Uj Szó, 1950. április (3. évfolyam, 78-98.szám)

1950-04-07 / 83. szám, húsvét

1950 HŰSVÉT u J s í© Beszélgetés „A néma barrikad" szerzőiével }. Drdával, az írószövetség elnökével dz irodalom néhány korszerű kérdéséről 11 Országunk gazdasági és politikai életében mélyreható forradalmi átalakulás játszódik le. A szocializmus felé haladó ország teljesen átformálja az embert, aki a munka rabszolgájából a munka hősévé lett. A dolgozók életszínvonalának emelkedésével egyidejűleg egyre nagyobb lesz a munkásosztály befolyása a könyvpiac helyzetére. Míg azelőtt a könyvek egy kiváltságos osztály tulajdonai voltak, az ország egy kis töredékének adtak kultúrát, addig a ma irodalma a nagy tömegeknek szól, a dolgozó népnek és a könyveket is ők vásárolják. A változást számokban kb. így fejezhetnők ki: míg a háború előtt a legkeresettebb regények például Csapek könyvei legfeljebb 2— 3000-es példányszámban jelentek meg, ma egyáltalán nem ritkaság Csehországban a tízezres példányszám. Természetesen ez csupán a szépirodalmi művekre vonatkozik, mert marxista-leninista irodalmunk, amely országépítésünk szükséges útmutatója, igen sok esetben százezres példányszámokban és égés? sor kiadásban jelenik meg. Irodalmi életünk legfontosabb problémáiról alkalmunk volt beszélgetni Drda elvtárssal, a Csehszlovák írószövetség elnökével, akinek nevét a népi demokratikus országok dolgozói igen jól ismerik. Lapunk hasábjain is több ízben adtunk helyet írásainak, amelyek a megrázó valóság érzetét váltják ki belőlünk, amelyek a ma írásai, a szocialista optimizmus melegét árasztó alkotások. Kérésünkre a legnagyobb készséggel válaszolt és a helyzetet a következőkbe nértékeli: — A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában a jelenkor írói több csoportra oszlanak. Vannak szerzőink, akik régebben is haladó írók voltak, közel álltak hozzánk, de annyira benne vannak individualista szemléletükben, hogy nem képesek kibontakozni szubjektivitásukból és nem találnak témát ebben az életben, amelynek minden perce a novellisztikus és írói témák ezreit árasztja magából. Ezek az emberek mélységes alkotóválságot élnek át. Pedig mi az írószövetségben ugyanazt a politikát folytatjuk, mint a Nemzeti Arcvonalban. Üdvözöljük a nemszocialista írókat is, ha részt akarnak venni az építésben, ha támogatják az építést és békeakarásunkat. Mert ma az irodalom feladatai ugyanazok, mint a munkásosztály feladatai és egyúttal az irodalom célja is ez. Sokan azt vetik szemünkre, hogy ez az irodalom elpolitizálása! De hiszen ez mindig így volt. Ebben nincs semmi újság. Klasszikusaink a tizenkilencedik században, Neruda és Kukučín és még sokansokán mások harci politikai feladatokat töltöttek be a maguk idejében. — Rövid szünetet tart, azután így folytatja: — Mint mondottam, a régi haladó írók témakeresésükben mély alkotóválságon mennek keresztül... Természetesen a régi dekadens írók, a szubjektivitásba burkolódzott irodalmi nagyságok írásai ma már senkinek sem kellenek. —• Közbeszólok: — Bocsáss meg, hogy közbe vágok Drda elvtárs, de érzésem szerint az úgynevezett francia dekadencia nálunk sohasem eresztett mély gyökeret. — Temperamentumosán válaszol: — Ez igaz, de azért a dekadencia hibájába beleesett olyan kiváló haladó költő is, minit Nezval. Azonban ma már mindenki látja, hogy a halódó kapitalizmus irodalma ez az önsanyargató dekadencia, Utálat, amely a polgári lélek teljes szétzül'lését veti papírra. Történelmi dokumeijtum is egyúttal, mert ők is érzik, hogy a tőkés rendnek beharangoztak már. — Semmi téren nem vehetik fel a versenyt alkotó optimizmusunkkal, amely a Szovjetúnió és a szocializmus felé haladó országok íróiban megnyilvánul. Mert vannak ilyen írók

1 és számuk napról napra szaporodik. Az írók Iáit jók é,s érzik, hogy a világ a munkásosztály ökölcsapásai nyomán megváltozik és mi t

