Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-18 / 113. szám, csütörtök

* 1950 május 18 -UJSZ0 L „A BEKE ORSZÁGA" Zareszky plébános nyilatkozata Fővárosunktól mintegy 25—30 kmre fekszik Nagylég. Ennek a kis csallóközi falunak a plébánosa a csehszlováliiai béketábor egyik harcos tagja. Zareszky István plébánost a mult napokban felkerestük otthonában és megkértük, hogy nyilatkozzék arról a nagy akcióról, amelynek jegyében ma élünk. A békeakció, a békeívek aláírása olyan jelentőségű mozgalom, amelyben ma minden becsületes dolgozónak, minden becsületes embernek, ald a békét óhajtja, aki az új élet eljöttét kívánja, ott kell állnia és harcolnia k<Jl érte. Zareszky István, ez a fiatal katolikus pap szíve teljes lelkesedésével állott sorompóba és harcolt valamennyiünk szebb holnapjáért, a tartós békéért. Felkérésünkre a következő nyilatkozatot tette a békeakció kérdésében. „Az egyház már 2000 éve Imádkoztatja a szentmisékben: Pacem relinquo vobis, pacem meam do vobis, békét hagyok nektelc, az én békémet adom nektek. Amikor Krisztus király napján a prefációban ünnepélyesen énekel a papság, ennek a prefációnak utolsó mondatai közt van az is, hogy ez az ország a Regnum pacis, a béke országa. Nekünk kereszténykatolikus hívőknek tehát a békét hirdető Krisztus parancsa szerint egyenes kötelességünk nemcsak imádkozni az áldott és boldog békéért, hanem cselekvőleg is arra kell törekednünk, hogy először béke legyen a szivekben, aztán béke egymás közt és végül béke az egész világon. Ezért kell nekünk katolikus papoknak élen járnunk egy ilyen mélyenjáró nagy mozgalomban, mert hiszen így váltjuk valóra és váltjuk életre Krisztus tanítását. Béke a szívekben, ez azt jelenti, hogy az ember szívében csak akkor lesz termékeny béke, h

a az a viszony, amelynek Isten és ember közt kell lennie, olyan lesz, amilyennek az evangélium parancsa szerint lennie kell. Béke egymás közt: ez már társadalmi vonatkozású gondolat. Mert lehet-e egy közösségnek az életét építeni béke nélkül? Élhetnek-e pl. az emberek egy házban, egy utcában, egy faluban, egy városban, egy járásban és az egész országban egymás mellett, ha nem él köztük a béke? Vagy lehet-e béke ott, ahol az emberek egymást ruhájuk, származásuk, hivatásuk, nemzetiségük, vagy fajuk szerint osztályozzák és lehet-e békéről beszélni ott, ahol az emberek egyike a másikát megcsalja, kiuzsorázza, vagy megveti? És lehet-e béliéről beszélni akkor, amikor a termelt javakat nem osztják el igazságosan, kinek-ldnck érdeme szerint ? Megteremtődlietike a béke, amikor a ránk bízott feladatokat nem végezzük el olyan becsületesen, hogy abból mindannyiunknak java származzék? Ez tehát a béke gondolatának társadalmi vonatkozása. És a harmadik oldala a kérdésnek: béke az egész világon. Most azt. látjuk, hogy az emberiség két nagy táborra szakad. És jellemző, hogy míg az egyik oldalon paktumokat kötnek az emberek, Atlanti Paktumot, Földközi-tengeri Paktumot, védelmi vonalat építenek, terv-eket tárgyalnak meg katonai szakértők bevonásával, fegyvereket szállítanak, egyszóval csupa háborús intézkedéseket tesznek, addig a másik oldalon békésen építenek az emberek, a többtermelést sürgetik és szorgalmazzák, szociális intézkedéseket vezetnek be, amelyek egész tömegeket érintenek és az ellátásban arra törekszenek, liógy min' denki az ő végzett munkája nyomán hozzájusson azokhoz az Ipari és földműves cikkekhez, amelyek az életet fenntartják. Mert hát sajnos, hányszor történt meg, hogy egy őriilt emberi elme vagy egy nemzet uralkodási