Uj Szó, 1950. július (3. évfolyam, 150-173.szám)

1950-07-22 / 166. szám, szombat

— ÜJSZ0 Todorin segít a szövetkezetnek 1950 július 29 lö SZ0 7 Krum Grigorov C1909) a haladó bolgár írók egyik legtehetségesebbje. A nép életéről szóló novelákat ír. Közelmúltban jelent meg nagysikerű ifjúsági regénye. Állandó szépirodalmi munkatársa a Bolgár Kommunista Párt központi lapjának, a Rabotny cseszko Djelonak. Todorin Dimitrov a május elseje \ előtti napokban iratkozott be a Termelő Szövetkezeti Gazdaságba. Annak ellenére, hogy a szövetkezet gazdaságok új tagjai még nem dolgozhattak a gazdaságban és hogy földjüket is csak ősszel csatol ák a szövetkezet földjéhez. Todorin már teljes mértékben szövetkezeti tagnak érezte magát. Még dolgozik a kis földién, de tekintete m nduntalan a szövetkezet földjei felé kendőzik. Barátai már rég ott dolgoznak Tantil is, Szv len is. no rr.eg Cükó bácsi is. Marin szomszéd a is talpraállt. Jól megy a sora a szövetkezetben. A két föld határáb?n a kút mellett esténként m?jd mindennap elbeszélgettek. Tcdor n a munka felöl a keresetről, meg ez igáról érdeklődött... Az egyik este ezt mondta neki Marin: — Tudod-e, hogy holnap a szövetkezetben megkezdődik az aratá"

1? A peesenyi táblán látt^d-e az utóbbi dőben a zabunkat? Most látr.íd csak! »A föld alig bírja a termést* .— így mondja egy régi közmondásunk. Todorin kihúzta hosszú nyakát, nagyot . szívott cjgarettá ából: — Holnap már arattok ? Ne mondd! Már egy hete nem jártam arra. Megérett már a zab? Nagyszerű! Ti szeptember végén szántottatok. Akkor nekünk még eszünk ágábin sem volt szántan . Na. nem ba i

! Ősszel már együtt lesíürk Csak akkor váltak el. anvkor már a hold kibújt a hegyek mögül és a szilvafa leveleit behintetté ezüst porával. Tod'rjn lefeküdt de nem tudott elaludni: ez a Mar n tel esen megszédítette Ügy érezte. mintha a holnapi aratáshoz neki js köze lenne Eddig soha nem törődött azzal hogy a szövetkezetben m j kor szántanak, m'kor siratnak. Na. te-síi! Megváltozott a helyzet. Akarat'anui is arra gondolt, hogy miként kezdik meg a munkát, hány kaszát hány sarlót élesítettek, kik lesznek a kévekötők , . . Miért rem CIOITO-ha'Jk most? Majd meglátnák ho°y Todorin m lyen szorosan és miiven rendesen tud'a megkötni a kévéket. Észre sem vette, amikor elnyomta az ólom. Sötét hainal volt, amikor felébredt. Zajtalanul, csendesen lépett H a szobából. Benézett az istállóba füvet vetett a tehénnek és azon gondolkozott, hogy mihez kezd'en. Egyszerre csak az utcán találta magát. A hold mélyen leereszke ett nyugat felé. Az égen apró cs 11agocskák pislákoltak. Egyre jobban elhalványodtak. A gyümölcsösben csalogány énekelt A folyó felöl hűvös szél lengedezett. A friss fű .szaga és az érett búza illata csapta meg az orrát. Todorin az iskola melletti keskeny útra l'ordult, ahonnan férfihangokat hozott felé a reggel szellő: Iivancsó-ó-ó kész vagy-e már? Marinka, talán elaludtál? Tod.rjn tudta, hogy a szövetkezeti tagok ébresztgetik egymást az aratásra. Mikor lesz az. hogy öt s így ébresztgetik majd? Ha most valaki meglátná azt hihetné, hogy Todorin csak úgy céltalanul kóborol. Ö azonban tudta, hogy hová tart. A szövetkezeti