Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-25 / 168. szám, kedd

UJSZ

0 1950 július 25 ÖRE6 MUNKÁSOK A NAGY SZTÁLINRÓL „Öreg munkások a nagy Sztálinról" című könyvben Tbiliszi, Baku és Batum öreg munkásainak elbeszélését találja az olvasó Sztálin elvtárs grúziai és kaukázusi forradalmi tevékenységéről azokban az években, mikor Lenin és Sztálin nagy Pártja elindult, fejlődött és megszilárdult. Az elbeszéléseket a „Zárja Vosztoka" (Kelet hajnala) című újság a Grúz Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának és tbiliszi bizottságának megbízásából megjelenő' lap szerkesztősége jegyezte fel és állította össze. A könyv három részből áll. Az első rész „Ifjú évek" címen a gori egyházi iskola és a tbiliszi papnevelő intézet egykori tanítványainak visszaemlékezéseit tartalmazza. Ezek a visszaemlékezések Ioszif Visszarionovics Dzsugasvili, a későbbi Sztálin elvtárs gyermek- és ifjúkorának eseményeire vonatkoznak. A könyv második része — „A forradalmi harc sztálini iskolája" — azokról az évekről számol be, amelyekben Sztálin elvtárs a forradalmi munkásmozgalom hajnalán megvetette gránit-alapját a lenini „Iszkra"irányzat szociáldemokrata szervezeteinek, az ottani munkásokat felsorakoztatta Lenin zászlaja mögé és nagy pártnevelői munkát végzett. A harmadik részben — „A nagy propagandista" cím alatt — öreg munkások mesélnek Sztálin elvtársról és adnak eleven képet a proletárforradalom nagy vezéréről, a grúzai és kaukázusi bolsevik sajtó megalapítójáról, Marx és Lenin eszméinek mindenkit magával ragadó propagandistájáról. Alább közöljük az első megemlékezést Sztálin ifjú éveiről. P. Kapanadze; „LÁTNOM KELL LENINT" Jól emlékszem még azokra az. évekre, amikor Gorkiban az egyházi iskolába jártunk Ioszif Dzsugasvili vékony, de erős fiú volt. Az életvidám és barátkozo fiúnak mindig sok pajtása volt. Különösen szeretett a vele egykorúakkal labdaverősdit játszani és a "ljachti"-nak nevezett kaukázusi játékot, amely a derékszíj húzásából állt. Ezek voltak a fiúk kedvenc játékai. Ioszif értett ahhoz, hogy a legjobb játékosokat megnyerje magának, ezért csapatunk mindig győztes lett. Tíz évig jártam Iosziffal együtt iskolába. Magam most már harmincöt éve vagyok tanító, de az egész idő alatt nem találkoztam még nála tehetségesebb iskolásfiúval. Ioszif nagyszerű rajzoló volt, noha az iskolában abban az időben nem tanították a rajzot. Jól emlékszem még Rusztaveliről és más grúz költőkről kézsült arcképeire. Iskolaévei alatt Sztálin jóformán minden könyvet elolvasott, amelyhez az ottani könyvtárban hozzájutott: Nilosvili, Csavcsavadze, Akaki Cereteli és mások müveit. A legjobb könyveket pajtásainak is ajánlotta és gyakran elmondta nekünk olvasmányai tartalmát. Ma is emlékszem még, mekkora hatást tett rá I. Nilosvili egy „Gogia Uisvili" című elbeszélése amely a parasztok jogfosztottságát és elnyomottságát írja le. „Tanulnunk kell, tanulnunk és harmadszor is tanulnunk — mondta Ioszif — hogy a parasztokon segíthessünk." Ioszif Dzsugasvili kitűnt rendkívüli szerénységével. Jó, együttérzö pajtás volt. Soha nem éreztette senkivel fölényét, noha sokkal érettebb volt nálunk. Nem kérkedett nagyobb tehetségével, hanem mindenben segítségünkre volt ismereteivel, segített nekünk a térképrajzolásban és a számtani feladatok megoldásában, az iskolai feladatok elkészítésében. Ioszifban akaraterő volt, kitartás és energia. A pajtásaival való érintkezésben tapintattal és segítőkészségével tűnt ki. Erről a segítőkészségéről tanúskodik a következő eset: Egyszer éppen a vizsgák előtt megbetegedtem és arra kértem Belajev iskolafelügyelőt, hogy mentsen fel a vizsgák alól. Belajev