vágya, el akarja tiporni a gyöngébb nemzetet? Mennyi háborúság és pusztulás van a világon csak azért, hogy az erősebb nemzet elvegye a gyengébbtől azt, amit az Isten adott neki. Mindez természetesen már a „Béke az egész világon" gondolatát érinti. És ki mentené fel a felelősség alól azokat a népeket, amelyek fegyvert fognak és millióknak halált, testi és lelki nyomorúságot, árvaságot és bánatot okoznak. Milyen más lenne az élet, ha hadihajók helyett lakásokat, kórházakat és templomokat építenének, ha háborús támaszpontok helyett utakat és hidakat, hadianyag gyárak helyett a primitív termelési módokat tökéletesítenék, fegyverek és muníció helyett segítséget nyújtanának az elmaradott népek kenyérharcához és az atomnak irdatlan és félelmetes erejét nem az emberiség pusztítására, hanem javának szolgálatába állítanák. Ez a hármas gondolat az, amely bennünket a békeakció támogatásánál vezetett és az én szent meggyőződésem és az oltártestvéreké ls, hogy ilyen nagy mély és mélyenjáró gondolat megvalósításával végrehajtói vagyunk Krisztus Urunk parancsának és igazságának. Katolikus híveinknek csak azt üzenem, amit Krisztus parancsa nelriink előír: biztosítani szívünkben, egymás közt és az egész világon a termékeny építő békét és a békés munka lehetőségét. És arra buzdítom oltártestvéreimet és híveimet továbbra is, hogy ezt a nagy akciót, amely a stockholmi rezolucló aláírásával oly nagy feladatot ró vállukra, valóban cselekvőleg támogassák és ne csak aláírják ezt a békeívet, hanem teljes erejükkel támogassák a világon kiformált nagy béketábort, amelynek élén a békés építőmunkát támogató nemzet, a nagy Szovjetúnió áll. Így válaszolnak a csallóközi kisparasztok a háborús uszítóknak A világ nyolcszázmilliós béketáborának egységes tömbje az utóbbi hetekben határtalan lelkesedéssel csatlakozik ahhoz a stockholmi felhíváshoz, amelyben a Béke Hívei világkongresszusa állandó bizottsága a béke után vágyó és a boldog jövendőt építő emberiség nevében követelik az atomfegyvernek, mint a támadás és az emberek tömeges megsemmisítése fegyverének feltétlen betiltását, szigorú nemzetközi ellenőrzés létesítését e határozat végrehajtására. A stockholmi kongresszus ugyanakkor leszögezte, hogy háborús bűnösnek fogjuk tekinteni azt a kormányt, amely elsőként használja az atomfegyvert bármely ország ellen. Az ülésen résztvevő 81 állam dolgozó népének kiküldöttei felhívással fordulnak minden becsületes emberhez az egész világon, hogy névaláírásával támogassa ezt a határozatot. Lapunk hasábjain a népi demokratikus országokban folyó aláírási akciókról már többízben adtunk számot, Magyarországon, Bulgáriában, Lengyelországban és a nagy Kínában az emberek tíz- és százmilliói siettek e felhívásnak eleget tenni. Május 14-én hazánkban is megindult az aláírási ákcói. A városok munkásnépe, a falu dolgozó parasztsága, férfiak, asszonyok és a fiatalság egyaránt büszke öntudattal indultak a békeülésekre, hogy aláírásukkal hangsúlyozzák, hogy minden akaratukkal a békefront ügyét kívánják szolgálna. A csehországi Sumavától Szlovákia keleti határáig minden faluban, minden városban vasárnap óta a béketábor hívei hitet tesznek arról, hogy építő munkásságukkal, a termelés fokozásával együttes erővel akarják részüket kivenni a békevédők nagy munkájából. SA í 'j-A \ T r u m a n : Ezek csak aláírások, mun kás úr! Äl u n k á s; De mögötte az egész béke szerető világ áll harcra készen. De nézzük meg közelebbről falvainkat most, e fontos napok idején. Kopogtassunk be a kis tanyai