Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-11 / 107. szám, csütörtök

UJS1@ 1950 mäius 1T EGRI VIKTOR: Stwáttha oullmnáSMi Valami csodálatos bűbáj van abban, ahogy csöndes esö után úgy szökik a magasba a búza, mintha húxnák. Tegnap még alig arasznyi volt és ma a reggeli friss fúvalatban magasan ring mélyzöld tengere. Egyre dúsabb és kövérebb ez a lobogó, eleven, hullámzó tenger. Sovánka uram szeme is örömmel fut végig a jól megmunkált és bő termést ígérő rónaságon. Csak nézi, kövér jó érzéssel csak nézi, hogyan issza fel a nap a harmat csillogás cseppjeit, hogyan csalja, csalogatja maga után az egész határt, a zsenge kukoricást, a kökénybokrok rakoncátlan ágait és amott távolabb a patak partján a vízililiomok szálait, az aranyeső fürtjeit, a nyárfák kis kacsák színére emlékeztető sárgás lombozatát. Nincs boldogít óbb. mint ilyenkor széttekinteni, — alig akad elzö az ámulatra, ami a szívet, a vért megbizseregteti és szinte szikrát hány az ujjak hegyén. Mikor István arra megy, Sovánka uram nem állhatja meg, hogy tne g ne szólítsa: Sovánka: Te is nézed ezt a £zép tavaszi vetést, Pista? István: Hízik az ember a gyönyörűségtől. Évek óta nem volt ilyen szép búzánk. Sovánka: Bizony, áldottnak ígérkezik az esztendői István: Hát megadtuk a födnek, ami kellett, oszt ez a napsütéses és esős május igen ked; vünkre való. Sovánka: Mégis csak kedvel minket az úristen! István: Nem bánom, hogy az úristent belevonta az áldásába. De azt a „mógis"-t elhagyhatta volna. Sovánka: Ugyccn mért? István: Biztosan úgy értette, hogy „gonoszságunk" ellenére is jó hozzánkl Sovánka: Hát gonoszság akad éppen ölég ebbe a világba, öcsém! I s t v á n : De nem a miénkbenl Mert a miénk becsületes, nyílt és nem acsarkodó. Nem olyan, mint a szomszédjáé, a Pintér Ákosé. Sovánka: Hagyd őt, öcsém. A múltkor is hívott, de nem állottam kötélnek. István : Egyszer nem áll, máskor igen. Vallja csak be, Sovánka uram ... Ha nem hallgatna a szavára, régen meglett vóna a lakzi. Sovánka: Meg lesz az is. Mindent idejében. István: Oszt mért váratja meg a íiatalokat. Őszkor Igent mondott, tetszett magának a Ferkó komám ... Sovánka: Megint hívatlan prókátornak csaptál föl? István: Nyakas legény az Anda Ferkó. Szólna magca. i t is, ha a büszkesége engedné ... De látom a Marikáján is, szinte a leiére fogyott. Maga ezt elnézi? Sovánka: Termés után beszélhetünk a lakziról. István: Sehogy se tetszik ma nékem, gazduram. A májust együtt ünnepeltük szépen, muzsikás jókedvvel, a felszabadulás napján a színét se láttam. Sovánka: Nincs az embernek mindig hejehujázásra kedve. A jóból is megárt a sok! István: Miféle jóból? Az ünneplésből? Sovánka: Úgy értsd, hogy néked ünnep vót, te felszabadultál... István: Maga tán nem? Sovánka: Hát nem olyanformán, mint te ... Téged elhurooltak Németországba kényszermunkába. Oszt nem is a szovjet katonák hoztak ki onnan a pokolból. Magad mondtad, hogy amerikánusok voltak. I s t v á n : De elfelejti hozzátenni, amit mindig hallott tőlem ... hogy a szabadságomat azért a ezovjet katonáknak köszönhetem. Ha ők nem harcolnak négy esztendőn át olyan hősiesen, akkor bizony az amerikánusok sohase gyüttek vóna a Rajnáig, meg azon túl. És a csontjaim ott porladnának az idegenbe. Sovánka: Amerikánus lágerben etettek hat állá hétig, míg újból ember lettél. Ezt is tőled tudom. És most elfelejted. István: Dejszen csak azért tették, hogy a mellüket verhessék ... hogy milyen jó emberek. Porhintés vót. Eszel álcázták a sok mulasztásukat és bűnüket, hamis jótékonykodással, utólagos segítséggel. Sovánka: Nagyobb hálával gondolhatnál ráiuk. Itt is mennyit segítettek az első esztendőkben az Unrrával. István: Abban is több vót a spekuláció, mint a szív. Számítás, üzlet vót. Mézesmadzag. De múnúc nem mentünk lépre. Sovánka: Jajaj, olyan Unria-csomagocska jól