Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-12 / 108. szám, péntek

U J SZO msm 1950 május 12 DÉRY TIBOR: erenc vi Ha ny hegesztő Vannak, akiknek a feísžabadulása jóval később következett be, mint az országé. Hajduska Ferencé is csak három év késéssel, 1948 nyarán kezdődött. Szikár, kissé hajlotthátú ember, hegyes kis orra alatt hegyesze pödört, nagy fekete bajuis. Tekintete is szúrós, könyökét könyöklésre készen kifelé fordítva viseli, hegyes térde minden lépésnél szigorúan belebők a világba. E sok szúró, vágó fegyver alatt azonban szelíd és tapintató* lélek lüktet, amely egy bolhának sem szívesen tekeii ki a nyakát. Hatalmas bajszán csend ül, kócos, dérütötte hajában puhaság. 47 év alatt nem sok rossz szót mondott emberre, állatra, tárgyra. A műhelyben is ritkán hallani a hangját. Jó szakmunkád, 17 éve dolgozik az üzemben, heti keresete ma felszalad 200—250 forintra. Ha kevesebb, ha több, szótlanul zsebreteszi, otthon szótlanul átadja a feleségének. Személyére nem költ: kocsmába nem jár, újságot c:ak akkor olvas, ha a HílV-en jövet vagy menet beleolvashat a szomszédjáéba, cigarettát akkor szív, ha a kollégáktól kór vagy kap. Egyszer kórt kölcsön az egyiktől 10 forintot, azt hálálkodva heti egyforintos részletekben íizette vissza. Ilyen, s ehhez hasonló anyagi természetű szolgálatokat mindig duplán fizet vissza szívességgel: munkaerejével; tehát ráfizet. Kívül a világban is lépten-nyomon meghazudtolja harcias külsejét; a villamosmegállónál mindenkit maga elé enged, öregeknek, de még kislányoknak is átadja a helyét. Fedett helyiségben mindig leveszi a kalapját, még az árnyékszékben is. Életében nem ütött meg egy embert, gyerekkorában sem; olyan ösztönös tisztelet élt benne az élet minden eleven formája és mozdulata iránt, hogy nem bir védekezni ellenük, bátran rá lehet (lépni a tyúkszemére. Hogyan állta meg mégis a helyét ebben a korszakban amelyet két háború tiport meg, forradalmak ós ellenforradalmak alakítottak? Elég rosszul. Vizsgáljuk meg múltját! Egy dunántúli pusztáról, szegény zsellércsaláából származik, negyedik magzatja édesanyjának. 14 éves, amikor kitör az első világháború, ekkor már az uradalmi kovácsműhelyben inaskodik. A mesterné pesztonkának íogja a gyerekei mellé, akiknek minden szeszélyét elviseli, minden sérelmet eltűr. De ügyes keze, esze van a mesterséghez is, a bevonult segéd helyett hamarosan ő végez el minden munkát. Mire vége a háborúnak és a kommünnek — amelynek épp csak a szele súrolta a pusztát — a mesterné hozzáadja a legidősebb lányát. Öt évvel idősebb Hajduskánál és sánta. De a legény most sem tud védekezni, hiába hegyesedik már a bajsza: elfogadja, amit a kata és a társadalmi rend rámér. A húszas évek végén feleségével és egy gyerekével Pestre költözik, a fővárosba felszármazott sógorához. Apósa meghalt, helyére az uradalmi számtartó új kovácsmestert ültetett, aki a maga pereputtyával népesítette be a műhelyt. Hajduska sógora művezető egy pesti nagyüzem villany-hegesztő műhelyében, kitaníttatja, elhelyezi rokonát. Itt a gyárban éri a második világháború, a németek be- ós kivonulása, az ostrom, a felszabadulás. Jó szakmunkás, az üzem a hadseregnek dolgozik, tehát nem engedik ki a harctérre. Testben sértetlenül ússze meg