tábla felé a megérett zab felé vette útját. Letért az országútról és tovább ment a m zsgyén. Friss harmat nedvesítette nieg a lábát. Megkeményedett becskora a harmattó] megpuhult és egyre könnyebben lépkedett. Elérkezett a táblához és egyszerre csak orroncsapta a megérett, megsárgult zab illata. Az ónszürke ég hajnali fényben tündökölt. A zab olyan sárga volt, mintha valam művész sárga festékkel egye.hetesen befestette volna minden egyes szálát. De még a festők sem tudnak ilyen egyenletesen színezni. Az egész táblában egyetlen rozsdafoltot, vagy egy tenyérni zöldet sem lehotet

f felfedezni. A vállig érő zab felülete olyan egyenletes volt, mir.tha virágkertészek vágták volna le a kimagasló kalászokat A hatsoros kalászokból harmatcseppek hullottak a földre. Todor n kezébe vett néhány szárat s olyan szeretettel simogatta a kalászfeieket mint valamikor kisfiának puha haját simogatta. Letépett egy kalászfejet tenyere között szétdörzsölte, kifújta a tokiászt. majd megolvasta a markában hullott szemeket. Több mint hetven szem volt. Tenyerén rázogatta a Irtsd: KRUM GRIGOROV magokat. Ugy nehezedtek markán a szemek, mintha ólomsörétek lettek volna. A hegy orma lassan bíborba omlott. A Knva-folyó felett felbukkant KONC 20 7 50 a nap. A távolban feltűntek már az aratók is, a traktorokkal. A menet elején vörös zászió lob: gott. V dám -iótázássa-1. víg kacagással érkeztek meg az aratók. Petkó, a brigádvezetö frissen megborotválva, fehér ünnepi ingbe, uj kék nadrágba öltözött. A zászlót a földbe verte. Felemelte kezét s mondott valamit és egyszerre csak egy hatalmas »hurrá« rázta meg a reggeli csendet. Szimo traktorista megindította a motort és a trakor mögött egy más k gép megmozdította hatalmas szárnyait. ! Todorin azt várta, hogy felsorakozzanak az aratók, előrelépjen az ara.ógazda és az arató* mögött i-edig felsorakozzanak a kévekötők. Todorin arra a jelenetre emiékezett vissza amikor néhány évvel c2eiótt aratómunkásként Sztcicskov kuiaknál aratott Akkor szilaj lovával vágtázott a gazda a búzaföldjén és úgy kiáltott az aratókra: — Hej hej! K k dolgozr.ak ctt azen a végen ? A gődecai lányok ? Gyerünk már! A kenyereteket s«m dolgozzátok meg és még alKUdoztok is hozzá. Todorin akkoriban még fiatal ember volt,- nagyon gyűlölte azt a vérszopót, de nem tudta, hogy miként szabadulhatna meg tőle. Azóta már letörték a szarvát. Eszébe jutott az a moslék amellyel leves helyett etette őket a kulák. Köpött egyet, mintha Sztoicskov xulák fejére köpött volna. A aratást nem úgy kezdték mint ahogy azt Todorin gondolta. Sz mó csak a kormányt forgatta és a hátsó gépből, mintha galambok lennének, úgy repültek ki a kévék. Egymás után potyogtak a földre és az aratóknak csak keresztekbe kellett raknjok. — Nézd csak. milyen könnyű munka — harap tt a