elkelne most is. István: Oszt mire? Mije hibádzik? ... Nékem egy porcikám se kívánja. Tán a sós csokoládét, az enyvízű süteményt, a büdös bagót szeretné? Sovánka: Most büdös neked, akkor nem vót! István 1 Hát most Igen, mert erősen érzem, hogy az atombomba szaga vóna belékeverve, meg a szolgaság, a rabság sója ... Sovánka: A fehér kenyér mellé! Istvánt Már akinek f éhéi jutna! ... A bankosoknak, a gyárosoknak, a levitézlett uraknak, meg a kulákoknak, akiket megint a nyakunkra ültetnének. De nem a dolgozók százmillióinak ... Azoknak, akik itt és mindenütt a szabad világbem a felszabadulást ünnepelték. Meg azt, hogy már van ízes kenyerük, foszlósbélü kalácsuk is. Sovánka: De nagyra vagy azzal a jó élettel. István: Rosszul mondja, gazduram. Nem nagyra, hanem büszke vagyok erre a jó életre. És még büszkébb arra, ami még csak eljön ... De látom, még egyre a múlton kérődzik. Visszasírja a régi időt . .. Oszt arra kurta az esze, hogy abban a „régi jó világban" maga is hány éjszakát forgolódott ébren az ágyában, ha ilyen bőségesnek ígérkezett a termés. Jaj édes istenem, lesz-e anynyi ára a búzámnak, hogy legalább a kőccsége megtérüljön. Ha meg aszály vót, hát a kevés miatt sopánkodott. Telik-e majd adóra, kamatra. Sovánka: Deiszen nem sírom én vissza a multat. István: Hát akor mért mondja, hogy csak én, a magamfajtájú vót kódis, kényszermunkás, napszámos, kispénzű újgazda vagy gyári munkás ünnepelje a felszabadulást... Hogy magára, húsz holdas középparasztra nem tartozik. Mntha magának fenékig telföl lett vóna az élete a múltban, amit úgy visszakíván! Sovánka (az üstökét vakarja): Úgy, úgy, csak mossad a fejem. Megérdemlem. Csak óvassad a fejemre mind a bűnömet! litván: Jól hallom, Imre bátyám? Nem csengett a fülem? Sovánka: Mondok néked valamit, édes fiam. Úgy hallgasd, mintha ott térgyepölnék a gyóntatószékbe. Pedig még a papunk fülibe se súgtam ilyeneket. De igen erősen kikívánkozik belőlem a szó, hogy ezt az áldott virágzást elnézem... Hallod a pacsirtát? Nem is látom, olyan magasan röpül, de a csattogása milyen erős . .. Milyen fölségesen szép a világ, fiam! István: Szép és jó is, Imre bátyám! Sovánka: Ládd, most bennem bévül olyan béke van, mint ez a madárcsattogásos reggel Oszt te tovább mégy, magamra maradok és egyszerre eltűnik bennem ez a ió érzés. István: De hát mért, Imre bátyám? Sovánka: Tán azért, mert csak a fái szívemmel vagyok közletek. És hiába próbálom, nem tudok egészen a tiétek lenni... A kenyerem javát megettem ... István: Ne vénítse magát, hiszen alig van túl az ötvenen. Sovánka: Te meg jó húsz évvel fiatalabb és ez minden. Te fiatal fejjel belenőttél az újba. Én meg cipelem magammal a régi élet koloncát. Szeretnék én is menni előre, de az a sok gyökér visszatart. Nem lehet őket olyan könnyen eltépni. István : Nem is kell, hogy egyszerre eltépje őket. Sovánka: Pedig úgy vóna ió, egyszerre eltépni mind... Hiába kalapáljátok belém az újat, a jobbat. Az eszem aBt mondja, hogv igazatok van, oszt bévül megszólal valami és csak súgja sötéten: vigyázz, ezek a pusztulásba visznek! István: A pusztulásba? Sovánka: A romlásba!... Viszik ezt az én gyönyörű főelemet. Egyszer csak arra ébredek, hegy nem az enyim többé! Kiver a hideg, csuromvizesen forgok az ágyamban és a fogam csikorgatom: ti nyavalyások, nem adoml Ami az enyim, az enyim maradjon! István: Hát ilyen szörnyűségekkel kínlódik? Sovánka: Azt mondtam néked a minap, a te álmod édes. Ne mtélsz attól, hogy valami bajra ébredsz. Hát én nem álmodok édeseket. Inkább keserű az álmom. István: Hát nem ölég magának, hogy eddig csak jót tapasztalt a szövetkezetben? Nem ölég a törvény, az írás a keziben, hogy ami a magáé, az a magáé?! Sovánka: Ne is magyarázd tovább, Pista. Tudom magamtól is, ha józan fejjel átgondolom. István: Hát ne hallgasson oda másra, a kulák