Uj Szó, 1950. június (3. évfolyam, 124-149.szám)
1950-06-16 / 137. szám, péntek
104 UJSIO 1950 június 10 / / (Szín: a „Vörös Szormovo' Acélmüvek gyárüzemi iskolája Komszomol szervezetének helyisége. A falakon plakátok, lelkesítő feliratok, valamint a szocializmus nagy tanítóinak és harcosainak, Lenin és Sztálin elvtársaknak képei díszítik... A sarokban könyvszekrény tele könyvvel. A teremben több asztal van. Körüllöttük székek. Az asztalok között elgondolkozva sétál Aljoha, az iskola növendéke. Néha megtörli homlokát, mint akinek melege van. Léptek zajára riad fel gondolataiból. Vele egykorú barátja és egyben földije, Jegor áll előtte. Jegor keményen néz Aljohára.) Jegor: Te már itt vagy? (Választ sem várva, folytatja): Idefigyelj. Lehet, hogy ma felvesznek téged a Komszomolba. (Nyomatékosan szünetet tart.) Én azonban nem szavazok rád. Vagy neked ez mindegy? Aljoha (megtörten áll előtte, halkan válaszol): Nem, nem mindegy. Szeretném, ha a felvételemre szavaznál, Jegor. Jegor: Nos, ne hidd, hogy feledékeny vagyok. Tudod, miért nem akarok rád szavazni? Aljoha (bűntudatosan): Tudom. Jegor (könyörtelen szigorral folytatja) : Hallgas rám. Persze a múltkori hazugságod, hogy Makar Ivanovicstól ajánlásod volt a Komszomolba: komolytalan dolog. Máskor eszembe se jutott volna Gyerekség. (Hirtelen megkeményíti hangját.) Be hogy a Komszomol mi, azt te is tudod. A Komszomol, barátom, a Párthoz vezető út. így van ? (Aljoha hallgat, izgalmában nagyokat nyel és láthatóan nem talál szavakat.) Jegor (határozottan beszél, keményen néz Aljohára): Hiába! Nem tudom rászánni magam. Nem tudom! Meg kell esküdnöd, hogy sohasem hazudsz többé. Aljoha (sietve válaszol és megkönnyebülten): Nem hazudom többé... Jegor (hevesen félbeszakítja): Várj csak, várj! Ne ígérj olyasmit, amit nem gondoltál jól meg. Tehát senkinek sem fogsz hazudni többé. Se nekem, sem a fiúknak, sem a Komszomolnak ... így lesz ? Aljoha (fellélekzik): így lesz. De mire esküdjek? Jegor: Arra, ami neked a legbecsesebb. Aljoha (elkeseredett arccal, de azért határozottan mondja): Haljak meg azonnal, ha mégegyszer hazudom. Jegor (elhárító mozdulatot tesz): Erre nincs szükségem. Mit ér nekem A PARfHOZ VEZIIO ül Jelenet Kurocskin A „brigád" című regényéből. Dramatizálta: Pikay István (Barátságosan mosolyog a még mindig nyugtalan Aljohára.) Aljoha (alig tudja leplezni izgatottságát) : Mindent értek, szervező elvtárs. Nem az alapssíbállyal kapcsolatban jöttem önhöz, hanem azért (szégyenkezve halkítja el a hangját), mert hazudtam ... Igor (mosolyogva bátorítja): Ohó! Ez éppen hogy az alapszabályhoz tartozik. A harmadik pont így szól: „A Komszomol tagjai közé felveszszük a szovjet hatalom munkás-, paraszt- és értelmiségi társadalmának haladó (figyelmeztetően hangsúlyozza a következő szót), megbízható, hü ifjúságát. (Barátságosan vállonveregeti Aljohát.) Aki hazudik, az nem megbízható. Beszélj csak őszintén, hallgatlak. Aljoha (szégyenkezve kerüli a Komszomol-szervező tekintetét. Halkan, elfogodóttan beszél): Én ... Én hazudtam, amikor azt mondtam Önnek, hogy Makar Ivanovics művezető, aki párttag, már aláírta az én ajánlásomat a ' Komszomolba. Csak azután kértem meg öt erre. Még nem is volt biztos, hogy aláírja ... Igor (diadalmas hangon, mint aki valaminek nagyon örül): Akkor már minden rendben van. Tudtam, hogy eljössz. Napról-napra vártalak. A te Jegorod