Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-07 / 83. szám, húsvét

A ČSN fiataljai ai ý'ságfhjíc »skoiá!ában Március ^á-jxi csütörtökön délután a Dudmerici 3 szamu funkcionariuskepző tanfolyam növendékei látogatást tettek a falu másik végén lévő Pálffykastélyban ahol az újságirók pártiskolázása folyik A hosszú úton. amely Vila Silnicből a kastélyhoz vezet, vidáman énekeltük a nemrég megtanult forradalmi dalokat; jókedvvel meneteltünk, nem is vettük észre és máris befordultunk a kastélyhoz vezető útra Pár pillanat múlva elénk tűnik a gyönyörű épület, minden kis csipkés tornyával együtt. A kapuban Melicher elvtárs, az iskola vezetője fogadott minket. Néhány egyszerű, közvetlen szóval kifejezte látogatásunk fölött érzett örömét és azt is. hogy bizony mindannyian nagyon várták már ezt a látogatást. Közben odaérkeztek a többi újságírók is, akik ebédutáni pihenésképpen futballt játszottak a kastély mögött lévő kis tisztáson. Az ismerkedés hamar megtörtént és az elvtársak egy hosszú, sötét folyosón át bevezettek minket az ebédlőbe, ahol l-etelepedtünk a hosszú asztalokhoz Mindjárt megindult. a beszélgetés, amit Adamy János elvtárs, a „Týždeň" szerkesztője tolmácsolt Kérdeztek. feleltünk, kérdeztünk és feleltek. Egyes kérdések fölöt sokáig vitatkoztunk, többek között azon is, hogyan viselkedik a falusi burzsoázia a falusi haladószelleműekkel, milyen a CSM és a Sokol közötti viszony és még sok más időszerű dologról esik szó A társasag kisebbik része a mellékszobában foglalt helyet, mivel az ebédlőben már nem fértek el Itt Száraz elvtársnő, a CSM iskola egyik vezetője vezeti a vitát, egyben tolmácsol is. Itt még talán élénkebben folyik a diskurzus, mint kint Mindenkinek van valami mondanivalója, mindenki hozzá akar szólni az érdekesebbnél érdekesebb témákhoz. Mikor beléptem, éppen a nemzetiségi kérdést vitatták meg. — Ezután a magyar ifjúság faluja került szóba és a fiataloknak felcsillant a szemük. Lelkesen magyarázták, hogy ez a falu a magyar ifjúságé lesz, ők fogják felépíteni, ők fognak benne gazdálkodni, szóval az egész falu az övék lesz! Elmondták azt is, hogy közülük már többen jelentkeztek állandó tagnak és az egész iskola jelentkezett brigádmunkára. Később kimentünk a kastély elé, lefényképeztek minket, énekeltünk, majd a CSM-tagok izgalmas futballmérkőzést vívtak az újságírókkal, amit meg is nyertek. Közben megkérdeztem az egyik elvtársnőt, aki a „Rolnička nedela" munkatársnője, hogy volt-e már politikai iskolán? — Még nem voltam — mondja kedvesen — és most ki akarom egészíteni politikai tudásomat, mert mindig tisztábban látom, hogy ez milyen szükséges ahhoz, hogy az életben mint újságírónő, megálljam a helyem. Nagyon meg vagyok lepve, hogy én vagyok itt az egyedüli nő — teszi még hozzá. A beszélgetés közben odaérkezett hozzánk Vlado Hocher, a Smenától, aki elmondja, hogy harmincan vannak itt Bratislavából, autokarral érkeztek. — Mindegyikünk részére nagy jelentősége van ennek a politikai iskolának — mondja komolyan —, mert a szerkesztők mennél tökéletesebb politikai képzettsége elengedhetetlen. Igaz, hogy 14 nap alatt aránylag nem sokat tanulhatunk, de azért mindnyájan igyekszünk, hogy sokkal gazdagabban térhessünk vissza munkánkhoz, mint mikor idejöttünk. A futballmérkőzés mind izgalmasabb lesz, a CSM éppen most kapott egy gólt. Hocher elvtársat most már hagyom, hogy nyugodtan nézhesse tovább a mérkőzést és odamegyek Adamy János elvtárshoz, a „Týždeň" szerkesztőjéhez, aki az újságírók kapujánál letelepedett egy fatönkre. — Nagyon kedves volt ez a találkozás — mondja mosolyogva — különösen azért, mert ismerem a magyar határvidék mentalitását, ahonnan tanfolyamotok legtöbb résztvevője származik és látom, hogy milyen lelkesen mentek előre a szocializmus útján. Nagy örömöm telt abban is, hogy az előbbi vitánál a tolmács szerepét tölthettem be. Ez — mondhatnám úgy is — szimbólum, mert mindig a lelkületemhez tartozott, hogy egyengesem a szlovák-magyar barátság útját — fejezi be mondanivalóját és melegséggel néz az újarcú magyarok fiatal csoportjára Felhangzik az éles sípszó, ami a nagyszabású mérkőzés végét jelenti. Kis csoportokban vidáman beszélgetve megindulunk a kastély felé Most észrevettem Hruáovský