Uj Szó, 1950. május (3. évfolyam, 99-123.szám)

1950-05-17 / 112. szám, szerda

UJSZÖ A marshaUizált Párizsban 1950 május !? A repülőgép ablakán túl komor sötétség van. Csak valahol messze lent pislákolnak apró vörös fények. Franciaország felett repülünk, Párizs elővárosai felett. Az előbb még alig észrevehető fények gyorsan közelednek. Már meg lehet különböztetni a város utcáit, a világos ablakokat. A repülőgép leszálláshoz készül. Párizsban vagyunk... A szovjet szakszervezeti küldöttség a gépkocsi ipari szakszervezet országos konferenciájára érkezett Franciaországba. A késői órák ellenére a repülőtér zsúfolva van emberekkel. A szovjet vendégek fogadására kijöttek a párizsi gyárak munkásai, élükön Alfréd Costtal, a Francia Fémmunkások Szövetségének titkárával. Üdvözlő kiáltások hangzanak. A munkások megszorítják a kezünket, barátságosan megveregetik vállunkat, hatalmas vörös, meg mimóza csokrokat nyújtanak át. • A gépkocsi ipari szakszervezet országos konferenciája a következő napo nyilt meg, a Fémmunkások Szövetségének házában. A szép, ódon villa nem túlnagy termében vagy 500 kiküldött gyűlt össze az ország valamennyi gépkocsi vállalatától. Itt voltak a Renault, a Citrcfcn és sok más gyár munkásai, tisztviselői és mérnökei. Azért jöttek össze a fővárosba, hogy közösen kidolgozzák a békéért, a szabadságért, a dolgozók életszínvonalának emelkedéséért folyó további harc tervét. A küldötteket a vállalatoknál nyilt szavazással választották meg. A katolikus szakszervezetek és a „Force Quvriére" szakadár szakszervezeti csoport arról álmodozott, hogy saját embereiket is becsempészhetik a konferenciára. A „Force Ouvriére" áruló vezetői igyekeztek szakadást előidézni a haladó Általános Munkásszövetségben egyesült szakszervezetek soraiban. E próbálkozások azonban hiábavalóknak bizonyultak. A francia gépkocsi ipari munkások több mint 80 százaléka az Általános Munkásszövetség jelöltjeire szavazott. Ambroise Croise, a Fémmunkások Szövetségének főtitkára, beszámolójában rámutatott arra, hogy az amerikai tőke szolgálatába állított francia ipar a hanyatlás útján van. Az országban nö a munkanélküliség. A vállalkozók tovább folytatják támasaikat a dolgozók életszínvonala ellen, felverik az árakat, csökkentik a munkabéreket. Croise felhívta a francia gépkocsi ipari dolgozókat, folytassanak még erősebb harcot jogaikért. Ezután a küldöttek emelkedtek szólásra. Beszámoltak arról, hogy a gépkocsi üzemekben egyre nő a katonai megrendelések száma. A halálthozó fegyvereket, amelyeket francia gyárakban készítenek, a vietnami „szennyes háború" folytatására, Tito bandita-klikkjének és a spanyol fasisztáidnak felfegyverzésére használják fel. A munkások megtagadják a katonai szállítások teljesítését, de a vállalkozók az utcára teszik őket, a rendőrség „fekete listába" foglalja nevüket, ezzel megfosztja őket annak lehetőségétől, hogy ismét munkába állhassanak. , — Vállalatunk munkásai megtagadták a katonai megrendelések teljesítését — mondja a La Valettegyár küldöttje. — A tulajdonos ekkor utcára tett több, mint 300 embert. De mi addig fogunk sztrájkolni, amíg csak az összes elbocsátottakat vissza nem veszik újra munkába. ... A rhonessi gyár munkás kollektívája nem akar és nem fog a háborúra dolgozni — jelentette ki Lerance küldött. — Amikor a tulajdonos azt az utasítást adta, hogy katonai cikkeket gyártsunk, kihirdettük a sztrájkot. A mi célkitűzéseink ugyanazok, mint a francia kikötőmunkások célkitűzései, akik aktív harcba kezdtek a háborús előkészületek ellen. A munkások elkeseredéssel és gyűlölettel beszéltek a konferencia szónoki emelvényéről a Marshall-terv pusztító következményeiről. A munkások életfeltételei napról-napra rosszabbodnak. A reálbérek Franciaországban már 1948-ban alig érték el a háború előtti reálbérek felét. A konferencia küldöttei