anui leszünk a szocializmus felépítésének. — A munkásosztály alkotó optimizmusát kell bevinni a mai irodalomba. Csak annak nincs témája, aki ezt nem tudja megtermi. Igen sokat remélünk a munkásosztály soraiból kikerülő irodalmi tehetségektől, mert ők látják igazán az életet. Ahogyan a munkásság alkot, az az élet. És ebben a meglátásukban egyetlen hívatásos író "Sem veheti fel velük a versenyt. Most kérdésemet megelőzve folytatja: — Ne legyen félreértés, elvtársak. Nem minden munkás író. Ezeket a tehetségeket ki kell keresni és útjukat meg kell könnyíteni. Ha nem sikerülne az igazi alkotó élet íróit kiemelnünk az irodalomba, akkor irodalmunk válságba jutna, mert íróink nagyrésze a gyárakban, az üzemekben és a földeken lejátszódó nagyszerű életből még nem sokat látott. — Hogyan képzeled el az új tehetségek oktatását, kinevelését? — Előre is megjegyzem, hogy a munkásosztály soraiból kikerült írói tehetségeket nekünk nem kell tanítanunk. Sőt ellenkezőleg. Ök tanítanak bennünket. Még a nyelvezetük sem okoz gondot, mert javarészük ma már erősen olvasott és írásuk maga az élet. Csupán általános műveltségüket kell kiegészíteni. Meg kell ismertetni velük a klasszikusokat, de arra is vigyázzunk, hogy tanulmányokkal ne terheljük őket túl. Emlékezzünk csak arra, hogy a régi iskolarendszer nekünk is tudásunknak csak egyharmadát nyújtotta. Amit tudunk, azt azóta az élet maga adta nekünk. — Konkrét példát is tudnál mondani erre az iskolázásra? — Mintaképül a moszkvai Maxim Gorkij intézetet jelölhetném meg, ahonnan a legkiválóbb, azóta klaszszikussá vált orosz szocialista realisták munkája nyomán olyan írók kerültek ki, mint például Azsajev, Babajev, V. Nyekraszov és Goncsár. De a múltban már mi is csináltunk Csehországban egy kutatóversenyt és anak eredményeképpen megkezdtük a legkiválóbbak iskolázását. Ezt az akciót még tovább folytatjuk és rövidesen új, nagyvonalú akcióval lépünk a nyilvánosság elé. De erről még korai volna beszélgetni. — Még egy kérdésem volna, Drda elvtárs. Hogy állunk nálunk az igazi pártszerű kritikával? — Jó, hogy megkérdezted, mert épp erről akartam beszélni. Az irodalommal együtt a kritika is forradalmi válságon megy keresztül. Igazi jó kritika azonban nálunk eddig csak magán az írószövetségen belül van ahol maguk az írók vitatják meg könyveik, novelláik egyes fejezeteit. Aki az írók közül akarja, annak már kéziratait is megvitatjuk és így nyújtunk segítséget a mű végleges megalkotásában. Fiatal kritikusaink már tanulnak, főleg a Szovjetunió példája nyomán és reméljük, hogy mihamarább igazi kritikusokként, hivatásukat pártszerűen betöltő dolgozókként állnak munkába. — Nem egészen magukra a kritikusokra gondoltam itt. Drda elvtárs. Én arra a zsdánovi pártszerű kritikára gondoltam, amely felülről segíti az írókat kifejezési formáik tökéletesítésében, tartalmi és minden más szempontból képviseli a munkásosztály szükségleteit. — Egy ízben már nálunk is megszólalat ez a zsdánovi hang. Kopecký elvtárs hangja volt ez a KSČ IX. kongresszusán. Félreérthetetlenül rámutatott az irodalmi életben követendő helyes útra. Rámutatott arra is, hogy türelmetlenségünkben sok hibát csináltunk. És igen helyesen, konkrét példákon bizonyította be ezt az állítását. — Nem tudom, volt-e alkalmad az elmúlt napokban olvasni Révai és Horváth elvtársak pártszerű kritikáit a magyar sajtóban? — Nemé még nem láttam, de köszönöm a figyelmeztetést és igyekezni fogok minél előbb áttanulmányozni ezeket. — Drda elvtársnak befejezésül még megemlítettük a szlovákiai magyar irodalom mai helyzetét is, amire határozottan és moisolyogva jegyezte meg, hogy ahogyan ő ismeri a szlovákiai magyar munkásosztályt, bizonyos benne, hogy rövid időn belül meg fogja teremteni az egységes, szocialista-realista magyar irodalom alapjait is hazánkban. Horváth László. /Qz ötéves terv építője (Bodzáit Qmiól elv tán írtíktL áfdáicL