Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-28 / 122. szám, vasarnap

1950 május 28 mm m ^ — ÜJ S70 BAŠŤOVANSKÝ ELVTÁRS: Nincs nagyobb boldogság, nem létezik nagyobb cél, mint arra törekedni, hogy jó kommunistákká váljunk „Lenin és Sztál'n nagy tanítása! álta! vezetve, a dicső Szovjetúnió Kommunista (bolsevik) Pártja és a hatalmas Szovjetúnió nagy példája nyo. mán haladva, a Csehszlovák Kommnista Part Központi Bizottságának vezetése alatt, amelynek élén Gottwald elv társ áll és a Široký elvtárs vezette Szlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságának irányításával nagy tör. ténelmi célunkat elérjük". (Bašťovaský 1950. V. 26.) (Bašťovánský e'vtárs beszámolójának folytatása.) Ma népünk és köztársaságunk szövetségesei közé számítjuk a német demokratikus köztársaságot is, élén Wilhelm Pieck elvtárssal, aminek nagy jelentősége van nemcsak népünk és államunk biztonsága, hanem a világbéke szempontjából is. Állandó — mondhatnám mindig aktuálisabb és jelentősebb feladat lakosságunk nevelése a békéért folytatott harc szellemében. Minél őrültebbek az imperialista kalandorok háborús tervei, minél támadóbb háborús propagandájuk, minél dühöngőbbek háborús előkészületeik, annál energikusabban és következetesebben fogjuk terjeszteni azt a meggyőződést, hogy a békét a világon csak a dolgozók hatalmas ereje tartja fenn, hogy a demokrácia és szocializmus nagy világtáborának hatalmas ereje széjjelzúzza a háborús uszítók bűnös terveit és biztosítja a tartós világbékét. Az éppen folyamatban lévő hatalmas kampány a Béke Hívei világkongresszusa állandó bizottságának stockholmi határozaté mellett, amely mellett aláírásával állást foglal Szlovákiában 2,682.966 személy, megmutatja, hogy népünk helyesen fogja fel, hogy milyen mérhetetlen értéke van a dolgozó emberiség számára és építőmunkánk számára is a volág)éke fenntartása érdekében meg kell erő" velésünknek békés jelleggel kell r'r. \ nia. Ki kell fejeznie nemcsak \ zetünk vágyát a világbéke megszilárdítására, hanem egyben mozgósítania kell a dolgozó tömegeket a békéért folytatott harcra, mélyen belé kell rögzítenie azt a tudatot, hogy a békéért harcolni kell, hogy a béke fentartása érdekében meg kell erősíteni a demokrácia és a szocializmus táborát, mert csak a háborúellenes, demaokratikus front hatalmas ereje és megbonthatatlan egysége hiúsíthatja meg és zúzhatja szét az imperialisták, az új háborút előkészítők terveit. Rámutatva a demokrácia világtáborának erejére, a béke és szocializmus ereiére, megmagyarázzuk népünknek a Mao-Ce-Tung vezette új népi Kína győzelmének világtörténelmi jelentőségét az egész demokratikus, imperialistaellenes világfrontra nézve. Egyszersmind megszilárdítjuk a dolgozók nemzetközi szolidaritását, Vietnam, Indonézia, Burma, Malája és más elnyomott és függőségben levő országok hősi népei nemzeti szabadságharca okainak és céljainak megvilágitásával, amely népek hő siesen harcba szállnak a rabló imperializmus bilincseiből való felszabadulásukért. Nemzetünket a kapitalista országok munkásosztálya iránti rokonszenv és proletár testvériség szellemében akarjuk nevelni, ezen országok legjobb dolgozó fiainak becsülésére, akik népüket bátor harcba vezetik politikai és egzisztenciális jogaikért, a nemzeti szabadságért és az állam függetlenségéért, ahogyan erre különösen hősi példát adnak Franciaország, Olaszország és más országok kommunista pártjai. Ugyanilyen energiával akarjuk dolgozóink tömegeiben leleplezni a titoista kémek és az angol-amerikai imperializmus ügynökeinek szégyenteljes szerepét, le akarjuk leplezni aljas árulásuk szörnyű következményeit és egyidejűleg rá akarunk mutatni a jugoszláv kommunista pártban és a jugoszláv népben élő egészséges erők eltökéltségére és hősi harcára a rémuralom és a Tito-féle fasiszta klikk terrorja ellen, Jugoszláviának a népi demokratikus országok családjába való visszatérését. A kapitalizmusnak nem volt és nem lehetett érdeke a nép kulturális színvonalának emelése, ellenkezőleg, olyan