sokezres dolgozó kollektívák nevében követelték a munkabérek haladéktalan emelését. Meleg ünneplésben részesítették a konferencia résztvevői a szovjet küldöttséget. Üdvözletünkre válaszul a teremben háromszoros „hurrá!" dörgött fel. A lelkes tetszésnyilvánítás közepette egy érces hang váratlanul rázendített az Internacionáléra. Az egész terem felállva lelkesen énekelte a proletárhimnusz magával ragadó szavait. Egyik vasárnap elhatároztuk, hogy megtekintjük Párizs munkásnegyedeit. Gépkocsink gyorsan robog végig a napsütötte utcákon. A sugárút mentén sok virágárus, kosaraik tele vannak pelyhes mimózaágakkal, színj pompás tulipánokkal. Magunk mögött hagyjuk a belvá• rost, az utcák egyre szűkebbek lesznek, egyre szorosabban húzódnak meg a düledező, lepattogzott vakolatú házak. Nemsokára ki kellett szállnunk a kocsiból. A vezető egyenesen megtagadta, hogy ilyen úton tovább vigyen. A házak falai olyan közel voltak egymáshoz, hogy az utca leginkább mély, szűk szakadékhoz hasonlított. Mindenütt nyirkos szag terjengett, a nap nyüván soha nem sütött ide be. Találkoztunk később egy férfi csoporttal, akik az utca szélén álltak. Élénken beszélgettek, körülvettek egy idősebb munkaruhás embert, aki a L'Humanitét tartotta kezében. Az utca végén, a téglafal mellett állt egy gyanakvó tekintetű feketeruhás ember. Hajlongva ajánlott a járókelőknek apróbetüs szedésü újságlapokat. — Ez az ember de Gaulle pártjának lapját árulja — magyarázza a tolmács . — Mindennap eljön ide, de alig ad el 10.—15-nél több újságot. Az itteniek a L'Humanitét olvassák. Nyomasztó hangulatot kelt az emberben a „Marché de pus" nevü hatalmas piac, amely a kerület középpontjában van. Három kilométerre nyúlik a fasor, amelyen állandóan nyüzsögnek az emberek. Mindennap ezer meg ezer ember gyűl itt össze. Idejönnek a munkanélküliek, hogy eladják utolsó holmijaikat. Közöttük vannak a „Citroen" és a „Renault" munkásai is. Fáradtarcú asszonyok egy skatulya gyufát, egy doboz tüt, vagy régi csipkéket kínálnak megvételre. A csatornák lefolyói mellett únottarcú öregemberek és gyermekek üldögélnek. Előttük van az eladnivaló — berozsdásodott lakatok, régi kulcscsomók, különböző rongyok, kifakult szőnyegdarabok és egyéb lim-lom, aminek a rendeltetése el sem képzelhető. Rengeteg az eladó, csak éppen vásárló nincs. A piacon állandó az óriási zsivaj, a csatornák kigőzölgése kibírhatatlan bűzzel fertőzi meg a levegőt. Ez is Párizs! Az éhező, a munkanélküli, a marshallizált Párizs .. Hosszú ideig fog emlékezetünkben élni Vitryben tett látogatásunk. Nagy munkástelep ez, mintegy 45 ezer lakossal. A megszállás éveiben Vitry lakói elkeseredett harcot vívtak a német fasiszta hódítók ellen. A hitleristák vadásztak a kommunistákra, kivégezték, vagy haláltáborokba vitték őket, de minden meggyilkolt kommunista helyébe tíz új harcos állt. Barbet polgármesterhelyettes meghatottan mondotta nekünk: — Azokban a nehéz napokban a nagy Sztálin neve lelkesítette a fasizmus ellen harcoló vitry-i munkásokat. Most ugyancsak az ő neve lelkesíti a munkásokat harcra a békéért a háborús gyujtogatók ellen. A vitry-i kommunisták azt mondják: „Nem vagyunk egyedül, velünk van Sztálin és a szovjet emberek milliói." Párizs felszabadítása után Vitryben is megtartották a községi választásokat, azonban az eredmények nem voltak ínyére a rendőrség felügyelőjének. Utasítására új választásokat írtak ki, de a vitry-i munkások ismét csak a kommunistákra adták szazatukat. A községi tanács 16 tagja közül ma 14 kommunista. A francia munkások békeharca szorosan egybekapcsolódik a kenyérért vívott harcukkal. A háború és az uralkodó osztály gyalázatos garázdálkodása által koldusbotra juttatott francia nép mind erélyesebben követeli a békét és a barátságot a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal. I. Blinov. A komáromi