Már tíz éve dolgozik Bodzási János elvtárs a füleki fafeldolgozó üzemben, a mostani Drevoindustriában. A külső lakatosműhely egyik fő mozgatóereje. Alacsonynövésű szívós akaratú, öntudatos munkás. Már régen az újítási javaslata szerint dolgoznak a műhelyében, mely tökéletesen bevált és eddig is nagy megtakarítást értek el vele. Most utólag akarja csak felterjeszteni újítását jóváhagyás végett. Ebből is kitűnik, hogy nem egyéni érdekből hasznosítja a szakmájában szerzett tapasztalatait, hanem mindig a köz érdekét tartja szem előtt. — Sokat küzdöttem az eszménkért mondja Bodzási —, mely arra tanít bennünket, hogy minden áldozatot meg kell hoznunk érette, mert csak így biztosíthatjuk a dolgozók győzelmét, érhetjük el a nagyobb termelékenységet és fejleszthetjük a szocialista munkaversenyek mozgalmát. l)j alapokon építjük most nemzetgazdaságunkat, hogy olcsóbban, jobban termelhessünk. Szükséges, hogy ott, ahol a termelésben módosításokra van szükség, megjavítsuk a munkamenetet, újításokat alkalmazzunk, melyekkel nagy megtakarításokat érhetünk el. — Elvtársam, milyen újítási javaslatod van? — Volt egy régi fikciós gépiink, mely már évek óta használatlanul hevert és ócskavasként akarták becserélni egy új esztergapadra. Amikor megláttam ezt a gépet, gondoltam, hogy ezt fel tudjuk használni a kocsik gyártásánál. a kocsi aigypuska benyomásánál, sőt még ezenkívül már három más műveletet is végzünk vele, amivel a felére sikerült csökkentenünk a gyártási időt. Javaslatom alapján Lőrincz Bálint előmunkás dolgozta át a gépet. — A kocsi agypuska benyomását eddig három ember nyolc percig végezte, amihez még igen nagy fizikai erő kifejtésére is szükség volt. S most ezt a munkát egy ember könnyen egy perc alatt végzi el s ezáltal még minőségileg is sokkal jobban termelünk. Az ötéves terv építőinek tábora állandóan gyarapszik. Az élmunkások és az újítók mozgalma meghozza a maga gyümölc=ét. *a do''

ro"ók k ere ' ' etősége mellett elősegíti üzemeinkben a termelési tervek túlteljesítését is. A fiileki Drevoindustriában is, ahol januárban és februárban a felmerült nehézségek iniatt nem tudták a tervet teljesíteni, most márciusban a kötelezettségeknek és a termelési menetnek szigorú ellenőrzésével, az élmunkás módszereknek hathatósabb alkalmazásával a tervet már sikerült teljesíteniük. Most az újítók klubját is újból átszervezik és kívánatos volna, hogy az üzemi pártszervezet az üzemi tanácscsal együtt, mint a lónyabányai Magnezit- üzemben tették, felhívja a dolgozók figyelmét a termelésben megmutatkozó gyenge pontokra, a technikai akadályoknak kiküszöbölést lehetőségeire, hogy ezáltal még jobban fokozhassák a termelékenységet és biztosíthassák a tervnek folyamatos teljesítését. hogy Bodzási János és a szocializmus többi öntudatos, lelkes építő munkásai, még nagyobb kedvvel törekedhessenek tapasztallataiknak érvényesítésére a termelési menet állandó módosítási akciójában. P. B. EGY ZSÁK LISZT Irta Gyárfás Miklós. Hajnal óta szabad volt Pest. A miniszteri tanácsos pizsamában állt a Mária Valéria-utca hetes számú ház kapuja előtt. A vöröscsíkos pizsama alatt rendes téli öltönyt hordott. A hálóalkalmatosságot úgy viselte a tanácsos, mint a bútorok a huzatot. Ezzel kimélte a ruháját. A tanácsossal szemben egy szovjet katona állt. Arca gondterhelt volt. Mind a két kezével egy kis tömzsi zsákra mutogatott. Azt magyarázta a csíkokba burkolt budapesti jelenségnek, hogy emelje fel a zsákot és vigye be magával a házba. Nyugodtan, ne féljen, vigye csak. Megveregette a zsák oldalát, amelyből ekkor finom lisztfelhöcske porzott elő. És bátorítóan mosolygott. A tanácsos tojás arca megnyúlt. Mit képzel ez az orosz katona? Hogy Ö fogja cipelni a zsákot? Hozza be az orosz, ha minden áron neki akarja adni. — Pedig a tanácsoséknak is nagyon hiányos volt már az élelmiszer-készletük. De az éhségnél