irányt követett, hogy elbutítsa a széles tömegeket s ezáltal tudatlanságukból és éretlenségükből hasznot húzzon. Ezzel szemben új társadalmunk támogatja a dolgozókat abban, hogy elsajátítsák a kultúra, tudomány és művészet gazdag értékeit, a népi rétegek gazdasági és művelődési felemelkedését szolgálja. Minél hatalmasabb országunk kulturális fejlődése, annál ,nagyobb Pártunk felelőssége a dolgozóink által felhasznált kulturális értékek tartalmát és színvonalát illetőleg. Milyen kultúra ez, milyen tudományos és művészeti munkát akarunk dolgozóink kezébe adni. Üj, népi demokratikus társadalmunknak új világnézeti és haladó kultúrára van szüksége, amely gyökeréig át van hatva a marx-lenini" tanítás harci szellemével ,olyan kultúrára, amely tudatosan szolgálja a dolgozó népet, tudatosan nyújt segítséget a munkásosztály nagy történelmi küldetésének megvalósításához: a szocialista társadalom kiépítéséhez, olyan kultúra építéséhez, amely éppen haladó szelleme, elvszerüsége és érthetősége folytán a legszélesebb népi tömegek birtokává válik. ' Tíépi * ~' 'démokraliköi" társadalmunk egészséges és fejlődő társadalom. Dolgozó népünk a leghaladóbb tudomány, a marxizmus-leninizmus szellemében valósítja meg a Köztársaság szocialista felépítését és Szlovákia iparosítátását. Átülteti az életbe azokat az álmokat, gondolatokat és nagy nemzeti ébresztőink elképzeléseit a szlovák nemzet legjobb fiainak gondolatait. Üj társadalmunk és dolgozó népünk, ameíy a nwntoísosztály fú a CsKP vezetése alatt oly lelkesen teljesíti a tervet és lerakja a boldog szocialista holnap alapjait, ez az új társadalom tehát megérdemli a nagy, egészséges, erős és hazafias kultúrát, kikényszeríti magának a tudományt és a művészetet, amely megszabadult az idegen ellenséges világnézet hordalékától és olyan elemeitől, mint amilyenek a formalizmus, a dekadencia, a kozmopolitizmus, a klerikalizmus és a burzsoá, nacionalizmus, a világnézeti elvtelenség és az esztétikai játszadozás. A mi modernistáink régebbi szlovák irodalomnak leginkább azt rótták fel, hogy nagyon „irányzatos" és „hazafias" és így túlságosan „egyoldalúvá" vált a nemzeti ébresztő és népnevelő erőfeszítések szolgálatában és hogy sorsát túlságosan szorosan kötötte össze a nép életével és munkájával. Nos, eljött az idő, hogy megmondjuk, az ilyen értékeléssel és az ilyen „elméletekkel" lehetetlen egyetértenünk. Mi, mint az új szocialista világ ébresztői és a leghaladóbb tanítás, — amelyet az emberiség történelme egyáltalán ismer — hirdetői nemcsak büszkeséggel csatlakozunk nemzeti ébresztőink kulturális örökségéhez, de'céltudatosan kapcsolódunk e becses hagyatékhoz, értékeljük és átveszünk belőle minden élő népi és haladó elemet mostani alkotó erőfeszítéseink számára. A történelem folyamán nemzeti kulturánk alkotóit soha nem becsülték meg an/nyira, nem iismerték el és nem vették annyi szeretettel körül, mint ma, de főleg soha nem terjedtek műveik olyan tömegesen, mint ahogyan ma például kiadják a nagv szocialista írók és költők könyveit: így például Hviezdoslav és Kukucsin. Kalincsák, Imrády, Tajovszký és mások művei. A Jirásek és Hviezdoslav akció, amely a Köztársaság elnökének Gottwald elvtársnak kezdeményezéséből született, mutatja a legmeggyőzőbben őszinte és forró viszonyunkat irodalmunk klasszikusaihoz népünk nagy és haladó nemzeti hagyományaihoz. Es egészen nyíltan mondjuk kulturális munkásainknak, új tudományunk és művészetünk alkotóinak, hogy dobják félre az idegen tollaKat, mentesít, sék magukat mindenféle befolyástól, mániától, elképzeléstől és megszokástól, amelyek mélyen eltorzították művészetünk fejlődési vonalát és kulturális életünkben olyan elemeket honosítottak meg, amelyek népünknek egyenesen idegenek. Azonban a kapitalizmus éppen ezt tartotta fontosnak: olyan művészetet, olyan kultúrát akart alkotni, amely a nép számára érthetetlen és tőle távol eső, mely azonban megfelel a burzsoázia perverz életviszonyainak. Az ilyen művészet, az ilyen kultúra természetesen