Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-07 / 104. szám, vasárnap

y j sz© 1950 május 7 Peter Iljics Csajkovszkij Klement Gottwald, a szónok „Lelkem egész erejével kívánom, hogy muzsikám széles körben terjedjen el s egyre szaporodjék azok száma, akik szeretik, akik örömet, támaszt találnak benne. Munkámnak ez a legkomolyabb célja" — írta egyik levelében 1880-ban az akkor negyvenéves Csajkovszkij, akinek ma ünnepeljük születése 110-ik évfordulóját. Mégis a századforduló reakciós zeneesztétikája kimondta róla, hogy a „főúri szalónok muzsikusa" volt, zenéjét „az orosz nemesség életéről, számukra komponálta." Aki azonban elmélyül zenéjének gazdag világában, meg kell, hogy Malija a nagy orosz komponista élettől duzzadó optimizmusát, mérhetetlen szabadságvágyát. Éppen azért művészete ma előbb mint valaha, muzsikája széles körben elterjedt, szélesebben mint ahogy Csajkovszkij valaha is álmodta. Nemcsak hazájában, a Szovjetunióban szeretik rendkívül a zenéjét, ápolják mint a klasszikus hagyomány legjavát, — népszerűsége nöttön nő szerte a világon — Írja róla Lózsy János, életművének kitűnő magyar ismerője. Csajkovszkij, ellentétben a világ számos más zenészével, nem volt csodagyermek. Mindamellett tagadhatatlanul kedvező hatással voltak rá azok a zeneórák, amelyeket anyja adott neki. Csajkovszkij imádta édesanyját és saját szavai szerint anyja „egy keveset tudott zongorázni és nagyon kedvesen énekelt". Az első kísérletek után az apa megkérdezte Kündinger akkori kiváló zenepedagógust, tehetségesnek tartja-e fiát? A válasz leverő volt. Kündinger tehetségtelennek tartotta tanítványát. A húszéves Csajkovszkij, aki közben befejezte jogi tanulmányait és a minisztériumban kapott állást, még messze volt attól, hogy hivatásszerűen foglalkozzék a zenével. Csak 1862-ben lesz a pétervári zeneakadémia hallgatója és ekkor végleg elhatározza, hogy a zenének szenteli életét. A világ zenetörténelmében kevés lángész van, akinek tehetsége úgyszólván a zenei alkotás minden formájában egyforma erővel megnyilvánul. Közéjük tartozik Csajkovszkij is. „Csajkovszkij alkotása nagyon sokoldalú, épp olyan egyetemes és mindent magábaölelő, mint Mozart és Beethoven alkotása. Állandóan változtatja jellegét, egyszer lírikus, másszor epikus és dramatikus, müvei tartalma szerint", mondja róla R. Glinka, a mult század nagy orosz zenetudósa. Meghatva állunk a nagy művész 184Ö—1893 hagyatéka előtt. Milyen óriási fejlődés, a művészi érdeklődések mily bősége! Megvan itt minden — az orosz népdaloktól („A réten egy nyírfa állt") a IV. szimfóniáig, az ezer tűztől ragyogó „Nápolyi dalig", az „Olasz capriccio"-ig s a tragikus románcig, amelyet Szirokowli versére írt. Csajkovszkij több mint száz dal zseniális szerzője. Lermontov, A. K. Tolstoj, Tjutcsev, Polonszky, Majkov, Plescsejev és más orosz költök szavaira írt dalai és románcai az orosz zene igazgyöngyei. Csajkovszkij egyformán nagy a szimfonikus és kamarazenében s egyúttal zseniális operaszerző is. Igazi alkotó művész volt, aki örökké lázasan kereste a művészi előbbrejutást, akit szüntelenül hajtott az a belső kényszer, hogy új és újabb, tökéletesnél tökéletesebb müveket alkosson. Művészetének főforrása az orosz népdalok végtelen óceánja. A nemzeti szellem és színezet teljessége csak olyan művész számára hozzáférhető, aki a népi alkotás