a háborút, de hogy belül milyen sebeket gyűjtött, arról a zárkózott, szótlan ember nem vall sem a kollégáknak. Mm családjának. Hogy fest a családi élete? Még a lába kisujja is tudja, hogy a mestere lányát vette el — s ha nem tudná, az asszony naponta gondoskodik róla, hogy tudtára adja. Hajduska reggelente maga suvikszolja kí a cipőjét s a bajszát, maga főzi meg a kávéját, lábujjhegyen jár, hogy fel ne ébressze az asszonyt. Délben az üzemi konyhán étkezik, noha gyenge a gyomra és szívesebben enné a felesége főztjét. Este abból kanalaz, de módjával, mert az asszony nemcsak lusta, hanem fukar is s nemcsak, hogy elszedi az ura egész keresetét, de meg is koplaltatja. Egy szúnyog zsírjával süti ki a krumpliját, két kalásznyi lisztből gyúrja a tészkedve társalogni — akkor se jutna szóhoz. A ház falai már nem ismerik meg a hangját. A Ebből a vízalatti életből, amelynek hemgia nem jut fel a felszínre, 1948 nyarán merül fel. Nem a maga jószántából, baráti kezek rántják fel. Ha megkérdeznők, maga sem tudná, mint történt. A társadalmi s emberi elnyomás, amely alatt hangtalanul nyögött, úgy elformátlcmította, hogy a szeme most még hunyorog a fényben, kese-lába tétován botladoZELK ZOLTÁN: Oi/ág íorká Nyolc teherautó futott át este a Körúton, nyolc teherautón fújták a parti zánidulót, a dalt, mint égő szalagot húzva az úton át fújták, csak fújták a vidám, fiatal katonák! S ahogy futott velük a dal, a nyolc erős kocsi, itt is, ott is kigyúltak az ének lángcsokrai, az Oktogonon egy csapat fiú, maid egv leány f "ijta velük, dalt intve a <lal szalagja után! au Mint jó hírt, úgy adták tovább az utcák és terek, mire a Nemzetihez ért, mór Angyalföld felett s Űjpesten és Zuglóban is s Csepelen és Rákoson . ott zúgott már, lobogott a partizáninduló! No Iám, akár fönn a Tejút, — gondoltam ekkor én — úgy ível, úgy hajol e dal által a földtekén, mert nemcsalt itten szól, lobog, de égő szirmai ott szállnak a görög hegyek között, s Kír.'ban is! Akár fölöttem a Tejút... S bámulva az eget, szinte hallom sürögni már a csillagrendszerek, a napok, holdak, csillagok szorgos, közös hn-'át — világ torkán szól dalotok, fiúk, új katonák! tát. Említettük már, hogy az embarnek dohányra, újságra sem jut, de színházban .—i járt még életében, moziba is ulc akkor kerül, ha a lánya s a veje olyik vasárnap délután befizet neki; bár akkor is csak udvariasságból tart velük, mert szívesebben üldögélne odahaza, a ház oldalához ragasztott kis fészerben, amelyben nyáron mátyásmadarakat tanít magyar szóra, télen meg fababákat s állatokat barkácsol, az óbüdai gyerekeknek. Otthon hétszámra csak olyankor hallani a hangját, amikor álmában beszélget; ha a feleségével kettesben van — bárha volna is zik a szabadság kissbb légnyomása alait. Változásának története így fest: 1943 nyarán megválasztják bizalminak. A Pártba ugyancsak azért lépett be, mert egyik kollégája 1945-ben aláíratta vele a belépési nyilatkozatot, a pártnapokon csak a hallgatásával vesz részt, de kisebb pártmunkákra mindig kapható és egyébként is megbízható, komoly ember, ismeri a műhely életét, az emberek munkáját, gondját, baját. Megvá lasztásámak híre úgy éri, mintha nyakonöatöttók volna. Felugrik, tátog, bajszával kétoldalt védekezően beleszúr a