Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-13 / 85. szám, csütörtök

UJSZG 1350 áprffl* 18 Cl sztálini k tni RorszctR nagy k kött oje Húsz esztendeje, hogy Vlagyimir Majakovszkij halott. Két évtized a rohanó napok sodrában nagy idő. Költőket eltemet vagy halhatatlanná tesz. A szép szó ügyes mestereit, a villogó metaforák bravúros művé­szeit eltemeti, de élővé, halhatatlan­ná teszi azokat, akik egyszerű és örök igazságok hirdetői. Majakovszkij, a sztálini korszak nagy költője a jövő emberiségének a jövő dalait énekelte. Költészetének hőse: az új ember, a szocialista tár­sadalom embere. Mindaz, ami 1908 óta — az Orosz Szociáldemokrata Munkáspártba (bolsevik párt) belé­pése óta Oroszországban lejátszódott, személyes élménnyé alakult benne és a lírai átélés magjává vált. Önmagáról így vall önéletrajzában: „1914 ELEJE. Tudatára ébredtem a mesterségemnek. Meg tudom fogni a témát. Jó szorosan. Feladom ma­gamnak a kérdést. Mi a téina? A forradalom." Ekkor már túl volt három letar­tóztatáson és az illegális munka so­rán megismerte az ipari munkássá­got. El"ő verseiben még futurista A butirki börtönben, — a moszkvai fegyházban, — ahol tizenegyhónapot sínylődött, érezte meg először, hogy mondanivalóját a lírai költészet ed­dig kialakult nyelvén nem tudja kö­zölni. „Eletem legfontosabb korszaka — írja a butirki börtönben töltött hó­napokról. — Háromévi elmélet és gyakorlat után végre nekivághattam a szépirodalomnak. Minden újat el­olvastam. A forma újdonsága érde­kelt. De számomra teljesen idegen volt Tartalmuk, képeik nem az én életemből valók. Megpróbáltam, hogy ugyanilyen szépen írjak, de más té­máról. Kiderült, hogy ugyanígy írni másról nem lehet. Kongó forradalmi nyavalygás l«tt belőle." Majakovszkijnak az új tartalom­hoz új kifejezési eszközöket kellett keresnie és ez a belső kényszer ve­zette arra az útra, amelyen végigha­ladva megújította az orosz költői szó­tért, a mondattant és megteremtette az orosz verselés új módszerét. „A lépcsős vers, amely egyik leglénye­gesebb és legjellemzőbb vonása an­nak a lírai karakternek, amit Maja­kovszkij kifejez — egyáltalában nem formalitás, írja Majakovszkij válo­gatott versei magyar gyűjteményes kiadása előszavában Békés István. A „Hogyan kell verset írni" című ta­nulmányban a költő részletesen ki­fejti, hogy a széttördelt sorok meny­nyire megkönnyítik a pontos megér­tést, hogyan pótolják az írásjelek szűken mért értelmezési lehetőségét. Az olvasott verssel szemben a hang­zó vers pátosaát jelzi Majakovszkij lépcsős formája, amely a sorokon belül majdnem minden szónak súlyt és külön értelmet ad." Az ő példáján nevelődött a szovjet költők egész sora és az ő költészete táplálója és életadója ma a népi de­mokráciák költészetének is. Ereje túlcsap és túlcsordul mindenen; cso­dálatosan eleven és szinte izzó sorai élő forrásai annak a nagy munkának, ami itt folyik. Viszik a reményt, a munkás és szabad élet nagy ígéretét. Költeményeit olvasni és hallgatni annyit jelent, mint harcos szelle­münkben megszilárdulni, bátrabb kézzel nyúlni munkánk után és har­cosabb lendülettel folytatni az épí­tést. Majakovszkij mélyen és izzón tu­dott szeretni, szeretni kommunista szive egész hevével a dolgozó népet és az elnyomottakat, a boldogtalan négereket és kínai kulit. És ugyan­ilyen mélyen és izzón gyűlölte a Wall Street, a newyorki tőzsde utcá­jának harácsoló urait, a „büdöslő pipás" betegvérű sertéskirályokat, a dollár-forgatókat és a burzsoá világ­fh Vlagyimir Majakovszkij nak egyéb fekélyes szörnyeit. Sze­retni csak azokat szerette, akik a dol­gozók felszabadulásának nagy ügyét viszik előre és szerinte író csak az, aki harcol és hasznos. Egyszerű