a burzsoázia számára nem veszélyes, mert a doigo. zó nép nem fogadja be tudatába, nem ébreszt benne forradalmi aktivitást és nem lázítja őt az elnyomás, a kizsákmányolás, a jogtalanság elleni harcba a szebb jövőért. Gyakran művészeti munkásaink azt képzelték be maguknak — és így keletkeztek is mindenfajta áltudományos elméletek —, hogy formalista extravaganciájukkal, legyen az bár kubizmus, futurizmus, poetizmus vagy szűrrealizmus stb., a kapitalista társadalmi rend ellen lázadnak és hogy alkotásai fejezik ki tiltakozásukat a barbárság és az uralkodó burzsoázia cinizmusa ellen. Azonban ez semminemű forradalom nem volt, sem társadalmi, kulturális vagy művészeti értelemben. Egyszerűen menekülés volt ez a valóság e'ől, a kispolgári anarchia lázadása, forradalom egy pohár vízben, amely a leg. ' csekélyebb mértékben sem nyugtalaní. totta a burzsoáziát. A kristálytiszta művészet, amely a túlfűtött individualizmus levegőjében született meg, semmiképpen sem fenyegethette a tőke hatalmi érdekeit, ellenkezőleg objektív értelemben véve szövetségese volt, mert az olvasókat eltérítette a valóságos élettől, a kizsákmányolás » az osztályharc problémáiból az álmok és tudata'attiság birodalmába ve. tette. Ezért történhetett meg például az, hogy a fasisza rendszer, amely máskülönben gyűlöl minden újat, dérnok-> ratikust és haladót, nemcsak mindem különleges idegesség nélkül tűrte eze. ket a formalisztikus „lázadásokat", ha. nem még támogatta ;s néhány vállalkozásukat és általában nagyon készségesen bocsátott rendelkezésükre, pa. pírt, sajtót és lehetővé tette számukra, hogy műveik megjelenjenek még I ugyanekkor drákói szigorral büntették, üldözték és börtönözték a munkásokat, akik röpcédulát terjesztettek fasizmus ellenes tartalommal. Ez a művészet és ez a kultúra tehát nem forradalmi és nem is volt. Ez dekadens művészet, szubjektív, megfelel a kizsákmányoló és széthulló burzsoázia társadalmi helyzetének, amelyet egocentricizmus és reakciós idealista bölcselet támaszt alá, amely kifejezi a kapitalsita rendszerben a szociális kapcsolatok bizonytalanságát és ingadozását és visszatükrözi azokat a kétségeket és a polgári osztály tagjai egyéni és társadalmi életének gondolatait és céljait. Ez széttört és terméketlen művészet, amelyben a forma és a tartalom áthidalhatatlan ellentétbe jutnak, míg a forma hatalmas arányokba terjed szét a tartalom és az elvszerűség rovására. Ez röviden tebát annak az eltűnő társadalomnak művészete és kultúrája, amely a lejtőre jutott. Miért beszélünk oly részletesen erről a kérdésről? Azért, mert még a felszabadulás után sokáig Szlovákia képzőművészeinek, íróinak, zeneszerzőinek, alkotó művészeinek jelentékeny része, akik közül sokan Pártunk tagjai, ennek a művészetnek áldozott és ebben a módszerben látta a haladó és modern irodalom fő kifejezését. Milyen út vezet ki ebből a helyzetből? Munkásosztályunk hála a nagy felszabadító dicsőséges Vörös Hadsereg munkájának és a Szovjetúnió és személyesen Sztálin elvtárs felbecsülhetetlen segítségének, eltávolította a kapitalizmus bilincseit és a dolgozó parasztsággal szilárd összeköttetésben építi országunkban a szocializmust. A mi hazánkban nincs és nem is lehet jövőtől való félelem vagy bizonytalanság, nem lehet kétség az élet értelme felől, hazánkban örömteli az élet és öröm az építés A mi társadalmunkban az alkotóművész és a kultúrmunkás nincs magára hagyatva, hacsak saját maga nem szigeteli e] magát és nem húzódik vissza az „elefántcsont-toronyba" A mi országunk rendezésében a tudósnak és a művésznek nemcsak hallatlan fejlődési le. hetőségei vannak alkotó munkára, hanem az összesség boldogságában megtalálhatja teljes mértékben saját személyi boldogságát. A mi viszonyainkban a szocializmushoz vato átmenet közepette az egyéni és az egész társadalom életének mélyen po. zitív értelme és oka van. Ezért a tril társadalmunkban nem indokon sermttL féle dekadens művészet, semmiféle széteső „kultúra", semmiféle átkozott költőnek. Művészi és tudományos