világba, hoszszú, szikár teste maga a tiltakoA tiszttartó szíj ostora Irta: VERES PÉTER A tanya, Feketehalom, lapos dombon fekszik. A cselédházak, istállók és hodályok a halom hosszában húzódnak sorba, apró ablakaikkal arccal délkeletnek, özemben velük szekérszinek, kifogóhely, kovácsműhely. A kovácsműhely végénél magas állványon a csengő, amellyel a fröstököt, delet jelzi a kulcsár, aki a csengővel szemben, a béresgazdával egy lakásban lakik és aki a magtárba menet-jövet megrázza a csengőt és ellop elől-hátul egy-két percet. A hosszú tanyát az egyik végről, északnyugatról a kastély zárja le, amit az „udvar"-nak neveznek, előtte díszfák, mögötte gyümölcsöskert. A másik végéről a sőre istálló sarja keresztbe, amelynek a háta mögött* a szénáskert húzódik nagy árkok és fasorok között ki a határ irányába. A nagy magtér, virító tojáss&rga színével és apró, lyukszerű, de rácsos ablakaival oldalt áll, hogy a kastélyból is, a cselédhásból is, az istállóból is szemmel lehet tartani. A gyerekek, Balogh Jancsiék a cselédházak megett, lenn a hajlôsban. a gyepen tekédnek. A gyepen, itt a tarya alatt nincs virág, még fü se nagyon van, csak disznőganéj és birkamogyoró, mert a kondás is, a kospásztor is itt. a dlsznókút mellett hajt ki a m^sőre, itt várja össze reggel a csürhét és innen ereszti este haza. A várakozó jószágok kínjukban és unalmukban sok trágyát elhullajtanak. Egyetlen növény, ami kitart itt, még a nevét sem tudja senki, nem eszi meg semmi, nem árt neki semmi. sem szárazság, sem vízáradfts, sem a falkás jószág sürü lába, ritkásan elszórt, féllábszárig er6 sötétszürke bokrok. Olyan, mint a csalán, de nem csíp, nem büdös, és nem is jószagú. A ganéj közt kukacoló, bogarászó csirkéknek jó menedék, ide futnak, ha héja közelit s a kotló itt fiirdi kí a bokrok tövében, a pernvésen poros földben a tolla közt futkosó, bőrét ingerlő tetveit. S ha nagyon meleg van, a tűző nap elöl is idehúzódnak a csibék és elnyúlva, pihegnek a bokrok árnyékában, ahol meleg van ugyan, de mégsem vág a nap. Távolabb, az ököristálló megett van már gyengénszúró szerbtövis, ragadós cigánymogyoró, bolondító bokrok, szamártövis, csalán és csudafa is, de csak ilyenkor, a kövér nyár elején, mert a tiszttartó úr, ha egyszer-egyszer eszébe jut, mindig lekaszáltatja. Töméntelen száraz tövis lesz belőle, mert elfelejtik elégetni. Ha eső van, pár hét múlva megint kinő, hirtelen kivirágzik, és magot vet. A tanyai vadnövény nem hagyja mftg&t. Ide is szeretnek a csirkék bujkálni, a kövér dudvák alatt tenyésző pondrók, bogarak után, de nem jó ide jönniük, mert itt a macskák hordják el. Némelyik macska évekig elél kásán, egeren, csirkebélen, halfejen és legfeljebb verebekre vadászik: de egyszer csak rájön a gonosz vágy és apró csibehús kell neki. Ennelt akasztás a vége, de mindig csak akkor, amikor már számolható a kár és megtörtént a tettenérés. Előbb azonban a károsult asszonyok egy sort veszekednek azon, hogy kinek a macskája a tolvaj, mert a gazdája nem hiszi el, míg nem látta. Ez sok időbe és még sok csirke életébe kerül. Az ítéletvégrehajtók a gyerekek, pki kélvezettel és borzongással szemlélik, miként himbálódzik és fuldoklik a macska az ágon. Az édesapák a hajnalon kelnek, már messze vannak a