szomszédjaira, meg az idegen rádióra. Biztosan az is vadítja ós uszítja. Sovánka: Azt hiszed, akkor békességem lesz? István: Latolgassa legalább, ki szól magához? Kinek a hangját hallja? Azét, aki itt békét akar, százmillióknak munkát és kenyeret, vagy azét, aki a háborúba vinné a fiát, hogy amott a herék világa még pár évet fölözze a hasznot. Sovánka: Mindenre tudsz feleletet, fiú. Nem is rosszat. Most biztosan nevetsz magadban: ejnye, de höbörgős ez az öreg. István: Dehogy nevetgélek. Inkább azt érzem, jól tette, hogy így kiöntötte a szívét. Mert a kimondott gond félannyira apad. De leveszem a másik felit is a válláról... Oszt az unokája gagyogása cseng majd álmában a fülibe és nem az a sok csúnya súgásbúgás... Sovánka: Bár úgy lenne, ahogy mondod. István: Úgy is lesz, csak akamia kell jobban. És köztünk lennie nem a íél, hanem az egész szívével! SZEKGEJ MIHALKOV: i ÍL (L EB M ® IE Bejött és szó nélkül leült, mint hozzátartozónk, ott volt őkelme mindenütt, hol bor folyt, nótaszó. A lányainknak hevesmód csapta a szelet, mindenkivel jóba volt, mindenkit tegezett. „Olvasd. Meséld el. Mondhatod. Mikor vezetsz oda? Hadd nézzem ezt a rajzlapot, ne féltsd a titkodat..." Ott aludt 8 is, ahol ml. Ládánkban kutatott — széttúrva leltüli a holmit, lazán a lakatot. Az évben kisiklattak pár megrakott vonatot, tüzet fogott a vegyi gyár, tárnánkba víz hatolt. ö álnokul, remegve bár, a vödörláncba állt, úgy keltve a tűzoltásnál ártatlan látszatát. De résen voltunk és nyomát követtük éberen, kérdeztük: „Te voltál?" rászóltunk: „Te voltál!" s ő azt feleltei „Nem!" Kétségkívül övé a nyom, ráblzonyult a tett. „Pusztítottad a népvagyont, sarkaddal taposnál agyon virágzást, életet. Oly otthonosan mozogtál a családon beliil, s fasiszta képed itten áll most leplezetlenül. Téged tiprunk el, undok féreg, s újra nyugalmas lesz az élet!" Fordította Lázár György, A bratislavai CSEMADOK-csoport első ismeretterjesztő előadása Mult héten a CSEMADOK bratislavai helyicsoportja rendezésében Egri Viktor igen színvonalas előadást tartott az „Üj élet hőséről", a munkásról, a dolgozóról, aki az építőmunka végrehajtásában nem ismer akadályt és aki a munkaversenyek varázslatos lendületével kiragadja, ezt a világot az imperialisták kizsákmányoló és ragadozó karmaiból, hogy megteremtse mindannyiunk számára a ragyogó jövőt, a szocializmus világát. Korunk igazi hőse a sztahanovista, az élmunkás — hangsúlyozta Egri — és a mai irodalom igazi feladata az. hogy híven, a szocialista realizmus oszközeivel ábrázolja hatalmas eröreszítését, példátlan és hűséges magatartását az építőmunkában, amely túlszárnyalja minden eddigi várakozásunkat. A szocialista realizmus művészi eszközei merőben különböznek a kritikai realizmus eszközeitől. Míg az utóbbi módszer tisztán a kritika gyakorlásával, a hibák reális feltárásával hatott, addig a szocialista realizmusnak nem szabad megelégednie tisztán a negatívumok szellőztetésével, hanem feltétlenül szükséges, hogy a Párt irányítása mellett, a történelmi materializmus és a dialektika világító fáklyájával rávilágítson a mult és a jelen társadalmi jelenségeinek mély összefüggésére és meggyőző erővel rajzolja meg az épülő jövöt, a szocializmus ragyogó célkitűzéseit. Ez az író feladata a szocialista társadalomban — folytatta Egri. — Az írónak meg kell értenie, hogy a művészetet éppen úgy az építőmunka szolgálatába kell állítani, mint ahogy a dolgozók is összes képességeikkel, a szocialista munkaversenyek lendületes térhódítását szolgálják. Az az elv, mely szerint a művészet tisztán a művészetet szolgálja, teljesen elavult és pontosan visszatükrözi a kapitalista társadalmi rend zsákutcába jutását mind művészi, mind gazdasági téren. Üj szocialista világ van nálunk most kialakulóban. Előttünk áll a Szovjetúnió, mint példakép, tisztán és