háaakba, állítsuk meg az eke szarvát tartó kisparasztot, állítsuk meg a dübörgő traktort vezető traktoris>'át, vagy a napi munkájából otthonába visszatérő földmunkást. Kérdezzük meg tőlük, mi az ő véleményük a békéről és a háborúról. Mi az ő véleményük az építésről, az új életről és miért utasítják el oly egyöntetűen a nyugati imperialisták háborús uszítását. : Én, lelkem, négy gyermek any• ja, hcgyan Is kívánhatnám a háborút? Gépkocsink a bratislava—somorjai betonúton rohan, jobbról-balról zöldülő vetések ígérik a nagyobb darab kenyeret és dicsérik a falu népének szorgos, gondos kötelességteljesítését. Štefanikovce határában, közvetlenül az országút mentén tiszta babakocsi és közelében három szorgalmasan kapáló ember kötötte le a figyelmünket. Hétfő este volt, az aláírási akció tulajdonképpeni első napjának estéje. Kocsinkat leállítottuk, megszólítottuk a kapálással elfoglalt dolgozókat. Az országúti árkot átugorva siettem hozzájuk. Fehér főkötős, időesbb, mosolygósarcú asszony, mellette egy fiatalabb s a kis gyerekkocsi körül egy 25—27 éves férfi forgolódott most éppen, hogy elcsKítsa a pöttömnyi kisgyermek sírását. Meg. mondom nevemet s midőn a fehér főkötős asszony felé nyújtom kezemet, Butiosa Karolina megtörli munkás kezét kötényébe és kíváncsian kérdj tőlem, mi járatban vagyok? — Én, lelkem, négy gyermek anyja, munkás, dolgos embernek felesége, hogyan is kívánhatnám a háborút — válaszol a feltett kérdésemre. — Nézze, mily békésen élünk mi ma itt, munkának szentelhetjük életünket és munkánk u!án kiérdemelt jutalmat is kapunk. Ha a háborús uszításokra hallgatna a nép, a háborús uszítókkal szemben nem lépne fel a legerélyesebben és ha az ő álmuk valóra válhatna, dehogifis találhatóit volna itt bennünket ily békés munkában. És a vőm — mondja jóízűen felnevetve — most nem ringathatná, csitítgathatná a kis unokámat. Kul asz Miklós és Emilia, a fehér főkötős asszony lánya és veje is beleszólnak beszélgetésünkbe. A fiatalasszony inkább a szemével beszél, Ku'.asz pedig büszkén mondja, hogy ő ma délelőtt a fővárosban aláírta már a békeívet, de az asszonyok is még az este, ha munkából hazamennek, alá fogják írni. Elbúcsúzom és folytatom az utat A kocsiban négyen ülünk, csak a motor zúgását lehet hallani, mindnyájan el vagyunk merülve gondolatainkba. A beton útnak vége van már és útunk kissé elágazik a főútról, Gutor község felé haladunk. A falu szélén kis, szerény házacska húzódik meg, az udvaron egy csapat kisliba gágog, ketten is szórják az eleséget a kis állatok elé. Pikusz József és felesége, Erzsébet. Két csöppnyi kis lányuk van. Boldog, megelégedett életet folytatnak. A férfi és az asszony is fiatalságuk minden életerejével követelik a békét, hogy gyermekeiknek szentelhessék a munkáskezük szerzette javakat. Beszélgetésünk során észrevesszük, hogy Pikusz József emlékei a háborúval kapcsolatosan borzalmasak lehetnek. Nehéz, hosszú éveken keresztül élt távol szüleitől és szeretteitől, fiatalságának legszebb éveit a fronton, életveszélyben és állandó idegfeszültségben töltötte. Csak borzalommal gondol vissza ezekre a napokra és megelégedettséggel tekint a jelenre, ha ránéz családjára, feleségére és gyermekeire. Pikusz Erzsébet még utánam kiáltja az ud.arról: — Én mindenit el fogok követni és minden erőmmel azon leszek, hogy a faluban ne legyen egy se, aki ne tartaná kötelességének, hogy a békeívet aláírja. Rakita Árpád, r. k. plébános: A keresztény vallás lényege egy a békemozgalom céljával A somortjai járási nemzeti bizottság elé a