Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-15 / 87. szám, szombat

1950 április 15 II

J SZÖ Tavaszi munkaruhák Két célszerű ruhaösszeállítás a tavaszi munkákhoz. Dolgozó nőinknek mindkettő csinos kellemes viselet. A meghatott tisztelet hangján számol he, szovjet élményeiről Baehrata képviselőnő fiz erdőben — Ciptiripp! Plim-plim-plam! Félre csúszott a paplan! — figyelmeztette az egyik tücsökfiú Mackó mamát. Ez a tücsökfiú az ébresztőóra szerepét vállalta. De ha valamelyik alvó kitakarózott, akkor is rázendített a dalra. Hajnalodott máir. Mackó mama sorra járt az ágyak között és betakargatta az alvókat. Ilyent sem látott még a világ, ami ebben a jó meleg barlangban volt Tele kamrát, meleget, ennivalót eleget. A kis ágyakban gyerekek aludtak. Mackó-gyerekek, őzi-gyere' kek, mókusok, tapsiak s fent a magasban, gerendákhoz rögzített fészkekben a madarak. A tücskök nemcsak az ébresztőórák feladatát látták el, hanem egyben tűz" őrök is voltak. Tücsök mama és lányai felváltva ügyeltek a tűzre, hogy ki ne aludjon. Ha lángok pislogni kezdtek, tüstént rázendítettek a dalra: — Kedves szülők, vigyázat! Tél kerülgeti a házat. Jó ilyenkor a meleg, elűz fagyot és szelet. Erre az őzikék szülei, a szarvas-mama vagy szarvas-papa megrakták a tüzet. Piros, kék, sárga, lila ruháikban' a lángtündérek új táncba kezdtek s duruzsolva dicsérték Mackó apót: — Mackó apó megérdemli a pihenőt, ő gyűjtötte össze a legtöbb tüzelőt. Mackó mama elkészítette a reggelit. Mackóknak mézet, őzikéknek szénát, madárkáknak magot, mókusoknak mogyorót, tapsiéknak répát, özi Jenő, a legkivánesibb p. gyerekek közt, kidugta az orrát a barlangajtón, de rögtön visszahúzta s elmondta, mit látott: — Télapó rázza kint a fákat. Jó dolguk van benn az állatkáknak. Fagyfiak futkosnak szerteszéjjel. Havazott, havazott egész éjjel. jj—wu. Egyszer csak felült ágyán Mackó apó, megdörzsölte szemét, nagyott ásított s talpra állt. Mackó anyó megkérdezte: — Hozzak lekvárt? Hozzak mézet? Mackó apó csak annyit dörmögött: — Brumm! Brumm! Brumm! Enni ráérek, előbb egy kicsit körülnézek. Kicammogott a barlangból s beleszagolt a levegőbe. Zimankós téli reggel volt. Hó" Az I. kerületi pártszervezet n. utcai szervezete 77/83. a KSS IX. kongresszusára vállalt kötelezettségeinek egyik legszebbbikét valósította meg 13-án este, amikor is megnyerte egy előadásra H. Baehrata képviselőnőt és-S. Mészáros elv. társnőt, a Központi Pionír szervezet vezetőjét. Mindketten a témát megillető érdeklődés mellett számoltak be a szovjetben szerzett benyomásaikról és tapasztalataikról. H. Baehrata képviselőnő annak a kormányküldöttségnek tagja volt, amely Sztálin elvtárs 70. születésnapjára a csehszlovák nép ajándékait adta át. S. Mészáros elvtársnő pedig a Komszomol és pionír organizáció tanulmányozására utazott a baráti Szovjetúunióba. Először Baehrata képviselőnő emelkedett szólásra és előadása olyan közvetlen, érdekes és őszinte érzéssel teli volt, hogy a hallgatóság nem tudott betelni a hallottakkal és újabb és újabb kérdésekkel akarták meghosz. szabbítani a számukra különösen értékes előadást. — Amikor a kormányküldöttség útja aktuális volt, éppen Kelet-Szlovákiában tartózkodtam és amikor hazaérkeztem, azzal fogadtak, hogy az a szerencse ért, hogy Pártunk engem küld holnap Moszkvába a kormányküldöttséggel, amely Sztálin elvtársnak az ajándékot viszi. Nem akartam hinni ebben a szeren, csében, hogy én a Szovjetúnióba