és mélyen emberi a leg­áhitatosabb pillanataiban: Felállók, wrcomon az öröm kigyúl, jelentéssel kell most elébe állni: Lenin elvtárs, hadd szólok pár kurta szót, nem szolgálatilag, szívből csupán. Lenin elvtárs, tudja, pokoli mód nehéz, amit most végzünk egymásután. Adunk már ruhát a mezítelennek, több már a szén s az érc, — ez ugye szép? De persze emellett, — hadd mondjam «l önnek, sok még a szenny és a buta beszéd. Míg átrágjuk magunk rajta, kimerülünk. Ön nélkül sokan eltévedtek már, ezen a mi földünkön, itt körülünk i köröskörül igen sok gazember jár. Nincs rá elég szám, s nincs nevezet, hogy hányan vannak e csirkefogók: kulákok, szektánsok, részegesek, talpnyalók és munkahalogatók. (Beszélgetés Lenin elvtárssal.) A „Literaturnája Gazeta" hasáb­jain nemrég vita folyt a szovjet köl­tészet fejlődésének fontos kérdései­ről. A cikkek, a közlemények és le­velek központjában Vlagyimir Ma­jakovszkij örökségének kérdése ál­lott. A vita szemléltetően mutatta be az egész népnek a szovjet kor legna­gyobb, legtehetségesebb költője iránt megnyilvánuló szeretetét, s meggyő­zően igazolta, hogy modern költésze­tünk fejlődése szorosan összefügg £1 M U M KASOK Eleget rágtak idő-fenék, tört az Idő-vakond! Élmunkás brigádok munkaütemét, Idő, rohamba vondd! Építsd át újjá az életet, — KOzpanpot, ünnepet egyensúlyozz, Nap naphoz kötődjék, mint a Mneewemek, a rendja feszes legyen M szoros. A kommün — évek dolga, nem századok®, *m állíts az üzemekbe mielőbb több szakképzett kádert a gépek mögé, bányászt, esztergályost, motorszerelöt, ^ Mi kovácsok, marók, vállaljuk a terhet: bármilyen a munka — helyt tudunk állani! A szocializmusért harcolt új ötéves tervnek ml — kezdeményezői, ml — élmunkásal. Rajta hát traktoron, autón, vonaton, az ötéves útszakaszon beérjük a hencegfl Amerikát, beérjük — s megyünk tovább. Házhoz, üllőhöz, kohó mellett égve brigáderőd teljét vidd el az ötéves terv menetébe, • nyerj évet lépteiddel. Fordította Békés István Majakovszkij örökségének, hagyomá­nyainak kérdésével. A vita végső következtetéseiből néhány pontot idézünk: Majakovszkij a szovjet valóság költője volt, ez a valóság jelentette számára, az igazi szovjet hazafi szá­mára az élet minden szépségét, köl­tészetét, igazságát. Műveiből a pro­letárharc lehelete szárnyal Költemé­nyei, versei, cikkei, front-plakátjai olvasásakor szinte halljuk a „végső", a szocializmus győzelméért vívott, az emberiség fejlődésében új kort nyitó harc acélos dübörgését. Vlagyimir Majakovszkijról teljes joggal mondhatjuk, hogy megalapí­tója a szovjet költészetnek, mely köl­•okmUHó új mtv* t hódit meg az egész világ becsületes emberei kö­zött. Annyit jelent, mint könyörtele­nül harcolni mindazokkal szemben, akik vissza akarják rántani a költé­szetet a hangok és rímek üres játé­kába, a gondolatnélküli „csiripelés­be", dekadens idegborzolgatásba, a nyárspolgár-individualista szűk, ápo­rodott, kicsinyes világába. * Majakovszkij tanítványának és kö­vetőjének lenni — annyit jelent, mint a „költő egész zengő erejét" a kom­munizmusért áldozni, Lenin, Sztálin magasztos ügye győzelméért vívott harcra adni, mely harc hevében al­kotott, dolgozott és küzdött Vlagyi­mir Majakovszkij. • • • Majakovszkij új költői korszakot nyitó forradalmi verseivel erősítette a szovjet ember hitét és öntudatát V. MAJAKOVSZKIJ: a ers a szoo jel úlleoélről A hivatalnokra vicsorgok, mint az ordas, nagy plecsnik előtt hasra nem estem. Bár pofozna pokolra ördög csorda minden pecsétes írást. Csak ezt nem —... Kupén s kajütön át a tisztviselő — ki látott még Ilyen könnyedséget? Gyűjtik az útlevelet, veszem én Is eM s átadom bíborszínű könyvecskémet. Egyik útlevéltől a