késő délutáni órákban érkeztem. A nagy tanácsterem nyitott ablakainál embercsoportokat láttam, így hát itt is megálltam. Most folyik az aláírási akció megkezdésének ün népségé — kiáltják felém, — mi sem természetesebb tehát, mint hogy közelebbről akartam látni ezt az ülést. A jár;'si Nemzeti Bizottság tanácstermében munkások, kisparasztok s a dolgozó értelmiség ülésezik, hogy megtárgyalja, miként indítsák meg ezt a nagyfontosságú aláírási akciói. Az ülésen a béketábor mellett száll síkra a kiis városka római katolikus plébánosa is. Rövid fulmináns beszédben mutatott rá arra, hogy ma minden igaz kereszténynek és minden katolikus papnak fokozott tevékenységet kell kifejtenie, ha hü akar maradni Krisztus tanításához: harcolnia kell a Szovjetúnió vezette béketábor győzelme érdekében. — Minden katolikus papnak a békét kell szolgálnia — állapítja meg Rakita Árpád római katolikus plébános —, nemcsak imádkoznunk kell a béke érdekében, de a szószéken híveink között napról napra kell síkra szállnunk azért, hogy hívőink minél acélosabb tömbbé kov ácsolodjanak egybe a világ béketáborának híveivel. A katolikus pap ma hivatása magaslalán csak akor áll, ha felvilágosítja a népei, hogy a Béke Híveinek nagy táborát milyen keresztényi és krisztusi cél vezeti. A katolikus papnak kötelessége, hogy megértesse a néppel, hogy Krisztusnak csak úgy lesz igaz és hű tanítványa, ha harcolni fog a béke megvédéséért. — A háborúnak célja a haszonszerzés. A háborút azok akarják, akík a muUban is kizsákmányolták, kiuzsorázták a kisembert, a dolgozó tömegeket, a háborút a milliomosok, a gyárosok kívánják. Már pedig a keresztény vallásnak lényege ezeknek érdekeivel homlokegyenest ellnkező. A keresztény vallásnak lényege az, amit a békemozgalom hívei céljukul megjelöltek. És ezért kötelessége minden katolikus papnak, hogy síkraszálljon a stockholmi rezolúció érdekében mindennapi beszédében, akár aszószéken, akár másutt, mert az emberiség a boldogulását csakis békében és a kizsákmányolástól mentes világban tudja elérni. — fejezte be beszédét Rakita Árpád, római katolikus plébános. Iza néni három keresztje Nagylégen koromsötétség fogadott bennünket. Délután nagy vihar volt és valami zavar következett be az áramszolgáltatásban. Tanácstalanul álltunk a falu utcáján, amikor egyszerre csak ismerős hangra lettünk figyelmesek. A faiu tanítója közeledett felénk, Zsömbörgi elvtárs, az ő segítségével jutottunk aztán el a szövetkezeti ház elé. A sötétben kezdtük el a szövetkezeti székház előtt egybejött emberekkel a beszélgetést. A falu életéről, nehézségeiről és harcáról beszéltek velem a körülöttem állók. Sok baj van itt még ma is Légen, de az emberek már mosolygósabban tekintenek a jövőre, mint hónapokkal ezelőtt, mert a régi jegyző, aki csak bosszúságot és kellemetlenséget tudott a kisembernek okozni és csak a reakcióval vagy kuláksággal cimborált, távozik a faluból. Az emberek csak azt nem tudják megérteni miért tart olyan soká a jegyzői hivatal átadása. Itt is a béke aláírási akcióról esett az elmúlt napok során a legtöbb szó. Lukacsovics Antal, a pártszervezet elnöke büszkén számol be arról, hogy milyen nagy sikere volt a vasárnapi összejövetelnek. Ahányan ott voltak a szövetkezeti házban és udvaron, mind aláírták a békeívet. — Volt egy nagyon megható jelenete a vasárnapi megnyitásnak — vág Lukacsovics elvtárs szavába Zsömbörgi József. — Ahogy az ünnepi szónok befejezte beszédét és a polgárok sorba járultak a nagy asztalon kitett békeívek aláirásához. egyszerre csalt az