mehetek, csak magam elé bámultam, ahelyett, hogy hozzáfogtam volna a készülődéshez. Amikor már a vonatban ültünk, akkor is hihetetlen volt előttem, hogy tényleg a Szovjetúnióba utazom. Široký elvtársnak mondottam még: „Nem fog történni valami a vonattal? Tényleg megvalósul ez a vágyam, hogy a Szovjetúnió vendége lehetek?" Szerencsés és gyönyörű út után, amikor megérkeztem, én úgy gondoltam, hogy pontosan megfigyelem a szovjet életet, de különösen a családi életet, mert hiszen idehaza is az asszonyokon keresztül állandó kapcsolatban vagyok a családokkal. Mindenki más céllal megy ki a Szovjetúnióba, mindenki a saját munkájához akar anyagot, tapasztalatot gyűjteni, én megmaradtam elhatározásomnál és különösen a családi élet volt érdeklődésem központja. Ez annál ls könnyebb volt, mivel a Szovjetunióban minden a családi élet körül forog és erre van tekintettel minden törvény, rendelkezés, minden szervezés. Első és legfőbb célunk azonban Sztálin elvtárs, a Szovjetúnió első polgárának 70. születésnapjára készített ajándékok átadása volt. A szovjet nép valóban olyan barátsággal és szívélyességgel fogadott bennünket, amilyennek általában leírják a szovjet nép szívélyes és baráti érzéseit Csehszlovákia iránt. A kölcsönös üdvözlések után mindjárt azt kérdezték, hogy mi a kívánságunk. „Sztálin elvtársat akarjuk látni!" „Természetesen, látni fogják", mondották. „De mi még a kívánságuk?" "Üzemeket, kolhozokat, gyermekotthonokat, színházat, balettet, operát szeretnénk meglátogatni." „Mindenben lesz részük", nyugtattak meg bennünket. Sztálin elvtárs születésnapja előtti napon érkeztünk meg s a városon legnagyobb meglepetésünkre még egyáltalában nem látszott, hogy másnap milyen nagy napra készülnek. Reggel, amikor kinéztünk az ablakon, teljesen megváltozott Moszkva képe. Piros zászlódíszbe öltözött, tele arcképekkel és üdvözlő feliratokkal. Este a legnagyobb moskvai színházban ünnepi ülés volt a Legfelsőbb Tanács képviselői és az összes külföldi vendégek részvételével. Amikor megérkeztünk a színházhoz, a legjobban feltűnt nekünk, hogy nem volt kordon, együtt tolakodott a közönség a vezető férfiakkal. A csehszlovák küldöttség a földszinti egyes páholyt kapta, ezzel is mutatni akarta a szovjet állam irántunk érzett megtisztelő barátságát. Amikor a Legfelsőbb Tanács tagjai és a külföldi kiküldöttek kijöttek a színpadra, izgatottan kerestük Sztálin elvtárs helyét, nem volt semmi megkülönböztetés a helyeken, hogy rögtön szembetűnt volna: itt fog ülni Sztálin elvtárs. Meg. találtuk, az első sorban a harmadik széken ült, nem akartam hinni a szemeimnek! Ez a szerénység, ez az egyszerűség, amellyel résztvett az ünnepi ülésen, bebizonyította a róla hallottakat. Minden mozdulatára figyeltem, minden mozdulata belémidegzödött, úgyhogy azóta, ha egy rossz képet látok Sztálin elvtársról, Tombolt a vihar, mintha sohase akarna végeszakadni a télnek. A szelek majd letépték mérgükben a barlang bejárata felett ékeskedő táblát. Vájjon, mi állt a táblán? Ez az írás: „Erdei lakók munkaközössége." — Alatta szerényen még enynyi: „Téli menedékház." — Ügy bizony! A téli fagy így nem tudta elpusztítani a szelíd vadakat, Volt egyszer egy baba Volt egyszer egy baba, Az volt ám a baba! Csillag volt a szeme, Arany volt a haja. Soh'se állt durcásan Sírásra a szája, Mikor aludt, se kért Tejet uzsonnára. Tarka pillangóval Egyre csak cicázott, Arany karikával Vígan karikázott. Kiskerti, nagykerti