száj mosolyra ráadni, a másikra — köpne leginkább. Ha feltűnik a brit passzus, például, mindenki elfogódva tekint rá. Gyúrja a jé öreget, jninden szava: bók, Hajbókol a hivatalnok, mint holmi cseléd — úgy veszi el, mint dús borravalót az amerikai útlevelét. A lengyelre bámul, mint borjú az újkapura, a rendőrtiszt most nem a helyzet ura? ujjai közt forgatja sokáig, szinte kérdi: ml ez a fura földrajzi csodabogár Itt? Arcán nincs öröm, se bosszúság, meg sem biccenti tökfejét, úgy veszi el a dán passzusát. S a norvégekét meg a svédekét. Hirtelen, mint ki tüzet érint; megrándul s konokul, gonoszul áll szembe velem, úgy veszi el ez a hivatalnok úr vörösbőrű szovjet útlevelem, ügy fogja, mint varangyot, Ügy fogja, nünt bombát, mint duplaélfl beretvát — nünt csörgőkígyót, húszfulánkosat, rondát, amíg viszi, undorodva mered rá. A hordár rámkacslnt — a baráti szemből biztatás árad: erős leszek tőle. Kérdve teldnt a detektívre a csendőr s a detektív vissza a csendőrre. Hogy csattognának rám a korbács-csapások, széttépne ez a banda, mint a rongyot. Csak azért, mert a kezem sarlós-kalapácsos szovjet útlevelet szorongat. A hivatalnokra vicsorgok, mint az ordas, nagy plecsnik előtt V hasra nem estem. Bár pofozna pokolra ördög.csorda minden pecsétes írást... Csak ezt nem ... Ezt széles zsebemből kihúzni jó, nincs ennél öröm nagyobb. Olvassátok, irigyeljétek; fin a Szovjetunió polgára vagyok. Képes Géza fordítása. tésaetet a kommunizmusért vívott küzdelem valamennyi frontján har­coló nép érdekei éltetnek. A vite újra bebizonyította a sztá­lini szavak bölcsességét és mélységét, melyek olyan szépen fejeasik ki az egész nép szeretetét költője iránt: „Majakovszkij volt és marad szov­jet korunk legjobb, legtehetségesebb költője." Tanuljuk meg tőle a művész aord, igényes és követelésekkel fellépő scá­gorát, mely szerint a költészet — el­sősorban feszült, sohasem szüneteli alkotó munkát jelent. Majakovszkij tanítványának és kö­vetőjének lenni — annyit jelenít, mint harcolnj mindazok ellen, akik megállítani igyekeznek hatalmas költészetének haladását; egy olyan költészet haladását, mely évről évre és erősítj a haladó szelleműek hitét és öntudatát azokban az országok­ban, ahol ezt a nagy szovjert költőt olvasni csaknem olyan bűn, mint Le­nin vagy Sztálin műveit forgatni. Igazi nagyságát éppen ex a tilalom mutatja a legjobban. A „lélek mérnöke" volt, u tart egyen­gető és hidat építő, részese a szocia­lizmus építésének, aki » dalnak, a felcsendülő öröm hangjának fontos­ságát vallotta: Mozdonyt építeni s gyors Íwíwfcct elindítani még nem elég ám: ha az állomáson nem csendül noha dal a váltóáram s a dróthuzalok mit érnek? Költök! Hangot hangra halmozzatok S előre, dalolva, fütyöbimí B ffl Prágai színház A már európai viszonylatban is ismert nevű prágai avantgardista színház, E. F. Burian „D 50" leg­újabb műsorába Maxim Gorkijnak aránylag kevéssé ismert „Somov és a többiek" című darabját iktatta. A nagy orosz realista az első sztálini ötéves terv korának témakomplexu­mábe nyúl és a régi burzsoá értelmi­ség különböző alakjain át mesteri egyszerűséggel elemzi annak a mű­velt osztálynak helyzetét, mely még burzsoá emlőkön nőtt fel, de amelyet a történelem sodra a forradalom után az építő szocializmusba lendített De hát mért iktatta a „D 50" ezt az aránylag régi darabot épp most mű­sorába? A kérdésire maga a színház vezetője, E. F. Burian válaszol, ami­kor a műsorfüzet bevezetőjében meg­állapítja, hogy Maxim Gorkij „So­mov és a többiek" című darabja: „épp jó időben érkezik a színpadra. Mintha köztünk élt volna Gorkij, mintha épp most élt volna köztünk, a mi első ötéves tervünk idejében. A régi harcos, a