állandóan vitatkozott velem. Azt mondta, hogy nagyon büszke és titkolódzó vagy és ezért nem jössz el hozzám, hogy őszintén elmondj mindent. Aljoha (nagyot1 sóhajt): Jegor? Igor: Igen. A többi között arról beszélgettünk, hogy összeegyezhető-e a becsületesség és a büszkeség az ostoba gőggel. Jól elkalandoztunk az elméleti útvesztőkben. (Kintről lábdobogás és nevetgélés. valamint hangos beszéd zaja hallatszik be.) Igor (bátorítóan mosolyog Aljohára): Már jönnek is a fiúk. (Hangos, vidám komszomolccsoport lép be a terembe. Üdvözlik az ottlévőket. Aljoha bátortalanul int feléjük. Kisvártatva újabb csoport jelenik meg, miközben a többi vidáman beszélget. Azután lassan megtelik a kis terem. Igor, az elnökséggel a középen álló asztalnál foglal helyet, majd a többiek is leülnek. Mindenki várakozóan tekint Igorra, aki feláll az elnöki asztalnál és csendet int. Aljoha az elnöki asztaltól jobbra áll.) Igor (komolyan és minden szót hangsúlyozva kezdi beszédét:: Kedves hangsúlyozva kezdi beszédét): Kedves hogy megtárgyaljuk Aljoha Polopodov felvételi kérelmét a Komszomolba. Választmányunk úgy határozott, hogy javasolja Aljoha Polopodov felvételét a j Komszomol tagjai közé. Élettörténetét már mindnyájan ismeritek, hiszen hónapok óta együtt él veletek az iskolában. A választmány elhatározása azonban még semmit sem jelent. A határozat joga a tiétek, fiúk, a Komszomol tagságáé. Várjuk döntéseteket. Befogadjátok-e Aljoha Polopodovot vagy nem? Gondoljuk meg.. < (Aljoha szinte rémülten, segélytkérően néz a Komszomol-szervezőre és a komoly fiatal arcokra. Mind figyelmesen hallgatják Igor szavait.) Igor (mintha észre sem venné Aljuha tekintetét, ércesen csengő hangon folytatja): Gondoljuk meg, hogy Polopodov elvtárs hiúságból és önzésből súlyos kárt okozott a gyárnak és az egész közösségnek. A választmány kivizsgálta a szerencsétlen olvasztás ügyét. Polopodov ki akart válni a közösségből. Nem lépett be a fiúk brigádjába. Önző módon azt akarta, hogy a munka sikerét és örömeit egyedül élvezze. Nem is tudhatjuk, mennyire kapatta volna el magát, ha minden jól sikerül és nem következik be a baleset, amelynek következtében az egész kemence acél a selejtbe került. (Most Aljoha felé fordul.) Azóta megváltozott. A brigád egyik legjobb munkása. Hadd beszéljen ma mindannyiunk előtt erről, hogy mit gondol magáról, rólunk a Komszomolról és az életről általában ... Mondj el hát mindent, ami a szíveden fekszik. (Aljoha tanácstalanul és kissé gyámoltalanul néz az elnökségre, majd a tagságra. Végül elfogódot| tan, rekedten megszólal.) Aljoha: Fiúk... (A hangja elcsuklik, keze láthatóan remeg. Izgatottsága átragad az egész teremre. Zsibongás hallatszik mindenfelől. Azután megembereli magát és folytatja) ... ..FÉM Nem hazudom nektek többé. AÉÉ megtörtént, az megtörtént. Tudom, nagy hibát követtem el, amikor az olvasztásnál Jegor Annuskint magnéziumért küdltem, holott elegendő volt a kemencénél. Önző voltam. Nem akartam, hogy Jegor is részese legyen az első csapolás nagy dicsőségének. Én akartam egy csapásra híres olvasztár és sztahanovista lenni. De nem a közös munkában kerestem az utat,hanem tőletek elzárkózva, egyedül akartam elérni célomat. Ezért megkaptam a jó! megérdemelt büntetésemet: Selejtté vált az egész kemence acél. Dicsőség helyett a szégyen jutott nekem. Akkor ébredtem rá, hogy másként kell dolgoznom és közelednem kell