elutasította kérésemet. Ez az elutasítás nagyon elkeserített. Ioszif megtudta a dolgot és igyekezett rávenni, hogy menjek vele együtt Belajevhez és terjesszük elő még egyszer kérésemet. Próbáltam lebeszélni, mert biztos voltam benne, hogy a dolog úgyis eredménytelen lesz. Végül azonban Ioszif mégis rábirt, hogy menjek vele Belajevhez, ott pedig olyan határozottsággal, olyan elszántan és makacsul járt közben értem, hogy a felügyelő végül is engedett. A következő években ugyancsak együtt jártunk a tifliszi papnevelő intézetbe. Sztálin itt már résztvett illegális körök munkájában. A könyveket és az olvasást továbbra is szenvedélyesen szerette. Előbb rávetette magát a geológia tanulmányozására, aztán a vegytanra tért át. Megismerkedett Marx müveivel, tanulókört szervezett a munkásmozgalom tanul. mányozására. Ezt a kört ő maga vezette. E munkája közben gyakran mondta, hogy el kell dolgozni a munkások között is. A tifliszi szemináriumbon Sztálin a régi életvidám, jó pajtás volt. Ugyanakkor észrevehető változás ment nála végbe. Nem volt már a régi iparkodó tanuló. Minden szabad percét politikai könyvek olvasásával töltötte, tanulmányozta a marxizmust és a munkásmozgalmat. Különösen emlékezetembe vésődött egy említésreméltó eset. 1898-ban történt. Egy reggel tea után elhagytam az intézetet és kimentem a Puskin-térre. Ott megláttam Sztálint, akit az elvtársak egy csoportja vett körül. Heves vitát folytatott velük és kritizálta Zsordánia felfogását. Ez mindenkire nagy hatást tett. Itt, a virágágyak között hallottuk elsőizben Lenin nevét Megszólalt a csengő, szétoszlottunk és a tanterembe siettünk. Visszatartottam Ioszifot, akinek Zsordánia nézeteiről kifejtett éles kritikája meglepett. Ekkor közölte velem, hogy olvasott több cikket Lenintől és azok nagyon tetszettek neki. — Mindenáron látnom kell Lenint, — mondta akkor. Később, 1926-ban, Sztálin elvtárssal való találkozásom alkalmával emlékeztettem öt ezekre az 1898-ban mondott szavaira és ő is emlékezett az esetre. (djewiu eMzkifr Ma van 122 esztendeje, hogy NikoIaj Gavrilovics Csernisevszkij született. Apja pap volt. Csernisevszkij is a szeminárium növendéke lett, de az egyházi pálya nem volt kedvére. Pétervárra utazott és a történelmi-filológiai' fakultásra iratkozott be. Komolyon hozzálátott a haladó nyugateurópai elméletek tanulmányozásához. Az 1848-as forradalom élénk visszhangot váltott ki az oroszországi haladó gondolkodású rétegekben. Csernisevszkij ekkor már kialakult materialista világnézettel rendelkezett. A nyugateurópai forradalmak mellett foglalt állást. 1849-ben azt jegyezte fel naplójába, sogy „a magyarok leverése lesújtó tény". Az 1848-as forradalom nagymértékben hozzájárult politikai nézeteinek kialakításához. Szaratovban diákjai körében komoly forradalmi propagandát fejtett ki. 1853-ban Péterváron egyideíg a katonai intézetben volt előadó tanár. Akkor írta „A művészet esztétikai viszonya a valósághoz" című tanulmányát. amely elméleti alapjává lett a XIX. század második felében kibontakozó realista művészeinek. Csernisevszkij mindinkább hatni kezdett kora szellemi mozgalmára. Nyekrászov, a nagy orosz költő, az ő befolyására lett az akkori társadalom legdemokratikusabb rétegeinek szószólója. Csernisevszkij nemcsak íróként, hanem a demokratikus forradalmi értelmiség szervezőjeként is működött. Körülötte és Dobroljubov körül csoportosult a demokratikus forradalmi réteg. Csernisevszkij köre egymásután intézte a fegyveres felkelésre buzdító röpiratokat a parasztokhoz a katonákhoz és az if júsághoz. 