akartunk. Lassanként leszoknak arL m €< A róka meg a korsó (Orosz népmese) Aratni ment ki a néni, Vitt magával korsó tejet. A tejnek hogy hüs maradjon, Bokor alján talált helyet. Róka koma a bokorban Meglátta a néni tejét S mert szomjas volt. nem h°' A korsóba dugta fejét. Utolsó cseppig megitta. ízlett a nénike teje, Szük a korsó, beleszorult Torkos rókakoma feje. Rázogatta fejét szörnyen. Nem tetszett neki a móka, Szabadulni akart s így szólt Korsóhoz a torkos róka: tt, Megtréfáltál korsó! Jól van, A tréfát én értem. Kicsit játszottál, elég volt, Engedj hát el szépen! De a korsó nem maradt le, Bárhogyan is kérte Róka koma borzasztóan Haragudott érte. Idefigyelj, korsó, — mondta, S szeme dühtől égett. — Ha azonnal el nem engedsz Vízbefojtlak téged! S mivej orra továbbra is A korsóban maradt, Bosszú lángjával szívében A folyóhoz szaladt. Vízbefojtotta a kprsót Bőszült haragjában menten De mert a feje is benne volt, Elmerültek mind a ketten. Andriska párnája Ha nincs ló — jó a kutya is! Irta: V. Olga. Névnapjára Peti gyerek egy kis szekeret kapotl, vasból voltak a kerekek, a bak puha fagyapot. Örült ám a Péter gyerek, a bőrében alig fért, ezt a csudás kisszekeret nem adta voln' — egy lóért. ... Azaz, ha már lóról van szó, elárulom bizony én, a szekér úgy lett volna jó, ha lett voln' hozzá egy mén. No, de Petin nem fogott ki ilyen egyszerű hiba. „Ha már megvctn ez a kocsi, majd lesz hozzá paripa!" És áthívta a szomszédból a szegény Bodri kutyát: „Bodri, te tudsz szaladni jól, gyere, húzd a taligát!" Hiába sírt szegény kutyus: „Jaj, kis gazdám, kegyelem! Nagyon forró a június, ne tégy ilyet ón velem!" Nem hallgatott Peti rája, húzni kellett a székért. Meg is izzadt a bundája, amíg a határba ért. „Megállj Peti — morgott Bodri —, megjárod te még velem. Nem fogsz te többet befogni, a kedved' úgy elveszem!" És mikor az útjuk mellett felbukkant egy pocsolya, Bodri ebnek több sem kellett. Készen volt a bosszúra. Beleugrott a tócsába (egészen nekivadult!) s addig ugrált rúgva-vágva, amíg Peti kiborult. Szomorú a mese vége. Sáros lett az új szekér s bizony, szegény Péter képe szintén nem maradt fehér. ról, hogy kérdezzenek, de közben valami megváltozik bennük. A gyerek magába zárkózik, nem mondja el többé kérdéseit az édesanyjának. Talán el Is tompUl az érdeklődése és mire iskolába kerül, már nem olyan kíváncsi mint kicsi korában De még rosszabb, ha becsapjuk a gyermeket. Még akkor is, ha jót akarunk, vagy azt gondoljuk, hogy úgysem értené meg a helyes választ. De akármi is volt a félrevezetés oka becsaptuk a gyermeket. A gyermek hamarosan rájön az ilyen feleletek valótlanságára. Nem bizik többé a felnőttekben. Még próbálkozik egy-egy kérdéssel: vájjon megint becsapják-e öt. Ha megint a szokott módon felelünk, rájön, hogy az ö számára külön értelmetlen válaszokat tartogatunk és teljesen elveszítjük a gyermek bizalmát. Tél van. A fagyos síneken fékező villamos éles hangot ad. Sziszeg a fékből kiáramló levegő. Egy kisfiú megkérdi az édesanyját: , Miért csinál így a villamos ?« — x>Sír a víllamos« — feleli az anya gondolkodás nélkül! A kisfiú néz, szeretne még kérdezni, de inkább elhallgat, h szen jói tudja, hogy a villamos nem sír. anyja tehát nem mondott neki igazat. — De az anya biztosan maga sem tudta hogy miért ad a villamos olyan hangot, — mondhatja valaki. Lehet, hogy nem tudta. De hát akkor nyugodtan megmondhatta volna a gyermeknek, hogy ő sem tudja. És leszálláskor megkérdezhették volna a vezetőtől. így a gyermek látta volna, hogy édesanyja őszinte hozzá. Együtt keresték volna a választ, az igazságot. H gyjétek el. érdemes foglalkozni azzal amit a gyermek kérdez. Kérdésein keresztül mi magunk is újra megismerjük a világot. És milyen érdekes a valóság! Az, hogy mitől megy a v llamos, miért ad sziszegő hangot a fék. miért esik a hó, hogyan lesz a hóból újra víz, a vízből pára. Mitől világítanak a csillagok, hogyan keringenek az ór ási nagy fénylő napok körül... A gyermekeket a valóságra kell tanítani Már kisgyermek korukban kelj ezt a munkát elkezdeni, minden kérdésükre az igazságnak megfelelő helyes választ kell adni. Ehhez persze nekünk magunknak is tanulnunk kell. Jó lesz. ha elővesszük a gyermekeink skolakönyveit. így aztán könnyebb lesz felelni kérdéseikre. • Persze ez nem jelenti azt, hogy most már nem fogunk gyermekeinknek mesét mondani. Dehogy nem! Ha a gyermek azt mondja, mesélj valamit, anyukám akkor mesét mondunk de amikor meg akar tudni valamit, akkor a valóságot ismertetjük meg vele. F. a. L.