munkásdalárda bemutatkozása A tiszttartó szíjostora Irta: VERES PÉTER Menni kell, de mi legyen a madarakkal, k'i fogja, ki őrzi addig őket. Madzag nincs, hacsak a gatyások gatyamadzagra nem kötik őket. Miskában felébred megint az ördög, nem mehet haza a tanya gyerekei közé, hogy másnak legyen madara, neki meg ne legyen. Kéri Kis Lajcsitói, adja kicsit oda, hadd nézze meg, de Lajcsi nem adja. Attól fél, sose kapja vissza. Miska erre hozzákap a madárhoz: — add ide mán, hadd nézzem meg! Lajcsi nem adja. Erre dulakodni kezd vele. el akarja venni a madarat, a többiek megrettenve néznek, Zsuzskának is felakad a szeme, a két gyerek hajba kap. Lajcsinak nincs csak fél keze, a másikkal a madarat fogja, rúg, harap, aztán egyszer csak a Miska kezében a madár, de csüng már a nyaka, tátong, vége van. Lajcsi ordít, Miska megütődve néz a döglött vízicsirkére, adná már vissza, vigyorgó röhejjel, de nem kell Lajcsinak, aki olyan keservesen sír, mintha az anyját veszítette volna el. Megállj, megmondalak idesapámnak, kapsz, te, ne félj — rebegi könnyei között. Miska nevet: — Mondhatod, mondjad csak, majd kapsz te, szíjostorral, ha megtudja, hogy a Feketetóba voltál. Zsuzska rémülten húzódik félre, neki még megvan a madara, de vájjon nem kerül-e rá a sor. Miska kegyetlen rabló, sok játékot elszedett már tőle. De Balogh Jancsi váratlanul fellázad és Kis Lajcsi mellé áll: — Ez nem játék Miska, ez nem igazság! i Ki mit fogott az azé! Miért döglesz' tetted meg a Lajcsi madarát! Miért nem fogtál te is? Mit szólnál te, ha tőled vennének el valamit? Miska felhörken: — Mit akartok taknyosok? Ki sem mertetek volna jönni, ha én nem hílak benneteket. Mit ér az a rossz vízicsirke ? Egy pillanat és a banda összevész, de a gyengébbek, Baloghék és Kis Lajcsi nem mernek birokra kelni, hanem ösztönösen göröngyöt akarván kapni, leszaladnak a tó széléhez és már feszegetik is a félig száradt sárkockákat. A botok a gyepen hevernek, ahhoz nem nyúlnak. Nincs is mindegyiknek. A gyerekhad kétfelé szakad. Zuzska és Bivalyos Jancsi a Balogh fiúkkal maradnak. Kerékgyártó Jancsi, Rácz Imre, Kovács Jancsi az erösebbel tart és zuhog a sár mindegyik oldalról a másik felé. Nem birnak egymással, de a Baloghok csoportja gyengébb, mert apróbbak a gyerekek és Zsuzska csak félkézzel hajigál, mert a másikkal a kiskacsát fogja. A kis Imre meg csak hátul serénykedik, mindig Jancsi mögé búvik. Miskának gonosz ötlet jut eszébe, de bután elkiáltja: — Szedjük el a ruhájukat, hadd menjenek pucéran haza! Majd kapnak otthon — és már száladnak is a ruháért a partra. De a Baloghok és Zsuzska fürgébbek, felkapják a ruháikat és futnak a tó partján a messzeségbe, hogy minél távolabb lehessenek Miskától. Egy darabig üldözik őket, de nem érhetik el, mert a madártulajdonos Zsuzska úgy fut elöl vékony lábaival, mint akit a rémület hajt. Közben lehajlik a nap a tó fölé és a gyerekeknek eszükbe jut, hogy haza kellene menni, mert mi lesz ebből. Mindegyik csapat ott, ahol van, gyorsan lemosakodik, úgy ahogyan éppen tudnak és szennyes kis testükre felhúzzák piszkos gúnyáikat és erős szorongással, mert eszükbe jut, hogy szülők is vannak a világon — két úton. két csapatban elkocorásznak haza. • Este mindegyik házhaj alatt visítanak a gyerekek: az anyák verik őket. Fiúpecér Zsuzska visítása túlhat mindenkién: meg kell szenvedni a rövid boldogságért, a pelyhes kis madárért. De az anyja nemcsak ezért üti, hanem azért is, hogy mi lesz ebből a lányból, ha már most is a fiúkkal járkál. Csak Sóvágó Miska szökik meg most is, nagytestű, nehézjárású anyja keze alól és a kicsi Balogh Imre szalad el, amíg az anyja az engedelmesen, majdnem hallgatagon, apró nyögésekkel álló Jancsit üti, amíg csak a sovány keze bele nem fárad. Jancsi állja a verést, mert valahol kis lelke mélyén egy kis jóérzés bujkál benne, amiért a rabló