:kába Todorin. A traktor már bere.ezte az egyik sort és belekezdett a másikba. Mesélték neki hogy gépek aratrak majd a szövetkezeti földeken, de ö nem tudta elképzeln hogyan is történik ez az aratás. Nagyon megkívánta, hogy szövetkezeti tagokkal arathasson együtt. Végeredményben ö is szövetkezeti tag már. Izzadt egész teste, pedig még nem is volt ólyan meleg. Felállt és elindult feléjük: — Üdvözlet az aratóknak! _ kiáltotta Todorin — Köszönjük! Köszönjük! _ felelte Petkó. a brigádvezetö. — Gyere már közelebb! j Mond el hogy erzed magad, m nt szövetkezeti tag? Todjrin a friss tarlón most már hosszúranyújtott léptekkel igyekezett az aratók felé Megszorította a brigádvezetö kezét és kezet fogott aiőbbiekkel is. t Hát ti, amint látom, úgy ohzzáfogtatok ezzel a géppel, hogy estére be is fejezitek — mondta. — így van ez Toaor n bácsi _ törölte le Petkó a verejtéket az arcáról. — Hát mióta beszélek neked hogy gyere közénk és majd meglátod h gy nincs már az a régi gyötrelem az a kínlódás. De Őszre már együtt szántunk ? Ťodorin tekintete végigsiklott az aratókon, a gépeken, cigarettájából egy-két mélyet szippantott, néhány aprót pislogott majd megemberelve magát: — Mondd. Petkó nem segíthetnék máris egy k esi t? — Miért ne, Todorin bácsi! Látom. hogy szíved nem tűri a tétlenséget. Na szed ek egy kicsit a kévéket és lásd meg hogy milyen a szövetkezeti aratás. Todorint m ntha rúgó dobta volna ki a helyéből. Levetette a kabátját és a mesgyére hajította. Megragadott egy kévét, megforgatta és megcsodálta a kötelet, amellyel a kéve össze volt kötve. Szóval a kötést is a gép csinálja és nem emberi kéz. Az aratókra nem kiabált senki lóhátról, ők pedig nem bújtak el egymás mögött, még a véletlenül félrehullott kalászszftlaKat is felszedték. Mosoly égett mindegy k arcán. _ Ügy úgy Todorin bácsi — huncutkodtak a leányok Szoktasd már magad előre a közös munkához hogy később könnyebb legyen. Egyszer csak Toaorin csalódottan látta, hogy az egyik traktor már be is fejezte az aratást és szántani kezdett. A nap fényében egymásután villantak meg a fekete barázdák. — Gyerünk, gyerünk, kiabált a másik traktoros — hadd levegőzzön egy k csit a föld. — Ide most majd káposztát ültetünk — magyarázta Petkó, a brigádvezető. Hadd teremjen, Todorin bácsj másodszor is a föld. — Káposztát? — fordult meg hirtelen Todorin. — Most már mindent elhiszek nektek Petkó. Látom, nem tréfáitok. Időnként végignézett a learatott földeken és megcsóválta a fejét: H ába a szervezet, a gépek. Elérkezett a dél. Cvetko Elenka kétkerekű kocsin elhozta az ebédet. Mindnyájan megebédeltek. Ebéd közben Tedorin elmesélte Petkónak, hogy messziről miként SMó'Acz SL-ngmond: A NIHILISTA Móricz Zsigmond k tűnöen ábrázolta a vezefőosztályok, a tőkések, fölitb rt oko sok, dzsentrik é

s a hivatali bürokraták szinte áttekinthetetlen szövevényt alkotó érdekkapcsolatait. A XX. század államapparátusát kritizálva ugyanazt tehet szóvá, mint Jókai a Rab Ráby idézett bevezető ében: az urak egymásközt mindig kiegyeznek a j°g és igazság a nép rovására. Az állatorvos kis bricskáján vég gzörgött a kis mezőváros köves utcáján. Ahogy jött. a patikánál látta, hogy ott áll valaki és amikor őt meglátja, gyorsan hátat fordít és belép az üvegajtón Megcsóválta a fejét. — No, nem baj — mondta magában és felnevetett mint szokott, aztán rögtön elkomolyodott — r.em akar köszönni. Világos. Minek is rontsa az ember a kalapja szélit Nyugodtan ha. tott el a patika előtt. Az állomásra akart menn de eszébe jutott, hogy a gyógyszerész sógora