Gyalogúton átal, Pintyőke kísérte Szebbnél szebb nótával. Egyszer csak hogy s hogy nem, Eltévedt a baba, Kibomlott ragyogó, Hosszú, arany haja. Patak partján sírva Befonja két ágba: Kéklő nefelejtsbe, Fehér gyöngyvirágba. Mókus az erdőben Hallja a sírását: Oda hívja gyorsan Hat fürge pajtását. Mogyoróvesszőb ől Kis kocsit csinálnak, Puha zöld pázsitot Raknak be párnának. Röpítik a babát Forgó babavárba, Ezer síró baba A kapuba várja. Meg is vendégelik Azt a hat mókuskát — Tán most is sütik a Mogyorós pampuskát. csomók puffantak a fákról. A hegyek mögül szélfiúk ugráltak elő s ijesztgették Mackó apót: — Didiri! Ductari! Vakablak! Szaladj el, mert bekaplak! De Mackó apó nem ijedt meg és keresgélni kezdett a hóba süppedt fák alatt. Keresett és talált félénk rügyecskéket és bátor hóvirágokat. Megharagudott rá Télapó, hogy semmibe se veszi a hideget és hóvihart zúdított a nyakába. őzeket, madarakat, mert munkaközösséget teremtettek maguknak. Mackó apó csak a b ír 1 ang előszobájába menekült a hóvihar elől s ' onnan kiáltotta be vígan: „Esik a hó, fúj a szél, de a tavasz ideér. Változik kint a világ, nyílik már a hóvirág! Nagy vigassíg kerekedett erre a hírre bent. A madarak fütyültek, a mókusok ugráltak, az ózek orrukat összedugva pusmogtak. A mackók birkózni kezdtek egymással, a nyuszik bukfencet vetettek örömükben. Majd a tücskökkel versenyezve énekelték: — Egész nyáron gyűjtöttünk! Selejt-gyártó nincs köztünk. Közös munka: több falat! Éhen senki sem maradt. Hallotta Télapó a nagy vigasságot, kihallatszott az énekszó a barlangból. Mégegyszer végigrohant az erdőn, dúlva'fúlva, mérgesen: — Északi sark a hazám! Ott vagyok otthon igazán. Szélparipára felülök és takarodót fütyülök. Elmegyek innen, el! A tavasz kerget el! És csilingelik a hóvirág-úttörők: Jön a tavasz, nekünk adja az erdőt! A—s. Nagyapó tréfája Azt mondta egyszer nagyapó a gyerekeknek: — Ide figyeljetek, itt van a mar. komban hét szem mogyoró; most hozzáteszek még kilencet és beteszem a zsebembe. Hány szem mogyoró van a zsebemben? — Tizethat! — kiáltják a gyerekek. — Tudtam, hogy nem találjátok ki! — Hát mennyi, nagyapó? — Tizenhét! — Az nem lehet, nagyapó kérem, mert hét meg kilenc az tizenhat. — Elhiszem, gyerekek, de már én előbb is betettem egy szem mogyorói a zsebembe! Találós kérdés Télen fürdőruhában, nyáron bundában. Mi az? össze tudnám tépni, annyira él bennem az ő igazi arca. Szerény egyszerűségét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy, amikor az üléa elnöke már egy félórát beszélt, Sztálin elvtárs észrevette, hogy nincs neki viz készítve. Erre felállt, kiment a kulisszák mögé és maga hozott vizet a szónoknak. Egy másik epizód, amely 01 jellemzi, illetve azt, hogy ő milyen komolyan veszi a nemzetiségi kérdést, milyen komolyan veszi azt, hogy mindenkinek joga van az anyanyelvén beszélnie, az volt, hogy a lengyel kiküldött orosz nyelven beszélt. Erre Sztálin elvtárs rászólt, hogy miért nem beszél az anyanyel-, vén. A kiküldött azzal védekezett, hogy nem értenék meg beszédét, mire Sztálin elvtárs kezével legyintett, hogy az nem fontos. Široký elvtárs referátumát egyik legjobb referátumnak ítélték ezen az ünnepségen. Široký elvtárs 9 millió dolgozó üdvözlő levelét hozta el és ami érde. késsé tette a csehszlovák küldöttség üdvözletét, az a papok részvétele volt a születésnapi jókívánságokba^. Este 800 delegátus volt meghívva vacsorára a Kremlbe és