Miskával az igazságért szembeszállt. Ez nem kicsi bátorság és ez olyan jó. Tudja, hogy bűnös, az anyja ütése majd leszárad róla, de a tiszttartó ostorcsapását, amelynek a helye ott vereslik még most is a balorcán, nem felejti el soha. — Vége — Jelentős szocialista kultúreseményről szeretnék beszámolni. Komárom harcos munkásmozgalmi központ volt az első köztársaságban, „a vörös Komárom" nevét nem ok nélkül viselte. Erre a hagyományra gondolva, különös érdeklődéssel vártuk a szocialista kultúra terén építő munkájukat. Hittük és tudtuk, hogy Steiner Gábor harcos társai és elvtársai: a komáromi dolgozók magukhoz térnek az elmúlt évek kábulatából és az igazi szocialista kultúra hirdetői lesznek. Ez a reményünk és hitünk beteljesült, amikor vasárnap este a komáromi munkásdalárda hangversenyét hallgattuk. A CSEMADOK komáromi helyicsoportja a régi „Egyetértés" dalárdát életre keltette. A dalárda tagjai mind munkások, nagy részük még az „Egyetértés" dalárda tagja volt, a többi a fiatal munkásnemzedékből került ki. Az imponzáns kultúrpalota hangversenyterme méltó keretet nyújtott a koncerthez. Amikor az egyforma sötét öltönybe öltözött 60 munkás felsorakozott a hangverseny-dobogón, különös megilletődés vett erőt az emberen. Egytől-egyig kemény, öntudatos munkásarc. Érdekes volt megfigyelni a kottát tartó kérges munkáskezeket. Volt közöttük olyan is, kinek a munkától vagy harctól megcsonkított keze tartotta a kottalapot. Dinamikus, csupa energiát sugárzó hang, telve optimizmussal, átütő erővel áramlott a murikástorkokból. Ügy éreztük, hogy már magának a hangnak is olyan ereje van és olyan harcos békeakarat árad belőle, mely minden akadályon keresztül győzelemre viszi a béke ügyét és ha kell, megvédi. Az ünnepi hangulatot árasztó légkörben a himnuszok eléneklésével kezdetét veszi a műsor. Ezt követte Cibulka Gabi prológja, amelyet ez alkalomra Traub kultúrtárs írt. A prológ Krauz Márton elvtárs emlékére Íródott, aki a régi dalárda karmestere volt s akit a fasiszták pusztítottak el. A közönség meghatottan és mély átérzéssel fogadta ezt a kegyeletes megemlékezést és már ettől kezdve megvolt a kapcsolat az előadók és a hallgatók kőzött, amely az utolsó percig tartott és olyan hangulatot keltett, amely méltó volt ehhez az esthez. A műsor változatos és Ízléses volt. A karénekszámokat szólószámok és szavalatok tarkították, ötletes újítása volt a rendezésnek az, hogy az énekszámok szövegét megelőzően elszavalták. A munkásdalárda műsorszámai kivétel nélkül gyönyörűek voltak és tartalmukkal a valóságos szocialista kultúrát szolgálták. A népdal csokorból, az „Énekel a csalit" című egyvelegből őszintén és meggyőzően csendült fel a „Nem voltam és soha, nem is leszek nagyságos úr" refrain. Ezek a dalosok büszkén és öntudatosan énekelhették ezeket a sorokat. Ez volt a hatásnak egyik legnagyobb fegyvere, hogy amit énekeltek, az illett is az ő egyéniségükhöz és munkás életükhöz. A szólószámokat Magyaricsné, a Skodaüzem munkásnője énekelte közvetlenül, egyszerűen, őszinte átérzéssel. Műsora Schmidt Viktor tanár szerzeményeiből állott, akt bebizonyította, hogy nemcsak értékes zenepedagógus, hanem kitűnő zeneszerző is. különösen József Attüa „Ha nem szo* rítsz szívedre" című megzenésített költeménye tetszett. Magyar dalokat énekelt Gáborek Zsazsa temperamentumosán és ügyesen. Cibulka József hajógyári munkás magyar népdalaival osztatlan sikert aratott, amely csak fokozódott, amikor Novikov és Dunajevszkij gyönyörű és jól ismert szerzeményeit énekelte szólóban a kórus kíséretével. Palotay Károly Petőfi-verseket szavalt mély átérzéssel és Kadlicsek István József Attila „A város peremén" című örökbecsű költeményét adta elő megértéssel és átérzéssel. A jövendő szocialista nemzedéket Veleba Hédi és Veleba Ili kislánykák képviselték. Tehetségesen zongoráztak, ök