hozzátok. De még mindig nem voltam elég erős. Nagyon szerettem volna közétek tartozni, a Komszomolba. Amikor a szervező elvtárssal beszéltem a belépésről, azt hazudtam, hogy van ajánlóm. Hogy Makar Ivanovics, mesterünk és tanítónk már aláírta az ajánlásomat. Ez nem volt igaz. Makar Ivanovicsot később kértem meg az aláírásra, ö aláírta az ajánlást, de megmagyarázta nekem: milyen nagy felelősséget vállalt ezzel magára. Én méltó akarok lenni az ő ajánlásához. Most már mindent tudjok. (Percnyi szünet.) Boldog vagyok, hogy mindezt elmondhattam nektek. Azt sem tudom, mit csináljak örömemben. És ha eddig azt hittétek, hogy nekem egyedül jobb, mint veletek, akkor nagyon tévedtek. Ez nem igaz! Bocsássatok meg, ha valakit megbántottam. Mindig vágyakoztam közétek. Most úgy érzem: ma itt előttetek, amikor elmondottam -mindent őszintén, új emberré születtem. Ügy érzem, most már közétek tartozom .. < (Aljoha megkönnyebbülten fejezi be beszédét, mint akinek nagy kő esett le szívéről. A fiúk együttérzően tekintenek rá. Igor, a Komszomol-szervező felteszi a kérdést.) Igor: Van valakinek észrevétele Polopodov felszólalásához? (Mindenki némán, mozdulatlanul ül.) Igor (ünnepélyes * komolysággal): Felteszem a kérdést szavazásra: aki javasolja Aljoha Polopodov felvételét a Komszomolba, nyújtsa fel a kezét.) A jelenlevők valamennyien egyszerre emelik fel karjukat.) Igor (örömtől sugárzó arccal hajol át az asztalon. Kezet nyújt Aljohának): Üdvözöllek, Aljoha Polopodov elvtárs, a Komszomol tagjaként... (Aljoha még mindig az izgalmak hatása alatt szótlanul, kissé sápadtan áll. A komszomolcok felugrálnak helyükről és felé sietnek. Egyszerre csak barátja, Jegor áll előtte. Jegor kezet nyújt neki és biztatóan a szemébe néz.) Jegor (szeretettel mosolyog Aljohára): Látod, mégis a felvételedre szavaztam. Igen, Aljoha, helyesen érezted... most már valóban te is közénk tartozol... VERES PÉTER PROBATETEL Sós Mihály restelte ugyan, hogy nem ő mondta ki az utolsó szót, pedig az ő kötelessége volna, de hát a Gábor szava az igaz. Nemcsak beszélni kell a vezetőknek, hanem határozni is. Csapó Bandi ebbe belenyugodott. Különben is neki máson járt az esze, azqn, hogy is lehetne a szekérderékba a szövetkezet lucernájából egypár etetésre valót behányni. Amíg a dűlőn gyalogoltak, ő kizabolázta a lovakat és azok hol a búzakalászok közé haraptak bele, hol az útszéli porcsint hersegtették. Itt-ott, ha renden lévő lucerna mellett mentek el, egy-egy villaheggyel elébük is lökött és ették a lovak, amíg ők tanakodtak. Aztán, ha tovább hajtottak, ezt mindig fellökte a kasba, hogy kárba ne veszszen. Aztán a másik helyen megint dobotl oda nekik. Lovas, szekeres ember örül, ha a lova akár csak egy falatot is a máséból beharap. Ö világéletében megszokta, hogyha keresztül hajt a határon, itt is fellök egy villa szénát, amott is egy petrence lucernát, néhány árpa-kaparékot vagy zabkévét, egy-két tököt, répát, néhány cső tengerit, mikor és hol mi van és erre most is rájár a keze. Hazafelé indulás előtt nekiáll a villával, felölt egy jó öllel, hogy azok a szegény lovak hadd harapjanak egy kis jót, ha már kihozták a bizottságot. Sós Mihály ezt észre se veszi, megszokta még a régi társaságokban, hogy a vezetők lova mindig a másét eszi, ha a határban jönnek-mennek, de Kis Gábor úgy nézi a megcsonkult rendet, mintha a fogát húznák Néz-néz, nem szól semmit, de