Sztálin elvtárs köztünk volt reggel 3 órág frissein és jókedvűen. Egy szlovák fiatal leány, aki szüleivel évekkel ezelőtt került a Szovjetúnióba, felkeresett engem, hogy elbeszélgessen földijével, mesélt nekem Sztálin elvtárs leányáról, Svetlánáról, ki főiskolai hallgató és iskolatársnője ennek a szlovák leánynak. Sztálin elvtárs leányának nem régen volt a születésnapja és minden formalitás nélkül meghívta osztálytársait magához a születésnapjára. A leányok nem mertek elmenni erre a közvetlen meghívásra, másnap Sztálin leánya keserű szemrehányásokat tett nekik. „Miért nem jöttetek el, úgy vártalak, nem volt nálam nagy vendégség csak apám és Molotov elvtárs. Amilyen egyszerű az apa, olyan egyszerűen neveli a leányát. Másnap az ajándékokat tekintettük meg, amelyek a Csajkovszky múzeum, ban voltak kiállítva. A mi ajándékunk egyike volt a legszebbeknek, minden elfogultság nélkül szólva. Azonkívül, hogy az ajándékok iparunk fejlettségéről tettek tanúságot, a szlovák asszonyok ajándéka óriási felI tünést keltett, mert sokezer dolgozó I

kéz készítette és tanulságot tett nagy szeretetünkről a szovjet nép vezére iránt. A legérdekesebb az volt, hogy a közönség már a kiállításon informálva volt a legaprólékosabban a kézimunka történetéről, hányan, kik csinálták, sőt amikor visszafelé útunkon Kievben az ukrán vezető miniszterhez meg voltunk híva ebédre, ő is pontosan tudta már hány asszony fejezte ki szeretetét és háláját munkájával Sztálin elvtárs iránt. A mi ajándékunk igazi ajándék volt. Ötezer asszony munkájának az eredménye. Az ünnepségek lezajlása után meg. néztük a Sztálinról elnevezett autó* gyárat, ahol 40.000 munkás dolgozik. Autókárok vittek egyik épülettől a má. sikhoz, mert gyalog bizony sokáig értünk volna a végére. A gyárban sok nő dolgozik. Szalagmunkarendszer fo. lyik, hihetetlen, szinte valószínűtlen gyorsasággal születtek meg szemünk előtt az új autók, a munka nemcsak gyors, hanem pontos is A mechanizáció óriási és annak köszönhető, hogy az ipar ezen fontos faktorában is dolgozhatnak nők. Sőt kellemes a munka számukra. Természetesen a gyárnak meg vannak a szociális és kulturális berendezései is. A gyermekotthonok^ bölcsődék úgy vannak megszervezve, hogy a csecsemőktől az iskolásokig három év korkülönbséggel vannak csoportosítva a gyerekek, gondos, higiénikus ápolásban részesülnek. Minden munkásnője az otthonoknak tisztában van azzal, hogy neki a szülőket kell helyettesítenie. Egy példát is említek. Amikor látogatást tettünk az egytől hároméves gyerekek otthonában, éppen az ebéd utáni pihenés ideje volt, az ápolónőjük ült és kézimunkázott. Vezetőnk észrevette/ hogy az egyik gyerek kitakaródzott, lerúgta a paplankáját. Figyelmeztette az ápolónőt, hogy annak valami oka van, ha a gyerek lerúgja a takaróját, vagy nem egészséges, vagy pedig a szobának több a hőmérséklete a kelleténél. Azonnal nézzen utána, hogy rájöjjön en. nek okára. A szobában tényleg öt fokkal melegebb volt, mint amihez a gyerekek alvás idejében szokva vannak. A dolgozók részére olyan kultúrépület van berendezve, ahol a megszokott szórakozásokon kívül pl. meg. írhatják beszédjüket vagy előadásukat, amit azután felvesznek hanglemezre és ők saját maguk lejátszva rájönnek hibáira. Ez a legtökéletesebb módja a beszéd kijavításának. Baehrata képviselőnő előadásának folytatását és Mészáros elvtársnő tartalmas, értékes beszámolóját legközelebbi számunkban hozzuk. Turf Mária.