elvtársat, az ismert és közli edvelt újságírót, aki ezen a politikai iskolán a legidősebb Sietek hozzá, hogy még megkérdezzem az ö véleményét is. — Tudod, én még abból a generációból vagyok — mondja elgondolkodó, múltba néző pillantással —, amikor egymással harcoltunk, gyűlölködtünk. mikor a kapitalisták uszították egymás ellen a szlovák és magyar munkásokat parasztokat és az értelmiséget is. Ma boldogan látom a magyar nemzetiségi kérdés sztálini megoldását. Látom ennek a megoldásnak a zsenialitását és nagyságát és éppen ezért bizton hiszem, hogy egységesen, kéz a kézben áttörjük az imperializmus falát és meg fogjuk szabadítani a nyugati országok kizsákmányolt dolgozóit a tőkések karmai közül — fejezi be nyilatkozatát Hrušovský elvtárs Már oda is értünk a kapu elé. Miután elbúcsúztunk az újságíró elvtársaktól, miután mindenkivel kezet fogtunk, felsorakoztunk készen az indulásra. Még egyszer felharsant erőteljes köszöntésünk: „Szabadság" — és elindultunk hazafelé. Vittük magunkkal az új benyomásokat, tanulságokat és tanácsokat. Énekelni kezdtünk és optimista, pattogó ritmusú da'.aink szálltak a tavaszi földek között, amelyeken itt-ott felbukkant egy tavaszi szántást végző traktor. Láng Magda. I. BAZSOV: A NAPOS KŐ (Egy öreg bányász meséiből.) (Folytatás). Kérdezik őket, hogy kicsodák, honnan jöttek, mi járatban vannak? •Szádik felelt a kérdésekre: — Lenin apánknak szeretnénk ezeket a köveket megmutatni. Vahonja meg közbeszól vastag, dörgő hangján: — Gazdag terület. Meg kell vt denj a tolvajoktól Otthon nem tudunk semmi eredményt elérni. Lenin elvtárssal keli beszélnünk személyesen. Bevezették hát őket Vladimír Iljicshez. Hozzáfogtak, hogy elmondják neki a dolgot, de siettükben folyton egymás szavába vágtak. Vladimír Iljics hallgatta őket, hallgatta, aztán megszólalt: — Egyszerre csak egy beszéljen, jó emberek! Látom, hogy ez komoly dolog, államügy, hát jól meg is akarom érteni. Erre Vahonja kétkézre fogta a bátorságát és kezdte kirakni a zsákból a drágaköveket. A hangja szinte harsogott, ahogy elmondta,, hogy melyik követ melyik bányából, melyik vájatból vette és hogy melyiknek mi az értéke. Vladimír Iljics megkérdezte: — Mire használják ezeket a köveket? — Inkább csak dísznek — felelte Vahonja. — Gyűrű, fülönfüggő, nyakék és mas m:ndenfajta ékszer készül belőlük Vladimír Iljics elgondolkodott, gyönyörködve nézegette egy darabig a köveket, aztán megszólalt: — Evvel még várni lehet. Most Szádik következett sorra: kibontja a zsákját és kiszórja a köveket az asztalra, egyiket a másik után s úgy mondogatja: — Amazon-kő, kolumbit-kő, labrador-kő... Vladimír Iljics elcsodálkozott — Ugy látom, különböző országokból valók ezek a kövek. —• Ugy bizony, Lenin apám! Igazat beszélsz. Ezek a kövek a világ minden tájáról valók. Arra mifelénk még kőből való agyvelők is akadnak. A Jereméjevi bányában meg napos követ találtunk. Vladimír Iljics elmosolyodott és azt mondta: — Kő agyvelő — az nekünk nem igen kell. Éppen elég van itt nálunk is belőle. Hanem napos köre,— arra szükségünk van. Vidámabbá teszi majd az életünket Szádik csak hallgatja ezt a beszédet és buzgólkodva folytatja: — Tudod. Lenin apám; azért olyan jók a mi köveink, mert a napsugár jól átmelegíti őket. Azon a helyen a hegylánc elfordul és a sztyebbébe nyúlik. — Mindennél többet ér az — mondta Vladimír Iljics —, hogy a hegyek maguk is a nap felé fordultak és a sztyeppét se takarják el tőle. Vladimír Iljics csengetett és megparancsolta, hogy az öszszes köveket lajstromba írják és szigorú rendéletet adjanak ki, hogy az Ilmény-hegységben megszűnjék minden lopás és hogy az a hely ezentúl állami birtok, a nép vagyona legyen. Aztán felállt és azt mondta: — Köszönöm a gondoskodásotokat. Mert nagy dolog ez! Allamügy! És gondoljátok el: kezet szorított velük. Azok meg persze álltak, mintha földbegyökerezett volna a lábuk. Vahonjának egészen nedves lett a szakálla a könnyeitől, mintha harmat lepte volna be, Szádik ritkás szakálla megremegett a meghatottságtól, ahogy egyre csak ezt ismételgette: — Oh, Lenin apám! Oh, Lenin apám! Vladimír Iljics parancsot adott, hogy tegyék meg a két öreget őrnek azon a bányatelepen és nyugdíjat adjanak nekik. Ma azt a helyet Lenin-telepnek hívják. (Vége.)