makulátlanul, a Nagy Októberi Forradalom összes vívmányaival. Ebben a szocialista világban végleg leszámoltak már a kapitalizmus maradványaival és a kizsákmányolás összes válfajait végleg kiküszöbölték. A Szovjetben nincs többé sem kizsákmányoló, sem kizsákmányolt. Forradalmi módon gyökerestül kitépték a kapitalista rend hagyományait és ugyanakkor a régi romok eltakarítása után kezdetét vette a közös építőmunka, amely csodálatos, hatalmas méreteiben páratlanul áll a világtörténelemben. És mindezt az új ember ,a munka hőse, a sztahanovista az SzK(b)P neveltje hozta létre, aki tudja, hogy minden tettével a munkáshazát, a szocializmust építi. Az új ember lelkesedése a szocialitsa haza építömunkájában nem ismer határt, munkája nyomán varázslatos áldás virágzik, hősies és bátor magatartása a jövő kimeríthetetlen forrása. Ennek az új embernek, a szocializmus hősének életét és gondolatmenetét követni, ez az irodalom feladata — mondta Egri előadása folyamán. — Az új szovjet irodalom ezt a feladatát hiánytalanul teljesíti. Azsajev „Távol Moszkvától" című regényében a munkaverseny hatalmas lendülete művészi és meggyőző erejű hangot kap, amit leginkább bizonyít, hogy az aránylag fiatal szerző naponta száz és ezerszámra kapja a szovjet dolgozóitól a lelkesedéstől túláradó leveleket. Azsajev regényének alakjait úgy ismeri a szovjet dolgozó, mintha közeli ismerősei lennének. Azok is, közeli ismerősök, kikkel naponta lépten-nyomon találkozik. A szovjet dolgozóinak milliói, akik a Párt és a szovjetiskola révén megismerték a szocializmust, határtalan örömmel hődolnok a szovjet szocialista irodalomnak, amely a kritika és önkritika termékeny tüzén keresztül megtalálta a maga hangját. Egri előadását azzal fejezte be, hogy népi demokráciánkban az íróknak követni kell a szovjet irodalmat, mert az az egyedüli módja annak, hogy az irodalom méltó helyet kapjon a szocialista építőmunkában. A vita folyamán Major elvtárs ehhez még hozzáfűzte, hogy irodalmunknak a szovjet irodalom példáját követve optimisztikusnak kell lennie és dolgozóinknak utat kell mutatnia a jövő, a szocializmus felé. Horvát elvtárs ezzel kapcsolatban még megemliti, hogy Solochov „Üj barázdát szánt az eke" cimü regénye úgyszólván iskolakönyve lett a magyar termelőszövetkezeteknek. Igen, a munkások, a földművesek már alig várják az új irodalmat, amely az ő életükről és becsületes törekvéseikről ad pontosan számot. Egri Viktor ismeretterjesztő előadását Hikmet török költő versének és Azsajev dramatizált regényrészletének felolvasásával tették változatossá. Az előadással kapcsolatban az az óhajunk, hogy a CSEMADOK minél gyakrabban rendezzen hasonló kultúrestéket. Az ilyen kultúrestéken a magyar dolgozó élvezettel tanul. Sz. B, Üj isk

0láK, melyek Klement Gottwald nevét kapták. A köztársaság felszabadításának ötödik évfordulója alkalmából néhány csehországi és szlovákiai iskolát Klement Gottwald iskolája nevéről neveztek el. Igy keresztelték át a plzeni, a decini iskolákat Csehországban, Szlovákiában pedig a losonci szakiskolát, a preáovi gimnáziumot és a bratislavai felső gazdasági iskolát. Igy a Klement Gottwaldról elnevezett iskolák száma 18-ra emelkedett. Három népiskola, négy középiskola, négy gimnázium, három szakiskola és négy felső ^szakiskola a köztársaság minden részén viseli eddig Klement Gottwald köztársasági elnök nevét. — A francia hivatalok felháborító magatartása Ilja Ehrenburggal szemben. Vasárnap Brüsszelből a párizsi repülőtérre érkezett Hja Ehrenburg, a kiváló szovjet {ró. A francia hivatalok azonban elutasították Ilja Ehrenburgnak azon kívánságát, hogy Párizsban megszakíthassa útját. A világhírű szovjet irónak még csak arra sem adtak engedélyt, hogy a repülőteret elhagyja, kényszerítették hogy azonnal átszálljon egy másik repülőgépre, hogy Svájcba repüljön,