Csapó Bandi a hátán keresztül is érzi a szúrós szemeket és a Gáborban kavargó dühöt, mert nem mer belemerülni és nem mer nagy villával felölteni. És amikor hozza is, szinte bocsánatkérően pislog és mondja, Kis Gábornak szólva: — Szegény lovak nem ettek hajnalban, mert ezek a nagy kölykök reggel jöttek haza a bálba Kis Gábor megint csak hallgatott, de érzett rajta, hogy nincs elintézve a dolog. Most még csak gyűjti a tapasztalatokat, de majd szól, amikor kell. Evvel a Bandival előbb-utóbb baj lesz a szövetkezetben, de még most kevés a bűne és sok a barátja. Könynyen adja a jó szót is, és könnyen fizeti a porciókat is Teheti, mindennap pénz jár a kezén, ő szövetkezeti tag, a fiai meg fuvaroznak. IL, Az első csapatban Sós Mihály az első kaszás, a másodikban Csapó Bandi, a harmadikban Kis Gábor. Most még csak ismerkednek az emberek egymással is, a munkával is. Nem lehet siettetni. A vágást azért nem, mert nedves az alja, a kötést azért nem, mert száradni keil a maroknak, a keresztezést azért nem, hogy be ne penészedjenek a kévék, mert akkor hollos lesz a búza és keserű lesz a törek, nem eszi meg a jószág. De az aratás az olyan, hogy húzza az embert. Olyan öröm, olyan jó érzés látni, hogy dűl a vastag gaz a kasza előtt, sűrűn hencseregnek a kévék, gyűlnek a keresztek, hogy hiába mondja Sós Mihály: — nem kell hajtani emberek, ráér még — mire észreveszik, már megint erős hajtásban vannak. Közben pedig mindenki a másiknak a munkáját nézi és a magáéhoz hasonlítgatja. Ki hogy kas'.ál, nem keskeny-e a rendje nem magas-e torsa, nem szór-e kaszája, nem maradnak-e vágatlan szálak, egvenes-e a rendje fala, takaros-e a kévéje, nem nyúlik-e a farka, nem oldódzik-e ki a kötele; ezt kutatják a csurgó izzadság sós levéltől összehúzott szemek Amikor a hosszú rednláb végére kiérnek a dohányosok rágyújtanak és agyarraszorított pipával, vagy a szájuk széléhez ragasztott cigarettával füstölve, hónuk alatt az élével felfelé, vagy vállukon az élével i lefelé csüngő kaszával, titokban azt szemmértéke-zik, hogy nem csal-e, nem tágít-e a másik. Az egyik azt lesi, a másiknak a rendje nem keskenyebb-e, mint az övé, a másik meg azt, hogy az övé nem keskenyebb-e, mint a másiké. Az igazabb emberek és a büszkébb emberek arra ügyelnek, hogy kevesebbet ne dolgozzanak a többinél, a huncutabbak arra, hogy kevesebbet dolgozzanak, mint a többi, he lehet. Az igazabb emberek a legszebb rendhez szeretnék igazítani a magukét, a huncuttabbak meg a legkisebbhez, hogy valahogy egy kaszavonással többet ne dolgozzanak, mint mások. Erről persze egyelőre egy szó se esik, még gondolkozni sem igen gondolkoznak rajta, ez csak úgy jön magától, a munkából és az ember természetéből. * Az első baj a Sós Mihály csapatában kezdődött. Major Béni, bivalyerős fiatal ember, Sós Mihály unokaöccse és utána a második kaszás száztíz centis nagy kaszájával és hosszú karjával csupa kivagyiságból nagyobb rendet vág, mint a többiek. Vannak a csapatban ugyanis gyengébb emberek is, akik nem bírják a hajtást. Az egyik azért, mert beteges, a másik mert rosszul él és gyenge, a harmadik mert öregedő ember, aki egyedül még sokáig bírná a munkát, de itt nehéz neki a hajtás, a negyedik meg. Szabó Miska, süldőlegény és kezdő kaszás, aki a beteg apja helyett állt ki. Nem tud még jól se kalapálni, se fenni, se kaszálni. Sokfelől, sok utcából, sokféle gazdától verődtek