határban, az édesanyák napfeljötte előtt, amikor tülköl és cserget a kondás: kihajtás előtt enni l:-'l aclni a disznóknak, ha nincs más, csávát mosogatólével, poshasztott kcnyérhéjjal é3 kevés korpával sűrített savanyúvizet. A gyerekek ki így, ki úgy; van olyan aszs~ony, aki felzavarja a gyerekeket, csak szoktatásból is, hogy ne aludjanak sokáig, van olyan, aki hagyja, hadd aludjanak az édesek, attól nőnek é3 hát addig nincsen velük baj. Kis Mihálynénak nagyon sírós a picije, rákapott a rigatásra, ő felzavarja a hatéves Lajkót, hogy te Lajcsi te. ringasd Sanyikát, mert kihallik az egysoros ablakon ás az ordítása. Baloghéknál négy gyerek van, a legnagyobb Jancsi, hétéves, a legkisebb Erzsi, háromhetes. Ez még alszik, mindig alszik, nem kell ringatni. De Baloghné is felzavarja a gyerekeket. Egyrészt ne szokjanak hozzá a kápye'másrészt az ilyen gyereknek már hasznát lehet venni. Hessegeti a szarkát, héját, ne vigye el a csirkét, ügyel a disznóra, oda ne szaladjon a vályújára a másé, utánaszalad a tojóstyúknak, megfogja és bedugja a ketrecbe és elviszi az apjának a reggelit a szénáskertbe, ha véletlenül éppen beérkeztek a megrakott szekérrel. Ahogy a nap emelkedik és melegíti a cselédház végét, a gyerekek gyülekeznek a ház végén. Még álmosak és fáznak a friss reggeli levegőben, melegítik savós vérüket a fa ltövén. Egyingben vannak, vagy kék kantusban, fiúk, lányok egyformán. Az ing is, a kantus is, az egy vasárnapon túl piszkos, földszínű, mert ebben alszanak, esznek és játszanak. Csak az olyan nagyobbacskáknak, mint Balogh Jancsi, van ügyes kis gatyájuk, ráncbaszedve takarosan és a nagyobb kislányoknak van kék vagy piros apró szoknyácskájuk. A fázö emberkék általában guggolni szoktak, ezt talán még ősember korunkból hoztuk, mert a föld vagy hideg vagy nedves és a nagyobb kislánykák már lehúzzák a kantust vagy az ingecskét a térdükre, hogy ne virítson a kis szemérmük.. A kisebbek, a bambább lánykák és a fiúk nem sokat törődnek még ilyesmivel. De ilyenkor, amikor kijönnek a ház végére sütkölözni, mint a verebecskék, még mindnyájan ingben, félig álmosan, de már éhesen, fésületlenül, mosdatlanul vannak. Egyikmásik így is marad, az anyjuk elfeledkezik róluk vagy nem ér rá s csak akkor veszi észre, hogy gyerekek is vannak, amikor vagy az egyik vagy a másik nyügölödni kezd, hogy: — Idesanyám, aggyik kényért. A reggeli általában kenyér, vagy keménymagos leves, kásaleves vagy lebbencsleves, de ezeket a gyerekek nem nagyon szeretik. A legtöbb háznál gyerekeknek nincs is reggeli, csak kapnak egy darab kenyeret, szeletet vagy karéjt. Inkább karéjt kérnek, mert jobb, héjasabb, ízesebb és rangosabb a karéj, mint a szelet, de inkább szeletet kapnak, mert gyereknek az is jó, a karéj az apáknak jár. Rozskenyérnek tésztás, ragadós a béle, ízesebb a héja alatti része: mindenki olyan csemegében válogat, amilyenje van. Némelyik gyerek bele van szabadítva, vagy csak keveset ad az anyjára és maga szeli a kenyeret, napjában többször is, soratlanul is és elhányja, csak a héjját rágja le, elhagyogatja, vagy tyúk, kotló, kakas, kacsa, kutya, macska elszedi tőle, más gyerek kéztől kap, mindig sorjával s ha sír, vagy nyafog, pofont is Kap hozzá, úgy, hogy sós könnyével ízesíti a barna