nagyobb volt benne a sérelem. Ö, a magyar királyi tanácsos zsákot trógeroljon, méghozzá egy ellenséges katonának. így a tanácsos. A szovjet katona viszont úgy gondolta, hogy ez a szegény pizsamás ember a boldogságtól nem tud meg sem moccanni. Hiszen minden pincében éheznek az emberek. A nagy örömtől nem tudja összeszedni magát. Mégegyszer bátorítóan rámosolygott a nyársatnyelt pizsamásra, aztán felszállt a jeepjére, onnan in. tegetett még, amig csak el nem tűnt az üszkös Vigadó mellett. A tanácsos mégis csak ölbe vette a zsákot és bevitte a há^ba. Az arca vörös volt és káromkodott. Szép kis világ lesz itt, dohogott magában, miközben leereszkedett az óvóhely lépcsőjén. Trógert csinálnak iaz emberből! A pince többi lakója, a talpaló ci. pésztől a mélyépítő mérnökig csodálkozva nézte a zsákkal megjelenő tanácsost. Amikor pedig a méltóságos lehuppantotta a zsákot és szinte kihersent belőle a liszt szaga, az embereket vad izgalom fogta el. Az éhes pincelakók remegő szájjal tár. gyalták, hogy vájjon hol szerezhette a tanácsos ezt a temérdek lisztet. A tanácsos viszont lerakta a lisz. teszsákot az ö pincesarkában egy karosszék mögé. Két karóra emlékeztető nővére azonnal tésztagyúráshoz látott. Hatalmas tésztakupac gömbölyödött nemsokára a nővérek keze alatt. Nem telt bele egy fél. óra sem, fortyogó vízben táncoltak a tésztaszálak. Honnan, honnan nem, egy kis lekvár is előkerült és tanácsosék vígan lakmároztak a pince homályában. A suszter kislánya egy fél krumplit nyalogatott, kíméletesen, gondosan, hogy lassan fogyjon. Ekkor jelent meg a pince ajtajában a jeepes szovjet katona. Vidáman nézett szét a boltívek között. — Jó volt az ebéd, magyarszki ? — kérdezte kedvesen. A cipész értett egyedül oroszul a pincében, az első világháború fogságából. — Álmélkodva lépett a szovjet katonához és megkérdezte, hogy milyen ebédről beszél? — Amihez lisztet adtam ... — nyílt csodálkozóra a katona szeme. — Lisztet? — kiáltott fel a cipész és tekintete lassan a tanácsosék felé fordulj;. Aztán elmagyarázta a szovjet katonának, hogy ott a sarokban az a bohócosan öltözött ember hozott le magával egy zsák lisztet vagy másfélórája, de abból csak maguknak főztek ebédet. A szovjet katona elgondolkozva nézett maga elé. Ezt nem értette. Látszott az arcán, hogy azon töpreng: mi történhetett? Amikor felemelte tekintetét, az arca olyan zavart volt, mint egy kisfiúé. Itt állt ezek között az idegen emberek között ... Egy idegen világban ... ahol minden másképpen van ... különös szokások ... tanulmányozni kellene előbb ezt a világot... Halkan, valami nagy aggodalommal hang jában kérdezte meg tolmács útján a tanácsost, hogy miért nem osztotta szét a lisztet mindenkinek. A tanácsos megrökönyödve mondotta: — A lisztet nekem adta! Én cipeltem le a pincébe. Jogosan hihettem, hogy az é»i lisztem! A szovjet katona összehúzta a szemöldökét. Látszott rajta, most érzi csak, milyen messzire került el hazájától. Megfejthetetlen talányként állott előtte ez az ember, aki az éhség óráiban neki átadott lisztről azt képzelte, hogy egyedül az övé, miközben a pincében a többieknek nincs egy betevő falatjuk. Aztán megkeményedtek a vonásai. — Tovariš! — adta ki most már a parancsot a cipésznek — vegyél egy lábost és mérd széjjel egyenlő részre a lisztet, hogy mindenkinek egyformán jusson. A pince megelevenedett. Boldog emberek fogták körül a szovjet katonát. Most értették csak meg, hogy fölszabadultak valami rettenetes nyomás alól. A tanácsos idegesen hajolt a nővéreihez. — Micsoda világ lesz itt! Máris elveszik az ember magántulaj, d o n á t. m l • j * 4 DĹépes k ötujoiln U beu X KERESZTSZÓREJTVÉNY PÁLYÁZATOT indítottunk 5 rejtvény megfejtői között 50 értékes díjat sorsolunk ki Bővebb tájékoztatást nyújt a „TAVASZ" képeskönyv- I sorozatunk első száma 96. oldalán. — A megfejtések j beküldésének határideje: 1950 május 15 \