gyakorlot mester a színjáték alakjaiban — a mi vilá­gunk képét nyújtja. És még hozzá a sztálini ötéves terv idejéből. Milyen érdekes és tanulságos." Somov építészmérnök. Specialista, két társával, Bbgolomovval és Jaro­pegowal együtt gyárakat tervez éa épít. A szovjet alkalmazza őket, mert hiszen szakemberekre szükség van. Különösen az építészekre, amikor majdnem semmiből épít új hazát, A szovjet rendszer tehát Somovnak és két társénak teljes egzisztenciát biz­tosít Somov társadalmi életében sem következett be lényegesebb eltolódás. Cselédet taat, mint azelőtt; a régi időket visszasíró anyja, valamint igényes és hisztérikus felesége eddigi megszokott életüket élik tovább. So­mov ahelyett, hogy rendben végezné a vállalt és rendesen megfizetett munkát, a rendszer ellen áskálódik. . Bogomolov a gyárát mocsaras részen kezdi építeni. Ezt a részt tün­teti fel terveiben a legalkalmasabb helynek. Elvégre mit értenek ehhez az egyszerű fizikai munkások? Ha a gyár mocsárban épül, úgy lassabban fog folyni a munka, több anyagra és munkaerőre Jesz szükség és a fel­épített gyár sem lesz olyan, amit az álla ma tervbe iktatott No és ha minden gyár tatarozása és építése körül ugyanez fog bekövetkezni, ez mind rés lesz az ötéves tervben. Kü­ftönöisen „ezekben" az időkben, — hisz Szilantev, a kulák, nyíltan sza­botálja a beszolgáltatást és űzi feke­tekereskedelmét, Trojerukov, a darab egyik legsikerültebb figurája, a de­klasszált énektanár, bosszúvaj fenye­getődzik, a régiek teljes suttogó pro­pagandája csaknem nyíltan azt hir­deti, hogy ez a rendszer nem fog mársoká tartani, bukása csak rövid idő kérdése. Ám a többiek, a szovjet emberek, akiknek józanságát a darabban Te­rentev, a munkás-gyárigazgató kép­viseli, átlátnak a szitán. Átlátnak idejében. A zárójelenetben a szovjet rendőrség mind a három mérnökön rajtaüt. Persze „ártatlanok". Bogo­molov szerint elfogatása csak „fél­reértés". De hát a rendőrség a sza­botáló mérnököket lefüleli. Gorkij a polgári osztály helyzetét vizsgálja az építő szocializmus első fázisának idejében. Négy kitűnő pol-, gári figurája van a színműnek. Bo­gomolov annyira, amennyire nyilt ellenség. Egyik helyről a másikra ké­ri áthelyezését, hogy mindent rom­bolhasson és szabotálhasson. Kifelé „szaktudással" és „politika-mentes­séggel" takaródzik. Somov kifelé a rendszer híve, a szovjet vezetőkkel parolázik, befelé azonban a rendszer legkonokabb ellensége, aki katonai beavatkozás gondolatával foglalko­zik, csakhogy megbukjon az a rend­szer, amelynek kenyerét eszi. A bo­hém hajlamú és egzaltált Jaropagov magán viseli a cinizmus veretét. Gon­dolatvilága közel áll a polgári nihi­lizmushoz. Nem politizál, de az új rendszerben valahogy megérzi, hogy, ez az emberek javát akarja s meg­elégszik azzal, hogy annak sok jelen­ségére „szimpatikusán néz". Somov­né barátnője Arzenonová tanítónő. Nem tagja a pártnak, sőt férje vala­hol a Kornilov hadseregben esett el. De látja és főként megérzi az új, tisztább világrend születését, ösztön­szerűleg kívánja az új világrendet, amelyben nem lesznek feketéző ku­lákok és szabotáló mérnökök, ha­nem az új embertípus alakul tat, amely az öntudatos munkás bátor, bizr tos szemével néz a jövőbe, már az első ötéves terv idején. A Gorkij-darab egyenesen a mi viszo­nyunkra utal. Képet ad arról az ér­telmiségről, amely régi gyökereire támaszkodva sokszor nem akar beü­leszkedni az új társadalom alakuló rendjébe. A kritika, amelyet Gorkij gyakorol az értelmiség felett, ke­mény, de objektív. Megmutatja a jö­vőt Is ennek az intelilgenciának: az egyetlen jövőt, amelyen haladhat —• Arzenovová tanítónő személyében. Mártonvölgyi Lászlót

Next

/
Thumbnails
Contents