1862-ben Oroszországban hatalmas Rövidesen megjelenik a Magyar Könptár Baráfa? Körének második tagiiietmény könyve, Jókai Mér: Szabadság a hó alatt I. Ha még nem tagja körünknek, jelentkezzék! Tagsági díj nincs! Tagjaink számára a tagilletményi könyvek ára egyenként 75 Kčs kötve. Ezen könyvek bolti ára több, mint 100 Kčs. Tagjaink könyvvásárlásnál engedményben részesülnek. Címünk: Magyar Könyvtár Barátainak Köre, Bratislava, Dunajská ul. 25. hullámokban terjedtek a parasztfelkelések. ugyanakkor a diákok is forrongani kezdtek. A cári kormány súlyos rendszabályokkal válaszolt a parasztság és a demokratikus forradalmi értelmiség kormányellenes megmozdulásaira. Betiltották a „Kortárs"-at és egy másik haladószellemű folyóiratot, az „Orosz szó"-t. Csernisevszkijt letartóztatták és a Péter Pál-erődítménybe zátíák. Csernisevszkij a börtönben cikkeket s szépirodalmi műveket írt. igy híres regényét, a „Mit tegyünk?"-et. Hónapokon keresztül még rokonait sem engedték be hozzá látogatásra, erre 10 napos éhségsztrájkba kezdett. Ez volt Oroszországban az első eset, hogy politikai fogoly az éhségsztrájk fegyverét használja. Csaknem 2 évig tartót, amig a hatóságok hamis bizonyítékok alapján tárgyalásra tűzhették Csernisevszkij ügyét. Tizennégy évi kényszermunkára és életfogytiglani szibériai száműzetésre ítélték. Az ítéletet 1864 május 19-én Pétervárott, a Mitinin-téren hirdették ki. Gsernisevszkijt emelvényen pellengére állították, mellére táblát akasztottak „államfelforgató" felírással. Csernisevszkij hídegvérííen fogadta ezt a megszégyenítést. Esett az eső. de nagy tömeg vette körül a szégyenoszlopot. Egy fiatal nő virágcsokrot dobott a nagy forradalmár lábához. Amikor a pribékek Csernisevszkijt kocsiba ültették az ifjúság viszontlátást kiáltott tanítója után. Kelet-Szibériában, a mongol határ közelében töltötte száműzetésének éveit. Az orosz forradalmárok nem nézték tétlenül Csernisevszkij szenvedéseit. Ismételten megkísérelték, hogy kiszabadítsák. A kormány szívesen vette volna, ha Csernisevszkij kegyelmet kér. Kelet-Szibéria főkormányzójának adjuntáilsát küldték Vilujszkba. hogy Csernisevszkijt rábeszélje erre. Csernisevszkij azonban elutasította. Végre fiainak kérvényére engedték meg 1883-ban, hogy Asztrahán városában telepedjék meg, rendőri felügyelet alatt. Alapjában helyzete ugyanaz maradt, mint Szibériában, munkái sem jelenhettek meg. Néhány hónappal halála előtt. 1889-ben hozzájárultak ahhoz, hogy visszatérjen szülővárosába, Szaratovba. Halála hírére Oroszország különböző városaiban tüntetések voltak; a forradalmárok mindenütt megemlékeztek tanítójukról. Ma számtalan írásmű, elbeszélés és orosz ének bizonyítja, sogy Csernisevszkij tovább él népe emlékezetében. MIT OLVASSUNK? (Déty Vibor: Gelelet i. Az idei magyar könyvnapi regények sorának egyik legfigyelemreméltóbb alkotása — és hozzátehetjük: a felszabaduás óta megjelent magyar regények egyik legjelentősebbje — Déry Tibor: „Felelet" című munkája. Lapunk olvasói már jól ismerik a magyar szépprózának ezt a nagy mesterét. Novelláit közöltük és több alkalommal méltattuk már Veres Péter, Illés Béla és Gergely Sándor mellett elfoglalt jelentős szerepét a magyar szocialista regény megteremtésében. Első nagy regényét, a „Befejezetlen mondat"-ot még a harmincas években (1934—38) írta, ez a közel ezer oldalas mű azonban szocialista világszemlélete miatt csak a felszabadulás után jelenhetett meg. Déry ebben a regényében az akkori magyar munkásmozgalmat, a munkásosztály illegális harcát vázolta fel. Az olvasó megismerkedik a harmincas évek Budapestjének igazi, kendőzetlen arculatával; mozgalmakat és társadalmi erőket ismer meg, amelyek a fasiszta Horthy korszakban egy egész ország népének sorsát