öreg Iza néni, aki szintén itt volt ezen ünnepélyes aktuson, kabátomat elkapva megszólított: — Tanító úr, én is, én is alá szeretném írni ezt a békeívet. — Iza néni szegény, dolgos munkás volt egész életében, akinek szűkösen jutott az élet napsugaras oldalából. Odavittem hozzá a békeívet s akkor sült ki, hogy ő bizony az írásvetés mesterségét nem ismeri, mert az ö gyermekkorában a mindennapi kenyérért kellett neki harcolnia és nem maradt ideje az iskolára. Három nagy keresztet rajzolt a békeívre remegő kezével és hozzátette: Én a békét kívánom és ennek a hazámnak a békés életét, mert ez gondoskodott rólam, szociális segéllyel segíti öreg napjaimat. A békeakeióról beszélnek a nagylég! kisparasztok Csölle István, a nagylégi Egységes Földműves Szövetkezet elnöke és Mészáros Gyula is bekapcsolódnak a beszélgetésbe. Csölle István is emlékei között kutat és szomorú időket elevenít fel. A háború idejét, amikor a Csallóköz és a többi vidék falvainak ifjúságát hitleri fasiszta hordák parancsára kivitték Németországba. ö ezekkel a gyermekekkel az egyik internáló táborban került össze. Csonttá, bőrré lesoványodott ártatlan gyermekek serege volt ez. akikkel az amerikai hadsereg tagjai ugyancsak nem bántak különben, mint a hitleri fasiszta elődjeik. Ha valaki a nyugati kultúra magasabbrendüségéről akar beszélni, az sohase felejtse el azt, hogy ezek a kultúremberek a kis népek gyermekeivel hogy bántak. Kis Dezső három és félholdas kisparaszt készségesen áll rendelkezésünkre. Szabatos, tömör mondatokban fejezi ki véleményét: — Ml a békét akarjuk, s a béke érdekében kötelességünk, hogy fokozott erővel vegyük ki részünket az építésből. A városokban a munkássá* az üzemekben és a gyárakban fokozott termeléssel segíti elő a béke nagy ügyét. Ml dolgozó parasztság akkor támogatjuk a leghathatósabban a világ béketáborát, ha épftjük az Egységes Földműves Szövetkezetet, ha azon igyekezünk, hogy jobbat, többet és olcsóbban termeljünk. Ezt pedig csakis a szocialista, mezőgazdasági módszerek bevezetésével érhetjük el. Mi dolgozó emberek vágunk, ml a békét akarjuk, a háborút csak azok akarják, akiknek zsebében az arany csörög és akik arra spekulálnak, hogy ismét ők kerüljenek fölénk és ml robotoljunk, dolgozzunk azért, hogy egyesek jólétben dúskálkodhassanak. Beszélgetésünk a késő éjjeli órákba nyúlt el. Hazafelé jövet, mi újságírók, arról diskuráltunk, hogy falvaink dolgozói nemcsak hogy harcos hívei a béke táborának, de tudatában vannak annak is, hogy mivel kell hozzájárulniok a béke megvédéséhez. Tudják, hogy a béke tábora az egész világon azáltal fog erőteljesebbé válni, ha minden egyes hívó pontosan teljesíti kötelességét, ha kis- és középparasztságunk az Egységes Földműves Szövetkezetekbe csoportosulva nemcsák hogy elindítja, de el is mélyiti a szocialista mezőgazdasági termelést a falvakban, ha munkásságát annak érdekében fogja kifejteni, hogy többet, jobban és olcsóbban termeljen, ha a falusi élet elmaradottságát saját erejéből felemeli és i Béke Híveinek sorában oly meggyőződéssel fog résztvenni az építés munkájában, ahogy azt Kis Dezső mondotta: „Nem elégséges csak a békeívet aláírni, de vmnkáséletünk minden szakaszában arra kell törekednünk, hogy hazánkban a szocializmus felépítésével támogassuk a Béke Hívei nagy táborát s hogy leleplezzük azokat, akik megbontó! kívánnak lenni annak az egységnek, amely falvainkban az új életet akarja megteremteni. Kérlelhetetlen szigorral kell leleplezni a belső ellenséget, aki építő munkánkat meg akarja akadályozni!"