minden eszközét uralja, aki mintegy magában összpontosítja annak a nemzetnek minden tipikus vonását, amelyhez tartozik. Csajkovszkij e tulajdonságainál fogva igazi népi költő a sző legnemesebb értelmében. Legzseniálisabb három operáját, az Eugen Onyegint, a Pique Damet és a Mazeppát a legnagyobb orosz költőnek, Puskinnak szövegeire írta. Puskin az egykorú orosz irodalmi nyelv atyja s megalapítója volt s az orosz emberek egész nemzedékének vezetője és tanítója. A legnagyobb nemzeti költő. Az ö költészetében zseniális teljességgel nyilatkoztak meg az orosz nyelv sajátosságai, belső zeneisége, amelyek Csajkovszkijban halhatatlan zenei interpretálóra találtak. Csajkovszkij mindenkinél jobban elő tudta varázsolni ezt a zenét Puskin verseiből és költői gondolataiból. Csajkovszkij szavai szerint — Puskin a zseniális tehetség erejével gyakran a zene végtelen birodalmába tér. Magában a verssorban, az ő hangsoraiban van valami, ami a lélek legmélyéig hat. S ez a valami éppen a zene." Csajkovszkij az operát tartotta a zenei alkotás legfontosabb fajtájának. „Az opera, éppen az opera — írta — közelebb hoz a néphez s megközelíthetővé teszi a zenét a nyilvánosság számára s nemcsak szűk körök birtokává, hanem — kedvező körülmények között — az egész nemzet kincsévé." Más helyütt Csajkovszkij ezt mond. ía- Az operának az az előnye, hogy lehetővé teszi, hogy zenei nyelven szóljanak széles rétegekhez." Ezek a kijelentések bizonyítják Csajkovszkij törekvését, amely a művészet demokratizálására irányul. S ebben rejlik annak a hatalmas befolyásnak oka, amellyel Csajkovszkij hatott és hat a szovjet szerzőkre. A kedvező körülmények, amelyekről Csajkovszkij ír s amelyek a zenét az egesz nép tulajdonává teszik, megvannak a Szovjetúnióban. Csajkovszkij a 200 milliós szovjet nemzetek egyik legkedvesebb szerzője és zenéje nemcsak a hangversenyek és színházi műsorok jelentős részét képezi, hanem a szovjet emberek otthoni életében is szerepet játszik. Ahogy ma egy operaház műsora Verdi halhatatlan daljátékai nélkül elképzelhetetlen, úgy hiányos volna a műsor Csajkovszkij operái s balettjei, a Hattyúk tava, a Rómeó és Júlia, az Aurora násza vagy legcsodásabb balettje, a Diótörő nélkül. •Nemzetközi jelentőségének „titka" abban rejlik, hogy nemzeti géniusz volt, hogy zenéjében az orosz nemzet hatalmas hangja zeng. S éppen ez a „titka" az olyan nemzetközi géniuszoknak is, mint amilyenek Chopin vagy Liszt voltak, ezek a valóban nagy művészek, akik az emberiségnek nemzetük örömét, bánátát, fájdalmát s lelkességét tolmácsolják, s akiket ezért hallgatnak és értenek meg ma is s akik ezért hallgatnak és értenek meg ma is akik ezért váltak halhatatlanná. Csajkovszkij gyakran járt külföldön s mihelyt elhagyta szülőföldjét, mindig a honvágy marcangolta. Svájcban ezt jegyezte fel útinaplójába: „Oh, szeretett hazám, százszorta szebb és kiesebb vagy ezeknél a hegyóriásoknál, amelyek voltaképpen csak a földkéreg megkövesedett vonaglásai!" S Newyorkban 1891 áprilisában, két esztendővel halála előtt, szállodai szobájában rögzíti le az imént távozott orosz vendégével folytatott beszélgetéséből ezt a próféciának beillő mondatot: „Oroszországot csupán a despotizmus gátolja abban, hogy az emberiség élére álljon." Ez a mondás mélyen jellemzi Csajkovszkijt, a nemzeti irányú, ma már klasszikussá vált zeneköltészet