kenyeiet. (Folytatjuk.) zás. Nehezebben nyugszik bele, mint húsz évvel ezelőtt a szülői határozatba, amely egy sánta feleséget varrt a nyakába. Két-három hétig nem venni észre rajta semmi változást. De egy idő múlva feltűnik a kollégáknak, hogy már nem kér kölcsönbe cigarettát, s ha megkínálják, viszszautasítja. Leszokik a dohányzásról? Vagy arról, hogy más ember cigarettáját- szívja? Leszokik arról is, hogy a más ember újságjába beleolvasson. Szlvélyessége ugyan semmit sem apadt, hallgaiag udvariassága nem lett hangosabb, de mintha hosszabb, keményebb léptekkel járkálna a műhelyben, olykor még a kalapját is a fején felejti. Két hónappal megválasztása után azzal lepi meg a műhelyértekezletet, hogy szót kér. Mindenki elámul körülötte. Észszeiűsítő javaslata van? Az anyja!... Röviden: ha az öntvény hidegen kerül a hegesztőpáica alá, sokáig tart a munka és sok oxigén fogy. Ha felmelegítik, gázban is, munkaerőben is jócskán megtakarítana a műhely. Egy kis kohót keU felállítani, amelyet faszénnel vagy világítógázzal lehelne fű'oni s azon előmelegíteni az öntvényeket. Két kohó még íobb volna, egyik a kisebb, másik a nagyobb daraboknak. November lesz, mire a kályha a mühsb'b® kerül. Azn^p, hogy üzembe állítják, Hajduska valamivel később kerül haza: gyalog teszi meg a hosszú utat Óbuda túlsó végére. Lassú eső szemerkél, őszi szél fújdogál a Dana felől, Hajduska is fütyörészik. Kitágult körülötte a világ. A sötét, gyéren világított utcán elégedetten dörzsölgeti a kezét, igaz, hogy senki sem látja. Piros, hegyes orral, átfázva ér haza. Felesége eléje teszi a vacsorárt. Hajduska felveti a fejét. — Megint krumplifőzelék? — Az. — Savanyú? Az asszony csodálkozva nézi: nem szokott ez zsörtölődni. Azt ugyan kitapasztalta már, hogy az ura nem szereti a savanyú krumplifőzeléket, de azt is tudja, hogy megeszi, amit eléje raknak. — Ha nem tetszik, hagyja ott> mondja. Hajduska kanalaz. Az asszony nézi. Csend van. A konyhaajtón betolja magát a vő, Kalappal a 'éjén. Hajduska leteszi a kanalat s ráveti álharcias szúrós tekintetét. — Vedd le a kalapot a fejedről! — mondja csendesen. Az ember csodálkozik. — Minek? Hajduska tovább eszik. De a harmadik falatnál leteszi a kanalat az asztalra, felcihelődik, a vejéhez lép s a mutatóujjával lepöccenti fejéről a kalapot. S még mielőtt bárki szóhozjutna, villámgyorsan megfordul, mind a két kezével megfogja a tányérját s a felesége fejére borítja. A fehér porcellántányér elégedetten ül az asszony kontyán. A savanyúkrumpli végigcsorog csodálkozó arcán, belefolyik a fülébe, a nyakán bebúvik a ruha alá, a meglepetéstől tátogó szájába. — Érti? — kérdi az ember. — Adjon más vacsorát, de sietvel Gyújtson be a tűzhelybe, gyerünk! Hajduska megtanulta, amit eddig nem tudott: ha valaki kisebb helyet foglal el az életében, mint amely megilleti, ugyanolyan hibát követ el, mintha túlbecsüli magát. Sokáig fog még tartani, amíg önmagát s a feleségét hozzátöri új világképéhez, de már van egy-két bíztató lépése. Az egyik: eddig hosszú gatyát viselt s mégis mindig náthás volt, most télen is derékig mosdik hideg vízben, az orra kiszáradt, meg is hízott valamennyire. Egy másik: noha olvasástól, tanulástól mindig megfájdul a feje, elhatározta, hogy beiratkozik a szemináriumba.