meghatározták. Déry élményszerű művészi hévvel merül el e korszak hiteles és reális ábrázolásába regénye fojtó és nehéz légkörében alakjai megrázó intenzitással lépnek elénk. Tömérdek elevenen és ragyogó írói készséggel megrajzolt szereplője van ennek a műnek, mely a magyar fasizmus idején íródott és így stílusán magán viseli még ennek a korszaknak túlzásait és elhajlásait. Feleslegesés fárasztó expresszionista képekbe téved, mintha az egyszerű, reális elbeszélő folyamat nem elégítené ki. A „Befejezetlen mondat" egy korszak regénye, amely csonkán, befejezetlenül marad ,ahogy a magyar munkásosztály sorsa is csonkán, befejezetlenül maradt a mű megalkotásának éveiben. Ügy tetszik hogy Déry a függőben maradt kérdésekre akar ezúttal teljes realitással immár a felszabadult író nyíltságával „feleletet" adni. Déry három kötetre tervezi azt a feleletet. „Köpe Bálint vasmunkás gyermekkorát igyekszem benne ábrázolni — írja maga a könyve elé — második kötet ifjúságáról, a harmadik férfikoráról fog beszámolni. 1948 márciusában végzem be elbeszélésemet, azokban a történelmi napokban, amikor a magyar állam köztulajdonba vette a száz munkásnál nagyobb létszámmal dolgozó gyárakat s hősömet vállalatvezetőnek nevezték ki. Körülbelül húsz évet ölel fel a regény, a magyarság b az emberiség történelmének egyik legváltozatosabb, legterhesebb s a vége felé legmagasabbra emelkedő szakaszát. Hőseimet úgy nézze az olvasó, hogy jellemük két évtized eseményei mögött csak a harmadik kötetben éri el azt a már előre kitervelt végső alakot, amelyben majd búcsút vesznek tőle." II. Igényes és nagy feladat ez, amelyhez hasonlóra Veres Péter vállalkozott „Három nemzedék" című könyvében — a parasztságra vonatkoztatva. Mind a két vállalkozás fokozott figyelemre késztet, hiszen korunk legizgalmasabb kérdéseinek, a munkásság és parasztság felszabulásának, öntudatosuló folyamatáról adnak hírt a legigényesebb irói eszközökkel. (Veres Péter regényciklusa első részének, a „Szolgaság" ismertetésére még vsszatérünk.) Déry Tibor regényciklusának főalakja, a rokonszenves, csontja velejéig becsületes Köpe Bálint, 14 esztendős korában naponta tizenhat órát dolgozik, hogy családján segítsen. Izgalmas és korántsem egyenesvonalú ennek a proletárfiúnak útja az öntudatosodás felé. Kardlapozó lovasrendőrök, a burzsoá társadalom hajcsárjai, csendőrök és más alattomos szemétnép között kanyarog ez az út, de öreg és tapasztalt munkások is állnak mellette, akik átsegítik ezt a koravén proletárfiút az út buktatóin egy-egy jó tanácsukkal, vagy még inkább az életükkel és keserű munkássorsukkal, amelynek igazságait Köpe Bálint fürge eszével hamar felismeri. A bethleni „konszolidációnak", a gömbösi terrornak, munkáselnyomásnak minden áldását végigízlelheti, a munkáselbocsátást, az éhséget, a holnap bizonytalanságát, a tőkés társadalomnak termelési káoszát, a gazdasági válságnak lidérces nyomását, — de a kapitalista rendszernek ez a teljes zűrzavara nem borítja fel Bálintot, apja és egész osztálya minden nemessége mintha beléje zsúfolódott volna: a hajthatatlan igazságszeretet, osztályhüség és lelkiisemertesség, együttérzés a közösséggel, és a gondolkodás szenvedélye is. Igazi hős, jellegzetes, magával ragadó pompás proletár ez a Köpe Bálint, akinek sorsa minden figyelmünket leköti. Munka és gyérekszerelem, munkanélküliség és nagy barátság közt lejt az útja — a munkásmozgalom felé. A regény másik főalakját, Farkas Zeno egyetemi tanárt Déry ugyancsak sok színnel, de már nem ilyen hitelesen ábrázolja. Kissé eltúlozza ezt a „duplahomlokú" materialista tudóst, elefántszerü óriássá nagyítja és zavaros szerelmi üggyel