legkimelkedőbb alakját. (S. A.) A Magyar Könyvtár sorozatában, a Pravda könyvkiadóvállalatnál Bratislavában most jelennek meg Klement Gottwald köztársasági elnöknek 1946 július 8-tól 1948 január l-ig elmondott beszédei és újságok számára adott nyilatkozatai KÖZTARSASAGUNK ÜTJA A SZOCIALIZMUS FELE 1946—1948 címmel. A közel 300 oldalas kötet tartalmazza Köztársaságunk elnökének a csehszlovák kormány nevében 1947 december 1-én Sztálin generalisszimuszhoz, mint a Szovjetúnió miniszterianácsa elnökéhez, intézett levelét, melyben köszönetet mond a Szovjetúnió nagylelkű segítségéért a

t 1947-cs aszályt követő élelmezési nehézségek leküzdésére. A kötetben levő beszédek száma 34, a különféle bel. és külföldi lapok számára adott nyilatkozatoké pedig 13. A beszédeK közül kettő' az 1946 május 26-án megválasztott alkotmányozó nemzetgyt'i

;esen hangzott el, az egyiknek tárgya a kormány akkori építő programja, a másiké a gottwaldi kétéves terv. A többi szónoklat manifesztációkon, a Kommunista Párt Köz. ponti Bizottságának ülésein, pártkonfe. rencián, pártaktíván került elmondásra. Iránymutatásukkal különösen kiemelkednek a szlovák megbízottak tes. tületéhez intei,eit, azután a Devínben a harmadik Szláv Nanon tartott, végül a Szlovák Nemzeti Felkelés harmadik évfordulóján 1947 augusztus 29-én Turčiansky Svä'y Martinban mondott beszédek. E nyilatkozatok a leghitelesebb és drámai elevenségű képét adják Köztársaságunk bel- és külpolitikájának 1946 derekától a kövei kező év végéig. A kétéves terv megindításának és harcos teljesítésének ideje volt ez. Továbbá a következetes küzdelem sza. kasza a csehek és a szlovákok nemzeti frontjába befészkelődött reakció, valamint az imperializmusnak a Marshallterv leple alatt kezdeményezett ármánya ellen. Külpolitikai vonalon leszögezik a bes/édek a Szovjetúnióval kötött szövetséghez való törhetetlen ragaszkodást és a csehszlovák-román, va'amint a csthszlcvák-lengyel együtt, működésnek megteremtését és fejlesztését munkálják. Egy újstííasú történelmi korszak új szónoki stilusát ismerjük meg a beszédekből. Nem a parlamenti vitázó szónokot hall|uk, aki az 1929-i választások után a Kommunista Párt nevében páratlan lendületű támadásra indult a hatalom birtokában hetvenkedőn és ki. méletlenül viselkedő országgyűlési ellenfelek ellen, aki egy látnók bizonyos, ságával figyelmeztette őket arra a vi. lágkataszírófára. amelyet a kapitalizmus előidéz, au* a sorsra, amely ennek az összeütközesnek előidézőit és siettetó'it vária. A most megjelent kötetben az ál:amfő. a szocializmust épí. tő tervek tiéinehajtásának első kezese mutat utat, ösztönöz, lendületbe hoz és közben, ahol szükséges, inti és figyelmezteti a reakciós kerékkötőket. Megkapó a nyilatkozatok rendkívüli világossága és tárgyilagossága. Nem akadémikus beszédek ezek. Az első köztársaság idején keletkezett nálunk az a gyakorlat,' hogy vezető államférfiak ambicionálták kinevezésüket egyetemi tanárokká s ha idejük engedte, szívesen e'őadtak és szónokoltak főiskolai katedráról. Ez olyan pol. gári hagyomány volt: irányítani azt a felső réteget, amelynek kedvező társadalmi helyzete lehetővé tette az egyetemi tanulmányokat. Gottwald elnöknek is van kapcsolata az egyetemmel, de ez nem polgári jellegű intézmény, ő a nép egyeteméhez, vagyis összességéhez beszél, mindenkihez és oly módon, hogy mondanivalóját