is Schmidt Viktor tanár növendékei és sikerüket nem kis mértékben öntudatos, bájos elfogulatlan viselkedésükkel érték el. Munkásszülök gyermekei és jövendő építői a szocializmusnak. Schmidt Viktor zenepedagógus becsületes, értékes munkát végzett, zenei műveltségét és iskolázottságát felhasználta arra, hogy a munkásokból kihozza zenei készségüket, tehetségüket és a munkás énekkart Szlovákia példaadó kultúrcsoportjává fejleszti. Az estet nem méltatnók teljes egészében, ha nem emlékeznénk meg Szulcsányi Rudolf zenekaráról. Kitűnő együttes és az az érdekességük, hogy a zenekar minden egyes tagja a Skoda-üzem munkása és csak esténként muzsikálnak, különösen, hogyha a CSEMADOK-nak van szüksége rájuk. Mindegyik lelkes és aktív tagja a CSEMADOK-nak. Azt hiszem, elfogulatlanul leszögezhetjük azt a tényt, hogy a komáromi munkásdalárda bemutatkozása első igazi kulturális élményünk volt a CSEMADOK-csportok műsorai között és a legnagyobb reményekkel nézünk a komáromi munkásdalárda jövője elé, mert meg vagyunk róla győződve, hogy nemsokára országos viszonylatban olyan nevet fognak szerezni maguknak, amely méltó lesz a régi „Egyetértés" munkásdalárda hírnevéhez. • 1 A rokonszenves munkásarcokat figyelve feltűnt nekem Risnyovsky kultúrtárs, aki 40 éve a komáromi Skoda-üzem dolgozója. Megillető tisztelettel érdeklődöm nála, milyen érzésekkel vesz részt ismét a dalárda munkájában. — Boldog vagyok és fáradhatatlanul dolgozom a kultúregyesület dalárdájában. 1921—1938-ig voltam az „Egyetértés" énekkar tagja és bizony azóta az évek nem multak el rajtam nyomtalanul. De most, amikor Schmidt Viktor tanár felhívást intézett hozzánk, hogy hívjuk életre a régi munkásdalárdát, azonnal közéjük jöttem és hogy ha a próbák előtt a napi munkától fáradtságot is érzek semmi sem tarthat vissza attól, hogy a próbákon résztvegyek. Mindig örömmel daloltam a harcos forradalmi indulókat és most épp olyan lelkesedéssel éneklem, mert úgy érzem, hogy ezzel is dolgozom a szocializmus építésén és — egy kissé önzésből is, azért, mert úgy érzem, az ének hangjai megfiatalítanak és lelkemröl leveszik évtizedek munkájának és harcának ránehezedő terhét. Túri Mária HÍREK A NÉPI DEMOKRÁCIÁKBÓL ALBÁNIA. Az albán mezőgazdasági szövetkezetek egyike „a sarló és kalapács szövetkezet", amely Mamura községben működik, megünnepelte alapításának harmadik évfordulóját és pedig magasabb munkatermelékenységgel, a termény magasabb hozamával, tagjai kul túrszínvonalának emelésével és sikeresen harcolt a szövetkezet idősebb tagjainak előítéletei ellen. 1947-ben, amikor a szövetkezet megalakult összesen 37 család élt ebben a faluban, közülük 99 százalék analfabéta volt. Most három év elmúltával a szövetkezet tagjainak száma 37 százalékkal emelkedett és már csak öt ember látogatja az analfabéták számára felállított tanfolyamot, a többiek már megtanultak Írni és olvasni. 1947-ben a szövetkezetnek 140 hektárnyi földterülete volt, 20 pár igásállata és igen kisszámú mezőgazdasági eszköze. Három év alatt a megművelt föld területe 10 százalékkal emelkedett és a szövetkezet tagjai most traktorokkal müvelik meg ezt a földterületet A szövetkezetnek a gazdasági gépeken kívül gépjavító műhelye is van. Az állatállomány 47 százalékkal növekedett. A szövetkezet új lakóházakat és iskolát is épitett. A termelékenység és az életszínvonal fokozatos emelkedésével a szövetkezet egyes tagjainak keresete is emelkedett. A NÉPI KINA. A kínai népi köztársaság kormánya további 12 tartományban osztja szét a földet. A többi felszabadított tartományokban a földreformot az aratás után valósítják meg. Az öszszes felszabadított részekben csökkentette a kormány a földbért. A rendelet értelmében minden földterületet meg kell művelni és a műveletlenül maradt földterületeket a helyi népi szerv szétosztja a kis földművesek Vtiaőtfc