terheli. Köpa és Farkas között éppen csak annyi a kapcsolat, hogy Köpeék a tudós kistarcsai kúriájában laknak, ahol az anya házmester. Szerkezetileg ez bizonyos egyenetlenséget hoz a regénybe, de Farkas Zeno alakja korántsem fölösleges, mert az írónak alkalma nyílik, hogy az osztályával ellenszegülő tudóson át bírálatot mondjon a Horthy-rendszerről, a nagytőkével paktáló feudalizmusról, a diákegyesületekkel rohamra induló fasizmusról. A hiba ott van, hogy maga ez a? éleseszü, zabáló szörnyeteg sem jobb a környezeténél, mert ha szavaival kíméletlenül támadja és becsmérli is, valójában igenli, nem harcol ellene, kényelmesen a külföldre indul, otthagyva ezt a szennyes burzsoátársadalmat, hogy külföldön talán hasonló szemét közé vegyüljön. III. Külön figyelmet érdemel Déry írásának társadalomábrázolása. Tagadhatatlanul ez a nagy regény legfőbb erősséget. A szeptember elsejei tüntetés leírása sodró erejével és atmoszférájával szinte lélkzetállítö. Pontos és hiteles az is, ahogy Déry leleplezi az áruló jobboldali szociáldemokraták bűnös mesterkedéseit és nyilvánvaló árulását a munkásosztály ellen. A színesen pergő és ízesen, sokszor szatirizáló kedvvel megírt jelentekben Déry alakjai a kor jellegzetes munkásnyelvét beszélik. Ugyanakkor olyan tényekre és összefüggésekre utal az író, amelyeket az olvasó alig vagy egyáltalán nem ismer és ez a körülmény, a leleplező tényleírások és hiteles emberábrázolások különös jelentőséget adnak a regénynek, magasan fölébe emelik a munkásosztály harcait a húszas évek közepétől a harmincas évek elejéig tárgyaló más müveknél. Könyve végén arról vall az író, hogy 1917-től 1945-ig, tehát közei harminc évig, írói pályája leghoszszabb szakaszán hiába keresett közönséget; azoktól, akiknek számára írt, a néptől, a politika s az irodalompolitika jóvoltából el volt zárva. Ketrecben érezte magát, vaktában dolgozott, olvasók nélkül, vagy azokról nem tudva, az eleven visszhang vigasza és figyelmeztetése nélkül. 1945-ben a szovjet hadsereg kiszabadította, vallja tovább. Felszabadídította azokat is, akiknek minden munkáját szánta és akiknek a számára tovább akar dolgozni. Ezektől most segítséget kér. Érdekes és megszívlelendő kérés. Az író leveleket vár azoktól, akik elgondolkoztak mondanivalóján. Mi az, ami tetszik ? ... mi az, ami nem tetszik a regényben ? ... eleven, hiteles, igaz-e Bálint alakja?... Farkas tanár környezete ? ... igazaknak hatnek-e az események ? ... szívesen, érdeklődéssel olvas-e róluk az ember, vagy úntatják őt?... milyen további sorsot szánna az olvasó Bálintnak?... milyent Farkasnak?... a regényben szereplők közül kiket szeretett meg, kiket gyűlölt meg az olvasó? — ezek nagyjában azok a kérdések, amelyekre az író választ vár. A feleletek megkönnyítenék az író munkáját. Több évig tartó nehéz munka van még előtte s azt annál hűségesebben tudja majd elvégezni, minél emberibb, becsületesebb s közvetlenebb lesz a válasz. Azt hiszem, sokaknak nevében válaszolhatok itt az írónak. Azok nevében, akik már ismerik és azokéban, akik csak meg fogják ismerni. Nagy érdeklődéssel várjuk a híradást Köpe Bálint életének további soráról. Hisszük, hogy a felelet után olyan lesz ez a híradás, amely még céltudatosabban tesz bizonyságot a magyar proletárság törhetetlen hitéről és ugyanakkor a magyar irodalom szocializmust építő törekvéseiről. Köszöntjük, hogy a „Felelet" nemcsak mondanivalójával fordult a széles tömegek felé, hanem leegyerüsődött írásmódjával is a dolgozók szellemi horizontjának tágítását szolgálja. Ezért minden csehszlovákiai magyar dolgozónak figvelméhe ajánljuk az új magyar írásnak ezt a remekét. EGRI VIKTOB