össze az emberek és hogy ki csoda, az csak itt egymás mellett látszik meg igazán. Béni, amikor visszafelé megyén, a hátrább jövő kaszások rendjét olyan szemmel nézi, hogy azt már nehezen lehet bírni. Még azt is megteszi, hogy némelyiknek a rendjét keresztbe átlépi, hogy megvan-e az egy öl. Az első napon azéit nem történik semmi, csak apró susmogások vannak úgy estefelé, amikor már a legtöbb embert öszétörte egy kicsit a kasza. Az első napi aratás még azt is megviseli, aki mindennap dolgozik, mert minden munkához másféle erő kell és minden • munka más izmokat feszít meg. Azok, akik erősnek és jódolgúnak érzik magukft, össze-összenéztek és a vergődő kaszásra kacslntotak. — Minek jön a szövetkezetbe, aki nem bírja — ez volt a nézésükben. A második napon aztán úgy dél felé, amikor a nap már közel volt az ég közepéhez, de még a szokásos kóbor fellegecskék sem enyhítették a tüzét, éppen amikor nyakig éső, hajlós, nyers gazú rozsot vágtak, ami csak úgy tekergőzött a gyengébb kaszás kaszanyelére, Major Béniből kitört a gőg és nekitámadt Szabó Miskának: — Öcsém, hol tanultál te kaszálni? A szegény fiú, aki úgy dürückölte a nehéz gazt, mint éhes borjú az anyja tőgyét, még feltekinteni sem mert a munkából s az ízzadtságot se tudta letörölni az inge ujjával, mert az is elvett volna egy kaszacsapásnyi időt és azért a homlokán, szeme pilláján, az orra hegyén, az állán és a nyakán mindenütt csorgott a szennyes lé, szégyenkező alázattal pislantott fel a nagy derék emberre — Otthon — mondta cendesen. — Nohát mondd meg apádnak, hogy előbb tanítson meg kaszálni és csak azután állítson ki maga helyett. Miattad elveszítjük a tarlótisztasági versenyt, mert a te sorsod közt elbújhatna a hathetes malac is. A lecke csak Miskának szólt, de mások is érthettek belőle. Értettek is, de azzal a keserűséggel tetézve, hogy de jó annak, akinek a Jóisten olyan sok erőt adott és azzal a szégyenkező érzéssel, hogy minek is jöttem én ide. az ilyen gőgös emberek közé, mint ez a nagy marha Béni. Egyetlen ember, az öreg Tóth, a Miska nagybátyja szólt mellé, de olyan Öreges-szelíden: — Na jól van öcsém, Béni, te is voltál tizennyolc éves. Senki se tanulja ez az anyja hasában ... Béni a szón kapva vágta vissza: — Amikor én tizennyolcéves voltam, az első kaszást is kivágtam a rendből, pedig kévekötőnek voltam szegődtetve. Sós Mihály nem szólott bele, pedig neki kellett volna Igazságot tenni. Igen, de már 6 is öregedő ember, nehezebben is bírja, meg aztán sohasem próbálta a csapatban való hajtást és az ő rendje sem hibátlan. Kétujjnyira kopott öreg kaszával állott ki, mert Zsuzsi néni nem adott neki pénzt új kaszára. — A fene megesz a szövetkezeteddel — mondta neki — eddig jó volt ez is, hát adjon a társaság újat, ha már ez nem jó, én nem áldozok rá. Még nem láttam belőle semmit, csak a sok beszédet, meg a sok gyűlést — és Mihály bácsi inkább hallgatott. De ennek az öreg kaszának a hegya földnek jár már, mert a dereka rokkanást kapott. Ezért túlságosan felfelé tartja, hogy csúfságra bele ne törjön az elnök kaszája a gazba és így eléggé teknősen kaszál, serényes tor. sot hagy. Nem szólíthat meg mást, akinek a kaszája nyomát majd még az üres tarlón is ki lehet olvasni, amíg a tarlóhántoló traktorok fel nem szántják. Meg aztán Major Béni, az öccse, az öreg Tóth, meg a keresztkomája, a Szabó gyerek apja is régi cimborája, hiszen azért