bárki tisztán és világosan megértse. Miért tud Klement Gottwald ilyen egyszerűen és tisztán beszélni a szocializmus felé menetelő társadalom legfőbb feladatairól? Mert tisztán látja őket és mert törhetetlen hűséggel és szinte kimeríthetetlen, emberfeletti energiával dolgozik megvalósításukon. Még az alkotmánvozó nemzetgyűlésen elmondott beszédeiből is hiányzik minden felesleges retorikus elem. A parlamentből is a dolgozók egyeteméhez szól. íme az új szónoklat, melynek legfőbb sugallója: a szocializmus nagyszerű feladatainak kijelölése, amely nem valamilyen frakcióhoz vagy az államhata'mat önérdekének előmoz. dításra használó osztályhoz, hanem a dolgozók társadalmához fordul. A tények beszéde a legmeggyőzőbb ékesszólás. És az így értelmezett ékesszólás még nyomatékosabbá válik, ha kijelöli a tények ismeretéből következő feladatokat a szocializmus építése érdekében. Ennek az államfér. fiúi munkának szolgálatában állnak Klement Gottwaldnak magyar nyelven most megjelent beszédei, valamennyi nyilatkozata, akár újévkor vagy húsvétkor, akár népgyűlésen vagy parlamentben, a rádióban vagy egy nemzeti vállalat munkásai előtt, a Párt Központi Bizottságában vagy kommunista ifjúmunkások előtt mondta el őket. 67 A. ZÁPOTOCK? ÚJ HARCOSOK SORAKOZÓJA Fordította: VOZARI DEZSŐ Az eredmény: a Kladno—Smichov választókerület az ötödik kúriában Josef Steiner zlichovi üveggyári munkást választotta meg a birodalmi tanács képviselőjévé. Budecsky és Vosmik a választás után hazatért Slanyból. Örömhírt hoztak a községbe: a szociáldemokraták a kladno-smichovi választókörzetben győzelmesen fejezték be a választást. A győzelmet meg kellett ünnepelni. Nem az ellenfelek lekicsinylésével és gyalázásával, hanem a szocialista eszme örömteljes dicsőítésével. A Budecs-környé" kiek így is tettek. Alkonyatkor egybegyűltek. Budecsky, Vasmák, Lánsky, Efler és még igen sok ismert és ismeretlen szocialista, a politikai szervezetek tagjai és a velük rokonszenvezők. Elkészítették a zászlót. Már nem a „Budecs"környéki Művelődési és önsegélyző Egyesület" ismert zászlaját, amely alatt harcba indultak az új eszmékért. Most egyszerű vörös zászlót készítettek, az egész világ dolgozóosztályának harcos jelképét, vörös zászlót, amely küzdelemre lelkesítette a dolgozókat, hogy megszabaduljanak a tőkés kizsákmányolástól, a gazdasági és szellemi elmaradottságtól. Az egybegyűltek a Budecs-hegyre vonultaik. Zákolany fölött, ott, ahol a Libuséról elnevezett tisztás húzódik. „Az Ösi Budecs Barátainak Társasága" néhány padot és egy zászlórúdat állított fel. A társaság alapítása körül V. Dlouhy, a hazafias tanító és idealista álmodozó, valamint L. Zápotocky-Budecsky, a gyakorlati szocialista harcos szerezte a legnagyobb érdemeket. A haladó cseh értelmiség a szocialista munkáselemekkel együtt ebben a társaságban is bátran harcolt a burzsoá álhazafiasság, a birtokosok felfuvalkodottsága, a klerikális sötétség és a fekete-sárga osztrákimádat ellen. A Budecs-környékiek ma a hegy tetejére vonultak. Örömtüzeket gyújtottak, "amelyek -elhesegették "az éji sötétséget. És a zászlórúdon győzelmesen a magasba emelkedett a vörös lobogó. A Budecs-környéki községek történetében először. Senki, még Sefl csendőrőrsparancsnok sem mert tiltakozni'. Amikor később a szolgabíróságon megtette jelentését, a szolgabíró, amolyan régi osztrák