a körorvos, aki most mint vágatási biztos, az ö- felügyelete alá tartozik. Erre befordult a legközelebbi utcán a szék felé. Az utcán ácsorgott a mészárszék előtt egy tót legény. Rákiáltott. — Gyere, tartsd meg a lovat. A fiú nem értette a magyar szót, de a mozdulatot igen és a legnagyobb buzgósággal ugrott oda már amennyi a hosszú lába hoz és nagy bocskoraihcz gyorsaság fért. Amikor az orvos belépett a székbe szemöldöke előbb felszaladt a homlokára. Az Etus kisasszony, a körorvos csinos, fiatal kisasszonykája, a hatósági bélyegzővel nagy ügyssen billogozta a húst. Az állatorvos szokása szerint meg nt elnevette magát az arca fölvidult és rá rögtön elkomolyodott., csak a szava maradt tréfás a hangja nem. — Jónapot kisasszony. Mit tetszik itt csinálni ? A lányka felemelkedett, kicsit zavarba jött: az állatorvos arcán fellebbent a nevetés es újra elmúlt róla, ö mindig előre nevetett a v ccén. ahogy felötlött az agyában de komolyan mondta el és akkor már másnak kellett nevetni rajta. — A jó lányka segít apja sors'án ? A kisasszonyka szőke volt és hirtelen fehér bőrén pirosság gyúlt ki, de nevetett; a mosolygása ártatlan volt és bájos. — Apa szabadságon van — mondta. — Igen ? — vibrált meg egy nevetést az orvos arca — és magácskát bízta meg a vágatási biztosi helyettesítéssel ? A lányka nem szólt Nem volt egészen t sztában a dolog fontosságával. — Megengedi Etuska? — szó't az állatorvos és kivette a lányka kezéből a bélyegzőt es rá sem nézve a húsra a többi darabra kezdte rányomni. — Jónapot, — mondta a doktorlány és el akart menni, — Most már persze szalad, ugye. — villant meg a nevetés az állatorvoson — itthagy engem ebbe a csúnya munkába . . . Magácska nem utálja ? A leány nevetett. — Hát istenem, jól megfizetik. — S m t kap ? — H4t egy tehénért egy koronát, sertés borjú, bárány 50 fillér. Nem retteg a zsarnoktól a pásztor, kajibából házba költözött — dudaszóval vigyázhqita nyáját ezüst bércek, rizsföldek között. Búzát a föld, aranyat a bányák, Koreának ércet a hegyek — Sztálin adott jövőt, szabadságot, új hazát a szovjet emberek. Kohók, gyárak nőttek, magasodtak, sokasodó üzemek felett ama csillag vöröslött azéjben, mely a földnek életet jelent. Sebes gépek vertek az acélból harckocsit, traktort, boronát, hogy megvédhesse tűzhelyét az ember s az épülő boldog Koreát. Nem félhet, ki látta már jövőnket s érezte a szabadság ízét — követ kapar bátran a mocsárból, ,ha elveszik éles fegyverét. Ágyúcső lesz minden zug a völgyben, partizán a megáradt folyó — gépfegyver a kommunisták ajkáB mindenhol a harci riadó. Tankot küldhet Amerika, pénzért igaz embert soha nem vehet — gépfegyver a fű, a parti cserje, az odvas fa aknát rejteget. Imádkozhat, koptathatja térdét az álszent pap, — súlyos bíboros — Koreában hóhérok Vérétől lesz a vetett anyaföld piros. I szemlélte az aratást és elmondta azt is, hogyan kívánta, hogy már is segítsen a szövetkezetiek aratásában. Petkó megszorította Todor n kezét és mosolyogva így nzólt: — Üj idők ezek, Todorin bácsi. Falvainkban új élet születik. Boldogak lehetünk hogy elérkeztünk ide. Gyermekeink még boldogabbak lesznek. Szüdi György. I Kékes homály terjengett