vannak itt vele: akármelyik ujját harapja, mindegyik fáj. Szerencsére közel volt a rendláb eleje és Béni egy utolsó dörmögéssel, amiben az volt, hogy én nem dolgozok senki helyett, én nem keresek senkinek, a kövér rozsba eresztette a dühét és csak azért is, még szélesebb rendet vágott. Ugyanakkor a Csapó Bandi csapatában ki is tört a veszekedés. Nem ugyan a munkán, hanem a vízen, de a rossz hangulat ,a méreg már mun. kától a levegőben volt. A vízhordó fiúgyerek, a Teleki Jancsi nem győzte hordani a vizet, mert mindenki egész kannatetőkkel nyelte, A bamba gyerek nem is rosszakaratból, csak próbálatlanságból minden alakalommal az első kaszásnál kezdte, mert a dűlőn volt a lajt és mert minden rendben minden, ki ivott, a hátulsóknak már nem jutott. A nap sütött, a nyers, nehéz rozs, főzte az embert, a szájpadlás száradt; gebedésig volt mindenki. Bs mert a gyerek minden újabb alkalommal megint csak az elején kezdte osztogatni a friss vizet, hátulról káromkodni kezdtek: — Az anyád kölyök istenit,-1 beléd mártom a kaszát, ha megint az elejére viszed a vizet — így kiabált nagy Tóth Jankó, a leghátulsó kaszás és Csapó Bandira fordította a' szót: — Nem hiába fuaios, meg nyúlszőrszedő, nem tudja, mi a munkában a rend. Mnek áll akkor előre? Jöjjön csak ide hátra és gebedjen itt. majd eszibe jut, hogy hány rőf, meddig ér. (Folytatjuk.); a te naiaioa: AZ eieieare nagyouu szükség van. Neked még tőrlesztenivalód van a gyárral szemben. Aljoha (gondolkozás nélkül folytatja, de végtelen szomorúsággal hangjában): Akkor ... (kis szünetet tart) érje súyos csapás a húgomat, Szenykát és a mamát, ha valaha is egyszóval hazudom. Jegor (maró gúnnyal): Oh, milyen jó vagy te! Te hazudsz (keményen Jegor mellének böki a kazét): és ök feleljenek érted ? Beláthatód, hogy ez sem jó. Aljoha (megsemmisülten és tanácstalanul): Hát akkor mi a jó? Jegor (nem felel Aljoha kérdésére, hanem ravaszul mosolyogva hunyorog): Mire gyűjtesz pénzt? Azt hiszed, nem tudok róla? Ülsz rajta, mint valami vén uzsorás a zsákján... Aljoha (kedvetlenül, kelletlenül válaszol) : Persze, hogy tudsz róla. Közismert dolog ... (Hirtelen magából kikelve kiabálni kezd): Na és ha tudod! Azt hiszed, hogy sajnálom a pénzt ? ... Vesszen el az utolsó kopejkáig, ha valaha is hazudni (reménykedve, szinte könyörgően néz Jegorra): Most már hiszel nekem ? Jegor (vidáman nevet): Előbb is hittem volna. (Hangja szigorúra fordul.) Csak a becsületszavadat kellet volna adnod. A leendő Komszomol-tag számára ez a legnagyobb és legfőbb eskü. Aljoha (elkeseredetten és szégyenkezve) : Akkor miért kellett kiöntenem előtted a lelkemet? Jegor (oktatóan, de jóindulatúan válaszol): Azért, mert lélek nélkül az eskü — nem eskü. És azért, hogy ne felejtsd el soha a beszélgetésünket. (Barátságos melegséggel rámosolyog Aljohára és eltávozik. Aljoha magára marad. Nyugtalanul, idegesen és egy darabig hangtalanul sétál a székek és asztalok között. Azután hangosan válagzol az eltávozott Jegornak) Aljoha (mormolva)): Igaza van... Jó, hogy így kifaggatott. (Ismét megállt, elgondolkozik, majd hátratett kézzel sétál tovább. Észre sem veszi, amikor Igor, 25 év köröli fitalember, az iskola Komszomol-szervezője a helyiségbe lép.) Igor (csodálkozva szól hozzá): A... derék gyerek vagy, hogy már ilyen korán megjelentél. Nem értesz valaelvtárs. Nem aaz alapszabállyal kapcsolatban akarsz kérdezősködni ?