alkotóink, nak még szorosabban kell felzárkózniok népünkhöz és munkásosztályunkhoz, amelyet a Kommunista Párt vezet, hogy így alkotásuk hatalmas harci fegyvere lehessen az új világ épísésének, hogy hatalmasan és örömtől telten hangozzék, lelkesítsen és moz. gósítsa népünket a munka lendülete felé, hogy tárgyát a dolgozók forró országépítő erőfeszítéseiből merítse, hogy a marxi-lenini tanítás élő és soha ki nem szikkadó forrásából merítsen, hogy büszkén és becsületesen hirdesse a haladás és a szocializmus eszméit és nyíltan nyilvánítsa ki harcos osztálytartozandóságát és pártosságát. Fel kell hagyni a mesterséges és élettelen fogalmazással „a művészet a művészetért" és a tudomány a tudományért" öncélú kultúrájával. Kell, hogy kulturánk, új tudományunk és új művészetünk az életet szolgálja, kell. hogy új társadalmunk értékeit megsokszorozza és megerősítse, kell, hogy segítsen áthidalni a nehézségeket és kell, hogy a nép életét boldogabbá és örömtelibbé tegye. Íróink, alkotó művészeink, művésze, ti és tudományos munkásaink az 6ax» szes ágazatokban kell, hogy mindenekelőtt felszabaduljanak a nyugati befolyások bilincseitől. Hogy ez milyen nehéz dolog, azt világosan látjuk Tatarka elvtárs példáján, aki „A plébános köztársasága" című könyvében becsületesen törekedett arra, hogy új szocialista regényt alkosson, azonban olvasása közben egyenesen kézzelfoghatóan érzed, hogy a formalizmus. amelyektől még nem tudott teljesen megszabadulni, valamint az elég* telen világnézeti tisztaság, mennyire akadályozza a teljes és meggyőző mű. vészi kifejezést. Ha a művészi és kulturális étékek alkotóinak nálunk valakitől tanulniok kell és tanulniok kétségtelenül kell, úgy példaképük a nagy realista írókon, a cseh és szlovák alkotókon kívül kell, hogy a világirodalom klasszikusai legyenek, akik az emberi műveltség nagy haladó hagyományait képviselik, de mindenek, előtt a hatalmas szovjet irodalom, a tudomány és művészet az, amely a legnagyobb mértékben megfelel az új haladó, magasan elvszerű és harciasan újkori követelményeknek és mértékeknek. A szovjet művészetben mélyen gyökereznek a szocialista realizmus alapelvei. Népünk elnyomása a múltban és harca a darab kenyérért és az örömteli holnapért, a faszmus eHeni harc és a nemzeti felkelés hősi története, a szocializmus felépítéséért, örömteli élet kiépítéséére folyó nagy küzdelem a városokban és a falvakon, a hatalmas erőfeszítések a szocialista átalakulásért, a természet és végtelen eirőinek teljes kihasználása, a harc a békéért, — ez a gondolati és érzésbeli gazdaságnak olyan fegyvertára, amely kell, hogy íróinkat és művészeinket olyan öntudatos és lelkes alkotásba lendítse, amely tartalmával és formájával egyenrangú lesz népünk nagy harci és országépí. tő erőfeszítéseivel és vívmányaival. Művészeti alkotóink, ha bátortalanul, ha még kétségek között is, lassan erre az új útra, a szocialista realizmus útjára lépnek. Az irodalomban meg kell említeni mindenekelőtt Peter Jilemnický „Garammenti krónikáját", Vlado Mináč „Tegnap és holnap" című regényét, Ján Kostra költői müvét „Sztálinért", valamint Milán Lajčiák „Köszöntő" című költői gyűjteményét, mint művészi alkotásunk új tavaszának első fecskéit. Azonban ezek a fecskék nem maradnak árván, alkotásaikkal további írók, költök, képzőművészek, zeneszerzők csatlakoznak hozzájuk, akik öntudatosan hirdetik a szocialista realizmust és azt ígérik, hogy művészetük új útjainak úttörői lesznek. A szlovák szocialista rea'izmus kezdeti fejlődése hatalmas lökést kapott a lánglelkü Sztálin 70. születésnapja ünnepségeivel, valamint az SzKP IX. kongresszusának előkészületeivel. amelyek nagyon értékes kötelezttségvállalások jegyében folytak le nemcsak munkásaink és parasztjaink, hanem kultúrmunkásaink részéről is. Ez az irodalom, a zene, a képzőművészet, a film, a tudomány és úgyszólván a kultúrmunka minden ágazatára vonatkozik. A. kommunista íróktól és művészi alkotóktól elvárjuk, hogy rendszeres iskolázással fogják elsajátítani a