bürokrata, reménytelenül legyintett és ezekeet mondta: — Hagyjuk ezeket a dolgokat, barátom, hiába is mérgelődnénk. Az ördög érti a mostani időket. Hát látja, vörös zászló került a rúdra. Ki hitte volna ezt tíz évvel ezelőtt? Vörös zászló leng és egyetlen letartóztatott sincs. Tudja barátom, mondok magának valamit, de ne fecsegjen róla. Tartsa meg magának. Lehet, hogy egyszer eljön az idő, amikor az embereknek nem lesz szükségük se cs. és kir. szolgabírákra, se csendőrségre, se őrsparancsnokokra és mindezek nélkül is jól érzik majd magukat. Vésse ezt emlékezetébe, barátom, mert én mondom magának, én, I. Ferenc József őfelsége udvari tanácsosa és szolgabírája. Kehrt euch, — mehet, készen vagyunk. Sefl őrsparancsnok távozott. Amikor kint volt az épületből, ezt gondolta magában: — Jól végződött a dolog. Én meg annyira féltem ettől a jelentéstől. Azt hittem, az öreg nekem fog esni, amikor jelentem neki, hogy felvonták a vörös zászlót és letartóztatott nincs. Ő meg egy szót se szólt. Illetve, hogy is mondta? A végén az emberek cs. és kir. szolgabírák és őrsparancsnokok nélkül fognak élni. Uram Isten, hiszen ez a korszak már majdnem itt van. Vörös zászlót tűztek ki és nincs letartóztatott. Hát akkor mi a fenének kellünk mi az államnak? Akkor már azt is nyugodtan jelenthettem volna az öregnek, hogy nemcsak zászlót vontak fel, hanem örömtüzeket is gyújtottak és a hegytetőn a szocialisták hangosan, sőt harsogva, hogy az újezdi sziklák is visszaverték, karban énekelek: Fel, fel, fiúk, tengerészek, Küzdeni és halni készek, Bennünket hullám nyelhet el. Ügyünknek győzni kell! Távolban harci dob pereg: Üj harcosok sorakozója, Önkény hiába küld minket bitóra, Nyomunkban már a bosszuló sereg. UTÓSZÓ. El kell mondanom az olvasónak, hogyan keletkeze . ez a regény és miért írtam meg ezt a könyvet. Nem tudom, hogy az apró történetek és visszaemlékezések e füzérét joggal nevezhetem-e regénynek. Se regényírónak, se irodalmárnak nem tartom magamat. De szívesen idézem fel emlékeimet. S nem tagadom, hogy élményeimről alkalomadtán szívesen beszélek is. Az emlékezésre a börtönben és a gyűjtőtáborban volt a legtöbb időm. Az a hat esztendő, amelyet a német megszállás idején a pankráci fogházban és a sachsen" hausi gyüjtőtáborban töltöttem, jó alkalmat nyújtott az emlékezésre. Igy szülőfalummal és apámmal kapcsolatos élményeim, amelyek egybefonódnak a falusi munkásmozgalom első időszakával, különösen elevenen újultak fel emlékezetemben. A börtönben és a gyűjtőtáborban nehéz volt az élet és a legnagyobb gyötrelmet az unalom okozta. Sok embert nemcsak legyöngitett, hanem egyenesen megölt. Nehogy társaink összeomoljanak, el kellett űzni az unalmat. Erre az elbeszélés volt a legjobb eszköz- Ezért mind a fogházban, mind a táborban egész órákon át meséltem fogolytársaimnak. A történetek egész sora emlékezetembe vésődött és ezek a történetek végül szilárd keretet is kaptak. Azután jött a felszabadulás. Űj munka, sok új benyomás és élmény következett, a régi emlékek háttérbeszorultak. 1947-ben szakszervezeteink egyik csoportjával Ráb szigetén töltöttem szabadságomat. Itt a nyaralás alatt barátaim szűk körében újra lehetőség kínálkozott az emlékezésre és az elbeszélésre. Amikor ezeket a történeteket elmondtam, a hallgatóság köréből igen gyakran álltak elő azzal, hogy „mindezt le kellene írni".