a Földek felett. Megvillantak a szentjánosbogárkák. Könnyű szellő lengedezett a Szarvasfej hegycsúcs felől. Todorin m ntha fürdőből tért volna haza. Lelke könnyű, nagyon könnyű veit. Telj torokkai szeretett volna énekelnj, vidáman, hangosan, hogy az egész falu a falu aprajanagyja meghallhassa repeső örömét. Az orvos nevetett. — Nagy gavallér az apa. Felét adja! Annak, amit ö kap. Az egész felét. A leány arca megnyúlt. — Csak felét Az orvos hamisan nézett rá; a bajusza játszott. _ És megmondta magának, miről ismeri meg a lépfenés állatot? . Neem. Azt nem. — Hát azért nem adja át az egészet. Ö magának tartja meg a felét — a tudományért. A leányka habozva nézett rá. Nem tudta mennyi a gonoszság a szavak alatt. — S azt megmutatta, hová kell ütni a bélyeget? — Hjsz az talán mindegy, akárhová. Az orvos nevetett. Intett, hogy m ndegy. A leány egy pillanatig nézett aztán egyet gondolt újra köszönt jés elszaladt. — Máskor is a kisasszony van itt ? — kérdezte az orvos. A mészáros zavarba jött és elkezdettt nyögni. — A 'doktor úr csak tegnap ment szabadságra. Az állatorvos megmosta a kezét és komoly arcán minduntalan mosolygás futkozott, mint amikor a fellegek szaladnak a réten A jegyzőhöz ment. A jegyző az orvossal nagy barátságban vo'.t, együtt szokták szakadatlanul fel jelentgetni a közigazgatási mulasztásokat. — Kérem alássan — mondta az állatorvos aki sehogy sem tudott beleatyafiskodni ebbe a társasági a. ahová csak nemrégen helyezték át c s mindjárt két kerületet kellett ellátnia a háború miatt. Ezek az urak idegennek tekintették, aki úgy s elmegy a háborúval nem fogadták megyebelinek. — Kérem kedves jegyző úr legyen szíyes felvenni egy kjs jegyzőkönyvet nekem. — Mit? — szólt a jegyző és csodálkozó kék szemeit rámeresztette mid gondolja maga tírarc úr? Csak úgy gondolom, hogy az legyen benne, hogy a körorvos úr szabadságra menvén, helyettesítésről nem gondoskodott: a bélyegzőket rábízta tizenhat éves leányká ára, aki az én jelenlétemben is foglalkozott a húsok lebélyegzésével. .. Az orvos arcán szokott mosolya meglebegett; az elképedt jegyző azonban kiejtette a pipát a szájából és így szólt: — Ezt a jegyzökönyvet én fel nem veszem. _ Miért? — Nem tártozzá hozzám. Az állatorvos mosolygott. Nem tudta komolyan venni ezeket az uracskákat, akik a magyar nyelvnek egy egészen furcsa és önnálló dialektusát beszélik és meglágyítják a kemény magyar nyelv úri karakterét. Megveregette az öreg jegyző vállát. — No nem baj jegyző úr Majd felveszi, ak hez tarozik. Átment a szolgabiróságra. A főbíró nem volt otthon, átment az Unger kávéházba. Ufána sétált. Csakugyan ott ült a fiatal főbíró a moaernül berendezett kávéház nagy ablakánál és a fehér márványasztalon dobolt. — Alázatos szolgája, főbíró úr — mosolygott és bókolt az állatorvos. A főbíró fekete szeme gyanakodva ugrált rajta. — No, mi jót hozott — kérdezte azzal az önérzetes nyugalommal ahogy a vármegye legnagyobb birtokoscsaládjának fia nézheti ebben a világtól eldugott fészekben az urakat. — Kérem főbíró úr, egy kis rendet instálnék. — No. — Ez egyszer a körorvos űr az, aki. .. A főbíró ellenséges komolysággal hallgatta végig az állatorvost. J